Nyírvidék, 1890 (11. évfolyam, 1-52. szám)
1890-03-02 / 9. szám
M«ll*hl«t m „IVyirvidék" 1890. 9-ik számához. A JNIlfi VIDÉK* TÁRCZÁJ A. A mai kor. A mki kornak ifjú nemiedéke »N«gy«-ért hevOlui nem tud, oem akar, Eumékért élni: erre nem tOrekuik, De léhuságra mindig kén a kar. A férfijellem, erkölca éa a vállát Nem kell e kornak , élv után halad, Bo dogtágát caak itt véli találni, 8 muló gyönyörért mindent odaad. Fejletlen gyermek ma ítéletet mond Kinnyeimü éaaezel férfiak felett, Kiket a múltban csodát bámulattal KörQlvett minden: bír, fény, tieatelet. A jó anyának kOnyeit bectülni A mai korban m-m chic, nem divat, •agy megbtciUlni apánk aaeraeményit, Et volna még caak furcia gondolat. Jogot megvetni, a caalád aaentélyél Orvul támadni tán caak nem biba? A máa vagyonát könnyelmön elverni Talán caak nem bUn ? eiól • kor fia. Erényt meglopni: férfias dgyeeaég, Melyet még dicsér a aalon világ, Titkolt mosolylyal néinek te utánad 8 »gavallér«-nak mond a pikána-világ Iatenben hinni? ki lenne oly déré? Iaten aa élet éa firOapohár, • Minden órának leatakaasd virágáu, A alr után élv, gyönyör ugy ae vár. Hajtsd ki fenékig a vigalmak kelyhét, Tombolva menj át rövid élteden ; Igy tnil a kernak iQu nemiedébe Cdvöt nem ad caak : bor éa sierelem A nyíregyházai társas ölet. — Lévé 1 a as»rkfsi'öhöa — E Inp legutóbbi számában, — mint ahogy Verescsagin az elhagyóit csataterek, borzalmas űrállomások hangulatát egy-egy hanyagul odavetettnek látszó ecsetvonással költi fel bennünk,— a nyíregyházi társas élet legerdekesebb és leginkább jellegzetes tulajdonságairól életrevaló hang pendült meg. Az igazságnak, a valóságnak a fölismerésére vezethette volna ez a czikk (czime: „Farsang után") azokat is, akik egyébként sohase jutottak v >ha arra, hogy a mi társadalmi életünk fogyatékosságaira, neTtítségességeire és állatában véve rettenetes űgyelogyott voltán ügyet vessenek. E sorok irója nem benszülött polgara Nyíregyháza városának, s hogy szava ne sokat nyomjon a mérlegen, még az a hátránya is van ennek a kérdésnek a megbeszélésénél, hogy elfogultsággal vádolhatják nevének y-os volta iniatt, lévén általános felfogásként elterjedve az a nézet, hogy a vármegye úgynevezett nemessége még ma is lenézéssel tekint Nyíregyháza város polgárságára, tekÍMtet nélkül arra, hogj annak egyes tagjai műveltségük és társadalmi állásuk szerint mind ama tulaj donságokkal rendelkeznek, melyek őket bármely társasagbau való megjelenésre és abban való élésre jogosítják Ennek a felfogásnak, t. i. amelyik a mai gondolkozásnak az állapotját ilyeuuek latja, kár lenne eltagadni a letezéset. mert meg van és nem ok nélkül. Tahin egyetlen székváros sincs Magyarországon a vármegyei központok között abban a helyzetben, hogy Nyíregyháza városánál nagyobb joggal és több okkal tegye nyilvános pertraktáció tirgyává ezt a kérdést, mely a maga szélesebb hullámzásaiban országos érdekű kérdés ugyati, de sokkal kényesebb, semhogy at. anyagi és személyes érdekek különféle szálaival egybeszőtt politikai pártok budapesti sajtőorganumai beleharapni merészelnének Mi, itt ebben a szűkebb körben, sokkal nagyobb függetlenséggel és a napi politika izgató eseményeinek kevesebb lefoglaltsága mellett beszélhetünk és Írhatunk erről a tarsadalmi kérdésről, mely nem érett ugyan meg meg arra, hogy — kifakadt kelésképen — az országgyűlés is foglalkozzon vele, de eléggé uyomasitó hatással érezteti velünk létezését arra, hogy mint a magunk házi dolgával egy kicsit törődjünk. Hogy Nyíregyházán nincs társadalmi élet, az egyszer bizonyos! Vagy ha van is, az olyan karakter-nélküli, olyan csenevész teremtmény, amelyet megnézni, meglátni szánalom. És igaza van a „Nyírvidék" czikkirójának a .Farsang után" czimü