Nyírvidék, 1892 (13. évfolyam, 1-52. szám)
1892-11-06 / 45. szám
Melléklet a „IVyírvidék" 1892. 45-ik számához. v Vármegyénk és a „kultura." II. A „kultur-alap" ügyében tett nagy jelentőségű indítvány elfogadásának alkalma, mint azt az előző ezikkbeu is már hangsúlyoztuk, megokolttá tette és szükségessé vármegyénk kulturális állapotanak kritikáját, hogy e tekintetben való helyzetünk koustatáltassék. Mert bizonyára ezen a módon tudhatjuk csak meg s lesz nyilvánvalóvá, hogy az emlegetett nagy akczióra mily feladatok várakoznak, s hogy e faladatokhoz mérten, milyen erőket s mely vonalokon kell összegyűjtenünk s uiuukába vinnünk. Az a küldöttség is, mely megbízatást kapott és vállalt a közgyűléstől, hogy véleméuyt adjou a „kulturális pénz-alap" létesítésének módozatai felöl, s programm-javaslatot dolgozzon ki a „kulturális péuz alap" megsegítésére váró feladatok iránt: ezen az alapon fog bizonyára a muukához fogni; s a sajtó okvetlenül jó szolgálatot tesz az ügynek, ha a valóságos helyzet földerítésében közremunkál. És ha a „Nyíregyházi Hírlap", meg a „Kisvárdai Lipok" abban az egy-agy ujság-czikkbeu, melyben az ügyhöz hozzászólottak, ilyen irányban tárgyalták volna a kérdést, ha t. i. Szabolcsvármegye kulturális állapotairól hű képet akartak volna adni s nem — amint tették — karrikaturát: ennek a nagy és nehéz kérdésnek a megvalósítását bizonyára elősegítettek volna. Lapunk mult számában mutatványokat közöltünk abból az Ítéletből, melylyei a mi tisztelt kollégáink vármegyénk kulturális niveauját megbírálták. (Az az, hogy kulturális niveauról ne szóljunk, mert az ó itéletök szerint Szabolcivármegyébeu idegen ez a szó: kultúra.) S tárgyalták a kérdést olyau haugou és olyan modorban, amely már maga alkalmas arra, hogy itéletök igazságossága iráut kételyt támaszszon. Mert, a ki haragszik, auuak nincs igaza. Nagyou téved a dolgok megítélésében az, aki szörnyű uagy elkeseredéssel a mizantróp fekete szemüvegén át nézi a világ folyását, s nem juthat igazságos ítélethez, aki — mint például a „Kisvardii Lipok" czikkirója — irváu kulturális állapotokról s ezek tényezőiről, nem tudja ezt auélkül cselekedni, hogy amit irt, ki ne éreződuék abból a párt-politikai szenvedek haugja s az írónak az e tekintetben létező viszonyok miatt való keserűsége. A szenvedélyes, elkeseredett hang megokolt i lett volna az esetben, ha az alispánnak a kulturális pénz alap létesítésére vouatkozó indítványát védelmezni kellett volna, ha ellenzői akadtak volna az októberi közgyűlésem Ha igy állana a dolog, akkor elősmernénk jogosultságát még annak a modornak is, mely egyes, előrántott, a védelemnek vagy jobban mondva a támadásnak kedvező fegyverül kínálkozó jelenségek tuiságos kiszínezésével akar hatui, bizonyítani, kárhoztatni. De az októberi közgyűlés egyhangúlag hozott határozata mellett nem értjük a szörnyű elkeseredést s nem tarthatjuk jogosultnak, hogy egész közéletünk és annak organizmusai,— mint említettük — „A MíimDEK TÁKüZÁJA* A mikor a bimbó feslik. Mikor visszatért a temetőből, elsó tekintete a bábujával játszó szőke fürtű kis leányára esett. Ott ült a bolyhos szőnyegen a kis Elza kebléhez szjritva hos<zu hajú bábuját selymes kezeivel végig simogatva, igazgatva a megtürődött ruhafodrokat s kedves csicsergő hangon altató dalt dudogott neki. A megtört, fájdalínában összeroskadt ember hosszan, elmélázva nézte a gyer meket. Szive, lelke a keserűség, a pótolhatlan veszteség terhe alatt elvesztette minden rugókonyságát, mintha elszállt volua belőle az éltető meleg oly üresuek, sivár uak minden czél nélkülinek találta e világot, az embe r ket á környezetet: minden tárgy, minden bútor darab csak reá emlékeztette s az őrüléshez közel vitte az a gondolat, hogy miuden egyestől küön-külön örökre a megváltozhatatlanba való belenyugvás nélkül búcsúzni kell. A fájdulom tengere, mely keblét eltöltvén agyának minden idegeit át — megjárta, elönti szemei előtt a múlttal együtt a jövőt is, nem tudott mást látni mint a lelki és testi tehetetlenséget, melylyei a megsemmisülés örvénye felé szemlátomást közeleg, s melyet kikerülni nincs erejében, nincs módjában, nincs akaratában. Meuynyire szerette azt az asszonyt; nem tetszelgés vagy töm jénezés bálványimádójává szegődött, hanem a lelket be töltő igaz és nemes érzelem mondatta vele az elismerő, hízelgő szavakat, hiszen csak ő érezte, hogy mindennek daczára mégis milyen gyarló, tökéletlen az ő nyelve, gondolata mely által érzelmeit kifejezi. A kínos kezdő éveket a boldogság, jólét követte és a férfi buzgalmi, akaratereje nemcsak a mára, de a holnapra is biztos megélhetést, kényelmet szerzett az asszonykáink és annak a parányi kis jószáguak. ki hozzájuk az égből lekívánkozott. Minden perez, mit hárman eltöltöttek, a bo'dogság órája Volt és a gyönyör, az öröm, a megelégedés örök napfényt vont életük derüli egére. Vé.^e hoszsza nem volt a tervezgetésnek, ábrándnak és a vágyak ki egyes félszeg jelenségektulságosan ki színezett karikatúráival illusztráltassanak. * * * Ilyen harczinodoru és fegyverzetű okoskodással jutott el a mi tisztelt kollégánk, a „Kisvárdai Lapok" azokhoz a rémségesen merész és notóriusán valótlan konstatálásokhuz, amelyekből a vármegye közgyűlésének képét összerakta. Néhány darab kövecske az egészből: a százezernyi darabból összeillesztett tarka mozaikból: s kész az ítélet. Mert mitid igaz az, — amint azt a „Kisvárdai Lapok" elsorolja, hogy a közgyűlési terem szokatlanul megtelik, ha egy-egy kis választást kell megcselekedni, az is historikus tény, hogy mikor vármegyei székház építéséről volt szó, hát akadt egy hang a közgyűlésen, mely a vármegyét NagyKállóba szerette volna visszavinni s ingyen ezugokat is ajánlott a költözködésre; még azt is e.hiszszük, hogy néha felesleges sok szót és időt vesztegetett a közgyűlés arra, hogy milyen mélyen vegye le a kalapját egy-egy hivatalba lépett uj miniszternek.*) De mindezeket elmoudva és felsorolva s igazakul elismerve is még, nem az következik, hogy a mi vármegyei közgyűlésünk „mintha csak valami kulturellenes tiuiduinmal lenue beoltva" és semmi esetre sem következik az, hogy igaz lenne, amit a kisvárdai újság czikkirója állit, hogy „sohasem hallottunk vitát az iskoláról, a néptanítóról, a kisded óvókról" stb., stb. Mert néha-néha, tessék megengedni, mégis csak volt ilyenfajta dolgokról is szó ezeken a szegény közgyűléseken. Amint ezt a gyűlések jegyzőkönyvei is tauusitják. Egyébiránt a mióta a vármegyék ügykörének egy jelentős része a közigazgatási bizottságok hatáskörebe vittelett át, a népnevelés kérdései a közigazgatási bizottság gyüléseibeu tárgyaltatnak s nyernek a fölmerülő szükség es egyes esetek szeriut praktikus megoldást És állithaljuk, hogy vármegyénk közigazgatási bizottsága egyáltaláu nem érzéketlen e nevezetes érdekek iránt; tanúsítja és bizonyítja ezt az a tény, hogy a bizottság tanácskozásainak igen jelentős részét épeu a nevelésügyi kérdések foglalják el, s alig van a bizottságnak egy-egy olyan gyűlése, a melyen általánosabb népnevelési kérdések, vagy elintézést igénylő egyes speczialis népnevelési vagy iskolai ügyek igeu élénk megbeszélés és vita tárgyát ue képeznék. A közgyűléseknek leginkább az időszaki alispáni jelentések kapcsán vau alkalmuk népnevelési viszonyainkkal foglalkozui. * * * A vármegyei kulturális pénzalap létesítésére es feutartisára bizonyára azért vau szükség, hogy annak eszközeivel közművelődésünk intézményeit megsegítsük, erősítsük, fejleszszük és szaporítsuk. Nagy a feladat, mert ezernyi igények és érdekek várnak kielégítésre. *)Igy sub rosa teszsztik a megjegyzést, mert nem tartozik szorosan a dologra, hogy az uj székház építésének t'-rvet senki sem tartott. »hazaáruló« szándéknak. Akik ellenezték, abból a szempontból lelték ezt, mert akkor egészen közeliuek Utazott a