Nyírvidék, 1891 (12. évfolyam, 1-52. szám)

1891-07-26 / 30. szám

„IN Y I K V I D É K." ÚJDONSÁGOK. Lapunk mai számához mellékelve, azon előfizetőink részére, kik a lapunkért járó előfizetési dijakkal hátralékban vannak, utalvány-lapokat kül­dünk, azzal a tiszteletteljes kérelemmel, hogy a hátralékos összegeket ez utalvány-lapokon az alul­írott kiadó-hivatal cziinére mielőbb megküldeni szíveskedjenek. A községek t. elöljáróságait szintén fölkérjük hogy részben még a mult évről, részben ez évre a „ Nyír vidék"-év t járó s még meg nem küldött előfizetesi dijakat még e h6 folyamán küldjék be lapunk kiadó-hivatalához, mert ez időn túl a hátra lékos összegek behajtására nézve a tekintetes alis­páni hivatalhoz jelentést tenni leszünk kénytelenek Nyíregyháza, 1891. julius 25-én. Tisztelettel a „Nyírvidék" kiadó-hivatala. — A felső-szabolcsi tiszai ármentesitő társulat a jövő hó 3-dikán Kisvárdáu közgyűlést tart. — N.-Kállóban, Zoltán István főszolgabíró felhivása és sürgetésére a nagykállói járási vereskereszt egylet fiók egyesülete megalakult Az alapszabály elkészítésére 25 tagból álló bizottság küldetett ki, kik között 10 nő, férfi 15. A fiók egyesületnek eddig 74 tagja vau. — Az óvoda és a munkás nép. Hogy a munkás, egyszerű nép, mennyire képes megbecsülni a kisdedóvó intézményt, anuak beszélő bizonysága Buj községben ez év folyamán felállított rendszeres óvoda. Seregestől tódul­nak a gyermekek a dedóba s szüleik nem győzuek eléggé hálálkodni az óvónőnek okszerű, tapintatos ueve­léseért. A legszegéuyebb szüle is kedveskedik valami ajándékkal. Csirke, tej, vaj, főzelék stb. napoukeut kerül a jó nevelőnéui asztalára, melyek annyival becsesebb ajándékok, mert igazán tiszta szivből származnak. Százan felül járnak gyermekek, s mint az óvónó-uéui bizonyítja, uetn várt könnyű felfogást s jó iránti fogékonyságot tapasztal az igazán elhanyagolt gyermekeknél is. A régi ronda falusi korcsma, nyájas, tiszta ruhába öltözött s részeg, rekedt ordítozás helyett, víg gyermekektől „Hallani zajt Hangos kaczajt S tanulást is, épületest !" A Buj községi kisdedóvoda külöubeu értékes ajándékot kapott az országos kisdedóvó egyesülettől. Ugyanis az óvodai iskolaszék felkérése folytán az ottaui ev. ref. lelkész: Audrásy Kálmán, személyesen felkereste Budapesten az óvóképző intézet igazgatóságát s ennek tanácsa folytán az egyesület elnöknőjét, Tisza Kálmánné óméltóságát, ezt a páratlan szivjóságu magyar nőt, ki uem fárad el a jó cselekedet terén s kinek figyelme mindenre kiterjed, a hol csak jót tehet. Őméltósága hathatós közbenjárásá­nak köszöni a buji kisdedóvoda, hogy nagyraeuuyiségü örömet szerző és tanúságos Frőbel-féle játékokat kapott ajándékul. Van is öröm izráelben az apróságok között. — Tanitó választás. N. Kállóbau, az ev. ref. egyház praesbyteriuma, a negyedik tauitói állomásra Varró Ferencz tauitójelöltet választotta egyhangúlag. — Gyászrovat. Zoltán Erzsébet Nagy Kálmáuué, férje és gyermekeik: Kálmán, Erzsébet: férje Ujváry Ödönnel, Sándor, Béla, Gyula; uéh. Laskay Istváuué