Nyírvidék, 1891 (12. évfolyam, 1-52. szám)

1891-11-08 / 45. szám

Melléklet a „Itfyirvidók" 1891. 4S-ih számához. zium, mint a közművelődés terjesztésének főfaktora, jelentős tényező volt. S meg is marad annak, sőt fokozott mértékben lesz azzá a kultura terjedésének és elterjedtségének mértéke szerint. Megmondjuk mindjárt és megmagyarázzuk aproposját e kérdés felvetésének, melyre látszólag, a külső körülmények szerint semmi szükség. Nyíregyháza város közönsége a napokban fejezte be egy nagy vállalkozását. A.t általános felfogás szerint — s ennek a felfogásnak városi határozatunk számadásai igazat adnak — m"ost már egy kis pauzának kell következni. Nem szeretnénk, ha félreértetnék s ha rosszul magyaráztatnék — amire hivatkoztunk — az a felfogás, mely — ezt konstatáljuk — napról-napra jobban tért hódit. A pauza, melynek további vállalkozásainkban be kell következni, nem a nyugalmat, nein a tétlenséget jelenti. Ha nem jelenti azt, hogy vegyünk egy kis lélegzetet, hogy szívjunk uj erőt magunkba s hogy ezt a pauzát arra használjuk fel, hogy idáig tett nagy alkotásaink gyümölcsét élvezve, tőkésitve uj erőket gyüjthessünk a tovább haladásra. Jme, ebben a felfogásban benne van a jogosultsága, meg van az időszerűsége ama kérdés fölvetésének, hogy főgimnáziumunk, mint elsőrangú fontosságú tényező, a további erőgyűjtésnek munkájában minő helyet kell hogy elfoglaljon. A nyíregyházai főgimnáziumunkról igen jelentős s a legautentikusabb tényezők kiállították már a bizonyítványt, hogy —minden cziczomás kifejezés nélkül mondva — hivatásának teljesen megfelel. Örömmel jegyezzük ezt föl; de — nem erről a kérdésről lévén szó — e följegyzésünkkel most csak azt kivánjuk demonstrálni, hogy közművelődésünk fejlődésének egy hatalmas, kellőleg szervezett és ellátott faktora, miut az emlegetett s immáron bevégzett vállalkozásaink egyike, a további belső erő-kifejlesztés motoraként rendelkezésre áll. És itt rátérünk a tárgyra és fölvetjük a kérdést, váljon Nyíregyháza város népe — eltekintve az intelligencziától — kellőképen és a szükséges módon és arányban igénybe veszi-e a közművelődésnek e hatalmas intézményét, s él-e — okosan — azzal a haszonnal, azzal a nagy elönynyel, hogy Nyíregyházán a tudás terjesztésének egy kifejlett és teljeten berendezett, a város lakosságára nézve igen olcsón, csaknem ingyen igénybe vehető intézménye létezik? Statisztikai adatokra való hivatkozás nélkül is megadhatjuk a választ, hogy: nem! Sőt konstatálhatjuk azt is, — ami pedig sajnos visszaesést jelent, — hogy főgimnáziumunk növendékei között évről évre kisebbedő számmal vannak — a tanulók létszámának folytonos gyarapodása mellett is — városunk vagyonos, tehetős földmives családainak gyermekei. Miért van ez igy? Nem árt — úgy hiszszük — őszintén megmondani az okát. A mi népünk szorgalmas, munkás, de uem csak azért, hogy a megélhetésre biztos eszközöket szerezzen, hanem mindenek fölött, hogy gazdagodjék. Ez a czélja és semmi más. A vagyont nem az élethez szükséges jóuak „A NY1RV1DÉK TÁRCZAJA." E»y uyolcz águ családapa. Vöcsök Ábris raktárnok volt egy vidéki gőzmalomban. Összes teendője abból álla, hogy a raktáron lévő lisztet, az igazgatóság utalványai szerint, hol nagyban, hol kicsiben kiadogatta s a kimért mennyiségeket pontosan jegyzékbe foglalta. A ki látta, tudhatja, miszerint az efajta munka pipaszó mellett könnyen végezhető, a mellett még soha senki meg nem kaptásodott szellemileg, nem is egyéb az, sine curanál. És még is járt vele két annyi fizetés, mint egy minimális dotáczíóju néptanítónak dukál. Jóllehet, hogy évi 600 frt. sem valami zsírtól csepegő jövedelem, mert legéuyemhernek nem sok, családosnak nem eleg, ha nem muszáj; de, ha muszáj: több az elégnél. Különben minden paplan elég bosszú, ha jól összehúzódunk alatta. Fő dolog: a