Nyírvidék, 1893 (14. évfolyam, 1-53. szám)

1893-09-24 / 39. szám

rágalmazó"-aak jelenti ki a helyi sajtónak két orgánumát. Hogy ehhez egyáltalában nincs és nem volt joga a képviseletnek, azt érzi és tudja az egész közönség. Ezt bizonyítgatni nincs semmi szükség. E határozat ellen azonban — meghozatván 48-ban az u. n. sajtótörvény — hogy följegyzés nélkül ne maradjon, ezennel tiltakozu ik. Másik és lényegesebb része a kérdésnek, hogy volt-e ok arra, hogy a képviselet, még a nevetségessé válás árán is, ilyen határozatot hozzon. Azzal a tisztességes és nagyon is kesztyűs kézzel dolgozó sajtóval szemben, melynek talán méltán lehetne szemére vetni azt, hogy nagyon sima és lágy, de amely sohasem szolgálta a közügyet — amelynek pedig bizony igen sok szolgálatot tett — önzéssel A nagyvendéglő ügyével kapcsolatosan és az erről irott hírlapi czikkek fölött mondotta ki a legmagasabb lenézéssel az elitélést ez a határozat. Kimondták rólunk, és emiitett laptársunkról, hogy rágalmazók vagyunk. Csak az a csodálatos, hogy a képviselet, mielőtt ezt a nagy szót kimondta, elfogadta mindazokat a propositiókat, amelyekért bennünket, hogy megírtuk, rágalmazóknak deklarált. Egyébbként magán emberek is, ha valaki róluk olyasmit állit, ami a rágalmazás Düntetőjogi fogalmában benne van, nem szoktak visszanyelvelni azzal, hogy az ur rágalmazó, hiuem a társadalom, vagy a megállapított jogrend szokásai szerint szereznek maguknak elégtételt. Annál kevésbbé szabadjegy erkölcs testületnek, miut amilyen egy város képviselete, egy sértéskép m vett hírlapi czikk nyilvánossága elől ilyen nevetséges nyelv öltögetéssel kitérniA rágalmazás vádjával aujtott czikk irója, a legteljesebb tisztelettel bár, mindeu alkotmányos fórum határozata iránt, nem visszautasítást, de bizonyítást vár, megczáfolását és nem megtagadását annak, amit a meganatémázott czikkben megirt. Nem respektáljuk, s mindenek fölött nem fogadhatjuk el a képviselő testület meggondolatlan határozatát, mert egy részről a sajtó fölött bírálat kimondására nem jogosult, s ha ezt teszi, csupán hivatásáról való megfeledkezéséuek adta lemoshatatlan tanújelét! más részről oly kemény kritikát mondott ön-ön maga fölött, ami ha megtörténik, Bugaczon — egyszerűen nevetünk rajta, mig Nyíregyházán elszomorító. Mert az az inkriminált két czikk mit akart voltaképen? Azt, hogy a nagy vendéglő meddő pályázata mondassék ki tényleg meddőnek, s az uj pályázat feltételei között ne legyenek azok a megszorító pontok, amelyek lehetetlenné tették az — ex offj — idegeneknek a vállalkozást. A képviselőtestület iniciatívánkra kimondta a pályázatot meddőnek, s a megszorító kifogásolt pintokat mellőzni határozta, tehát a mi álláspontunkra helyezkedett minden hozzáadás, minden feltétel nélkül. Ha tehát mi, 27 ember — bizonyára nagy erkölcsi sulylyal biró szavazatával — rágalmazók vagyunk, akkor a 27 ember is rágalmazó! Kimondván, hogy a bivagyis nem untam meg, hanem inkább nézd meg az anyát.és vedd el a lányát, példabeszéd szerint alkalmazkodtam. Mert anya valóban kiállhatatlan volt folytonos pereléseivel. Most a cseléddel, moit a férjével, most a szabónővel, máskor megint a suszterrel ós mo sónőrel perelt, semmiségek miatt. Féltem, hogy az alma sea esik messze a fájától ós néhány jó barátom unszolására visssakórtem jegygyűrűmet és elhurczolkodtam onuau. Még most is fáj a szivem, ha meggondolom, hogy mily szép pár lehettünk volna. A harmadik eljegyzésem szintén többé-kevésbbé romantikus. Ekkor ugyanis valamely lapban látva egy házassági ajánlatot, pályáztam rá, mint sok annyi más éi a szerencse ép engem ért. Levólbelileg már el is voltunk jegyezve, de egymást csak kölcsönösen beküldött arczképeinkról és irásuukról ismertük. Épen csak a jegyváltás következett volna, midőn egymást szemtőlszembe láttuk, mely alkalommal azonbau azonnal visz szakértem levelemet, melyekbeu neki örök hűséget