Nyírvidék, 1891 (12. évfolyam, 1-52. szám)

1891-01-04 / 1. szám

Melléklet a „lUyirvldék" 1891. 1-aő Biámáhox, képviseleti közgyűlésen, a költségvetés tárgyalása alkalmával. A város világításának a kérdése ez! Utasíttatott ugyanis a tanács, hogy a gáz vagy villany világítás behozatala czéljából, megtéve az előtanulmányokat, oly intézkedéseket foganatosítson, hogy e terv a jövő év megkezdésével megvalósítható legyen. Elég példa a követésre és tanulság az okulásra áll már előttünk és rendelkezésünkre, hogy ne tartsuk nagyon kurta időnek a képviselet által megszabott egy esztendőt a város világítása kérdésének rendezésére. Az bizonyos, hogy Nyíregyházán nem csak a haldokló Goethevei sóhajtoznak az emberek „tőbb világosság" után. Es az is bizonyos, hogy a mi városiasan fejlődött viszonyaink szerint e tekintetben is reánk férne már egv kis civilizáció. Gáztól, villanytól különben nincs mit megijedni, mert — minden valószínűség szerint — okosan kieszelve, nem igen terhelné ujabb kiadásokkal a város költségvetését a világítás kérdésének rendezése. A tanácsnak azonban használnia kell az időt, ha komolyan akarja hegy ez a kérdés — mint ahogy a képviselet utasítása szól — még ez évben rendezte*sék. Hogy ebben az évben még egy restauráció válságain is keresztül kell mennie a városnak, ez a körülmény bizonyára csak nehézségére szolgál az előttünk álló feladatok megvalósításának. A körülmények szerint azonbau nincs mit félni attól, hogy a tisztújítás nagyobb változások zavarával bénitólag befolyásolhatná kitűzött czéljaink elérését. A városi tisztikar stabilitását biztosítja az a közfelfogás, hogy híven teljesitik kötelességeiket — és ezzel biztosítva van egyszersmind a fölvállalt munka teljesítése is és a siker. Az olvasóhoz! Első számát adja ki ebben az évben a „Nyírvidék", megfutva az elmúlt évvel tizenegyéves pályáját. Nem nagy idő, de mutatója mégis e lap életrevalóságának s bizonyítéka annak, hogy erre a lapra Szabolcsvármegye közéletének szüksége van. A ,,Nyírvidék" e tizenegy esztendő alatt folyton gyarapodó erővel szolgálta Szabolcsváruiegye és benne székhelyének: Nyiregyháza városának érdekeit. Szaporodtak erői, mert a közönség, erkölcsi és anyagi támogatásárai évről-évre nagyobb mértékben tömörült e lap körül, s mi a magunk részéről elkövettünk mindent, hogy e támogatásért cserében egy komoly irányú, a közönségünket érdeklő dolgokban jól értesült, minden rovataiban előkelő színvonalon álló hírlapot nyujtsunk olvasóinknak. E két tényezőnek: a közönség támogatásának s becsületes törekvéseinknek köszönhetjük azt, hogy a ,,Nyírvidék" a vidéki hírlapirodalom történetében nem mindennapi sikereket ért el, s abban a helyzetben van, hogy elterjedtsége, s ama jeles erők közreműködése folytán, kik e lapot dolgozataikkal időnként megkeresik, hasznos szolgálatokat tesz és tehet a jövőben közéletünknek. öt esztendeje elmúlt már, hogy Szabolcsvár megye közönségének határozatával a ,,Nyírvidék" a vármegye hivatalos lapja lett. E minőségben a miniszteri rendeletek, főispáni és alispáni intézkeEgyszer csak azon vette magát észre, hogy barátja Halomfi karját fogva, fölemeli ülőhelyéről s karoufogva viszi magával. Daruváry önkénytelenül követte. Halomfi megállt az ajtóban s elborult arczán a legmélyebb fájdalommal nézett vissza a társaságra. Egy érzelemteljes pillantás Jolánkára — s azután távozott barátjával. Egyenesen a Galambossy dolgozó-szobájába vitte Daruváryt s azutáu az ajiót becsukva, így szólt ámultán hallgató barátjához: — Kedves barátom becsületedre s ami szeut előtted, azokra kérlek, hogy ószintéu be-zélj! Egy óra alatt eldől sorsunk, ki lesz boldog közülünk. Szólj, »zereted-e Jolánkát? Daruváry