Nyírvidék, 1890 (11. évfolyam, 1-52. szám)

1890-04-20 / 16. szám

Melléklet a „Itfyirvidék" 1890. 16-ik számához. — mondjuk inog az igazat — nem csak inog tud élni tisztességesen, de egy kis szerencse, takarékosság, számítás mellett még vagyonosodhatik is. Számos élő példát lehetne erre felhozni 1 Szerencsétlenségek vannak mindenütt. Megtörténik, liogy a czu dar sors szeszélye üldöz valakit, a ga/dászat működési kereteben is. De ez csak kivételes eset. Nem mondom, a kereskedő, az iparos is tehet vagyonra, sót talán hamarább s nagyobb vagyonra szert, de e téren ám a vagyonosodás reszkirtabb, nem csak reszkirtabb pedig, hanem kétségen kívül a magyar ember természetéhez kevésbbé is illő az. A mivel nem azt akarom mondani, hogy tehát magyar ember ne is lépjer. iparos vagy kereskedelmi pályára. Ez a felfogás a nemzet-gazdászat szempontjából káros következményeket vonna maga után, mint vont a régi Magyarország életében, mikor az olyan a milyen iparos, kereskedő osztály idegenekből alakult, az uralkodó nemzeti osztály altal dőre hiúságában lenézetve. Ha valakiben tehetség és hajlam van, foglalja el a magyar ember e téren is az őtet megillető helyet, mert kétséget nem szenved, valamely ország egyetemes jóllétét nagyban fokozza, sőt rendithetleu alapokra azon szerencsés körülmény fogja fektetni, ha az őstermelő, az iparos s kereskedő osztály mint érdektársak, egy ugyanazon területen nyújthatnak egymásnak kezet, s erdekeik a nemzethatalom által kellő s egyenlő mértékben istapoltátnak. De láttunk-e megvagyonosodni hivatalnokot? (már mint tisztességes utm-módon.) Nagyon meg lehetne őket olvasni. Sok kell nekik. A vágyak és igények egész légiója lepi meg őket, — és, mint szokták mondani: „nincs r;>jtok Isten áldása." Tudom: valamely állampolgárnak egyetemes jólléte nem lehet épen életczél, de igenis, feltétlenül alapja az a józan népakarat nyilvánulhatása, tehát a közboldogságnak, a mely már aztán kell hogy életczél, hogy minden modern állam végczélja legyen. De hogy valóban hasznos, még a mellett, hogy szabad emberhez méltóbb foglalkozás alig van a gazdászatnál, nem kell egyebet mondani csak azt, hogy 1848 előtt, jól emlékezem reá, mikor még a magyar nemes ember az atyai földeket maga szántogattatta, fáradságának jutalmát, a „fizetést" nem földi királyoktól várva, nem ácsorgott földi hatalmasok kevély palotáinak márvány lépcsőin, valamely zsirosfalatért esengve, — hát mondom abban az időben, ha láttunk messziről jönni rossz fogatot, rajta nadrágos embereket, mondtuk már előre: zsidók! És most? Aligha megfordítva nem állunk (legalább Szabolcsban.) Hanem abban az időben ínég zsidó polgártársaink nem csak hogy földbirtokosok, de még csak földbérlük sem tudtak lenni (nagyon egy tanulságos történeti tény ez). És ők még ma se rajongnak hivatal után. Igen jól tudják, hogy a hivatal kétségen kívül hatalom, de hát a pénz, a vagyon is valami. Éu nagyon igazságot adok nekik. De ott van Anglia (Irlandot nem számítom ide) ott általában nem futnak a hivatal után, igen is, futnak a hivataltól. A valódi angol inkább nyit A „NYIKVIDÉK" TÁKCZÁJ A, Az anya. Kicsiny bölcsőben, patyolat ruhában Alszik a gyermek szépen, csendesen; S a bölcső mellett édes szent gyönyörrel Mosolyogva nézi ót az anya szem. Ébr. d a gyermek, álmai elmúlnak, 8 karjába zárja az édes anya; Ezernyi csókkal hinti piros arczát, Oly boldog ő most, s boldog magzata És nő a gyermek, örvend anyja szive, övé a kisded, kincse, mindene ; Előtte minden semmi már e földön, E gyermekben van minden öröme. Ha bánat éri, rá néz e kicsinyre És elfeled but, minden bánatot; Neki az Isten több gyönyört nem adhat, . . . E boldogságért sírt s imádkozott . . . Láztól gyötörted, megkékült ajakkal Szenved a