Borbála, gyermekei: Istváu, Miklós; Zoltán Juliánná Fejér Barnáué, férje és gyermekeik: Juliánná, Erzsébet; Zoltán Imre és neje Uszkay Ilona és gyermekeik: Margit, Borbála, Ilona, Miklós, Jolán, Béla; Zoltán Piroska Erdőhegyi L íjosné, férje és gyermekeik : Lenke, Lajos; Zoltán István s neje Lövey Katalin és gyermekeik : János, Lenke, László, Erzsébet, István; Zoltán Terézia Dobos Imréné. férjes gyermekeik: Anna, László s számos rokonok nevében is, elszomorodott szívvel jelentik, anyjuk, anyósuk, nagyanyjuk, özv. csepei Zoltán Miklósné, sziil. Vasmegyeri Megyery Eszternek hosszas szenvedés után végelgyengülésben folyó hó 22-éu reggeli 6 órakor, életé nek 76 ik évében történt gyászos elhunytát. A boldogult­nak hült tetemei folyó hó 24-én délután fognak, az ev. ref. egyház szertartása szerint, a sényői sírkertben örök nyugalomra tétetni. Áldás és béke lengjen hamvai felett. — Az 1891. évi föld és házadó utáni általános jövedelmi pótadó lajstrom elkészülvén, tudomására hozatik az érdekelt adózó közönségnek, hogy jelzett lajstrom a városi adóhivatalnál folyó évi julius hó 27 tői augusz­tus hó 3 ig bezárólag közszemlére lesz kitéve. Ezeu körülményről oly hozzáadással értesíttetnek, hogy azon adózók, kik ily czimeu már a mult évben is meg voltak róva, a lajstrom kitételének napjától számított 8 nap alatt, a kik pedig ez évben vaunak először megróva, az adókönyvecskében történt bejegyzést követő 15 nap alatt a netaláu téves kivetések ellen felszólamlásaikat ugyanott beadhatják. Kelt Nyíregyházán, 1891. julius hó 24. Bencs László, polgármester. — A helybeli ág. evang. egyház legutóbb tartott közgyűlésén alakította újra az egyházi tanácsot. Megválasz­tattak : Csengeri József, Májerszky Béla, Bencs László, id. Hibján Dániel, Bogár Lajos, Lipták Dániel, Henzsely An­drás, Babicz András, Palicz János, Sexty Gyula, Barzó István, Garaj István, Somogyi Gyula, Kerekréthy Miklós, Nádassy Mihály, Szoplcó Alfréd, Kovács András lov„ dr. Trajtler Soma, Bukovinszky András, Soltész Gyula, Mráz Károly, Pataki Dániel, dr. Saáry Sándor, Nádassy József, Krajecz János, Dietz Miksa, Simkó József, Nádassy György, Zomborszky György, Jéger József, Garaj János, Hritz András, Krcsah Ádám, Pazár István, Hrenkó János, Szlaboczky Imre, Nagy Lajos, Bencs András, Stolíán Lajos, Moesz Bélit, Palicz Ádám, Kordován Mihály, Mráz János aljbiró, Hudák János és Antal János. Póttagok lettek: (leültél Lajos, Kovács Soma, Huraj János, Palicz Lajos, Szmolár Pál, Kalina Sámuel, Nádassy Lajos, Gyur­csány József és Garaj József. — Tüzek Unjon. Buj községben a napokban kétszer volt tűz egymásután. Mindkét alkalommal csendes éjszakán, uedvesitó eső után, a midőn nem sok riadalmat okozott, a munkás napra következett mély álomból való kelle­metlen ébredésen kívül. Nem is mutatkozott valami nagy buzgóság az oltás köiü! s szinte dicséretes kivételt képezett azou két tisztes matróna, kik szomszédságban lévő kis hajlékuk elé állva, a néző publikum nagy gyönyörűségére, magasra tartott szitákkal ijeszgették a bő^z elemet, na^y komolyan