Nyírvidék, 1889 (10. évfolyam, 1-52. szám)

1889-10-06 / 40. szám

Melléklet a „Itf yirvidék" 40-ik számához. is mondhatom, mint jeleztem, hogy a közigazgatási birás­kodisról szóló javaslat és még egy, t. i. a községi ren­dészetről szóló, már ezen ülésszak alatt benyújthatók leszuek, mert ezek eszméje, kivált az elsőé, sokkal megé­rettehb és felhasználásával a részben már is megln-ő, bár sokak által igen lenézett, de az életben bevált intéz­ménynek, megvalósítható lesz ugy, hogy ha a* egész nagy rendszer felépül, ez abba minden akudály nélkül beilleszt­hető lesz s e melleit a jogbiztousigot az admiuisztráczi­óban haladék nélkül megadja. A másik, a mit mondaui akarok, az, hogy a kormány feladatának fogja tekinteni a javaslatokat mindezekre való tekintettel a lehetőségig gyor?, de uem elhamarkodott elkészítését, a hol még sok más kérdés fog felmerülni; mert nem leh?t melózni az egyes törvén} hatópágokban levő nyugdíj ntézeteknek s a nyert jogos nyugdíjigények kérdését, sőt tovább megyek s azt sem, hogy a ki a fennálló törvény alapján hat é»re megválasztatott, annak jogos igényei mikéut, mi módon nyerjenek kielégítést: mindezek oly kérdések, melyeket együttesen kell megoldani és melyeknek összesége iráut kell, hogy a nemzet felvilágosítást nyerjen, mielőtt hatá­rozna. Ismétlen, a munkának a legnagyobb erélylyel meg kell indulnia és meg fog az előkészítő munka indíttatni. A méhészet köréből.*) Tisztelt közgyűlés! Hogy egéfzségi szempontból is milyen tényező, a háztartásban mekkora fontosságú s/rrepet játszik a méz, valamint a méhek időnkénti kezelését s gondozását, bár dióhéjban, leírtam volt már a »Nyírvidékiben, azért a tárgy ezen oldalát ezúttal mellőzöm: czélomat cjupin arra fordítván, hogy a mélyen tisztelt hallgatóság előtt, ugy mutassam be a méhészetet, araint azt mindenkinek látnia kellene s általánosságban, de a maga fenségében, lerajzoljam ama kies mezőt, melynek neve »okszerü méhé­szet.* Mert legforróbb óhajtásom minden intelligens embert mielőbb ez édeni téren látni. Engedtessék meg aiért nekem, hogy feltegyek némely kérdéseket s ezek feleleteiből fűzhessem tovább, a méhé­szet érdekében kifejtendő gondolataimat. Először azt kérdem : Kicsoda e földön boldog ember ? S azt hiszem, nem csalódom : azt állítván, hogy boldog az, a kinek vágyai nincsenek; mert az ilyenek egyenlő azokkal, akiknek minden óhajtásai teljesültek s mert a boldogság nem egyéb, mint ellentéte a boldogtalanságnak, vagyis ennek nem léto ersdményezi amannak lételét, amennyiben ahol a 3Ötétség megszűnik, ott fénynek kell előállnia. Második kérdésem: Kik hivatvák méhészkedésre ? Felelet: mindazok, kik boldogságukat nem Urtják teljes­nek, születtek légyen bár a trénhoz vagy kunyhóhoz közel. Harmadik és utolsó kérdésem: Micsoda azért a méhészet? Ez uraim sokkal szélesebb mező, hogysem egy-két tcset vouással lefesthetném; mert ez, a testre nézve csuda-gyógyforrás, mely megpihentet, megifjit és igy nyújtja ai életet; a léleknek csattogva repülő szárnya, melynek segélyével szállhat a hetedik égen is leiül s magának az imádandó Istenségnek lehet — csak hitüuk nemeivel látható dicső körében, — osztályosa az égi örömnek. Több mint egy elveszett éden, melyben hódolhat az ember a kisértő erejének, hatalmának; p^dig ez csak egy kis családi szentély, annál büvösebb, minél mélyebbeu tekintünk belé; egy külön világ ez, benépesítve parányi művészekkel, tele meglepő dolgokkal és tüueményekkel, tele csudákkal. (M. L. 9. sz. 171. 