Nyírvidék, 1894 (15. évfolyam, 1-52. szám)

1894-01-07 / 1. szám

Melléklet a v,Itf yírvidék" 1894, 1-só számához, Szemle. I. A kétszer kettő négy bizonyosságával és csalhatatlanságával ha lehetne számvetést csinálni most, amidőn a megkezdett uj esztendő legelején — amit átadtunk a múltnak: az ó esztendő történetének eseményei átvetik még fenyőket és árnyokat a jelenbe; ha, amit cselekedtünk, jót a rossztól, okosat az oktalantól, maradandót a változandótól, biztosan elválasztani tudnánk: hasznos dolog lenne bizonyára és tanulságos. De hát az agyvelő, amelylyel gondolkozunk, nem csak a megfontolásnak a szerve — lángolni is szokott; a szív nem csak szeretni képjs, de gyűlölni is; s még a szem is, amivel látunk, még ujjaink is, amikkel tapintunk szolgái a vérnek. Emberi agygyal, szívvel, szemmel és tapintással, ilyen gyarló fölfegyverkezéssel is érdemes azért a múlttal számadást csinálni, hogy lássuk vagy sejtsük legalább — ha elmosódó, határozatlan vonalakban is — képét a legközelebbi jövendőnek. * * * Vármegyénk közélete a elmúlt évben nevezetes eseményekben elég gazdig volt. Nem aff:le lármát csapó, szenzációs események voltak ezek, amilyenekről „basáskodó főispán," „kortes szolgabirák," .elsikkasztott árva pénzek" „kolera-fészek" stb. stb. czímen a fővárosi nagy napi lapjk érdemesnek tartják megemlékezni (kimerítve ezzel csaknem teljesen érdeklődésüknek mértékét a „vidék" közdolgai iránt). E fajtájú szenzácziós eseményünk nem volt nekünk, hál' istennek, a mu't esztendőben sem. Az elmúlt esztendő törtenetében, a mi magunk dolgai között legnevezetesebbnek tartjuk mi azt, ami az emberi közegészségügy adminisztrációja, körében történt. Dr. Korányi Frigyes, a hírneves orvos és tanár s az orsz. közegészségügyi tanács elnöke, ennek az állami testületnek a huszonötéves jubileuma alkalmából, a közel mult napokban tartott elnöki beszédében Augolország példájára hivatkozva (ahol néhány évtizeddel ezelőtt az egészségügyi statisztika a nagy halálozási aránynak a mi mii viszonyainkhoz szabott mértékét mutatta s ahol egy bekövetkezett kolera járvány nagy pusztítása a° legtökéletesebb közegészségügyi adminisztráció szervezésére vezetett s ennek folyományaként eredményezte azt, hogy Anglia mi az emberi közegészségügy terén az első helyen áll): rámutatott azokra a nagy tanulságokra, amelyekre mi a mult nyári kolera járvány által jutottu ik, és e nagy tanulságok között a legnagyobbra, tudniillik arra, hogy a mult magvetésének gyümölcseként — nálunk is megérett már ahhoz a köztudat, a közfelfogás, legalsóbb rétegéig is — intelligenczia szerint — a föld népének, hogy — amint bevette és elfogadta gondolkozásába és meg is emésztette, hogy adót hajtani, katonát szedni, utat csinálni és a többi, ő neki egyes magának és a közösségnek érdeke, amihoz kisbiró, esküdt, jegyző, főbíró, szolgabíró, „V NYÍR VIDÉK TÁROZÁJ L* A hosszú éj. — Humoreszk. — Fodros Kajetán II od oszt. irodatiszt szorgalmas és buzgó hivatalnoka a fő és szókvárosi XII ik kerületi kir. járásbíróságnak. Korán elmegy a hivatalba, ós későn jön haza onnan. De nemcsak a hivatalban, hanem a magánéletben ii rendszerető és pontos ember: olyan mint az óra, melyet reggel felhúznak, s aztán pontosan járja le a perczeket és az órákat. Agglegény még noha 45 enyhe tavasz langy fuvalma vonult el szürkülni és kopaszodni kezdő koponyája felett. Saját háztartása nincsen, hauem korcsmába jár étkezni; de ott is annyira ismerik pontosságit, hogy mikor az étkező helyiségbe benyit, már asztalon várja a párolgó leves. Lakása a XII ik kerületben van a „háromszúnyog" utczában, a hol egy kis hónapes szobáj» van, egy ablakkal s kilátással az udvarnak egy félreeső Barkára. Vacsoráját rendesen a „Tók nyolczas"-hoz czimzett korcsmában fogyasztja el Vacsorájához megiszik három deczi bort, ennek elfogyasztása kőiben a többi vendéggel eldiskurálgat »/