halálsápadt lett s hallgatott. — Válaszolj, inert kevés az idő, könyörge barátja. Daruváry tompán válaszolt: — Szeretem, imádom, mint isteu legszebb angyalát, nélküle nem tudnék élni. . . — Igaz szavad volt ez? kérdé Halomfi ideges remegő hangon. Daruváry hévvel válaszolá: — Esküszöm inindeure a mi szent előttem. . . — Elég — niondá nyugodtan Halomfi s arcza túlvilági dicsfényt öltött — elég, meggyőződtem, hogy nagyon szereted őt... Tehát én megörvendeztetlek, ő a tied .. — Engem választott? kérdé mohón s felvidultan Daruváry. Halomfi keserű mosolylyal válaszolá: — Ő a tied. legyetek boldogok! Egy óra múlva már mint jegyesek lesztek bemutatva;addig is légy vig. .. Daruváry megragadta Halomfi kezét. — És te? — kérdé — hát te nem fájlalod elvesztél? Halomfi mosolyogva ölelte magához barátját. dések publikálásán kivQl, hű és elfogulatlan szószólója mind amaz érdekeknek, melyek vármegyénk közéletében fölmerülnek. Mind ama kérdések, amelyek vármegyénk közéletére nézve általános fontosságuaknak ismertettek föl, a „Nyírvidék" hasábjain irányt adó. ismertető méltatásban részesültek. Közéletünk sok jeles és befolyásos tényezői szólnak hozzá közdolgainkhoz a ,, Nyír vidék"-ben. A vármegye székhelyének: Nyíregyháza városának érdekeit szolgálni egyik irányelve lapunknak. Több ízben volt mar alkalmunk e tekintetben való nézeteink kinyilvánítására, s most is ismételjük, hogy meggyőződésünk szerint a vármegye székhelyének: Nyiregyháza városának érdekeit aki előmozdítja, az a vármegye egyetemes érdekeinek tesz szolgálatot. Lapunknak ez a programmja megmarad a jövőben is ! A ,Nyírvidék" Szabolcsváruiegye és ezzel együtt Nreti-^yháza városa közönségének a lapja s mint ilyeYi'áj&m bolygat nagy országos kérdéseket, hanem rovatainak egész összeállításában a mi magunk dolgaival törődik, mond azokról véleményt, szolgáltat értesítéseket. E kis igényü, de feladatának megfelelő vállalkozással ajánljuk lapunkat a* uj év alkalmából a vármegye és Nyiregyháza város művelt közönségének figyelmébe é« jóindulatu pártfogásába. Elöfizetéii feltételek: postán vagy helyben házhoz hordva: Egész évre 4 foriut. Fél évre 2 , Negyed évre i , A községi jegyző ós tanitó uraknak egész évre csak két forint. Tisztelettel: A „Nyírvidék" szerkesztősége és kiadóhivatala. Az újévben. Az idő kerekein ismét leforgott egy esztendő, egy újév kezdetén vagyunk ismét. S Crouos telhetetlen, még önmagát is felemészti. Éveket évek után, évtizedeket évtizedek utáu, századokat századok után nyel el s igy halad tova végnélküli ezé Íja felé. Utja az enyészet ós az ujá^zü'etés utja. Lát uagyszerü természeti műveket előállani s eltűnni, lát mesterséges alkotmányokat születni s elmúlni. Nemzedékek állanak elő s tlluuek el egymásután, csak az idő folyása végtelen, annak nem volt kezdete, minthogy nem les* vége sem. így áll elő s változik át, vagy tüuik el minden az idők folyamán; nincs teremtett lény, — legjeu bár a legtökéletesebb teremtmény — ki ezeket átélué. Ott a legtökéletesebb teremtmény: az ember, a föld ura, mely láugeszével uralmat szerzett magának a földön s a természeti tárgyakat s elemeket hatalmába kéritve : czéljaira használja fel; de mi ő is? A természet müveinek egy parányi atomja, létele időhöz mért, őt is elnyeli egyenkéut a Crouos • telhetetlen torkú s idővel még az emlékezést is eltörli: volt és nincs egyéuisége, csak az utódokban él. Évek multával a csecsemőből ifjú, az ifjúból kifejlett férfi, a deli férfiúból roskatag ősz ember lesz, második gyermekkorra jut, inig nem oda tér, hounan eredetét vette: porból lett, porrá lesz. Sokan még akkor térnek örök nyugalmukra, inig az életet öntudatosan meg sem láthattak, meg sem ismerhették. Imé ember, itt