Nyírvidék, 1889 (10. évfolyam, 1-52. szám)

1889-03-17 / 11. szám

N T í B VIDÉK" Bilinctre terve, némán, önfeledten, Háromtaáz éve tűrtük az igát; £9 nem volt már, aki rímélni merjen, Megmenthetjük-e még a szent hazát !! Mártírok vére, hősök győzedelme, A régi nagyság, mind el volí feledve. Kába álomban lánczot csörgeténk ; Nem biztatott már semmi sem felénk. . . De megrendü

1 im s ébredez a nemzet, S • létnek érzi büszke, «zent jogát. Hajh I nincs erő, mely kart emelni enged. Megbénít* a hosszú szolgaság. Lassan előre, ah 1 csak ugy botorkál, Bármint törekssik, mégis kezdetén áll ; Csak szóra képes, tettre nem buzog, Könyörg tzért is, a mi ősi jog. De földerült a tavasz napsugara ; Varázs szellőt küld hozzánk metszirú', É» lángra gyul a nemzet ifjúsága, Tüzétől a zsarnokság romba dűl. Mi mindnyájunknak kelté szíve vágyát, Megteremte népek Szentháromságát! A szabadságot, az egyenlőséget, Harmadiknak a néptestvériséget. A Kárpitoktól le az Adriiig Egy üdvkiáltás hangzott szerteBzét: Szabad a nemzet, láncztit lerázta, Mely megbénitá mind a két kezét. 3 bár száz ellenség támadt is meg érte, S pecsét gyanánt ezreknek hűli* vére, Szabad a nemzet é» az is marad, Ha lesz benne erő és akarat. Dicső nagy napja márczius Idusának, Mely meghozid a nagy kincset neküuk, Örök emléke légy e szép hazának, Jé- és balsorsban védő szellemünk; Hirdesd mindig: ha Bzabad lesz & nemzet, Ha szent ügyében egyért együtt szenved, Legyőzi minden ellen támadását: Hirdesd örökké honunk szabadságát. Ezután Leffler Sámuel főgimnáziumi tanár tartotta meg az ünneplő szónoklatot. Beszédét a követkeiőkben közöljük: Tisztelt Polgártársak ! Alig tan nevezetesebb nap hazánk ezredéves történetében, mely a legeltérőbb gondolkodású hazafiakat is ennyire egybegyűjteni, szívöket az őszinte lelkesedés és kegyeletes visszaemlékezés szent érzeltnoivel tölteni képes, mint épen a mai nap! A politikai párttusák viharos szenvedélye lecsilapul, a vallásuk szerint külön teraplombau imádkozókat egy seregbe tömöríti tgy oltár köré, a hazaszeretet szent oltára köré, elnémítja a haza boldogitását különböző utakon elérni óhajtóknak egymást kárhoztató kitöréseit, és csak egg egyetlenegy magasztosult gondolat fészkeli meg magát mindnyájunk elméjében: ünnepelni a dicsők emlőkét, ünnepelni édesanyánknak, magyar hazánk ujjá születésének örökké emlékezetes nagy napját, 1848. évi márczius hő 15-két! Nem egy vallás felekezetnek, sem egy politikai pártnak, hanem e haza szent földjén együtt élő és annak felvirágoztatását közösen munkáló s érette — ha kell — együtt elvérzeni kész nemzetnek legszentebb ünnepe ez. Nem csodálom tehát T. P. ha napi foglalkozásainkat félretéve, ha eltérő gondolkozásainkat levetkezve, itt sereglettünk össze, hogy átengedjük magunkat egy minden századokon át kimagasló nagy nap emlékének, melynek varázs ereje mint a világot éltető égő nap hatalma, az évszázados nyomás alatt elzsibbadt magyar nép tagjait uj tevékenységre serkentette, mely nélkül kétlem, hogy vájjon Írhatta volna-e Klio valaha e mai napot is — 8 remélem — sok jövendő század szebb eseményeit, történetünknek örök lapjaira! Tehát: Légy üdvöz oh nap, lelkünkből köszöntünk, Szent emlékedre büszke könnyűt öntünk, Az ezred éves hon mind végig áld ! Maroknyi nemzet, óriási