Nyírvidék, 1892 (13. évfolyam, 1-52. szám)

1892-06-05 / 23. szám

Melléklet a „lUyirvidék" 1892. 23-ik számához. Szt.lrek Ferencz reudórkapitány a kővel kőző érte Mtest küldötte a vármegyebeli községek elöljáróságaihoz: Van szerei c éra a czimet értesíteni, miszerint ü Felsége dicsőségesen uralkodó apostoli királyunk huszonöt eves korouázási jubileumának megünneplése alkalmából a különiben e f. évi junius hő 8 ára eső he'i vásár az ezt megelőző napon vagyis a f. évi junius hó 7-én fog meg tartatni. * * * A korouázási jubileum alkalmából, a székelyi ev. ref. egyház presbytériuma junius hó 8-kán üuuepélyt reudezend, az alább látható programm szeriut. 1. Reggeli 8 órakor az cv ref, templomba alkalmi ima. 2. Az iskolás gyermekek nemzeti szinü zászlóval kezükben az erdőre kivonulnak, Kiss József tanitó és Sipos József presbyter vezetése mellett, az utou és kint hazafias dallokat dalolva, hova vallás külömbség nélkül az összes község lakosai meghivatnak. 3. Sípos József kiszolgált huszár s most egyházi tanácsbiró, a zöldben a gyermekek előtt katouás beszédet tart, a király és haza szeretetére buzdítván a növendé­keket. 4. Ezek megtörténtével szép rendben visszavonulás lesz az iskolába, midőn a presbytérium ott várj i, hol hazafias verseket fognak szavalni és dalolni a gyermekek, igy a dél előtti órák berekesztéséül egy pár éuek eléuek­lése után szét oszlauak. 5. Délután négy órakor, a gyermekek ismét feljöuek az iskolába, hol zene kíséretében mulatnak és táuczoluak, midőn hét órakor a Felséges Királyi pár éltetésével az ünnepély bevégződik ÚJDONSÁGOK. — Boldog pünkösdi ünnepeket kívánunk olvasó iuknak s lapunk minden jóbrátainak. — Megyery (iábor. a vármegye pénztárnoka le­mondott hivatali állásáról. Megyery Gábor úgy szólván egész életét vármegyénk autonomikus közigazgatásának szentelte s most, hogy 78 hosszú esztendő nehéz terhével vállain a közpályától visszavonul s becsülettel betöltött hivatalát ott hagyja, bizonyára mindenek elmondhatják róla, hogy igazán megérdemli, a nagy időn át teljesített munka után a nyugodalmat. — A koronázás "35 éves jubileuma alkalmából O felsége a király előtt tisztelgő küldöttség tagjainak, lapunk legutóbbi számában közölt névsorából két név; a Kállay Jenő cs. és kir. kamarásé és Kovács István kir törvény>zéki bíróé kimaradt. — A vármegyei tisztviselői nyugdijválasztmámy, Megyery Gábor vái megyei péuztárnok és Gyiire István közkórházi goiduok nyugdíjazás iránt beuyujiott kérvé­nyeik ügyében, e hó 11-én d. e. 9 órakor ülést tart. — A vármegyei közigazgatási bizottság e havi rendes ülését, a koronázási jubileum miatt nein e hó 9-dikén, hanem 13-dikáu hétfőn fogják megtartani. — Vaszary Kolos heiczegpiimás, esztergomi érsek, a vármegye közönségének, kineveztetésekor kifejezett üd vözletét a következő szép sorrokban köszönte meg „Szabolcsvármegye m. t, kö/.önségének. Szabolcsvármegye in. t. közönségének üdvözletét primásí kineveztetésem alkalmából a legmélyebb köszönettel fogadom. Nagy örö mömre szolgál ama bizalom és jóakarat, mely ezen üdvözlő iratból visszatükröződik. Legyenek meggyőződve, hogy hazafias törekvéseimben nem fogotn figyelmem kivül hagyni Szabolcsvármegye m. t. közönségének ügy szellemi, mint anyagi érdekeit. Köszönetem ismételt kifejezése mellett maradtam Budape.sten, 1892. május hó 28 án, kiváló tisztelettel Vaszary Kolos, herczegprimás, esztergomi érsek.