Nyírvidék, 1890 (11. évfolyam, 1-52. szám)

1890-08-03 / 31. szám

„IN Y I K I) É »<-• A városi nyugdíj-ügy. III. ( t) Foglalkozhatnék ezután mindazon ellenérvekkel, melyek rendszerint fel szoktak hozatni nem ugyan a rároai nyugdíj behozatala ellen, hanem általában a tisztviselői nyugdíj ellen. Ezen érvek közQl legtöbb figyelmet érdemel — s épen azért csupán erre az egyre terjeszkedem ki — az, mely a tisztviselők nyugdíjazásit nem tartja összeegyeztethetőnek az osztó igazsággal, azon indokból, hogy helytelen dolog oly nagy gondot fordítani a tisztviselők megélhetésé iek biztosítására munkaképtelen napjaikban, míg a magáu ember, iparos, kereskedő legkevésbbé sincs a társadalmak e uemQ gondoskodási tárgyaivá téve. Helytelen különösen akkor, midőu tudjuk azt, hogy a tisztviselőknek bizonyos időközökben, de föltétlenül ós semmiféle hatalom által meg nem gátolhatva biztos jövedelmük vau és épen ezért sokkal szabalyosabban és tervszerűbben kepesek szükségleteik beszerzésénél és igényeik kieléjitésénél a fizetés mérvéhez alkalmazkodni, mint az iparos vagy kereskedő, kinek sem biztos és előre látható, időközben föltétleufll esedékessé váló fizetése, sem általiban kielégítő mérvben rendelkezésere álló jövedelme uiucs, amelyhez kiadisait arányithatná és arra biztosan számithatna. Kétségtelenül nagyou sok igaz van ebben, • •ok nagy neinzetgazdánál méltánylásra is talál. Azonbau bármennyire is jogos és indokolt az érv, ha tekintetbe vesszük, hogy sem az állam, annál kevésbbé bármely kisebb társadalmi kör nincs abban a helyzetben, hogy egyszerre oly széles alapra fektethetné a nyugdíjban való részesedést, hogy annak élvezhetésére, tekintet nélkül a foglalkozás, állás, s más e tárgynál irányadó körülményre, elég volna bizonyos munkaképtelennek megállapított kor elérése és bizonyos vagyon minimum kitűzése, ha annál kevesebb szerzeméuynyel bir. Nagy súlyt fektetve nagyon természetesen az erkölcsi előéletre, mely kell, hogy mindenkor befolyással legyen a közjóban való részesedés mértéke kiszabásánál. Mindez tagadhatatlanul igy van s ebből szigorú logikával nem lehet egyéb conaecventiát levezetni, mint azt, hogy a tisztviselői nyugdíj fenti okból ellenzőinek kell odahatni, hogy az előhaladott kor követelményeinek meg uem felelő javadalmazással biró hivatalnoki p.ilyán működők minél hamarább teljes nyugdíj kielégítést nyerjenek, hogy aztán a nyugdijt adui hivatott társadalmi körök anyagi erejök gyarapodásával kiterjeszthessék figyelműket a közvetettebb kapcsolatú s erre rászoruló tagjai létfentartásának biztosítására is. Sokat lehetne még e tárgyról, — mely a nemzetga/.daságtaunak legvitatottabb, legszebb, s mert ez idő szerint határozottan utópikus, legérdekesebb része is—írni. De legyen elég az ellentétes vélemények meggyöngítésére, ha nem is megdöntésére ennyi. S most áttérek egy nem kevésbbé fontos, sőt állithatom, minden nyugdíj behozatalának legfőbb feltételét képező kérdés taglalására, mely nem ellentetes vélemények tapasztalasára alkalmas elmélet többé, hauem a pénz kérdése, azé az eszközé, mely minden hatalomnál nagyobb, s csoda dolgokra képes. A „NYLRVIDÉK TÁUCZÁJA* Petőfi.