voltál, Egekre törtél s ime ég az oltár Ragyogni látod rajt' az Ideált 1 A „NYIRVIDÉK" TÁRCZÁJA. Márczius 15. Titokzatos nagy némaságban, Vak iötét8égü éjjelen, Hiába vár rám puha ágyam, Alomra nem zárul szemem. Lelkem bolyong, száll nyughatatS varázsol ihlet hatja át, [lan, És látom, a mi láthatatlan, S hallom, a mi hangot nem ád. A Jövendőt nem rejti fátyla, Előttem titka ösmerós, Tudom, hogy az Idő leánya A szabadsággal viselős. Hallom, a mint föl-föl sikongat S szava átzúg az éjszakán, Mikéntha jajját millióknak I lánczok csörgését hallanám. Mikéntha milliónyi szolpa, Hogy ő is ember, érzené, Ét lánczát rázva, átkozódva Kiiltna föl az ég felé. Egy hadsereg, mely vérbe gázol, Jelszava: bosszú és harag, S nem nyugszik, mig az ó világból Csak egy tzemernyi is marad. Az erőszak —jognak csúfolják — Az iga — mostan neve : rend — Véres karok mind szerte szórják, Mi régi elnyomást jelent. Váljék a föld üres, sivárrá, Borítson mindent pusz ulás, Hisz van már, van már uj királya, Megszületett a Messiás 1 Ott jő, messze sugárzik arcza, Áldás és béke követik, S a föld már nem romok piarct, Szebbé lesz, ujjá születik. A szolgák lesznek emberekké, És társakká a nemzetek, Nem lesz koldus a munka többé S az igaz és jó megvetett. Et csak a kezdet. — Jön az óra, Az egész föld kiált hozsannát Mely a vajúdást hozza meg, — \ És hymnusokat énekel — Ti boldogok! a kiknek sorsa Isten Bzülö:te, szent Szabadság, B ntgy időt megélnetek. Dal, hymnus, téged ünnepel. A harezriadók megriadnak, Megvillanak a fegyverek, Föltámadnak az elnyomottak, A nép egy érjás hadsereg. S bár sirom vadvirág takarja, Vagy szórják szét a viharok, , Holt szivem megrezdül e dalra j S még egyszer büszkén feldobog. Incsédy László. S vájjon miért e szívből fakadó üdvözlet T. P. Miért a szent lelkesedés és kegyeletes érzelem e napon ? Feleljen meg a feltett kérdésre épen e napnak rövid története, melynek tartalma e néhány szóban foglalható össze: •Lánczát levertük szónak, gondolatnak, Megteltük népét embernek, szabadnak !< Az 1848. márczius 15-ke tehát a szabadság szent napja volt, melynek fényénél élünk és mozgunk ma is! Midőn tehát a bennem helyezett bizalom folytán hozzátok kell szólanom e napon, jertek honfitársaim pillantsunk vissza röviden e napon lefolyt eseményekre, méltassuk azokat érdemük szerint, s tanuljunk belőlük élni a jövőnek. I. Tisztelt Polgártársak! E század kezdete hazánkat számos viszontagságai közt meggyengült középkori államnak találta, mely dicső múltjának édes emlékein elmerengve, tehetetlenül tengette tetszhalálhoz hasonló életét. A kiváltságos osztály nadályként ült a nemzet szlverén, születésadta képzelt jogokkal uralkodtak a nemzet miliői, a nép felett. Az ország földjét melyet őseinktől közös örökség gyanánt nyertünk, a hűbéri intézmények rozsdás bilincsei köték; az ipar és kereskedelem leuyügözve heveit, elhanyagolva pangott; a tudomány bölcsőjében szendergett, s ha hulló csillag gyanánt megvilágitá a sötét láthatárt egy-egy költő geniusa . . . csakhamar elsötétült fénye a nemzet jogait bitorló nagyok részvétlensége miatt! Szóval a középkori mozdulatlanság átka feküdt a haza összes viszonyain. De valamint a természetben, ugy a nemzetek életében sincs megállapodás! A dermedtségbe merült nemzetet felrázták