Nyírvidék, 1894 (15. évfolyam, 1-52. szám)

1894-05-06 / 18. szám

Szabolcsvárniegye a milléniu mon. Szabolcsvármegye közönségének a kedden megnyitandó törvényhatósági bizottsági közgyűlésen ő méltósága a főispán úr alkalmat fog adni arra, hogy Magyarország, jobban mondva a magyar állam ezer esztendős fennállásának megünneplésében méltóan és e vármegye nevezetes történelmi múltjának megfelelően résztvegyen. Ezen a közgyűlésen ugyanis a főispán úr — mint értesülünk — részletes programmtervezetet fog a tőrvényhatósági bizottság elé terjeszteni ama módozatok iránt, amelyek szerint Szabolcsvármegye a magyar állam és benne az ő saját maga ezer esztendős történelmének befejezésén ünnepet üljön. Bizonyára érdemes alkalom ez; ezer esztendős múltnak zárókövénél megállani egy pillanatra. Visszanézni elmúlt időkbe, s ami tanulságokat ezer esztendő napjainak történelme nyújt, azokon okulva, azokból bölcsességet meritve, belátni a jövendőbe. A magyar nemzeti társadalomra igen nagy feladatok várakoznak — mint amilyen nagy ez az ezer éves történelem — ha méltóan akarja a milléniumot megünepelni. Hilásnak kell lennie a mult iránt s le kell raknia a jövendő intézményeinek alapjait, amire kedvezőbb időt, tenyészésre, meggyökeresedésre alkalmasabbat talán sohasem fog megérni. Mert ezer esztendős multu nemzetnek, mely ez ezer esztendő napjai folyását véres és folyto 03 nehéz küzdelmek krónikáival jegyzé föl a történelemben, ilyen nevezetes pillanatban, az ezer esztendő történelmének e kapu-zárásakor mind azzal az erővel, melylyel magát idáig fenntartá, szinte csodás tevékenységre kell fölbuzdulnia: lelkesedve a múlton, melyet ez a pillanat éles vonalakban állit szemei elé s bizodalmat meritve belőle a jövendőre. Szabolcsvármegye közönségének is két irányban kell a nagy nemzeti ünnepben résztvennie. Meg kell jelölnie első sorban is történelmi emlékeit. Ott van a szabolcsi vár. Honfoglalási emlék s később egy országgyűlésnek is színhelye Szent-Líszió idejében. A vármegye közönsége foglalkozott már ezzel az űgygyel, Kovács István törvényszéki biró úr fölszólalása nyomán, s a szabolcsi vár mai birtokosa épen a Nyírvidékben tett közzé e tárgyban egy fölhívást, fölajánlván egyszersmind az emlékkővel való megjelölés czéljaira 100 frtot. A vármegye régebbi székvárosai: Kisvárda és Nagykálló is megmozdulhatnának már, hogy történelmi multjuk megörökítése által az ezredéves ünnepben résztvegyenek, A Báthoryak városa: Nyírbátor, ez a gazdag községe a vármegyének szintén kell, hogy tegyen valamit. Kötelezve van rá múltjánál fogva s módja v»n hozzá bőségesen, hogy az ezredéves évforduló emlékére valamely kulturális intézmény alapjait lerakja. A szabolcsmegyei régészeti és történelmi múzeumot is szervezni kell a milléniumra. Egy igen gazdag és nagy értékű gyűjtemény ez, melyet dr. Jósa András vármegyei főorvos sok fáradsággal és — anyagi áldozattal is összehozott. A vármegye adott helyiséget elhelyezésére, de még mindig nincs határozata a vármegyének, melylyel azt tulajdonába „A NYIKVIDÉK TÁKCZÁJA* A szeretet. A szeretet bájos egy teremtél volt, egy szeszélyes gyermek, mely minden alkalommal alakot változtatva, majd síép leány volt, hosszan lengő aranyszőke hajjal, majd kis gyermek, csillagnál is fóuyesebb szemekkel, maji meg szép ifjú, vállig érő fekete fürtökkel, rózsakoszoruval fején, szívárváuysziuü ruhában kalandozva be a világot. Ha történt, hogy megpillantották az emberek, elbámultak finom, gyöngéd é» simulékony volta fölött; apró kezei oly .fehérek es puhák voltak, mint a havasi gyopár ós nem látszottak más képességgel birai, mint hogy koszorújából tépett rózsalevéllel hiuté be emberek életét. De még csak akkor csodálkoztak rajta igazán, ha látták, hogy ezeu könnyű, légies teremtés mily erős ós kitartó: nem volt ő előtte akadály, mit le nem győzött volna; ő ellenébe mit sem ért koronával, kincsekkel, nagy névvel és tehetségekkel birni; ó jött, megismertette magát, szivébe költözve annak, kit épen útjába talált, s ő volt a hatalmas, &z ur: nem ismert magánál erósebbet! Mivel igen kíváncsi és pajkos egy tündér volt, nem mehetett el oly hely előtt, hol emberek laktak, hogy be ne tekintett volna hozzájuk az ablakon át: ós elég volt szép sietnének egy pillantása a legszegé uyebb kis kunyhó belsejébe, hogy ott az öröm é3 boldogság tündérei megjelenjenek. Ili a szerencsétlenség némely szülőnek gyermekeiben szörnyszülötteket adott, oda állott az ajtó mellé, és megédesitó a szárazkenyér szeleteket a mikkel az éhséget űzték el maguk közül, ha a sors csapásaival üldözte az emberiséget, ó oda ment közéjük, ós szelid melegséget terjesztett maga körül s megenyhíté a megtört szívnek bánatát. De igen „N Y t R V I D £ K.