49 ig, nyáron 3/

410 óráig. Ezt az időt mindenkor aritmetikai pontossággal megtartja. Abban a perezben midőn a fali óra elkettyenti a három negyedet, veszi kalapját, botját, felöltőjét, elbúcsúzik asztal társaitól, s egyenesen haza megy. Tíz perez alatt laká sáig ér, mindig kapuzárás előtt öt perczczel, s ezt a pontos beosztást nem szegi meg soha. Azaz, hogy mégis: de csak egyetlen — egyszer történt meg rajta, hanem mégis megtörtént. Resteli is szörnyen a dolgot, hogy ez megtörtént rajta, deuique megtörtént. — De, a mint mondani szokta, — akkor gonosz indulatu cselszövóny nek volt áldozata. Egy téli estén a „Tők-nyolczas" rendes vendégei a szokottnál vidámabb hangulatban mulattak. Asztalalispán, főispán és — király kell: épen úgy érzi és tudja ez a nép most már, hogy az ő érdekei szerint való joga és kötelessége annak a „közigazgatásnak," mely kezdődik a kisbirón, s szolgabirón, alispíuon, főispíuon, minisztereu által a korona fényével övedzi a királyt és a törvényhozást, hogy az állam, a nemzeti eszme kötelékében élő nép ezreit, millióit ne csak az ő vagyonának, keresetének biztosságában védje és őrizze, de bástyázza körül és védelmezze a tapasztalásnak, tudománynak minden fegyvereivel ember-pusztító nyavalyáktól is. Közegészségügyi adminisztráció! Nagy szó ez, nekünk, akik látjuk itt, a valóságos életet! Népszokások: eró'sebbek még a hitnél is talán! Babona mind, de erős és gyökeres. Erős, mert él és táplálkozik a tudatlanságban; és gyökeres, mert rég mult idők dolgát minek feszegessük. * * * Most már nem úgy van! Az az aczél kéz, amelyik, a merre folyik a Tisza s mellette megjelent zörgős csontú kaszása a halálnak: a kolera, azt mondta: Közegészségügyi adminisztráció! A mult nyári kolera-járványnak a nálunk való története, ahogy most ezen a beszámolón elmondjuk krónikáját, nagy, igen nagy taiulságul demonstrálja nekünk, hogy: lehet! Dr. Jósa András, vármegyénk főorvosa, sok évekkel ezelőtt, amikor még csaknem elaludtak az ő referádája alatt a közigazgatási bizottság tagjai, megjövendölte már e sorok Írójának, hogy abból az unalomból, szánakozó mosolygásból, amelylyel az ő „hilottkéoai" aditait és „lebíszeti" statisztikáit fogadják, meg fog születni níluik is a: közegészségügy adminisztrációja! Es —a mult nyári kolera-járvény kipattantotta, hogy: ahol kell, ott van, tehát: lehet mindenütt i Lehet, mert a kormányzás gondoskodásának ezt a jogát nem csakhogy elösmeri a nép, de — és ez a legnagyobb vivminy — követeli is, h>gy péizének és vérének adója árán a közkormányzat ezt a kötelességét teljesítse. Ami ekként a közegészségügy adminisztrációja terén történt, ezért nevezzük meg az első helyen vármegyénk közéletének mult évi történetében ezt az eseményt. * * * Az a kis felhőcske, mely a nagyváradi g. kitli. p'lspöki piloti parázsra gyújtott tömjéntartójából a, nyiradonyi g. kath. egyház oltárán füstött vetett, M igyarorszig iák. a nemzetiségi viszonyokat föitüatető térkép in, a nemzetiségi politika színeivel mérve a leghalvnnyabbak közül való. Mert ugyan micsoda veszedelem lehetne abból, hogy ajtiszta magyar Szabolcsvármegyében és ennek a vármegyének Nyír-Acsáduak, Szent-Győrgy-Ábránynak és Nyír-Adonynak nevezett bírom, tiszta szűz magyar községében akadnak ábrándozó papok és tanitők, a kik az ő jó magyar népüket — kiforgatni akarják magyar mivoltukból, hogy legyenek oláhok! Rendes észjárás szerint az ilyen emberekre nem azt szokták mondani, hogy ábrándozók, hanem hogy bolondok. És ellátást adnak nekik a Lipót mezőn vagy az Angyal-földön, ha gyógyithatlanok. Boldog Magyarországon azonban másként megy a dolgok folyása. Mert van nekünk két törvényezikkelyünk; az egyiket úgy hívják, hogy „nemzetiségi törvény", a másik pedig törvény „a népoktatásról." És azután meg van szabva, hogy alsó, felső és legfelsőbb hatóságoknak micsoda jogaik vannak a beavatkozásra. A „Nemzetiségi törvény" megalkotásának előmunkálatai közben egy értekezleten, Torontálvármegyének akkori főispánja, látván és hallván az értekezlet tagjainak a kibékülés mámorában — a nemzetiségek javára való egymást túllicitáló fölszólalásait, ezeket mondta: Uraim, ha mi a mi nemzetiségeinket kielégíteni akarjuk, hát akkor vándoroljunk vissza Ázsiába s ott akaszszuk föl ma guukat, nehogy a mi hazánkbeli testvéreink arra gondolhassanak, hogy visszatérünk ! De az a torontálvármegyei főispán, aki ezeket]a nehéz szavakat, a nemzetiségi törvény vajúdásának boldog