Nyírvidék, 1894 (15. évfolyam, 1-52. szám)

1894-11-18 / 46. szám

Melléklet a „Wyirvidék" 1894. 46-ik számához. A villamos világitás. Az 1890 évi deczember hó 16-án tartott képviseleti közgyűlés — ha jól emlékszünk — a budget vita folyamán azt az elvi jelentőségű határozatot hozta, mely szerint Nyiregyháza város közvilágítása szánandó, s egyben megbizta a tanácsot, helyesebben a polgármestert, hogy a városnak más fénnyel, leginkább szem előtt tartva a villamos fényt, — leendő világítása érdekében mielőbb tegye meg a szükséges előmunkálatokat. Közigazgatásunk természetében fekszik, hogy ódon, megviselt, s vihardulta tagjaival csak lassan tud baktatni. Ezért kellett 4 hosszú év hozzá, hogy a kérdés minden részében tisztázva végérvényes döntés alá bocsátható legyen. Képzelhetlenül hosszú ut az, amely egyegy szakbizottságtól, a tanácson keresztül egész a képviselő testület hatalmas színe elé vezet. Ha aztán ez a föld körüli ut többször megteendő, s nincs egy dörgő haugu Józsua, aki a nap ő-felségét büszke égi útjában kissé infestálja; bizony csak rendes dolog, ha a kezdet és rég közötti nagy idő folytán az ifjúból aggastyán, az erőteljes férfiből — por és hamu mire az ügyek saszé-kroaszéja végett ér akár szerencsés sikerüléssel, akár . . . por és hamu. Hát a négy esztendővel ezelőtt hozott határozat nem véletlenségből, még csak nem is magától valóságos hus és vérré lett a képviselő testületnek e hó 16-án tartott gyűlésében, egy ízetlen disouans hang kivételével egyhangúlag hozott döntésével. Bizonyos a villamos világitás! Miután már Mátészalkáu is, T.-Polgáron is, Kutyabagason is beleunt már az ártatlau tudatlanság az electromos fény sajátságain csodálkozni. Bolondság volna tőlünk az eljárás hosszadalmassága ellen pauaszkodni. Megelőztük Budapestet, meg Magyarország temérdek nagy városát, ahol szintén csak azon múlik az electromosság sötétséget üző fénye, hogy nem akad abban a rettentő Labyrinthusban, amit ugy hívnak, hogy „hivatalos ut," egy szamaritauus természetű Ariadné, akinek a fonala is, az életkedve is elég hosszú, elég uagy volna. A dolog idáig való jutása felett érzett megelégedésünk és örömünk adja ezt a kedélyes alaptóuust. A tauács, előkészítő bizottság, képviselőtestület, hogy az ügygyei legközvetlenebbül foglalkozott férfiak nevét ne is említsem, bizony derekas munkát végzett ez alatt a "i esztendő alatt. Dolgozott, gondolkodott, habozott is, de a végén egyszerűen gyönyörű eredményt ért el. Mert az elfogadott Ganz és társa

1-czég effectuálásra váró ajánlata a köz és magán világitás tekintetében ép annyira kedvező, mint ahogy — szilárd meggyőződésünk — közvetlenül fog nagy szerepet játszani szánandó állapotban sínylődő kis iparunk föllendülése, fejlődése és haladása döntő súlyú létkérdésében. És épen ezért ne vitázunk többé a fölött, hogy melyik rendszer: a Ganz és társa hazai vállalaté-e, avagy a belga Siemens ós Halske állítólag gazdaságosabb egyenárama felelne-e meg a mi viszonyaink között. Sok okunk van hiuui, elég adatunk vau tudni is, hogy ez, a két versengő czég belső üzleti ügye volt csupán! Hogy a Ganzék ajánlata volt finantiálís szempontból előuyösebb, örülünk neki patriotismusból is, de meg azért is, mert az elfogadott ajánlat absolute is rendkívül kedvező, s mindenekfölött módot nyújt az electromos áramnak nem csupán a világitás alkalmazására, hanem mint gazdaságosan kezelhető munka-erő, olcsó befektetés és aránylag cseké!y dijért, nagy sikerrel hóditní a kis ipar körében. Nem elfogultság az tőlünk, ha erre az utóbbi szempontra nagyobb nyomatékot helyezünk, mint arra hogy a közvilágítás villamos legyen. A luxus és fekete-kenyér szembeállítása ez. A luxus kielégítése meg van, igyekezni kell, hogy az a fekete-kenyér is kapjon valamit. Es a midőn üdvözöljük a —- képviselőtestületünket tegnapi határozata alkalmából s sziveseu hozzájárulunk azokhoz az éljenekhez, amelyeket az ügyet