Nyírvidék, 1892 (13. évfolyam, 1-52. szám)

1892-04-17 / 16. szám

,1N Y 1 R V I D É II." döttek be hozzánk * e kifejezés helyett nyomdai téve­désből került ,a kureskedó ifjak egylete" aláírás a közlemény alá. A dolog érdemére megjegyezzük, hogy az egyesü­let illető tagjai teljes jóhiszeműséggel jártak el, mert tény az, hogy a dalegylot legutóbbi estélyéuek meg­hívója az egyleti helyiségben, az erre rendelt helyen uem függesztetett ki. KÖZGAZDASÁG. Egy uj találmány (Kávé-pergelő gép) c/fm alatt közöltük, hogy a kereskedelemre es háztartásra egyaránt fontos találináuyt mutatott be Leidenfrost Ármin debre­czeui kereskedő nagy számú szakértő közönségnek. Az egyszerű szerkezettol biró, s bárki által könnyen kezel­hető készülék segélyével minden füszerJceresJcedö azou helyzetbe jut, hogy a kávé pergelésuél elszálló legbecsesebb anyagokat (a caffeint és illatos olajokat) felfoghatja és a pótkávéba átviheti, miáltal a pótkávé a valódi kávé zamatával telitve magában is, kávé hozzáadása nélkül használható. De meglepő az eredmény, ha kevés valódi kávéval vegyítve használjuk az ezen készülékben prae­pirált pótkévét. A háztartásban is nélkülözhetleu e készülék, mely a kave pergelése közben elvesző alkat­részeket megtakarítja, s igy minden gazdasszony azon kellemes helyzetben vau, hogy rendes kávé szükségletét felére szállíthatja A készülék előnyeiről tanúskodik a következő Nyilatkozat: Alulírottak ezennel igazoljuk, hogy a Leidenfrost Ármin debreczeni kereskedő által feltalált, nekünk f. é. márczius 12 én bemutatott kávé pergelő gépet — mely­lyel a kávé pergelése közbeu kárbamenő becses auyag­részek elillanása megakadályoztatik, s ezen anyagrészek­nek a gépben elhelyezett pótkávéba való átvitéle meglepő sikerrel eszközölve lett — teljesen czélszerüuek találjuk, minélfogva azt ugy általában a háztartás czéljaira, mint különösen füszerkereskedőknek használatra lelkiismerettel ajánlhatjuk. Debreczen, 1892. márczius 14. Nyilt-tér. Olcsó legelő. Dombrádo& a grof LőnyaUéie bérleten 1200 holdnyit a viz elboritott, ebből 8ÖG holdnyi tőlem legelőnek olcsón kivehető. SCHWARTZ LÁZ ÍR, (i69-3-i) Dombrád. Nyilatkozat Alulírott ezennel kijelentem, hogy Loscliik Antal pósta-távirda tiszt urat, akit a mai alulírott napig nem ismertem, sőt a nevét sem tudtam, sem meg nem sértettem, sem, mint általam ismeretlen egyént, meg uem sérthettem. Nyíregyházán, 1892. ápril 14-én , (172—1 —Bombay Lajos, s. k. (159) Csanak József, f&szer nagykereskedő. Szabó Zsigmond, fűsterkereskedó. Rickl József Zelmos, fűszer nagykereskedő. Lusztig Károly, fiszerk'-reskedő. Tóth Béla. gyógyszerész. Dr. Vedrödi Viktor, a vegyészet tanára. Miinek Gusztáv, fúszer-irn helyi ügynök. Megrendelések iránti megkeresések Debreczeube Tóth Gyula vasnagykereskedó czéghez intézendók. Felelős szerkesztő: LNCZÉDY LAJOS. Kiadótulajdonos: JÓBA ELEK. Geréby Fülöp. ffi*z rkereski-dó Dr. Király Ferencz, kamarai titkár. Hochl'elder Jakab, főszer-áru helyi ügynök. Nyilt levél Tiszteletes Baráth Imre ev. ref. lelkész urnák Gáván. Miutáu f. év márczius lG-án dalegyletünk által Önhöz iuiézett s alábbi ügyre vonatkozó ajáulott leve­lünket el uem fogadta; hanem, megsejtve tartalmát, fel • bontatlanul visszaküldte: ezúton kívánunk Önhöz szólani s tudomására hozni, hogy magaviseletét, midőu egyletünk egyik tagját f óv márczius 13-án a Gáván tartott) nép­mulatság alkalmával durván megtámadta és báutalmazta, elítéljük, mert mi ott előzetes meghívás folytán testüle tileg szerepeltünk. S a midőn eljárását müveit emberhez méltatlannak nyilvánítjuk, az egész ügyet ezennel a tisz­telt közönség bírálata alá bocsátjuk. Kelt Gáváu, 1892. ápril 9-én. A „Tiszamenti Dalegylet." Tóth Kálmán, Kun Bertalan, Kovács István, Veress János, Szikszai András, Szabó Dezső, Pásztor József, Csurka István, Sebő Lajos. Értesítés. A lapuuk 15 ik számában, a turai Weiszhaus féle birtok bérbeadására vonatkozó hirdetmény visszavonatík, mert a birtok, változott viszonyok miatt, sem bérbe nem adatik, sem el nem adó. Tisztelettel a birtokosnő. Dr. Flegmann Sándor i egyetemes orvostudor, f o s m ü t ő, j, eszközöl mindennemű fogtömést (4-2) ^ arany, ezüst cement., £ 3 foghúzást