Nyírvidék, 1891 (12. évfolyam, 1-52. szám)

1891-08-23 / 34. szám

„IN Y I K V 1 I> É K." Minden órádnak leszakaszd virágát, A jövendőnek sivatag homályát Bizd az Ist«nség vezető kezére, S élj ÍZ iüő.tl. És mi euuek az oka? Az ok igeu egyszerű. A szülők oly családnál helyezték el gyermekeiket, ahol a szülői körbeu megszokott mely vallásos érzelmet ueui szemlélhettek, uem gyakorolhatták, ahol semmiféle felügyeletbeu nem részesültek, szorgalomra nem lettek serkeutve s igy nagyon természetes, hogy erkölcsileg hanyatlottak és hanyagok lettek. Tény az, hogy a gyermek szivét első sorban az ragadja meg, a mit saját szülei- és azok helyetteseinek körében lat, hall és tapasztal. Ha tehát a vidéki gyermek oly családhoz, egyéuhez kerül, ahol ugyanazt a mély vallásosságot látja, melyet édes otthonában gyakorolt, ahol őt épeu ugy intik, buzdítják szorgalomra, mintha csak édes szülői voluáuak, a kor ez a körülmény nagyon is elősegíti a szívben való meggyökerezését a mely vállá sos érzelemnek ós az előhaladást az egyes tudomány szakokban. Mindezekből világosan láthatják a vidéki szülők, hogy tanuló tiaik szállásának megválasztását uagyon is szlvököu kell viselniök. Azért tehát a vidéki szülők igen helyesen járnak el gyermekeik elszállásolását illetőleg, ha e tekintetben az igazgató- és a tauár urakkal előzetesen beszéluek, mert ők bizonyára nagyou jól ismerik azou egyes családokat, kiknél a vidéki gyermekek a legjobban elhelyezhetők. Tudjuk, hogy a szállásadók a szülők helyettesei; óhajtandó tehát, hogy azok oly egyének legyenek, kik akarnak is és képesek is az iskolával együtt ugy müködui, hogy a nálok elhelyezett tanulók miud vallásos érzelemben, miud hazafiságbau, mind pedig tudomáuybau öregbedjeuek. A jégbiztosításról. Tisztelt Szerkesztő barátom! Becses lapod augusztus ltí-iki számában „Az aratás" czimeu többek között egy szelíd felsóhajtást olvastam, mely szerint „óhajtandó volua a kötelező állami tűzkár biztosítás mellett a kötelező jégkár biztosítás is, vagy még ez utóbbit behozui iukább, mert nagy gondtól szabadulna meg ezáltal az ország szegényebb lakossága." Minthogy ezeu eszme megvalósításáról ez idő szerint csak meg miut talán az igeu igeu messze jövőben meg valósitható ideáról beszélhetünk, engedd ineg, bogy igeu becses lapod hasábjain — igy alkalomszerüleg — a jégkár biztosítást illetőleg, őszintén| elmondjak egyet-mást, a gazdaközönség érdekébeu. Valóban elszomorító dolog az, hogy ma napság a jégkár biztosítást illetőleg országszerte a gazdaközöuség azon uagy többségénél, kik nem üzletszerüleg haszonlesésből biztosítanak jég ellen, csupán előítéletből a közöny megbotráukoztatoau nagy. Azok pedig, akik bisztositauak — tisztelet a sok kivételnek — tu csigázott igényeikkel sok esetben alig elégíthetők ki. Mutatja ezt azou példa, hogy most ket év előtt 5 biztositó társaság (Adriai, Fouiciere, Duua, Magyar-Frauczia és Phönixj, kiknek tiuauczialis szempontból úgyszólván ellentétes erdekeik vaunak, ezen kérdés sikeres megoldhatása szempontjából szövetkeztek a jeg károk közös rendezése végett Warhmauu Józsbf igazgató úr szakszerűen kitüuó vezetese alatt. Hogy szakszerű a szövetkezeti vezetés, ezt mindjárt megláthatja a gazdaközöuség azou körülméuyból, hogy a .jégkár becslői kart" többnyire soraikból veszi az igazgatóság, akik értik és tudják felfogui és méltauyolui a gazdaközöuség helyzetet is. S egész bátran, ország világ füle hallatára állitha tom, hogy utasítást nem kap egyetlen becslő sem, hogy a biztosító féiuek tényleges kára meg ne fizettessék. Nagyon elterjedt az a betegség, mely iránt ujabban a Koch oltásai is fölkeltették a köztigyeimet, t. i. a gümó kórság vagy a tuberkulózis. Ennek mérge szinte ott lehet a száj fekelyeibeu, többnyire azonbau a tüdőben tenyésző bacdlusok a tüdőből kiköhögőtt turhábau jutnak az ember szájába. Az ilyen betegek a velük együtt élőkbe többnyire a tüdóvész csiráit oltják ugyau be, de gümőkórságos fekélyt is csókolhatnak a szájra, szemre vagy az arcz más részére. Az ily fekély már egymagában is elég nagy baj, de meg a test általáuos tuberkulozisos megfertőzésének is a kiinduló helyévé válhat. A gyermekek világában olyan végzetesen pusztító torokgyikuak vagyis difteritisznek is mennyiszer lett már áttolója az a rosz szokás, hogy minden látogató sorra csókolja a család gyermekeit. Nem szükséges, hogy a ki a csókot adja, difteritiszes legyen, lehet a fertőzéseknek ugy is a közvetitóje, hogy elébb beteg gyermeket csókolt meg, ő maga nem kapja meg a bajt, de a betegség mérgét áttolja az egészséges gyermekre, a kit azután csókol meg. A szájba jutó fertőző matéria eloszlik e nyálban s hátul a torokban megtapadván, kifejleszti a toroknak borzasztó gyuladását. Éppen igy terjedhet a szamárhurut is. A gyermekeknek ez a görcsös köhögése szintén nagyon ragadós betegség, melv felnőtteket uem szokott ugyan bántani, de az ő csókjuk lehet a közbenjáró az egészséges és beteg gyermek között. A szájban, a fogak között megtapadó s rothadásnak induló ételmaradékok, odvas fogak szennye, a dohány és szeszes italok bűze szintén átjuthat a csókoláskor a gyermek szájába. Oka lehet, a gyermek szája fájásának, gyönge gyotnrocskája elrontásának, vagy talán a gyerme kekre olyau veszedelmes hasmenésnek is lehet egyik okozója. A kis gyermeknek az arcza bőre is igen érzékeny, köuuyeu érdessé, ótvarossá válik, ha tisztán uem tartják. A szájnak megérintése, a folytonos csókolgatás is bűnös lehet ebben. A kézcsókolás annyival iukább forrása lehet a fertőzéimek, még pedig leginkább közvetítés utján, mert nem csak magunk és gyermekeink csókoluuk kezet, asszonyainknak, hauem mindenféle cselédeink is. A kézre, akar Nyiltan ki merem mondani, mint gazda, mint becslő, hogy a bejelentett jégkár esetekben 100 eset közül 90 esetben a társaságok húzzák a rövidebbet. A jégkár 90 esetben amennyivel, anuyival tulfizettetik a gazdaközöuség (sok esetbeu jóhiszemű) tulkövetelő, mondhatnám elfogult álláspontjával szemben. S mégis a legsújnosabb azou körülmény, hogy egyes uagyhangu kielégíthetetlen felek lármája, a gazdaközöuség kielégithetőbb részét befolyásolja, el szólja,el lármázza a jégbiztosítás üdvös cselekményétől, s ez által azoknak kárt okoz. Istenem! hány vau olyan fel, aki 3—4 szer jelent jeget, holott egyszer sem kelleue költséget okozni a társaságoknak; hány vau olyan, aki egy kis jeget kapott, dohánynál „ragyát", „rágást" stb., kalászosnál „rágást", „hőütést", eső vihar s egyéb uövéuyi betegségek által okozott