esküdtem. Mert óh! Ábrahám a te Sárád kelt fel hamvaiból. Apropos: ha önök közül valaki nőm akarna lenni kérem hogy csak a szépek pályáizanak. Ezt elfelejtettem pályázati feltételeimben említeni. A negyedik eljegyzésem egy általam az újságba tétetett kishirdetés eredménye volt. Csak épen ismeretségbe óhajtottam lépni egy szellemes és kellemes hölgygyei, kivel a hosszú téli estéket eltölthessem, minthogy a sok bálozás és éjjeli lumpolás egészségemnek éSzrevehetóleg ártott. És oly szereucsés voltam hogy egy gyönyörű fiatal lánykával ismerkedtem meg Már el is voltunk jegyezve ós csak a házassági szerződés megírása volt hátra, midőn Piroska — igy hivták — édesanyja egyszerre betoppan és engem oly csúnya szavakkal utasit el, melyeket én valóban nem érdemiek meg. Azt mondta, hogy Don Jüan vagyok, ki csak a fiatal, tapasztalatlan lánykák fejét akarom elszédíteni (pedig komoly szándékom volt Piroskát nőül venni,) hogy már háromszor voltam eljegyezve (nos ebben igaza van, jól informálódott) ós mindenütt kitették a szttrö „N Y I R V I D É K. zottság nem helyesen cselekedett, a dolgot reperálni kell, kiigazítja is akként, hogy elismeri felszóllalásu ik jogosultságát. Egyúttal bizalmat szavaz — nagyon helyesen — minden felé. Hanem az a bizalmi szavazat neküuk szól. A logikai törvények ruganyossága megengedi azt, hogy ugyanegy dolgot művelő két faktor közül az egyik rágalmazónak, a másik pedig az elismerés babérkoszorújára érdemesnek tartassák. Semmi szavunk ahhoz. S3't azt sem kifogásoljuk, hogy a képviselőtestület ilyen — erkölcsi és szellemi tekintélylyel biró független polgárok egyező véleménye szerint — nevetséges határozatával bennünket állit rágalmazóknak, holott ugyanazt akarta ő is, a mi akaratunk után. Valóban megható, midőn egy állítólag sértett testület önön magának szavaz bizalmat! Lám mi szabadítjuk meg azt a testületet ebből a fatális és rendkívül kaczagtató helyzetéből azzal, hogy hivatkozással elfogulatlan bírálóinkra, hivatkozással az inkriminált czikkek alaposan félreértett tartalmira, jogos felháborodásu ik nemes hevével nyíltan kijelentjük, hogy Nyíregyháza város képviselőtestülete sértve uem volt, s czikkünk nem is akarta azt. Ép oly kevésbé akartuk a bizottság egyes tagjait magánbecsületükben megtámadni. Hi tollúnk mégis erősebbeu fogott, tulajdonitassék annak a hangulatnak, amely a nagyvendéglö dolgaiban elkövetett hibák és ügyetlenségek miatt a város egész lakosságán erőt vett. Nem fektetünk nagy súlyt arra, hogy a képviseleti közgyűlésen a fölöttünk tarcott nagy hévvel vivott küzdelem kezdetén 150 képviseleti tag volt jelen, s midőn a sújtó ítéletet ki kellett mondani csupín 32 tartotta méltónak a bizalmi kérdés ügyében szavazatával véleményt mondani. Mindö.sze megelégedéssel koastatáljuk, hogy azok, akik a kényes és nagyon nevetséges lutarozatliozatalt elől elvonultak ezt a határozatot nem helyeselték, mert egyébként maradtak volna. Egyébiránt a sajtó szabadságának fogalma is kizárja azt, hogy a közvélemény hangulatának visszatükröztetéseért ily uton vétessék elégtétel. Voltaképen mit tett az a sajtó ak^or, inidőn felhívta a közvélemény figyelmét — amit az külöuben igen mélyen érzett — hogy igazságérzetét uem elégíti ki a kiemelt dolgok menete? Ciupán nemes hivatásának szolgált, s teljesítette ellenőrző kötelességét. Azt azonbiu ne kiváuják tőle, hogy ő bizonyítsa be, miszerint rágalmazó, minden, a jogi formák iránt legkisebb érzékkel biró be fogja látni, hogy ez annak a kötelessége, ki rágalmazást lát a felhozott tényekből levezetett következtetésekben. Sok mindenfélét Írhatnánk még erről az ügyről, de egyelőre elég ennyi. Azt azo íban kij Mentjük, hogy a képviselő testület határozata uem fog bennünket elriasztani attól, hogy közdjlgaiukat ezután még éberebb figyelemmel, kellő őszinteséggel szem'éljük és bírálatunk tárgyává tegyük, biztos tudatában annak, hogy közönségünk elfogulatlan része neküuk fog igazat adui. met (még sem jól informálódott, mert csak egyszer), Ergo nem adja lányát nekem. II i uem adja, éu nem kényszerítem rá, gondoltam magamban és ott hagytam őket Piroska zokogod, annyira sajuáltam szegénykét. — A miut hallottam, egy kisvárosi kereskedőhöz ment nőül és jól megélnek egymás mellett. O.