varmegyei közigazgatás illamositasa ; a Nagy-Kállóba VJIÓ visszatérés álma pedig ciak mint egy feljáró lélek kísérteit a közgjúlésen Az sem felel meg a históriai húségnek, hogy a síékház-épités tervét -a vármegye mamelukjai« vitték volna a megvalósulás felé, mert igazán graiulálhatua magának a varmegyei kormánypárt, ha mindazokat, akik az uj székház épités költségeire a pot idót megszavaztak — hívei közé sorolhatni. színezésének, melylyei kis leáuyukat körülvették: a szülői gyöngéd szeretet és gondoskodás merész röptével haladt együtt az aggódó figyelem, az óvatos előrelátás. S ime most vége szakad az ábráudképnek, meglazul a szeretetnek vasnál erősebb kapcsa, segély, támasz nélkül inarad' az apa s árván dédelgetett gyermeke. — Hol vau a mama!? kérdé szemeit a szótlanul álló apára fordítva a gyermek. — A égben van — feleié reszkető hangon a férfi, gyötigédeu kis leánya felé hajolva. — Az égben, a hol az angyalok vannak ? — Olt, ott, gyermekem onnan vigyáz reád, onnan kísér szemeivel. A kis Elza apjára nézett kék szemeivel s miutlia megnyugvást talált volua a szavakban apja felé fordul: — Ugy e elviszesz engem is hozzá, hogy lássam az én kedves mamámat, ugy-e magaddil viszesz jó apám ? ! A férfi megdöbbent, karjait kis leánya közé fűzve magához ölelte őt. — Nem, uem, nem adlak. Te velem maradsz, enyém leszesz nem hagysz el sohi drága gyermeke,n s ugy érezte hogy lelke lalált már tápot, agya goudolatot, élete irányt, van czél, mely felé törekedjék, vau kötelességmit teljesítenie kell, gyámoltalan kis árva leánya nevelése által Nemcsak az apa, hanem az elköltözött auya szerepe is reáuehezült, mit betölteni szent kötelesség, megvalósítani kedves teher s ugy érezte, hogy lelke fölemelkedik, szivét erős akurat szállja meg és a báuat sötét felegei közül csillogó ujpféuy ömlik elő erőtlen szivébe. Már évek hosszú során kérésziül laktak a kis lakásban. A ház úrnője a már nagy Elza lett; az öreg papával csak sétálni jártak vagy mikor hetenként háromszor elkísérte Elzát a zene couzervatoriumba. Mert Elza határozott tehetség volt a zongorázásban; már legelső alkalommal, mikor elvitte apja a rövid ruhás uyurga ' leányt, a hosszú hajú zongora mester uem a chablouszerü Ezt tudjuk mindnyájan és érezzük. S épen azért tartjuk mi igen nevezetesnek és nagy jelentőségűnek az alispán ur kezdeményezését, azt az akciót, melyet ő iuditott meg, mert úgy tekintjük azt — bizonyítja ezt az általános helyeslés, melylyei fogadták — mint egy általánosan, mindannyiunk által érzett közszükséguek megnyilatkozását. Ha igaz lenne, hű, a valóságnak megfelelő az a kép, melyet ami kulturális közviszonyainkról laptársaink adtak, akkor bizonyára mindez nem lehetne igy. Ha ez a mi vármegyénk csakugyan olyan érzéketlen lenne a „kultura" iránt, mint ahogy ők mondják, hogy „idegen szó" itt a „kultura"; ha ez a mi vármegyei közgyűlésünk csakugyan valami „kultura-ellenes fluidummal lenne beoltva", mint ahogy e testületet jellemezték: hát akkor ugyan mi szükség lenne uáluuk „kulturális pénzalap"-ra. Korai dolog lenue az nagyon ; s e helyett inkább misszionáriusokat, téritőket kellene hoznunk valamely más vármegyéből vagy talán épen külső országból a mi népünk közé, meg a közgyűlési terembe, hogy prédikálják itt nekünk az uj hitet: a kulturát, hordozván közöttünk az „Úr keresztjet." Az ipar és kereskedelmi bank jöröje. A helybeli ipar ős kereskedelmi bank válsága a holnapi napon nyer,—minden valószínűség szerint — végleges megoldást, t. i. olyképeu, ho^y az iparbauk egéjiZ üzletével és részvényeivel beolvad a uyiregyházi takarékpénztárba, mely ez ügybeu ma, vasáruap délelőtt közgyűlést tart. Az ipar és kereskedelmi bank e hó 5 dikón, d. u. 5 órakor tartotta meg e kérdésben közgyűlését, melyről lapunk újdonságai között referálunk. A szerződés, melynek alapjáu az egybeolvadás létesülni fog, a következő. Szerződés, mely egyrészről a nyíregyházi takarékpénztár egyesület igazgatósága, másrészről a uyiregyházi ipar ós kereskedelmi bank igazgatósága között, a két pénzintézet közgyűlésének jóváhagyása reményében és ettől feltételezetten a következőkben költetett: 1. A uyiregyházi takarékpénztár egyesület és a nyíregyházi ipar é.s kereskedelmi bank egyesül akként, hogy az utóbbi a szerződést jóváhagyó közgyűlés határozatának jogerőre emelkedése utáu a uyiregyházi takarékpénztár egyesületbe az alábbi módozatok ós a törvény által aláirt szabályzat szeriut végleg beleolvad. 