Nyírvidék, 1895 (16. évfolyam, 1-26. szám)

1895-03-17 / 11. szám

TVYIRTIDÉ: it" neveben benn foglalt czelok elérése utáni nemes munkálat zátonyra jutva pihennek. Hiányzik az a nap, mely a világrendben érvénvesülő nehézkededesi törvénynél fogva a keringő bolygókat megtartsa kimért pályájukon; és azóta a pályák keresztezik egymást, a haladás sebességét kisebbítik, ugy a megrendült szabatosság a vegutat még kimérhetetíenebbé, még járhatatlanabba teszi. Még alig liangzott el megcsendült órömszava szivünknek.

0 midőn rniliamar elnyomja azt az ellentétben csak erőt nyert fájdalom kifakadás, a vázolt tünetek fölött. Hát mit vétett ez a szegény magyar nemzet, hogy örömünnepét sem ülheti meg aggodalom es keserüscg nélkül? Jobban érezzük ugyan magunkat, mint közvetlen az ünnepelt márcziusi események előtt, midőn a magyar nem volt egyébb. mint egy pár százezer egyénből allo csoportja a kiváltságos osztályoknak, az elnyomott, a jogaitól megfosztott nép milliói mellett. Midőn a magyar nem volt egyébb. mint egy haladásában megállapodott, s ezért enyészetnek indult összeség, elavult intézményekkel, nyers," tétig mivelt erkölcsökkel, a jolet es műveltség feltételének és eszközének majdnem teljes hianyaval. Ahol sem szellemi, sem az anyagi élet nyomai sem valának, ahol ipar és kereskedelem lenyűgözve, elhanyagolva, nem becsülve, fejletlenül pangott. Ahol tudomány, művészet méj gyermek-pólyáiban szunyadott, vagy meg sem születve hiányzott; a hol a nevelés intézetei jobbára a szellemi butitás, erkölcsi satnyulás, vak hit, s előítélet iskolái valának. Midőn a magyar nem volt egyébb, mint egy élettelen, álomba merült társaság, melyben a szellemi elet fölött sürü homály bo.ong, s az irodalom mezejét csak hulló csillag fénye gyanánt világitá meg egy-egy költő merész géniusza. — 1848. márczius 15-ének, s az ezen napot kővető napok érdeme, hogy mindez előbb lett másként, sőt gyorsabban, mint az a legvérmesebb remények hinni merték, s a népek pszihologiájában törvényerőre emelkedett egyenletesség és fokozatosság abstrakt elve megengedték volna. Nem állitom azonban, hogy márczius 15-ike merész ugrást jelentene a magyar nemzet történetében. — Csak látszólagosan az, — tényleg magán viseli a termémetesség és valóság jellegét. Hiszen a mi józan és te;szészetes észszel dúsan megáldott nemzetünk már nagyon régen, sőt merem mondani, a franczia forradalom kitörésével egyigejüleg megérett azokra az elvekre, a melyek külső kényszer folytán csak 1848. márczius 15-én kelhettek életre. Legyen szabad ennek igazolásaul hivatkoznom az 1790/91. évi országgyűlésen meghozott 10-ik törvényczíkkre, amelyben a márcziusi események, a haza függetlensége, önállóságára és sérthetetlenssgére vonatkozó vívmányai már rég megtestesítve l'nek. Hogy a többi, s inkább a társadalom á

1 alakításának jelentőségével Hró momentumok e mellett csak epizód jelenetekként szerepelnek, s hogy azokat a korszellem ellenállhatlan intő szózata csiráztatta ki, s végül, hogy azok a márcziusi időkre annyira megértek, hogy a társadalomban való konkretizálásukat a leghevesebb ellenállás, s a legnagyobb erőszak hatalma sem akadályozhata meg, az épen a márcziusi idők, szinte merész hirtelenségben leli legbiztosabb támaszát. Es épen ezért— mélyen tisztelt uraim — márczius 15-én nem a lezajlott eseményeket, bármily nagyszerűek és lélekemelők legyenek is azok, hanem azt az elvont, mondhatnám, azt a lélektani erőt, azt a psihológiai kényszert, és népinorál megnyilatkozását kell ünnepelnünk, amely márczius 15-ét előidézte, létrehozta. Az események jönnek-mennek, a szeplő személyek születnek és meghalnak, tehát mindezek csak muló jelentőséggel bírnak. Van azonban egy erő, egy nem érezhető hatalom, a mely