Nyírvidék, 1892 (13. évfolyam, 1-52. szám)

1892-05-22 / 21. szám

Melléklet a „INTyirvi

dék" 1892. 21-ik ^.ámátww likai jogok gyakorlatából kizárt, az alkotmány sái czaiu kivtll Álló polgártársainkat a képviselő választási jogsai téuyleg föl ruházta. J o

b E tekiutetbeu városunk polgársága, hogy a kor intő szavát megértette, példátlanul áll az országban. M. t. Képviselet! Aki a politikával uem hivatásszerűen hanem csak szórakozásképpen foglalkozik, unosuntig olvassa aunak nyomatékos haugoztatását, miként hazánk jovóje attól függ, vajjou lesz e müveit polgársága, Ieszűek e a kor sziuvoualáu álló városai, melyek többé' kevésbé a közművelődésnek mindannyi góezpoutjai. Az ujabb korbau alkotott törvényeink és iutézményeiuk uoha elég szabad szelleműek, de fölötte sajnos, hogy csak papiros és az a gyakorlati életben. A holt ige nem fog addig testté vállni, mig a polgári elem túlsúlyra vergődése által a demokratikus szellem uem fog kellőeu meggyökeresedui. Miképpen és mily mértékben felelt meg eddigelé Nyíregyháza város kulturális hivatásának, fölöslegesuek tartom bóvebbeu fejtegetui. E részbeu elég leeud auuak fölemhtése, hogy a városnak kulturális czélokra tett áldozatai máris uehány százezer frtra rúgnak és hogy e tekiu tetbeu is más, jobb auy^gi helyzetű városokkal szemben bátrau kiálják a versenyt. Vajjou enuek után is a kapuinkon hangosan kopog tató kulturális követelményeknek megfelelni képesek leszünk e ? erre uézve uekem nem légből kapott aggodalmaim vaunak, ezeknek téuyleges alapjuk van, melynek okát ne méltóztassanak abban keresni, mikéut miudeu elaggott korú ember a jövőt szomorúbb sziubeu látja. Aggodalmaim alapja abbau rejlik, miként regáléuknak az állaui által történt megváltása folytán jövedel meink főforrása a jövőt illetőleg érzékeny csökkenést fog szenvedni. Ámbár az állami kincstártól megkaptuk kárpótlását, auuak egyenértékét a múltra és jelenre nézve, de eles tüuk azou bizios reméuytól, melyszerint a jövőbeu arra volt kilátásunk, hogy városunk fejlődésével és a lakosság szaporodásával időről-időre evvel párhuzamosan a kisebb haszonvétel uláui jövedelmüuk is kétségtelenül emelke dett és fokozódott volna. A regálemegváltás folytáui jövedelemhanyatlás ha tása máris abban nyilvánul, mikéut a községi adó- roha mosau uövekszik. A városi közköltségek emelésének végső határához ériüuk már, melyen tulinenui nemcsak az eszélyesség, de saját jól fölfogott érdekünk is egyaránt tiltja. A regále jövedelem e-ökkenés következteben beállott fedezeti hiáuy pótlását, nézetem szerint, nem a közköltségek fokozásában, hauem indirekt jövedelmi források fölkutatásában kell találui. E tekintetben örvendetes tudomásul szolgál a tekintetes Tanácsnak azon kezdeményező lépése, mely szerint tudatára jött auuak, miként háztariásunk egyensúlyának föntartására közvetett jövedelmi forrásokat szándékozik megnyitni. M. t. Képviselet, szeretet polgártásaim ! Adja Isten, hogy dicső emlékű elődeinktől hagyománykéu örökölt drága kincset, a testvéri szeretet és zavartalan egyetértés megbecsü'hetlen talizmánját teljes épségben adhassuk át gyermekeinknek és utódainknak. Adja Isten, hogy jobban szeressük városunkat, mint uetaláni