Nyírvidék, 1894 (15. évfolyam, 1-52. szám)

1894-11-25 / 47. szám

„IN Y I R V I D É K" Tanulságok. (Sz. J.) Sok tekinben lélekemelő ünnepély folyt le az elmúlt héten szerdán Nyiregyháza város falai között. Kossuth Ferencz, Kossuth Lajos fia szerencséltette, látogatásával a város sőt a vármegye közönségét, épen huszonnégy óráig időzve körűnkben. Hogy Kossuth Ferencz a Kossuth Lajos fia, azt igen jól tudja mindenki s ebből folyólag, különösen mert maga Kossuth Ferencz is ismételten hangsúlyozza mindenütt, a hol megjelenik, azzal is körülbelől tisztában van mindenki, hogy politikai téren örök emlékű atyja nyomdokait szándékszik és fogja követni, még pedig számolva a körülményekkel és alkalmazkodva a változott viszonyokhoz. Mi Kossuth Ferencz politikai szerepléséhez természetesen hozzá nem szólhatunk, ezt lapunk iránya sem engedi meg; de nem állhatjuk meg, hogy hozzá ne szóljunk azon következményekhez, következtetésekhez, sőt — hogy még egy alliteráló fogalom-jelző kifejezést használjunk, — követelésekhez, melyek Kossuth Ferencz látogatásához városunkban és vármegyénkben — szerintünk — teljesen alaptalanul és jogosulatlanul fűződtek. Ismételve kijelentjük, hogy a kérdés politikai részével nem foglalkozhatunk és nem foglalkozunk. Kossuth Ferencz 44 évi távollét, s dicsőült atyja kihűlt tetemeinek elhantolása után visszatért Magyarországba. Visszatért, 'hogy életét, tehetségét, munkásságát az országnak szentelje. A nagy névnek minden valószínűség szerint méltó örököse résáéte a nemzet könnyen érthető lelkesedéssel előlegezte rokonszenvét, bizalmát a leg'eljesebb mértékben s viszont Kossuth Ferencz egyenes tiszta lelkének sugallatából arra az elhatározásra jutott, hogy közvetlen érintkezés által ismerje meg a nemzetet és ismertesse meg magát a nemzettel. Ezen szándék, ezen elhatározás eredménye azon a maga nemében talán teljesen páratlan körutazás, melynek formája meglehetősen ellentétes nézeteket keltett a közvéleményben a a mely kórutazása közben Nyíregyházára is megérkezett. Ezen körutazása folyamán mind egyre élesebb világításban tűnt fel, hogy Kossuth Ferencz politikai tevékenységre használja felj az alkalmat, s hogy még inkább felhasználják és felhasználni igyekeznek azok, kik vele azonos nézeteket vallanak. Igy történt, hogy mielőtt Nyíregyházára megérkezett volna, már e város és a vármegye közönsége nem csak a Kossuth Lajos fiát látta és várta benne, hanem és talán első sorban a negyvennyolczas és függetlenségi párt kiszemelt jövőbeli vezérférfiát. „A. NYIRVIDEK TÁRCZÁJA," A boldogság. Költők meg énekelték, tudósok könyveket írtak róla, minden ember óhajtja és törekszik utána, de azért tapasztalatból nem ismeri senki, hogy mi az a boldogság. Röviden igy mondhatjuk: a boldogság az, mikor mindenünk meg van, a mit kívánunk, más szóval, mikor nincs semmi "kívánni valónk. Ámde az ember ilyen állapotba soha sem juthat. A szerelem volna az a legerősebb érzelem, mely közel vihetné az emert a boldogsághoz, de ez, mikor legédesebb, még akkor is vágyakat ébreszt, ha egyebet nem, legalább is azt a vágyat, hogy szeretne örökké tartaui. Már pedig örökké még a szerelem sem tarthat, mondják azok, a kik szerelmesek voltak. Az első ember pár sem volt teljeseu boldog, mert hiszen azoknak is volt vágyuk, megkóstolni a tiltott fának gyümölcsét, mely csak egy volt a paradicsombau, hogyan lehetne boldog a mostani ember, mikor moadhatni csupa tiltott fákkal van körülvéve! De ha nincs is teljes boldogság a földön, minden ember életében vannak rövid pillanatok, a mikor magát boldognak érzi. Az első hosszú ruha. az első bíl, az első fiatal ember, aki