Nyírvidék, 1890 (11. évfolyam, 1-52. szám)
1890-07-06 / 27. szám
Hivatalos mellékle t a „IVyirvidéh" 18 9 Q. 2 8-ik siá mahoi. K. 1890. Sza bölcs viír megy* alispánját ól. Siabolcsvármegye Rakatna/. községében gyakorolt halászati jogosultság bejelentetik. Határozat. A Rakamaz község által bejeleutett halászati jogosultság tárgyalására határidőül az 1888. évi XlX-ik t. cz. vegrebajtása tárgyábau kiadott 5000/88. sz. föld luivelósi miniszteri utasítás 3 ik §-a alapjáu f. évi julius hó '21 ik uapjáuak délelőtt 9 órája Rakamaz községházához kitüzetik ós arra a bejeleutett érdekeltek kézbe sités mellett, az ismeretlen érdekeltek pedig ezeu határozatnak a „Nylrvidék' hivatalos lapban közlése és a községházáuál kifüggesztése mellett azzal idéztetuek, hogy a tárgyalásra rniudeu halászati jog igazolására vonatkozó okmányaikkal személyesen jeleujeue t meg, vagy két tauu által láttamozott meghatalmazással megbízottjaikat nevezzék meg, ellenkező esetbeu a halászati jogosultság iránt meghallgatásuk nélkül fog határozat hozatni. A tárgyaláson hatósági szakértőül Koczok László kir. mérnök, jegyzőül Mikecz Dezső aljegyző fog alkal maztatni. Rakamaz község e őljárói utasíttatnak, hogy ezeu határozatot a községházáuál azonnal kifüggeszszék és auuak tartalmát a község lakosaiuak dobszó utján tudomására hozzák. Miről a dadái felső járás főszolgabirája és euuek utján Rakamaz község elöljárói, Fábry Károly földesúri megbízott, Rakamaz község képviselő testüle:e, Koczok László kir. főmérnök, Mikecz Dezső aljegyző, végül a .Nylrvidék" hivatalos lap szerkesztősége ezen határozatou értesíttetnek, Nyíregyháza, 1890. juli 1. Miklós László, alispán. 5779. K. 1890. Szabolcsvármegye alispánjától. zék meg, ellenkező esetben n halászati jogosultság iránt meghallgatásuk nélkül fog határozat hozatni. A tárgyaláson hatósági szakértőül Koczok László kir. főmérnök, jegyzőül Mikecz Dezső aljegyző fog alkalmaztatni. Szabolcs község elöljárói utasittatuak, hogy ezen határozatot a községházáuál azonnal kifüggeszszék és annak tartalmát a község lakosainak dobszó utján tudomására hozzák. Miről a dadai felső járás főszolgabirája, euuek ut jáu Szabolcs község elöljárói, a földesúri megbízott Szabolcs község közbirtokossága és képviselőtestülete, Kun Mátyás, Koczok László kir. főméruök, Mikecz Dezső aljegyző, végül a „Nylrvidék hivatalos lap szerkesztősége ezeu határozaton értesíttetnek. Nyíregyházán, 1890. julius 1-én. Miklós Látzló, alispán. 5684. K. 1890. Szabolcs vár megye alispánjától. Szabolcsvármegye Szabolcs községében gyakorolt halászati jogosultság bejelentetik. Ha ározat. A Szabolcs községi elöljárók által bejeleutett halászati jogosultság tárgyalására határidőül az 1888.-evi XIX. t. cz. végrehajtása tárgyábau kiadott 5000/88. sz. l'öldmivelési miniszteri utasítás 3. §-a alapjáu foiyó evi julius hó 21-ik napjának d. u. 4 órája R.ikamaz községházához kitüzetik es arra a bejelentett erdekeltek kezbesités mellett, az ismeietleu érdekeltek pedig ezeu határozatnak a .Nyírvidék" hivatalos lapban közlése es a községházáuál kifüggesztése mellett azzal idéztetnek, hogy a tárgyalásra minden a halászati jog igazolására vouatkozo okmányaikkal személyesen jelenjenek meg, vagy ket tanú által láttamozott meghatalmazással megbízottjaikat uevezSzabolcsvármegye Halász községében gyakorolt halászati jogosultság bejelentetik. Határozat. A gróf Lónyay Menyhért örökösei által bejelentett halászati jogosultság tárgyalására határidőül az 1888. évi XIX. t, cz végrehajtása tárgyában kiadott 5000/88. sz. föidmlvelési miniszteri utasítás 3. §-a alapjá:i folyó julius 24. napjának d. e. 9 órája H ilász községházához