Nyírvidék, 1894 (15. évfolyam, 1-52. szám)
1894-07-29 / 30. szám
N Y í B V I D É K." Hanem határozott állást lehet elfoglalni e tekintetben a sör mellett. Különben a legkedélyesebb, gyakran kedves részegek legtöbb esetben sörtől lettak részegek. A ki sörtől °rug be*, az talán még egy legyet sem volna képes megölni, mig a pálinka és bor .bárány" okból is legtöbb esetben .oroszlán" okat képes csinálni Az igaz, hogy a sörtől, ha ki nem alussza részegségét az ember, napokig olyan félig hülye lesz, de ha pár órát szentel az alvásra, már t. i. a részegséghez mérten, a katzenjammer egy kis gyöogeségen kivül aligha érezhető. De az idegekre nagyon kevés befolyással van, étvágyat nem ront, Iegfölebb lustává teszi az embert. Azonkívül a sör minden nemű szeszesitalból eredt katzenjammerre ggógyhatással van. A „kutya szőrivol gyógyítás" már több esetben bizonyult elfogadhatónak s tény az, hogy katzenjimme res embert egy pár pohár sör elfogyasztása képes annyira a mennyire meggyógyítani. Talán ez az oka, hogy a legutóbbi országos statisztika szerint a sörfogyasztók száma majdnem 50%-al növekedett az előbbi évekhez képest. KÖZGAZDASÁG. A magyar királyi államvasutak igazgatóságától 99489 /A V. sz. Pályázati hirdetmény. A püspök-ladányi lógszeszvilágitás átalakítása folytán visszanyert 88 drb. részint teljesen jó karbau levő. részint pedig kisebb javításokat igénylő pillangós láng zóval ellátott vörösrézből álló (egyes darabok uickelezve) naphtalin tartókat eladni szándékozván: felkérjük az érdekelteket, hogy azok megvételére vonatkozó és 50 krajczáros bélyeggel ellátott ajánlataikat azou felírással: „Ajánlat 92287/94. számhoz naphtalin tartók megvételére" folyó évi augusztus hó 18 áig az alulirt igazgató ság anyag ós leltár beszerzési szakosztályánál (Budapest VI. ker., Andrássy ut 73., II. emelet) benyújtani szíveskedjenek. Az eladni szándékolt naphtalin tartók budapesti központi szertárunkban (József városi pályaudvar) megtekinthetők. Az ajánlat benyújtását megelőző napon, azaz augusztus 17 iki déli 12 óráig a megvenni szándékolt tartóknak az ajánlati egységárral számított 5%-a bánatpénzként teendő le főpénztáruuknál. Bánatpénz nélküli vagy elkésve beérkezett ajánlatok figyelembe nem vehetők. Egyebekben a m. kir. államvasutaknál az ócska auyagok eladására 129381/91. sz. a. fenálló feltételek mérvadók. 91559/94 Sz. Pályázati hirdetmény. A magy. kir. államvasutak igazgatósága a jövő 1895. évben, esetleg 3 éven át szükséges fém, aczél és vasnemü anyagok szállításának biztosítását óhajtván, «z iránt nyilvános pályázatot hirdet. Az ajánlatok legkésőbb folyó évi augusztus hó 28 nak déli 12 óráig beterjesztendők a bánatpénz pedig folyó óv augusztus hó 27-én déli 12 óráig beküldendő. A pályázatra vonatkozó részletezett feltételek, a mennyiségek, úgyszintén a külöuleges szállítási feltételek a magy kir. államvasutak anyag és leltár beszer zési szakosztályánál ('Budapest Andrássy ut 75 ) meg tekinthetők. Budapest 1894. julius hóban. 99661/A—IV. sz. A m. kir. államvasutak igazgatóságától vett értesülés szerint a Dáljáról reggel 6 óra 14 perczkor Szabadkára induló gyorsvonat f. évi julius hó 25-től kezdve Priglevicza Szt.-Iván, Nemes-Militics és Bajmok állomásokon nemcsak az utasoknak leszállása, hanem azoknak felszállása czéljából is meg fog feltételesen állani. 