kóros álmaiból a nyugoton kitört szellemi harezok riadói: a franczia nemzet lerázta nyakáról a kéjekbe merült zsarnokok évszázados bűneit; felkorbácsolta a nyugodt tengerhez hasonló nemzeteket, vihart keltett, melynek fuvallata Palermo és Bécsen át lassanként átlengedezve . . végre nemzetünket is felcsapdosta halálosnak látszó szendergéséből. Egy negyed század alatt kiemelkedik hazánk a középkor lidércznyoniása alól, lassan megifjodik, fejlődik és fokonként átalakul. Az irodalom, tudomány meghonosul: megszólal a költők lantján, meg; az országházban a zengzetes magyar nyelv, az a nyelv melyről a költő nem hiába zengi: Oh szép magyar nyelv! A ki egyszer téged Ajkára vön, többé nem dobhat el; Gyöngéd vagy és lágy, mint menybolti ké'»", S dörögni úgy tudsz, mint villáinos ég. Minden, mi fejbeu vagy szívben fakad, Tóled nyer pompát, S'íudue szavakat; Nagy eszme, érzés oly ragyogva hord, Mint egy király az ünneplő bíbort! Ez a nyelv, igen, csak e század elején zeudült meg az oszágházban; a kiváltságos osztály visszaköveteli az országnak számtalanszor meguyirbált és megcsonkított jogait, s hogy a hazát megmentse, lemond kiváltságos előnyeiről, felemeli magához e népet s testvérileg osz tozik meg vele a fölszabadított földnek birtokában. Lassan bár, de biztosan halad nemzetünk a függetlenség felé a tudományok és művészetek mezején is. De a mely küzdelmek czéljának megvalósításába bele őszültek az apák s a Bécscsel fennforgó viszonyok miatt csak hosszú évek során lehete megtestesíteni: azt egy maroknyi ifjúság, heves lelkesedéssel bár, de korát meghaladó érettséggel egy óra alatt tettre emeli! Igen t. p. 1848. márczius 15 én, a pesti nemzeti kör ifjúsága az, mely átlátta, hogyja viszonyok lassú fejlődése mellett a nemzet teste lelke rab; érezte, hogy e rabság a nemzet halála lesz, nemes elszántsággal lépett ki a síkra s bátran kimondja a nemzeti körvéleményt és egy perez alatt szabadnak érzi magát a nemzet! kimondja a sajtószabadságot, törvényelőtti egyeulőséget polgári és vallási tekintetben; kimondja a nemzeti őrsereg felállítását, az úrbéri viszonyok megszüntetését; esküdtszéket kíván képviselet alapján, követeli a nemzeti bank felállítását, a politikai államfoglyok szabadon bocsáttatását s végül az uniót Erdély ós Magyarország között. Örökké éljeu ez ifjúság emléke közöttünk! Mig e proklamatió pontjai az észhez szólottak, addig az érzelmeket, az akaratot villanyozza fel a szaKlára légyottra megy. Egészen magunk közt szólva, Klári boloudot csinált. Először azért, mert szerelmet érzett egy cinos fic/.kó iránt, másodszor azért, mert elhitte annak hevesen elmondott szerelmi vallomását, harmadszor pedi^c különösen azért, mert ígéretet tett és azt beváltotta. A meghatottság, a I enső láugolás perczében emlékgyürüs kis kezét a ficzkó kezébe tette s ezzel is megerősítette igéretét, hogy tott lesz.