vezetők, s ezek között különösen Szohor Pál adóügyi tanácsos, nyertek — melegen figyelmébe ajánljuk, hogy a végleges perfectuálásnál a mellékesnek látszó kérdésekre is kellő súlyt helyezzen. Nevelésügy Szabolcsinegyében. Törvény és miniszteri rendelet szabályozza abbeli kötelezettségét a kir. tanfelügyelőknek, hogy kerületükbe utalt iskolákat bizonyos időközökben meglátogassák. — Szabolcsrnegye közigazgatási bizottságához koronként beterjesztett tanfelügyelői jelentés bizonyítja, hogy ezek a látogatások tényleg megtörténtek s az észleletek, a tanfelügyelő ur tapasztalatai, mindarról, a mi a nevelésügyet közelebbről érinti — az illetékes legfelsőbb hatósággal közöltetnek. Hi ugyan észleletei — amik közérdekkel birnak — egyáltalán előadódnak Szabolcsvármegye területén. Merem állítani, hogy ez évi fökimutatás, — nem a tanfelügyelő ur hibájából — hézagos, hiányos, semmit moudó és száraz s nem alkalmas arra, hogy képét nyújtsa a nevelésügynek, amely elvégre bir annyi jelentőséggel, mint a lótenyésztés. Miért hiáuyzik tehít belőle az a rovat, amely legalább arról világosítana fel, hogy pl. a miuiszteri rendelettel tixitive felsorolt, tűjetesen körülirt ós megállapított pensum elvégeztetett a megye iskoláiban? Ez volna talán a tanfelügyelői látogatások alkalmával legköunyebben észlelhető, s hi nem is a legbiztosabb, de mindenesetre fél bizonyítékot képezne arra nézve, hogy a tanítás sikeres, a tanítók működése megfelel a kívánalmaknak s mindennekfólött, hogy az iskolák teljesitik humanitárius feladatukat. Előlegezzük ab invisis a bizalmat! De a midőn épen a tanfelügyelő ur évi főkimutatásának adatai szerint 3715 fiu, 3411 leány, tehát összesen 7126 tanköteles egyáltalában uem volt az iskola látogatására kötelezhető, tehát az összes tankötelesek csaknem 20% a, továbbá ezeu kivül 14519 tanköteles, tehát 30% kevesebb ideig járt iskolába mint 8 hónap összegezve e kettőt közel 50% épen uem végezte el a A NYÍR VIDÉK TÁRCZÁJA/ „Almanach 1895-re."* Eszembe jut egy régi adoma Laube-ről, a leghíresebb német színházi direktorról. Mikor Grünne gróf a bécsi császári színházak igazgatója vele tárgyalt, hogy mily föltótelek mellett volna hajlandó a Burgszinház igazgatóságát elvállalni, röviden igy válaszolt: — Öt évre föltétlenül szabad kezet kérek minden teendőimben. — Miért épen öt évre? — csodálkozott az intendáns. — Az első három évben csupa ellenséget szerzek magamnak olyau emberekben, a kiket kóuyteleu leszek a színháztól elkergetni; a negyedik évben jó barátokat szerzek és az ötödik évben végre rákerül a sor arra, hogy a színházért tegyek valamit. Nos hát, Laube uriiál sokkal kedvezőbb helyzetben volt az Egyetemes R°génytár Almanachja! Ellenségei egyáltlábau soha se voltak, mert ki is gyűlölhetne egy ilyen kedves, mindig mulattató czimborát ? A jó barászáma pedig már az első esztendőben légió volt, s ma ha _ ha akár a fővárosban, akár a vidéken — belépünk intelligensebb család otthonába, biztos, hogy az olvasóasztalon megtaláljuk az Almanachot. Vájjon miben rejlik sajátképen vonzerejének titka, hogy évről évre nagyobb tért hódit magáuak és ma már mint házibarát szerepel, a ki ellen azonbau még a legskrupulózusabb férjuek sem lehet kifogása? Azt hiszem, hogy ennek két oka vau. Az első abban áll, hogy a szerkesztő és a kiadó épen csak a legjobbat tartották elég jóuak az Almanach számára és aggodalmas gonddal rostáljuk meg az deszánt közleményeket. A publikum, mikor kezébe veszi a díszes kiállítású kötetet, már előre meg vau győződve, hogy a modern magyar elbeszélő irodalom javát' kínálják neki mesésen olcsó áron. A második, nem kevésbé fontos ok az, hogy az Egyetemes It»génytár Almanachja minden esztendőben *~Almauach az 1895. évre. Szerkeszti Mikszáth Kálmán. Egyetemes Regénytár X. évfolyam III. és IV. kölete. Singer és !VYolfaer kiadása. Ara diszkütésben 1 frt. hű képét adja a magyar elbeszélő irodalom különféle árnyalatainak ós iskoláinak. Szóhoz jut benne a romantikus és a verista, az ideálokat kergető iró ópugy mint az élet fotografálő. Minden genre megvan benne, csak épen az ízléstelen ós az unalmas nem. Ezt a kettőt közel jöuni sem engedi a szerkesztő. És a publikum, mely mintegy ka! 