Nyírvidék, 1894 (15. évfolyam, 1-52. szám)

1894-02-25 / 8. szám

JÓKAI MÓR. A NEMZETI KIADÁS. Világraszóló ünnep volt január hatodika, az a nap, a melyen egész Magyarország meghódolt Jókai Mór géniuszának. Talán az egész világirodalomban nincs példa ilyen általános ünnepeltetésre, a minő a Jókaijubileum volt, mert talán nincs is az egész világ literaturájában még egy ilyen alak, mint Jókai, a ki ötven esztendő leforgása alatt egymaga nemzeti irodalmat teremtett meg műveinek impozáns könyvtárával, a melyben soha fényüket nem vesztő szellemi kincsek vannak letéve. Mindannyian élénKen emiekszünk meg a Jókai - ünnepségek kápráztató fényére, mindannyian érezzük még azt a benső meleget, a mely a jubileum örömmámorából lelkünkben megmaradt, valaminthogy ennek a képnek sohasem is volna szabad egyetlen magyar ember emlékezetéből sem kivesznie. És hogy a messze jövendőben is őrizze egy monumentum a Jókai-ünnepségemlékét, arról gondoskodva van. Fáradhatatlan munkásság, a hazaszeretet állandó ébrentartása, gazdagítása a sziveknek és elméknek, kedves csapong'ása a fantáziának: ez Jókai Mór ötvenéves írói tevékenységének kerete s a jutalom, a melylyel a magyarnemzet mindezt meghálálta : páratlan lelkesedés és rajongó szeretet. A mikor ilyen kapocs fűzi a költőt nemzetéhez, a monumenEGY MAGYAR NÁBOB. Rút, förgeteges idő van odakünn a pusztán, az ég felhős, a föld sáros, szakad az eső két hét óta, mint a parancsolat; minden ér kiáradt, kiöntött, nád terem a buzavetés helyén, gólya szánt, kácsa költ a drága tengeri közt. — Medardus napján kezdődött az Ítéletidő, már ez negyven napig majd így fog tartani, már pedig ha így tart, akkor nem tudom, ki lesz az a Noe, ki e partiális özönvízből embert és barmot kiszabadít ? E sajnos észrevételt nemzetes Bús Péter uram tevé, ki a kegyetlen s'ors által arra volt hivatva, hogy a keresztúti gáton, nemes Szabolcs vármegyében, a vendégekkel veszekedjék, a ((Törikszakad» csárdának levén korcsmárosa. Szép menedék volt a «Törikszakad» csárda a keresztútigáton, melyben Bús Péter uram Vala a korcsmáros. Nevét nem őseitől nyerte e derék ház, hanem érdemekkel szerzé, mert míg azt elérte az utas, törni vagy szakadni kellett valaminek. Kivált ilyen kedves időben, midőn megerednek az égnek csatornái, és eszébe juttatják az embernek, hogy mennyivel jobb volna, ha inkább a földnek volnának csatornái; ekkor nem állna meg a tó két felől a gát mellett, fenekéig áztatva azt keresztül, hogy a ki vesztére belehajt, ott vénül meg benne, vagy a hátán hordja ki a szekerét. Estére kezd már az idő járni. Bús Péter uram a szántóföldről jött meg lóháton; csak ugy lass^h dörmögdél magában, mert a pipáját restelli a szájából kivenni azért, a mit mond. Az a pipa azért látszik feltalálva lenni, hogy az embernek legyen mivel bedugni a száját, hogy ne káromkodjék annyit. — A szénát boglyástul elvitte az ördög, a buza a föMön fekszik, mind az ördögé lesz. Beleütött az egész gazdaságba a mennydörgő mennykő! Mert a pusztai korcsmáros nem abból él, hogy bort ad el, hanem gazdálkodik, s nála a csaplárság csak sine-cura. Tudva van, hogy a jubiláris nemzeti díszkiadásnak, a melv száz vaskos kötetben Jókai Mór összes műveit foglalja magában, kettős czélja volt. Egyrészt, hogy emléke maradjon a jubileumnak, megörökítője Magyarország irodalomtörténetében, másrészt, hogy a nemzet százezer forint honoráriummal tegye gondtalanná ősz költőjének életét. Épp ez a kettős czél teszi érthetővé, hogy a jubileumot rendező nagybizottság kétszáz forintban állapította meg a száz kötet árát, és ez összegnek lehetőleg egyszerre való befizetését kívánta, számítva első sorban a vagyonosabb társadalmi osztályok támogatására, hogy e példátlan írói honorárium a jubileum napján Jókainak átnyújtható legyen. Az eredmény felülmulta a legnagyobb várakozást, de egyszersmind másra is figyelmessé tett. A Jókai jubileum ügyét vezető bizottsághoz és a fővárosi lapok szerkesztőségeihez az ország minden részéJókai müvei egy oldala. (Szcdési minta.) tum nem lehet hideg márványszobor, annak is élnie kell, hogy hirdethesse minden időkre e kapocs bensőségét, azt az elismerést, a mely a költőnek apoteozisa, a nemzetnek pedig felmagasztosodása volt. Ez a monumentum: a költő műveiből emelkedő pirámis, a mely magasságban is vetélkedik bármilyen szobor nagyságával, értékben pedig felülmúlja valamennyit. Beszédes obeliszk, a melyet a tizenkileirczedik század végén, küszöbén az új ezredévnek, a nemzet legnépszerűbb költőjének felállított. A jubiláris nemzeti díszkiadás: ez a legmaradandóbb emléke az ünnepségeknek, a mely egyként hirdeti a költő páratlanul termékeny géniuszát és Magyarország példátlan áldozatkészségét. bői, a társadalom minden osztályából százszámra érkeztek a levelek és megkeresések, hogyJókai összkiadása könnyen töri eszthetöhavi részletfizetések mellett bocsáttassék a nagy közönség rendelkezésére, mert az irodalom ezen ünnepéből ki akarja venni részét minden művelt tagja a magyar társadalomnak. Jókai Mór az egész nemzeté, műveiben szegények és gazdagok egyaránt gyönyörűséget találnak. Fogyatékos volna tehát az ünnep, ha a társadalomnak csupán dúsgazdag tagjai szerezhetnék meg a költészet e kincses tárát, a mely most, hogy a jubileum elmúlt, a nagy közönség számára hozzáférhetetlenné vált. Egyhangú véleménye volt az egész országnak, hogy a bizottság az előfizetés módozatait megkönnyítve, lehetővé tegye mindenkinek a jubileumban való részvételt. És bár a bizottság meg volt győződve a közönség eme óhajának jogosult volta felől, még sem volt lehető rá nézve ily irányú disposicziókat létesíteni, míg a nemzeti díszkiadás és ezáltal a nemzeti tiszteletdíj sorsát a tényleges befizetések által teljesen biztosítottnak nem tudja.