Nyírvidék, 1894 (15. évfolyam, 1-52. szám)

1894-10-07 / 40. szám

N Y í R V I D É K.«« A patriotismus gyakori emlegetésével közleményem objektivitását is gyengíteni tökekszik a czikkíró. Pedig a Nyíregyházára vonatkozólag is tárgyilagosan mondottam, hoRV minden haladása daczára igen nagy hiánya van, nevezetesen pedig középiskolákban. Mert egyedüli ág. ev. főgimnáziuma a tanulók túltömöttsége miatt nem elegendő Ezért főleg nagyon kellene és elférne a melle egy állami középiskola. S minthogy Nagy-Kállo helyzeti viszonyainál fogva ujabb idő óta elegendő contingenst allami tanintézetének szolgáltatni képes nem volt, ezert — orokre kár — annak felsőbb fele már a vármegye területerői is egészen eltűnt. S hogy esetleg alsóbb felét is idővel hasonló sors ne érje, sőt az elveseitett felső negy osztály is visszaszerezhető legyen: e motívumból ajánlottam s ajánlom én, Nagy-Káliónak különben minden sertese nélkül — sine ira et studio — az egyedüli állami tanintézetnek a tanulóktól túltömöttségig elárasztott Nyíregyházára, nem csupán mint Szabolcsmegye székvárosába, de főleg forgalmi, a hivatalokkal való sűrű énntkezes stb. folytán a szülők által kedvezőbb helyzeti viszonyainál fogva jobban megközelithető, keresettebb s igy ílletekesebb helyre való áthelyezését. Tehát nem a centralismus kizárólagos elve, hanem különösen Szabolcsvármegyének: kulturális érdeke a magasabb szempont, melyből én a kétségkívül fontos missióra hivatott állami középiskolának a megye területén való megmaradását s e czélból a legalkalmasabb helyre — mely e tekintetben elvitázhatlanul Nyíregyháza városa — vitelét s teljes középiskolává leendő visszaállítását kontemplálom. Vagy talán nem fáj t. G. úrnak, hogy a felső négy osztályt nemcsak Nagy-Kállóból, de egész Szabolcsvármegyéből más megyébe helyezték át? Nekem, őszintén szólva, nem jól esik erre gondolni! Hogy pedig a reáliskolának Kallóból Nyíregyházára való áthelyezése nem menne csoda számba, azt épen a t. czikkíró úr által érvelésül felhozott egy pár példa is igazolja. Igy pl., hogy hosszadalmas ne legyek, a t. czikkíró úr által megnevezett jelenlegi szarvasi főgimnázium sem Szarvason alapíttatott, hanem M.-Berényben, s a viszonyok változtával 1834-ben helyeztetett át jelenlegi helyére Szarvasra. Vagy a jászberényi gimnázium, mely 1768-ban JászApátiban alapíttatott, 1779-ben szintén átköltözött JászBerénybe. Miért ne költözhetnék át tehát a viszonyok változása folytán a kállói reáliskola Nyíregyházára s ne volna kiegészíthető teljes középiskolává, ott, a hova oly szívesen viszik a szülők gyermekeiket iskolába, de ahol az egyetlen középiskola azok befogadására elégtelen? Ezt meg nem foghatom. Ezzel azonban korántsem akarom azt mondani, hogy mindent csak a központnak, Nyíregyházának. Multi közleményemben sem azt állítottam én, bár czikkező csupa centralismu«t olvasott ki belőle. Hisz magam is azt kívánom, hogy bárcsak emelkednének minél nagyobb számmal iskolák Szabolcimegye községeiben. De a dolog természeténél fogva olyanok, minőket az illető községek megbírnak, aminők ott helyzeti a egyéb viszonyaiknál fogva virágozhatnak s rövid fennállásuk után azon veszedelemnek kitéve nem lennének, hogy más vármegye területére költözni kényszerüljenek. Hogy Nagy-Kálló, hol az állami reáliskola 1870-ben, tehát alig 24 éve állíttatott fel, s ily rövidke idő alatt mégis más vármegyébe vitttett át felső négy osztálya, hogy mondom Nagy-Kálló viszonyai milyen iskolát birnak benépesíteni s virágoztatni, abba nem avatkozom. Suum cuique. . . . Végül még egyet! Gxikkező szerint nem csak absolutista, de kommunista