1. 1889.) Mennél beljebb haladunk a méhészet tudományában, annál inkább fokozódnak vágyaink megismerni, megérteni mindent, e csuda határain belől s egyszer csak azou vesszük ésire magunkat, hogy e földnek röge* területéről, hol as embert, a tolongva járók, kelők minduntalan meg lökik s miuden lökés egy-egy vonást töröl le az arcz színéből és a lélek zooaáuczából — elragadtatva oda emelkedtünk, hol nincs többé csalódás, hol a?. Istenség dicső pántheonjábaD, látván látjuk őt, a legfőbb erőt s *) Felolvastatott a felső-szabolcsi ev. ref. tanítók e kó 3-diki közgyűlésén. attól a percztöl nem volt nyugalma, nem volt élete, sáiét az az édesen fájó érzés kezdte gyötörni, melynek neve . . . szerelem. Igy este a leánykák ismét a tó partján játszottak s táucz közbou a megvetett leánykát egy bokor tüskének fordították. A tüske éles sebeket karczolt a leányka kezein, lábain, piros vére befestette a tó porondját. A leányka élts sikoltással omlott öseze, . . . tár-női ijedteu lutottak haza. Az éles sikoltást a királyfi meghallotta, e a leánykát ölében a tó partjára vitte, aztán elindult sebére ezer jó íűvet keresni. Alig távozott pár lépésuyire, a leányka feleszmélt, szemeik találkoztak . . . s az sz egy tekintet olyan sokat, sokat magyarázott meg. Mire a királyfi megérkezett, a leányka — kimosván vérző sebeit a tó vizében — eltávozott. A király fi már nem találta őt. Későbben találkoztak még a csalit mellett, ... egy rövid peiczre ... de aztán sokáig, sokáig uem láthatták egymást. A leányka betegen feküdt sebeiben. Midőn a hold másodszor megujult, a beteg gyermek a tó partjára kívánkozott. A királyné megengedte, hogy a leányka vízi palotáját elhagyhassa, de éoer figyelemmel kisérte a csalitból lépteit. A királyfi sáslevélből készült ladikjára ült, s tava vízén a leányka felé evezett. Még nem ért el a tó közepére, midőn a királyné visszahívó szava a leánykát hasaszóllitotta. E jelből tudta meg a királyfi, hogy a leánykát éber szemek Őrzik. Ettől a percztöl fogva aztán hóuapokig nem látta szerelmesét, de meg tudta azt, hogy a leánykát sanyar­gatja, üldözi, éhezteti, s olykor éles fűszálukkal vereti a királyné, ki a szegény teremtésuek miudeD tettében, moz­»Lshullottak mig vele társalkodank, mennyei ,-zár.nazású lelkünk földön ragadt tzenyjei.« Itt aztán megszűnik • m.nden vágy, hogy helyébe lépjen a uiegdic-őült lélek enyészetet nem iém arő boldogsága. Én előttem ugy tűnik föl a méhészet, miut a mennyei országnak utja. Ha mélyebben betekintünk a társadalmi élet titkaiba, föllebbeutvR az ezt takeró gyász leplet — valljuk meg őaziutén, egy óri isi koporsó belseje tárul eiéak. ... Itt egy tékozló fiu szülői örökségét siet elfecsérelni, ott meg Jóbnak igy szól gouosz felesége »átkozd mrg sz Istent és halj meg* — amott egy 16 — 18-ik tavaszában pompázó erény-virág, amint zephir suttogásaira figyel, észre sem veszi a vihart, mely euuek nyomában járva őt letöri, el­tiporja s kárhozat örvényebe sülyeszti. Nem is említve a hízelgő Caesart, a g^gös Tarkviut, a telhetetlen Nagy Sándort és nagy Napoleont, kikuek vagyait egy világ sem volt elég betö.teui, mert — mert hí iny­zott ajívökből valami, a mustármag, melyből a boldogság terebélyes fája növekedheték, nem említve ama