" átveszi, gondjaiba fogadja és megőrzésére magát kötelezi. Szóval organizálni kell ezt az intézményt nyilvános kulturális intézménynek s mint ilyennek jövendőjét is biztosítani. Mert mi bizony ez a nevezetes gyűjtemény egyetlen egy ember ügybuzgalmának a garanciája alatt áll. A vármegye monográfiájának megiratását szintén el kell határoznia a vármegye közönségének. A munka a milléniumra] semmi esetre sem készülhet el; két esztendő nagyon rövid idő arra. De a keddi közgyűlésen kimondhatja mir a törvényhatóság, hogy a monográfiát megíratja, s ez alkalommal már az előzetes intézkedések közül megtehetne annyit, hogy az alispint megbízná, miszerint ez ügyben részletes javaslatot tegyen a legközelebbi rendkívüli vármegyei közgyűlésnek. Azok a vármegyék és törvényhatóságok, melyek e feladatot már teljesítették, a kivitel módozataira nézve a szükséges fölvilágositásokkal bizonyára szívesen szolgálnának. A Bessenyei-szobor űíye évek hosszú sora óta húzódik már. Ennek a szobornak pedig csakugyan el kellene a milléniumra készülnie. A rendelkezésre álló néhány ezer forintból ha monumentumot emelni nem lehet is, egy mellszobor mintázásának és előállításának költségeire mégis elég pénzünk lenne talán. Ez esetben azo inal intézkedni kellene a pályázat meghirdetése iránt, I11 azt akarjuk, hogy a szobor 1896-ra elkészüljön s a vármegyeház előtti téren fölállítható legyen. A Nyíregyházán létesítendő vármegyei közkórház szintéti elkészülhet és rendeltetésének átadható lesz a milléniumra, minthogy a vármegye közönségében mi iden készség megvan, lngy ez intézmény megvalósulásiért áldozatokat hozzon. * * # Az 1896-iki országos kiállítás, mely ezer éves állami létünk befejezése lesz, — záróköve a magyar nemzet által egy évezreden át épített nagy épületnek, üunepélye egy hosszú muikával és küzdelemmel átélt korszaknak, megdicsőíttető se a sokszor m;!lózőtt, lenézett, sőt uiíjduem ki is irtott nemzeti önérzetnek. EÍ a nagy esemény sietve kizeleg. Légy ébren magyar nép! lelkei ne ernyedjen, dolgozzál, hogy a nagy ünnep, de amely egyszersmind nagy számadás is, készen találjon! Az ezredéves kiállítás czélja, a kiállítási bizottságnak jól kőrvon ilozott prograinmjában e'.ő vtn adva. Röviden szólva, nem egyéb az, mint a magyar nemzetnek és a magyar államnak kis helyen együtt való bemutatása. Ezekre és teendőinkre, gondolva, egy momentum ragadja meg figyelmünket. A magyar nemzetet főként a gazdálkodó, föld mivelő nép alkotja. Stámával ez a< osztály tízszer annyi, mint a többi együtt véve, sőt a magyar nemzet jellemét és sajátságait is ezeu osztály donboritja ki. Mi termíszeteseb'j teliiL, mint hogy azon kiállításnak, mely a magyar nemzet külső képét akarja visszaadni, nem anynyira az ipari, kereskedelmi termékek raktárának kell lenni, mint inkáb > azon néposztály élete, működése, műveltsége, ereje és gyengesége, szóval egész léte lehető legplasztikusabb előállításának, amely törzse és arczulata a magyar gyakran kedvessége által vonzatva nyomában járt a szen-i védés is s magával vitte a szeretet által ott hagyott kétségbeeséséit ós bánat szellemét. A Szeretet mivel igen boldog, tehát mindig ji kedvű is volt: csak néha borult el szép szemeinek fényes sugara, eltakarta azt a visszaemlékezés és a mísok szenvedésein sirt könyek fátyola. Ilyenkor a virágok elvesztették szinük ragyogó pampáját; halváuyok lettek 03 lehijták fejecskéiket; az