Nyírvidék, 1894 (15. évfolyam, 1-52. szám)

1894-07-01 / 26. szám

NTÍRVIDÉ K.« Lett is, még pedig eső olyan, mint a pirancsolat. Olyan szépen ereszkedtek alá azok az esőcseppek on­nan felülről, mintha legalább is a kiváncsiság kergette volna őket a mi nyári mulatságunkra. Pedig nem volt joguk eljönni; hiszen meghívót éppenséggel nem kap­tak. Da azért mégis csak eljöttek a rendezőségnek képzelhető nagy örömére. Mély áhítattal nézünk fel az égre; de bizony csak esik. Eh — mondja az egyik rendező — nem le ÍZ ma eső! Igazául? kiált fel khorusba a többi. Persze, hogy nem lesz. Hogy, hogy! Bilekok; egyszerűen azért, mert már esik . . . Padig hát mégis csak igazat mondott, mikor azt mondta, hogy nem lesz ma eső; mert csakugyan nem is lett (legalább egy néhány óráig, a mi épanséggel alig volt arra, hogy a jámbor publikum, mely még a mai időjárás állandóságában is birni képes, kijöjjön a mulatságra, aztán egy éjjeli zivatar miatt jóval éjfél utánig ott rekedjen). Mindegy már, csakhogy kijöttetek gondolják magukban a tervezés viszontagságain átesett rendezők; „aprés nous le dauge" most már jöhet akár az árviz, itt nem ázunk be. Hogy pedig még a táncoló hölgyek is valami ilyes félét gondolhattak, ez már csak onnan is gyanítható, mert a nagy szellamek találkozni szoktak. Nos hát, mégis csak sikerült a muri. Lehetetlen is lett volua az ellenkezőt elképzelni ott, a hol annyi sok szép asszony meg leány sereglik össze mint itt volt. Hát még a tűzi jíték! Ilyet sem láttak még em beri szemek ('már t. i. Killóban); nem hiába hogy a mutogatójának tanult mestersége a pürománia, (bocsáuat pürotechuikát akartam mondani). De bármily szépek is voltak is azok a falbocsá tott tűzsugarak, bizony elbújhattak azok mellett a su­garak mellett, melyek ott benn abban a tánczhelyiség­ben (vagy miben) keresztezték egymást. Ezek aztán a sugarak, valóságos élő sugarak, és még h)zzá milyen veszedelmesek? Nam kell ezeket meggyújtani, hogy sziporkázzanak, liinem gyújtanak ők maguk. Ha a szemedet éri egy ilyen veszedelmes sugár, bizony meg­gyúl tőle még a szived is s rövid időn ugy megemészt a szerelem lángja, hogy jobban sem kell. Nem bánod már, akár van nyári idő, akár nincs, akár esik, akár fu, mindenképen nagy meleged van. Hja! ilyenek a nyári mulatságok. Száz szónak is egy a vége. A nyári tánczmulatság mindenben sikerült, csak éppen a „nyár" maradt el, ugy látszik mostanában megszokta már az aféle gororn báskodást. Szép asszonyoknak, leányoknak nem éreztük hiá­nyát, (nos, mi kellene még egyébV!)Ime beszóljan mi­gáért a következő diszes névsor. Oct voltak: asszonyok: Banedikt Sándorné, Békési Ignáczné, Bleuer Miklósué Deme Istvánná, Dudinszki Emiiné, Fintor Júzsefuó, Goldberger Sámuelué, Görömbay Petemé. Gyalokai An­talné, Hubaffy Sindorné, Kállay Rudolfné, Keresztessi Károlyué, Kiss Albertné, Kohn Simuelné. Láng Jánosné Lengyel Endréné, Madarász Istváuné, Mandel Gyuláné, Pethó Andrásné, Regula Edéné, Ruzsonyi Pálné, (Nyiregyh) Simák Istvánná, Stern Kirolyné, Szabó Jánosné, Szabó Józsefné, Szabó Miklósáé, (Napkor), Ssametz Mírkná Ursziny Károlyné, Zjltán Istvánná; leányok'. Banedikt Kornélia, Dame Lujza ós Vilin i, Fintor Erzsike, Franki Katalin, Fülöp Mirgit (Szabolcs) Gárömbey Erzsike, Hubaffy Csilla, Keresztesi Erzsike, Kohn Barta, Kovács Viola (Nyiregyh.) Langyel Zoltán, Oláh Emma, Pásztor Juliska (K.