udvarolni kezd, az első csók, s mikor azt mondja a leányka, hogy beszéljen a mamával, ezek mind oly pillanatok, melyekre a nő még nagymama korában is édesen szokott visszagondolni, Az első szivar, az első ideál, az első lépés az érettség után, mikor az ifjú azt hiszi, hogy már mindent tud, az első hódítás ós sok más első, a mit a férfi nem felejt el soha sem. Különösen az első játszik nagy szerepet az ember életében, s talán ez magyarázza meg, hogy sokféle első között miért örvend annyi ember még a hónap elsejének is. Hogy a boldog perczek nem oly gyakoriak, annak oka azon sajátságos rösz szokásban rejlik, mely a legtöbb embernél feltalálható, hogy t. i. minden ember §laő sorban nem a maga, de a mások dolgával szeret Hogy ez igy van, azt mindenki beismerte és beismeri, a kiben van annyi erkölcsi erő, hogy nem gondolkozik és beszél kétféleképen. Ez adja magyarázatát annak, hogy a várt vendég fogadtatása tárgyában csaknem nap-nap mellett kisebb-nagyobb bizottságok üléseztek, tanácskoztak, mig végre arra a megállapodásra jutottak, hogy Kossuth Ferenczet a függetlenségi és negyvennyolczas pírt fogadja és látja vendégül. Ezen párt bocsátotta ki az idevonatkozó felhívást és prog^ammot és ezen párt intézkedett, rendelkezett a venléglátással járó összes ünnepségek felől. Csak hogy ez természetese t nem ment olyan simán, mint képzelni lehetne. Valami sajátságos súrlódások váltak mind jobban érezhetőbbekké, melyek végeredményükben olyan tapintatlanságokra vezettek, hogy bár m-ig a az egész vendéglátás külsőleg szép rendben, sőt méltósággal folyt le, nem kevés kellemetlenséget kellett akarva nem akarva észrevennünk. Igy — talán politikai, talán egyéb czélból — avatatlan kezek indokolatlanul felbolygatták és valósággal felfújták azon kérdést, hogy miért nem fogadja a vendéget a város? miért nem tűzet lobogót a városház pilótára? miért nem tűznek lobogót a vármegyeházra? miért nem áll a fő-, az alispán, a polgármester az ünnepségek rendezésének élére? miért voltak az izraeliták a banketten oly csekély számmal képviselve? —• sőt még azt is kérdés tárgyává tették, hogy miért nem lehetett a színházi díszelőadáson egyetlen katona-egyenruhát sem látni? Hasonló czélból hasonló kezek feszegették azon kérdést, hogy a szabadelvű párt miért látta jónak határozatilag is kimondani, bogy a íogadtatáson a párt részt nem vesz. És ezek a kérdések fölvettettek és tárgyal tattak úton-útfélen olyan hangon, modorban és intentióval, hogy bennünket nem is annyira ezen kérdések felvetése, mint*azon 9zerzett tapasztalat szomorít el, mikép nem csak a politikai, de a társadalmi érettségnek is sok tekintetben olyan alacsony fokán álluuk ma még, mintha Kossuth Ferencznek, az ünnepelt vendégnek halhatatlan atyja, a politikai jogok általánossá é3 a gondolkodás, a véleményalkotás és uyilváuitás szabiddá tételése soha kísérletet sem tett volna. Avagy tírsadalmi érettségre vall-e az, hogy a banketten, melyre venJégekül más politikai párthoz tartozók is meghívatnak, ugyanezen vendégek politikai nézetét és felfogását tudatosan sértegetik? Társadalmi érettségre vall-e az, hogy a bortól és a helyzet szokatlanságától megittasult földművelőt az ünnepelt vendég elé állítják s kézel és szóval támogatva, a sziutén jelenlevő polgármester ellen irányuló állítólagos beszédre kényszeritik? Bizony szomorú tanulságokat is lehet levonni a szerdai nagy napból s a köztünk időzött Kossuth Ferencz, ha nem is hálás, de minfoglalkozni, s ebből kiindulva a saját helyzetét is mindig a másokéhoz hasonlítja. A gróf lenéz ablakából az utczára, s látja a mint a túlsó oldalon a ház árnyékában