Nyírvidék, 1894 (15. évfolyam, 1-52. szám)

1894-08-19 / 33. szám

Melléklet a „Itfyirvídék" 1894. 33-ik számához, Nyugdíj a városnál. A péntek délutáni városi képviseleti gyűlésen bejelentette a tanács, hogy Fedor Ágoston adópénztári ellönőr három havi szabadságidőt kór. A képviselő testület ezt természetesen megadta s tudomásul vévén, hogy egyelőre Kálnay Sándor számtiszt fogja az adópénztári ellenőri teendőket ellátni, ugy intézkedett, hogy a helyettesítés dolgában legközelebbi gyűlésen fog határozni. Röviden és simán intéztetett el igy ez a kérdés, mint ahogy nem is történhetett másként, mert a város egy régi érdemes tisztviselőjének e kérelméhez bizonyára nem is férhet hozzá ellenmondás. Történt azonban egy közbeszólás, ami ennek az egyébként egészen lényegtelen ügyuek a révéa előtérbe hozza megint a városi tisztviselők nyugdíjintézetének a kérdését. Ismeretes dolog, hogy a legutolsó királykoronázás huszonötéves évfordulója alkalmából, ez előtt két esztendővel, e nevezetes történelmi dátum megünneplésére díszgyűlésre jött össze a képviselet, s maradandó emléket óhajtván tenni, huszonötezer forintot szavazott meg az árvaügyi tartalékalapból a városi tisztviselők nyugdijalapjára. Nagy lelkesedéssel hoztuk meg akkor ezt a határozatot, s mind azok, akik tudják, hogy ez az ügy, tudniillik a tisztviselők nyugdija biztosításának a kérdése nem csak az annak áldásaiban közvetlenül részesülő egyes tisztviselőkre nézve bir fontossággal, hanem hogy még nagyobb jelentősége van annak az igazi, a jó közigazgatás megvalósítása szempontjából, mert ez a két érdek itt is harmóniái: nagy szomorúsággal látták, hogy ezt az ünnepies módozatokkal hozott határozatot a belügyminiszter megsemmisítette. A belügyminiszter nem engedhette meg, hogy egy egészen más rendeltetésű alap erre a czélra megcsorikitassék, s ott tőrtént a hiba, hogy akik ezt a huszonötezer forintos megajánlást indítványozták, túlságosan körültekintő opportunizmussal a „nem kerülpénzbe" jelszóval egy meglevő alapot jelöltek meg fedezetül, ahelyett hogy — több őszinteséggel — egyenesen fölhívták volna a képviseletet a tisztviselők s velők együtt a jó közigazgatás jogos érdekeinek — a nyugdij-intézmény megalapítása által való megerősítésére. A péntek délutáni képviseleti gyűlésen, mikor az emiitett szabadságidő engedélyezési kérvény szóba került, egy képviseleti tag fölemlítette, hogy: „tudjuk, hogy itt tulajdouképen egy esztendei szabádságolásról van sző." Valószínű, hogy igy van, s amint tudjuk, nem is első eset már ez a városnál. Régi városi tisztviselők, a 30—40 esztendei becsületes szolgálat után, megöregedve, nem birva tovább a muukát, kérnek három bavi szabadságot. Mikor az letelik, kérik a második, harmadik és végül a negyedik három havi szabadságot. Akkor aztán letelik az esztendő s bucsut vesznek a városi tisztviselőségtől. „A N YiKViDÉK TÁUCZÁJA.