* Hogy amikor a papa a hivatalban, mama pedig a nőegylett jótésonysagi albizottságanak üléséu lesz: akkor ő gyönyörűséges apró léptekkel fog sétálói ama bizonyos hely felé, a hol a ficzkó szívepedve várja, s a honnan csöndes kÍ3 fészek langy melegében térnek, keresve és találva édes üdvöt. Papa elment, mama elment s Klára egyedül maradt, nogy — a mint moudotta volt — gyakorolja magát a zongora játékban meg az angol nyelvben. Klára azonban a halyett, hogy gyakorolta volna magát a zongorajátékban és nagy nyugodtsággal angol könyvet olvasott volna szótár segittséggel: oda állt a nagy tükör elé és megigazította a haját, miköz! eu rózsáskörmü kis ujjával nrczár érintve mondta : >itt fog megcsókolni*, ünnepi diszbon öltözött és toha sem volt karcsúbb és szebb, mint ez alkalommal. Soha sem volt édesebb, megenni valóbb, mint mikor lefutott a lépcsőn s kiért a nagyfénytől ragyogó utc«ára, a melynek derűje örömmel ragyogta körül, de a melynek derűje nem volt oly édes, mint ő. Az utczán óvatosan szétnézett, hogy látja-e valaki az ismerősök közül, hogy nem kerül-e elé váratlanul a mi) ma, vagy valamely olyan egyéniség, aki árulója lehetne neki ? Nem látott senkit és nyugodtan ment tovább. badságharcz ragyogó csillaga: Petőfi Sándor, Honfi dalával* ! Szavai gyújtottak! A hosszú három évtized küzdelmeire 1848. márczius 15-ke teszi fel a koronát ! S miként zivataros időben a pusztító elem hirtelen elterjed messze térségen: úgy itt is a szabadság harsonája egy perez alatt százezreket ébresztett öntudatra. Ha szabad kissebb dolgot egy magasztossal hoznom hasonlatba, úgy a terem tés munkájához hasonlítom e nap eseményeit: midőn az Isten mondá: legyen világosság! fény áradt el a láthatatlan világok felett, midőn a pesti ifjúság megszólalt: egy nemzet visszhaugja felelt reá! És ti azt hiszitek Polgártársak, hogy a lelkesült uép azonnal fegyvert ragad? s vérrel pecsételi meg talán vívmányait? Oh nem! Jelszava; a „béke*, melynek áldasai alatt, hiszi megvalósítani^ az „egyenlőség," .testvériség" és „szabadság" szeut elveit. Békében és rendben siet letépni a ceusura zárait, felnyitja az öukéuy bókójába vert sajtót, — sűrű zápor zuhogása között nyomul föl Budára, hogy a sajtóvétséggel vádolt Stancsics Mihályt kiszabadítsa börtönéből, s vele örömujjongva tér vissza Pestre, hol a Rákóczy, Hunyady és Marseilaise lelkesítő dalai mellett üli meg az első márcziusi 15-ének emlékünnepét! Vér nélkül harezol a nép, mert jelszava a bék egyenlőség és testvériség, azaz ember és ember között nem a születés csupán, a becsület és jellemtisztasága tesz különbséget, jelszava a szabadság, mely a kasztok korhadt omladékai felett oltárt emel az emberiség számára. Ennyi e uapuak rövid története! Mily kevés ós mégis milyen gazdag; gazdag, mert e naptól kezd élni nemzetünk, mert márczius 15 kén születik újra az egész haza, s vele együtt miudeu gyermeke . . . II. És most. T. P. ha szíves bizalmukkal vissza nem élek, engedjék meg, hogy e hazánk történetében kimagasló nap, vagy jobban mondva időszak eseményeit a legrövidebb vonásokkal érdemök szerint méltányolhassam is! Az 1848-diki nagy törvényhozás volt az, mely a régi Magyarország helyett egy uj Magyarországnak rakta le alapját! De fájdalom, e műnek csak alapjait vethette meg; a mű befejezését kénytelen volt egy más nemzedéknek hagyni át örökségül. Az 1848-ki törvénykönyv a magyar uemzetuek politikai bibliája (igy nevezte ezt uj alkotmányos időszakunk első igazságügyminisztere is Horváth Boldizsár 1884-ben temesvári választói előtt), mondom a nemzet politikai bibliája, mely nézetem szerint egyedül lehet irányadó még évtizedeken át nemzeti fejlődésünk irányára, czélpoutjaira nézve. Minden