kitüzetik ós arra a bejeleutett érdekeltek kézbesítés tuel lett, az ismeretlen érdekeltek pedig e/.eu határozatnak a „Nylrvidék" hivatalos lapban közlése es a községházánál kifüggesztése mellett azzal ideztetuek, hogy a tár gyalásra a halászati jog igazolására vonatkozó okmányaikkal személyesen jelenjenek meg, vagy két tanú áital láttamozott meghatalmazással megbízottjaikat nevezzék meg, ellenkező esetbeu a halászati jogosultság iránt meghallgatásuk uélkül fog határozat hozatni A tárgyaláson hatósági szakértőül Koczok László kir. főmérnök, jegyzőül Mikecz Dezső aljegyző fog alkalmaztatni. Halász község elöljárói utasíttatnak, hogy ezen határozatot a községházánál azonnal kifügeszszék ós auuik tartalmát a község lakosainak dobszó utján tudomására hozzák. Miről a bogdáuyi járás fószolg ibirája és euuek utján Halász község elöljárói, Sutka István földesúri megbízott, dr. Fejéipataky Kálmán, mint a gróf LiSuyay örökösök megbízottja, Sárközy Aurél, Eggert Géza, Blahunka József örökösei, dr. Kralovánszky Liszló, Koczok László kir. főmérnök, Mikecz Dezső aljegyző és a „Nylrvidék hivatalos lap szerkesztősége ezen határozaton értesíttetnek. Nyíregyházán, 1890 julius 2-án. Alispán helyett: Mikecz János, főjegyző 5774. K. jygQ Szabolcsvármegye alisp ínjától. Szabolcsvármegye Tímár községében gyakorolt halászati jogosultság bejelentetik. Határozat. A m. kir. jószágigazgatóság Tímár község közbirtokossága által bejelentett halászati jogosultság tárgyalására határidőül az 1888. évi XIX. t. cz. végrehajtása tárgyában kiadott 5000/88. sz. föidmlvelési miniszteri utasítás 3 ik §-a alapján folyó évi julius hó 21-ik napjának délelőtt 11 órája Rtkamaz községházához kitüzetik és arra a bejelentett érdekeltek kézbesítés mellett, az ismeretlen érdekeltek pedig ezeu határozatnak a „Nylrvidék" hivatalos lapbin közlése és a községházánál kifüggesztése mellett azzal idéztetnek, hogy a tárgyalásra minden a halászati jog igazolására vonatkozó okmányaikkal személyesen jelenjenek tneg, vagy két tanú által láttamozott meghatalmazással megbízottjaikat uevezzék meg, ellenkező esetben a halászali jogosultság iránt meghallgatásuk uélkül fog határoz tt hozatni. A tárgyaláson hatósági szakértőül Koczok László kir. főmérnök, jegyzőül Mikecz Dezső aljegyző fog alkal maztatni. Timár község elöljárói utasíttatnak, hogy ezen | határozatot a községházánál azounal kifüggeszszék és anuak tartalmát a község lakosaiuak dobszó utján tudomására hozzák. Miről a dadai felső járás főszolgabirája és enuek utjáu Tímár község elöljárói, a tiinári földesúri megbízott, Tímár község volt úrbéres közöusége, a m kir. jószágigazgatóság, Koczok László kir. főmérnök, Mikecz Dezső aljegyző, végül a „Nylrvidék" hivatalos lap szerkesztősége ezeu határozatou értesittetuek. Nyíregyháza, 1890. julius hó 1 Miklós László, alispán. Szabolcs vármegye alispánjától. 5 777. K. 1890. Szabolcsvármegye Bilsa és Vencsellő községében gyakorolt halászati jogosultság bejelentetik. Határozat. A gróf Dessewffy Miklós hitbizomáuya és Balsa község elöljárói által bejeleutett halászati jogosultság tárgyalására határidőül az 1888. évi XIX. t. cz. végrehajtása tárgyában kiadott 5000/88. számú föidmlvelési miniszteri utasítás 3-ik §-a alapján folyó évi julius hó 22 ik uapjáuak a balsai d. e. 9 óra, a venc^ellői d. u. 3 órája mindkettő Balsa községházához kitüzetik és arra a bejeleutett érdekeltek kézb sités mellett, az ismeretlen érdekeltek pedig ezen határozatnak a „Nyírvidék" hivatalos lapban közlése ós a községházánál kifüggesztése mellett azzal idéztetuek, hogy a tárgyalásra minden a halászati jog igazolására vonatkozó okmányaikkal szemé-