a Az én első udvarlóm. Az egyik kollegámmal testvér barátok vagyunk. Óvhatatlan há', hogy az aranyos kis feleségének is meghittje ne legyek. Különben is őszinte, igaz asszony. Hogy mennyire az, bizonyítja ez a kis történetke, a mit kiloptam nem az asztala, — hanem egyenesen a szive fiókjából. A mai arisztokratikó demokratikus korban, azt hiszem, elég tanulságos is lesz. Azt kérdeztem egyszer tőle: — Ugyan kedves komám asszony, maga olyan okos, művelt, hogy mehetett ilyen fajankóhoz, mint ez az én Gabi komám? Könnyű rá megfelelni. Azért, mert nem vett el más. — Azt bajos hinni. Hát Gabi lett volna az első udvarlója ? — Az első udvarlóra? — Öh nem. Még csak nem is a második, hanem Isten tudja, hanyadik. Azt pedig nehéz théma is leune előkutatni a kikopott udvarlók lomtárából, hogy melyik is volt hát a legelső — a sok közt? Azért mondom, „sok közt', mert csak nem fogja képzelni, ho<;y akadjon oly nő, ki bevallja, miszerint neki „néhány" széptevője volt csupán. Sőt inkább, Miudannyiunk, hacsak nem álszent, szereti hiuni is. miszerint nyilt és titkos imádóinak szeri-sáma sohse volt. E tömeges és szakadatlan csatározásból bajos most már kiválasztani s .hivatalosan" meghatározni, hol kezdődött az első, komoly ostrom? Vájjon csak az első bállal e, ahol a ragyogó ablakok feltUuésére egyszerre c<ak homályba merültek igénytelen falusi — .barátok" ? — Vagy pedig a bölcsben már hol a ,tis Jenőte' — bizonyára elorozta gőgicsélő ajkunkról az első lopott csókot? — Ki tudná ezt ma megállapítani? Ezt megengedi nekik a törvény, de bizonyára szomorú dolog az. hogy 30—40 esztendőt szolgált tisztviselő ilyen uton s módoa szorítja ki szolgálatainak utolsó eszteudejét, illetőleg utolsó esztendei fizetésit, ahelyett, hogy amint arra rászolgált, a hosszú szolgálat után, oda állhatna megbirója a képviselet elé, kérve tőle a fölmentést, s öreg napjaira megélhetése föltételeinek biztosítását: a nyugdijat. Es egy-egy ilyen négyszer három hónapra terjedő szabadságolási idő alatt mennyit szenved a közérdek, az érdekelt hivatali állásnak hol igy, hol amúgy való ideiglenes helyettesítés által való betöltése következtében! Ismeretes a procedúra! Előbb a „belső" emberek közül foguak valakit, akit a polgármester helyettesit, az illető ellátás nélkül maradt állásra. Azután jelentés történik ez a képviselethez s minthogy két úrnak egyszerre csakugyan nem lehet szolgálni, hát a képviselet gondoskodik az üreseu maradt állásúak ideiglenes betöltéséről, „kívülről". Es a közönségaek az illető hivatali állás jó ellátásához fűzött érdekei minden körülmények között szenvednek az alatt és azon kivül a város egy és ugyanazon időben kétszeresen fizeti egy ugyanazon hivatali állásnak a javadalmazását. íme a nyugdíj kérdés igy merül föl újra, az adóhivatali elleuőr három havi szibidságidőt kérő kérvények az előterjesztése és megszavazása alkalmából. Igazáa kár, hogy a képviselőtestületben is, e kínálkozó alkalom révén, szóba nem került. Hiszen akár hogy kerülgessük is, elő kell euuek kerülai rövid időa és meg is kell e kérdésnek oldatnia. Két felhívás. Kállay András főispán ur őméltósága Szabolcsvármegye iparosainak az ezredéves kiállításon való résztvétele érdekében 300 forint jutalómdi.jat ajánlott föl, s e hazafias elhatározásától a következő felhívás által értesiti az érdekelt iparosokat. Felhivás, mindazon t. cz. iparos urakhoz, kik az ezredéves kiállításon áltatok készített iparczikkeket kiállítani hajlandók. Alólirott kitűzők ezennel: 1., egy 150 forintos, 2., egy 100 forintos, 3., egy 50 forintos, s igy összesen 300 forint jutalom dijjat azon szabolcsvármegyei iparosok részére, — kik az ezredéves kiállításon leendő kiállítás czéljából, a három legjelesebb