Nyírvidék, 1893 (14. évfolyam, 1-53. szám)

1893-12-31 / 53. szám

Melléklet a „Itfyírvidék" 1893. 53-ik számához. Uj esztendő. Az idő, a kezdet és végnélkül való, ahogy perezre, órára., napra osztva, egy esztendőre növekedik, ezen a forduláson nagy és nevezetes alkalmat nyújt nékünk embereknek, hogy számozkodást csináljunk önmagunkkal, ember-társainkkal. A nap, amelytől meleg és világosság van a földön, minden létnek, állati, növényi életnek forrasa, föltétele, ahogy a melegség és világosság egyik első teremténye, a legtökéletesebb, az ember fölkutatta: kezdet nélkül való idők óta kormányozza igy ezt a kis világot, a földet, ahol mi emberek élünk, évekre osztván, vigasztalásunkra, a kezdet és végnélkül való örökké valóságot. Mivé lennénk mi emberek, ha ke/dő és záró pjntjai nem lennének az időnek! Mesgyék és határkövek a végtelenségben! HÍ nem lenne perezre, órára, napra, évekre osztva a végtelenség! Elveszne, megsemmisülne benne minden, amit ezeu — a végtelen világtérséggel szemben parányi mértfö'dekkel megmért földön ember alkotott. Végtelenség! Időnek és térnek kezdet és vég nélkül valósága! Összeroskad, megsemmisül benne minden, amit ember alkotott, aki órákra, évekre, századokra osztja az időt s méri mértföldekkel távolságát a csillagoknak is! Az ember, akinek minden perez elveszett idő, s lépésre, ölre méri a földet, melyhez kötve vau, uj esztendő fordulásán mérje és Ítélje meg magát, ahogy emberi szívnek és agynak aditott, az idő és tér végtelenségének gondolatával. Az idő, — a végtelen — választó vonalán az ó és uj esztendőnek nem áll meg egy pillanatra sem! De mi emberek megpihenünk! Innen és tul a mesgyén. Mult és jövendő! Megosztjuk az időt kétfelé. Leszámolunk a múlttal s számot velünk a jövendővel. Az örök Gondviselés mu íkáji ez. A Gondviselésé, aki törvény az idő és tér végtelenségében; aki kormányozza csillagok járását; akitői van, hogy élete van a földuek, színe van, illata a virágnak; hogy él a kis bogár is! És akitől van, hogy mi emberek sejtjük, érezzük, tudjuk ezt a Gmdviselésl! Az élő és munkáló örök törvényt. Aki, hogy időnek, térnek végtelenségében össze ne roskadjunk, meg ne semmisüljünk, a mi emberi szivünk érzéseinek, agyunk gondolatainak idő és tér szerint való határokat szabott Minden egyes pirányi darabja annak a mozaiknak, mely ezernyi ezer szinü alakú és sulyu darabjaival az egész emberi társadilom kép':t matatja: boldog és boldogtalan, gazdag és szegény, öreg és fhtal, tudós és tudatlan, hatalmas és gyámoltalan, becsületes és becstelen, úr és szolga, jóllakott és éhező: mindnyájan, akik emberek itta földön élünk, áldjuk és imádjuk a Gondviselést, aki uralkodván a végtelenségben, nekünk itt földi lákóknak időnek, térnek, határokat szabott, amelyhez köthessük emberi törekvéseinket. Kivánunk egymásnak Boldog Újévet! Valamelyik dédöreganyjuk színésznő volt s az atavismus szeszélye folytán annak jellemvonásai ismétlődték bennük. Sok gondot és keserűséget, nyelt e két teremtés miatt a gróf és nem győzte eléggé átkozui azt a meg gondolatlan őst, a ki egy hóbortos pilanatában feleségül vett egy könnyüvérü színésznőt. Három, négy generáczión keresztül nyoma sem volt a családban a gyűlölt és megvetett asszony szeszélyes hajlamainak s most ime fényes bizonyságul jelentkezik kettő egymásután, anya ós leánya, kik testalak zatuk-, tulajdonságuk , hajlamukra ós jelemükre nézve szakasztott másai a megvetett dédöreganyjínak. — A heriditas még sem mese, dörmögte elégszer az öreg gróf. És a sok keserűséget nem csupán a lánya okozta, hanem a neje is. Alapjában jó asszony volt, akart is jó lenui, de magaviseletével önkénytelenül féltékennyé tette a grófot. A nevelővel sokszor szívesen és nyájasan eltársalgott, jól mulatott vele s dicsérte szelnmességét. a nélkül, hogy egy szóval, egy jellel elárulta volna, hogy vonzódik hozzá. A nevelő pedig elég vakmerő volt a grófuő szíves előzékenységéből