Nyírvidék, 1893 (14. évfolyam, 1-53. szám)

1893-12-17 / 51. szám

„IV Y I R T I D É K." pört tárgyalták, hanem létesült ott a magyar nem­zeti művelődésnek egy intézménye is, a szinház, még pedig közvetlenül a társadalmi erők áldozat­készségéből, — valamiut hogy egyáltalában alig tudnak valamit arról Magyarországon, hogy milyen óriási haladást produkált ez a város, hogy mennyi minden intézményeit létesitette a kulturának élő­haladásának biztosítására. Pedig notórius dolog, hogy nem egészen a hiúság kérdése ez s igazán érthetetlen, hogy Nyír­egyháza város nagy intelligenciájában, ahol olyan sok a toll-forgató ember, nem akad egy néhány arra való egyéniség, aki fáradságot venne magának, (egyébként ma már meg is fizetik ezt a mu ikát) hogy városunk közdolgairól az országos nagy napi­lapokat értesítse. Visszatérve színházunk ügyére, hangsúlyozzuk még egyszer annak szükségességét, hogy a diszes csarnok megnyitása a lehetőség szerint ünnepies formák között menjen végbe. Nem egy részvénytársaság által alapított vál­lalat megindításáról és üzletbe vevéséről van itt szó, hanem egy kulturális intézetről, mely nagy és nemes feladatainak sorát kezdi meg az első, a meg­nyitó előadással. S azt talán nem is szükséges hangoztatnunk, hogy e szinház jövendőjére, erkölcsi és anyagi sike­reire a megnyitó előadás miként való rendése szin­tén lesz némi befolyással. A iiyiradoiiyi g. kath. tanitó ü?ye. A vármegye közigazgatási bizottságának csüörtö­kön tartott ülésén, a nyiradoayi g. kath. iskolának, jobban mondva ez iskola egyik tanítója Vanczu Vazul­nak ügye ismét előkerült. Nevezetesen ez a Vanczu Vazul tanitó, dac'.ára annak, hogy a nagyváradi g. kath püspök által még augusztusban állásától elmozdittatott, miud ez ideig megmaradt állásában, hélye nincs betöltve s tanit olyan nyugodtan, mintha semmi sem történt volna. Az ügyet Velkey Pál kir. tanfelügyelő terjesztette a bizottság elé s e referádából sok mindenféle botrá­nyos dolog került napfényre. Nevezetesen kitudódott, hogy a nagyváradi g. kath, püspökség ez állásra román nyelvű pályázati hirdetményt adott ki (ezt „másolatban" küldte be a nyiradonyi g. kath. lelkész) ós kitudódott, hogy ugyancsak a nagyváradi g. kath. püspökség e tisz­tán magyar közsegre ós iskolára nézve a „uem magyar ajkú iskolákra vonatkozó tantervet" alkalmazza, amiut ahogy ez kitűnik Vela Pál püspöki helynökuek a köz­igazgatási bizottsághoz intézett átiratából, melyben azt mondja, hogy „meghagytam, hogy a magyar nyelv úgy a nyiradonyi, mint a szeutgyörgyábráuyi g. kath nép­iskolákban az 1879. XVIII. t. cz. 4 § ában kifejezett kívánalmaknak megfelelő mérvbeu tanítanék." Szóval a nagyváradi g. kath. püspökségnél azt hiszik, hogy Nyiradony talán oláh falu? Nem auuyira hiszik, mint akarnák, hogy az legyen. De hát ez nem fog nekik sikerülni. Mert — ha a mi túlságosan liberális nemzetiségű törvényüuk s még ennél is lágyabb nép lévelési törvényünk majdnem lehe­tetlenné teszik is, hogy a közigazgatási hatóságok, leg­nagyobb erélylyel járjanak el bár, ilyen nyiradonyi fajtájú üzelmekkel szemben sikerrel szembeszálljanak: meg fog akadni ez a nemzetellenes, eloláhositó törek­vés Nyiradony lakosainak immár fölébredt ellenállásán. Ez az egy vigasztaló momentum van ennek az ügy­nek újra való fölmerülésénél, mert