megelégedés. Vöcsök pedig megelégedhetett, mert máu az V ik latin osztályban hínárként fogták le a secundák annyira, hogy segítség ért ama bizonyos hat ökörhöz kiáltott, de biz azok tovább legeltek. Igy került Ábris haza. Már a bakaéletet is végig masírozta, s jóval közelebb volt a XXX-hez, mint a kettőhöz, midőn a fent nevezett állást, hatalmas protekció utján elcsipheté. Középmagas, tulköpczös termete, erősen csurgóra álló, sáfráuyszinü bajusz által kétfele osztott, holdvilágkerek ségű ábrázata, örökké mosolygó, szurókás, apró szemek kel, vajmi jucundus egyéniséggé tevék. Groteszk mozdulataival, de kivált derült arczáuak tréfáit kedvelő játékaival mindenkiben rokonszenvet keltett maga iránt. Bukott diák létére elég szellemes is volt, szóval ha akarta, tudott fulánkos, bombasticus vagy lapidaris stylussal élni. Neki is voltak, mint minden embernek jó és rossz tulajdonságai. Valamennyit absurdum előszámlálnom, csak i tek inti, hanem czélnak A mi népünk fősvény, de nem takarékos, nem előrelátó. Ilyen gondolkozás mellett aztán nincs mit csodálkozni rajta, ha a jómódú gazdaember jobbnak tartja 10—12 éves fiát kiküldeni a mezőre disznót őrizni, az iparos, minden további tanítás nélkül befogni a mesterségbe, a helyett, hogy iskolába küldené. Pedig ugy van, akár milyen sajnálatos dolog is. Sajnálatos pedig nagyon. Mert városunk eddig való fejlettsége szeriut is, de különösen a legközelebbi jövő erő-gyüjtő munkájához tanult, művelt földművesekre, iparosokra van szükség. Szüksége van e városnak arra, hogy intelligencziája számban és erőben növekedjék, s bizonyára örvendetes és szük; séges is lenne, hogy ha ezt a szükségletet — hogy ugy mondjuk — a maga termeléséből látná el. Nagy feladat már e tekintetben a tanítókra. A jövő nemzedéket ők nevelik! Ébreszszék föl benne a szellemi vagyon megbecsülését, ápolják a tudnivágyást, tárják föl előttük az ismeretek kapuit úgy, hogy lelkükbe a tudomány is eláraszthassa világát. I Lehet, hogy munkájok eredménye csak évtizedek múlva fog megvalósulni, lehet, hogy az elvetett mag csak évek múlva fog életre kelni: de ha majd kikel, ha majd teremni fog, akkor övéké lesz a legnagyobb dicsőség városunk közművelődésének emelésében. Adja isten, hogy muukájok, ez a fáradságos munka sikerüljön, adja isten, hogy főgimnáziumunk osztályai kicsinyeknek bizonyuljanak a tanulók befogadására, mert főgimnáziumunk csak ugy érvényesítheti teljesen a város műveltségének fejlesztésére való előkelő befolyását, ha tanítványai legnagyobbrészt a város gyermekeiből kerülnek ki. A A mi ezredünk. Itt vannak közöttünk, ünnepélyesen kifejezett szives Isten hozottal elfogadva e város polgáraiul s ilyenekül hivatalosan proklamálva. Amit dr. Meskó László a város közönsége nevében üdvözletül mondott huszárainknak, az nem csak nagy ékesszólással elmondott beszéd volt, hanem egészen hű és teljes kifejezője amaz érzelmeknek, melyekkel e város polgársága uj lakóit fogadta és őszinte tolmácsolója a reményeknek és vágyaknak, melyeket a 14-ik huszárezred bevonulásáuak és megtelepülésének nagyfontosságú s egész városi közéletüukre kiható tényéhez füzünk. És örömmel konstatáljuk, hogy a mult vasárnapi fogadtatási ünnepély egyes momentumai megerősítették reménységeinket s tápot adtak vágyainknak. Konstatáljuk ezt az ezred parancsnokának beszédeiből s az első érintkezésnek ama szivélyessége, fesztelensége alapján, mely1>el polgár és katoua összevegyült. * * * A vasárnapi ünnepélyességek lefolyásáról a következő tudósítást közöljük: A bevonulás. Teljes diszbeu Lenk Albert ezredes vezénylete alatt vonult ki az ezred vasárnap reggel 9 órára a tokaji országútra, ahonnan a bevonulás történt. Az ezredet a város külső területének határánál Kerekréthy Miklós városi katonaügyi tauácsos üdvözölte a következő beszéddel: azt az egyet hozom fel, hogy ha ugy uzsoua tájon aludttejjel, meg borral kínálták valahol, hogy válasszon, mindig, de mindig a bort választá. 