saját személyét illetőleg egyebet is következtetni s azt igyekezett is érthetővé tenni a grófné előtt. A gróf észrevett valamit és alig félévi tartózkodása után a nevelőt elbocsátotta. Az halasztást kórt inig más állomást nem kap. A gróf beleegyezett. És időtől fogva a grófuéval többé nem beszélhetett egyedül. Pedig azt hitte a szegény, hogy az az asszony sze reti őt, ép oly nagyon, mint ő. Azt képzelte, hogy most a férj ostoba féltékenysége miatt sokat szenved a szerencsétlen. És gyűlölni kezdte a grófot. Hiába próbált a grófnóhoz jutni — a férje mindig vele volt. Vármegyei közdolgok. A mult heten tartott vármegyei rendkívüli köz" gyűlés végze t dolgai között egyik legnevezetesebb volt a tárgysorozat 2 dik p)utja: a vármegyei főszolgabírói j írások uj beosztására vonatkozó belügyminiszteri leiratE tár

6ybau a un uó.zetüuk az, hogy a vármegyét, hi a* uj rendezésnél a'meglevő járásbíróságokhoz kell alkalmazkodni, másként, mint ahogy azt a belügyminiszter ő nagyméltósága leiratában kontemplálta, járásoukint beosztani nem iehet. Ámde az is bizonyos, higy e beosztás nem felel meg a vármegyei közigazgatás idényeinek. Tul uagy leuue pa.diul a kisvárdai es tiszai egybeolvasztott járás, tul nagy a bogdáoyi és felső dadáiból alkitotr, központi járás, eltekintve attól, hogy e járásnak szekhelye: Nyíregyháza, a járásnak legszéleu feküduek. Részünkről megfelelőbbnek találnánk a következő beosztást: a t.-löki j íráshoz Csapoltatnék a felső-dadaiból Eszlár és Nagyfalu és e ket község beosziatuék a t.-löki járásbírósághoz. Kemecsén jbiróság állíttatnék föl s meg maradna szolgabírói székhelye a kemecsei járásunk, mely állana Nagyfalu és Eiülárt kivéve, a f. didai járás többi községeiből, a jelenlegi bogdáuyi járás összes községeiből, P.izouy, Oios es Kót aj kivételével. A kivárd ii járás egyesíthető lenue a tiszaival, Kisvárda székhelylyel; a uyirbátori járás maradhitna ugy ahogy van. A uagykállói járás székhelye áttétetnék Nyir-Adonyba vap.y Bilkáuyba s a járás állana a jelenlegi nagykállói jirás összes községeiből, N iplsor, Kiskál ó, N.gykálló, K. S mj;u, Hugyaj és Ujfehértó községek kivételével. Vegre meg alakíttatnék a közpm t járás Nyíregyháza székhelylyel, mely állana a fentiek szeriut Kótaj, Pazony, O.'os, Napkor, K Semjén, N igy kalló, Kiskálló, Hugyaj és Ujfehértó községekből és a Nyíregyházához közigazgatásilag csatolt külterületekből, ha ugyau ez Nyíregyháza váró; anyagi károsodása uéikül e>zközölhető leuue. A közgyűlés a leghelyesebben járt el, midőn ez ügyet egy számos tagu küldöttségre bizta. E küldöttség tagjiinak névsora már magábtn is bizto-itékot nyújt a tekintetbeu, hogy a fontos kérdés behatóan tárgyaitatni és megvilágOMttatui fog. Az 1894 dik évi közui kö tség előirányzat megállapítása i^ fmtos tátvya volt a közgyü ésnek. A Kereskedelmi miniszter ur ő nagyméltósága e tárgyra vouatko/ó leiratában ugy találta, hogy S'.abolcsvar megye a közutak kiépítésé és f;utartása terén uyil vánuló igényeknek c,ak ugy fog megfelelhetni, ha ujy az UUd| százalékot, vdaniut a minimumokat megfelelően föl meli. Eizel szembeu a vármegye alis plnji azt. tartji, hogy sem a százalék, sem a miuimum fölemelése nem Bzükséges, mert az u'adó pénztár reu delkez»k oly megtakarított alappal, mely a miniszter kiván-íágáuak s a vármegye úti szükségletei ki:légi:éséuek megfelel. A közgyűlés is ez értelemben döntött, de azért komoly aggodalmak támadhatnak az iránt, hogy lehet e uáluuk egyáltalában megtakarított tőkéről szó, va^y csak oly összegekről is, melyek mint bizouyos u'akra megszavazott, de föl nem h isznált összegek egyelőre péuztárilag kezeltetnek. Miudeu esetre megemlítendő sajnos körűim íny az, hogy a szóban levő közu'i költség előirányzati muiká latot, mely kö.;hirré és közszemlére kitéve volt, 15 na pou belől senki betekintésre nem méltatta. A közgyűlés egyik f ifontos-iágu tárgya volt még a kisvárdai kórház ügye, s hila, a