egyébként annak aktái móg teljesebb világot vetnek arra, hogy itt egy rendszeres eloláhositásról van szó és olyan fanatikus gel kapaszkodott a gerincz túlsó oldalán álló magas szikla párkányára. Ugy állott ott kipirult arczczal, lihegő mellel, villámló szemekkel, mint az óriások nemzetségé nek utolsó példánya, a ki a feje felett álló szikla da­rabot vállaival léemalni s reánk zudita ii készült. Az éles hegygerinczen csak lassan és óvatosan haladhattunk előre. Egy tompa zuhanás, egy halk felkiáltás törte meg a csendet. Útitársunk, a halvány arczu férfiú a törme­lékre zuhant s azzal együtt (i Tátrában ez uem ritka­ság, hogy a laza apró törmelék, nagyobb suly nyomása alatt megindul mint a lavina) rohinni kezdett a mély­ségbe. A szikla párkányról rettenetes kaczij hallatszott. Oda pillantottunk, s az a sötét alak akkor szökött alá a hegygerinczre, aztán egy két merész ugrással szeren csétlen társunk mellett termett, a ki fejjel aláfordulva a törmelékeken miudinkább alá haladt a mélybe. Aggódva vártuk a kifejlődést. Az a fagyos tekintetű, vad kinézésű ember, kinek szemeiben auuyi gyűlölet ült, a kinek arcza zord volt, mint egy durva eszkimó-é, csakhamar elérte társunkat; megragadta bal kezével lábait, leoldotta jobbjával derék övéhez könyedén oda kötött manili kötelet, melynek egyik vége övéhez volt erősítve, s mintha pányva lett volna az, a sebes alárohanás közben egy kiálló szikla csúcsnak vetette. A szikla csúcsban megakadt annak szélesen elálló horga, erre aztán mindketten megálltak a zuhanásban. A mogorva alak előbb nagyot fujt, majd a dere­kához kötött kötél segítségével lejebb csúszott, félig holt társunkat megfordította, fekvő alakú mélyedést vájt a laza törmelékben, s abba fektette az elaléltat, kinek homlokán mély seb tátongott, a melyből a piros­vér erősen bugyogott. A szédítő mélységből vadul tekintett felénk az a sötét alak s mi már készen voltunk rá, hogy megfojtja martalékát a sátán fajzatja, de előbb gyönyörködni akar Aldozatjának kínjaiban. makacsságról, amelylyel szemben a magyar hatóság — az említett törvények erélyteleusége mellett — csak­nem teljesen tehetetlen. A nyiradonyi lakosság öntudatra ébredéséről öröm­mel veszünk tudomást abból a föl'erjesztésből, melyet az emlegetet Vanczu Vazul tanító elmozdítása érdekében tettek s melyet a község legelső emberei, a község és g. kath. egyház elöljáróin kivül igen sokan írtak alá. Meg is lett az eredménye, de c;ak felig, mert mint ezt már jeleztük, az elmozdított tauitónak móg mindig mód­jában van, hogy egész nyugodtau éljau tovább Nyiradony­bői s tanítson tovább mint tauitó az iskolában. Nagyon alapos a gyanú hogy az elmozdítás tényét szeretnék meg nem történtté teuui s valamiképeu elaltatni a nagy­váradi g. kath. püspöki palotában. A vármegye közigazgatási bizottsága e lehetőség­gel szemben Vanczu Vazul tanítónak Nyiradonyból vala kiu'asitását, esetleg eltolonczolását mondotta ki. íme a határozat: Miután a bemutatott összes iratok azt igazolják, hogy a nyírbátori g. kath. iskoláknál a f. évi szeptember 25 dikén kelt vallás- és közoktatásügyi miniszteri ren­deletben foglalt követelmények a nagyváradi g. kaih. püspökség részéről mind eddig végre nem hajtattak, sőt a nevezett községnek magyar ajkú g kath. lakossá­gának az iskola utján való