éneklő madarak binatosan csicseregve ültek fészkeiken; ós a kedves esti szél jajgatva sirta körül a berkeket ós rázta le a harmU csepeket, síró virágok könnyeit, a mohában tengődő kis bogárkák száruyacskáira, s még a szürke ós zö'd lábu pó'iocskákit is megfürösztötte a bánat könnyeiben. Éi a Szeretet még mindég ott állott, elmerülve a fíjdalmis mult emlékeiben, lecsüngő karokkal, szép feje tniudig lejabbéi lejebb hanyatlott keblére ós sürün folyt alá szeinéb5l a köny. A világ sötétebb ós sötétebbé lett: csak halvány körvonalai látszottak még a Szeretet által teremtett boldogságban uszó szépségekue'i. D lám! frntről egy féiyes sugár száll a S'.eretei fajéra, ós ő szóttárva narjut egy szelid ós kedves angyalt tart kebeléhez ölelve, a ki testvéri csókkal szívja fal a bánatos könnyeket a szeretett szép szemekről. Ét íme ő ismét mosolyog és vele az egész természet: a virágok ismSt illatosak, a madarak kis szive megrJízan ós vígan dalolva c sattogtatjIk a legéd3S3bb szerelmi dalt, ós egy kimondhatatlanul szép világosság boritji el az egész láthatárt! Ki vagy te, a ki szívembe vUsza híztad a megayu^vást? Kérdezó tőled a szeretet. Éi a remlny vagyok szólt a szép tündér, — ha te már kezded elveszíteni erődst ós bizalmadat, akkor eljövök segíteni és gyámolítani azokat, a kik általad lettek bolgogtalaanl, hi már unj 1 mijd erősebb lenue boldogító hatalmainál az aggály és kétkedés gyötrő, sápadt szelleme: én egy szárnycsapással melléd költözőm az emberek szivébe, és nemzettestnek s amelyből legjobban megismerhetni a magyart. Tudnivaló azonban az is, hogy nálunk (de talán másutt is) a legkonservativebb a gazda- és földmivelő osztály. Nem is lehet másként. A gazdát már maga a természet egy körben való mozgásra és isten rendelésein való csendes megnyugodásra utalja. Őt nehéz kiragadni megszokott nyugalmából s a rendestől eltérő kiugrásra birni. Pl&ne, hogy ő egyszerű szokásait, előtte különös jelentőséggel nem biró terményeit egy fényes versenypiaczra hurczolja, az az ő természetével alig egyeztethető össze. Mégis most gazdáinknak, földmivelőinknek félre kell tenniök mindezen nézeteket. Nem közönséges dologról, nem alfele évenkint előforduló kiállításról van szó, melyet létrehoz az üzleti szellem is, hanem ezredéves kiállításról, mely nagy nemzeti számadás, — vizsgatétel a világ népei előtt arra nézve, hogy méltóak vagyunk-e a második ezredévre? A nemzeti becsület és nem üzleti sikerre való kilátás ennek a rugója. A gazda- és földmivelő közönséghez szólunk, hogy készüljenek e nagy ünnepélyhez, hogy annak külső képére reá nyomja a maga bélyegét. Hozza el oda, aki csak teheti, szellemi és anyagi kiváló tulajdonainak miuden kincsét. Ne gondolja azt senki, hogy az, amivel bir, kicsinyes, nem érdemes a kiállításra. Öumaguukban apró, jelentéktelen dolgokból fog majd egy művészi kéz összeállítani egy mozaik képet, amely ki fogja adni azt, amit akartunk. Mondom, hogy vizsgatétel lesz az, alapvető, jövőnk biztosításáért. E gondolatban nem szabad visszariadnunk áldozatoktól sem, hogy a nagy nemzeti feladatot mennél fényesebben megoldhassuk. Jöjj tehát magyar nép, — járulj hozzá a nagy üuuepélyhez, amivel tudsz! „Mutasd meg a világnak, hogy még erőd szilárd, hogy ezredes korodnak uj ezredév sem árt!" sőt hogy szilárdabban, mint valaha lépted át az uj ezredév küszöbét! A Sóstó érdekében. Nyíregyháza városának ezen édes, s mégis