* — Tisztelgés dr. Meskó Pálnál. A helybeli izr. Chevra kadish.i — temetkezési és betegsegélyző egylet dr. Moskó Pal n>ugalomba vonult városi tisz'i főorvost az egyesület disztagjául megválasztván, az erről szóló diszes kiállítású okiratot, dr. Baruch Mór vezetése mellett küldöttségileg nyújtotta át, szerdán. Dr. Meskó Pál hálás köszönettel fogadta az egyesülét elismerését. — Tanfelügyelői látogatás. Polgárról irják la­punknak: Szabolcsvármegye kir. tanfelügyelője mijus 27. és 28-án városunkban időzött. Megvizsgálta az ö-szes népiskolákat, valamint a két év óta létesült ovodát is. Itt, mint általában minden iskolában, hosszasan időzött s látható megelégedéssel távozott a jeles vezetés alatt álló gagyogó apróság köréből. Lendületes szavakbau kő töt e lelkére az ót kisérő elöljáróknak, hogy gyámolitsák ez intézményt, melyet a helyi viszonyok oly annyira szükségessé tesznek. Mint emiitők. hosszasan időzőtt mind a három felekezet iskoláibau. Hogy mily benyomással távozott ez intézetekből, azt majd a legközelebbi közig, bizottsági gyűlésen tartandó jelentéséből fogjuk megtudni. — Közebéd. A koronázási jubileum napján közebéd lesz a Széchenyi veudéglő éttermében. Egy teriték ára 3 frt Este pedig a tűzoltó testület tagjai gyűlnek össz^ közvacsorára. — A városi tisztviselői nyugdíjintézet megala pitá-a érdekében a koronázási jubileum napján össze­hívandó képviseleti gyűlés egyetlen tárgyának előkészi tése czéljából Somogyi Gyula és társai képviseleti tagok képviseleti értekezletet hivtak össze e hó 4 éu d. u. 4 órára. A képvise eti tagok igen nagy számban gyűltek össze s megválasztván elnökül S imogyi Gúlát, Az ér ekezlet miu'egy 100 szavazattal 2 ellenében, elfogadta, miszerint a junius 8-dikán tartandó képviseleti gyűlés elé indit vány terjesztessék, hogy a képviselet szavazzon meg 25,000 f rintot az áivapénz.tári tartalék alapból a város választott vagy választandó tisztviselői nyugdíj intézeti alapjára. — Értesítés. Államilag segélyezett alsófoku ipar iskolánk tauonczainak tanévet záró vizsgái junius hó 18 és 19-én fognak a r. katholikus iskolák tantermeiben meg tartatui. Még pedig: junius 18 án este 6—8 óráig az előkészítő osztály két csoportjának; junius 19-én reggel fc—10 ig az első osztály két csoportjának; 10—12 a II. é- Ill-ik osztályának Ezen záró vizsgákról a t. felügyelő bizottság, az ipartestület elöljárói és a tanügy pártfogói tisztelettel értesíttetnek Kelt Nyíregyházán, 1892. évi junius l-én. Pazár István, ipariskolai igazgató. — A uagykállói állami főreáliskolában a magáu vizsgálatok f. jun. hó 13 ós 14. napjain fognak megtar­tatni és pedig az írásbeliek 13-áu, a szóbeliek pedig 14 éu. A magántanulók, kik e vizsgálatokon megjelenni akarnak, a reáliskola igazgatóságánál jun. 12-ig jelent­kezzenek. Schurina István, főreálisk. igazgató. — A tudós asszony. Vay István, a nyírbátori járás főszolgabírrtja, a legközelebbi napokban a p dobos— vajai utou egy csupat hátas asszonynyal találkozott s megkérdezve tőlök, hogy mi járatban vannak, azt a választ kapta, hogy Biharmegyében jártak, a Szalacs községbeli tudós asszonynál. További tudakozódásra megtudta a főszolgabíró úr, hogy arról a vidékről igen sokan járnak ehhez az assz.ouyhoz s legközelebb is egy Molnár András nevü vajai lakos, kitől a mult hó 25 én 370 frtot elloptak, oda járt Szalagon, meg érdezui a tudói asszonytól, ki lopta el a pénzét. Az alispin e jelentős alapján átírt Bihar­vármegye alispánjához, értesítve őt a szalacsi tudós asszony üzelmeiről s kérve a megfelelő intézkedések el rendelését. — A városi közmunka-váltság árakat a képviselet a következőleg állapította meg: kettős igáért 1 frt 50 kr, egyes igáért 1 frt, kézi napseám 30 kr. Az egész évi váltsiíg'jsszeg 8000 frt. — Egy levél egy krajezár. Igy lészeu ezeatu 1, mert a kereskedelemügyi miniszter legújabb reudelete krajezáros levelezőlapokat hoz forgalomba. Ezeknek a