*) Segesvári csatatéren, Ott esett el szeut hevében. Kgy kezeben, mint a villám, Kardját villogtatta, A másikban szabadságról Zeugedezett lantja. Segesvári csatatéren, Mi sir ott a völgy ölében? Sirva zokog a Kükullő Minden kicsi habja, Sirva zokog a Kükülló: Petőfit siratja. Segesvári csatatéren, Rózsabokor halmou, réten. Ha arra jársz, magyar honfi, Sz.ikits egyet róla : IIós I'etófi vércsöppjétől Piros ott a rózsa. Segesvári csatatéren, Váudor, állj meg csöndes éjeu! Fülemile ha megszólal, Kalapodat vedd le: Siratja a szabadságot A nagy költó lelke. Pósa l.ajo*. A legfontosabb esemény. Ramalhó Ortigno után portugálból. Oly livárrá s kiállhatatlanná tett engemet ez a gondolat. Lec-üggesztett fővel jártán keltem szobámban, zsebembe méiyesztve kezemet. *) A segesvári csata évfordulója alkalmiból. Nagyon sokan abban a téves, tehát helytelen Iliiben élnek, hogy a városi tisztviselői nyugdíj szervezése — eltekintve a minden ujitás és hasznosan czélszerü intézmények iránt makacs idegenkedéssel viseltető, s ezek ellen harczolni kész egyének meggyőződésétől, kik müveit korunk magas színvonalára felemelkedni uem akarnak. — semmi körülmények között ki nem vihető, már csak azért sem, mivel a nélkülözhetetlen fófeltétele a nyugdíjnak, a pénzalap városunk jelen pénzügyi viszonyai között nem szerezhető meg. Merem állítani hogy mi sincs ennél könyebb. És aki csak némileg is ismeri a nyugdíj alapoknak világszerte elfogadott megteremtési módjait, — hiszem — igazat adand nekem, midón e kissé merészen hangzó állítást koczkáztatom. Meggondolva tettem, s mert ezeu kivül számot vetettem mindazon tényezőkkel, melyek irányadók, és jelentős befolyással kell hogy bírjanak a nyugdíj szervezet mikénti megalkotásánál, bizton mondhatom, hogy az alap megteremtése semmi nehézségbe sem ütközhetik, csak szándék és erős akarat kell hozzá. Midőn a város a GO-as évek elején először osztá ki a környékén elterülő nagykiterjedésű, ez ideig legelőnek használt földjeit, egy oly hatalmas tőke birtokába jutott melyet alkalmasan és gyümölesöztetően a város fejlődése szempontjából elhelyezni a zavaros idők bizonytalansaga miatt nem lehetett. Tőkésítették tehát, nagyon helyesen azon megszorítással, hogy az kizárólag hasznos befektetésre használható fel. Később e tőke *U része az egyes vallásfelekezetek között a lélekszám arányában felosztatott, s a megmaradt rész tőkésittetett tovább, mig ismét jelentékenyen felsziporodott, ugy hogy daczára a főgymnasium felépítésére adott 35,000 frt elvonásának, ínég ma is 40,000 frtot tesz ki körülbelől. Miért ne lehetne ezt az összeget nyugdíj-alappá tenni? inely amellet, hogy egyidőre teljesen megfelelne rendeltetésének, egyszersmind az alapítványt alkotó elődöknek inteiitióját is kielégítené. Mert hiszen van e hasznosabb, van-e nemesebb czél, amelynek elősegítésére szenteltethetnék ezen összeg, mint az, mely egy középkori állapotnak megszüntetését a fejtett művelődési viszonyok követelményeihez mérten engedményezné. E/. ellen tehát joggal és okadatolva senki kifogást nem emelhet. A második forrás, melyből nyugdíj alapot meríthetni, a város költségvetésében foglalhatna helyet, körülbelől 3000 frt nagyságban. Szerény összeg, tehát ellenzésre nem találhat. Nem annál is inkább, mert egy másfél milliós budgetbeu elenyésző csekélység. Hogy azonbau magok az érdekeltek is legalább kis mértékben szintén hozzájáruljanak saját nyugdijuk létesítéséhez, más hasonló példák után indulva helyesnek vélem, ha minden nyugdíj képesnek ítélt tisztviselő fizetéséből 2% levouatik. 