gyermek, egy-két percze még; Mellette anyja Istenhez imázik, Mig szive, lelke fájdalomban ég. IrgalmaB Isten, tartsd meg gyermekemet, Ne tépd le még e kedves rózsa szált, Irgalmad adta, mért vennéd el tőlem? Tekintsd bennem az esengő auyát. Mosolyg a gyermek, múlik lázas álma, Nehany két múlva díszlik, mint virág ; És édes anyja feltekint az égre . . . S tiszta szivéből küld fel bő imát. M> gmentve élte, hisz' é mar szerelme, Kiért lelkébeu annyit szenvedett ; Itten ! sóhaj Ja édes szent gyönyörrel Tártad meg nekem e drága gyermeket. És nő a gyermek; i des anya csóknak Kíséretével fővárosba mén, A jó tanácsok egész ölön ével, S az elválásnak könnye van szemén. csizmadia üzletet, de járomba, bármily fényes legyen az, nem szívesen nyújtja a nyakát. Ha csak épen nagyon rá nincs szorulva, a mi ott ritka eset, vagy valósággal meg nincs róla győződve valaki, hogy a közjó, a haza érdeke parancsol od.i, nein vállal hivatalt. Tanulhatnánk tőlük egy kicsit! Van is ott egészséges (nem mondva csinált) közvélemény. És milyen hatalmas ez a közvélemény magával a koronával szemközt is. Hanem ott aztán az állam (t. i. a törvényhozó, kormányzó s végrehajtó hatalom közegei) nem is tud soha megfeledkezni a modern jogállam azon alapelvéről, melyszerint: „az állam van a népért, nem pedig a nép az államért"; még kedvezőbbek a viszonyok e tekintetben az éjszak-amerikai nagy köztársaságban. És nálunk az alkotmányos korszak 23-ik évében?! De térjünk szorosan a felfogott tárgyhoz. Kálmáuczhelyi János, fö'dbirtokos. A felsö-szabolcsi ev. ref. egyházmegye tavaszi gyűlése. E hó 15-éu tartotta meg a felső-szabolcsi ev. rsf. e. megye szokásos tavaszi gyűlését Nyiregykázán Lukács Ödön esperes és Gencsy Albert gondnok ursk elnöklete alatt. A gyűlésre az e. megye tisztikara, lelkészei, tanítói s az egyes egyházak képviselői feltűnő számmal gyűl tek össze 9 msgczáfolták ama sokszor hangoztatott panaszt, bogy az egyházi ügyek iránt ma már nincs elég érdekeltség. A 9 órakor kezdődött gjűlés még ezen napon letárgyalta a 34 pontból álló tárgysorozatot, oult a hitelesítés maradt más napra. Esperes ur buzgó imája után, az elnökileg végzett ügyekről szóló jelentéssel vette kezdetét a tárgyalás. Főbb pontjai voltak eunek: a thuzaéri, l.-pitrii, beuki, auarcsi. balsni megüresedett lelkészi hivatalok betöltéséről szóló értesítés, a tétbi tanitói hivatal visszaállítás t 410 frtra értékelt dijlevéllel, ugyancsak ezeu egyházban a lelkész halála folytán a p ipi hivatal vezetésének ideiglenesen az apagyi lelkészre lett átruházása, as üresen álló egyik világi tanáosbirói hivatalnak Ujfalusy Béla úrral, egyházmegyénk egykori jó emlékű s. gonduokának derék fiával, az egyházak szavazatainak általános többségével történt betöltése. Ki azou szép példabeszéd szerint: minden ékesszólásnál többet ér a cselekedet, az e. megyei papi és tanitói gyámintézeteknek 100 — 100 o. é. frtot (200) saját egyházának pedig magtárt alapul 10 köböl gabonát adomiuyozott. Egyházi lutezményeink iránti buz góságát, valódi bazafiságát, széles és alapos isinereteket tanúsító székfoglaló beszédét — mely szórni-szóra jegyző könyvbe vétetett — a következőkben közöljük : Nagytiszteletil egyházmegyei gyűlés ! Óhajtanék bírni, ha néhány perezre is, a szó hatalmával, hogy hü kifejezést adhatnék a keblemet ez órában átható érzelmeknek, hogy kellő szavakkal nyilvánítható ;m köszönetemet a nagy tisz'eletü egyh izmegye megtisztelő bizalmáért, melybeu csekély személyemet rész.esiteui kegyeskedett; miután azonbau óhajom teljesültét még reménylenein sem leh-it, kt'rnem kell a nagytiszteletü , e. megyei közgyűlés btc-ies figyelmének kegyes elnézését. Mi magyar reformátusok az alkotmány két nemét ismerjük, polgári és egyházi