99508/CV.—94. sz. (Az I-ső kocsiosztály életbeléptetése a szatmár-nagybányai h. é. vasúton.) A magy. kir. államvasutak igazgatóságától vett értesítés szerint a szatmárnagybányai helyi érd. vasúton legközelebbi időben I. oszt. kocsik is foguak közlekedni, melyek forgalomba hozatala napjától ezen vasúton uj személy- és podgyász díjszabás lep életbe, mely a magy. kir. államvasutak díjszabás elárusitási osztályában (Cieugery utcza 33 sz.) 10 krért kapható. 100.654/E./II. Sz. Hirdetmény. Kelet-német—magyar vasúti kötelék. (I. pótlék a köteléki árudijszabás II. rész, 1. füzetéhez és annak függelékéhez.) F. évi szeptember hó 1-ón életbe lép a köteléki áru díjszabás II. része 1894. évi február 1 étől érvényes 1. füzetének I. pótléka és egyidejűleg a feutemlitett dij szabási füzethez tartozó függelék I. pótléka. Előbbi pótlók tartalmából kiemeljük a következő díjszabási intézkedéseket; a) A díjszabási határozmányok módosítása és kiegészítése. b) Berlini gyorsáru díjtételek módosítása. c) Budapest—Glatz közötti díjtételek módosítása. d) Változott díjtételek egyrészt Győr ós Komárom Uj Szöuy, másrészt a brombergi kir. vasu'igazgatóság állomásai között. e) Frankenstein állomás felvétele. f) A fák és cserjék, tojás és friss gyümölcs, disznózsír, nád, kénsav, szárított moslék és maláta törköly szállításra vonatkozó kivételes díjszabások kibővítése. g) A czement, továbbá vas és aczél szállítására mérvadó kivételes díjszabások módosítása. h) Uj kivételes díjszabások vasgálicz, horgauy, érc/, továbbá a kohóüzemre rendelt vasérc/, és salak küldemények szállítására nézve. A függelék I. pótléka árfolyam külömbözeteket tartalmaz. Az ezen pótlókok által előidézendő dijfelemelósek csak f. évi október hó 15 étől kaphatók. Ezen pótlékok 40 krért a vógpályákuál kaphatók 104540. Sz. Hirdetmény. A magy kir. államvasutak igazgatósága nyilvános ajánlati tárgyalást hirdet a szolnoki pályaudvaron létesítendő 24 állású mozdonysziu, fütóházi iroda , laktanya és szertárépület, víztorony, szénraktár, továbbá tisztítógödröt, vizdaruaknák és csatornák előállításához szűkséges összes munkákra. A tervek, a költségvetések, az egységárjegy/.éki minta, a szerződési tervezet, az ajánlati minta, a pályázati föltételek valamint a munkák végrehajtásához kötött föltételek Budapesten a m. kir. államvasutak magasópitményi ügyosztályábau (Teréz körút 56 III. em. 13. ajtó) és Aradon a m. kir. államvasutak üzletvezetóségónek pályafentartási osztályában a hivatalos órák alatt megtekinthetők. Az ajánlatokat legkésőbben 1894. évi augusztus hó 11 én déli 12 óráig kell benyújtani alólirott igazgatóság építési főosztályánál (Teréz körút 56. II. em. 10. ajtó.) Az ajánlatokat 50 kros, az ajánlati mellékleteket pedig ivenként 15 kros bélyeggel ellátva, lepecsételve és a következő felirattal kell benyújtani: .Ajánlat a szolnoki pályaudvaron létesítendő magasépitményi munkák előállítására." Az ajánlattevőket figyelmeztetjük, hogy csak az összes munkákra tett ajánlatokat fogjuk figyelembe venni. Az ajánlat benyújtását megelőző napin, vagyis 1894 évi augusztus hó 10 én déli 12 óráig 3000 frt, azaz háromezer o. é. frt bánatpénzt kell a in. kir. államvasutak főpénztáránál (Andrássy ut 75. sz. földszint) akár készpénzben, akár állami letétekre alkalmas értékpapírokban letenni. Az értékpapírok a legutóbb jegyzett árfolyam sze rint számittatnak, de névértékén fjlűl számításba nem vétetnek. Csak idejekorán beérkezett írásbeli ajánlatok szolgálhatnak a tárgyalás alapjául Posta utján beküldött ajánlatok ós bánatpénzek térti vevénynyel adandók fel. Budapest, 1894. julius hóban. . 