és készít műfogakat. & | Lakása Nyíregyházán, iskola-uteza 15. sz. Legelő bérbeadás. Kállay András nagy-halászi birtokában van legelőnek kiadó ÍOO hold csutka ugar és tarló szabadulástól fogva 200 hold tarló legelő. Közelebbi értesités vehető a tulaj­donostól. (177_3_1) NC XX XX XX XX XX X XX s w gyapjumosó és bizományi részvény-társaság Budapest V., Kárpát-utczaO, A gyapju-uyirá", közeledtével a t. cz. gyapjutermelők és gyapjukereskedők figyelmét számos év óta fennálló ás kitűnő hírnévnek örvendő gyapjumosódánkra irányít­juk, az időn is minél tömegesebb gyapjukülde­mények beküldését kérve. Szolgálataiuk igénybevételét aunál is in­kább ajánlhatjuk, inert kitűnőnek elismert mosásunk és osztályozásunk által gyors és legjobb értékesítésre vagyunk képesítve. Kimeritő felvilágosítással és programmal kivánatra készséggel szolgálunk. Küldeménye ket a déli vasúti állomások kivételéi csakis czégünkhöz Budapest Lipótvárosi pályaudvar ­hoz kérjük czimezni. Az igazgatóság. Városi irodánkbau (dohány utcza 1.) Neugebauer Gyula urnái felvilágosítások szin­tén szívesen nyújtatnak. (175—3—1) A\ m XX XX XX XX X J > Bor eladás. 18,OOO liter kitűnő minőségű, finom izű és tiszta, erdélyi urasági kerti (i7i_ ; i_i) Dsr gépészmérnök, BUDAPEST Üllői-út 18. szám. ^m mérsekelt áron, 100 literenkint vagy együttesen az egész eladó. Értekezhetni Dr. Rosenberg Emil orvosnál Nyíregyházán, pizonyi-uteza 17. szá 1. őszén kátrány legjobb minőségű szer: fedél-lemezek, zsindelytetők, fakerítések és cserépzsin­delyek bemázolására; valamint szőlőkaróknak phy­loxera ellen való óvszeréül is szolg.il, 100 k'ló­gramraját helyben a gyárban 4 forint­jával számítva ajánlja a (114—6—5) Miskolczi légszeszgyár. QOODOOOOOOOOOOOD000003000DDOODOOOOOOOD003 o o o D O O o o o o o o a o o a o G O Ajánl 2'/,, 3, 3 '/ a és 4 lóerejü szöges cseplókészleteket, továbbá 4, 5, 6, 8, 10 és 12 lóerejü sines gózcsépíókészleteket hosszá szalmarázókkal, alsó szeleiével és rendkívül nagy felületű rostákkal, árpahéjazó és vál.nsztó hengerrel. Fa ós szénfütésre és eredeti szalmafiitó góz­mozgonyokat. Továbbá 14. Garret &, Sons felülmulhatlan 40»/ 0 tüzelő­anyagot takarító Compound­gőzmozgonyaikat. Legjobb­nak elismert Brandfordi önmü ködö amerikai kévekötő aratógépeit. Eredeti amerikai szénagyüjtőit 1 vagy 2 ló befogására alkalmazható kombinált rúddal. Sorvető- és szórvava­vetőgépeket és miuden egyéb kisebb gazdasági gépeit. Jutányos árak. Kedvező feltételek. (163-8-1) ÜOOOO00OÜOOO0O00OOOÜO0ODOO0OO00O00O03DOJ30 000000000000000000 JOOOOOOOOOOÖ o O Asztali borok. Q 1 ltr kr. | 42 47 42 Q Marosmenti 1 az Erdélyi Q Marosmenti I.J pinczj-egyiettói sf Miskolczi W Balatonmelléki 47 O Magyarádi 42 O Hadházi „Vinkó" 1890-iki termés 42 Q Magyarádi I. (Atzél Péter termése) 57 Q Mindenféle pecsenye-, csemege- és asszú-borok. o Ásványvizek. O A legtöbb bel- és külföldi források. Friss, ez idei töltés már nagy O részben megérkezett. 1 ltr kr. Magyarádi (az orsz. közp. minta­pínczéből) 62 Egri fehér, László János pínczéjé­bői, különös figyelembe ajánlom 02 Ménesi Schiller 47 Budai vörös 62 A literes palaczkokérl 8 kr. fizetendő. o o o o o o o o _ o Vetemény- és virágmagvak Platz C. ós fia 7ilágbírü erfurti magtelepeiből. L. u c z e r n a-, lóhere- és rép a-m a Narancs és czitrom igen jutányos árban. Cognae (magvar és franczia), kis üstön főtt ó-szilvórium, borovicska és egyéb szeszes' italok. Mindenféle fiiszerárúk, úgyszintén az ungvári mümalom kitűnő lisztjei jutányos árban kaphatók (142-10-3) Hoffmann Adolf fűszer-kereskedésében. OOO O tó o o o o o o o Q o o o o o ~——— — ™ ift * A húsvéti ünnepekre ajánlok kitűnő kassai sódart. § OOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOO •M s * •X SEBES és BECK technikai gép és zsiradék üzlet BUDAPEST, Teréz-körut 38. Dúsan felszerelt raktár legjobb szerkezetű Ekék, •Boronák, (174-8-1) Eosták, Tengeri morzsolok, Trieurök s egyéb gazdasági gépekben. Szerszámok és eszközök a malom-, mezőgazdászati és a gépészeti szükséglethez. Árjegyzékek -m Hamisítatlan Monfalconi kenőcs, Valódi Oliva gépolaj, kívánatra bérmentve és ingyen. * * * * * * & & * * * w * * * * *

Next

/
Oldalképek
Tartalom