Nyírvidék, 1891 (12. évfolyam, 1-52. szám)

1891-04-12 / 15. szám

Melléklet a „IMyirvideli" 1891. 15-ik számához. A közigazgatás államosításit. — Levél a szerkesztőhöz. — Tekintetes szerkesztő úr! Volt szíves becses lapját felajánlani eszmecserére, közigazgatásunknak javaslatba hozott államo-itása kérdésében. Szives ajánlatát, kötelességérzetből, igénybe véve, engedje meg, hogy levél alakjában, Önhöz czunezve azt, tegyem meg ide vonatkozólag szerény észrevételeimet. Mert én attól tartok, bár.i mit beszeljen is, hogy ezzel a törvényjavaslattal a magyar állameszmének czélba vett megerősítése helyett az önkényhatalmi érdekek megizmosodva lépnek előtérbe. Ha a magas minisztérium ott Budapesten nemcsak akarná a jót, a haza érdekeire a legjobbat, a miben én ugyan, daczára független-pártiságomnak szeretek őszintén uem kételkedni, de képes is volna ebbeli akaratjának mindenkor érvényt szerezni, szóval, ha alkotmányos szabadságunk máskülönben teljesen egészséges alap kon nyugodnék is, éu meg akkor sem adnám ki a nemzetnek közvetlen kezéből a közigazgatási tisztviselők választási jogát, valamint nem adnám ki semmi áron, a fegyelmi bíróság gyakorlását sem megyei önkormányzatú <k jelenlegi szervezetéből (no ez utóbbi jogot, a miniszter elnöknek legközelebb közétett nyilai kozata szerint, talán nem fogja elvenni tőlünk a kormány, illetve a törvényhozó-testület többsége). Nem adnám fel ebbeli jogainkat azért, mert mindég megnyugtatóbb az a szabadság érdekeire, ha az államhatalom ténykedése, a végrehajtó hatalom is félig meddig a nemzet közvetlen kezében marad, annak közegeit erkölcsileg mint anyagilag, lehető közvetlenül befolyásolni képes. Innen van az, hogy az ujabbi időkben még azok az államok is, hol a közigazgatás államosítása rendszeresítve lett, az u óbbi időkben kezdenek idegenkedni a teljes centralisatio elvétől. Igaz, hogy nekünk magyaroknak sajátságos helyzetünk vau e tekintetben. Hazánkban a nemzetiségek közt erősen képviselve vannak a széthu/.ó elemek, melyeket csak egy erős nemzeti központi kormány tarthat féken. Tudom, hogy a lét kérdése hátra kell hogy tolja egy időre magát a szabadság érdekeit is Mert ha egyszer megszűntünk létezni miut magyar ntmzet, ha egyszer Magyarország területén, miut Krisztus palástján meg fognak osztozni a prédára vágyó nemzetiségek, akkor csak az özönvízről lehet beszélni, mely hozhat ugyan uj eget és uj földet reánk is, de az az uj föld és ég nem lesz a mi hazánk, nem lesz Magyarország, meg akkor sem lesz, hogy ha a világszabadságuak zászlója leugene is annak magas ormain, de sokkal inkább ui«g fogna történni annak az ellenkezője, sokkal inkább hozhat reánk az az özönvíz kancsuka esőt, hozhat ránk csak rabbilincseket! De én határozottan tagadom, hogy a közigazgatás államosításához hazánkban a lét és uem lét kérdése volna hozzákötve. Hanem azt beismerem, hogy itt is kell valamit kigondolni, t. i. a közigazgatás terén, a magyar állameszme megerősítése érdekében, de a nemzet önkormányzati jogának a lehető megsértése nélkü

1, hogy azok a nagy hazafiak, kik Daco-Románia