idejében kimondta, még az ő, sötét jövőt látó előrelátásával sem gondolhatott arra bizonyára, hogy egy g. katli. pipnak és tanítónak miatta, Szabolcsvármegye közgyűlése, közigazgatási bizottsága, főispánja, alispánja, s az illető járás főszolgabirája évek hosszú során lesznek kénytelenek határozatokat hozni, fölterjesztéseket csinálni, vizsgákon megjelenni, botrányos dolgokat konstatálni, följajdulni, és mindezek után elérni azt, hogy a nyiradonyi g. katli. tanítót a nagyváradi g. kath. Pável püspök állásától — in effigie — elmozdítja ugyan, de azért az iskolában tovább taníttat vele, és hogy a tanítóval szemben — aki e közben czikkezik a Tribunában — az eltolonczoltatásra vonatkozó törvényes intézkedésekre volt kénytelen appelálni s tudomást venni arról, hogy a nagyváradi g. kath püspök oláh nyelven kiadott pályázati hirdetményt bocsátott ki, a tiszta magyar Nyir-Adony község egyik g. kath. tanítói állásának a betöltésére. íme, a mi országos lapjaink a magyar állam nemzetiségi kérdéseinek ezt a nevezetes és példa nélkül álló momentumát még csak észre sem vették. S fájlaljuk ugyan, — mert éppen ebben a kérdésben föltétlenül elismerjük a főváros nagy napilapjainak a közvéleményre való befolyását — hogy nem jöttek a mi megsegítésünkre, de — ebben a leszámolásban a mult esztendő történeteiről — bízvást hivatkozhatunk arra, hogy a vármegyei közigazgatásnak mindenféle, boldog ábrándozások korában keletkezett és alkotott törvények útvesztői között is sikerült kiirtani a mi egészséges testünkből ezt az apró, de (miért, miért nem?) szívós nyiradonyi rákfenét. Nyir-Adony község derék polgárai most már tudják, hogy a mit tőlük az ő g. kath. papjuk és társaságot alakitottak és megválasztották tiszteletbeli elnöküknek j Fodros Kajetán urat. E aem várt megtiszteltetés roppantul hizolgett az irodatiszt hiúságának: de azért nem feledkezett meg a záróráról. A fali óra már elütötte a nyolezat, a hosszabbik óramutató már gyorsan közeledett IX e? numerus felé, s Kajetán ur épen czihelődai készült midőn az asztaltársaságnak egyik furfangos tagja felemelkedett helyéről s kacskaringós eszmemenetü, hosszura kinyújtott, sallaagos szavakkal kiczifrázott felköszöutőt moudott a tiszte etbeli elnökre. Az ékes dikezióra felzúgott a lelkes éljen, erre természetesen koczintaui kellett. A vendégek sorra koczintottak Kajetán úrral, s mikor az utolsó pohárkoczintás megtörtént, az óra elütötte a kilenczet. — M)st már mindegy, — gond)lá Kajetán ur, — úgyis kapuzárás után érek haza, s kapupénzt igy is ugy is meg kell fizetnem, tehát még egy kevés ideig maradok. Úgy sem illenék ily nagy megtiszteltetés után kereket oldani. Azután is csak került fordult a pihlr, a sok felköszöntés hömpölygött miut az áradat, végjhossza nem volt; a mulatók ugy belekeveredtek a toasztok árjába, mint az utvezetó labyrintjébe az eltévedt vakintózeti növendék. Az asztaltársaságnak valamennyi tagja mondott felköszöntőt prózában vagy rigmusokban. Persze a gyakori f-lköszöntésuek sok koczictás, a sok koczintásnak még több Ivás, a még több ivisnak berugás a vége. Már éjfélteié járt az idő, midőn a jókedvű asztaltársaság oszladozni kezdett: de azért egyikőjük se:n gondolt ám arra, hogy most szépen h izabandukoljon, hanem betértek mé,g egy teára feketére, kapuezinerre vagy knigebájnra, kinek a milyen gusztusa volt. A tiszteletbeli elnököt, a kinek legjobban megártott a sok áldomás, pártfogás és gondozás alá vette a két gonosz csontú asztaltársa, a kik már előzőleg összobeszóltek, hogy ma derekasan „elkészítik" az öre get. E'vezették egy féuyes vendéglőbe, ott egy külön szobát nyittattak ós pezsgőt bízattak. A gyöngyöző üde pezsgő derekasan itatta magát, a hatalmas durranásokkal megnyílt palaczkok gyors egymásutánban ürültek, a kristálypohirak összecsendültek ós az aranyos jókedv fokozódott. — Hogy érzi magit, kedves urambátyám? — kórdé az egyik czimbora Kajetán úrtól. — Huuczut az ur, kedves öcsém! — felelt Kajetln, — ma pempásau érzem magamat, kedvem volna a kapurthalai maharadsával bruderschaffcot inni. A meghuuczutolt ur eliimerte, hogy ő hunezut, fenékig ürítette a pezsgős poharat és uj pertu testvérével átfonta karját ós jobbról balról összepuszizkolódzott. Ugyanezen nemzetközi formalitás mellett a másik czimbora is megitta Kajetán úrral a pertu poharat. Aztán újra töltöttek ós újra ittak; a következő félórában Kajetánnak a sok ivás annyira megártott, hogy hamarosan azt sem tud