gyűlölt neveket sem. melyeknek tulajdonosai elő'.t taláu szégyen­letéheu sápadt meg az arany, az az érzéketlen ét cz, miutha tudta és fájlalta volna, hogy ő a szép hazának ára . . . osak ott állok meg, ahol mindennapi pé dák tűnnek szemünk elé: a családi élet tragédiáinál. Énnik laterna raagikumát a halhatatlan emlékű Madách Imre >ember tragédiájának* uevezte. Aki ennek képleteit, végig uézui kénytelen — pedig hányan vaunak ilyeuek ! — ifjan vénül mog s szíva tán megkövül? óh nem! csak legfoleb kiürül a világos­ságtól a megtalik sötétséggel, ho,'y beteljesedj k r»,ta ama bibliai állítás: >.ikinek kevés van, a mije van is el­vétetik tőle.* Vagy mi az ok* annak, hogy a család mindkét aemü fwje, számtalan eeetben, saját vétkes gyönyöreiuek bálvány Istene előtt hajlik meg! magukkal együtt cl­döutve kárhozatba amaz ártatlanságokat is, kik elleu­eietben a kővetkező nemzedéknek oszlopai lettek volna, kikről egykor igy kelleue számot nduiok: »imhol vannak uram, kiket uekem adtál, egy is ő közzülök uz éu hibám miatt el nem veszett.* Kezdve az utólsó kunyhótól föl a legmagasabb trónig, Uraim I a boldogsigot, élvet kere­sők : de tévúton járók nyújtanak ily szerfelett keserű tapasztalatokat. Ilyenek közt aztán elpusztul «z créuy, megh»l az ártatlanság és az élet. Oh mennyire más a méhek, mint az emberük világa. Tekintsük a méheket akár egy családnak, akár egy államnak, ott szembe tűnő először is a békesség, melyben egyik a másikának soha nem áll u'jába, az egyetértés, melynél fogva minden tag, miut valamely gépezet szám talau kereke, a neki megfelelő helyet tölti be, oly hiven, mint a hogy tőle telik, mintha öntudatosan végezné kötelességeit; bámulandó a szeretet, melylyel egymás iránt viseltetnek, sz erősebbak a gyöngébbeket ápolják, segítik, a tisztelet, melybe az édes jó anyát, a család vagy kormányfőt egész életén át részesitik, a kötelestég hü teljesítése, munkás honszeretet és védelem, melyben soha meg nem lankadnak, az önfeláldozás, a gyöngéd­ség egymás iránt, az egyre törekvő szorgalom és czél­tudós munkásság, mit el nem csüggeszthet semmiféle csapís, még a kontár méhész romboló köze sem, itiagas­latán áll pedig az erkölcsi erény, mit a társadalom akármelyik tagja, vagy épju a feje szeplősítse is meg, halálos ítélet követi öt uyombau s ezt vsgre is htjiját. ha mindjárt az egész társadalom bei is áldozata euuek. Az ők jelszava ez: Eréuy, avagy halál. Jer hát a méhekhez te földönfutó, hajlékuhu árva s te a közjónak már már reményt vesztett bajuoka, va­lamint jer te i», az élet virányai felett lepke szárnyakon enyelgő, könnyelmű világfi ! Értsétek meg sorsotokhoz ké­pest, a méhek által hozzátok intézett, vigasztaló ós meg­döbbentő igéket: Kicsinyből lesz a nagy, mint cseppekből tenger. Már aaogy kerested: édes méz vagy méreg, Búbánat vagy öröm ; jóllét avagy nyomor. Istennek szava ez: csak keresd, elér.d. Jer te vallástalan, hitetlen, szegény nagy ember! ki tudományod vélt magasságában ogy tekintettel látui hiszed a föld, a csillagok s az egész nagy uiiudeuség dulatáhau eugeditlenséget látott. Egyszer a királyné — H közel fekvő nádasok egyikébe távozott, rokonai látoga­tására. Mielőtt távozott vo'na, törpéinek meghagyta, hogy­ha a leánykák a szokott órákban a tó partjára menutk játszani, a szőke fürtök gyermekét, az engedetlen leánykát, a űzi palotából ki no bocsássák, zárják