levelezőlapoknak az lesz a jellemző tulajdonságuk, hogy harmadrészüket hirdetéssel uyomjik tele, irni tehátlan c<ak két harmadrészükre lehet Hirdetményes levelező­lapokat akárki rendelhet, de legalább 500Ó darabot kell rendelni. Ezekre aztán akár az is rányomaihatja, hogy: .Unatkozó szalmaözvegy csinos menyecskével óhajt isme­retséget kötu,", a trafikokban meg a postánál eladják ezt is. Csakhogy az újítás csak a publikumra előnyös, mert magának a hirdetőnek 5000 darab reklám-levelezőlap 140 forintjába kerül. — A pénzügyminiszter egyébként még más fontos újít ásókat is tervez. Igy a nyomtatványok kedvezményes díjtételei ezentúl érvényesülnek a látogató jegyekre uézve is, a mennyiben egyes szokásos rövidité seket. szabad lesz reájuk írni: (b. u. é. k. síb.) a nyomtat ványokon szabad aláhúzásokat eszközölni, blaukettákat szániokkol kitölteni, a meghívókon u nevet és időt meg helyet kézirattal megjelölni, könyveket dedikálni, ezekhoz számlát csatolni, stb. mindezt a kedvezményes tótel'-k alkalmazása mellett. — A postautalványokra nézve fel adó, ha az utalványt a rendeltetés helyén még ki nem fizették, a pénzzel máskép is rendelkezhetik, azt vissza kérheti vagy az összeget másnak, vagy más helyen fizet­tetheti ki A távirati postautalványoknál elesik a kötelező ós eddig a fela'ló által lefizetett, választávirat. — Postai megbízással bárminő kisorsolt értékpapír biváltható, a megbízási okmányokhoz bárminő követelést igazoló ok iratokat is szabad csalolní. — A lótenyésztési jutalomdijak kiosz'ásának módozatai iránt a vármegye lótenyésztési bizottsága e hó 2 dikán Desseu ffy Alajos gróf elnöklete alatt tartolt ülé seben abban állapodott meg, bogy az idén a vármegye öt községében tartassanak jutalomdí j osztások, meg p 'dig augusztus 22-én Nyír-Bátorban. 23 án Nyíregyházán, 24 éu Kis-Várdán, 25 eu Szent-Mihályon, 26 áu liaka­maton. Birálókul kiküldetlek: Nyiregyhtzlra Jánny Már­ton, Harsányi Menyhért, Bencs László, Bleuer Mír; Nyír Bátorba Gencsy Albert, Bleuer Bíla, Pscherer József; Kis Várdára Liptay Bála, Harsányi Menyhért, gróf Vay Tibor, Jármy Miklós; Szent Mihályra báró Vay Arnold, Gencsy Sámuel, Bekéuy Péter; Rakamazra báró Vay Arnold, Miklós László, Bekéuy Péter. — Az árvamegyei ínségesek javára adakoztak :(Nyol­ezadik kimutatás) Marcsek György 10 kr, Hibján Pál 15 liter tengeri, Nagy Pál 10 krajezár. Farkas Mihály 10 krajezár, Kusnyerik Károly 20 krajezár, Huez man József, Gyurján Mihály, Sz K. 10—10 krajezár, Dxu gol János 10 kr és 3 véka terméuy, ö'.v. Uau-zki Mi hályué 20 kr és 3 véka termény. Szokol Pálné 20 kr és 3 véka termény, Csanádi Józsefné 10 kr, Zemencsik János 20 kr, Szepesi Sámuel 20 kr, Kubacska Pál 30 kr, E-tók Károly 50 kr, Garaj Iáuosné 10 kr, Ricikó János 1 szakajtó tengeri, Kusnyerik János 10 kr. Frankó István 12 kr és 2 véka termény, Kiss János 30 kr, Vajda Já uosné 20 kr, Tólh Pálné 10 kr, Vajda Jánosné 10 kr, Bari ha Mihály 5 kr, Falcaik Dániel 10 kr, Drenyószki István 1 véka krumpli, Réha Mihály. Ember György, Nankrivszki János 10 — 10 kr, Gyurján Jánosué 1 sza­kajtó gabona, Lőjek Györgyné, 30 kr, Varga Mihály 5 kr, Magna Mihály 1 szakajtó krumpli, Krausz Jáios 1 sza kajtó krumpli, Daskó jánosné 1 szakajtó gabonát. Kazár Mihály 3 liter paszuly, Babka János 4 kr, Babka Jánosné 1 liter paszuly, Jaczkó Audrás 3 kosár krumpli, Gráf Márton 1 és «/» liter paszuly, Takács Jáuos 1 liter paszuly, Gálik János 50 kr, Hladony Istváuné 10 kr, Tr.ibah János 1 fél zsák krumpli s 1 kosár gabona, Birejan János 20 kr, Borajecz János 1 kosár gabona, Győróvicz Pál 1 kosár tengeri, Merkovszki Mihály 5 liter paszuly, Dómján Ádám 10 kr, Trabah István 