0 maga moudá, miszerint ezt a természetet nagyapjától örökölte, ki valamikor jó módú kapás volt ott, hol az egri bikavér terem, s tőkét, vagy bort kelle bár hoinlítaui: mindenütt ember volt a talpán mig bírta. Egy ideig nyugodtan mázsálta Vöcsök Abris a lisztet, mikor lehetett, járta a bolondját, azt a nemzetközi volapük táuczot, melyet miuden valamirevaló fiatalembernek el kell járnia; egyszer csak elkezdett házasodni. Előbb félig behunyt szemmel, üres zsebe tanácsán indult, olyan leáuyt keresendő, Ifinek neve nemcsak a matriculaban, hauem a telekkönyvben is fellelhető, vagy fellelhető leszen. Azért keresett ilyet, mert látta, hogy milyen jó esőben üveges hintóban ülni, Akadt is olyanfélére, aminőt ó keresett, de hasztalan, mert ha az A. B. lapou volt is mire nézni, a C. lap mindeniknél merevül be volt firkálva számokkal. Jó sokáig röpködött rózsafelhök közt Ikarus szárnyakou, mig végre leolvadtak szárnyai s a magas regiókból a kiábrándulás sivatagjára pottyant. Nem kapkodott többé chimarak után, nem járt ébrenlétében utópiában, h.inem üres zsebébe bele nyomta az öklét, hadd legyen tele, szemeit erősen feluyitá és szemére, meg szivére hallgatva kémle lódék a szárnyatlan angyalok között. Talála is hamarosan, kedvére valót. Selyembőiüt, kökényszeműt, hollófilrtüt, kiből olyan friss és kiváuatos menyecske lett, akárcsak a jó ropogós Pongrácz-csereszuye. Szerették egymást kimondhatatlanul. Kis fészkök egy lelopott darabja volt a paradicsomnak. Vöcsök nullificalt mindent a világon. Arany, ezüst, hintó, suviksz volt előtte. Nem egyszer szerette volua kis feleségét megenni, miként czígánygyerek a turósderelyét, de hát akkor mi maradt volna más napra 1 Igy aztán csak az elvnél maradt, a telhe tetlen ciunibalismus. A mi étkest az asszonyka piczi keze eléje adott, az neki olyan volt, lett légyeu bár árpapuliszka turó uélkül, mint a olympusi mithologiai Méltóságos ezredes úr! Nekem, mint Nyíregyháza város katonaügyi tanácsosának jutott azon megtisztelő szerencse, hogy itt, a város külső határában, ügy a városi hatóság, mint a város összes lakossága nevében Isten hozottat mondiak a vitéz 14. cs. és kir. huszárezrednek. Az üdvözlő beszédre Lenk ezredes következőleg válaszoltl Kedves szavait megköszönve, azt mondhatom, hogy ezredemmel tisztelt városukba auuál szívesebben bevonulok, minthogy tudom, miszerint Nyiregvháza tisztelt polgárai a katonaság iránt ósziute és barátságos indulattal vaunak. S ha ezennel megengedi, hogy a város határába belépjek, ugy el nem mulaszthatom ezeu első lépéshez azou őszinte óhajomat fűzni, hogy ezen elsó lépés mind kettőnknek, azaz Nyíregyháza városának és az általam vezényelt ezrednek örömet, szerencsét és áldást hozzon i Az ezred ezután a tokaji utczán át bevonult a városba s a városház-téren foglalt állást arczvonalbau, miközben Benczy zenekara a Rákóczy indulót játszotta, benyúlva a jobb- és balszáruyával a "városház és pazonyi utczába. Az ezred felállítása megtörténvén, Lenk ezredes a vármegyeháza elé lovagolt s magához rendelte az egész tisztikart. A városháztér környékét kordonokkal elzárva,ezernyi ember lepte el. A palota erkélyén diszes hölgyközönség helyezkedett el s tömve voltak az ablakok. Maga az épület s a környező házak fel voltak lobogózva. A palota bejáratától balra tribun volt felállítva, melyen a városi képviselőtestület tagjai, élükön Miklós László alispán és Bencs László polgármesterrel helyezkedtek el. Mikor az ezred felvonulása a maga impozáus látványával megtörtéut, dr. Meskó László városi t. ügyész az emelvény élére lépett s a kövétkező remek beszédet iutézte az ezredeshez: Méltóságos ezredes úr! Nagyrabecsült tiszt urak! Vitéz huszárok! Végig