ra volna megmondani, vájjon fiu-e vagy leány, magyar-e vagy czigány ? A két imposztor elérkezettnek látta az időt, hogy asztaltársaságuk díszesen eláztatott tiszteletbeli diszelnökót haza liferálja. Arról szó sem lehetett, hogy az áldozatot gyalog vezessék a meglehetős távolságnyira fekvő „háromszúnyog" ulczába, tehát bérkocsit rendeltek. A bérkoois egy önkéuytes mentő készségével segített a holtrészeg irodatisztet a kocsiba bevonszolni, aztáu midőn az ülésre szépen elhelyezték, az imposztorok is beültek melléje.; A bérkocsis megkérdezte, hogy merre hajtson, s a mint az utcza nevét meghallotta, a bakra ugrott s igy dörmögött m igában : — No, azt mindjírt kitatálhattam volna, mert csakis a Xlt-ik kerületbeliek isszák le magukat holtrészeggé. — A kőbányai csak annyit iszik mint a disznó; de a XII kerU'.eti, az leissza magát az agyagos gödőrig. S )k-sok külvárosi girbe görbe kis utczi keresztUlka<ul nyargalázísa u'án a bérkocsi befordu't a hlrom szuiyog u

fczábi. A kocsis hanar rátalált a házra, a kapu előtt leugrott a bakról, azu

lán hevesen csengetett,