10 kr, Toinasovszki György 1 kosár gabonát, Balázs András krumpli, Sztanek József 13 kr, Lipcsei Sámuel 13 kr. Sztarek Ferencz, rendőrkapitány. — Elfogott katona-szökevény, linó József 15 honvéd huszár ezredbeli katona-szökevénjt, a nyírbátori csendőrség elfogta s átadta a debreczeni katonai állomás parancsnokságnak, — Gyászrovat. Groák Sándor urat és nejét az a fájdalmas csapás érte. hogy másfel éves kis fiók Zsiga e hó 1 éli d u. 6 órakor elhunyt A megboldogult kicsiny nek földi maradványai 3 íln d. e. 10 órakor tétettek nyugalomra a buji izr. sírkertben nagy iészvét mellett,. — Dcák-inajáles. A helybeli ág. ev. főgimnázium ifjúságának szokásos majálesét fényes sikerrel tartották meg a Sóstón e hó 3-dikán. Olyan nagy és olyan szép közönség gyűlt össze helyből és a vidékről is, amilyet régen nem láttunk már a Sóstón. A mulatság éjfél után 4 óráig tartott s az éjféli négyest még két tömött kolonban legalább is 80 pár tánczolta. A rendezőség s különösen annak buzgó elnöke: Porubszky Pál tanár úr nagyon meglehetnek a mulatság e nem mindennapi sikerével elégedve, melynek még a pompás nyári nap is kedvezett s utána a csodás mély kékségü egével a júniusi éjszaka. — Nagy hőség. A hétfőn megtartott nyíregyházai országos vásárról egy csapat sőrét hajtatott Rosenfeld Dávid sajó szentpéteri niarhakereskedő MiskolCzra, s az óriási hőség következtében két ökör Királyteleknél kifor­dult s megdöglött. — Tűzzel játszó gyermek. Kedden délután 5 órakor az ő-szőllőbeu kigyulladt és leégett a Sinka András toronyőr színje. A rendőrség által megtartott vizsgálat kiderítette, hogy a sziu gyújtás folytán kapott tüzet. A tulajdonos 4—5 éves kis fia ugyanis hozzáférvén valahogy néhány szál gyufához tűzet rakott szalmából a sziubeü, még pedig abból a ezélból, hogy tengerit pattogasson. A lűz tovább terjedt s csakhamar lángba borult az egész szín. — A Császárszállás-puszta jövőben való kezelésé­nek meghatározása volt az e héten, keddeu tartott városi képviseleti gyűlésnek legnevezetesebb teendője. Lapunk legutóbbi számában közöltük már a javaslatot, melyet e tekintetben a pénzüg}i és gazdasági bizottság meg­állapított. A képviselet e javaslat alapján elhatározta, hogy a Császárszállás puszta területéből 980 hold legelőül tartassák fel, a többi része pedig, a területi viszonyok szem előtt tartásával öt részre osztassék s így adassék, zárt ajánlati versenytárgyalás utjáu haszonbérbe vagy külön külön vagy együtt is Ez öt gazdasági terület nagysága a következő lesz: 755, 990, 740, 633, 684 hold. Az árverési feltételeket a képviselet fogja megállapítani. Színház. Az előadások sorozatát a héten — uem is emlitve a Rebeka népszínművet — B sson Sándor operetteje a Szinitanoda kezdte meg. Ha már Rebekáról i.ein beszél­tünk, szívesen szólanánk valami jót a Szinitanodáról, de valóban legjobb akaratunk daczára sem lehetüuk abban a kellemes helyzetben s igy ha beszámolunk vele, hogy ez az orpheumok romlott izlésü közönségének szánt fércz­muuka május 30 és 31. napjain kisértett színpadunkon azt hisszük: eleget tettünk tudósítói tisztünknek. Annál uagyobb elismeréssel kell azonban szólauunk a Könyvtárnok előadásáról. Moser e régi, bohózatos víg­játéka junius 1 én került sziure kedvelt komikusunk: Rúnaszéki Gusztáv julalomjátékául. Az est érdekességét növelte azou körülmény, hogy a könyvtárnokot műked­velőink a farsangot követő holt saisou alatt előadásra kitűzték, szerepeit szét is osztották, azonban közbejött akadályok miatt — mint az köztudomásu dolog — elő­adását boldogabb időkre elhalasztották. Igy az este mint­egy tanulmáuyul szolgál a város összes műkedvelőinek és olyanoknak, kik