ellenfeleinket gyűlöljük! Nagyrabec-ült megjelenésük állal igénytelen személyem iránt tanúsított megtisztelő kitüntetésért és felejthetlen rokonszenvükért fogadják a legforróbb köszönetemet és szivem mélyéből fakadó hálámat, valamint azou változhatlau igéretemet, hogy életem végső perczéig szeretett városomnak hálás fia és bű polgára fogok maradni. Isten áldja városuukat és auuak minden polgárát! * * * Bodnár István tartott ezután beszédet, a képviselet nevében búcsúzván el a nyugalomba vonuló főorvostól, egyszerű, cicoma nélkül való szavakban, ismeretes ékes kaczag rajta, hogy az ó neve a Kláráéval egy lapra van irva. A ki-igy látná, nem hinné el soha, hogy ez a léha ficzkó ugyanegy személy a komoly, a szenvedő, a megkínzott Szeőke Pállal. Ismerlek szerelem csodálatos végleteiddel! Ki egyszer rabod lett, azt viszed magaddal, a hova akarod: a boldogságba vagy a gyötrelembe, a dicsőségbe vagy a gyalázatba, tied a teste, tied a leike, te akarsz: ó Cselekszik, te parancsolsz: ő engedelmeskedik, te vagy a minden: ő a semmi, a seuki, a ki uem tud, nem eszmél, csak — szeret . . . A tanár ma kezdett először komolyan gondolkozni a dologról. Hogy egy óra múlva a tárgyaláson szemben kell állnia azzal a leánynyal, ki még is a legkedvesebb neki ezen a világon; hogy látnia kell annak pirulását

v szégyenben égő arczát, mikor a panaszt felolvassák az egész Homokhát előtt, mert ott lesznek az urak vala mennyien és szemtelenül vigyorogva élvezni fogják a jelenetet. Ez a gondolat ránehezedett lelkére, a szive elszorult, halautékain érezte a fejébe tolult vér lüktetését. Ki kellett mennie a szabad levegőre, ki az utczára. hol az emberek csodálkozva néztek utána, a mint futott forró, belső láztól gyötörve. Ajka kicserepezett, fájdalmas volt a hideg, hasitó levegőn, de csak ment előre, maga elé bámulva. Egyszer a Kűryék háza elébe jutott. Felnézett az ablakba, Klára ott állott a függönyök között halványan, kisirt szemekkel. Egy goudolat ötlött agyába: beszélnie kell vele! Hogy mit fog neki mondani, azzal nem volt tisztában, de beszélnie kell. Már az ajtó kilincsre tette kezét, már az előszobá ban van s mert senkit sem talált ott, gépiesen lerakta kalapját, kabátját, kezével még egyszer végigsimította homlokát és benyitott a Klára szobájába. Klára a zajra megfordult és egy elfojtott sikoltás tört ki ajkai közül. — Bocsásson meg, szólt a professor higgadtan, hogy ily merész v.tgyok. Kegyed engem bizonyára el fog Ítélni, <lc flóbb hallgasson meg. szólásával méltatva érdemeit, melyek méltókká tették őt polgártársai hálájára. Dr. Meskó Pál rövid köszönő szavai után a közgyűlés — zajosau éljenezve az üuuepeltet — szétoszlott. * * * A helybeli ág. ev. egyház elöljárósága, mint az egyház tiszteletbeli felügyelőjénél, testületileg tiszteigeit az ünnepély után dr. Meskó Pálnál, Májerszky Béla vezetése alatt, úgyszintén a főgimnázium tanári kara is, Martinyi József igazgatóval élén. A helybeli orvosi kar 17 dikén délelőtt fejezte ki az ünnepelt előtt jákivánataii. A koronázás jubileuma. A vármegye közönségének legutóbb tartott közgyűlésén elhatározott üdvözlő felség irata, a koronázás 25 éves jubileuma alkalmából a királyhoz és