-Samjéu) Simák Margit (Napkor) Síametz Margit. Capellanus. ÚJDONSÁGOK. — Lapunk mai számához utalvány-lapokat mellékelünk s kérjük t. előfizetőinket, hogy az előfizetéseket megújítani s esetleges hát­ralékaikat beküldeni szíveskedjenek. A „Nyirvidék" kiadó-hivatala. ftj— Hivatal vizsgálat. Puky Gyula, a debreczeni kir. itélő tábla elnöke, a héten a helybeli kir. törvény­szék megvizsgálása végett, városunkban időzött, s mint értesülünk, a törvényszék elnöke előtt a tapasztalt rend felett teljes megelégedésének adott kifejezést. — A polgári házasságról szóló törvényjavaslat­nak, a főrendiház által történt elfogadását, mint nagy jelentőségű eseményt, a polgármester a képviselőtestület­nek a junius hó 26-diki gyűlésén bejelentvén, a képvi­selet e bejelentést örömmel vette tudomásul. - A város mult évi zárszámadásának felül­vizsgálatára vonatkozó számvizsgáló bizottsági jelentés tárgyalása kapcsán a 26-dikán tartott képviseleti gyűlés utasította a tanácsot, hogy kellő időben tegyen javas­latot, a kövezetvámnak mi módon leendő bérbeadására nézve; a rendőrség pedig felhivatott, hogy a kövezetvám feletti ellenőrzést teljes szigorúsággal foganatosítsa. A bécsi biztosító társasági részvények eladása már régebben elhatároztatván, a tanács utasíttatott, hogy e határozat­nak 30 nap alatt eleget tegyen. A képviselet a fő és alszámvevők és a pénztáros lelkiismeretes és buzgó mű­ködéséért, valamint a számvizsgáló bizottságnak fárado­zásáért elismerést és köszönetet szavazott. — Ismétlő iskolák felállítása tárgyában a kép­viselő testület elhatározta, hogy egyelőre az 1894—95. iskolai évre a felvégen és az alvégen egy-egy ismétlő iskola állítassák föl. A tinitók fizetését 100 — 100 frtban állapította meg a képviselet, dologi kiadásokra padig 70 frtot szavazott meg. — A városi felső leáuyiskoláuak polgári le íny­iskolává való átalakítása és a nőipariskola elhelyezése ügyében hozott képviselőtestületi határozatot Balti AnÍrás és társai magfelebbezvén, a felebbazés fel fog terjesztetni a vármegyéhez. — Lemondás. Ifj. Szunyojhj Bsrtalan a: uj fehértói tak irékp jn'.tiriill m igv il isztott i gazgat) lági tag, ez állásáról az igasgitóiáguik juaiui üó 2 1 é'a tartott gyűlésén lemondott. — Iatelligeus segéijegyzo, teljes jártassággal a jegyzői teendők minden ágában elfogadható feltétele ^t mellett Szabolcsmegyében állást keres különösen oly halyen, hol sok a telekkönyvi rendezetlen ügy. Ezekben való jártassága, s jogi gyakorhta az irodánik anyagilag is nagy előnyére válna. Szíves megkereséseket köz­vetlen e lapok szerkesztősége ad. — Adomány a Kossuth-szoborra. AIl-ik polgári temetkezési egylet 25 forintot adományozott