Nyírvidék, 1890 (11. évfolyam, 1-52. szám)

1890-05-04 / 18. szám

XI. évfolyam. 18. szrlm. Nyíregyháza, 1890. május 4. RYIDÉK. VEGYES TARTALMÚ HETI LAP. SZABOLCSVÁRMEGYE HIVATALOS LAPJA. A SZABOLCS VÁRMEGYEI KÖZSÉGI JEGYZŐK EGYLETÉNEK KÖZLÖNYE. Megjelenik lietenlzint egyszer, vasárnapon. Előfizetési feltételek : postán ragy helyben házhoz hordva : Ofési évre 4 forint. Fél évre 2 Ií»»v«d évre 1 n A (ősségi jegyző és tanító uraknak egész évre csak két forint. Az előfizetési pénzek, megrendelések s a lap szétküldése tárgyában leendő felszólamlások Jóba Éleit kiadó-tulajdonos könyvnyomdájához (nagy -debreczeni -utcza 1551. szám) intézendők. A lap szellemi részét képezi! küldemények, a szerkesztő czime alatt kéretnek bekiildetni. Bérnieiitetlea levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. A. kéziratok csak világos kívánatra s az illető költségére küldetnek vissza. • • Hirdetési dijak: Minden négyszer hisábozott petit sor egyszer Közlése 5 kr. j többszöri közlés esetében 4 kr. Kincstári bélyegdíj fejében, minden egyes hirdetés után 30 kr. fizettetik. A nyitt-téri közlemények dija soronkint 15 kr Hirdetések elfogadtatnak lapunk részére a kiadó-hivatalban (uagy-debreczeni-utcza 1551. szám); továbbá: Goldberger V. által Budapesten. Haasenstein és Vogler irodájában Bécsben, Prágában és Budapesten, valamint Németország ós Sveicz fővárosaiban is Doru & Coinp. által Hamburgban. Hicatatos rész Külön mellékleten. Társadalmunk választó falai. Niucs állam Európában, de talán távolabb sem azok között, melyeket a czivilizált népek alkotnak, melynek nagyobb szüksége lenne a szabadság, testvériség és egyenlőség eszméinek az élet mindeu viszonyaiban való érvényesítésére, mint a magyar államnak. Helyesen szólva, niucs szüksége egyetlen államalkotó nemzetiségnek sem az egyenlőség és testvériesülés válaszfalainak oly buzgó rombolására, mint a magyarnak. Kimondhatjuk előre, a nélkül, hogy a bizonyitgatáshoz kezdenénk, miszerint minden társadalmi és nemzetiségi korlátok esküdt ellenségeül szegődni: & magyar nemzetiség létkérdéséhez tartozik. Fejlődő nemzetiségünknek és egy ezredév viharait már kiállott államiságunknak c->ak ugy biztosithatunk jövőt, Isten segitségével egy második ezredévet, ha őszintén és derekasan, de a mi a fő, békés uton is, hozzáfogunk ugy a társadalmi, mint a nemzetiségi válaszfalak lebontogatásához. Mert. fájdalom, nemcsak nemzetiségi korlátok osztják számos merev koczkára ezt az országot, s talán még inkább a társadalmat, hanem egy, az ujabb időben epidémiaként terjedő beteges felfogas. A nemzetiségi korlát, sajnos, egy a mi legnagyobb átkunk, mely nem engedi, hogy hazánk népei egy tömör, egyérzésü nemzeti testté konszolidálódjanak. De hát ez a mi viharos történelmünk utómaradványa, s bár állami létünk felett soha meg nem szűnő veszélyként lebeg, mindazáltal legyőzése és kisimítása még sem lesz lehetetlen, a mint ezt az utolsó két évtized jelei kétségtelenül bizonyítják, ha hogy lesz bennünk lemondási erő a társadalomban is megszüntetni a hasonló bajokat és ha lesz bennünk emelkedettség megérteni az egyenlőség és testvériség korszavait. Mert jelenleg csakugyan ugy áll a dolog, hogy az indus vallás soha nem osztotta oly merev kasztokra a társadalA „NY1RV1DEK*

4 TÁRCZÁJA. Az elveszett levél. — Elbeszélés a modem társadalomból — Irta : Konez Ákos. Özvegy Lígetbyué épen akkor végezte be toilletteját, midőn leánya Ilona csinosnn berendezett boudoir-jábe belépett. A mamt mosolyogva nyújtotta felé szép kezét, melyet Ilonka megcsókolt, mig 'des anyja egy futó csókot lehelt szép gyermeke homlokára. Hogy aludt édes anyám? kérdé ked.esen csevegve Ilonka, örömmel látom, hogy vidoran kell fel, talán el ÍB mult migrain-je, melyről az elicult este panaszkodott? Köszönöm Ilonkám, valóban nincs semmi bajom, kinek már zzért is ubgyou örülök, mert igy kimehetüuk délután a lóversenyre, mely igen érdekesnek Ígérkezik. Talán el is felejtettem neked édesem megmondani, hogy teguapelött a Njárfayné estélyén megígértem gróf Karankay Elemérnek, bogy okvetlenül elmegyünk