egy favágó jóízűen falatozik. — Istenem, — mondja magáben — milyen boldog ember az a favágó, eddig dolgozott,most kitüuő étvágygyal fogyasztja el sovány ebédjét. Ha én nekem olyan étvágyam volna! A napszámos evés közben felnéz a palotára, s látja a grjfot, a mint az ablakon kitekint. — Istenem, — mondja magában — milyen boldog lehet egy ilyen nagy ur, az bezzeg nem dolgozik, s ha jön az ebéd ideje, ehetik, ihatik, a mit csak meg kiván. Ilyenformán vannak az emberek általában a boldogsággal, mindegyik a másikat tartja boldognak a nélkül pedig, Hogy az volna. Mióta a világ fennáll, az emberek mindig törekedtek a boldogságra. Minden korban más és más uton igyekeztek feltalálni, elérni azonban nem tudták. A mai kor az élvezetekben keresi, de minthogy az élvezetek megszerzéséhez p5nz szükséges, őrált hajsza folyik mindenfelé a pénz után. Furcsa egy jószág is az a pénz; emberi találmánynak mondják a nemzetgazdák, de ón azt tartom, hogy a páuzt az ördö^ találta ki. Megunta a folytonos feljárást ós törte gonosz fejit, hogyan lehetne az életet kényelmeim bereadezni. S ennek a fejtörésnek volt eredménye a pénz. Mig pénz nem volt, addig az ördög, személyesen volt kénytelen az embereket elczipelni, mióta azonban a pénz ki viu találva, Lucnfer kényelmesen pipízik a pokolban, mert a píaz segélyével az emberek most már maguktól is oda találnak. De bár a pénzen sok míndon élvezetet is meg lehet szerezni, a boldogságot megvenni még sem lehetsé ges. Az elmúlt évben olvastuk egy hamburgi kereskedő öngyilkosságát, a ki koplalt, nélkülözött és fáradt, mig egy milliót összegyűjtött, s mikor a millió meg volt, főbe lőtte migit, mert a gyomra e sok koplalástól ugy elromlott, hogy a milliónak semmi hiszaát nem vehette den esetre nemes feladatra vállalkoznék, ha az ilyen jelenségeket is felismerve, tapasztalva, tevékenységét olyan irányban is kifejtené, hogy társadalmi téren is haladjunk legalább is anyuyira, hogy politikai téren aztán valóban alappal, sulylyal. jelentőséggel bírjon véleményünk. Kossuth Fóre:icz Nyiregyházán. Kossuth Ferencznek Nyiregyházán tett látogatása s egy napnyi ideig tartott nálunk való időzése, a mi szűkebb értelemben vett közéletünknek méltán volt nagy eseménye, nem csak illustris vendégünk egyénisége által, de ama különböző körülmények következtében is, melyek e nevezetes ünnepnap történetében közremunkáltak. A „Nyírvidék" czikk-irójának bizonyára nem tartozhatik feladatai közé, hogy Kossuth Ferencz nyíregyházai látogatásának politikai jelentőségévél foglalkozzék. Tudniillik párt-politikai jelentőségével ennek a látogatásnak. Kérdezik azonban tőlem, akik tisztán látnak, hogy mi marad meg hát megírni valónak, ünnepi napjáról városunknak, ha ezt kirekesztjük? Olvassanak tovább, akik magukban igy ezt a kérdést fölvetették. Előbb azonban olvassuk el a nemzeti legendát Kossuth Lajosról, a mit regél a történet! Száll a madár ágról-ágra, Száll az ének szájról-azájra És azután, hogy van tovább? — — — — Megszakadt volna tán az ének ? * * * Nagy nemzeti kincsünk nékünk Kossuth Lajos öröksége: Amit ránk hagyott: példíja egész életének; ahogy meghalt; ahogy holttestét hazahoztuk; ahogy eltemettük 1 Látja, érzi az egész nemzet, hogy sírja felett a magyar Géniusz virraszt! Mikor fogunk ugy, mást, megsiratni!! * * * Milyen nehéz, milyen kínos dolog Kossuth Lajos fiát arra figyelmeztetni, hogy ne engedje kiraboltatni az édes apja sirját ! És most már visszakerülünk a mi „szűkebb értelemben vett közéletünknek" apró, de nekünk magunknak megszívlelésre méltó bajaihoz. A Kossuth Ferencz tiszteletére rendezett banketten Nyiregyháza város ez