'doszkopikus tükörben látja együtt az egész magyar eü szelő irodalom kópét, örömmel kapkodja el az arauyozott kötésű csinos köteteket. Lim, az idei Almanach is mily változatos nevekben és irányokban! E'őcsarnokában Mikszáth Kálmán a szerkesztő fogadja a vendégeket, még pedig egy miuden í'.ébeu zamatos humorral telitett előszóval. Mikszáth az Almauach előszavából valóságos specialitást csinált már és a közönség évről-évre nagyobb várakozással néz elébe, mert jól tudja, hogy a szellemes tréfa alakjában sajátkópen egy komoly, éles megfigyelésre valló essay-t kap a magyar irodalom valamely ágáról és irányáról. Az idei előszó is olyan tősgyökeres magyarsággal és pompás humorral vau megírva, a miuő: cak Mikszáth tud produkálni. A honneuröket az Almanch fogadó termében ki más csinálhatná, mint a magyar irodalom fejedelme, Jókai Mór. Egy régi adomát mond el, azzal a bűbájos költészettel ós meleg közvetlenséggel, mely még akkor is megkapja sziveinket, mikor már a reálizmus rabságába ij ette. Jókai varázsszava arra is képes, hogy Iepittantsa a rabláuczot és ismét elvezessen minket fin tázia tündér birodalmába, a hol ő egészen otthon van. Jól esik kipihennünk attól a fáradtságtól, melylyel sok modern könyv olvasása jár ós nézni a csodás ragyogást, mely tollának nyomában keletkezik. Franciás könnyedséggel és magyaros érzés melegével csevegi el Szabóné-Nogáll Janka az ő kis törtéuetót, melynek cziine „Hervadás". De mintha a szabad természet lehellete csapná meg arczuukat, a mint a következő elbeszélésre átfordítjuk a lapokat. Igen, ez ő, a természetleirás nagymestere, a természet szépségeinek szerelmese, Bársony István. „Egy rab megszökött" az ő histórájának czime. Nyelv és tárgy egybeolvadnak benne és Bársony prózája ebben az elbeszélésben olyan köteles penziumot, — minden további habozás nélkül kijelentjük, hogy a nevelés ügy Szabolcsvármegyében el van hanyagolva, s nem áll arányban a XIX. század büszke felvilágosodottságával, annál is inkább, amennyiben ttt összesben benfoglalt nyiregyházi tankötelesek, hol mégfc csak kedvezőbb viszonyok uralkodnak, még íagyobbl teszik az iskolát nem rendesen, illetve egyáltalában nem látogató megyei gyermekek számát. Azaz Szabolcsvárinegyében 50%.ka a tanköteleseknek nem részesül az előirt oktatásban. Hanem a fökimutatás eme rendkívül elszomorító eredmény daczára sem emlékezik meg arról, hogy itt valamit talán tenni kellene. Tekintve pedig, hogy tulhalmozottság a kir. tanfelügyelő ur által nem észleltetett, legalább nyomát főkimutatásában nem fedezhettük fel, igen praktikusnak találtók, ha költség kímélés szempontjából az iskolák '/, át egyszerűen becsukják. Amely esetben egy gyermek átlagos évi oktatása a mai 4 frt 72 krral szemben csupán 3 frt 15 krba fog kerülni. Hanem azért az iskola fentartók ne kövessék ezt a tanácsot! Ez már magából azon, a tapasztalat szerint szépített adatokból tűnik ki, a melyeket a tanitó urak szoktak a kir. tanfelügyelő ür rendelkezésére bocsátani. Van azonkívül még egy más forrásunk is, ahonnan indikot meríthetünk a levezetett eredményünk támogatására. Szabolcsvármegye közigazgatási bizottságának van ugyanis c^y nem régen meghozott határozata, amely szerint az iskolák be nem zárhatók addig, amig a pensum nem végeztetett el. Mintha bizony ezt még külön is lelkűkre kellene kötni a tanitó uraknak, mintegy pótlásául ezt különben is kötelezővé tevő népiskolai törvénynek. De hát ugy látszik, erre elég oka volt a közigaigatási bizottságnak. A uyiradonyi gör. kath. népiskolában az iskolai év berekesztése arra a rémhírre, hogy a főispán ür az évzáró vizsgán jelen lenni készül, csak