a Kossu'h Lajos szobrára s ez összeget a polgármester ur kezeihez tette le. — Jegyzőkönyvi elismerést szavazott meg a képviselet Bodnár István indítványára a polgármester ez évi jelentés kitűnő összeállításáért. — Az alispáni hivatalhoz az elmúlt félévben 12,520 ügydarab érkezett. — Halálozás. Sánta István kisvárdai kir. köz­jjgyző e hó 23 án hajnalban meghalt. A különben erő­taljas öreg ura' egy-két év óta mindinkább komolyabbá való asthmaticus bántalmak gyö'-örték, ezek elhatalmi­sodása idézte elő a halált is Siuta István éles elméjű, tollát — annak idején — élesen forgató, szókimondó, senki előtt meg nem hajtó embar volt. A kik a szabad­ságkarcz alatt s főleg az azt követő időkben kifejtett s akkor bizony sok veszélylyel járt működését ismerték, jól tudják, hogy a rideg külső, bátor s htzifiis magyar szivet takirt; tudták ezt róla a politikai menekültek kiknek állandó s tevékeny pártfogója volt és tulta ezt róla a politikai hatóság is, mely éppaa ezért — egy időre — az ügyvédi müsöiéstol is eltiltotta. Változá­sokban gazdag élete sok bánatot ós szomorúságot jutta­tott neki osztályrészül, ez tette bizonyára, hogy fellépé­sében — főleg távolabb állókkal szemben — sok volt a fanyarság. Hivatali mü:ödisébeu a milyen padan«, olyan megközelithatlen becsületességü volt. S végrende­lete meg fogja mutatui, hogy melegen érzett a közczó­lok iránt. Vagyoninak igan lényeges részét — hi jól vagyunk értesülve — egy Kisvárdán állítandó kisdedovó felállítására hagyta és tetemes higyominyt juctatott a városnak is. Temetése vasárnap délu.án 4 órakor volt nagy részvét mellett. — Elhunytáról a következő gyász­jelentés adatott ki: Szomorodott szivvel tud itjuk, hogy tekintetes Sánta István hites ügyvad, kir. körjegyző ur hosszas betegeskedés után, a folyó évi juiius h. 23 án reggeli 4 órakor 74 éves korában elhalálozott. A boldo­gult hült tetemei, folyó évi junius hó 24 én délutáu 4 órakor fognak a róm. kath. egyház szertartása sze­rint a rám. kath. régi temetőbe örök nyugalomra tétetni. Az engesztelő szentmise áldozat folyó 1894. évi juuius hó 25 én reggeli 8 órakor fog az egeit urának bemutat­tatui. Aidás ős béke a jó hiztfi, a munkás ember ós igaz barát hamvai felett. Kisvárdi, 1894 junius hó 23-án. Vay Péter. Sarvay Elek. — Pályázat ösztöndíjra. A helybeli ág. ev. fő­gymuásium tanácsa pályázatot hirdet a Ragulya Su ák féle ösztöndíjra, melyben két, jó magaviseletű, ág. ev. hitvallású 12—20 óv között levő tanuló ifjú részesül, aki valamely magasabb tanintézetben képazi magát (te­hát Nyiregyhizán is). Pályázhatnak a reform, iskolába járó ifj ik is, ha az al ipitványozóval rokouságukat ki­mutatni kópasek. A kellőai felszerelt kérvények Dr. Maskó Liszló fógyrauásiurai felügyelőhöz Nyiragyhiziu folyó évi augusztus hó 30 áig nyújtandók ba. — Esküvő. Pazár Zoltán, korponai kir. aljárásbiró Pazár István népiskolai igazgató fia, szombaton, junius hó 30-dikán tartotta esküvőjét Justus Irma kisasszonynyal, Lőcsén. — Jégverés. Szerdán délelőtt