öJ ször egy özvegyuek udvaroltam, kinek három éves kis leánykája volt. Férje egy fi ital tüzérfóhaduagy még leánya születése előtt halt meg egy párbajban kapott sebben. Éu uem anuyira bájai, kecseiért, mint iukább szánalomból szerettem meg. Különben szemre való, kívánatos menyecske volt az én L

;zim, Eljegyzésünket egy csókkal pecsételtem meg, mit azonbau pechemre a kis Margit meglátott". Huh, hogy ugrott reám a kicsike: „Bíczi, nem szabad a mamit megpuszilni!" ós futott ki a konyhába, elmesélte a cseléduek, a cseléd megint a másikuak, az úrnőjének stb. ós igy lett belőle egy nagy tracs (uemzetközi kifejezése a nagy mosásuak.) Szegény L zinek nem volt többé maradása a fovárosbau és ő maga kért, hogy eugedjem elmenni. Megengedtem, mert sajnáltam szegénykét, és hároai hónap múlva k,ipok egy levelet, melyben tuditji egy földbirtokossal való eljegyzését és egyszersmiud megkért, hogy legyek esküvője alkalmával az egyik vőféuye. Mit volt mit tennem, jó arezot vágtam a rosz játékhoz, gratuláltam szerencséjéhez és az esküvőu igyekeztem jókedvű lenni. Mint első férjének jó ismerősét mutatott ott be, ki ép ugy örülök szerencséjének, mint részt veszek fijdalmában. Hatodik eljegyzésem ismerettsége a város ligetből datálódik. Egyszer ugyanis uem tudva, mit csinálj ik, elmentem a drótszigetre uzsouálni. Megjegyzendő, hogy a drótszigetre többnyire — hölgyek — járnak Ejészeu üres asztal nem volt és én kényszerülve voltam egy már két korosabb és egy fi ital nő által elfoglalt asztalhoz ülni. Mist hogy elgondolkozom felette, bánom c^ak meg, hogy oda ültem, mert tulajdonkép ezen ismeretség volt hatodik, szintén eredménytelen eljegyzésemnek fő rugója. Henriette egy házi ur leánya, a velelóvő társnők egyike gouveruautja, másik a nagynénje Egy toaszt. Mindig mondj lk és egyre mondják, hogy a tanítóság az az egyetlen hivatal, melyen örökös nélkülözés mel lett a kővágáshoz hasonló lélekölő munkát végzi az ember s a mouotom egyhangúságot nem zavarja semmi sem. Rontja a tülejét, eszi a vérét ha mást nem kap, fogja a fület, hi háj tt nem talál, uyeli a porti ha bor uincs: „ebbeu áll a mulatsága, ha beleun, újra kezdi." — No hisz szép mulatság! Vert enni! Az első keresztyénekre csak azt fogták a pogányok, hogy iszák a vért, de mi utolsó keresztyének .. . — h'orribile dictu: — eszszük ! Elképzelhetni most már, minő szörnyeteg is lehet az a tauitó: eszi a vért. Kanállal? De hátha kanala sincs! — a mi e gárdában megesik — akkor, hát akkor, mint a bárány a füvet — nyelvére tekergeti. Mondhatná ugyan valaki: hogy „"z fizikai kép telenség." Jaj uraim, a ki önök közül nem volt tanitó, nem is tudhatja mi a fizikai képtelenség. Tauköuyvet írni abc tudás nélkül, kijönni egy malitiósus, falusi gatyás presbyterrel; s nnnt „belső emberhez" illik böcsülettel megállni a sarat ugy a bor, mint a víziszonyban azeuvedő lelki atyánkfii előtt, azt mondani, hogy egy „kalaugya buza, meg tiz oka só, két karika fa, ráadásul az esteli takarodó harangozás" uem több, mint a mi miuimalisunk; s azt állítani, hogy ebből a vedlés inest -rséget ós a töröl-metszett atyafiát : a pénzköltészetet lehet tanulmányozni: mind egytőlegyig ffzikai leheség, de hogy e fizikai lehetőséget fizikai képtelenségnek ne tartsa miudeu böcsületes tan • férfiú: ez már a fiúkai képtelenség ! Tehát a rébus megvan fejtve, csak szabadalmat kell reá váltani. De félő, hogy a lepke vadászat mellett iuconpatibilis foglalkozásnál tartanák e vén Európában, kinevetnének az emberek, mint ón azt a sorsjegy hirdetőt, ki egy millió forint biztos nyereséget