alkotmányunkat; mind kettőnek alapja a szabadválaszti.sra épített önkormányzati jog, s hogy ez alap a az erre emelt épület milyen erős? igazolja néhány század, sót egy ezred év története, igazolja a tény, hogy aunyi balszerencse és oly sok viszály utáu, magyarok es reformátusok maradhattunk. Az élet törvénye sserint mindennek, igy az intéz menyeknek is — hacsak a romlás magvát nem viselik Kerüld a rosszat, szól anyja esengve, El ne feledd hü, jó anyád szavát, Hogy megsegítsen mindkettőnket Isten : Küldj értem, érted ő hozzá imát. Gyönge oz ifjú ; hajlik mint a nádszál, Küzd önmagával, végre elbukik, Mig édes anyja csendben és magányban Éjjel, nappal csak érte dolgozik. És összerakja minden szerzeményét, Önnön magát még számba sem veszi. És elküldi mind édes jó fiának, Ki anyja gondját most már neveti. Mig fia ott a főváros zajában Vad orgiák közt tölti napjait, Az édes anya megnyugvással tűri A gond-okozta mély fáidalmait. Mi'gvon magától minden földi élvet, Kopott ruhában tűvel dolgozik. S ha belefárad olykor a munkába, Fiára gondol és imádkozik. Múlnak az évek ; a jó anya várja, Örömmel várja elküldött fiit, Midőn egyszer csak nyári alkonyatkor Megnyitni látja rozzant ajtaját. Egy ifjú lép be elrongyolt ruhában, Alig bir állni oly nagyon beteg És odaomlik hű anyja karába, Sűrű könyek közt sziv szivén remeg. Hervad az ifjú, napról-napra lervad, Élitmécse még egyszer lobbot ád . . . 8 szemét bezárja, bánatba beritva A legjobb, leghőbb édes, bú', anyát. És 6 szivébe zárja mély fájdalmát: E^ »egy« maradt meg, minden elveszett, Küzdelmeit ő soha nem említi S panasz nincs ajkán: menny.t szenvedett. Koncz Ák magokban — fejlőduiök kell, igy fejlődnie kellene polgári alkotmányunknak is, azonban itt a fejlődést éppen uem találjuk, sőt elszomorodva szemléljük, miként aa a legnagyobb végpusztulással, veszélylyel van fenyegetve, mert alrpja, a szabadválasztási jog az erkölcstelenség mocsáréval vétetett körül, melyből, mint u római tavakból a malária, ugy terjednek a nemzetek életét megsemmisítő okok légiói; s intéző férfiaiuk a bajt látják, annak okát tudják s a helyett, hogy ez ok megszüntetésén működve a bajt elkiritani törekednének, feladták az ősi épület megmentbetésének lehetőségét is, a elterjedt N általánossá lett a nézet, hogy az őai épületet le kell rombolni 9 annak szétbontott falaiból emelni egy uj. a mai kor ízlésének megfelelő épttletet; nem gondolják meg, hogy bármily óriási épület romjaiból hason nagyságút emelui lehetetlen, 8 lesz a nemzetnek egy uj ízléses, nebány embernok talán kényelmet ÍB adó épülete, de ebből a nemzet milliói ki lesznek zárva, ezeknek ez pihenő helyet egyszerűen n«m ad, s feltehető él? hogy e milliók beelégednek e semmi előnyt nem nyújtó épület fennállásával, reménylbető-e, bogy ez egy másik évezredet érjen!? Elborul lelkem e kép szemléletében, 8 jól esik egy vidámabb 8 örvendeztetőbb dolgot, egyházi alkotmányunkat vizsgálnom. Fölemelő rám annak tudata, hogy a midőn ujabb politikai Íróink az országban lévő vallásfelekezetek autonomikus jegában a politikai magyar nemzet megerősödésének gátját látják, református egyházunk alkotmányát e gátak közzé nein sorozhatják a nem is sorozzák. Örömmel tölt el, hogy a nálunk, bár törvéuy ellenére, de mégis uralkodó vallás kiváló egyénei, a mi egyházi alkotmányunkat tekintik példáuyképül, melynek formájára óhajok, akaratok volna saját egyházi kormányzatokat átidomítani. E minden református ember lelkét büszke öntudatra emelő tények okát nagyt. e. megyei közgyűlésién abban hiszem és tudom, bogy egyházi alkotmányunkban, a választási szabadság a maga eszményi tisztaságában fentartatott 3 a bizalmat, melylyel megtiszteltetni azerenosés lettem, az teszi előttem becsessé, bogy én