; Éjszakés Dél-Szláviában és a nagy Szerbiában, igaz muszka rubelekért szítják a gyűlölség tüzét a magyar állameszme ellen a különben becsületes, a sorsával megelégedett jó köznép között, kellő korlátok közzé szoríttassanak, (mert ellenségeinket soha nem kell kicsinyelni). A többi óveszközöket most mellőzve, p o. az országgyűlés, tekintettel nagyon indokolt kényszerhelyzetünkre, nem vehetne magának szabadságot törvényt hozni, miszerint a belügyminiszter a magyar állameszme szükséges megerősítésére tekintettel, belátása szerint egy időre akkor, a mikor azokkal, akikkel (a különben szabadon választott tisztviselőkkel) az elhelyezésre (dislocatío) nézve szabadon rendelkezhessen ? Tessék csak Moldován Vazil uramat, ki ugyan adja a nagy hazafit, tartva a főispáni ommipoten tiától, de guba alatt meg, híveivel folytonos érintkezésben lévén, lázit a magyar állameszme ellen, a minisztériumnak p o. Debreczeu-Hajdumegyébe, áthelyezuí, es a foga ő kelmének azonnal ki lesz verve. Hát volna annak más, több útja-módja, hogy azok a veszedelmes elemek ártalmatlanná tetessenek, csak akarni kellene, volua kinek. Igen, tessék a m. kormány, illetve törvényhozó testületnek a megyéket talán minden más tekintetben reformálni, mert sok igazitni való van biz abban, a közérdek szempontjából, csak a tisztviselők valasztási jogát, a fegyelmi hatóságot ne vegye el a nemzet, illetve a megyéktől, mely jog egyedüli anyagi biztosítékát képezi jelen viszonyaink között alkotmányunknak. Lehet én nagyon setét szemüvegen nézem a világot Hiábau a forró kása a szánkat már sokszor megégette. Nagysu természetes, „a kit a kígyó már egyszer megharapjtt, a gyíktól is fél". Hanem, ha valakinek nincsen semmi, de igazán semmi magán érdeke a törvényjavaslatnak hová leendett eldülését illetőleg, bizo ny nekem nincs, távolról sincs. Jóhiszeműségem, őszinteségemet e tekintetben, a ki viszonyaimat közelebb ismeri, senki kétségbe nem vonhatja. Tehát elfogult e tárgyban, legalább az önzés parancsoló szenvedélyétől hajtatva távolról sem vagyok. Igen, én azt mondom, hogy minden jó meglehet abban a kiuevezendettj közigazgatási hivatali karban,

ahanem egy nem lesz meg benne soha (általánosságban beszélek), soha se lesz határozottan, feltetlenül nemzeties érzelmű, már a közszabadság érdekeire tekintettel. Mert lehet magyar, nemzeti, de nem szabadságszerető is. Igen, azzal mi a nemzet óhajtása, nem sokat fog törődni; mindig csak a központra néz feltétlenül, mint a napraforgó virág a hogy mindég a nap felé fordul; a központ lesz az ő Istene, akár hazafias, akár hazafiatlan érzelmű lesz az a központ. P.obalum est! Ne mondják azt nekem: hogy hazafiatlau nem lehet, absolute nem lehet az a központ, mert mire való volna akkor a képviseleti országgyűlés mire való volna az a pu'lainenti felelősség? A „NYIRVIDÉK IÁUCZÁJA ~ E dal utolsó. ... (A mult virágaiból etxlékül a jövőnek.) E dal utolsó, mit te rólad irok, És azután a lantom elvetem, Minek a dal már összetört szivemnek? Enybületet nem adhat ez nekem. A boldog múltban te adtad az eszmét S sz'-relmedet én dalba foglalám, Ha elmerengtem ittasult gyönyörrel Szelíd arczod lldvadó mosolyán. EmléliSzel-e még, a midőn remegve Nyujtád felém hí fehér kis kez.-d, És hu keblemre némán ráborulva Szivmen vert, dobogott a szived? Akkor azt mgtad : nem fiigs* elfeledni, Velem leszesz öröm és bú között, Hová lett mindar, a mit úgy Ígértél ? Szerelmeddel együtt elköltözött. . . . Mindennek vége . . . elszakadtam tóled . . . Isten veled! találd f.'l üdvödet; A boldcgságnak aranyos derűje Hintse be fényny<*l ifjú életed. E dal utolsó, mit ti hozzád irok, Megcsalt szivbtn a dal meg nem terem, Ha hü leányról uem zenghetek többé, Hűtlenről ne ... ne da'oljou szivem. Szobránczy. A hangverseny. A kisebb vidéki városok lakosait reudszerint úgy hasonlítják össze a nagyobb, tehát intensivebb szellemi emporium gyanánt szereplő városokéval, hogy az előbbi szörnyű kíváncsi szinte a balekségig, inig az utóbbi bi zonyos szélesebb látkört elárulva, nem tud hevülni anynyira a