királynéhoz intézve, a következőleg hangzik : Császár és apostoli királyi felség! Legkegyelmesebb árunk! Felséges császárné és apostoli királyné! Legkegyelmesebb asszonyunk! Szabo'csvármegye közönsége alattvalói hódolattal közeledik Felségtek legmagasabb trónjának zsámolyához, magyar királylyá és királynévá történt megkoronáztatá: uknak 25 éves év fordulóján, hogy törhetetlen hűségének és őszinte szerencse kiváuatainak adjon kifejezéstA magyar szeut korona, nem egy élettelen tárgy, nem csupáu drága kövek és uemes érezek művészi összefoglalása, hanem egy nagy jeleutőségü közjogi fogalom, mely nemcsak a törvények megszabására, vérünk és vagyonuuk feletti rendelkezésre jogosítja fel, de törvé nyeiuk és szivünknek érzelmei szerint szentté és sérthetetlenné is teszi annak felkent személyét, kinek fejére a nemzet által feltétetik. Felségtek megkorouáztatásáuak országosan és szívből ünnepelt 25 éves óv fordulóján, nem csak e közjogi tény nagy fontossága s uem csak azou körülméuy folytán, hogy e koronáztatás számos félreértések, hiszszük, örökös megszüntetésének, ellentétesekké erőszakolt érdekek békés kiegyenlítésének áldásos következménye volt; hanem és legtöbb képeu azért is méltó okunk vau ünnepelni: mert Felségtek, hálás köszönettol tapasztalt, jóindulata törekvéseink iráut, magas példaadása a közszolgálat, tevékenységben is alkotmányos érzülete ezredéves jogaink és intézményeink iráut, bizonyosokká tettek minket e 25 év alatt a felől, hogy a legmagasabb uralkodó ház és magyar nemzet, miut egy szírnek két kamarája elválaszthatatlanul összeforrtak, s hogy e nagyhatalmasságu két tényezőnek minden vágya, minden érdeke, törekvéseinek mindeu czélja csak egy, imádott hazánk boldogságának, felvirágoztatásának előmozdítása és biztosítása lehet. Alattvalói hódolatunk bemutatása mellett bizalomteljesen kérjük azért Felségteket, hogy őszinte hálánk és szívből eredő szerencsekiváuataink kifejezését, e nagy napon, kegyesen fogadui méltóztassanak. E felirat diszes tokba helyezve fog a kormányelnök utján Őfelségeikhez juttattatui. * * * Kállay Audrás főispán Ur őméltósága a vármegyebeli egyházak espereseihez a következő fölhívást intézte: Szabolcsvármegye f. hó 10 éu tartott törvényhatósági közgyűlése megbízásából, s különben is meggyőződve lévén hazafias érzületéről s arról, hogy a lelkipásztori — Mit akar? kérdé Klára izgatottau. — Éu kegyed ellen nagyot vétkeztem; nagyobbat, semmint bocsánatát kérni merészelhetném. Egyetlen mentségem, hogy őrülten szeretem . . . E szónál lesütötte szemét, de azért jól látta, hogy Klára egész testében összerázkódott. — Hibámat jóvá nem tehetem, folytatá azutáu azért még ma elhagyom a várost — örökre. Higyje meg; ez a legnagyobb büntetés, a mi érhet. — Amint akarja, uram, felelt Klára némi h ibozás után — Csupán ez, a mit szavaimra mondani akart? Kérdé a tanár és lassan felemelte fejét, azt a szép, büszke főt. A leány zavarát látva, egy szemtelen, elbízott mosoly repdesett ajka szélén, hogy Klára ösztönszerűleg a védelemre gondolt. — Nem, moudá; csöngetni fogok a cselédeknek, hogy dobják ki önt, uram. — Ha akarja ... Én maradni fogok! Klára egy bizonytalan lépést tett a csengetyü felé, de