azon eseményeket szült, s a szereplő személyek tetteit és elhatározásait irányítja. Ez az erő találóan fejezhető ki ama a legutóbbi időben közkeletűvé vált kifejezéssel. ,A magyar Genius'. A „magyar Genius" vidám szárny csapására ébredt föl a magyar nemzet 184S Márczius 15-én mély letragicus álmából, hogy aztán megteremtse az uj, a szabad, a független, az önnálló, s az európai koncertben is számottevő Magyarországot. Ezt .magyar Géniuszt" ünnepeljük Márczius 15-én. 1848 Márczius 15-én ujáébredését Iáita a magyar nemzet legnemzetibb politikája. A mely megmutatta egyszersmint az az utat, a melyen a magyar nemzet vezetesenek haladnia kell, ha a nemzeti Géniusz oltalmára számot akar tartani. Mert nem az a nemzeti politika, mely sikerrel kormányoz napról-napra, nem is az mely egy nemzetrész érdekeinek teljes kielégítése mellett, a legmagassabb állami feladat megvalósítását csak a reménybeli jogok közzé sorozza, nemis az mely csak a nemzet anyagi erejenek gyarapítására fekteti a fősúlyt míg azokat a tényezőket amik a nemzet lelki életét látják el megfelelő táplálékkal, csak másodrendű feladatok közzé helyezi, vagy csak alkalom adtán, de figyelemre méltatja. Mert habár az anyagi erők gyűjtésétől sem tagadható meg a nemzet fentartó jelleg, mindamellett a nemzeti aspirátiók, tehát a nemzeti géniusznak ez még nem lehet superlativusa. A nemzet erejét nem csak anyagi tehetősége alkotja, de azok a mindenütt jelenlevő, a nemzet minden intézményét be és átható, a nemzeti közélet minden ágazatában megnyilatkozó abstrakt tényezők összessége, a mik megadják valamely nemzetnek minden más nemzettől elütő sajátlagos jelleget. Igazi nemzeti politika aj, a mely ezen nemzeti tényezőket is, tehát magát a magyar Géniuszt is elfogadja tettei, alkotásai, vezéreül. És mert 1818 Márczius 15-ének politikáját ez a hivatásos nemzeti géniusz öntötte el, és mert a Márcziusi geniusnak hazánk sorsát intéző politikánkban nyilvánulnia kell, és mert ugyan ennek a géniusz- I nak megmaradása és érvényesülése valóban faji jellegünk sőt jelentőségünk érdekéből kivonatos; ezért kell megünnepelnünk Márczius 15-ét, és ezért ünnepeljük, Márczius 15-én a magyar nemzeti Genius kizárólagos uralmát. Ismétlem — mélyen tisztelt (Jraim! — hogy 1848 márczius 15-ének ünneplésében nem a história tények idézik elő lelkünk rezgését, de azon nem érezhető érő, a mely bennük oly ékesen megnyilitkozott. Csík nem századokon keresztül bilincsekbe verve, mélyen a szivekbe eltemetve, nem is jelentkezve, nem is jelentkezhetve, csak nem meg kellett rendülni hitün'tr,ek abban, hogy a nemzeti élet e szellemi vezére felveszi-e ismét valaha a ki ejtett harczi kardot. Mintha a század eleji nagy költőink egynémelyikenek termékeiben benne sejtnők a magyar nemzet geniusának titkos létét, mintha a pozsonyi országgyűlés örök emlékű jelenet ben a legnagyobb maírva"ajkait ugyan-ez a nemzeti géniusz szólaltatta volna meg; a nemzet összeségében azonban nyoma csak nehezen állapitható meg. Hát ezer okunk van koncedálni, mikép 1848 előtti állami berendezésünk egész szerkezete, a főhatalom gyakorlásának, érdekeinkre kedvezőtlen volta, s végül társadalmunk zilált viszonyai áttörhetlen khinai falat emeltek a nemzeti qenius bejövetele elé. 18 IS Márczius 15-e leromboló e középkori falat és megnyitó birodalmát a magyar nemzet védszentjének. Minő csodás látvány az, meiyet a sokáig kizárt védszent hatalma, romboló és egyben teremtő munkássága, feltüntet. Szinte káprázik bele a szemünk, midőn ama fényességbe tekintünk, melynek éltető melege a régi korhadt institutiók és alkotások gyors leperzselésében életet adtak uj, modern, s az emberiség szellemének magas fejlődésével egy színvonalon álló államszerkezet és társadalmi