intézmény, miuden lépés, mely ezen irányban előbbre visz bennünket, a haladás jellegével bír, ellenben mind az, a mi ellentétes irányba terelhetné a nemzet fejlődését, a visszaesés, a sülyedés bélyegét viselné homlokán, a mit a politikai szótár reakciónak nevez. Azon kérdés tehát, hogy mennyire áll a mai nemzedék hivatásának magaslatán, egyenlő azzal, hogy a mai nemzedék alkotásai által mennyiben felelt meg az 1848-dik nagy törvényhozás szellemének, miként és mennyiben hajtotta végre ama politikai végrendeletet, melyet az 1848-diki év nagy szellemeitől örökül e czélra átvett. A uagy alapelvek között, amelyeket az 1848-ik évi törvényhozás proklamált, ott vau mindenekelőtt Magyarország állami önállósága és függetlensége, de ne feledjük a pragmatica sanctio korlátai között, ott van az ország politikai egysége, a végrehajtói hatalom felelőssége, a rendi alkotmány megszüutetése, s ennek helyébeu a törvényhozás berendezése népképviseleti alapon; ott van, hogy e föld és a nép a feudalismus békóiból kibontakozzék; ott van a gondolat és a szó, és a lelkiismeret szabadsága, ott van az egyenjogúság. S vajjou nem követek-e el vakmerőséget, ha hozzá teszem, hogy e politikai műtervet — mert befejezett alkotásnak az mondható — az újkor irányadó elve : „a demokratia szelleme lengi át.* Hogy ezen magasztos és magyar államélet fundamentumát alkotó nagy eszmék mennyire lettek négy hosszú évA mig a szük, a néptelen utczákon surrant keresztül, jól ment miuden és semmi rendkívüli sem adta magát elő. A napfény barátságosan ragjogott körötte, a derű követte lépten-nyomon és oly gyünyörüségesnek, o.y édesnek mutatta, a milyen valóbau volt. A hatalmas házak mintegy feléje hajolui látszottad, hogy komorságukban tőle nyerjenek derűt; az aszfalt benyomódott kis lábai alatt, mintegy jelezve, hogy olvad láttára minden, nem csak egy ficzkó meleg s.ífe. És a mint Klára apró léptekkel hnladt derűs gyönyörűségében tovább és a mint örömmel gondolt a találkozásra, az ismeretlen, de biaonyára langymeleg fészek édes üdvére, valami adta magát elő Nem különös, nem meglepő és egyáltalában nem szokatlan dolog. Csak az, hogy egy félig meddig kopasz uri ember, a ki erősen ki volt nyalva, a kiről leérzett a pomádészag, s aki szemtelen bátorsággal tudott nézni, a leány előtt megállt s a nyelvével tetszést kit'ejezőleg csettintett. Mohó tekintettel, szemtelen vakmerőséggel nézte a leányt és engedte maga mellett elhaladni. Klára arcza kigyuladt és ő gyoriau haladt tovább. Ezer kérdés kapta meg szivét. Mi ér* állt meg az az ember, miért nézte őt oly merően s csettintett nyelvével ? Feleletet nem tudott adui, s aggodalma nőtt erősen. Azután visszatekintett és azt az úriembert még mindig állani látta. Miért néz utána? Es pár perez múlva újra visszatekintett. Akkor már az alak nem állt ott, nem követte tekintével, hanem utána sietett. Ott volt a nyomában egészen közel. Miért kiséri az »z ember? Nem kémszerepet játszik-e ez ember ? Klára csitítani kezdte aggodalmait, föltevést halmozva föltevésre. Hátha annak is arra vezet az utja? Hátha az útban jutott eszébe, hogy valamit otthon felejtett és azért fordult vissza? Miért is követné őt? És hogy megbizonyosodjék föltevése helyességéről, az utcza szegletén megállott és elkezdte olvasni a falra-