károkat akar megfizetietni a társaságokkal; ha egy kis jeget kapott némely fél, már fizetui uem akar, sőt felieszi, hogy ennyit, vagy anuyit kell kapnia. Uram Istenem! hát most már a társaságok mi ellenében viseljék a további uagy koczkázutokat, s honnan vegyék a temérdek elszórandó pénzt! Ez az igaz, tisztelt gazda közönséges nem az, hogy a jégkárt sehogyan sem akarják megfizetni. Megengedem egyes esetek lehetnek, ahol taláu felületes az áttekintés, vagy a már türelmét vesztett, s vérig boszautott becslő szűkmarkúvá lesz. De merem állítani, hogy minden tisztességes féllel szemben, s mormális körülmények között a kár (ha vau?) meg fizettetik. Ha rajtam állana, némely félnek, még példát is hozok fel, pl. Jármy Márton urnák Kótajban, ifj. Pataky László urnák Erdélyben Désfalváu fél díjéit biztositauék akkor, mikor némelyeknek — bocsánat az indiseretioért — ötszörös díjért sem biztositauék. Lehet, hogy szerzési szempoutból uem jól van mondva, amit mondok, de te édes szerkesztő barátom, befogod látni azt, hogy amit mondok magyarul van mondva, ugy amint ahogy minden komoly kérdésben egyeueseu szoktam beszélni. S mindezt neked mint a sajtó hivatott közegéuek azért merem el mondaui nyilvánosau, s a mondottakért felelősséget, is válalok, hogy addig is, mig az érintett czikbeu jelzett, H óhajtott állami jégkár biztosítás létesülne?! addig is bátran felhívhatjátok a gazda közön séget, hogy egészen bátran biztosíthatja terményeit, miuden tisztességes fél, mert jégkár térítését, ahoz értő, sorainkból felvett, kár rendezőkkel rendeztetik ; akik jég kár esetén, sem felet, sem társaságot, nem uéznek hanem csupáu a kárt. Szegéuyuek, gazdagnak egyformán juttatják a kár térítést; s ezentúl inégiukább leszuek azon kelyzetben a biztositó társaságok, hogy ki-ki tényleges kárát meg kapja. Mert az áldástalan verseny következtében, uéha üzleti fogásból, — ezelőtt megengedem — nem minden esetben a tényállásnak tnegfelelóeu intéztetett el a kár. Ítészemről azt hiszem, hogy tisztességes fél, tisztességes kár rendező és társaság között, kölcsönös jóakarat mellett, diferentiák fel sem merülhetnek. Ha a mi paniszunk is meg hallgattatik, a legjobb várakozással uezhet a gazda közöuség a jégbiztosításra alakult társaságok méltányos kárrendezése elé, erről biztosíthattak. S ezen intézmény, megszilárdulása esetén, némileg pótolhatja majd azt, amit az állami jégkár biztosítástól vár a tisztelt czikk író; mert hiszen, ugy szólván kiszámitlutlan azou erkölcsi, sanyagi erő sikere, ami a biz tositó társaságokbau rejlik. Nein tudom, ki mit szóll hozzá, én őszintén beszélek. Serák Géza. a keztyüs kézre csókolt fertőző csirák megfertőztetik azokuak a száját, a kik azután csókolnak kezet. Vidéken a fiatal emberek az udvariasság elengedhetetleu követelésének tartják, hogy meg a leáuyokuak is kezet csókolnak, tehát még iukább általánosítják a csók divatját,.gyakoribbá teszik a betegségek átragadásának veszedelmét. A csók uralkodásának megszorításában legelső dolog lenne a gyermekek fölösleges csókolásának abbanhagyása. Ki-ki tiltsa meg a dajkájáuak s más cselédjének, hogy gyermekét ne csókolgassa. Jó a dajkát arra is figyelmeztetui, hogy másnak se engedje meg a gyermek megcsökolását, sőt czélszerü igy