rendnek Magyarország egy nap alatt a középkorból átugrott a legújabb korba. De — mélyen tisztelt uraim — nem szabad felednünk azt sem, hogy Márczius 15-ének ünneplésére nemcsupán a lezajlott históriai események késztetnek. A történelmi tradicziókhoz való ragaszkodás a jelentőség teljes emlékek koronkénti felújítása, valamint a kegyelet a nagy eseményeket létrehozó szereplő személyek iránt, hazaszeretett jelent fejleszt és ébreszt. Hibásan szokták mondani, hogy a honfiak részéről a haza válságos perczeiben megnyilat ozó áldozatkészség lelkesedés és odaadás teljesen kimeríti a hazaszeretet fogalmát. Mert ha állana ez, akkor nem válságos perczekben, nem is létezhetnek haza szeretet. Az igazi haza szeretet nem köti magát sem formákhoz, sem időhöz, sem térhez, de mindenütt és mindenkoron jelenlévő legelemibb morális parancs. A hazaszeretet ezen parancsa készteti Önöket is — mélyen tisztelt Uraim — hogy ragaszkodásukat a márcziusi nagy elvekhez és hódolatukat a magyar nemzet qeniusza iránt ezen ünnepélyen való megjelenésükkel fényesen beigazolják. Azok az elvek, a melyek létüket e nap emlékéhez kötik, mindnyájunk legbensőbb vágyait képezik ma is. A haza teljes függetlensége és kifelé ható szuverenitása még mindig csak a vágyak, csak az ohajok birodalmába tartoznak. A küzdelem e jogokért folyamatban van, habár az ellenfél tul erős is. És ezen küzdelemben nem csupán az alap elvek tárgyi értéke bir kimondhatatlan fontossággal, s e küzdelem nem csupán az alap elvek tárgyi értékének jelentőségéből meriti erejét, hanem a hozzájuk szitó egyének ragaszKodásából és szívósságából mindenek fölött. Minél többször minél ékesebben és minél lelkesültebben nyilvánul a nemzetnél szabadságát, állami különlétét dicsőítő ünnepen a ragaszkodás és szívósság, annál több kilátásával a sikernek vivatik a küzdelem és annál erősebb intő jelt szolgáltatunk, hogy a magyar „Magna Chartát" csak kibővíteni és fejleszteni lehet. Ugyanazért — mélyen tisztelt Uraim — márczius 15-ének ünneplése nem csak hazaszeretetet jelent, de de hazafiúi kötelességet is képez. Ünnepelni kell továbbá azért is — mélyen tisztelt Uraim — mert a mindennapi élet gondjaiban az apró bajok hova tovább mielőbb ki oltják a hazaszeretet és lelkesedés hajlamát. És ha a hajlam ezen észrevétlen kiveszése, nem is jelenti egyúttal a hazaszeretet és lelkesedésre való teljes képtelenséget, de a népek psichológiája azt documentálja, hogy az ellankadt, s a mélyen eltakart hazafiúi kötelesség teljesites és tettre készség — mint e két legnemesebb lelki ösztön külső megnyilatkozásának formája, csupán nagy idők és nagy emberek előidézte kivételes események hatása alatt képes uj életre kelni ismét. A népek lelki történetének évezredes folyamata azonban nem igen bir még sok ily rendkívüli, — de épen a nyugvás helyzetének mozgása leendő átalakítása érdekében nélkülözhetetlen megrázkódtatásokat. Pedig — mélyen tisztelt Uraim — a népek jogai, szabadságának feltételei és garancziái, önállóságának és függetlenségének belső jogtételei és külső alakzatai nem csupán élethalálra szóló küzdelemben támadhatók meg. A népek jogainak, s az álladalom suverenitásának ellenségei óvatosan kerülni szokták a napfényes időt és a felemelt harczi sisakot. Jaj annak a nemzetnek mely az éj sötétségére számító gerilla apró támadásokat nem veszi észre, s nem állítja sorompóba a minlenha győzelmes nemzeti Genius it. M:rt higyék el Uraim! a franczia sas nem akkor szenvedte a legnagyobb csapást, midőn a győző némettel megkötötte a legocsmítiyabb nemzetközi békét Parisban hanem akkor midőn harczi előtt elfeledet számot vetni a népe alvó lelkesedésével. Azóta már ő is megtanulta, hogy folytonosan ébren tartott nemzeti Géniuszra jobban