104832/AI. szám. Kereskedelemügyi magy. kir. Minister ur ő uagyméltósága rendelete folytán a hatvan salgótarjáni vonalrész bezárólag Silgó Tarján állomással f. évi augusztus hó 1-ével a miskolczi üzlet vezetőség hatásköre alól kivétetik és a budapest-jobbparti üzletvezetőség hálózatához csatoltassék. 95271/CI. (Árudijszabás élétbeléptetése a körös-belovári h. é. vasúton.) A magy. kir. államvasutak kezelése alatt álló körös-belovári h. é. vasúton a megnyitás napjával ezen vasút árudijszabása (II. rész) lép ó'etbe, mely a gyors ós teher árakuak ezen h. é. vasúton való szállít'Sára vonatkozó határozmányokat és illetékeket tartilmazza. Ezen díjszabás példányai a in. kir. államvasutak díjszabási szikosztályában példányaként 30 krért kap hatók. Ad 91112 számhoz Rajna-veszlfália-osztr.-magyar vasúti kötelék. (Gabona díjszabás tárgyában.) A „Va-uti és közlekedési közlöny" f. é. 84. szá mában 91,112/C II. sz. a. közzétett hirdetmény kapcsán köztudomásra hozatik, hogy az ott említett fenti köte léki fódijszabásbau foglalt gabona díjtételek uem marad uak f. é. november l-ig, hanem csak f. é. augusztus 1 ig érvényben. A fődijsiabáshoz kiadaudó I. pótlékban foglalt uj gabona díjtételek pedig augusztus 15 én lépuek hatályba. 101978/A. IV. szám. A m. kir. államvasutak igazgatóságától vett értesítés szerint a Kaál Kápolna ós Heves közt közlekedő s Kiál Kípilnáról d. u 5 óra 29 perczkor iuduló ós Hevesre este 6 óra 7 perczkor érkező, valamint a Hevesről este 6 óra 40 perczkor induló és Kaál Kápolnára este 7 óra 20 perczkor érkező vegyes vonatok f. év augusztus 1-tól megszünuek. 95305/94. sz. Pályázati hirdetmény. A magy. kir. államvasutak igazgatósága a folyó 1894. évi szeptember hó elsejétől, deczember hó végéig szükséges 800 mmázsa csepű, vagy 900 mmázsa jute fonal és a következő 1895. évbeu szükséges mintegy 1600 métermázsa csepü vagy 1800 métermázsa jute onal szállitásáuak biztosítása végett ezennel njilvános pályázatot hirdet. Ezen menuyiség csak a megközelítő évi előirányzatot képezi, ennélfogva az igazgatóság fenntartja magának azou jogot, hogy az általános szállítási feltótelek 13 § áuak 6 pontja értelmében a kiirt mennyiségnél egy negyeddel többet vagy kevesebbet is az esetrőlesetre felmerülő tényleges szükségletnek megfelelő rész letekben szállitathasson. A) Síállitás a magy. kir. államvasutaknál érvény ben álló 129381/91. sz. általános és a csepü szállítására vonatkozó 40322/92. sz. illetve a jutefonal szállítására vonatkozó 94683/92. sz. külöuleges szál itási félté,elek alapján eszközlendő. Ezen feltételek a magy. kir. államvasutak anyag ós leltárbeszerzósi szakosztál)ánál (Budapest, Andrássy ut 75 sz. II. emelet) és valatneunyi üzletvezetőséguél a hivatalos órákban naponkint megtekinthetők vagy a 25 illetőleg 15 krbau megállapított ár előzetes lefizetése mellett a budapesti nyomtatványtárnál po^ta utján is megszerezhetők. Mindegyik ajánlattevőről feltételeztetik, hogy a szállítási feltételeket ismeri és egó.