czikkben abban is, hogy a nyíregyházai társas életet, a maga regi bensőségteljességében, valódiságában a „vidékről" jött szellő rontotta meg. De csak annyíbau, hogy ennek a nyíregyházai társasagnak egyes alkotó részeit, akiknek ezelőtt eszük ágában sem volt, hogy a külön állasra magoknak jogc/.imeket alkossanak, ez a „vidékről" jött fuvalom a nevetséges urhatnámságuak olyan lázával lepte el, melyre épen nevetséges voltánál fogva nincs ír patikában, gyökerezven a leglupusztithatlauabb emberi erzésbeu: a hiúságban. Az, hogy a vármegye s a törvényszék Nyír egyházara került, s hogy a vármegye központi képviselőinek a városi elemektől elzárkózó életmódja ennek a felületes hiúságnak csak istápolására szolgait: közönségesen ismeretes. A nyiregyházaiak innen datálják társadalmi életűk megromlását, pedig ez már csak a mostani allapot keletkezéséhea a „kedvező viszonyok" közé számítható, mert egy olyan erős, szellemi és anyagi erőkkel erős intelligenciának, mint a milyen a nyíregyházái, nem — mint a hogy történt — szét bomolnia, hanem az uj elemeket magába olvasztva, meg jobban megerősödnie kellett voina. E város társadalmának régi fölfogásai, patriarchális erkölcsei azonban megsemmisültek. A „vidéki" szellő söpörte el. S nem lévén jogeziin az uj fölfogáshoz, mely a réginek uyoniaba lepjen, igy támad a mai irány es czél néluűl való társadalmi élet itt, a maga nevetségesen és szomorúan látványos jeleneteivel. y A Jogászkör február 38-diki, szokásos heti szakértekezletén, Kovács István kir. tvszéki bíró adott elő igen érdekes és e mellett gyakorlati fontossággal is bírható jogi kérdést. Nem állhatjuk meg, hogy azt legalább e helyütt és röviden ne érintsük. Az italmérési joguak az állam részére átvétele folytán ugyanis, miut tudva vau, az 1888. XXXVI. t. cz. értelmében, csak maga az italmérési jog képezte kisajátítás, illetőleg kártalanítás tárgyát. Ez által különböző uemü ingatlanok, melyek előbb ezen jog hasznosítására szolgáltak, attól elválasztva előbbi tulajdonosaik birtoka s illetőleg tulajdonába hagyattak vissza. Ilyen ingatlanok voltak egyes közbirtokosságban, korcsmaházzal, vendéglővel beépített beltelkek, országút melletti csárdák és azzal kösösben hagyott különböző mennyiségű száutó vagy kaszáló földek, némely község ben u. n. várterületek, vagy kertek stb., melysk .közbirtokosság" megnevezéssel külön telekkönyveztettek és ez ideig tényleg azon községbeu, az italmérési, esetleg még feuálló más kir. kisebb haszonvételt élvezők egyeteme által birtokoltattak és használtattak Igeu sok esetben fordult elő, hogy a közösben használt kir. kisebb haszonvételnek egyes jogosítottak tulajdonát képező részére, az illető egyes tulajdonos ellen végrehajtás vezettetett és az, mint ingó vagyon, tehát vélelmezhetóleg csak maga a részbeli kir., kisebb haszonvételi jog árverésen eladatott. Mely uton a kir. kisebb haszon vétel egyes résseit megvásárlókkal, a .közbirtokosság" egyedeiben, illetőleg a .közös birtokosok" személyeiben időről időre változás állott elő Erre tekiutettel értekező azon kérdést vetette föl, hogy például az italmérési jog bizonyos hányadának, mint ingó vagyonnak megvételével, megszerezte-e az ujabb közbirtokossági tag egyszersmind, a külöu telekkönyvezett, azon községbeli közbirtokosság nevóu álló, egyik vagy másik, ily szerzés előtt ós után is amaz italmérési joggal együtt használt ingatlannak tulajdon jogát is, anélkül, hogy az tkvileg kitüutettetett volna?! Értekező ugy az ingatlannak is megszerzése, valamiut meg nem szerzése mellett, egyaránt fontos érveket sorolt elő. Véleménye oda irányult, hogy a kérdés kivételt uem tűrő általánossággal sem euyik, sem a másik irányban el nem dönthető. Lehet és illetőleg van eset, hogy az ingó Eaamékért élni? Minek aa aa easme? Olcsó kenyér ma már a tudományi Szivet mUvelni hálátlan egy munka, Teasti-n asért el minden ideál. Durva anyagnak hódolj ifjuaigom, Tagadd meg mindaat, ami isteni, Így lése korodnak méltó nemzedéke, Mind elmaradt, ki ót nem kOveti. 