támaszkodhat mint egy millió vért szomjazó szuronyra. A márcziusi idői emlékének megünneplésével legerősebb támaszunkat és fegyverünket „nemzeti qeniusunkat" idézvén fel; azért ezen ünuepnek megtartása másodszor is hazxfiui kötelesseget jelent. Annii is inkább mert Mirtius 15-e tényleg ezzel a jelentőséggel ruháztatott fel akkor midőn, a törvényhozás által legelőször 1893-ban nemzeti ünneppé emeltetett. N'em'.eti Géniuszunknak föntebb kiemelt szerepe következtethető ínég abból is, hogy valamely nemzetet nem a törvény rideg paranesi, nen is az institutiók bármily fejlett szerkezete tartják fenn; hinem az az erő mely a garancziális törvényeket létrehozta, mely az institutiók it megteremtette; az a belső érzülete a nemzetnek, a mely garancziai létrehozásra készteti, s institutióinak legmodernebb szellemben való fejlesztésére vezeti. Ezek csat conerét alakjai változó és változható külső megnyilatkozásai; a legvégső ok, s a legközvetlenebb forrás miniiga nemzeti Giniusz isteni szirnycsapis Ennek a teremtő géniusznak örök repülését mizlitjac tehit elő, midőn m trezus 15-ét mejü anepeljük. Végül — mélyen tisztelt Uraim — kapcsolatban nemzeti géniuszunkkal, legyen szabad egyre bivatkoinom. Mirczius 15-e mint a sztbidság dics5 napja a nemzet összesége által kell, hogy megüiaepelteisék. E-.t bizonyítja a parlament ünneplése is. Hogy természetesen a legszorosabb eszmei kapcsolatban a leghivatásosibb ellenzéki párttal, a 48-as és függetlenségi pirttal áll, azt jelenti, hogy a márcziusi idők szel'eme még nincs kifejlesztve, hogy a nemzet géniusza ezen politikai párthoz áll legközelebb és hogy ekként a haza teljes függetlensége és szabadsága ebben a vonatkozásban a nemzet géniuszával egyet jelentenek. Midőn tehát mai ünneplésünkkel a nemzet géniusza iránt fejeztük ki hódolatunkat, ezzel együtt és egy időben a haza teljes függetlenségét és szabadságát ünnepeltük a márcziusi idők szellemében. És mert hazánk boldogsága és az idők végtelenébe nyúló jövője nemzeti Géniuszunk örök uralmában leli legbiztosabb támaszát; tartsuk ébren ezen isteni erőt, s kiáltsák Önök velem együtt: „Éljen a haza!" A bankett. A szokásos közvacsora — ez alkalommal először — a , Színház"-hoz czimzett vendéglő éttermében tartatott meg. Mintegy 120-an vettek részt és pedig az intelligentiából is feltűnő nagy számmal. A megjelentek között ott láttuk Bencs László, Farbaky József, Török Péter, Májerszky Béla, Leffler Sámuel, Pazár István, Básthy Barna, Somogyi Gyula, dr. Trajtler Soma, Sütő József, Hoffinmn Adolf, Kubassy Gusztáv, dr. Vietórisz József\ Bogár Lajos, Geduly Henrik, Eltsclier Simon, Moravszky Ferencz, Barzó Mihály, Nóvák Gyula, Simitska Endre, Stoffan Lajos, Kovács Ferencz, Palicz János, Lipták Dániel, Oláh Géza, Ruzsonyi Endre és Pál urakat stb. Jelen volt a dalegylet is, élén Santroch Alajos karmesterrel. A tósztok sorát Leffler Sámuel nyitotta meg, ki a hazáért ürítette poharát. Utánna Somogyi Gyula a délutáni ünnepélyen közreműködő dr. Vietórisz József és Prok Gyulát, valamint Nyíregyháza város polgárait éltette. Bcncs László a két jelenvolt 48-iki honvédhősre Barzó János ás Hoffmann Adolfra emelte poharát. Farbaky József előrebocsátva, hogy a délutáni ünpélyen hivatalos elfoglaltsága miatt meg nem jelenhetett s igy bár Vietórisz Józsefnek az asztaloknál már nyomtatásban közkézen forgó költeményét olvasta, azt szerzőjétől előadni nem hallotta — felkéri Vietóriszt, hogy szavalja el itt újból költeményét. Vietórisz József a hangosan megnyilatkozó közóhajnak engedve, a „Kossuth emléke" czimü alkalmi költeményét lelkei tetszésnyilvánítások közepett elszavalta. Hoffmann Adolf válaszolva a Bencs László felköszöntőjére, elmondja, hogy a honvédek 1848—49-ben nem is