varmegye alispánja, főorvosa s különöseu az előadó vármegyei főjegyző fáradhatatlan bnzgólkodásáuak, most már biztosra ve hető, hogy a kisvárdai vármegyei korház jmu'ir 1-én megnyittatik s még január hó folyamán közkórházi jelleggel fölruházva lesz. * * * A gyülésterem pedig, amily látogafoH volt az első napou, ép oly üres volt másnap; a htrinadik uapou megtartott hitelesítésén pedig már csak a tisztviselők voltak jelen. A gróf iránt tápiáit gyűlölete gonosz szándéká fajult. Nipokon, éjeken keresztül töprauget valamin, a mit maga sem mert kiinoudoui. Kitalált végre valamit, a mi hi sikerül, a gróf meg lesz boszulva, a miért házából kiűzte. E uap'ól fogva a nevelő tanuló órai egészen megváltoztak. Metódust változtatott. Fejtetőre álitotta az eddigi rendet és rendszert, sarokba dobta a nevelői tekintély komolyságát, nyakát tekerte a hideg, udvarias modornak. A haszuos tudományok helyét az élvezetes társaság váltotta fel. Az eddigi józan s óvakodó tartózkodás helyébe a legszélsőbb eugedékeuység lép ;tt. A precep'ori arc'.on a szigorúság >t szimű'.te a nyájas mosolygás. A szemek, melyekből intést, feddést, figyelmeztetést olvasott a leány, cupi csillagsüjaras. ábrándozó, bltoritó pillantásuvá váltak. Az irodalomból, zenéből a könnyű meséjü operetteket ismertette, melyekbeu a cselekmények fó rugóit a szerelem a c alfaság képezték. A históriából, a Medici Máriákról, Pompidour marquinékról, Ágost fejedelein-f jlékről, Lu íeu S el Iák ról s a kék czipök történetéről terjedelmes és részletes előadásokat tartott. Reményeket adott kezébe, melyek őrületes szerelemmel, szöktetéssel voltak tele. Ha a lány — miut azelőtt — közelébe hú ó lőtt, megsimogatta arczát, megszorongatta a kezét — uem utasította többé rendre, nem tiltakozott magaviselete ellen, hauem ó még közelebb húzta székét, visszasz>ri totta a kezét s viszont megezirógatta. Ht elragadtatásában átkapta a nevelő nyakát, — az nem húzódott felre, hanem migáhiz szorította. Szóval annyira vitte azt a könnyű gondolkozású, meggondolatlan teremtést, hogy uehány nap lefolyása alatt teljesen ura lett s a láuy rabszolgája. Iparosaink és a millenium. Alig választ már el két év azon nagy nemzeti ünneptől, melyen a magyar nemzet impozáusau fogja megülni ezer éves itt létének uagy napját. Ezer év' Mily rövidke két szó. Ezer év! Mily hosszú idó átküzdeui azt, ú^y, hogy „auuyi balszerencse közt s oly sok viszály utáu, megfogyva bár, de lörve nem, éljen nemzet e hazáu." Ezer év! Nem tudom. De ugy hiszem, akarom hinni, hogy miudeu magyar embernek, midőn e két szót kimondja, nagyot dobban a szive. Nagyot dobbau, mert örömmel várja aunak a nagy napnak közeledtét, melyeu bemmatandók vagyunk azt a haladást miudeu léreu, melyet ezer év alatt tevénk. Nagyot dobban azért is, mert tartunk attól, hogy öröm ünnepüuk nem lesz miudeu tekintetben oly fényes, mint azt a művelt uyugoti államok fejlettsége megkívánná, s nem lesz taláu azért, hogy az ezer évből csakhem nyolczszázou át, tudományos köuyveink, ípiri eszközeink a kard vala és iskolauk a csatamező, melylyel és a melyeu a történet lapjaira oly fényes dolgokat jegyeztünk fel, minővel más nemzet nem dicsekedhetik. Pajzsuk voltuuk a uyugotuak, melyen a mig török, tatár s tudja az ég még miféle ellenségek nyilai, golyói kopogtak, addig ők uyugodtau haladhattak a tudomáuy és művészet gazdag mezején. Ez az aggodalom felesleges, mert miud ennek daczára mi a magyar nemzet ugy a tud)mány, mint a művészet teréu, oly rohamos haladást tett, hogy a verseuyt bármely perczben fölreheti a uyugottal szemben, a nélkül, hogy elmaradottságáért pirulnia kellene. Tudományos haladásunk oly vezérférliakat vall magának, iniuővel ma egy nemzet sem dicsekedhetik. Művészetünk oly mesterkezeket bir, melyek előtt elismerő hódolattal adózik az egé»z világ. Iparunk, ha nem is miudeu szakmaban, de elérte azt a magaslatot, bár a lehető legkedvezőtlenebb körülmények