s szeut meggyőződéssel a felől, hogy • azért hogy a szita kerek, félnek attól az elemek I . . . Persze ! . . . boldogok az együgyűek f. . . — Egy Lenkey-huszár halála. Ismét egygyel kevesebb a névtelen hősök száma. Bujou julius 17-éu halt meg Bőr András, a ki igen vitéz katonája volt a szabadságh irczuak. Miut Vilmos-huszár szokott átLeukey­vei Lengyelországból a magyar hadsereghez s az egész 48—49-iki hadjáratot Bem tábornok csapatában küzdötte végig. 1849 beu Bujba jött s ott telepedett incg, mint becsületes munkás keresve kenyerét. Soha köuyör­adományt nem fogadott el s az utólsó időkig maga tar­totta fenn magát. Ez év elejétől azouban beteg volt s Buj község dicséretesen gondoskodott arról, hogy szük­séget ne szenvedjen. Hetvenkileucz évet élt és általános részvét mellett temették el. — Nyugtázás. A jégkárosultak javára a VI számú, Hricz András és Szmolár József gyüjtőivéu adakoztak: Haas Mór és Ignácz 25 m. m. gabona, Hricz András 1 frt, Follin András 10 kr, Kultsár Mátyásné 1 frt, dr. Meskó Pál 5 frt, Bergstein Lijos 1 frt, Na^y Géza 50 kr. Czabuch Mátyásné 1 frt, Moesz Adolf 50 kr, Farkas Péter 50 kr, Babar fényképész l frt, C/.ecz M. és Tamási 1 frt, Keruveisz József 50 kr, Karuer József 1 frt, Blum berg József 1 frt, Iieich BJUŐ 50 kr, Friedman Sándor 1 frt. Fried Ignácz 30 kr, Palicz Pál 1 frt, N. N. 30 kr, Csapkai Jenő 3 frt, Audre Gyula 1 frt. Szopkó Alfréd 5 frt, Virtschafter Ignácz 1 frt, özv. Dra.ikóczi Sámuelné 2 frt, Király Sáudor 2 frt, özv. Takács Alajosué 30 kr, Biedermauu Sámuel 50 kr, Kuuike 30 kr, özv. Fór Mihályué 10 kr, Kovách Gerőué 1 frt, özv. Jánószky Jánosué 1 frt, Sonkolya Jáuos 1 frt, Izsélí Jáuos 1 frt, Kovács Sándorué 40 kr, özv Husznákué 50 kr, özv. Balogh Jánosué 10 kr, Kozma György 50 kr, Lupcsu István 20 kr, Steger Mihály 10 kr, özv. Brassai Jáuosué 1 frt, Kis Mihályué 10 kr, N. N. 10 kr, llumenszki Márton 20 kr, Dudiuszkiuó 40 kr, Mikler 10 kr, Fedor János 10 kr, Balázs Vilmos 10 kr, KI liuik György 40 kr, Juhász Póterué 20 kr, Kibicher Fereuczné 10 kr, Suták Dáuielné 10 kr, Szikora Pál 20 kr, Palicz Tamás 20 kr, Kolcsál Istváu 20 kr, Bodnár Istváu 10 frt, N. N. 10 kr, Zupkó Károly 20 kr Schvatz Ede 30 kr, Kazár András 30 kr, Béres Mihály 30 kr, Vaskó Jánosué 40 kr, Liptai György 1 frt és Kovács László 5 frt. Összesen 00 frt 20 kr és 25 in. m. gaboua. Bencs László polgármester. (Folytatjuk.) — A vásártér rendezésének kérdésével régebb idő óta foglalkozik már Nyíregyháza város tanácsa és kép viselete. Miut értesülünk, Sztárek Ferencz főkapitány a közelebbi napokban, a rendezés tekintetében tanulmá­nyokat teendő, Győrbe utazik, mely városnak vásártérre mintaszerűen vau berendezve. — Népünnepély. A nyíregyházi jégkárosultak javára «— amint, értesulüuk — népünnepély készül, mely ugy újdonságánál fogva. Nyíregyházán még ilyeu nem reudeztetvén, mint czéljánál fogva is teljes mértékben képes a közöuség figyelmét felébreszteni. E őkészítő munkálatai már seréuyeu fohuak, s a rendező bizottság uagy buzgalmat fejt ki lehető élvezetessé