Nyírvidék, 1889 (10. évfolyam, 1-52. szám)

1889-03-03 / 9. szám

Melléklet a „Nyírvidék" 9-ik számához A törvény emiitett rendelkezése a következő : „Rendkívüli közgyűlést a főispán, saját hatáskörében vagy közgyűlési határozat folytán bármikor, az alispán pedig csak kivételesen, t,. i. ha a főispáni szék üres, vagy a főispán akadályozva van, a mutatkozó szükséghez képest hívhat össze." A törvény e rendelkezéséből kettő világos. Az egyik az, hogy az alispán úr a törvény félre nem magyarázható intézkedése szerint járt el, mikor a rendkívüli közgyűlés összehívása érdekében beadott kérvényt, a rá való határozat meghozatala czéljából a főispánhoz tette át. A másik dolog pedig az, hogy a főispán úrnak a rendkívüli közgyűlés összehívását megtagadó határozata törvénybe nem ütközik s az a törvény alapján meg nem támadható. a Mert az lett a kérvény sorsa, hogy a főispán úr, a rendkívüli közgyűlés összehívásának szükségét nem látván, az ez iránt beadott kérelmet visszautasította. Ezek szerint Szabolcsvármegye közönségének nem lesz alkalma rá, hogy a véderő törvényjavaslat sérelmes intézkedései ellen való tiltakozását, a törvény által is szankcionált felirati uton, megtehesse. Alább közöljük egész terjedelmükben az ez ügy elintézésére vonatkozó hivatalos iratokat. Megjegyzést nem fűzűnk hozzájok, csupán csak azt az egyet a főispáni határozat megokolásához, hogy a február 12-diki rendkívüli vármegyei közgyűlés teljesen Rudolf trónörökös gyászos elhunyta felett érzett fájdalmunk és részvétünk kifejezésének volt szentelve; s az, hogy ezt az alkalmat a véderő törvény ellen való tiltakozásra, vagy csak egy e czélból megtartandó bizottmányi közgyűlés összehívására is a közgyűlés egyetlen egy tagja sem használta föl: ez arról az őszintén és igazán érzett fájdalomról tesz tanúbizonyságot, melyet Szabolcsvármegye bizottmányi tagjainak mindegyike a királyfi tragikus halála felett érzett, s melyet egy ilyen indítványnak akkor való előterjesztése által senki megzavarni nem akart. A rendkívüli közgyűlés összehívására vonatkozó kérvényt, minthogy az nem áll rendelkezésünkre, sajnálatunkra nem közölhetjük. Az alispán úrnak e tekintetben a főispán úthoz tett előterjesztését s a főispán úr határozatát a következőkben közöljük : Méltóságos főispán úr! F. hó 25-dikéu tizenegy megyebizottsági tag aláírásával kérvény intéztetett hozzám, melyben reudkivüli közgyűlés összehívását kérik, melynek tárgyául a véderő törvényjavaslat 25. §-a elleni tiltakozást, valamint a kormány iránti bizalmatlanság nyilvánítása iránti indítványt kívánják kitűzetni. Miután az 1886. évi XXI. t. cz. 46. §-a szerint a rendkívüli közgyűlés összehívásának joga a főispánt illeti meg, az alispánt pedig csak akkor, ha a főispáni szék üres, vagyis a főispán akadályozva van, mely eset Szabolcsvármegyére nézve fenn nem áll, ennélfogva a hozzám beterjesztett kérvényt illetékes elintézés végett Méltóságodhoz tisztelettel által teszem. Nyíregyháza 1889. február 25. Zoltán János, alispán. Az alispán ez intézkedéséről azonnal értesítette Szunyoghy Bertalan megyebizottsági tagot. A főispán úrtól 27-dikén a következő távirati válasz érkezett az alispán előterjesztésére. A „NYÍRVIDÉK" TÁROZÁJA. Az ö háztartása. — Elbeszéli egy agglegény. — A kérdésemre azt felelte, hogy megunta a vendéglői életet. Az ételszaggal összevegyülő szivar és pipa-fü9t szaga árt a tüdejének; a pinczérek alázatossága és önzése boszantólag hat reá; a