a te sorsod. Miuden perez, uiiuden óra, minden nap elmulta annyit von le életed idejéből, mennyi már letűnt felőled: ez az idő örökre elhagyott s múltoddá vált s megrövidíti egyszersmiud életed idejét. Ki az az emberek közül, ki az idők folyamát tűi tudná élni? Senki, senki. Szállj magadba emberi elme s gondolkodj: egy évszázad s azok közül, kik ma zsibongva járnak-kelnek s élik jó vagy rosz napjaikat s örülnek az életnek, még ha fájdalmas is az, tudd meg ho»y ezeket egy század ér elsöpri a föld színéről s átadja az örök anya kebelének őket, mindnyájunkat. Nincs különbség téve gazdag és szegény, hatalmas ur s gyenge szol-a ura kodó, szegény, Ínséges koldus között. Lehozhatjuk az' egek villámait a földre, felhathatunk erőinkkel a magasba megszólaltathatjuk emberi nyelven az érzéketlen tárgyakat: de az idő folyását meg nem akaszthatjuk, azokból nem vehetünk tetszés szerint éveinkhez, óletüukhöz, nem másíthatjuk meg azt, miut a menuyi az időből számunkra mérve lett. Ilyen az idők folyása, de azért ha rombol, épit is Régiek tűnnek el, ujak állanak elő. így múlik el tőlünk észrevétlenül az idő, életünk. És az elmúlt idő oly kedves előttünk, még ha a jelene keserű volt is : a múlt keservének könnyeit hoz/.a ez vissia a nyomorúságot átéltek arczaira, mig a kedvesen töltött napokrai visszaemlékezés az elmúlt boldog ság könnyeit hullatja velünk. Idejét ismeri mindenki, de már akkor, mikor azt nem élvezheti, legfölebb tanulságot vonhat magának belőle A jövő pedig mysticus lepellel van leborítva előlünk s az idő lassanként előbb másodperczenként, majd perczeuként, óránként emeli föl előttünk e leplet, de sohasem egészen — mert az idő örök és végtelen. így telik le egy óv a maga örömeivel vagy fájdalmaival s előttünk áll egy újév, a maga titokzatosságával. Igen, mert a beállott újév a maga titokzatosságában áll még elöttüuk : nem tudjuk, mit rejt méhében. Titkaiba nem láthatunk be, a lepel alá, uiely ez évet fedi, nem tekinthetünk, nem, mert erre az einber nem képes. . . De azért szivünk reménységgel van tele, egy jobb időt, jobb évet remélve a tavalyinál. A beköszöutő újévvel az ember mindig jót remél. Ki ne vágyakoznék szabadulni egy csapásteljes évtől? s kiben ne lenne meg az örök ifjú reméuy — ez egyedüli vigasztalója a szenvedőknek — egy jobb évet remélve?! Az ilyen remények minden közeledő újévkor bes?állanak az emberi keblekbe. Most egy éve vajon nem ilyen remények kecsegtettek-e bennünket is? S mit nyertünk? Egy csapásteljes évet. Láthattuk folyamán hazánk virágzó vidékeit a bőszült eleinek: tűz, víz s viharok által tönkre tétetni, koldusbotot hagyva az az előtt boldog emberekuek. Láthattuk a nehéz körülmények okozta iuségeket. Társadalmi életünket az elharapódzott társadalmi betegségek emésztek. Láthattunk ezreket kihullani mellőlünk, az élők soraiból, pu-zti ó betegségek áldozatait Láthattuk az egy hazának fiait miként törtek egymás ellen a békés együtt munkálkodás helyett viszályt keltve s növelve, mely terebélyes fává készül nőni. Láthattuk csapást csapásra halmozódui a magyar népen. Ilyenek után, ki ne vágyakoznék egy jobb jövő után? Vajha a beállott újévvel ezek a bajaink megszűnnének s hadd pusztulnának, hadd távoznának el közülüuk a csapások, a békétlenség s helyüket az egyetértés, egymás iránti kölcsönös szeretet, nyugod'ság s a boldog jóllét foglalnák el. A jövőt nem tudhatjuk. Lehet, hogy akik most örvendüuk a beköszöntött újévnek s reménytelt kebellel töltjük első napjait, lehet, hogy uem érünk el oda, mikor az ó-óvvé vált az esztendő utolsó napjára. Politikai láthatárunk ege ^z újév kezdetével tiszta. Bókét igér, a békés szándék és akarat. Fegyver által való pusztulás nem fenyeget