tétele érdekében. Ma d. e. II órakor a programul vegleges megállapítása végett a reudezó ifjúság gyUlóst tarr. A uépUuuepély helyeül a uépke't vau kijelölve. Az ünuepély programm jául tervbe vau véve talyigás verseny, kutya-verseny, rúdmászás, orr ős fül verseny, birok-verseny és súly­emelés, táv- ós magas ugrás, futó-verseny, szépség-verseny nők és férfiak részére, lepeuyevés verseuy, zsák-futás, léghajók föleresztése, tűzi játék ós táucz. Az űuuepély Szeut Istváu uapján, aug. 20-án lesz. A reudezóbizottság éléu Bencs László polgármester áll, alelnöke Krasznay Sándor, penztáruok Barzó Mihály, jegyző l'rok Gyula. — A Ney Dávid hangversenye iráut érdeklődő nagyérdemű közönségnek ez utou is szíves tudomására adom, miszerint a hangversenyteremben a leguagyobb kényelemről gondoskodom s csal: oly számban foguak jegyek kiadatni ugy az ülő mint az állóhelyekre, a menuyivel senki kónyelme zavartatva nem lesz. Az ülő­helyek olykép lesznek rendezve, (két oldalt és középen bejárattal) hogy miudenki anélkül, hogy bárkinek terhére lenne, kényelmesen helyéhez juthat. Jegyek szombatig előre válthatók üzlethelyiségemben, a haugverseny napján pedig délutáu és este a pénztárnál. TarczaliDezső, megbízott. — A csodarabbi vendégszereplése. Ujfebórtóuak érdekes vendege vau jelenleg, Suffrin Lázár, galicziai, komornói csodarabbi személyében, ki is 3 fia, 3 testőre, külön udvari metszője ós szakácsa kíséretében Fehértóra érkezett. Tiszteletére a közeli hajduvárosok és az egész Nyírség ortodox zsidósága sereglett temérdek szekéren, úgyannyira, hogy Fehértó valóságos Józsué tábora. A csodarabbi azon a czimeu időzik Fehértóu 8 napig, hogy utjáuak fáradalmait piheni ki. Tulajdonképpeni czélja pedig pénzgyüjtós, mivel Karlsbadba utazik fűrdokurára s az ostodoxoktól szedi össze fürdőkölt­ségét. És ez nem csekély összeg, mert tavaly pél­dául, mikor sziutéu itt járt Szabolcsba;!, magában Ujfehértón 1600 frtot szedett össze. Gyűjtésének leg­elmésebb neme abbau áll, hogy a szeut ferfiu étel- és ital-maradékait őrült, árakon vásárolják meg árverés utján az ortodox zsidók. Sőt —mint hallik — még a kaftáu­csókolást is pénzért lehet nála teljesíteni. A csodarabbi jogi és orvosi tanácsokkal is szolgál híveinek s állítólag a gyermektelen nők számára is biztos szert tud. Tekintve az eddigi eredményeket, a csodarabbi, a mig M igyar­országou keresztül Karlsbadba elér, csiuos uehány ezer forintot, összeseperhet. — Nagy veszedelemben forogtak a héten szerdán reggel a Miskolczról jövő személyvonat utasai. Mint ezek egyike értesíti ugyanis lapunkat, közel a rakama/.i állo máshoz, mikor a vonat már lassította futását, a kerék­fékező készülék gerendája leesett keresztben a sínekre s a vonat két utolsó kocsija e jó vastag gerendán robo­gott keresztül, tánczolva és minden pillanatban feldüléssel fenyegetve az utasokat. Szerencse, hogy — miut, már említettük, a vonat nem ment teljes sebességgel, mert különben a katasztrófa nem lett volna elkerülhető. Igy a uagy ijedségen kivül egjéb baj nem történt. — A nagykállói