azok óhajtanak lenni. Az előadást tehát felvont figyelem kisérte és jól esik kijelentenünk, hogy teljesen indokoltan. Rónaszékit színpadra léptekor perczekig tartó taps üdvözölte, mely az előadás folyamán is gyakran ismétlődött, valahányszor a kiváló komikus egy egy pompásan karakterizált helyzetben derültségre hangolta a közönséget. Kissnétől is láttunk ez este ue­háuy uj, még eddig fel uem használt .fogást* Sarah, társalkodónő szerepében. Junius 2 áu Plauquette, régi, de mindig szívesen látott operetteje : A kornevilli harangok igeu kevés számú hallgatóság előtt. Fülbemászó, kedves zenéjét, bár »z egyes dalokat Ugy szó^váu mindenki ismerte, ez estén is szívesen hallották. Réthy Ltura, ki különben junius 4 éu tartj i jutalomjá'ékát, valósággal brillírozott Serpolette dalaival és érdekes alakjával. Gáspár szerepébeu Balassa, e mindenre haszuálható, jó szinészüuk, a I[ és III. fel­vonásban. de különösen a megőrülés . jelenetében figye­lemre méltó és gondos tanulmányra valló alakítást adott, mig Hunyadinak határozottan Hanri volt e legjobb sze­repe azok között, melyeket alkalmunk nyilt tőle látnunk. Junius 3-án a majális miatt nem volt előadás, 4 én pedig, miut már említettük, Réthy Laura adja jutaloin­játékául: Az üdvöskét. KÖZGAZDASÁG. Cs. kir. szab Adria biztosító-társulat. Ezen társulatnak a folyó hó 19-én Triestben tartott közgyűlése elé terjesztett az 53 ik üzletévre (1891) vouat kozó igazgatósági jelentés és zárszámadásokból kitűnik, hogy a lefolyt év kitűnő eredményt mutatott fel, melyhez a társu'at által folytatott minden üzletág hozzájárult. Az értékpapírok áremelkedése által elért 111.479 frt 59 kr. nyereség hozzáadásával az évi nyereség 875.210 frt 10 krt tesz. Ebből mindenek előtt 111,479 frt 59 kr. az érték­papír áringadozási tartalékhoz 100,000 frt az életbiztosí­tások külön nyereméuy tartalékához és 300,000 frt a jégbiztosítás külöu tartalékához utaltatott; ezek levonása után egy 363.730 frt 51 krt tevő nyereség egyenleg mutat­kozik, — melyből részvényenkint 60 frt osztatik szét, mig 30,813 frt 36 kr. uj számlára vezettetik át. Az életbizto­sítási osztálynál 10318,170 forint tőke és 17.452 frt jára­dékösszegről szóló kötvények állíttattak ki. A biztositási állomány 1891, deczember végével kerek számban 62 millió forint tőke és 133,775 frt járadék összegre rúgott. — Halál és életesetekre szóló biztositások után 974,866 frt fizettetett ki ós ezenkívül 234,576 frt függő károk fede­zésére helyeztetett tartalékba. — A díjtartalék 1.037 583 forinttal emelkedett saját számlára, az tehát immár kerek 12.800,000 forintra rug. Az ellemi (tűz, szállítmány és jég,) biztosítási ágak díjbevételei 8.119,839 frtot tesznek. A visszbiztositások 3 097,645 frtot és a károk saját számlára 3.388,784 frtot vettek igénybe. Ezenkívül 348,586 frt függő károk fedezésére helyeztetett tartalékba. — A tűz és szállítmányi osztály díjtartaléka tesz 1 666,962 frtot. A több éves biztositások dijkötelező tárczája tesz 21 502,749 frtot, A díj és nyereségtartalékok, melyek 1891 ben kerek 1 600 000 írttal növekedtek immár közel 16 millió forintra rúgnak, és pedig: Az életbiztosítások díj artaléka 11^791,890 frt. A tűzbiztosítások díjtartaléka 1 626,878 frt A szállítmány biztositások díjtartaléka 40,084 frt. A jégbiztosítások tarta'éka 500.000 frt. Értékpapírok ár­ingadozási taríaléka 246,384 frt (A mérleg). Értékpapírok áringadozási tartaléka 166,454 frt (B mérleg). Az, élet biztosítási osztály külön nyereségtartaléka 350000 frt.. Általános nyereség tartalék alap 1 158 070 frt. _ Felelős szerkesztő: INCZÉDY LAJOS. Kiadótulajdonos: JÓ11A ELEK.

Next

/
Oldalképek
Tartalom