rá a palota ajtait 8 ha parancsuknak ellen szegül, vessék a legsötétebb zu^ba. A királyné eltávozott. A leáuykák felhasználva az alkalmat, a tó partjára futottak, hol játszi kedfök határt nem iamirt, A megvetett leányka szomorúan, leverten ült a vízi palotábau, a királyné törpű őrizték miut sremök fényét, hasztalan volt eadő kérése, hogy c-ak egy perezre engedjék meg neki látui a holdas estét, a ragyogó csillagokat, élvezni az éltető fris levegőt, mely olyan üdítő lenne beteg tos­téuek, még betegebb lelkének. A törpék nem engedtek, s cá»k egy volt közöttük, ki szánakozva nézte a sanyargatott beteg leányka kínjait, kiuek szíve megmozdult eunyi szeuvedés lattára, és a ki társait engedékenységre hirui igyekezett. A sok kérósra engedtek a törpék, kinyitották a palota kapuit s legéberebb társuknak felügyeieta alatta, szabad levegőre eresztették a beteg leánykát, ki őrével a tópartjának keleti oldalában — hol őt társnői nem láthatták — a tó pázsitjára ült, s csakhamar édts ábrán­dokba mélyedt, őra pedig — ki azintén régen élvezte a szabad levegőt — pír perez alatt elszunyadt. A királyfi, — ki egyre az ezer jó lüvet kereste beteg testvére számára — jártában keltébeu épan azon helyre jutott, hol a beteg tüudér szuayadt. A sebes léptekre a leányka felébredt, s egy öröm sikoltással, a hozzá lehajló kedves ifju keblére omlott. Átkarolta, átölelte az érkezőt szelideu, szerelmesen, s fuldokolva kérte, szabadítsa, meutse meg őt az örökös belsejét és határát, tanulj még egy keveset a méhektől, hogy az erős és nagy Isten az erőtlen kicsinyekben di­csőíti meg magát s kövesd a méhiket, vagy padig erre képtelen lévén, valld be magad előtt, hogy te nagyon kicsiny vagy. Azt hiszed, a nagy természet örök titkaiba be vagy avatva ? Kérdezd meg a kis méheket, szégyeut vallasz bizonynyal. Jertek ti népeket, országokat meghódoltató fejedel­mek! kik előtt egy e uber élet csak semmi, s tanuljátok meg a kis méhektől : hogy ahol már egyenlőség, testvé­riség s szabadság van, ott egy kis rovar élet is drága. Nem caak a világ testek összhangzó működéseiben tőltiuk távol, de a méhek csodás életében is, hozzánk közel: a világot alkotó legfőbb erő nagysága és bölcseaége, e mellett a nagy embernek töipevolta látszik,ki, mit föl ismerve, gondolataink, czéljaink és vágyaink már vallásos körben lebegnek. A vallás Istenhez vezet, Iitennel lévéu el nem tántorodhatunk, bajainkban vig*azt nyerünk, öröme­iuk hatváuyozódnak s minden nagy, de nemes harezbau miénk lesz a diadal. íme, az ember mellett párhuzamban a méhek. Közönséges, mindennapi tárgyai szemléletünknek és közelebbről tekintve mégis mily meglepők, mily cso­dálatosok. Egyszerűségükben nagyszerük nagyszerűségükben egy ­szerük. Bámulattal állunk a csudás kis méh világ és titok­teljes lakója előtt, mely méltóvá lett arra, hogy miud n szepuek, miuden jónak symbolumául tekintessék s mely ezenkívül a legnagyobb lélektani rejtvény. Egy állat, melyet oktalannak nevezünk, értelmi tehetségeit azonban uem merjük kétségbe vonni. Egy sokaktól lenézett, vagy fel sem vett féreg, melynek élete csak napokra terjed, és azon tul nem remél Bemmit, nein tél semmitől: úgy cselekszik mint a legemelkedettebb gondolkodás u ember, fajának fentartásáért súlyos köteles­ségeket teljesít, dolgozik, fárad, gyűjt szakadatlanul, e mellett takarékosan él s végre a közjónak áldoz