ígér. Hogy, ugyan, de bolond is! Ha biztos az az egy millió frt uye eség, miért nem rúgja meg a számot mind ő; hátha valaki más nyeri meg ! Notabene, jól eltértem a mondani valómtól! A vér ... a vér! Tehát eszi a vért. Mindentől eltekintve ez bűnös cselekmény volna, de ha a magáét teszi?: Nem tudom, Önök ű*y gondolkoznak-e, mint én, de ha a magáét eszi, — feltéve, hogy még van — már ehez csakugyan nincs köze semuiifele büntető § jak. Ezek szerint enui valója volna, hát inni valója ? Ügy, de hogy az ilyen ellentétes állás foglalásért avarczgelbséggel ne vádoltassam, ünnepélyesen kijelentem, hogy én a szerecsent, aki sárgalázba esett, uem tartom svarczgelbnek. A közelmúlt években az innyencz fiiloxera megitta a hegyi bort, gusztusig épen nem csodálkozom. A peronospóra már egyáltalában nem válogato'.t. Neki hegyi, kerti egyre ment, t. i. a torkára. Most már a szegény ember bor nélkül miradt. . Ihatik ugyau műbőrt, de mivel a műbőr nem egyéb, mint különféle pírok vegyüiéke, annálfogva bátran kimondhatjuk: bor equlle por. S ez egyenleten ép oly kevéssé van okunk megütközni, miut ezen: 2X5=10, a helyett, hogy azt mondanók: 10=10. S ha Kanutuak, a hires bölcsésznek — in ultima rátió — szabad volt oda kijukadni, hogy az ember semmi, c-upáa egy fogalom (?!) miért ne állhatna itt az emiitett esetekben az egyenlőség, mikor két egynemű, de különnevüekről van szó. Hiszen tudjuk, hogy e mathematikai feladványt mily ügyesen fejtik meg a borászok; annyira, hogy a nagy gondolkodásban nem az ő fejők fájul meg, hanem azé, aki megissza a levét, a miért aztán e borászok méltán megérdemelnek, hogy holmi 50 akós hordó alá bor ászok gyauánt használtassanak. Denique is, bor cquale por! Pestalózzi úc-:cse, pedig milyen port csap néha néhány vásott ficzkó! Hi egy nyíregyházai hat lovas tirpák szekér ellebben a kövezet mellett, mikor már volt. Borús idő keletkezett, én felajánlottam ép nálam levő esernyőmet és hazakísértem őket. Azóta többször jirtam hozzájuk édes atya tudta nélkül, mert viziteim idejében, délután hat órakor sohasem volt otthon. — Egymás előtt már el voltunk jegyezve, c-.ak az api beleegyezése hiáuyzott. Ti-ztelt hölgyeim, ha azt a zajt hallották volna, melyet édes atyja csapott, midón eléje léptüuk, bizonyára migrahiet kapnak tőle. Bildogságom follegteleu egén azonnal vészes felhőket éreztem, mert ő volt azou fél, kinsk ügyét egykor a hivatalban igen kedvezőtlenül intéztük el, a miért akkor roppantul dühösködött. Már egészen elfelejtettem ezen esetet, ós csak megpillantásakor idéztem emlékezetembe. A hatodik koíárnál már dühös kezdtem lenni a czeremóniákra. Azért megbíztam egy — kiházasitó ágenst, hogy részemre egy feleségnek való nőt bárhonnan szerezzeu. Hármat ajánlott, és ón mindháromnak irtam, azonal kérve tőlük arczkópeiket. Az egyik mindjárt visszafelelt és eleve visszautasított, azt írván, hogy ismeri Írásomat, tulji, ki és mi vagyok, a másik kettővel folytattam a levelezést, és már elhatároztam, hogy egyikuél lemondva, uősülési szándékom megváltoztatását hozván okul, másikat pedig megkérem, midóu egy uapon kapok Mitől, kit elakartam nőül veuui, egy levelet, melyben kijelenti hogy miatta más uót vehetek. Kérdeztem, hogy mi az oka gyors elhatározásának, de választ uem kaptam. Kérem szeretettel, mit cduáltak volua önök helyzetemben? a misikat megint nem kérhettem meg, mert már a levél el volt küldve. Oly dühös lettem akkor, hogy me^f igadtam, hogy nem nősülök. Egy teljes esxleudőig uem is tiszteltem meg magamat azzal, hogy kiváltkép ulvarolnók valakinek. Ez az év a mult hetekben járt le és most újból kedvet kiptam a házasuláshoz: és ez indított tulajdonképen arra, hogy önöknek, tisztelt hölgyeim ezeket elmondjam, egészen őiziutén, ugy a hogy történtek, hogy ezekből láthassák, mily boldogtalan vagyok. Fel tehát hölgyeim a pílyizatra, ki akar boldogítani egy szerencsétleu flótás? Talán? . .'.