s igy megkönnyebbültem most már beválthatom adott szavamat. A gróf nevének említésénél fürkészőleg tekintett Ilonka arczára, de az uy ugodt maradt, megid/.ették már azt könyei. Ha akarja anyám — válaszolá szelíden a szép leány — éu is elmegyek, bár tudja, hogy egyáltalában uem szeretem a ló.eraenyeket, mert uudok az a fényes világ, mely fényes ugyan, de uem ád semmi meleget i amely csak ott találja m.gát jól, hol fényleni és ragyogui lehet. Ismerem komoly, nagyon is komoly nézeteidet leányom és Aszint^u kimondom, bogy ezeknek megváltoztatásit igen óhajtanául. Te még egy ideális világban élsz e nem ismered az életet a maga valóságában. Te fiatal f*|y> egy nagy vagyon örököse, a m illett szép, tehit nem mat, mint a mi felfogásunk a mienket. Annyira jutottunk, hogy az ellentétes érdekeket nemcsak bensőleg érezzük, hauem nyíltan bevalljuk és ápol juk, mintha mindannyian ellenséges táborok volnánk. Es mennyi a kaszt a társadalmunkban! Szörnyűség még elképzelni is. A lefelé dölyfös bürökracziának számtalan lépcsőfokait nem is említve, már csak az úgynevezett földesurak között is menynyi választófal létezik. A nagybirtokos lenézi a középbirtokost; ez viszont elégtételül lenézi a kisbirtokost; mig emez ismét talál lenézni valót mai. a mellett. A gróf kicsinyli a bárót; a köznemes fumigálja a parasztot, a kereskedő az iparost; az iparos a főldmivest; az iparos osztályban magában is számtalan az élesnél élesebb árnyalat, szerintök vannak nemesítő és lealá/.ó mesterségek; a hivatalnok, ínég ba a legnyomornbb Sanyaró Vendel is az, bogy szinte koplalás az ünnepe, lealázónak tartja az érintkezést a legtöbb kereskedővel és iparossal. Egyszóval lenézzük egymást keresztbe-hosszába úgy, a hogy csak had-ur-faj istenünk valaha vérünkbe oltotta. Es végül, a mit elhagynunk nem szabad, mind a fennebb említett társadalmi tényezők, együtt és összevéve megvetik a zsidót (a mig t. i. nem szorulnak reá). Ebben az egyben ama többiek hallatlan egyértelműséggel egyeznek meg. Érdekes a a felemlitésre. hogy egykor egy iparát piszkos rendetlenséggel folytató iparos ezert megrovatván, nem az fájt neki, hogy piszkosnak találták, hanem az, hogy egy hasonló szennyben leledző zsidóhoz hasonlították. Nem azt tekinti senki, hogy mi ő, s mi a másik benső értékére nézve, hanem azt, hogy mi a születése, mi a foglalkozása, mennyi a pénze és mi a czime. A czim?! Hja, ez már magában véve is nagy, névleges értékkel bir Magyarországon. Kész utalvány ez magasabb körökbe való juthatásra, sőt magasabb (olykor sine cura) hivatalok elnyerésére, szabad a nyilvánosságot kerülnöd . . . Igen édes Ilonkám, — folytatá kissé elfojtott indulattal Lígetbyué — nekem vágyam, egy egyedüli óhajom, hogy te ragyogj, ragozásoddal bódíts s azutáu boldog légy. A sálon világ logeUő fiatal emberei esengnett egy mosolyodért, Karankay Elemér pedig a napokban kijelentette előttem, hogy egyike volna a föld legboldogabbjaiuak, ha kezedet és színedet meguyerhetné A gróf nevének másodszor történt említésénél Ilonka halvány arezt kigyúlt, keble lázasan emelkedett, szép szemei megteltek könyekkel s mintha indulatát nem tudta volna visszatartani, kitörő zokogással csak enuyit felelt anyjának: »Sohi, soha uem leszek a grófé, mert én gyűlölöm őt.c . . . E feleletre nem várt az ö/.ve^y ; mintha egy tündérvilágból hullott volna alá, ugy érezte magát leányának határozott felelete által. E felindulás okozta, hogy leányéhoz lépve halkau, mintha félue, hogy meghallja — igy szólt: .Akarod, vagy nem akarod, te a Karankay gróf neje leszesz.