fel mindent. (Tége köv.) ÚJDONSÁGOK. Lapunk e száma az első lévéu az uj és utolsó évnegyedben, tisztelettel kérjük előfizetőinket, előfizetéseik szíves megújítására. Lapunk legutóbbi számához hátralékos előfize­tőink részére utalvány-lapokat mellékeltünk; kérjük az illetőket, valamint ama községek elöljáróságait, kik a lapunkért járó előfizetási dijakkal még hátra­lékban vannak, hogy e hátralékos összegeket az alu írott kiadó-hivatalhoz mielőbb beküldeni szíves­kedjenek. Tisztelettel: A „Nyirvidék" kiadó-hivatala. — Ö felsége a király nevenapján, e hó 4 dikén d. e. 10 órakor ünnepi mise volt a helybeli róm. kath. templomban, melyen a főispán vezetése alatt a vármegyei tisztikar, a polgármesterrel élén a városi hatóság képvi­selői, Megyery Géza törvényszéki elnök vezetése alatt a biróöág tagjai, továbbá a honvédségi ós közöshadsereg­beli tisztikar vettek részt. Az ünnepi misét Vertár István esperes plébános szolgáltatta. — Szabolcsvármegye közigazgatási bizottsága e hó 10 dikén, csütörtökön tartja meg e havi rendes ülését, Káli ty András főispán elnöklete alatt. — A nagy katonai laktanya építése iránt a vállal­kozó szegedi épitő czéggel, az építés felügyeletével meg­bízott Soucup Kassa városi főmérnökkel s végre a nagy kölcsön iránt a pesti kereskedelmi bankkal kötött szer­ződések az e hó 8-diki közgyűlésen kerüluek a törvény­hatóság jóváhagyása alá. Az állandó választmány a jóvá­hagyás megszavazását ajánlja a közgyűlésnek, s amint 9z megtörténik — ha csak felebbezés nem jelentetik be — az építéshez hozzáfognak. szenvedéstől, kínzástól, melynek nyomait viseli arczán, vállán, kezein, 8 a melyek alatt el kell vesznie. Az öröm sikoltásra a törpe is felébredt. Vad tekin­tetében a harag tüze égett, s mindeu izében megreszke­tett Éiea sás-kardját magasra emelte, s lecsapni készült az ifjúra, ki boldogan s/orilotta imádottját dobogó keblére. Az ifju észrevette a törpe pzándékát, s varázs vessző­jét tartotta a támadó elé, kinek kezéből az éles sás-kard kihullott, karja pedig örökre megbénult. Axtán égre emelte kezét a királyfi, s ünnepélyes esküt tett a leányktDak, hogy mig ól szeretui fogja, s hogy ezúttal, az Isten szabad ege alatt már hitvesének tekinti, • csak a halál választhatja el tőle. A leányka ezen szavakkal: »hived, bitvesedakarok lenni, és leszek mig életem fáklyája lobog, szeretni foglak hiven, igazán, fogadom! megtartom!* tulboldogtn ölelte át az ifju nyakát. A tündéreknek nincenek és nem is voltak papjaik, a szent frigyet megkötötték önmagok, élő tanúja nem volt más, csak a megbénult törpe, ki ámultán szemlélte a történteket. A szerelmesek frigyesülését egy forró csók pecsételte meg, a mely egy egész élet üdvösségét lárta magába. A királyfi hitvesének karját karjába fűzve — hnia­felé indult, montében jelt adott a törpének, hogy távozhat. A törpe, az adott jel után, eszeveszett futásnak eredt, s összerogyva a vízi pp.lota kapuja előtt, elhörögte társainak a történeteket, megmutatta béDult karját, el­mondta, mi okozta a baját, aztán kiadta páráját. A törpék seregét a hallottak rémületbe ejtették, jajgatásuk elhallatszott a tópartjára, hol a leánykák vi­dáman futkostak fel s alá a zöld pázsiton s a honnan kétségbe esve siettek hiza. A midőn a tündér leáuykák a törpéktől meg tud­ták valót, hangos zokogásba törtek ki, de uem a társnőt

Next

/
Oldalképek
Tartalom