készítményt fogják nálam 1890. márczius utolsó napjáig bemutatni, — vagy azoknak ezen ideig való megtekintését a készítés helyszínén lehetővé tenni. A kitűzött 300 frt díjösszeg 1895. január 1 napjától fogva a „kiállítási helyi bizottság" neve alatt lesz a Nyíregyházi takarékpénztárba letéve. A dijjak odaítélése a kiállítási helyi bizottságra bizatik. Részletes feltételek az ipari helyi bizottsági jegyzőnél lesznek f. év október első napjától fogva megtekinthetők. Nyíregyházán, 1894. augusztus 15. Kállay András, főispán. Éu azonban megpróbálom kijelölni az első komoly számba vehető udvarlómul tanáromat. Még akkor az arany-ifjuságnak nem igen lehetett módja körültem dongui, csak intézetes kis leány voltam. Btiza ur azonban, akit mi találóbban csak Szalma urnák neveztünk, tanárom volt. DJ épen azért nem is szenvedhettem. Különben is egy ueveldés leánynak kötelessége is ki nem állhatni tanárait. Hát még a számtan tanárát! — De hát még, mikor meg azt veszi őszre, hogy ez az ő komoly professzora gyöngéd érzelmeket táplál iránta. Hah, egy tanár! a növendéke iránt — — Akkor már mért nem valamelyik fess tanítványa a kollégiumból? . . . ... A milyen száraz volt a tantárgya, olyan száraz ő maga. Magas szikár alak — bibire sós képpel. Hozzá még a suta kaftánt vagy mit viselte, a mi a kálvinista teológust olyan furcsának tünteti fal. Egy szóval csúnya volt, akárcsak az ördög. Tanuló társaimnak mind nevethetnékjök támadt, hacsak ránéztek is, mig ellenben nekem sirhatnékom lett mérgemben, a mikor már elkezdett karicsálni azon az utálatos csirke hangján. Hisz, ilyenkor mindig raj tam legeltette bántó fényű szemeit. Sőt, ha én durczásau félrekaptam a m igámét, még elkezdett mosolyogni az arczátlan. Rendesen két-három példát hagyott ki; de azt mindég hozzá tette: —• Etelka kisasszony azonban csupán egyet dolgozzon ki. Ne rontsa szemeit, mert gyöngék. Gyöngék! — Bah, szerettem volna torkára forrasz tani ezt a szót. Mé? hogy az én szemeim gyöugék! Da tán még vizenyősek? savószinüik is?! — Azért, mert kékek? U^y ragyogtak azok, akárcsik a hajnali csillag, vagy Jupiter az azúr boltozaton. (No, persze, ezt a hisoalatot akkor még cmpla a társnőimtől hallottam.) Dirab idő óta meg abban a kitüntetésben részesített, hogy négyszem közt ,kis nagysámaak" szólongatott. Felhivás. A vármegye főszolgabíróinak és Nyíregyháza város polgármesterének hozzám beérkezett jelentései folytán a következő iparosok hajlandók az ezredéves országos kialhtasbin részt venni, és kiállítandó tárgyakra vonatkozó megrendeléseket elfogadni: 1. Nyíregyházán. 1. Morauszki Pál asztalos. 2. Didi.cs Samuil géplakatos. 3. Epbinder Károly asztalos. 4. Nagy József kovács. 5. Oprics Oszkár műfaragó 6. PaUcz István czipész. 7. Ritter József szürszabó 8 Tóth Peter szabó. 9. Kazár Márton szűcs. 10 Malik, István gépész. 11. Lőjek József szabó. 12. Szilágyi János ekegyártó. 13. Ssücs Bertalan szabó. 14. Tóth Béla esztergályos 15. Haczel József asztalos. 16. Pásztor ,Pál asztalos. 17. Czölder Károly esztergályos. 18. Antal testvérek kocsigyártó. 19. Tatay István mézeskalácsos. 20. Pali Lajos kocsigyártó. 21. Papp Ferencz kovács. 22 Fonn János asztalos. 23. Klein Dániel szabó. 24 O-áh Géza aranyműves. 25. Goldberger Dávid sirkő-faragó. 26. Guttman Sámuel czément-készitő. 27. Szabó Mihály szibó. 28. Májerszky Barnabás gépgyáros. 29. Louis Fedor gazd. gépgyáros 30. Grósz Antal virslis. 31. Baranyai Sámuel kerékgyártó. 32. Fass István kovács. 33. Majoros János kádár. 3t. Nagy Mihály lakatos. 35. Morauszki Gyula czipész. 36. Lakatos Lajos czipész. 37. Szikora Pál szűcs. 31 Kolcsál István asztalos. 39. Pivnyik András kocsigyáros. 40. Kazimír Károly timír. 41. Kondás József csizmidia. 