azt, ez eszményileg tiszta választási JOL; nyüvánulásáuak tekintem. De e bizalom becsét emeli, hatványozza annak tudata, miként a nagyt. e. megyének módjában lett volna ezzel más, nálamnál tapasztaltabb, tehetségesebb, sőt érdemesebb egyént tisztelui meg s midőn ennek daczára az én csekély személyem lett szerencsés a bizalmat megnyerni, felszőllal keblemben a fiúi kegyelet érzete, s azt mondja: »hogy Önök bennem azon Apának emlékét akarták megtisztelni, ki ez ». megyének egy negyedszázadon át buz^ó munkása volt, ki azou apai örökségek közölt, miket gyermekeire hagyott, reájok hagyá híven őrzött, féltett esaládi kincsét: egyháza s vallása szeretetétc. Kettős becsű enuélfogva előttem a nagyt. e. megye bizalmú, azt szavakkal megköszönni, érzem, erőtlen vagyok ; de nyilvánítom, hogy a mai napon az e. megyé nek adósa lettem, tartozásom, mit l3ten erőt, tehetséget -dott az e. megye anyagi, fzellemi és erkölcsi felvirágzásának előmozdítására forditani. Hogy azonban nagy adósságom leróvhasuRtn, kérnem kell a na.yt. e. megyei gyűlés támogatását, kérnem kell különösen a nagyt. és t. e. megyei elnökséget, tauácsbiró kart. Vegyenek bizalommal azon dis/.es körbe, melybe őket is a bizalom helyezte; fogadjanak jóakaratú vonzalommal társul ama uehéz muukához, melyben ők oiy sok éven át ernyedetlen buzgalommal fáradoznak, részeaitaenek engem a tapasztalatlant bölcs tanácsukban, az erőtlent támogatásukban, bogy igy a munkának reám eső részét én is végezhessem 8 megtehessem mindazt, mivel egyházam s vallásomnak tartozom 1 Fogadja a nagyt. közgyűlés ismételt köszönetemet! Ugyancsak az esperes; jelentés folytán került elő a pazouyi belhivatalnokok 1200 frtos alapítványi ügye, ! ezen alap a hagyományozó b. P. Horváth Mária akarata Mese az „ördög árká"-ról. öalánffy Lajostól. H.-Böszörmény varos határához tartozó városi »belaő erdő*, s Hadbáz város tulajdonát képező nagyerdőnek határazélén mai napig is látható még az a széles árok, a mely »ördög árkanak* ueveztetik. A népmes azeriut az ördög szekerenek kerekei vágtak mélyre akkor, midőn az ördög kincsekkel megrakott szekerén szép menyasszonyát vitte söté

f, birodalmaba. Hajdan százados tölgyek állottak a két erdőrészen, ma már csak itt-ott bukkan a/, emberi szem elé egy-egy kiazáradt koronás >öreg tölgy*. Társait kidöntötték, ki vágták a pusztító kezek s az alacsony cserjék évtizedek alatt alig gyarapodtak annyira, hogy lombaátorukban egy pár utas megpihenhessen. E két erdőrész határán — egy völgy katlauban — egy kis szalmás fedelű házikó állott. E kia házikóbau lakott a mise szerint egy özvegy öreg asszony aranyszőke hajú mostoha leáuyával. A kis erdei lakot százados tölgyek vették körül, terebélyes lombsátoraikkal védelmezték a nap égető sugaraitól, a zivatar romboló kezétől. Az erdei lak udvarát a leányka hófehér kezei kertté alakították át, az alig 20—25 •ölnyi udvart alacsony kerítés vett® körül. Itt lakott, itt élt, a féllábára aáutitö özvegy, aki kuruz8uláaból élt. Apró szürke szemei ijesztően forogtak a mély szemgödrökben, arczát ezer ráncz borította, sipiló h ingja haaoulitott a balalmad ir rikácsoló hangjához, a ki ha esténkint haza került éa kevés volt kereaménye, a leányka dorgálásaban lelte minden örömét, daczára bogy e leányka egész nap dolgozott, tisztogatott, s rendezte a kis udvart, csak hogy mostohájának kedvét lelje. A leánykának mindan igyekezete hiába való volt; a kuruzsuló vén asszonynak — kit a vidék az ördögök uagyaiijának nevezett — semmi sem volt kedve szeriut elvégezve. A leányka félt, rettegett a szürke szemektől, a rikácsoló hangtól, mostohája szitkoződásától, 8 bár több ízbeu elhatározta magában, hogy elhagyja az erdei lakot, szándékát végrehajtani ereje, bátorsága nem volt.