is lettem. És miért? Mert a kállói reáliskolai épületnek azon esetre, ha a reáliskola onnan Nyíregyházára költözne át, egy vármegyei szegény menház czéljaira való felhasználhatását ajánlottam, ahol a vármegye balsorstól és csapásoktól sújtott munkaképtelen szegényei holtuk napjáig teljes ellátást és elhelyezést nyerhetnének. Hát én szívesen elismerem, hogy az épület a nagykállói reáliskolai érdekeltség tulajdona s igy fölötte nem a vármegye, hanem a tulajdonos rendelkezik. De én csak rá akartam mutatni a nemes ezélra, melyre az a nemzet fennállásának ezredéves ünnepére felhasználható volna, anélkül azonban, hogy a reáliskolai érdekeltség tulajdon jogát hajszálnyira is kétségbe vonni akarnám. Hogy czikkiró úrnak latinosságában se maradjak adósa, azzal fejezem be feleletemet, amit egy egyházi vita író mondott: „Quid habes ex disputatione, nisi bilem ex blasphematione!" Quod Deus avertat! Nyíregyházi. Gazdák gyűlése. A csanádmegyei gazdasági egyesület a jégbiztosításnak a gazdákra nézve sérelmes intézkedéseit megállapítandó, és ezen sérelmeket orvoslandó, országos gazda-congressusra hívta össze az összes gazdasági egyesületeket. A közgyűlés Mezőhegyesen a központi szállodában szeptember 30-áu d. e. 10 órakor ült össze Louovics József főispán egyesületi elnök vezetése alatt. H;rvay István titkár helyettes a jegyzőkönyv vezetésére felkéretvén, közli a megjelent gazdasági egyesületek kiküldötteinek ós tagjainak névsorát, mely szerint megjelentek: a csanádmegyei gazdasági egyesület részéről Lonovics József főispin, elnök, Vertán E.ta, id. Nagel Vilmos, Sármezey Autal, Kövér Lajos, Forster Elek, Juhász Bilint, Blaskovich Ödön, Hervay István s még 12 en, az aradmegyei gazd. e. részéről Vásárhelyi Liszló, a békésmegyei gazd. egyesület képviseletében Szalay József, Zlinszky István, dr. Zlinszky Endre, Tatay János, a hevesmegyei gazdasági egyesülettől Baranyay István, Jász-Nagy-Kun Szol íokmegye gazdasági egyesületétől Szekér Lajos, Lippich Ernő, Szily János, Torontálmegye gazd. egyesülete részérói Urbáa Iván, Tolnamegye gazd. egyletétől Molnár József titkár, a Felsó Tiszavídaki gazdasági egyesület képviseletébeu Simitska Endre titkár, a vasmegyei gazd. egyesület részéről GotthárJ Sindor, a bács-bodrogmegyei gazdasági egyesülettől Luft Vilmos, Ugocsamegyéből Serák Géza, az országos magy. gazd. egyesülettől Forster Géza igazgató és Baros Kiroly választm. tag. Ezen kivul voltak még számosan a gazdák részéről vendégek is jelen, kikkel együtt a résztvettek száma 37-et tett ki. Napirend előtt Patay János czélszerünek látta volna a biztosító társulatok meghívását, hogy a tárgyalás azokkal együttesen lett volna megejthatő. Lippich, Szolnokmagye kiküldötte nem teszi magáévá Patay nézetét s tekintve, hogy a congressus elvi megállapodásra kíván jutni, teljesen helyesli a csanádmegyei gazd. egyesület eljárását. A jégbiztositási sérelmek 7 pontban foglaltatván össze, az első pontra nézve felszólalt Gotthárd Sándor Vasmegye küldötte, egyesülete részéről a biztosító társulatok által adandó engedmények ellenértékéül lemondva az 5% ig manó károk felvételéről. Simitska Endre, a Falső-Tiszavidéki gazdasági egyesület kiküldötté megokolván G.tthárd engedményónak méltányos voltát, a congressus az 5% ig menő károk felvételéről való lemondást határozatilag kimondta. A második pontnál Gotthárd Sándor azt a javaslatot teszi, hogy miután a biztosító társulatok a takarási költségeket levonják, de a gazda a terményt mégis kénytelen mégis betakarítani, a mezei munkások érdekében, ezek megóvására egy minimális biztosítás érdekében fizessék ki a