8 ha végre minden elhagy e világon : A becsület, póni . . . gyönyör mámora, 8 Ores ssivednek nem nyújt már a földin Semmi gyönyört, mit Isten alkots, Csak egyet gondoláé, minek es aa élei? Melr nem sd többé élvet . . . öröm-t, Éa önkeseddel eldobod magadtól, Okosva bút és fajó könnyeket. Koncz A nagymama rózsái. Paul Bonnetain után franciából Bsrend Margit. (Folytatás és vége.) Gyakran ingerkedett velem gyermekusségemért, de kéaöbb, mert olyan nagyrak látott, a?t hitte, hogy tréfát tízök belőle. Annyira szeretett, hogy még szobalányom kíséretében iera engedett na utcára kimennem; mindenre s mindenkire féltékeny volt, még a könyvekre ie, melyeket olvastam. Sőt pepával még vesickedett is néht, mert nem találta őt elégge szigorúnak irányomban. Rendesen csak stülatésnapomat szokták volt megünnepelni, s igy, midőn ez évben is elérkezett huszonharmadik májusban Júlia napja, mily nagy volt meglepe lésem és örömem, midőn reggel ágyamból kikelve egy egész kis kocei St. Ioes rótsát láttam megérkezni s a kocsi után őt. Oly nagy volt öröme, mit HZ én örömem szeriett neki, hogy előiaör és utóljára meghatva nyújtottam neki k etemet. Ea volt utolsó vidám napunk. A íztrenciétlenség megérkeiett. Segény, itegcny papa! vW ) n eladott regáléval, mint tartozékkal eladottnak tekiuteudo a hasznosítására szolgált, ingatlan 18, míg más részről nincs kizárva, hogy szintén igy használt ingatlan az előbbi tulajdonos tulajdon t maradt és most a megváltás után bekövetkezett, elválasztásával annak birtokába adandó vissza. Értekező teliát a concret eseteket külön elbirálandókuak tartja. A felette bő elmélkedésre anyagot szolgáltató kérdéshez Megyery Géza tvszéki olnök, Virágh és Nagy tvszéki birák, Heuwan és Horovicz ügyvédek szólottak még. De a vita a tárgy érdekességénél fogva be uem fejeztetvén, a jövő keddi összejövetelnél folytatása mondatott ki. Hazafiság és nyelv. Különösnek teszthatik, hogy oly állitáit kívánunk körülírni, » mely honzasabb bizouyitghtá'ra nem szorul. Mégit nem látjuk izü.iégtelonnek ezt megtenni, mirt vannak sokan, — sajnot, igen sokan, — a kik az íd'geu nyelviket jobban becaülik, inkább használják, mint tulajdoiiképeui anyanyelvüket i a kik mégis azon igéuy Dyel lépuek fel, hogy őket hazafiul, jő magyaroknak tartsuk. Nem agyrém ellen akarunk a ezikkünkben likra kelni. Sokizor megfigyelt iset, mely itt köiOttOuk, a mi magyar várotunkbau fordult elö, magukat magyaroknak tartó emberek részéről, ez kényszerít binuOuket irra, hogy tollat fogjuuk. Óhajtjuk feltűntetni, hogy azok ciak tévútra akaiuak vezetni, mert ctakis az leket igazi magyar, a ki a magyar nyeivet szirati is, beciüli ii. Nyelvünk iránti szeretetünket azonban ne tévesiizük önze a himággal, mert az a nép, a mely nyelvére hiu, azt tökéletnnik, leggazdagabbnak, legerőteljembnik tekinti ciak azért, mart az övé, éi msgvitéml tekint a többi élő nyelvekre, az nem cielekszik helyesen. A jó magyar nem leiz nyelvére hiu! Erre nem izorul, mert az imber csak arra izokott hiu lenui, a mi lényegtelen, kiciinyei, korlátolt. A magyar nyilv mm ilyen, mert bir mélységgel, önállóiéggal ét képei a legnagyobb fejleiztéire ; i ha a magyar más nyelvekben ugyauizt fölleli, a jelenuek megfelelőiig még nsgyobb mérvben talán, mint gaját nyelvében — mégis az ő nyelve •lőtte u legszentebb, a iegértékieebb kincs marad, m«rt ez ai egyedüli, a melylyel élni halni kiván. A uyelv az, a miben miudenekilőtt a nemzet lajátságon