teljes elro nánositása czéloz­tátik s folytonosan gyakoroltatik, ennél fogva az összes iratok a legvégső és legerélyesebb intézkedések sürgős megtétele végett a urn. vallás- ős közoktatásügyi minisz­tériumhoz fölterjesztetui rendeltetnek. Miutáu pedig Vela Pál nagyváradi g. Kath püspöki helynökuek f. évi november 9 én, a közigazgatási bizott­sághoz intézett átiratából arról győződött meg a köz­igazgatási bizottság, hogy Vanczu Vazul nyiradonyi g. kath. tanitó állásától elmozdittatott, tehát mint ilyen­nek nincs joga arra, hogy a nyiradouyi g. kath iskolá­ban foglalkozzék, miutáu továbbá a nyiradonyi községi elöljáróságnak decíember 1 én kelt jeleutósóbő , továbbá Moldováu János nyiradonyi g. kath. lelkésznek deczember 7-éu kelt jeleutósóből kitetszőleg nevezett Vanc<u Vazul elinozdittatása daczára jelenleg is Nyiradony községben vau s ott a g. kaih. iskolában tanítással foglalkozik: ezekből folyólag fölhivatik Ziltáu István főszolgabíró, hogy Nyiradonyban haladéktalanul megjelenve, intéz­kedjék az iránt, hogy nevezett Vauczu Vazul az isko­lábau való tanítástól eltiltassék, és tartson vizsgálatot annak földerítésére, hogy nevezett egyén mivel foglal­kozik Nyiradouybau, s ha a vizsgálat folyamáu arról győződnék ineg, hogy Vanczu Vazul foglalkozás nélküli egyénnek Nyiradonybau való tartózkodása a toloncz­rendszabályokba ütközik, ez esetben uevezettnek Nyir­adony községből illetőségi tnlyóre leendő eltolonczozta­tása iránt te^ye meg a szükséges intézkedéseket s el járása eredményéről a közigazgatási bizottsághoz jelen­tést tegyeu." E hitározatnak az eltolonczoztatásra vonatkozó része ellen a főispiu felebbezésót bejelentette. A községi jegyzők. A községi jegyzők helyzete szorosau összefügg a községek reudezésének ügyével. Ht valamely ügynek boldogulása attól füg^ue, hogy a törvényhozás több ízben foglalkozik vele s törvé lyc.ikkeket alkot, ugy a községi közigazgatás paradicsomi lenne. Ennek daczára, vagy talán éppen ezért községeink közigazgatása rossz, községi jegyzőiuk helyzete általá ban véve nem kielégítő. Nem csoda tehát, hogy újból a községek közigazgatásának rendezését kivánji, sürgeti mindenki. Maga a kormány is belátta a j ívitás szüksé­gét s az uj községi törvéuyt, a legközelebbi időkben beterjesztik a képviselőház elé. Tény az, hogy a közigazgatás rozoga épületét alapjáb31 ki ke'l igazítani s a javítást a fundamentumon kell kezdeni: ez padig nem más, miut a község. Csiuál­janik bármi jót a felsőbb közigazgatási ágakon, addig Borzasztó látvány tárult elénk. Az a rettenes ember egy fekete bőrtokot keresett elő zsebeiből, felp ittantotta fedelét s abból egy hosszú éles kést vett ki, ós . . . egy kis üvegcsét, melyben bar­nás folyadék volt. Az éles kés mógvillant. — Irgalom! esedezünk a hegygerinezen. Alig egy pillanat ketté volt vágva szerencsétlen társunk . . nyakkötóje, a derekát szorító bőr öv, fel ­szakgatva mellén az oda tapadt véres ing, a szűk felső­ruha, s a martalócz áldozatának keblére hajtotta bozon­tos fejét, a ki az alig lihegő msíiben a sziv fekvését szimatolta. A mogorva embernek mosoly ült ajakára s az az éles kés megvillant másodszor is. Csak azt várta — mondottuk a hegygerinczen — hogy éljen, hogy felnyíljanak szemei s aztáu bele fogja döfni a lihegő kebelbe azt az éles kést, melyet