megbottott a szőnyegen és egy zsöllyébe hanyatlott. Arczát betakarta kendőjével és tehetetlenül zokogni kezdett. Bizonyosan gyengédségét siratta. A tauár odafutott hozzá, letérdelt a szőnyegre, megfogta a kezét, majd átölelte és gyöngéd szavakat suttogott hozzá. Klára hagyott magávál mindent csinálni, nem volt ura egy szónak, egy tiltó mozdulatnak. Észre sem vették, hogy lassan kinyílt az ajtó s belépett rajta a mama és utána egy ör g úr. Képzelhetik, hogy meg volt lepetve a uagyságos mama! — Micsoda szemtelenség ez? Uram ön merészel. .. Klára felpattant a tanár karjai közül. — Anyám, ő jegyesem. A könnyek még csillogtak szemeiben, de arczn már nyugodt volt, mint a márváDy. — Ah! és tudtom nélkül? Még elég jókor van megtudnod anyám. — Ah ! És öu ur.un? — Bocsánatát és áldását kérem. — És ha nem kapja meg? . . . vezetése alatt levő lelkészek és hivek e hazafias érzületben egyaránt osztakoznak, azon nézetemnek adok ez alkalommal kifejezést, hogy azon intézkedések, miket a törvényhatóság O Felségének legkegyelmesebb Urunk és Királyunk megkoronáztatása 25 évi évfordulójának megünneplése alkalmából elhatározott, csak ugy lesznek méltóan kiegészítve, ha Királyuuk üdvéért az Egek Urához is felemeljük esedező fohászunkat. A megye minden imaházában megtartandó ünnepélyes, egyházi szertartás koronája lesz a jubilláns ünnepélyességeknek, mely a vallás és hit dusfényével fogja elárasztani a várva várt nagy napot. » Fogadja czimed mély tiszteletem nyilvánítását. Nyíregyházán, 1892. május 19 én. Kállay András, főispáu. * * * A koronázás évfordulója napjáu városunkban rendezendő ünnepiességek ügyében Bcncs László polgármester e hó 25-én d. u. 3 órára értekezletet hivott össze, melyre meghívta az egyházak lelkészeit, elöljáróit s több tagját a városi képviseletnek. Kiss Áron püspöki beiktatásáról. i Május 17-én. Bizony csak szép nap volt az, nemcsak a természetben, hauem lélekben is; oly sok hihetetlen dolgot láttunk ott, ami mauapság majdnem csoda számba megy! Már maga az is hihetetlen volt, hogy egy pataki diák legyen valaha Debreczeubeu püspök, a" Milius T. a Szoboszlai J. utód;t, h sáskát fogadjanak el urokul a spiriték! Bizony csak most álmélkodunk felette mi is a hitetlen Tamással: „Én Uram és én Istenem/" Nem hihetetlen-e az, hogy egy erős nyakú kálvinista fejethajtva letérdeljen? pedig nem is akár milyen kálvinista, hauem maga a püspök: Kiss Aron, kinek még a szépapja is kálvinista pap volt Debreczeuben, Szabolcsvármegyében, (ezt a büszkeségünket uem is feledtük ki a dikcióbó). Letérdelve, meghajtott fején három e-peres keze nyugodott, ugy emeli imáját 6—7 ezredmagával az Úrhoz, ki erőt ád az erőtelennek; felmagasztalja az alázatost: tegye őt erőssé, bölcs szívüvé egv millió lélek gondozásában! tegye! tegye! szállott a fohász ezrek ajkáról! Nem hihetetlen-e az a ruganyos szellemi, edzett testi erő annál, ki inár 76 évnek a terhit hordozza vállain? Végig hallgatja a beiktatási beszédeket, ó maga is beszél, hatalmasau, mintegy hadvezér, ihletett ajkakkal, mintegy próféta, nyájasan, mintegy szerető édesatya, hangja elhallatszik a templom utolsó zugáig, szava elszáll a szívek feuekéig. Megáldja a gyülekezetet, auuik