Halász, Ibrány, Berezel és Paszab községek határában nagy jégverés volt. A kár tetemes s csak az a csodilatos, hogy az érdekelt birtokosok, az adó leszállítása végett a szsnve­dett jégkárt a kir. páuzügyigazgitóságnil még b> na n jelentették. — Bankett. A polgári házasságról szóló törvény­javaslatnak a főrendiház által történt elfogadása örömére vasárnap közebéd volt a Sóstón, melyen igen szép társaság vett részt. A harmadik fogásnál Kállay András főispán mon­dott felköszöntőt a királyra, melyet a közönség állva hallgató tt végig. Felköszöntőt mondtak azután Bencs László Wekerle miniszterelnökre és Szilágyira, dr. lleamann Ignácz, Halasi János, Beniczky Miksa a főispánra, Leffler Sámuel, Haas Mór, dr. Jósa András, Sztárok Ferencz, Porubszky Pál stb. A banketről Wekerle miniszterelnöknek és Szilágyi igazságügyminiszternek üdvözlő telegrammokat küldött az ünneplő közönség, mely az esteli órákig együtt mulatott. — A 20 krajezáros és 4 krajezáros váltópénzek forgalmou kivül helyezése. A póuzügyrainiszteriu n vaze­téséval megbízott miniszterelnök rendeletet iutézett a törvényhatóságokhoz, hogy az ausztriai értékű 20 kraj­eztros ezüst váltó pénz és 4 krajcsáros réz váltó pénz a magánforgalomban csak 1894. évi deczember hó 31 ig fogadandók el, — az állami páuztárakuál és hivatalok­nál pedig csak 1895. évi daczember hó 31 ig fogadtat­nak el, s hogy 1895. óvi deczember hó 31 ika után ezek az érmek sem névértékükben, sem anyagértékük meg­térítése mellett többé sem üzetésképan el nem fogad­tatnak, sem át nem váltatnak. — Lefoglalt iratok. A vidéken már egynéhány hit óta toborzottá Marza István a „hazai ipír- ós ter­ményszövetkezeti társulat" főszervezője a részlet jegy­zéseket. Lagutóbb éppan Táass községben működött, midőn a község előjárósága — a Pesti Napló f. havi 18-iki számából értesülve arról, hogy ezen szövetkezet ellen a bűnügyi vizsgálat el lett rendelve — a főszer­vező urat thassi lakásán meglepte, s tőle összes hivata­los iratait lefoglalta. Ugy látszik a főszervezőnek tudo­ra „sa n;m volt arról, hogy az igazgatósig mily pórul járt, mert külöuben ő is kereket oldot volna még előbb. A lefoglalt,iratok Thass k. elöljárósága jelentésével a kis­várdai szolgabírói hivatalhoz tétettek le. E körülményre annyival is inkább felhívjuk mindazok figyelmét, kik a nyir-baktai és karászi fiók - telepek létesítése czéljából részletjegyeket jegyeztek, mert ezek kötelező belépési nyilatkozatai szintén a lefoglalt iratok között vannak, szerencséjére ezen részletjegy-jegyzoknek. — A 330,000 forintos városi kölcsön felvétele ügyében junius 30 dikára összehívott képviseleti gyűlés nem határozhatott, mert a képviseleti tagok a megfelelő számbau uem jelentek meg. E kérdésben 30 nap múlva uj képviseleti gyűlés fog összehivatni. — Számadások megvizsgálása. A gyámpéoztár mult évi, számvevőileg már átvizsgált számadások felül­vizsgálatára a képviselet Flegmann Lipót elnöklete alatt Kubassy Gusztávot és Kovács P. Pált Uérte föl. — Női kézimunkák kiállítása. A helybeli