ad hoc praecendens volt, s még mindig nem lett volna elég ok ezen határozatnak ilyen általános értelmében való szövegezésére. Mintha nem csupán Nyiradonyban volna a tanitó uraknak érdekükben a nyilvános ellenőrzéstől félni ? Azt mondottuk fentebb, hogy a kir. tanfelügyelő úr fókimutalása uem igazit útba arra nézve, váljon az iskolák népessége a törvónyszabta kellékeknek m«<?felel-e? Tegyünk egy kis számítást magunk. Az iskolák összes száma kitesz 314-et. Egy iskolába jut tehát csupán a tényleg iskolát láttogatott 37081 gyermeket véve föl (ebből 14519 csak egy pár hőnapig) 117 tanuló, a tantermek szám* volt 371, egybe jut tehát 99 gyermek, s végül volt 340 tanitó és 20 tanítónő, összesen 360. Egy tanítóra jut tehát 103 gyermek. Nem kell kommentár ezekhez az adatokhoz. Végül közöljük a főbb adatokat. A tankötelesek közül volt: rom. kath. 12856, gör. kath. 8083, ev. ref. 17281, ág. ev. 2722, izr. 4015. E'.ekból tényleg iskolába járt rom. kath. 10377, gör. kath, 6468, ev. ref. 15162, ág. ev. 2440, izr. 3354. A római katholikusoknál volt 85. gör. kath. 57, ev. ref. 140, ág. ev. 26, izr. 33. Magán 6, állami 8, községi 16. A tan ötelesek számához viszonyítva, legkedvezőbb a helyzet az ág. evangelikusíknál, hol egy isko!ára 93 tanköteles esik. mig a r. kath. 151, a gör. kath. 144 ós az evang. ref. 123. Megemlítjük a fökimutatás nyomán, hogy az ismétlő iskolákba járt 3869 fiu és 3914 leány, iparos iskolába 818, alsó kereskedelmi iskolába 62, a középiskolába 352 tanuló. A nevelés Ugy összes költségei kitettek 209223 frtot, amely összeghez az egyházak 88490 frttal, az állam 6007 frttal, községek 14426 frttal, s a tandíjból befolyt 37825 frt járultak. A még hiányzó összeg ingatlanok, tőkék jövedelméből, s egyébb forrásból származott. Prok ftyula. tiszta és átlátszó, mint azon tengerszemek egyike, a melyekről ő regélni szokott. Lehet, hogy csak a véletlen adta neki szomsiódul a nemrég elhunyt Juszth Zsigmondot, da akkor szereti ám a véletlen az ellentéteket. „Az utolsó lakó* nagy raffinement-nal van megírva, vagyis inkább megrajzolva. Meglátszik rajta, hogy szerzője előtt ott lebegett a modell. — Hevesi József olasz czimü novellája (

gVorrei morir") pesszimisztikus világnézetre vall, de olyan érdekfeszítő, hogy szívesen elnézzük a szerzőnek a nők ellen táplált neheitelését. Vájjon igazi neheztelós-e ez, vagy csak alfélé dópit d'amour? — Ignotus ó» Pékár Gyula elégtételt adnak a nőknek a férfiakkal szemben. Az ő históriájukban („Válás után" ós ,Egy vén leány") a férfiú a,bűnös és rossx, a nő pedig a jó. De azért nem hiszek nekik egészen, mert mintha kissé elfintorítanák arczukat a nő magasztalása közben. Az ilyen ver* ista féle írókkal szemben mindig jó az elővigyázat, mert nagyon is óles szemük van ós ismerik az életet. Békefi Antal telepátikus történetet mond el, a mely az apai érzésnek dicsónekével végződik ós már ezórt is rokonszenvre számithat az olvasók túlnyomó részénél. Kozma Andor egy miniatűr-zsarnokot rajzol, a kit megejt késő korában ós ledönt képzelt hatalmának zsámolyáról egy gyermek-mosoly. Murai Károly egy kis tréfát cseveg el. Kazár Emil érdekes meseszövésével hat, Tóth Béla azzal a lángoló fantáziával és keletiesen dus színezéssel, mely az ő sajátja. Harmath Lujza után, a kinek thémája a sziv világából van véve, Malonyay Dezső egy igazán párisi izü történetet mond el és befejezi az elbeszélők sorát az, a ki meg is kezdte Mikszáth Kálmán. Ő egy históriát caond el nekünk a gyermekszobiból. ,A németke" ez a czime és el vau benne mondva, hogy az ő fiacskája, hogyan sajátította el a német nyelvet. Hogy ha ón fiatal és szép mama volnék, ezórt a törfénetért nem restelnék egy meleg csókotja szerzőtől. Igazán megérdemli! S ezzel elmondtam volna mondókáimat a legújabb Almanach tartalmáról. Hogy külső kiállítása is méltó ennyi szépséghez és jósághoz, mondani se kell talán. Erről már a kiadók neve kezeskedik.