34000 frt van felvéve a tisztviselők fizetésére évenkint, mely összegnek 2%-a kitesz 780 frtot, az előbbi kút tétellel csaknem 6000 frt minden évben folyóvá tehető összeget képezne. Mely, tekintve, hogy a rendes fizetésnek 18% át teszi s tudatában annak, hogy sehol a világon nem szokott az évenként kiadott nyugdíj, illetőleg a nyugdijat élvezők száiua a fizetés egyhatodáuál, illetőleg a létszám egynegyedénél nagyobb lenni, határozottan elégnek volna mondható a legkövetelőbb igények kielégítésére is, ha nem forogna fenn az alapnövelés szükségessége mely elodázhatatlaná teszi, hogy legalább addig, mig a 100,000 frtot meghaladja, folytonosan gyarapittassék, válságos viszonyok, abnormális helyzetek zavaró hatásának ellensúlyozása czéljából. E törekvésnek megfelelőleg l°/o közköltség kivetése hozható javaslatba. Igaz ugyan, hogy a jelen évi költségvetés 38% közköltséggel,terheli a különben is sok oldalról erősen igénybe vett adózó polgárok vállait, s ugy lehet a város hatalmas aráuyokat mutató fejlődése, ós minden téren haladni vágyó törekvése a közeljövőben még többnek kivetését is kívánni fogja, annak daczára is, mert a város erkölcsi existentiája követeli, — hogy hosszú időben át munkálkodott tisztviselői agg napjaikban szégyenteljes koldus botra ne szoruljanak, — a költségnek 1%-kal a rendesen felül emelés sem ellenmondásra, sem akadályra uem találhat. Ily módon minden évben circa 1000 frt csatoltathatnék az alaptőkéhez. Végül figyelemre méltó jövedelmi ágat képezhetnek a különféle büntetések, adományok és e czélra tartandó jótékouyczélu mulatságok ia. íme ezekben igyekeztem kimutatni ugy a nyugdíj szervezet alkotásának fontosságát, mely halasztást nagy érdekek sérelmével tűr csupán, valamint azon iránytényezőket és elveket, melyek szerint a városi tisztviselők behozandó nyugdijának alapja s tőkéje megszerezhető és feutarth&tó. Rámutattam mindazon hátrányokra, melyek ez ügy esetleges elhallgatásából föltétlenül bekövetkezne s nem hagytam figyelmen kivül amaz indokokat, melyekből elhalaszthatatlausága tűnik ki. Végeredmény gyanánt állithatom tehát, hogy •i városi tisztviselői nyugdíj ügyet szervezni kell, mert az erkölcsi kötelessége Nyíregyháza városának, s mert nagy anyagi áldozatába nem kerül. Csupán kezdeményezésre és erős akaratra van szűkség. A. magyar ipar és kereskedelem lendülete. Angliában Smith Adárn és elvtársai régóta kifejtették és hirdették a szabad kereskedés evangéliumát, melyuek jelszava ez volt: »OiCsó kenyér, olció hus, olció thea és olció erűkor a munkás nép számára.c Az államok verseuyre keltek egymással, hogy terményeiknek és iparozikkeiknek piaecot találhassanak. Hanem hát eunek & verienyaek az lett az eredménye, hogy az erösebbek és az ügyesebbek diadalmoskodtak a gyengébbek is a kevésbé beavatottak fölött. Gz a körülmény indította Careyt annak bebizonyítására, hogy a nemzeti ipar és kereskedés megteromtéie él fejlesztése osakis bizonyos mérsékelt védvámok oltalma alatt eszköiölhető. Igy lettünk mi is védvámos állammá s miut ilyennek alig van mái piaciunk az oszlrák tartományokon kivül, mint a melyekkel politikai összeköttetéseinknél fogva Magyarorsrág közöl vámterületet képez. Nemietgazdáink és államlérfiaink ait mondják, hogy ez ai állapott miudket részre nézve a lehető legjobb ét legméltányosabb; m*rt mig Ausztria az ő iparozikkeinek Folytatása u mellékleteii Az előre nem látott eset folytán meghívott orvos íróasztalodhoz ült a olvasott. A lámpafény egyenesen a fejére eiett s rendkívül nagy orrát oda rajtolta a falra. Papucsom cioszogott f. szőuyegeu, mint a mór szökflkút egyhangú locsogása. A fali óra ketyegése pártatlanul osztotta el a másodpsrezeket a bronz bábu jobb és bal keze közt. Hallani lehetett a könyv lapjainak időnkint való forgatását. Gondolatokba merültem, fejemen a fogasról hirtelen