-z tetj deluiükben elfogadja. Az igazgatóság fen'artja magának a jogot, hogy addig is mig a/, ajánlatok felett döutőleg határozna, egyes ajánlattevőknél az ajánlá.-i árban megrendeléseket tehessen. Az ajánlattevők az ilyen megrendeléseket teljesíteni kötelesek anélkül azouban, hogy ebből kifolyólag a szállítás átengedését köve'elhetnék. Az ajánlatban minden kétséget kizáró módon tneguevezeudő azou termelési hely, hol az ajánlott cs< pü vagy jutefonal készíttetni vagy termeltetni fog, és fenntartja magának a miyy. kir. államvasutak igazgatósága azt a jogot, hogy kiküldött közegei által magának erről bármikor meggyőződést szerezhessen. Mindazon czégek, melyek a magy. kir. államvasutakkal szállítási viszonyban mindeddig nem állottak, tartoznak szállítási képességüket ós megbízhatóságukat igazoló kereskedelmi kamarai bizonyítványt a szállítási ajánlat benyújtásához bemutatui. Az ajánlatban világosan megemlítendő váljon hazai vagy külföldi termelésű anyag fog szállitatni ? Az ajánlt anyag csak akkor fog hazainak tekintetni, ha ez azon hazai kereskedelmi és iparkamara által bizonyittatik, melynek területén a termelési hely fekszik. Ha szállitó az anyag származására nézve vállalt kötelezettségének meg uem felelne, az esetben a szállító minden körülmények között köteles az egyátaláu nem szállított vagy nem hazai termékeket képező áru Bzerződésszerinti árának 20% át (szóval husz százalékát) köbtérképen fizetni ós ezen felül jogában áll a magy. kir. államvasutak igazgatóságának saj it választása szerint, vagy a szerződés teljesítését valamiut a kár megtérítését követelui vagy a teljesítés helyett a szírzódóst megszűntnek kijelenteni és annak megszegése okából kártérítést követelni ós a szállítás tárgyát képező anya got szállító terhére és veszélyére máshol bármely áron beszerezni. A ivenkint 50 kros magyar okmány bélyeggel ellátott ajáulat lepecsételve ezeu külczimmel: Ajánlat a 95305/94 számhoz 1894 évi augusztus hó 3 diki déli 12 óráig a magy. kir. államvasutak anyag és leltárbeszerzési szakosztályánál benyújtandó vagy posta utjáu ajánlva oda küldendő. Az ajánlattal egyidejűleg a szállítani kivánt csepüből vagy jutefonalból 2 lepecsételt és czég jelzésével ellátott csomagban 5—5 kg. kötelező minóségi minta is bekü'deudő. Ajánlattevő ajánlatával a szállítás feletti döntésig szóban maradni tartozik és azt időközben nem vonhatja visza. Bánatpénz gyanánt az ajánlt mennyiség ajánlati értékének 5% azaz öt százaléka készpénzben vagy állami letétekre alkalmas értékpapírokban legkésőbb 1894. évi augusztus hó 30 áuak déli 12 óráig a magy. kir. államvasutak budapesti főpénztáránál leteendő. Az ajánlatban a bánatpénz letétele megemlítendő, az erről nyert letéti elismérvény azonban nem csatolandó az ajánlathoz. Az ajáulat az egy vagy két évi szükséglet szállítására, sőt rószletmennyiség szállítására is szólhat. Az ajánlati árak 100 kg. egység szerint tisztán és olvashatóan számokkal és betűkben kiírva bérmentve a magy. kir. államvasutak valamely az ajánlatban világosan megnevezendő állomására teendők. Kiköttetik azonban, hogy a csepü vagy ju efonal