oly görcsösen szorítanak ujjai. — Kegyelem! — rimánkodtunk minduyájan . . . Az a fényes éles kés . . . csörömpölve esett a kövekre, az a sötét alak pedig eugesztelődöttebb arczcca! tekin­tett fel hozzánk, aztáu oda tartotta a kis üvegcsőt amannak ajakához egy két cseppet öntött szíjába, meg­törlötte véres arczát homlokát, mellét fehér kendőjével és oda kiálltott hozzánk: „el! . . . el! . . Tehát nem gyilkos, nem méreg itató — szóltam társaimhoz fordulva. Vezetőnk megborzadva a látottaktól mir korában a csúcsra futott segítségért, h)l egy nóhány turistát pillantott meg. Mire a segítség megérkezett, szerencsétlen társunk már köztünk volt. A mauila kötél segítségével felvon szólta őt bátor megmentője s a hegygerincz előrészén egy kis tisztásra fektette le, mellé ült, átölelte derekát s szeretetteljesen ápolta. Igazi bensőséggel köszöntöttünk a bátor férfiút, bocsánatot kérve tőle, bántó szavainkórt. még mindig gyarló lesz a közigazgatás, amíg a községi közigazgatási viszonyokat nem rendezik. A község közigazgatása a jegyző körül fordul meg; ő végzi az állami, megyei s községi teunivalókat a község területére s lakosaira vonatkozólag. A ki bele­tekint az általa végzendők rengetegébe, annak szinte megszédül a feje. Nincs tisztviselő állás, a melyet ha jól akar betölteni, annyi mindenfélét kellene tudnia, mint a községi jegyzőnek. Neki ismernie kell a soro zásra, adóügyre, a közigazgatás minden ágára kiterjedő törvényeket, az igazságszolgáltatási törvények nagy ré­szét, népoktatási törvényt stb. És ha csak a törvényt kellene ismernie, de szá­mon kelle tartania a rengeteg mennyiségű miniszteri, alispáni és szolgabírói rendeleteket. Ily veszedelmes tömkelegben okos fő is csak nagy gyakorlottság s hosz szu tapasztalat utján igazodhadik el. Fődolognak kell tehát lenni a községek rendezésé­nél, hogy az ügykezelés lehetőleg egyszerűsittessék. Véget kell vetni annak a sok irka-firkának, a mely a jegyző minden idejét elrabolja a nélkül, hogy valamit lendítsen a közigazgatás csigalassuságu szekerén. Ott pedig, a hol nagy az ügyforgalom, a község területének nagysága, vagy lakosaiuak száma miatt, ott kót vagy több állást kell rendszeresíteni megosztott ügykörrel­Felemelendőnek tartjuk a községi jegyzők mai képesítését is. A községi jegyzői állás annál tiszteltebb lesz, viselője annál méltóbban felelhet meg magasztos hivatásának, mentül több előkészülettel, képesítéssel lép az ifjú e nehéz foglalkozásra. Nem mondunk valótlant, sem nem nagyituuk, ha azt állítjuk, hogy majdnem egész közigazgatásunk jósága a jegyzőkön fordul meg s ezért kívánjuk állásukat emelni. Természetesen rendezendónek tartjuk a jegyzők fizetési viszonyait is. Legyen megfelelő rendes és állandó fizetésük s lehetőleg mellőztessenek az u. n. mellék járandóságok s a felektől fizetendő dijik. Ezek ártanak a községi jegyző tekintélyéuek, sőt gyeDgébb jellemeket visszaélésekre csábítanak. Alkossák meg a községi jegyzők szolgálati ügyvite­lét, hogy hadd tulja a jegyző mi az ó joga s mi az ó kötelessége. E tekintetben törvényeink oly hiányosak, bogy a lelkiismertesebb jegyző állása, büntetleusége a netán gyűlölködő felsőbbségóvel szemben vókouyka haj­szálon lügg. Ne rendelkezzék fölötte a szolgabíró és ha hivatalos eljárásábau felsőbbségóvel összeütközésbe