42. Berkovits Bernát szabó. 43. Bálint Áron gubás. 44. Koska János szűcs. 45. Ripper András kovács. 46. Boroska Miklós szabó. 47. Nagy Ferencz szűcs. 48. Palaticz Jenő szűcs. 49. ifj. Smotzsr János késes. 59. Glucktmai Adolf szibó. 51. Kalkó György czipész! 5 2. Sárkány András kovács. 53. Mohács József asztalos. 54. Sinka Dániel lakatos. 55. Szénfy Zsigmond czipész. 56. Bacher Lajos czipész. 57. Bacher Ignácz esztergályos. 53. Thaisz Kíroly szabó. 59. Jóba Elek nyomda-tulajdonos." 2. Nyir-Bitorban. 1. Rízler László műlakatos. 2. Katona István asztalos. 3. Kis-Várdán. 1. Zakár Antal asztalos. 2. Makláry Ferencz asztalos. 3. Pintér István asztalos. 4. Pintér Imre lakatos. 5. Regedús András lakatos. 6. Lriszner József kovács. 7. Hlavács József kerekgyártó. 8. Szeifried László kocsigyártó. 9. Danczíger Miksa czipész. 10. Kovács Mihály szíjgyártó. 11. Daróczi Béla szíjgyártó. 12. Balogh Ferencz magyar-s'.abó. 13. Orosz István migyar-szabó. 14. Petró János magyar-szabó. 15. Sarkadi Lajos magyarszabó. 16. Rubóczky István csizmadia. 17. Makiári János csizmadia. 18. Rozipál Sándor kalapos. 19. Hatszai János kalapos. 20. Gorzó Ferencz rostás. 21. Hrittz György kötélverő. 4. Mántlokon. 1. Szaniszló István kádár. 2. Pócsik József gépész. 3. Lóresz Sándor asztalos. 4. Vind Bernát bádogos. Ezen iparosok nevei azon, a megye vagyonosabb és az ezredéves kiállítás sikerét előmozdítani óhajtó polgáraihoz szóló kérelemkapcsán tétetnek közzé, hogy előző hivatalos megkeresésemhez képest — megrendeléseiket még e hó folyamán eszközölni — s azoknak megtörténtéről engem szeptember hó első hetében értesíteni szívesek legyenek. Nyíregyházán, 1894. aug. 5. Kállay András főispán, mint a kiállítási helyi bizottság elnöke. Tuduivalék a jövő tanévre. Iskolai értesités. A uyiregyházi ág. h. ev. főgimnáziumban &z 1894/5dik iskolai évre a beiratások szeptember hó 1—5 napjain leszűek. Tekintettel az I-sö osztályba jelentkező tanulók nagy számára s a törvényben megállapított létszámra ez osztályba, a helybeli illetőségű, első sorban ágost. h. ev. vallású taHogy elfutott a méreg ilyenkor. Mit is tituláz engem! És épen ő! Hívjon egyszerűen a nevemen, vagy pedig kisasszonynak, mint a többit. Da több: bebotlott a táncziskolánkba is — és lefoglalta négyeseimet. Vissza se utasíthattam. Hisz olyan kis növésű voltam még akkor: a kis kutya sem nézett rám — eleinte. — De bezzeg, a mint kapóssá válta, jó tánezos hiréba keveredtem, volt módom viszszatromfolni „a tanár urat.' O, természetesen, még ekkor is reményekre érezte magát jogosítva a .kis nagysádnál". Én, még természetesebben, legalább kiönthettem az epémet ilyen forma enyelgő feleletekben : — Majd ha fagy; hó lesz nagy. Mind hiába! Nem neheztelt ez meg semmiért, amit tőlem kapott. Csak annál hűségesebb holdammá vált! örökké körültem keringett. Én pedig már csak a miatt is elvoltam iránta keseredve. No de hiszen nem is maradtam én adós a szegény fejének. Mindenért ó kelme lett a bUnbak a mi társaságunkban. Különösen padig a Bane Valér két jogász bátyja vette őt nyelvhegyre; szemibe ugy, mint háta megett. Még a bic?egő, járására is ráfogták, hogy menésközben gondolja ki a hosszabb ós rövidebb verseit, két lábával méri ki hozzájuk a jámbusokat. Arra sem voltak különben restek, hogy néha néha rám is terítsék a vizes lepedőt : — Meddig vannak már maguk egymással, Etelka ? — No csak, hiába tagadja! Ugy néz magára már ez a professzor ur, mint a varjú a konezra, Hihaha! Ezt ugyan jól eltaláltad! Azzal a horgas orrával el is mehetne kálvinista varju-számba. — Szegény! Ennek se sokan osztogatták még a csókot: azért olyan éhes ez a magáéra. — Ugyan kérdje meg már tőle egyszer: szokott-e makkal álmodni.