a dajka utjáu hárítani el maguukról azt a ueheztelést, nielyett a mi figyelmeztetésünk kelt hetne. Egy igeu okos menyecskétől tanultam azt a.kifogást, hogy ő akárhová megy látogatóba, sehol sem csókolja ineg a család gyermekeit s evvel eléri, hogy azok szülei sem csókolják ineg az ő gyermekeit, már csak önkénteleu daczból sem. A nagyobbacska gyermeket könnyű rászoktatni, hogy legalább a száját ne engedje megcsókolni. Rá lehet pl. a gyermeket tanítani, hogy kezét nyújtsa csókra, ha valaki avval a szándékkal közeledik hozzá, hogy szabad-e a babát megcsókolni. Még kedveseu meg is lepi vele azt, a ki meg akarja csókolni. Nein árt az az ártatlan kis hazugság sem, hogy a fiúgyermekkel elhitetjük, hogy uem nő bajussza, ha megcsókolja valaki a száját, vagy a leánykának azt mondjuk, hogy bajusza uő, ha meg találja valaki csókolni. Egy ünnepelt művésznőnk jóizüeu elbeszélte — amint az újságokba is belekerült, — hogy egy orvosnak a fiacskáját milyen ellenségévé tette, mert meg akarta csókolni. Azt hiszem, hogy enuek a kedves jeleuetuek a végső oka az apában volt meg, aki, mint orvos, jókor rászoktatta fiacskáját, hogy senkivel meg ne csókoltassa magát. Mennél általánosabbá válik, hogy a gyermekeket ne csókolják, annál kevósbbé bántódhatik meg valaki, ha gyermekeinket megcsókolni nem engedjük. Nagyon okos dolog volua, ha a zálogváltások sorából is teljesen kirekesztenék a csókot. Sok elmés módja van a zálog kiváltásáuak, kár a csókot mindenkire vesztegetni, a ki iuuen-ouuau a társaságba összeverődik, s nem tudhatni mindenkiről, kiuek micsoda baja lehet. Hiszen A magyar egylet. Budapestről kaptuk közlés végett a következő felhívást: Polgártársak! Magyarország fővárosa nem eléggé magyar. B4m

u. latosan halad, de nemzeti szelleme nem tart lépést e haladással. Budapest az ország szive, de e szívben idegen érzelmek is dobognak. A közeli napok eseményei meg döbbentően világították meg a helyzetet. Ideje, bogy cselekedjünk. Egyesüljüuk a hazai nyelv védelmére! Fogjunk kezet: Tegyük Budapestet teljesen magyarrá. Csak azzal s akkor fogjuk a honfoglalás ezredévét méltóau megünnepelhetni, ha ez ország minden fia nyelvében is magyar; mert csak a nyelv egysége teremti meg a gondolkodásnak és a törekvéseknek közösségét. E hazafias feladatot csak önmagunk oldhatjuk meg. Mozgósítsuk magát a társadalmat! Hassunk közvetlenül polgártársainkra, a mindennapi életre, nyilvános helyeken s a családi tűzhelynél. A ki magyar; magyarosítson! Legyünk fáradhatlau apostolok, mindeu téren és mindeu alkalommal. Kiki azon körben, melybeu mozog. Lelkesedésünk tettekben nyilvánuljon! Hangzatos szavakkal, puszta beszéddel czélhoz soha sem jutunk. Cselekvő buzgalomra van szükség. Meg kell törnünk az általános közönyösséget. Az igazi hazaszeretet uem lanyha s uem tűr elnézést. A főváros megmagyarosodásának legnagyobb gátja a helybeli német sajtó, melynek zöme sem nyelvünk, sem törekvéseink iránt kellő érzékkel nem bir, sőt az idegen szelleműek ápolója és állaudó terjesztője. Törekedjünk a helybeli német sajtó kiküszöbölésére. Ne fizessünk rá elő, Ne hirdessünk beuue. Hassunk testtel-lélekkel oda, hogy nyilvános helyeken belföldi német lapot ne tartsanak. Csak oly üzletben vásároljunk s csak oly