bennünket, miut máskor, de kérdés: ez a békés hangulat nem rejt-é magában robbauó anyagokat az év későbbi napjaira? Annál borúsabb hazánk belső életének ege. Ilut irigység, gyűlölet, szeretetlenség, hatalom és gazdagság utáni vágy: szolgálni a Mammonnak, ezek vezérlik ma az embereket. Testvér testvért, apa fiút s viszont kész ma gyűlölni Akiket a szerenc e kaijaira emelt, önhitteu nézik küzdő ember társaikat s vajmi keves kebelben született meg a felebaráti szeretet. Egy hazának fiai készek egymást gyűlölni a legszentebb dolgokért: torzsalkodnak önző érdekekért s erre készek még a vallást is fegyverül felhasználni. Imé, itt a corruptió embryója, mely hatalmas burjánná fejlődött már. Pedig ma már a szellem fegyverével harczoluuk s a szellemi harezosok a felvilágosodottság, műveltség s — Elég, ha titeket boldogoknak láthatlak. No meg tudod, nekem már van más — tevé hozzá tréfásan. Daruváry teljesen meg lett nyugtatva. Halomfi az órára tekintett. Épen féltizeukét óra volt. — Eredj! — moudá barátjának — eredj a mula tók közé, én is megyek, csak átöltözöm, nagyon át vagyok izzadva. Homlokán csakugyan gyöngyözött az izzadság. Daruváry vigan tért vissza a társasághoz, hol mindenki csodálkozott megváltozott hangulatán. Csakhamar élénk lett a mulatság. . . Közeledelt a 12 óra. A társaság nőtagjai egymás közt sugdosni kezdtek, koronként Jolánkának valamit súgtak fülébe, mit az boldog mosolylyal fogadott. Daruváry oda lett a boldogságtól, miuden tekintetet, sugdosást magára magyarázott. Csak perczek voltak már hátra az ó évből, Galambossy széttekintett a társaságon. — Hol lehet Halomfi? kérdé. Egy óriási dördület lett rá a válasz, mely megrázta a szobák falait. A nők felsikoltottak, a férfiak ijedten ugráltak fel. Houuan jött a dördület? Daruváry balsejtelemtől meglepetve felszakította az ajtót s a Galambossy dolgozó szobájába rohant, többek • tői követve. A látvány megderine.-zté őket: Ott feküdt egy fotelben, az Íróasztal előtt, hátradőlve, holtan, Halomfi Jenő; balszeme fölött egy kis kerek sebből ömlött a vér; revolvere mellette a padozaton hevert. . . — Édes barátom! kiáltá Daruváry s ráborult ba rátja holtestére s ugy csókolgatta annak homlokáu azt a kis sebet, mely az ő életét is megölte; meg örökre. . . Jolán ka eszméletlenül rogyott össze. . . Egy kis levélke volt az Íróasztalon; még most is nedve* volt a könnytől. . . A kis levelkén ezek állottak: „Bocsássanak meg, hogy megzavartam mulatságukat, de ezt tennem kellett. Én lettem Jolánkám választottja s most, mikor ezen sorokat olvassák, lennénk miut jegyesek bemutatva. De én nem érem meg ezt: nem az újévet, meghalok a haldokló évvel. Imkább ezt, minthogy szerencsétlen barátot lássak, kit testvóiit szeretek. Igen, én lemondok ő róla barátom részére, ki forrón szereti, de lemondok az életről is, mert én sem tudtam volna élni Jolánka nélkül. Végakaratom az, hogy Jolánka legyen az ón kedves barátomé Daruváry Kálmáné; végóhajom pedig az, hogy legyenek boldogok. Síromban sem tudnék pihenni, ha tudnám, hogy végakaratom nem teljesül, azt hiszem, egy haldokló kívánságát teljesíteni fogják. Isten veletek kedveseim, isten velők uraim és hölgyeim! Szenteljenek néha egy egy gondolatot Halomfi Jenőnek." Feláldozta életét, mely neki a legboldogabbuak Ígérkezett, barátjáért, ennek boldogságáért, így lett, igy vált az 188* év utolsó napja utolsó Szilveszter éjévé Halomfinak, az áldozatra kész barátnak, inely napot ő mindig megünnepelt az előtt. De lett ez az éj egy boldogtalan házasság okozójává is: a Daruváryé és Jolánkám Nem volt ezen a frigyen áldás, melyet egy szomorú eseméuy létesített. Azzal az ó évi éjjel együtt örökre letűnt, meghalt az ő boldogságuk is.