* Ismétlem anyám: Boha hogy pedig miért gyűlölöm őt, jobb, ha nem tudja meg anyám, na is említse nevét, találkozni uem akarok vele bocsássou meg édes anyám, de kijelentem, hogy amely pillanatbau a gróf átlépi termeink küszöbét, én azonnal félrevonulok szobámba. Tehát távozzál azonnal . . . sziszegte a szép özvagy, különben tevé hozzá, — meglátjuk, kinek az akarata fog teljesülni; szeretuéin én ?zt. . . . Az utolsó szavakat már nem hallotta Ilonka . . . sietve ment szobájába, hová belépve, megeredtek eddig visszafojtott könyei és sírt, sírt keservesen. . . . * + * Özvegy Ligethyné, uébai Ligethy földbirtokos özvegye, elbeszélésünk idején 38—40 év körül lehotett, bár sokkal jóllehet e részben az agiója utóbbi időben egy kissé csökkent. Hogy igy állunk, ki merné tagadni? Vájjon jól van-e ez igy? Kinek-kinek józan Ítéletére és lelkiismeretére bizzuk a választ. A humanizmus, melyet mindeu ember száján hordoz, de szívében oly kevesen, egészen más ösvényt mutat. De ha a mai reális kor embere csupa megszokásból a humanizmust is lenézi már, legyen következetességből önmagát kereső rationabilis és fontolja meg, — itt különösen magyar honpolgári szempontból szólunk — hogy a magyar állam tömörítéséhez és fentartasálioz semmi sem tesz oly nagy szolgálatot, mint a társadalmi s ezzel együttesen a nemzetiségi választófulakuak következetes rombolgatása s az egyöntetűségnek és testvériségnek minden irányban való hódolatteljes elismerése. Jól tudjuk mi azt, hogy az egyetértés és testvérisülés keresztülvitele az értelmi képzettség bizonyos fokát feltetelezi; mert a miveletlen népek olyanok, mint a gyermekek, kik a maguk javát sem tudjak. Hiszen mi főkép és első sorban az értelmiséghez szólunk, ő tőlük várván a javítást, de ő tőlük várván a javulást is, mert a társadalmi választófalakat — ki hinné? — ők építgetik legbuzgóbban Mis kérdés azonban, hogy az értelmi intellígencziiiiiak e tényezői a művelt emberek közé tartozuak-e? Nem, mért a műveltség legfőbb ismertető jelei a szivnemesség s az ezen alapuló testvéries szeretet. Nem ilyen az észak-amerikai társadalom. Ott az embereknek fogalmuk sincs a mi társadalmunkban kégződött kasztrendszerről. Ennek oka a legtisztább demokratikus felfogáson kívül még a népek valódi műveltségében is rejlik. Es az általános műveltség ez épületét maga az állam építgeti határt nem ismerő áldozatkészséggel. Tudván azt, hogy a jól felszerelt, könnyen hozzáférhető iskolák teremtik a műveltséget és hogy a jó irányban fejlesztett fiatalabbnak látszott. Üde arcíszine nem sejtetett többet 30 — 35 évnél. Gyönyörűen, a legújabb divat szerint öltözködött miudenkor, s különösen elragadóan szép volt fekete ruhibau, mely holló fekete fürtjeit összetartó gyémánt diadjuijával fejedelemnői kinézést köncsöuzött ueki. Egésx lényében volt valami vonzó, mi csak akkor változott uiog, ha mosolygott; ilyenkor kellemetlen kifejezést nyert arcza, mert bizonyos elrejtett guny ömlött el vonásain. Miudeuki szépnek, szellemesnek és műveltnek tartotta; háza folyton telve volt vendégekkel a gyász év eltelte utan, télen adott báljai legfén esebbek voltak, mindenki iránt szives, leereszkedő volt, a köruyékbeh szegények áldva emlegették uevét, gazdagságáról, fényes vagyoni állapotáról pedig épen mesés dolgokat beszéltek. Mint szép özvegyet természetesen az udvarlók egész raja vette körül; mint a világ beszélte, többen meg is kérték kezét, de kosarat kapott mindegyikük, mert a szép özvegy kijelentette, bogy uem teszi le özvegyi fátyolát. Suttogtak ugyan valamit a közte és a Karankay közt való visiooyról, dí bizonyosat senkisem tudott moudanl. Az tény, hogy a gróf nagyoa szivesan látott vendég volt a kastélybau, de legtöbben uyy vélekedtek, hogy a nyitravölgyi kastélyt a gróf nem az özvegyért, hanem a már 15 ik évét mult Ilonka kedvéért látogatja. A nyitravölgyi kastély, özvegy Ligethyné tulajdona, agy gyönyörűen gondozott pirk közepén volt. Magát az épületet százados fák környezték, miutegy óva a vihartól a kastélyt, mig előtte egy virágerdö terült el, melyek között a szeszélyesen kanyargodzó utak apró kis pavilIonokhoz vezettek. A kastély óriási erkélyén délszaki növények pompáztak, egy lutalmas aloe épen most hozta meg százados virágát, míg melletök és közöttük rhododendronok, platánok, narancs é» pilmafák virítottak es zöldeltek. E kis paradicsomban a legnagyobb örömmel tartózkodott a szép özvegy, itt olvasott, itt c*evegett leányával ég bizalmas látogatóival. Elbeszélésünk id-j°beu Hal számunkhoz egy ív melléklet, Fest Liszló ós Mirsalkó Lajos ásvá iyví^irjégyTóke van csatolva.