város eseményei iránt, különösen, ha az műkedvelői előadás, vagy ugyanilyeu hangverseny. Hiszen — ez az általános nézlet — a színházak nagy művészei végtére is sokkal tömörebb tekintélyű productiót uyujtauak, semhogy az ezáltal tulmagasra nemesitett ízlés kellő kielégitest nyerne kísérletezők ki nem forrott előadásaiból. Általánosságban így vau! És azért mégis a legnagyobb városokban ugyauaz a közönség a legszorgalmasabb látogatója a műkedvelői előadásoknak és hangversenyeknek, amely leghivatottabb tapasztalatai következtében irányadó véleményt nyilvánítani — mondjuk — a királyi operában vendégszereplő koloratur énekesnő tehetsége és szerződtetése tekintetében. Ellenben ismét a kisebb városok közönségének az a része, amely egyáltalában képtelen túlterjeszkedni „a becsali csárdáu", feltéve, ha a nervus reruin gerendarum nem képez akadályt, meunyire lázas izgatottsággal érdeklődik a hangverseny iránt, menuyire belemerül az előadandó zeuedarabok szépsége, előnyössége, és hatásának fejtegetésébe! hogy jóakarói előtt szinte tekintéllyé magasul fel. Ez a közönség az estélyek legszorgalmasabb látogatója És ez igy van helyesen. Az első esetben azért, mert a közönség ítélete, legyen az bár bal is, nem tekinthető irányadónak elkényeztetett ízlése miatt. A második esetben pedig nem döut enuek az ellenkezője miatt. S ekként a szereplők iniLden helyen, minden oldalról tökéletesen fedezve vannak. De a nagyvárosi élet számtalan alkalmat nvujt egyszersmind ahhoz is, hogy épen az ízlés fejlettségénél fogva, csillogó külszinektől elragadtatva, túlzásba ejtse a hallgató közönséget, míg proviucziális helyeken ismét ennek ellenkezője állhat meg, s igy az általános vélemény mindkét helyen nagyon is ingatag értékkel bír. Valószínű tehát, hogy az ilyen estélyek szereplőire a legmegnyugtatóbb hatást az gyakorolja, ha az összbenyomás és az estély általános sikere vétetik figyelembe, s az részesül elfogulatlan bírálatban. E tekintetben máisokkal inkább elfogadható a közönség véleménye, mert a gyakorolt hatást összesítve legtöbbször, uem szenvedhet látta ni csalódásból eredő módosulást. Megnyilatkozik az akként, amiut tényleg volt!! Hanem hogy visszatérjek ahhoz, miszerint a kisvárosi ember szörnyen kíváncsi, különösen annak egyik Ami pedig demokrata elvtársaimnak abbeli reménykedését illeti, hogy a kinevezési rendszer következtében a közigazgatási hivatalok betöltése nem lesz az úgynevezett „jó családok" sarjadékainak elhelyezesére privilégiumképen fenntartva; hogy ez az elem leszorul s helyét az u. n. polgári osztály tauult tagjai foglalaudják el: hát ehez először is igen magas fokú elfogultság kell, mert bizony az államosítás esetén is ezeknek a „jó családokénak a befolyása nem fog megszűnni, és másodszor, ha a vármegyei hivataloknak az eddigi gyakorlat szerint való betöltése folytán hibák történtek, azt uagyobb kvalifikáczió kívánása s a kormányhatalom részéről szigorúbb ellenőrzés gyakorlása a'ltal meg lehetett volna előzni s el lehetne most is hárítani. En szeretem hinni, hogy azok a demokrata urak, (ha ugyan igaz demokraták, felfele is igyekeznének érvényt szerezni a demokrácia eszméinek) jobban meggondolva a dolgot, megadják magokat a közérdek oltára előtt, örömmel dobják oda imádott énük önző érdekeit áldozat gyanánt a hazaszeretet, az oltár szent tüzére, és elpirulva hallgatni fognak. Kálmánchelyl János. A községi jegyzők < rdekei és uz államosítás. A szabolcsvármegyei községi és körjegyzők egyesületének e hó ló ikén tartandó közgyűlése, tanácskozásainak egyik legfontosabb tárgyaként