2. Az egyesülést kimondó közgyűlések e tárgyú határozatának jogerőre emelkedése utáu egy uap határidőül kiiűzetjk a nagyon és a feltételes teher felvéte lére s azon napig terjedő üzlet eredmény mérlegének elkészítésére. A kitűzendő nap az ipat és kereskedelmi bank üzletének a uyiregyházi takarékpénztár részéről átvételi napja leend, s ezt megelőzőleg előkészíttetik az átvétel akkéut, hogy az iparbank egyrészt rendelkezésére bocsáthatja üzleti könyveit a takarékpénztár közegeinek, hogy a bank követeléseinél előre vett kamatokat kiszámíthassák ; másrészt az ipar ős kereskedelmi baulc igazgatósága saját közegeivel lezáratja a betétek és folyó számlákat. A számadások helyességeért a beolvadó intézetet felelőség terheli s a takarékpénztárnak átadandó váltók és egyébb követelóseiuél az aláírások valódiságát ós a követelés fenállását szavatolja Az előre vett kamatok a követe-ések lejáratáig 6 és '/»%> tólival foguak a takarékpénztár javára leszámoltatni. 3. A takarékpénztár egyesület az ipar és kereskedelmi bank összes követeléseit és tartozásait, a könyvek által kimutatott alapon és mérleg szerint tekintet nélkül az értékek minőségére, teljes épségben veszi át; de az kifejezésekkel fogadta, hanem a gyermekleány örömébe, akaratába helyezvén reményét szép jövőt jósolt neki. Azok a hosszú lábakon járó téli esték mind megauuyi tanúi voltak a haladásuak, a tehetség és eredeti előadásnak. Az öreg urat merengésbe hozta egy-egy Bethoven symphonia, az általa annyira imádott Mozart, s nem tudott betelni az élvezettel, mikor leánya Bach E moll fugáját művészi interpretióval előadta. Lelki szemei előtt megelevenedett a mult miuden képe, együtt élt e perczekben a mult kedves örömeivel s mint maga mondta „annyira elgondolkozott", hogy feje lassanként a hinta párnára hanyatlott, kezei összefonódva ölében piheutek s az elhaló accordban egy dissonance „cha3ch" vegyült. Gyakran láttam együtt menni a két alakot a hófehér hajú, megtört öreg ember oldala mellett a fejlődő királynői termetű rózsa-piros arczu tenger mély tekintetű leány. Egész a megszokásig annyira természetesnek találtam, hogy miuden délben találkozzam velük a szt. Jáuos szobornál, hogy hiányzottak egész napon keresztül, ha nem találkoztam velük s vártam már a holnaputáni napot, hogy újra ismét lássam ismeretlen ismerőseimet. A következő napokban feltűnt, hogy a le ány egyedül jár, jobb kezébeu lógatva „zene* tábláját, bal kezében pedig egy kis csomagot tartott; már már megszólítottam oly közel ismerősnek hittem magam is, csak a gyors fordulat, melylyei előttem az utczába tért, akadályozott meg, hogy a kérdést hozzá intézzem. Pár héten keresztül egyedül járt a leány, kezében az elmaradhatlan hangjegytartóval s az én elhatározásomban a megoldatlan kérdéssel, melyre feleletet szerettem volua kapni. A következő napok egyike megfelelt a kérdésre is. Elmúlt tizenkét óra, már letettem arról, hogy kedves ismerősömmel találkozzam, mikor a széles utcza jobb oldalára fordulva szembe találom magam a leányuyal. Ketten voltunk újra, de az öreg ur holyót mosolygó arcú, csinos fiatal ember foglalta el, ki a bátortalan leányt sürü kérdezgetései által szóra akarta hozni. Szivemet valami inegmagyarázh itlau érzés fogta el: ha őszinte volnék, be kellene vallanom, hogy a féltékenység irigység érzete volt az, melybe a mellőzés, az ostoba tar-