mind ezideig meglehetős mostoha sorsban részesített gyermekére ugy látszik jobb idők, szebb nipok következník. Nagy készülődés, huzavona után végre komolyan hozzálátott a város, hogy a bőkezű természetnek ezt az ajándékát azzá tegye, növeszsze,) azzá fejleszsze, a minek már régen kellett volna lennie: igazi üdülőhelylyé és gyógyfürdővé. Hozzáfogtak a programm-szerüleg megállapított építkezések létesítéséhez s bár sok szó férne ahhoz, hogy nem lett volna-e czélszerübb, gazdaságilag is jövedelmezőbb, ha a kidolgozott programmba felvett átalakításokat és építkezéseket egyszerre foganatosították s az egész befektetett, illetve befektetendő tőkét egyszerre jövedelmezővé tették volna, de mert ennek a kérdésnek már úgyis utánna vagyunk, örülnünk kell s őszintén érzett örömünknek adunk kifejezést, hogy ez évre legalább azokat az átalakításokat foganatosították, a melyek már tényleg foganatosítva vannak. Felépült a fürdőház, uj szárnya, a régi szárny is megfelelő átalakításon ment keresztül. Kászen áll a kazánház. Kitatarozták és kicsinosították a vendéglő épületet. A vendéglő és a tó közötti területet, hol a régi vén fák egyenkint kipusztultak, befásitották — ámbár meglehetősen rendszertelenül és nagyon is sürüen, — a lecsapolt régi sziksós tó helyén egy terjedelmes hatszögü medret ástak s az igy nyert földből, közepére egy szintén hatszögü tágas szigetet alkottak, melyre majdan híd fog vezetni, a tavon pedig kellő számú társas és egyes csónakok fognak állani a szórakozást kereső közönség részére. nem hagyom el őket addig, a meddig a szenvedés ott áll ajtajuk előtt! — Csak menj! Szólt tovább a Remény és folytasd utadat a nagy világon, ón nyomon kisérlek minden felé, da el' ne feledj rátekinteni minden élő lényre, el ne feledkezzél küldetésedről! És a szeretet ment és vándorolt városon és falvakon keresztül. Hi benézett az egyik kis Bzegónyes házikó ablakán, szeretlek! szólt rögtön az ifjú auya a karjába tett uj szülött gyermskéhez, benézett a másik ház udvarába, szeretlek! szólt tekintetének varázsától elbűvölve a szelid Isáuyka kedveséhez; szeretlek! szólt a testvér a testvéréhez, a gyermek szüleihez. — Szeretlek, szeretlek! visszhangzott végig a csendes kis falu elhagyott utczáin, a hangot felkapta a kis harang imára hívó csengése, kivitte a temetőbe ós ott a csengetyü folytatva szelíden mondogatta; Szeretlek! szeretlek! — — a sirokou zizegve mozdul m»g a fü s az örökzöld, jelképe az örök szeretetnek, halkan sóhajtva borul egymásra és takarja el kék virágait. És a Szeretet ment, ós ment kiérve a faluból összekalandozta a réteket, s a virágok egymáshoz hajolva, legédesebb csókjaikkal üdvözölték egymást, a füvek meghajoltak kis lábai alatt, alig birván el a boldogság kéjét, mi átfutott szalagos leveleiken; a kakukfü, zsálya ós borsvírág balzsamos lehellósüket küldték utána. A nyulacskák két lábrt állva, bámultak ós integettek egymisnak a hosszú füleikkel; ós a tücskök vígan cüirpjiva hegedültek, kísérve a kis levelész ó.énk furulyázását. A szeretet utjit folytatva, sietve haladt keresztül egy uagy erdón, mosolyogva érintett itt egy virágos almif.lt, ott egy migasra kúizó komlót, mely elállta uM'U. s végre egy kis pitali mellóért, mslynek partján vezetett el az ösvény. Ú jában előre hajoltak a virágok, reí borultak a fiknik lombo3 ágii, s a patakban vígan lubiczkoltak az apró halaeskák. Folytatása, a mellékleten