kizárólag a magy. kir. államvasutak szertáraiban vétetik át és hogy a csepü vagy jutefonal szállító által a megrendelés alkalmával közlendő szertár czime alatt adandó fel. Az itt elősorolt feltételekből és módozatokból eltérő ajánlatok, továbbá olyanok, melyek nem a kitűzött határidőben érkeznek, vagy táviratilag tétetnek, végre oly ajánlatok, melyek lényeges részükben javításokat vagy vakarásokat mutatnak fel és melyekre uézve az előirt bánatpénz le nem tétetett: figyelembe vételre egyáltalán uem számithatnak. A ma>y. kir. államvasutak igazgatósága fenutartja magának a jogot, hogy az ajánlattevők közt tekintet nélkül az arra szabadon választhasson, továbbá, hogy az ajánlt mennyiségből tetszésszerin'i részmennyiség tzállitását is átengedhesse, oly formán, hogy ajánJattevők az ilyen részmennyiségek szállítását is elfogadni tartoznak, hacsak ajánlatukban ennek ellenkezőjét világosan ki nem kötötték, és végre hogy a ciól elérésére másféle iutézkedóseket is tehessen. Budapest, 1894. julius hóban. Ae igazgatóság. GABONA-CSABNOK. Nyíregyháza, 1894. julius 28-ii. A gabona-csarnoknál Burgonya 1D0 kiló 2.— bejegyzett árak. Marha hús 1 > — .56 tíuza 100 kiló 5.70 5.90 Borjú hús 1 > —.56 Rozs 100 > 4.— 4 20 Sertés hús 1 > -.ŐS A.rpa 100 » 4 20 4.60 Juh hús 1 > < Zab 100 > 6 40 6.50 Háj 1 > KukoriczalOO > 5 10 —.— Diszuó-zBÍr 1 > —.'64 K. repeze 100 » —.— _..— Szalonna 1 > —.56 Paszuly fehér » 5 10 6.40 Faggyú (nyers) 1 > —.24 Szesz 1.terenként 18"/ 2 54'/. Zöldség 1 csomó — .07 Piaczi árak. Paprika 1 kiló —.80 Borsó 1 kiló -.18 írós vaj 1 liter -.80 Lencse 1 » —.20 Eczet 1 > — 08 Mund-liszt 1 » —.15 Széna 100 kiló 2 20 Zsemlye liszt 1 € —.12 Szalma (tak.) 100 » 1.90 Buza-liszt 1 > —.11 Bikfa 1 köbmtr 3.40 Barna kenyér-liszt 1 > —.10 Tölgyfa 1 » 3 20 Felelős szerkesztő: INCZÉDY LAJOS. Kiadótulajdonos: JÓBA ELEK. Árverési hirdetmény. 275. Vsz. 1894. A'uürott bírósági végrehijtó az 188). LX. t cz. 102. §-a ertelmében közhírré teszi, hogy a budapesti kereskedelmi és v!V r- ,örvé uy 8 zék 39677/1894. Psz. végzése következtében, Zifferblatt és Knöpfmacher czég végrehajtató javára, Breier H. (Uaui) czég ellen, 150 frt tőke, ennek 1892. május hó 5-ik napjától járó 6% kamatai és eddig összesen 34 frt 9S kr. perkoltseg, ugy 3 frt hirdetési és postadíj, valamint 2 frt 50 kr. arveréstüsési és kézbesítési költségkövetelés erejéig elrendelt kielégítési végrehajtás alkalmával bíróilag le és felül f.iglalt és összesen 3i9 forint 59 krra btcsült bolti felszerelés, hangszerek, har.snyák, mgek, gyerekjátékok stbt.ól állo iugóságok nyilvános árverés utián eladatnak, még pedig az 1881. LX. t. cz. 120. §-a ertelmeben ugy alap, mint a felülfoglaltatók kielégítése végett is. Ezen árverésnek az 1716/891. Paz. kiküldést rendeló végzésé folytan a helyszínén, vagyis Nagy-Kálióban végrehajtást szenvedett bohhe yiségében leendó eszközlésére az 1894-ík év augusztus ho 8-ik napjának délelőtti 8 órája határidőül kituzetik es ahhoz a venui szándékozók oly megjegyzéssel hivatnak meg, hogy az érintett ingóságok ezen árverésen az 1881. LX. t. cz. 107. és 108. §§-ai értelmében készpénz fizetés mellett becsáron alul is el fognak adatni. Nagy-Kálló, 1891. julim hó 29-én. Körtvélyfáy Péter. l.<íOS-l—Íj kjr birÓ B végrehíj tó.