minden rendű tagját: polgárait, katonáit, gazdagjait, szegényeit; a hazát népeivel, felekezeteivel; meg azoknak királyát és koldusait is. Ott van a gyülekezetben az a két kis öu és sok kis leány, kiknek gyermekei, neki unokái, ott a köuyezó hitestárs, mellette az a 6 éves kis fiu. akit pü-pök Palikának hinák a porcsalmai iskolásgyermekek. Megáldja szívében őket is, mi pedig mindnyájan a kegyelem Istenét, aki adta őt mi nékünk. De még itt nincs vége, a templomból vissza a gyűlésterembe fogadni a küldöttségeket, valami 25 öt. Mindeniknek talpra esett feleletet ad, nyájasau biztatón, s lelkesedve távozik mindenik: Az ág. egyház élén br. Prónayval, egyházmegyék erpereseikkel, itt egy főispán vármegyéjével, egy királyi tanácsos városával, tanítótestület, állami vasutak, iparkamara, egyházak stb. stb. De aini sokutk is sok: előáll egy kis ember, minden mozdulatán határtalan tisztelet látszik, kiejtése idegen, a magyar nyelvet csaknem töri. s elmondja, hogy ő Angliából jött, ahol a fő iSíteletü úr ueve nem ismeretlen, a Biblia terjesztő társulat küldötte; örvend, hogy itt lehetett, örvendeni fognak testvérei odahaza, ha elbeszéli a lélekemelő ünnepélyt, amit itt láthatott. De már ez igazán hihetetlen, valóságos csoda, tnirákulum, milyet csak a keresztes hadak láttak: Anglia küld ide — Ugy fájó szívvel fogom nélkülözni. E szavakra ismét kitört volua a vihar, ha kö/.be nem lép az emiitett öreg úr. — Meg van irva, hogy a nő kövesse férjét s a szerelmet a szivbe az isten adja. Ezért bocsásson meg nekik asszonyom. . . . Vagy talán gyűlölni akarja, kit a lánya szeret. Nem fél, hogy ön marad vesztes e küzdelemben? Nem fél, hogy elveszíti egyetlen gyermekét? Ha boldoggá akarja tenni, egyezzen bele; ha boldogtalanságát kívánja . . . uem, ez nem áll jogában nagyságos asszonyom! Önök sokszor megfogadták szavamat, 20 éve voltam ügyvédjük, soha nem bánták meg, hogy tanácsaimat követték. Fogadja meg ezt is és végül ne feledje, hogy auuak a kinos esetnek ez lesz a legtermészetesebb befejezése. Az anya arczáu a harag lassanként mosolylyá változott. Leányához lépett és megölelte. — A te kedvedért- legyen! Te rossz gyerek. Majd a tanárhoz fordult és ujjával megfeuyegette. — De aztán boldoggá tegye. Szemével az ügyvédet kereste, de az már akkor nem volt a szobában. A járásbírósághoz s ott az egész türelmetlenkedő Homokhát előtt cseugő hangon mondá a bírónak — Feljelentést felem nevében ezennel visszavonom. — Pisistratos is igy tett — mondá a járásbiró, ki nagyon szeretett az ókori történetekből czitálni — midón . . . Az ügyvéd rá se hallgatott. — Az" is elmondhatom, hogy Klára és Szeőke jegyesek. — Ez igy a legjobb. Pisistralos is. midőn . . . — Hagyjon békét Pisistratosnak! Még a farsangon meg lesz az esküvő. Isten velők uraim! Isten velők. Az urak zajongva, sutttogva tolultak ki a folyosóra— Igazán kár; csinos kis botrány maradt, el miatta. A szegleten egy kisebb csoport verődött össze. Az elegnns Csöregh hozzájok lépett ós szeméhez csíptetve a monoklit, az ő ut.ánozhatlan modorában racscsolja. — Hahaha! Ez á párthie nem is rosszúl hángzik. Hogy fognák rájtá káczágni á hölgyek: Világszép kisasszony és férje Regényes ur! Miklós.