szellemi élite nyilvánul. Szellem él nyelv egymástól elválasithatlan; a nyelv maga a szellem, a mily ebben njegjelen s érzéki kifejezést talál. A nép szokásaiban és erkölcseiben it, valamint a törvényhozásban, az isten tnzteletben, müvéizetben ég tudományban ii nyilvánul a nép szelleme, d« nem oly kSzvetlen miut a nyelvben. A nemzet izilleme és nyelve köleiönöien nemesíti egymást. A szellem a uyelvbeu talál kifejezést, tehát a a siíllem művelődésével párhuzamosan fej ődik a nyelv is. A mig a nemzet komolyan a szabadiágban törekszik előre a müvelödéibm, addig izellim* is minden haladási fokon nemnibb alakot fog ölteni. A uyelv ki fog boutakozni tisztaságra, önállóságra: a durvaság — mint a szellemi korlátoltság jele — legyőzetik a műveltebb kifejezés nemes k imolyiágt által. Ezt nem lekit szigorú tételek megállspitisa uján elérni, mert korlátlanul, mint a izellem, melynek értéke eiak ai életben található, fejlődik a nyelv erőssé, széppé, erőt éa mértékét a szellemtől nyerve. Es épen átért a nyelven mag kell umcrhetni a nemzet művelődén fokát. Az igazi i tirméizetizerü tzellemi fejlődést tehát a nyelv haladásából lehet arányba helyezni. Mindin felületei művelt lég, melylyíl usta jar karöltve a nép nyelvének fejlődése, himii éi a nemzet természetével össze nem térő. Eziu kételyeket kizáró állitáiokkal csak azt akartuk bizonyítani, bjgy a nemzet miuden hü fis, a ki a uép haladaiát a művelődés terén óhajtja és tegiti, az a nyelv fejlődését, erösbűlését is a legfontosabb ügynek fogja tekinteni. Pár uap óta énrevittam, mily halovány, gondtelt, s csókja, ölelése nm oly mileg, miut rendnen ; nem hitt többé kiciikéjémk, de a komoly s előttem egéniD szokatlan Júlia néven szólított. Anyám egyre lirt, s egy reggel fölébredve, nagy lármát hallottam a folyosón az iroda ajtaja előtt, • midőn kidugtam tejemet az ablakon, hogy láttam, mi történia, egy paraizt at utcián sarat kapott fel, s cvuuya káromlái által kuérvo, felém dobta. Annyit láttam még, hogy atyám dühölen rohaut ki, hogy a nyomorultat megragadj i, s a rendőrök megérkeztek ; azután elájultam. Midőn innét eszméletre tértem, mellettem térdelő zokogó anyámtól égést romlásunkat megtudtam. Atyám a börién játlzott s elvesztette vagyona uagy részét. A mi még megmaradt, azt kamatra adta kölcsön, s moit nem akarták viistafizetui, s ezt hallva, mind az emberek, kik pénzűket atyám bankjába helyették el, előjöttek, 8 köveket dobálva ablakainkra, iziikozódások között kövitelték öigzezsugorgatott garaeaigat. Auyáin keservei könnyek között sorban ürítgette ki fiókjainkat. Mindeut eladni küldött: a lovakat, az ékizereket, azután a bútorokat s osipkéket, mig atyám Naucyba utazott, megkuérelte kölciön kérni ott lakó rokonainktól. Három napig volt távol, melyek mindmegannyi éveknek tűntek föl előttünk, miut hsjh! minden szerenciétlen előtt! Nálunk azalatt valóságos ziibváiár volt: az emberek fenyegetődive s ablakokat tördilve, járkáltak ki s bi. Anyám egyizer térdre boruU előttem: aBooíái meg Júliám, rebegé, éu ronul neveltelek, semmire lem taníttattalak tégedet; mit foguuk tenni moit? Átöleltim, t nem hazudtam vigaiztava őt; egy csspásra megértettem az életet i elég erőinek érettem magamat, hogy bajait, itenvedéieit eltűrhettem I Rövid idő mult el . . . reggil még gazdagok, függetlenek voltunk — esti koldutok; reggel még gyermek voltam, tele bohó ábráudokkal, mig moit c«ak sajnálkotva tekintettem .vima öumagamra, mily kictínyet t hiu voltam, hogy az képezte vágy.im zeailhjét, bo Ky barátnőimet megaláztam, s magamat náluknál izebbnak, gazdagabbnak s jobb'in sreretettnek tüntessem föl. Most láttam c*ak. mennyire hasonlít a földi boldogság a téli naphoz, mely későn kél fel s korán megy le, i hogy