iparosoknál rendeljünk, hol a czég, a kiszolgálás, a levelezés, a számla: magyar. Német mulatóhelyekre ne járjuuk. Ne türjüuk német étlapot, sem uémst piuczért. Beszéljünk mindenütt magyarul, s törekedjünk arra, hogy minden polgártársuuk hasonlóképen cselekedjék. Irtsuk ki azt a sokaknál dívó rosz szokást, hogy a ki magyarul tud, kényelemből mégis inkább németül beszel. E czélokra „Magyar Egylet" alakul. Egyelőre a fővárosban Tagja lehet minden feddhetleu életű magyar ember. Tagsági díj egy évre 1 forint. A részletek beható megbeszélése és megállapítása a közelebb összehivaudó alakuló közgyűlésnek lesz feladata. A ki velüuk érez, szíveskedjék aláírásával hozzájárulását kinyilvánítani. Budapesten, 1891. évi augusztus hava. Az előkészítő bizottság uevében: Uracza György, Dr. Preyer Hugó, a »Budapest« pol. napilap ügyvéd. szerkesztője Dr. Yárady Károly, Dr. Sik Sándor, ügjvéd. ügyvéd. ÚJDONSÁGOK. Kornstein Ignácz. Egy derék, igaz emberrel megint kevesebb! Bécs bői hozta a távíró a hírt, hogy Kornstein Ignácz ott. útban Karlsbaadból, — hol gyógyulást keresett — hazafelé e hó 19 éu meghalt. Általáuos és mély részvétet keltett ez a hír, az ó halála felől. Mert nem csak tisztelték és becsülték, de szerették is mindenek. éppen a legveszedelmesebb bajokat szokták legjobban eltitkolni. A húsvéti csók, mely különben hazánkban kevés helyen dívik, anuyira elvesztette már régi jelentőségét s annyira nem tartozik a valláshoz, hogy egyéb régi szokásokkal együtt bátran a lomtárba lehet dobni. A családi csókok dolgába legkevesebb beleszólása lehet az embernek, pedig épen a családban vau meg a betegségek áttolásáuak legtöbb alkalma s ezek között az alkalmak között ugyancsak ott vau a csók. Legköuyuyebbeu elháríthatjuk a heveuyés betegségek pl. a difteritisz áttolását, a mikor a veszedelem tudata is ébren tartja figyelmünket. A megrögzött betegségben siuylődőkkel szembeu vajmi köuuyen megfeledkezünk az óvatosságról, meg ők is auuyira megszokták bajukat, hogy másokkal szemben ők sem elég lelkiismeretesek. A szerelmes csókra meg vau ugyan több rendbeli tilalom, de hát azt tartják, auuál édesebb. Nem csók az, hidd el, a mely tiltva nincs I Oh, egy arasznyi perczbe' mennyi kincs! Ahhoz, hogy az ember szerelmesét vagy családja tagjait tisztátalan csókkal ue fertőzze, miudeuek fölött becsületesnek ós lelkiismeretesnek kell lennie. Én tudom becsülni anuak a barátomnak taláu szerteleu becsületességét, a ki valamikor ifjú korában kapott betegségéből régen kigyógyultunk látszik ugyan, de azon való félelmeben, hogy hátha beuue vau ama betegség csirája, házasodni néni mer. Ettől a becsületességtől vajmi gyakran elüt a szerelmeseknek az a lelkiismeretlensége, raelyuek nem egy példájára akadunk orvosi feljegyzésekben, mikor az egyik fél szerelmes csókjaival oltotta át betegségét a másikba. A lelkiismeret szavára hallgassanak a tüdővészesek is, kivált ha szájukban vagy torkukbau is éreznek bajt, ne csókolózzanak! Mikor a szerelmesek egyike tudja magáról, a másika pedig szerelmeséről bajának természetét s szerelmében önfeláldozásra kész, Tiltsa bár az ész szava, Tiltsa végzetem, az költőien szép lehet; de az orvos szemében az egyik részről könnyelműség, a másik részről bizony lelkiismeretlenség.