közö.t, hogy verseuyképjsuek el vau ismerve. Gizdaságuuk és ezzel kapcsolatban földmivelésügyünk, ha nem is teljesen fenyes, de eljutott oda, hogy terményeink a világ piac',áu forgalmi ós keresleti tárgyat kepeznek. Általában ezredéves itt lételüuk fennállásának örömünnep', mely en haladásuuk leend bemutatva, ugy fog sikerülni, hogy az előtt tisztelettel fog a művelt világ kalapot emelni. Mindenünk van, csak tennünk kell, hogy mutathassuk meg azou uemzeteknek, kik egykoron érezték a magyar kard súlyát, hogy uemzetüuk ueincsa,í karddal, hanem a cuitura minden fegyverével fogja majd átküzdeui a jövő ezer évet. E nagy munkábau a legfontosabb szerep és a muukának legnagyobb része iparosaiukuak jut, mer', e^y uemzet culturális fejlődésének legbiztosabb hőmérője, annak az ipar különböző téréin felmutatott sikeres eredmény. Az anyagi jóllét és a nemzeti közvagyonosodás első helyen ma már nálunk is az ipír kezébeu van, igy tehát egy n.anzet anyagi helyzetet is a legbiztosabban felmutatni hivatva az ipír cultiválása van. Jól tudom, hogy ennek fejtegetése szükségfeletti, mert ismeri, tudja és érezi uemc^ak az iparral foglalkozók mindenike, hanem a kormány, meg a társadalom is s ezek karöltve sietnek meghozni a maguk erkölcsi ós anyagi támogatásait, hogy az ipar azou magaslatra emelkedjék, honnan domiuálva a tért, szét áraszsza áldást osztó sugarait. A nemzet szeme most ez alkalommal is iparunkra irányul, attól várja, ho/y öröm üunepét dicsővé, örökbecsüvé tegye, attól várja, hogy a szellemi alkotásokat testté alakítva bemutassa a technika vívmányait, attól várja, hogy megmutassa, milyen leend a magyar nemzet második ezer éve, attól várja vé;re annak is bemutatását, hogy a magyar nemzet természetes észjárása a világkereskedelem spekuláns piaczán számot tevő, szerepet vivő tényezőként fog a jövő ezer évben működui. Im a milleuiumi kiállítás vázlatos kerete, melyben a legnagyobb tért, melyre a mivelt nemzetek figyelme első helyen fog kiterjedni, az iparnak kell betöltenie. A munka nagy és óiiási áldozatokkal jár, de mindezeknek daczára végre kell azt hajtannak, nemcsak ezer Természetesen a szülők tudta nélkül. A leány el volt ragadtatva s imádta nevelőjét. S az kiaknázta a helyzetet. Elhitette a leánynyal, hogy apjt zsarnok, hogy nem engednek meg neki semmit, hogy rabságban tartják, hogy helyzete a más lányéhoz képest rossztbb a rabszolgáénál. Aztán festett eléje egy teljesen szabad életet, a melyben tehet a mi neki tetszik, élheti az élvet, pazarolhatj t a kifogyhatatlan boldogságot, a mit a független, korláttalan élet két marokkal pazarul szór az embereknek Mesébe való regényes példákkil, vállalkozó szellemű, bátor hősies természetű nőkkel bizonyította, hogy lehet szabadulni a zsarnokság alól, csak akarni kell. És a leánynak mindeunap szűkebb lett a tágas épület, fojtóbb a levegője, tarthatatlanabb az élete, kínosabb az otthoulevés. Az elébe állított fény ragyogása, a boldogságuak eléje varázsolt csillogó lángja oly csábítóan, oly hívogatóan lobogott, c akis onnan remélt a jövő szabad életére fényt és meleget. És a lepke szállt, szállt a láng felé eszeveszetten, meggondolatlanul . . . M-ig mielőtt a nevelőnek letelt volna a meghoszs zabbit ott ott tartózkodásának id''je — egy szép napon hül

r helye volt. Minden búcsúzás nélkül tűnt el. S vele tűnt a lány is. Az egyesült államokig m3g sem állottak. Ott aztán kezdődött a szabad élét, ott megtalálhatta a lány azt a fénylő lángot, melytől mindent várt csak azt nem, hogy megperzseli reméuyének szárnyait Pedig ugy történt, még pedig uagy rohamosan. DJ hát ki tehet róla, hogy lejtőn lefelé könynyebb a járás, csuszamlás, miut felfelé. A nevelő ur uem kapott oly alkalmazást, hogy a bőséjjbeu nevelődött lányt, a kit szenvedélyének csak eszközévé silányított — eltarthatta volna. A gazemberséghez is folyamodott, de rajta vesztett és a törvény kezéro került, a hol nem tudtak ugyan