idő szerint való képviselője Kossuth Ferencz elé állított egy, „a gazdakőzönségből való férfiút", aki dikciót mondván, a város polgármesterét súlyos vádakkal illette azért, hogy Kossuth Ferencz tiszteletére ki nem tűzette a városházára a nemzeti zászlót. Zomborszky Mihály, t. i. ennek a dikciónak az elmondója, bizonyára meg lesz lepetve, ha valaki véletlenül e sorok olvasása révén tudomására fogja hozni, hogy az ő szónoklását követő reggelen, a vasúti állomásnál ugyancsak Beniczky Miksa képviselő úr, aki őt az előző éjszakai beszéd elmondására suggerálta, ugyancsak őt „szamár paraszt"-nak kvalifikálta a polgármester előtt, az elmondott beszédért. A polgármester ugyanis (ezt a hű följegyzés okáért mondjuk el) észrevette, hogy Zomborszky Mihály uramat az emiitett banketten Beniczky Miksa képviselő úr húzogatta elő, hogy dikciózzon. Sőt súgással is segített neki, mikor fentebb tisztelt polgártársunk a „kereszt"-et, meg a „kir. tanácsosság"-ot kezdte emlegetni. Másnap reggel pedig, mikor Kossuth Ferenczet a pályaházhoz kikísértük, a polgármester — túlságosan naiv őszinteséggel hátát fordított a Beniczky képviselő úr nyújtott jobb kezének. Erre magyarázgatta azután a képviselő úr (mint akit tetten értek) zavarában, hogy a „szamár paraszt" stb. Ezzel a zászló-kitűzési, illetőleg zászló ki nem tűzési kérdéssel azonban nagyon könnyű tisztába jönni. Csak Hanem azért, ha a boldogságot nem is lehet megvenni pénzért, s habár a pénzt az ördög találta is ki, mógis olyan jószág az, a mely egyformán kedveltetik szegény ős gazdag, férfi ós nő, ifjú ós öreg által. Váltó lázba esik az ember, ha nincsen, s vigan dudál a portugál, ha van. Róla álmodozik a legtöbb ember, s bizonyára alig van, a kinek legalább egyszer eszébe ne jutott volna, hogy milyen nagyszerű dplog is lenne az, egy főnyereményt csinálni. Sokan kárhoztatják a kis lutrit, s ezer okot hoznak fel mellette, hogy milyen óriási erkölcsi és anyagi kárt okoz különösen a szegényebb nep osztálynál: pedig hát a lutri, ha tényleg kárt okoz is, másrészt nagyon sok boldogságot is szerez. A húzás napját kivéve a lutrizó ember állandóan telve van reménnyel; rózsás szinben látja a világot, előre számítgatja, hogy a sok pénzzel mit fog csinálni, s ha a szebbnél szebb légvárakat a húzás lerontja, ismét megteszi az álmodott számokat, s egy pár krajczáron megint vásárol egy nagy darab reménységet, mely gazdaggá teszi a következő húzásig. A világ leglutrisabb népe az olasz, s különösen az alsóbb néposztály. Nápolyban minden ember lutrizik. Fütyöl, danol, tánczol, de mikor a húzás napja van, mély csend uralkodik az egész városban, minden ember az ablaknál várja a hírnököt, a ki utcziról utczára viszi a kihúzott számokat, s egy fél óra múlva özönlik a nép a gyűjtő helyekre, ismét tesz a lutrira, s újra elkezdődik a fütyülés ós danolás az egész városban. Solon, híres görög törvényhozó, s a mellett okos és bölcs ember, — abban az időben ez a két foglalkozás együtt jár — mondta egyszer, hogy senki sem boldog halála előtt, s tényleg olyan embert, a ki boldog lett volna, a mai napig csak egyet találtak. Beteg volt egy hitalmas uralkodó, a világ minden híres orvosát elhivatták, de segíteni rajta egyik sem tudott Ekkor jelentkezett egy remete az udvarnál ós azt mondta, hogy csak egy módon lehet segíteni, ha az országban találnak egy boldog embert, s annak az ingét az uralkodó magára veszi, attól okvetlenül felgyógyul. Gyors fu árok mentek az ország minden részébe, s végre egy kis kuoyhóra akadtak, a melyben a közel vidék népe szerint egy igazi boldog ember lakott, hanem mikor az Folytatása, a mellékleten.