foglalkozni fog a legközelebbi jövő, illetőleg a községi adminisztráczió államosítása folytán bekövetkezendő helyzettel. A tauácskozás alapját miudeu esetre az országos jegyzői egyesületnek e tárgyban az országgyűlés képviselőházához intézett kérvénye fogja képezni. Épen ezért egész terjedelmében közöljük alább e memorandumot. Előzetesen csupán egy megjegyzést kívánunk tenni. Azt t. i., hogy az országos jegyzői egylet felirata csupán a körjegyzőkről beszól, mintha a községi Önkormányzat államosítása által, a megváltozott viszonyok a községi jegyzők helyzetét uem ériutenék. Pedig a községi és körjegyzők között nálunk és az ország igen sok vármegyéjében még a fizetés dolgában sincs különbség az egyik egy, a másik több községnek a jegyzóje; fizetése mértékének megállapítása által — alig egy két kivétellel — mindannyi a szabályszerűen megállapított mellékjövedelmekre rá van utalva. Abbau sincs továbbá a községi és körjegyzők között különbség, hogy egyik is, másik is életfogytiglan lett megválasztva s hogy hivatalától egyik is, másik is csak fegyelmi ütőn mozdítható el. Az országos jegyzői egylet feliratáuak kifogása tehát az uj községi törvény ama tervben levő intézkedése iránt, mely szerint a mostani községi és körjegyzők 1895. végéig — mint ideiglenesen kinevezett állami tisztviselők — állásukban meghagyatnak, azután pedig, akik alkalmatlanoknak találtatnak, nyugdíjigényeik akceptálásával hivatalukból elbocsáttatnak: ez a tervben levő intézkedés a községi és körjegyzők érdekeit egy aráut érdekli s amennyiben sérelmes, a községi és körjegyzőkre nézve az egyaránt sérelmes. * * * E rövid megjegyzés után közöljük az orsz. központi jegyzői.egylet feliratát: neméről elmondok egy esetet, a most egy hete lefolyt példátlan sikerű hangverseny előzményeiből. Eltelve jogosult reményekkel a főgimnáziumi hatig* verseny iránt, legmélyebb gondolatokba merülteu koptattam egyik előző napsütötte délutánján a város gyalogjárdáit. Előttem élénk discursiót folytatva, két idegen ur haladt. Mindkettő érdeklődést fejlesztett bennem, mert beszédjük tárgya épen a hangverseny volt. Megengedve magamnak tehát egy kis indiseretiót, oly közel haladtam hozzájuk, hogy minden szavukat megérthettem, s ezekből a következő párbeszédet állíthattam össze. A. Tudod e hogy X.-né apprehendál? B. Abban nőtt fel. A. Készült a konczertbe, s nem kapott csak a 13-ik sorban helyett, innen pedig nem lehet elég jól fixirozni a szereplők arczát. Képzeld csak föltette magában, hogy ezen a hangverseny összes figyelmét a szereplők külső megjelenésére fogja fordítani, s összes képességét a toillettek és a szereplők magatartásának elbírálására concentrálja, mig közös megegyezéssel az előadásra Y.-né tartozott gondot fordítani, s más nap élményeiket kicserélték volna. B. És ettől a tanulságos élvezettől elesett. A. El biz a szerencsésen. Q. né még tovább ment, elhatározta ugyanis magában, hogy N. ué bosszúságára.... B. Pompásan fog mulatni terve dugába dőltén. Néha ugyan szellemes ötletei vannak! A. Meglehet, hanem azt tűzte ki feladatául, hogy a tapsok mennyiségéből, amely az egyes szereplők megjelenésére és szerepük inegpótolására fog megkívántatni, eiry kis statisztikát tog összeállítani, amelyből aztáu meg lehet tudni hogy a közönség hangulata mily irányú, s általában, hogy mily véleményt nyilvánítson majd, ha X. és Y.-néval összeül megbeszélni a hangverseny részleteit. S igy valószínű, hogy alaposabb vélemény nyilváníthass birtokában lesz, mig X.-né csak a toillettekről s egyéb külsőségekről tarthat majd prelectiót.