társulatok a takarási költséget. — Ez volna a munkadíj biztosítás, mely az alapbiztosítás lO'/o-át tenné ki. Simitska Endre felszólal Gotthárd jivaslata ellen, mert akkor, midőn a jelenlegi állapot is igazságtalan, a 10% os munkásbiztositást még a terhek súlyosbításának tartja s erre, miután az indítvány ellen még Baranyay István és Vásárhelyi Liszló is felszólaltak, a congressus kimondja, hogy a takarási költség levonása a társulatok részéről igazságtalan követelés s igy jogosan követelhető, hogy a társulatok ily czimeu szedett dijaikról lemondjanak. A harmadik ós negyedik pontok, a kárfelvételi költségek és a 15% os takarási költségek levonásáról szóltak, vita nélkül jogtalanoknak mondatván ki, következett a IV. pont megvitatása, miszerint a biztosító társulatok annak daczára, hogy egy fix biztosított termény és érték-alap uán szedik a biztosítási dijakat, mégis árhanyatlás esetén a piaczi alacsony árak szerint terítik meg a kárt. E tekintetbeu a kérdést bőveu megokolva falszólalt Simitska Eudre, a Falső Tiszavideki gazd. egyesület titkára s miutáu a kérdéshez Baranyay, Vásárhelyi, Forster, Gotthárd és Vertán Ece is hozzászóltak, a congressus határozatilag kimondta, hogy amennyiben ez az állapot fennáll, jogos követelés, hogy a gazdák holdankint egy fix összeget biztosíthassanak, mely nekik, ha az a termés árból is kihozható, ki is fizettessék. A levágott gabonanemüekre a biztosítás kiterjasztéséről szólott az V ik pont, melyben vita nélkül kimond itott, iiogy a biztosítás a levágott termények közül csak azokra mondando ki, melyek levágás utáu azonnal fel nem köthetők, hanem renden száritandók, s ilyenekül egyedül az árp it és zabot inoudjt ki. A kárfelvételről szóló VI. pontban Simitska Eudre indítványára GotthárJ Sindor indítványa ellenében, ki az azonnali kárfelvételt ezen a kisebb mérvű jégveréseknél tartja elkerülhatleaneí, a congressus kimondja, hogy az azonnali kárfelvétel csakis totál kár esetén követelendő. Eién hat ponthoz benyújtott javaslat alapján még egy VII. sérelmes pont is felvétetett, mely szerint a a szakbecslő bizottsági elnök megválasztásánál ne csak a biztosító társulat érdekei vétessenek figyelembe, hanam lehetőleg indifiarens elem hozassék be. Baranyay István indítványára a congressus kimondja, hogy kívánatos, miszerint a szakbizottság elnökét a megyei gazd. egyesületek nevezzék ki. Miután igy e hét pontban foglalt sérelmek jogosaknak kimondattak, elhatározta a congressus Forster Géza javaslatára, miszerint felirat iutézendö az országgyűléshez, hogy a biztosítási törvény revisiójánál az ezen congressus által kifejtett sérelmek orvosoltassauak. Azon esetre padig, ha a czól igy elérhető nem lenne,felszólitandók a gazdisági egyesületek, hogy Baross Károly javadatát, a biztosítási intézménynek a gazdák szövetkezése alapján leendő megoldását, tanulmány tárgyává tegyék és nem hagyva figyelmen kívül a Baranyay István által ismertetett „Kölcsönös biztosító szövetkezet

1' működését, egy ujabb országos közgyü és előtt véleményt mondjanak. Ezzel a gyűlés befejeztetvén, az ezt követő banketten Vertán Ete a megjelent társegyesületekre, Forster a csanádmegyei gazd. egyesületre és annak elnökére, Baross a helyes mezőgazdasági politikára, S mitska Eudre pedig a gazdák közös muakálkodására, tömörülésének eszméjére emeltek poharat. A bankett után a ménesbirtok megtekintése következett. A nemzeti nevelésről. — Sikolya Álltai. — Felolvastatott a felső-szabolcsi e. m. tanitő-gyiiiésen Nyíregyházin. Mégis csak uagy hatalom az a sajtó! Egész társadalmat, sőt államokat meg lőhet általa nyerni bizonyos