vármegyei közkórház mult évi betegforgalmáról érdekes kimutatást adtak kí dr. Kállay Rudolf igazgató főorvos és dr. Lórencz Gyula alorvos. A 14 lapra terjedő fűzet a napokban került ki lapunk nyomdájából s a kórház mult évi történetére vonatkozólag a iegrészletesebb adatokat tartalmazza. — Nónás asszony. A nyírfa utczán egy paraszt asszouy négy nap óta alszik. Felkölteni mindeu kísérlet daczára is, idáig még uem sikerült. — Nyilvános számadás a Kisvárdáu f. hó 11-éu a Besseuyey emlék javára rendezett nyári tánczmulatság jövedelméről; Összes devétel 251 frt, kiadás 176 frt, 97 kr. Tiszta jövedelem 74 frt 3 kr. melyet rendeltetési helyére juttattuuk. Felülfizettek : özv. Barkóczy Bertalanná özv. Farkas Lajosné, Liptay Béla, Kastal Ferencz, 5—5 frt, id. Vadász Mór 3 frt, özv. Bjrta Imréné, Grosz Benő, Ibrányi Miklós, özv. Liptay Károlyué, 2—2 frt: br. Horváth Ferencz, dr Lichtmau Vilmos, dr. Vadász Lipót 1—1 frttal, kik fogadják ezúttal a rendezőség szives köszönetét. — Két évi börtönre ítélte a m. héten gyermek­ülés bűntettéért a helybeli kir. törvényszék özv. Kozma Éliásné szül. Kovács Máriát, ki ez évi február hó 1 éu gyermeket szülvén, azt azon módon kitette a hidegre s igy elpusztította. — Nyilvános köszönet és nyugtázása az üldözött orosz zsidók részére adományozott összegeknek : (Folytat.; Nyírbátor: Biuck Vilmos 10 frt, R'ichenberg Sámuel 2 frt, dr. Róth Izsák 2 frt, Maudel László 5 frt, Mandel Eduárd 10 frt, Szálkái Emil 2 frt, Katz Dezső 1 frt, Mandel Izrael 5 frt, Mandel József 10 frt, Miudel Dézsó 5 frt, Deutsch Sámuel 2 frt, dr Schwirtz Adolf 2 frt, Valaki 2 frt, Mandel Béla és társai 1 frt, N. N. 1 frt. Polácsek Fülöp 2 frt, Weisz Sá nlor 1 frt, N. N. 40 kr, D.utsch Gottlieb, Krajuik József, Polácsek Júlia, Glück Sámuel, Perls Mór 1—1 frt, Friedmann Lipót 50 kr, Mandel és Weiszkrau 50 kr, Pfurich Sámuel 30 kr, Weisz Emil 20 kr, Kleiu József 30 kr, Braunstein B. 20 kr. Beck Hermann 40 kr, Kramer S. 20 kr, Spitzer Adolf 30 kr, Wiukler Sámuel 50 kr, Grün Iguácz 20 kr, Glück Ignácz 20 kr, Krausz Johauna 50 kr, id. Mandel Simon 50 kr, Spitz Ignácz 20 kr, Moskovits Náthán 30 kr, Rosenthál 10 kr, Schernian Ignácz 50 kr, Krámer Jakab 50 kr, id. Kleiu József 20 kr, Klein Sámuel 40 kr, Nyírbátori takarékpénztár 10 frt, Weisz Pál 1 frt, összeseu 860 frt 4 kr. Nyíregyháza: dr. Rósenberg Sámuel 2 frt, Bauer Zsigmoud kércsen 3 frt, Blau Pál 15 frt, múltkor kimutattatott 1283 frt. 11 kr. ösízesen 1389 frt 51 kr. Baruch Arnold. — Fáykiss Vendel, Podolin város fóbirájának lapunk mai számában foglalt hirdetésére (Értesítés) e helyütt is fölhívjuk mindazon t. szülők figyelmét, kik gyermekeiket a német nyelv elsajátítása czéljából a Szepességre küldeui s ott iskoláztatni akarják. Ney és Striimpfler-röl. Tekintetes szerkesztő úr! Mondhatom, nem kis érdek­lődéssel kisértem igen becses lapja legutóbbi számait azóta, mióta abban az a feutartással közölt hir jelent meg, hogy ,,Ncy Dávid a m. kir. opera méltó büszkesége'' jön. (/..