lehettek mások, nem is tehettek másként, mert hiszen akkor a levegő telítve volt hazafias lelkesedéssel. Megköszönve honvédtársai nevében a róluk történt megemlékezést, Bencs Lászlóra üriti poharát. Ekkor a dalegylet állott fel a terem közepén s előbb ,a „Talpra magyart", majd Huber „ Szabadságdal"-á.t-' adta elő köztetszésre. Később pedig Gaál F. „Szomorúan szólamagyar nóta" kezdetű népdaiegyvelegét, és a Beschmitt-féle „Ossian"-t énekelte el, méltó viharos tapsokat aratva. Dalegyletünk ez ünnepélyen is megmutatta, hogy mennyire számottevő tényezője társadalmunknak s hiszszük, hogy a márczius 15-ikén elért s általánosan elismert siker az ezutáni dalestélyekre is jótékony befolyással lesz. Májerszky Béla a márczius 15-iki ünnepély rendezőit s a rendezésben tevékeny résztvevőket éltette. Geduly Henrik dr. Vietórisz József-re. üriti poharát, mint a kinek költeményeiből az igazság ereje szól. Később ugyanő Prok Gyulát éltette, mint akinek ünnepi beszéde az érvek gondos csoportosításával igazolja a márczius 15-ike jelentőségét. Leffler Sámuel, a dalegyletet, Török Péter az ifjúságot hazafias szellemben nevelő tanítói és tanári kart, s azok képviseletében a jelenlevő Pazár Istvánt és Leffler Sámuelt, Simitska Endre a közügyekben mindig tettre kész Somogyi Gyulát átette. A társaság a Benczy Gyula zenekarának hangjai mellett késő éjjelig maradt együtt. A felszolgálással, ételekkel, italokkal szintén teljes mértékben meg voltak elégedve, ami Nyiregyházán szintén külön felemlitésre méltó körülmény. „Fegyelmi eset a fögymnasiumban." A b. lapja mult számában megjelent hivatalos komünike, nem hiven és nem teljesen terjeszti elő a fiam ellen lefolytatott fegyelmi eljárás részleteit. Az igazgató úr által konstatált tényállást, amenynyiben az a fegyelmi vétség elkövetésére vonatkozik, nem kifogásolom, habár eléggé megbízható oldalról szerzett értesülésem szerint a tornatanir ur, a tornaköri gyakorlatokat nevetéssel zavaró fhmat azzal utasította volna rendre: „Neröhögjön, mint egy bolond", a ki épen ezen kifejezést kérte volna ki magának. Elismerem azonban, hogy a rendreutasításnak még ezen modora sem szolgálhatna fnm kihivó viseletének mentségeül. A tanár, már ezen minősége és állásánál fogva — mis czimtől el is vontán, a tantermen kivül s a tanórán tul is igényt tarthat a tanuló kellő tiszteletére még akkor is, ha mint jelen esetben, a tanuló 18 éves és a Vllt-ik osztályba jár, tanára pedig csak VI. osztályt végzett 22 éves fiatal ember, a ki a tantárgynak, eléggé helytelenül, csak másodrendűnek tekintett fontosságánál fogva a fiatalság részéről tán kevésbbé respektáltatik. — Feleselni tehát a tornikörben s az abban művezetőként szereplő tornatanárral szemben, s ennek s esetleg nem éppen válogatott kifejezésekkel történt rendreutasitása ellenében nincs megengedve, még akkor sem, ha mint állíttatik, a tanár más tanulónak hasonló rendellenességét elnézte, avagy ínég kihívóbb viselkedését is eltűrte is — a mit szabadalomlevélnek félremagyarázni, abból felháboritást meríteni, a büntetlen maradt példák követésére, az arra természeténél fogva hajlamosított fiatalságnak nem szabad. A tekintély, a tanár magasztos hivatása sikeres betöltésének s nehéz feladata eredményes teljesítésének elengedhetlen előfeltétele. Annak megóvása és fenntartása kétszeres kötelesség ott, hol a belső tekintély, melyet a jellem, erkölcs, képzettség kölcsönöz, netán hiányoznék s az auktoritás egyedüli jogezimét éppen csakis a tanári rang és állás képezi. Cak helyeslendő tehát, hogy a tanári kar tagjai tekintélyét féltékenyen őrzi s megsértőjét érzékenyen bünteti. A kiaos feltűnést, melyet fiam esete keltett, a megdöbbenést, felháborodást és megütközést, a mely a tanári