ügynek, különösen ha hangja olyan, hogy mig egyfelől az olvasó szivét rokonszenvre ébreszti, misfalol az értelmet is — no persze igen gyakran fic'ioszerü fogásokkal — az igazság látszatára vezeti. Az „igaz ügyért" a valóság elhallgatása, avagy elfordítása, izgalmat keltő stylus, meghunyászkodó jajgatás . . . s kész a közvélemény. Ismeretes mindnyájunk előtt ama veszedelmes ár, melynek forrásai Magyarország északi, főleg padig keleti ós délkeleti részének bérczeiből nem csak olykor-olykor, hanem állandóan, s fokozottabb mérvben törnek elő. Olvassuk a sajtóban az oláh agitátorok ellenünk koholt vádjait, mintha mi — mellőzvén a nemzetiségi érdekeket yédő és biztosító törvényeket — anyanyelvüktől akarnák őket megfosztani, s typikus sajátságaikat a magunk ízlése szerint formálni átalakítani. S a külföldi lapok, melyek oly hiszékenyek s oly könnyen ülnek fel a román liga bizony-bizony tilosba száguldozó lovaira, barbársággal, sauviuisztikus törekvésekkel is hajlandók a m&gyarsagot vádolni; ellenben az oláh atyafi iknak merész tartalmú memorandumait szentírás számba véve betüről-betüre hiszik. Ügyes tacticája is van annak a román sajtónak ! Igy aztán nem csoda, ha a román atyafiak — a külföldi rokonszenvet is támpontul véve — hovatovább élesebb sippal, s hangosabb trombitával harsogtatják nemzetiségi vágyaik ós törekvéseiket, a melye.*: állam lenni az államban, avagy megteremteni „Dákó Romániát.' Kétségtelen dolog, hogy minél inkább átszövetnek a nemzetiségi izgalmak veszélyes szálai a köznép tudatába, annál nehezebb lesz az államnak e mozgalmak árját a közbéke és ezzel kapcsolatban az egészséges állami fejlődés medrébe terelui; sőt, ha ismét .zivataros idők fellegei" szakadnak reánk: akkor emez elemek biztos eszközök lesznek az ellenség kezében állami létünk felforgatására. Bizonyítja ezt a történelem. Hogy padig a magyarság száma nem valami nagy: annak igazoiasára elég annyit mondani, hogy viszonylagos tóböségbeu vagyunk. Igy állván a dolgok, öakéuytelenül is ama kérdés merül fel, hogy a Ráczin ós eféle elemeknek kifelé huzó törekvésük miatti törvényszék elé idézése, a sajtóvétségi avagy a memorandum pör, az aktuálissá vált uemzetiségi kérdést megoldják-e,orvosolják-e gyökeresen? Azt hiszem: uem. Hisz demagogok mindég akadnak és támadnak. Ha ez igy van, másnemű intézkedések közrehatása váúk szükségessé; oly utak és módokról kell goudoskodni, melyek a nemzetiségi mozgalmakat ne csak élükben tompítsák, hanem egészen beszüntessen, s az égetővé vait bajokat gyöüereseu orvosolják. Oiy teuyezókei kell mozgásba ho/sui, hogy az egységes nemzeti állam kiépítése e mindnyájunk előtt magasztos idea — megvalósuljon s a tiszta magyarsággal, mint nemzet-testtel, a nemzetisége* miut a test végtagjai szerves ösazefüggeabö jójjüuek, egymást ne nélkülözhessék ; ős valamint a törzs, ugy a végtagok is erezzek és belássák, hogy ók is egy szívből nyerik éltető uedvöket, mely nem más, mint az ország szive — Budapest, egy anyának édes gyermekei: e sok verrei áztató :t magyar földnek; egy atya oltalma alatt uövekedtek, erősbödtek eddig, élhetnek meg ezután is a legboldogabban, mely atya: a magyar kormáuy, a magyar alkotmány. S vájjon ezeket elérendők; hol keressük a szinteret, a módozatokat? Felelet: a népiskolákban a népnevelés ós oktatás által. És a leghivatottabb,^tényezők melyek? Felelet: az oktatási kormány, tanítóság és a társadalom. Igenis, eme tényezők azok, melyek ós kik által a népnevelésügyének erósebb lökést adhatunk, s állandó mozgást biztosíthatunk, s igy a nemzeti szellem magvait az egész országban egyenletesen szétszórhatják. Most, mielőtt