pillantva a körünkbe érkezett 14-ik huszárezred fényes sorain, betelve a gyönyörű látvány nyal, melyet a magyar haza védelmére hivatott hadsereg egyik gyön gyének, az előttünk felvonult huszárezrednek harczi sorai nyújtanak: az elsó érzés, mely szivünk mélyéből utat tör s kifejezést keres — a vendéglátó magyar házigazdának, Nyíregyháza városa közöuségéuek igaz, szívből fakadt örömérzése a felett, hogy a várva-várt kedves vendég végre megérkezett, — hogy a vágy, melyet egy évtizeduél hosszabb időn át tápláltunk keblünkben, végre megvalósult s hogy a még 1880-bau kitűzött czél felé repeső, minket hol elhagyó, hol újra kecsegtető remény: íme teljesült. Ezen örömérzés adja most ajkamra a szót, hogy Nyíregyháza város közönsége legszívélyesebb üdvözletét tolmácsolva azt mondjam: Isten hozta a 14-ik huszárezredet körünkbe! Vendégét szívesen látni; jellemének fővonása s vérré vált természete a magyarnak. A mi vendéglátá unk örömét azonban még bensőbbé teszi, még fokozza a tudat, hogy e vitéz katonák, kik ma még először látott kedves vendégeink, e percztől fogva már rendes, állandó lakói is városunknak, osztályosai örömünk és bánatunknak, kik itt lesznek hivatva magukat feladatuk teljesítésére: a haza védelmére, a harcz viharaira megedzeni és kiképezni. Az általános védkötelezettség, e gyönyörű demokratikus eszme — egyenes kifolyása a houpolgárok közötti egyenlőségnek — a társadalom s a hadsereg közötti viszonyt gyökeresen átalakította. Katonává tett egy részt minden polgárt, s ha veszélyben a haza, fegyverbe hívja minden hű fiát. jeléül annak, hogy a korszellem még a véradó lerovása körül sem tűri meg a kiváltságot, s a hazáért való küzdelemre kinek-kinek egyforma alkalmat nyújt; de más részt szoros kapcsot létesített a polgár és katoua görög isteneknek az ambrózia, amit pohárába öntött, ha mindjárt a vizkórban elhunyt t.-löki városi kútból meríti vala is, nektárizű lett volna csóktól mámoros ajkának. Ekként telének hetek, havak: ugy éltek kettecskén, mint potykák a Tiszában, mikor a halászok aratni vaunak. Lőn pedig egyszer — amin cseppet sincs mit csodálkozni, — hogy Vöcsök apai örömök reggelére viradott. No hiszen ! azt a boldogságot kellett csak nézni. Keblére szerette volna ölelni ez egész világot. Képes lett volna megvigasztalni az árokba dőlt fazekast, ami pedig nem olyan könnyű dolog, ha az ember az egész edénykárt busásan meg nem akarja fizetni. Hivatalában rosszul mért, hibásan jegyzett, tetótól talpig confusió volt az egész ember. Lett keresztelő olyan, hogy a garatok másnap majd mindig üresen jártak, többször öntöttek a maguk garatjukra, miut a maloméra. És aztáu az apai örSmök, kevés kivétellel, évenként ismétlődnek. Mikor Vöcsöknek ötödször kellett volna örülnie, már csak egy cseppet örült; a hatodiknál már ott is megvakarta a fejét, hol soh'sem viszketett, mert a 600 frt. ugy állott, mint Sión hegye, a család pedig folyton növekedett s vele tactusban a szükség. A hetedik örömet pláne a veudéglőben busnlta el, három szál czigáuy hangicsálása mellett. Folyton azt a nótát húzatta : „Szép élet a legényélet, csuhaja! ... * Mehetsz már Ábris, gondolák, akik ismerték a dolog bibijét. Elég az hozzá, hogy Vöcsök Ábris 8 élő gyermek nek lett papája. Füstölt is a feje, midőu arra gondolt, hogy 5 közülök leány. Már a kisebbik elő;t valónak a legifjabb nénje is bálra képesített, a legidősebb pláue ugy irtózik a népszámláló ügynöktől, miut ördög a tömjéntől. Vagyon pedig uem volt, nincs s hihetőleg uem is lesz. Ilyen gondolatok közt verte Vöcsök egy ebéd utáu villájával az előtte lévő boros poharat, miután belőle az utolsó kortyot is kihörpenté. Verte a czapfensztrájkot és .a gondok kirukkoltak. A gyermekek már mind szét mentek az asztaltól, csak a kis Gyuri ült még ott, magos karos székében, s az előtte levő tányér-