jóté­kony nőegylet által fenntartott nőipariskola növendé­keinek munka-kiállitása ma reggel óta nyitva van s az érdeklődő közönség által megtekinthető. A kiállítás 4 napig lesz nyitva s ez idő alatt közönségünknek elég ideje lesz, hogy megbámu'ja a női kezek remekeit, me­lyek ott egész tömegben szolgálnak méltó látványul. — Dr. Hoffmann Emil jeles fiatal orvos, ki, miut hegedü-virtuóz anuyi sok jótékony és közműve­lődési czél javára működött már közre a városunkban rendezett haugversenyekea, mint a „Bjrag''-ben olvas­tuk, e hó 1-sejéu, azaz ma vasárnap Beregszászon, az ott felállítandó Ríkóczy-lovas-szobor javára rendezendő hangversenyen játszani fog. Az ottani műkedvelő szerep­lőkön kivül, Zilahy Gyula a budapesti uemzeti szinház jeles művésze is közreműködik e hangversenyen. — Hány állat legel a Hortobágyon? Debreczen város gazdasági bizottságának kimucatása szerint, a Hortobágyon legelő állatok létszámának leguj ibb össze­olvasása alkalmival tiz gulyában találtak 7613 darab felnőtt, 3184 növendékül irhát, 354 felnőtt és 83 növen­dék bikát, 1436 kinőtt és 150 növendék ökröt, összesen tehit 12 820 darab szarvasmarhát. Ezenkívül legel még a Hortobágyon 2133 darab ló és 4290 darab sertés és 20.944 darab juj. Az összes legolő állatok létszáma tehát 42.187 darab. Eo óriási állatlétszám mallett örven­detes haladásnak tekinthető az is, hogy Dabreczen váro3 és gazdaközönsége mindent elkövet, hogy a legutóbbi időkig szép, de nem mindenben megfelelő állatállomá­nyát minőségileg is javítsa, mert most mir a fajtiszta­ságra is igen nagy súlyt fektetnek. — Kísdedóvók majálisa. A városi kisdedóvó inté­zetek jövő héten tartják meg a kicsikékkel a szokásos majálist, ott egyúttal a tudományukat is bemutatják. A gyermek ünnepélyekre következő meghívókat küldték szét az egyes óvónők: Értesítés. A csillagutczai óvoda vizsgája majálissal egybekötve julius hó 3-án azaz kedden délután fog megtartatni a Széchényi ligetben melyre a tisztelt szülőket és tanügy barátokat van szerencsém tisztelettel meghívni. Leschákné, Stoffan Sarolta. — Van szerencsém a tisztelt szülőket s gyermekbarátokat a jövő hó 4-én d. u. 3 órakor a Széchenyi-ligetben megtartandó óvodai vizsga, illetőleg majálisra tisztelettel meghívni. Melczer Margit, közp. óvónő. — A felvégi óvoda julius 5-én dél­után a Széchényi-ligetben tartja vizsgáját majálissal egybe­kötve, melyre a t. szülőket s a tanügy iránt érdeklődőket tisztelettel meghívja. Gömöry Ilona, óvónő. — A bujtosi ároknak a törvényszéki fogház épület északi oldalával párhuzamosan elvonuló részét, reszben beboltozni, részben kikövezni fogják. A képvi­selőtestület e muukálat sürgős foganatosítására utasí­totta a tanácsot. E', intézkedést közegészségügyi tekin­tetek tették szükségessé. — Nyári mulatság. Nyir-Bitorban junius hó 24 én igen sikerült nyári mulatság volt a róm. kath. orgona alapja javára. A kedvező idő igen sok és szép vendéget vouzott ki az erdőbe, hol csinosan berendezett tánezhely volt. Ott láttuk a vidék szine javát