került, független közigazgatási bíróság döntsön az ügyben, ne psdig vádló és érdekelt ellenfelei üljenek statáriámot felette. Mindenesetre czélszerü lenne, ha a belügyminisz­ter mielőtt beterjesztené a kilátásba helyezett uj költ­ségi törvényt a képviselőházhoz, nyilvánosság elé bocsá­taná s megküldené azt a vármegyéknek. Igy alkalma lenne az uj törvényhez hozzászólni minden órdekeltuek az ország külöuböző vidékeinek szempontjából. És idejük lenue a községi jegyzőknek is összejönni s megháuyni vetni a törvényjavaslatot. Ez által irányt adnánk a közvéleménynek, sőt a törvény­hozásnak is. r ÚJDONSÁGOK. — A járások uj beosztásának ügyével, mint az ismeretes, a deczember hó 21-re összehívott vármegyei rendkívüli közgyűlés foglalkozni fog. Az állandó választ­mány azzal a vélemónynyel fogjt e kérdést a közgytt* lés elé terjeszteni, hogy e nagy fontosságú ügyben, a határozat meghozatala elótt, bizassék meg egy küldött­ség az ügy tanulmányozásával és véleményadással. A küldöttség tagjaiul ajánltatnak: Miklós László alispán, elnök, főjegyző, főügyész, pénztárnok, főszámvevő, kir. fómérnök, a főszolgabirák, továbbá Komis Ferencz, báró Vay Arnold, Darvas István, Szeutmáriay Dénes, Borbély Gáspár, Ujfalussy Béla, Gaál Elek, Szaláuczy Ferencz, Gencsy Albert, Bory Béla, Liptay Béla, Nozdrovinszky György, Jármy Miklós, Szabó József. — Intett, hogy távozzunk, hagyjuk őt, nyugalomra van szüksége a megmentettnek, de neki is. Tovább haladtunk. Rövid fél óra alatt a Tenger­szem csúcson voltunk ós gyönyörködtünk az elragadó kilátásban, mely e csúcsról a magas Tátrában a legszeb­bek közé tartozik. Visszajövet csendes beszélgetésben találtuk elha­gyott társainkat. A Majláth menedék ház tornáczán a bátor meg­mentő a következő kis történetet mondotta el magavise­letének illusztrálására: „O ós én, ketten szerettünk egykor egy leányt forrón, lángolón. Egy napon kértük meg a leány kezét, ón kosarat kaptam, ő neki reménység nyújtatott arra, hogy talán idővel ... ha jobb útra tér, ha kerülni fogja a vig czimborákat, felhágy a könuyelmü élettel, . . . móg megkaphatja az imádott leány kezét. A nekem adott megszégyenítő kosár, a neki, adott reményt nyújtó válasz, felkorbácsolta beuaem az alvó szenvedélyt, a gyűlöletet, s dult kebellel hagytam el egy időre a kedves vidéket, bosszút, esküdve bará'om ellen, ki boldogságom útjába akadt, a ki miatt én földönfutóvá lettem. — Megtudtam egy óv multán, hogy a szeretett leány oda lett igérve barátomnak s hogy barátom a vidék legnépszerűbb férfia lett, kit nemes gondolkozásá­ért mindeuki becsült, szeretett, mindenki ünnepelt. Móg inkább fellángolt gyűlöletem. Visszatértem s üldözni kezdtem őt mindenütt, társaságokban, a közügy terén. Mindhiába! helytelen magamviseletemért engemet kezd­tek kerülni az emberek, az ismerősök, visszataszító modorom miatt ón lettem az elhanyagolt, a megvetett, a kinek pedig dus asztala körül előbbi években hem­zsegett a barátok, a tányérnyalók serege. Belefáradtam munkámba, elhagytam a vidéket, nyakamba vettem a világot, s czéltalan barangolásra adtam fejemet. Az elmúlt napokban Lengyelország oldaláról kúsz­tam fel a bérczekre egyedül. És miért ne! A félelmet nem ismerem, kísérőre nincs szükségem. Nyaktörő utam­Folytatása a mollékVsten.

Next

/
Oldalképek
Tartalom