leakasztott sapkával, melyet egészen lehúztam a fülemre, mig ellenzőjét félig az orromra toltam le. Épen tizenhat hó, négy nap és tiz óra mult el egybekelésem óta . . . Miért is házasodtam meg tulajdouképpou ? Csak azért? ... Oh uem, igen ész^z rü okokból. Nyugalmai életre i vidám otthonra vágytam, meg akartam okosodni . . . izóval: saját tüihely alapítását óhajtottam. Emeletes házit, nem igen széles, barnár szőnyeggel bevont lépcsőzettel. Fehér mellényes szolga nyit ajtót A teremben két bájos tamlásszék a házaspár izámára, a kandalló előtt ... a párkányon üde és illatos virágokból kötött nagy bokréta, kalyha ellenző khiuai allaszszal borított nádfonatból. Az ablaknál álló asztalon magkezdett viz feitésü képek. Az ebédlő tiszta és csinos, legyek és lég huzam nélkül. Szőllő leveleken baraczit éa földi eper, friss vaj, mogyoró nagyságú darabokban. Az asztal, most vasalt, lágy, kissé csakueu nedves, finom ir-vászon tasaróval terítve. A serlegből a portoi bor finom, fűszeres illata száll fel. Ah ebben az egészsége*, vidám helyiségben óh-.jtottam látni a nő szü ies alakját, az e^ész háíban ér zui saját éuemnek ezt az élénk kiegészítését, belélegjeni üde ruhájának csillapító illatát, hillani ftuom lépteinek zaját és kedves, parancsoló haugjáuak z mijét. Az ő gyön géd mozdulatai mérsékeljék az én uyerseiégemet, a mint időről íd íre puha ujjait, mandula alakú rózsás körmöcikékkel helyezi nyolcz és fél hüvelyk nagyságú, napbarnított kezemre. Ezért házasodtam meg. Ezért vettem föl u óljára tüzéri dísz-egyenruhámat . . . s vezettem őt a kvresafoljosóig, hol teljes egjhizi díszben várt reáuk a prior. A sekrestyés állt mellette. — Menyasszonyom reizketett a hosszú fehér fátyol alatt s miudkét kezével karctuklómra támaszkodott, hogy el ne ájuljon a sarkantyúm a kardom hegyével a templom márvány kövezetén okozott. Tulboldog voltam és büszke. Megérdemeltem e én, durva, nyers, önző ember, ennek az oly szűzies, szép teremtménynek édei szerelmét ? Az ünnepélyesség végeztével igy izól a prior: — Személyes kívánságom az, hogy isten áldja meg ezt a boldogságot sejtő egyesülést. Származzék belőle számos védője a hitnek és a hazának . . . Magamon kivül voltam. Mi jutott eszébe. Ez eszményi gyöngéd hölgy azzal a rendeltetéssel bírna... S az a goudolat, hogy ez az oly finom, törékeny szervezet csakugyan megfelelne a priór óhajának 8 lelkészekből és őrnagyocskákból álló csapatról gondoskodnék a vallás és a haza javára, sötét fátyolba burkolta boldogságomat. Midőn a kocsi robogni kezdett, ezt súgta fülembe ga lambszerű mozdulattal a feleség első sza»át ... Mintegy iszonyú álomból riadtam lói. Elvből gyűlöltem a gyermekeket. A teremtés hibájául róttam föl, hogy az embernek először egyátalán haszontalan, illetlen kölyöknek kell lenni s aztán a fogzásnak minden fázisát átélni, az ujjával orrában vájkálni .. . hát még az első iskolai évek! Annyira el voltam m«rülve gondolataimban, hogy tetőtől talpig egész sereg gyermektől hittem borítva magamat, kik mindnyájan papok és katonák akarnak lenni. Ezek a kiütéses, tüszkölő, köhécselő apró lények kabátomba kapaszkodtak, vajtól fényes, befőttől ragadós ujaikkal bepiszkolva nudrágomat, trombitaszerű harsogással fújták ki magukat, különös előszeretettel viseltettek rendjeleim, keztyüim iránt s együttesen iszonyú zajt csaptak. Feliem hozzájok nyúlni, nehogy összetörjem tagjaikat s szerencsétlenekké tegyem egész életükre. Kétségbeesésem legfőbb fokán Heródes jutott eszembe s szótlanul csikorgattam fogaimat.