is, mint bogáti Pscherer Józsefnét, Mikolay Lajost családjával, Törők litvánt család,ával, Holló Mihályt, Füzesséry Józsefet, Molnár Károlyt ós családját, Nagy Józsefet és családját stb. stb. Anyagilag is szépen sikerült, mert 200 frt tisz­tán maradt az alap javára. Felülfizetést tettek: Kende Sándor 4 frt, Mandel Dazső 2 frt, Adorján Gyula 1 frt, Jeudrehovszky János 1 frt, Kovács Pál, Halmananszky József 50—50 kr, Nyitrai János 1 frt 50 kr, Megyesi Gáspir, Kolozsváry János, Füzesséry József 50—50 kr, Márkus Antal 1 frt, Nóvák Pál, Katona István, Trip­sánszky János 50—50 kr, Mikolay Lajos 3 frt 50 kr, Erőss Siudor 2 frt, KLzliug Ödön, Rosonbarth Sándot, Tmthi Siudor 50—50 kr, II>l!ó Mihály 1 frt, bogáti Pscherer Józsefné 3 frt 50 kr, Szabó Sándor 10 kr, Riszler Liszló, Ballá György, Molnár Károly, Tomasini István, Kialla János, Fehér József, Balaton István, Klein Hanrik 50—50 kr, Kóródy Pius 4 frt, Leövey Miklós 50 kr, Bodnár litván 1 frt. Török István 1 frt 50 kr, II >ff nan József 50 kr, Sverlihovszky Mihály 50 kr, Riszler István 1 frt, Lukács József 1 frt, Farkas Ferencz 50 kr, Patróczy Jáuos 50 kr, B>dnár Imre 1 frt, dr. Bildi­zsár Imre 1 frt 50 kr. R idványi Károly 1 frt, Ehren­hoffar Kíroly 50 kr, Róth Emil 1 frt, Fuchs Ferencz I frt 50 kr, Santha Bála 1 frt, Strubár István 1 frt 50 kr, Foltin Albert 1 frt, Dohanovics Fereuczué, Gyenge István, Meskó György, Máthó János, Murezkó Ferencz, Leduiczki Károly, Nagy József 50—50 kr, Valter Jáuos 1 frt, Szilágyi József 1 frt, Pallér Miklós 50 kr, Schvarcz Miksa 1 frt 50 kr, Mildner Bála, Balla Antal, Melhaus 0 tó, Friedman Lipót, Ernyey József 1—1 frt, Szálkái Emil 2 frt, Mandel József 1 frt 50 kr, ifj. Várady István, ifj. Szikszay József, Goldman Ármin, Baracsi Sándor 1—1 frt, Mtndel Ede 2 frt, Bruck Vilmos 50 kr, Reichen­berg Siraou, Dame Iguáez, Perlő Mór, Auslánder Zsigmond, Kramer Jakab, Weisz Sándor, Pfürzich Sámuel, Weisz Emil, Katz Jinos, Weisz Adolf, Jeles Gyula 1 — 1 frt. Polácsek Fülöp. 2 frt, Polácsek Ignácz 1 frt, Fisch Lsjos 3 frt, Mindéi Ödön 1 frt. Fogadják a felülfizetők hálás köszönetünket. Ny.-Bátor, 1894. junius 28 áu. Kóródy Pius, házfőnök,'] egyházi elnök, Fuchs Ferenc», világi elnök. — 37,015 forint fizetési lejárata lesz a városnak jul. 1-én és 15-én a pesti kereskedelmi banknál, amely­nek fedezéséről költségvetésileg van ugyan gondoskodva, de a megfelelő összeggel a pénztár nem rendelkezik. A polgármester ezt bejelentvén a képviseletnek, ez fölha­talmazta a polgármestert, a főjegyzőt és a pénztárnokot, hogy a szükséges összeget váltóra valamelyik helybeli ' pénzintézettől vegyék föl, s ha majd az előirányzott jövedelmek befolynak, a váltót fizessék ki. — Krajnyák György városi adópénztárnoknak, egészségé helyreállítására ujabb 3 havi szabadságidőt engedelyezett a képviselet. — Árvízi álhir. A „Fővárosi Lipok" f. é. U iki számában az árviztudósitások között egy hir lett közölve arról, hogy Tisza-Lök feletti gátszakadás következtében

Next

/
Oldalképek
Tartalom