írjeiben magyarázatát adom annak, hogy miért tettem idézőjel közzé e dűlt betűkkel szedett moudatot: in-rt a tóvárosi sajtó, ha Neyról ir, ezt a jelzőt használja; de uem ám iniutha Ney volna büszke, de mert a rnűin­tézet büszke Ney-re). És Ney valóban jöu, mert mlr falragaszok is hir­detik jöttét és hangversenyének napját. Pedig tamás­kodtain benne kezdetben, mijrt a zeuei szaklapokbau világosan a nagyobb városok voltak jelezve a művész haugverseny körútjára s ini bárineuuyire szeretjük is magunkat a nagyobb városok közzé sorolui, mégis sok hiánya van aunak. Ámde nem vitatható el közönségünk műpártolása, mert, ha — kivált nagyobb művészek szereu­cséltetnek bennünket, — a legdistiugváltabb közönség tölti meg. akár a színházat, akár pedig a hangverseny­termet. Én azt hiszem, uem csalódom, ha azt tételezem föl, hogy művészeiuk ezt tudva — mert a jó hir messzire megy — Nyíregyházát azon vidéki nagyobb városok közzé számítják, a hol az igazi művészet pártolásra talál. És ez az, ami bennünket ama igazán kellemes hely­zetbe juttatott, hogy Neyt jeles művésztársaival városuuk­ban egy hangversenyen hallani szerencsések leszüuk. Az a körülmény, hogy Ney körünkbe jő, indított eugem arra, mint művészetének egyik hódolóját, hogy vele kissé hosszabban foglalkozzam. Ney, a kitűnő énekes már idősebb ember, s miut ilyeu a régi garda tagja; moudhatui csaknem kortársa a nemrég elhuuyt Ellinger József és Kőszeghy Károly jeles operaénekeseknek. Hajdanában, a mikor még ai operai műfaj kultiválása a nemzeti színház ressortjába tartozott Ney, Ellinger, Odry és Kőszeghy voltak oszlopai s midőn a Felség bőkezűsége folytán az opera saját diszes palotáját foglalhatta el: az említett négy művész, daczára a beözöulött és még most is beözönlő különféle nemzeti ségü s nyelvű énekeseknek, disze maradt az intézetnek. Ma már sok jeles tehetségű fiatal erőt nyert az opera a couservatorium által, de azért Ney játék és énekművésze­iével nem állja ki a versenyt egyik sem; daczára annak, hogy Ney a régi iskola tanítványa. Az ő játéka és az ő hanganyaga olyan, a minőhez hasonlót alig találhatni. Egy uagy hibaja van Neynek, hogy túlságosan szerény; más az ő művészetével sokkal többre vitte volna; anyagi­lag, ö szegény ember maradt, a kinek kenyeret ad a mű­vészet. Még csak a társaságát sem szereti az úgynevezett „coulisseu-reisser"-ekuek, távol tartja magát mindentől, ami feltüuést kelthet s mindennek daczára féuyeseu ragyogó csillag gyanánt tündököl neve az énekművészet egén, mert mindenki, a ki őt egyszer hallotta, ha fel­keresi a fővárost, utja az operaház elé viszi önkéntelenül, hogy Neyt hallhassa. Ámde Neynek nemcsak náluuk van oly jó hirueve: ő a külföld előtt is sok dicsőséget szerzett már a magyar névnek, Évek előtt Berlinben valóságos ovácziók tárgya volt, melyek elől ő szerényen vissza húzódott. A berliui udvari opera sokkalta magasabb dotációval akarta ót szerződtetni, mint a mennyit a magyar kir. opera adhat egy oly énekesnek mint Ney; de ö nem akarván meg­válni kedves hónától, szerényen visszautasitá az ajAuUw'-

Next

/
Oldalképek
Tartalom