e tényezők teendőit ós szerepkörét megállapitanók, terjesszük elő uagy ^általánosságban s nehany vázlatban iskolaügyi viszonyainkat, tekintettel a nemzetiségi területekre s az igy nyert kép alapján vonjuuk következtetést előbb is az oktatási kormány teendőire. Különböző nyelvű és felekezetű állam vagyunk. Iskoláink, mint a keresztyenség épületei a ker. egyház vetemenyes kertjei — ueháuy állami es községi kivételével — felekezeti jellegűek és színezetűek. S mig a tiszta magyarságot .magukba foglaló felekezetek, népiskoláikban es azokon kívül is, a magyar szellem feuutartásának ós erősbödésének, mint ezelőtt, ugy a mai nap is a leghívebb dajkálói; addig az ország végtagjain élő, különféle népfajok felekezeti iskolái, nemcsak hogy nemzetiségi, de — fájdalom — a magyar ueinzeü állam érdekével homlokegyenest ellenkező, kifelé gravitáló szellemben tanítanak és nevelnek. S kik az ily szellemben való nevelésnek előharczosai? A nemzetiségi papság — s pápák — s az ezek által gyámságolt, megkötött tanítóság. S mi a keret, melyben szabadon, saját tetszésük szerint mozoghatnak ? A felekezeti autonoinia szülötte: a felekezeti tauterv és tauköayvirodalom. Hiszeo tudhatjuk mindnyájan, hogy a „Terile romane" (egy oláh iskolai térkép), mely a „román föld" határát egészen a Tisza folyóig tolja, s igy Szeged, Hódmezővásárhely, Dabreczen, Szabolcsmegye stb. benne vannak, nem lehet másnak, mint a felekezeti autonómiával szoros (iszonyban álló tanterv és tankönyvirodalom következménye. Ilyen chimára is születhetik — a uemzetiségi területéken — az iskolai önkormányzati jog köpenye alatt! De menjüuk tovább. Tekintsünk meg más mozzanatokat is, malyeket a nemzetiségi területeken lévő felekezeti iskolák maguk után vaunak. Álljunk elő egy kis statisztikával. Az 189Va'ík iskolai évben 25 505 néptanító közül 1601 nem tudott magyarul, s a körül-belől 17.000 népiskola közül 2387-ben nem taníttatott sikerrel a magyar nyelv, sőt 2984 tanitó van olyan, kik oklevél nélkül működnek. És hova kell e számok maximumáthelyezni? Hol történhetik meg leginkább az, hogy a magyar nye}v az 1879. évi XVIII. t. cz. világos rendelkezése dapzára sem taníttatik minden népiskolában? Megadhatja rá mindenki a feleletet: a nemzetiségi területeken. S ezen míserabilis tanügyi viszonyoknak végső oka szintén az ottani reudezetleu felekezeti iskolakormányzásbaa keresendő, mert itt nyilik legtöbb alkalom az országos iskolai törvények föl sem vevósére és kijátszására. Bizony, nem is lehet elképzelnünk, hogy egy oláh pópa — ki előtt a „Dákó-Román" birodalom képe lebeg — a felekezeti autouomiát igyekszenek összeegyeztetni a nemzeti állam eszméjével; de igenis nagyon serény és bátor azt ábrándképei előnyére kihasználni. Tuduuuk kell továbbá még azt is, hogy a nemzetiségi területeken nem ritka eset, hogy a csekély számú magyarság iskolát nem tarthat fenn, de mégis a tankötelezettségnek kell, hogy oleget tegyen, 8 igy csupa kényszerből is, idegen iskolába kénytelen gyermekeit járatúi. Itt aztán a kis magyar czivisből nem is válhatik egyébb — oláhuál. Hjt! oláh tanároktól tanult tanitók, oláh pópák áltat vezetett iskolaügy, román sajtó által táplált iskolaszék . . . csak képesek befolyásolni az ártatlan gyermeki lelket! § e mellett fajunk meg elég fogékony es értelmes arra, hogy a ráhatásokat befogadja. S a jámbor szülők pedig, kik előtt a „darab kenyér" az eszinényiség netovábbja, talán még hízelegnek önmagukuak, ha gyermekeik más nyelvet is birnak. Igy assimilálhat a felekezeti iskola nyelvbea ós szellemben az alkalmas néprajzi területeken. Nem ia várhatunk mi az