minden ételnek egy forma ize, jobban mondva iztelensége elvette étvágyát ós gjomor huruttal ajándékozta meg, az a folytonos sürgés s forgás, poharak verése, a kiabálás idegességet idézett elő nála, a czigány folytonos nyavalgása és tányérozása kiölte belőle a zene szeretetet s az adakozó természetet; a gyakran ismétlődő lumpolás pedig, a melyekből nem vonhatta ki magát, fénytelenné tette a szemét és sárgássá az arczát. Ha elkövette is azt az ostobaságot, hogy annak idején nem nősült meg, ugy a hogy lehet, kárpótolja magát. És azt is elmondta, hogy miv el. Otthont rendezett be, annak módja és rendje szerint: a konyhában szekrények húzzák meg magukat a fal hosszában s fiókjaik meg vannak rakva minden szükségessel. A falról tisztára súrolt rézedények és konyha eszközök ragyognak le, b9sziva magukba a tűzhely melegét, a mely édesen kellemes. A szekrények, a honyha edények között tisztán öltözött kulcs csomót zörgető, fehér kötényes gazdasszony zörög, a kinek a feje takarosan be van kötve és a ki a mellette alkalmazott pesztouka korlátlan paran csolója, kifogástalan rendben van minden. Mikor fölkel, a hálószobájából a nappaliba lép, az asztalt már terítve találja, az abrosz tiszta mint a frissen leesett hó és egy árva redőt sem láthat rajta a szem. A viz már forr s mikorra az asztal mellé ül, már kész van a thea. Ott piroslik a gondosan szeletelt sonka, a kenyér Szabolcsmegye alispánjának. A rendkívüli közgyűlés összehívását a fennforgó esetben elrcndelendönek nem tartom. E tárgyban hozott indokolt határozatomat posta utján veendi. Graefi, főispán. A főispán urnák a táviratban jelzett indokolt határozata február 28-dikáu érkezett meg Budapestről, s szól a következőképen : Tekintetes alispán úr! Ifj. Szunyoghy Bertalan, Szoboszlai Pap József, id. Szunyoghy Bertalan urak és több társaiknak a tekintetes alispáu úrhoz f. hó 25-dikén 2465. sz. a. beterjesztett és velem illetékes elintézés végett közlött beadványára, melylyel egy rendkívüli közgyűlés összehívását kérik a végre, hogy a képviselőház tárgyalása alatt levő védtörvényjavaslat 25. §-a ellen Szabolcsvármegye tiltakozását, s a kir. kormány ellen való bizalmatlanságának kifejezését határozatilag kimondhassa, vau szerencsém határozatomat a következőkben a tekintetes alispán úr tudomására hozni. A fennforgó esetben rendkívüli közgyűlés összehívását szükségesnek nem találom. Nem találta ezt szükségesnek a vármegye f. hó 12-dikén tartott közgyűlése sem, mely miután a véderő-törvényjavaslat általánosságban már akkor elfogadtatott, jogosítva lett volna rendkívüli közgyűlés összehívása iránt intézkedni, ha az óvás és bizalmatlanság kifejezését oly sürgősen kívánatosnak tartotta volna. Midőn tehát ezzel szemben a 11 kérelmező úr most rendkívüli közgyűlést sürget, ezzel csak párt-törekvések mozdittatnának elő, a közérdek pedig az izgatottság fokozásával csak hátrányt szenvedhetne, ennélfogva alólírt főispán, mint a végrehajtó hatalom képviselője, egyedül pártczélokra rendkívüli közgyűlést annál kevésbé hívhat össze, minél kétségtelenebb a kérelmezők és a velők rokonszenvezők jogosultsága politikai véleményüket törvényes más módon és uton, a főispán hozzájárulása nélkül is, nyilvánítani. Szíveskedjék a tekintetes Alispán úr ezen határozatomról a kérelmező urakat értesíteni, s fogadja tiszteletem kijelentését. Budapesten, 1889. február 27-én. Graefi József, főispán. Az adóbevallás. A mi adórendszerünk az önbevallást (idétlen szó, s valahányszor leirom, mindig megakad a tollam) a lehető legtágabb keretben használja. A direkt adók majdnem valamennyi neménél ott figurái a vallomány, az indirekt adóknál szintén. Kiragadom a sok közöl a Ill-ad osztáljú kereseti adóra vonatkozót, mint a mely a vallományok intézményének egé-z complexusát a legdrasz»ikusabban előtünteti. Ezeknek a vallományoknak az eredete visszanyúlik a német világba; az illető nyomtatvány berendezése, rovata é3 szövege alig egyéb hűséges fordításnál. Az 1875. évi XXIX. t. cz. életbe lépte után sok éven át a vallományoknak meg lehetősen alárendelt szerepük volt. Aki beadta jó, aki nem adta az is jó volt. 1884. év óta a kereseti jövedelem bevallásárasokkal nagyobb súlyt fektetuek, mint ezt az ezen idő óta megjelent miniszteri rendeletek tanúsítják. Az impulzust erre a pénzügyi közigazgatási bíróság adta meg, ugy konkludálván, hogy ha már a vallomás kötelezettsége a törvényben benne van, akkor annak érvényt is kell ezerezni. Az 1884. évi 8713. sz. pénzügyminiszteri rendelet nyomatékosan hangsúlyozza a vallomány fontosságát sz adókivetésre nézve, a körülírja, miként kell a vallományban foglaltak helyességéről még külön meggyőződést szerezni. Az 1885. évi 4376. sz. pénzügyminiszteri rendele pedig meghagyja, hogy az, ki vallományát az általánosságban érvényes határidő alatt be nem adja, erre 8 uapi külön határidő kitűzése mellett a községi előljáság által még egyénileg is felhívandó, ennek megtörténte szeletekkel. És a reggeli, mert jókor, nem sok bor élvezete után tért nyugalomra az elmúlt napon, igen jól esik. Valóságos idyll az, a mi körül veszi, a mi elégedetté teszi, s a mi után hosszú éveken át vágyakozott. Ugy megy minden, mint a karika csapás s ha este kinyújtózkodik az ágyban, ugy tetszik neki, mintha kellemessé, derűssé változott volna az egész világ, mintha kellemesebb álmok raja lebegne ágya fölött. Igy, vagy legalább ilyen formán beszélt hozzám a régi czimbora, a hosszú éveken asztaltárs, a ki elhagyta a régi fészket, a ki bagoly fészekbe vonult vissza, rendes háztartást rendezve be. És a mint igy beszélt, a mint kisugározni láttam szemeiből a teljes az igazi megelégedést, ugy tetszett mintha valami meleg sugár lopózott volna be a szivembe; vágy, a mely gyökeret készült verni sa mely lerombolni igyekezett addigi életmódom. Látni véltem tisztaságtól csillogó konyhát, ragyogó rézedényekkel ós fehér kötényes gazdasszonynyal, látni véltem magam, fejemen házi sipkával, zsinóros otthonkában, amint saját asztalom mellett ülök és a mint felém nyújtják a már meggyújtott csibukot és látni véltem magam egészségesebbnek, józanabbnak, pirosabbnak és teljesen megelégedettnek. Aztán melegen megkaptam kezét, megráztam és gratuláltam a régi cimborának, kitártam előtte a szivem, azzal a legújabban bele fészkelődött vágygyal és kijelentettem, hogy az általa mutatott példát követni akarom. Ö csettintett a nyelvével és én is csettintettem a nyelvemmel, mindketten kifejezve ezzel, hogy boldogoknak érezzük magunkat, és mindjárt meg is beszéltük a jövőt, kifestve tetszetős színekkel. Megígértük, hogy összejárunk 8 a berendezett háztartás édes melegében szórakozunk a többi czimborákon, a kik vendéglők pipi füstös ételszagos levegőjében pocsékolják el arczuk pirosságát, tüdejük javakorát, élvezetet találva abban, a mi nem élvezet. pedig meg külön községi bizonyitványnynl is tanúsítandó. Ha még idézem az 1875. évi XXIX. t. cz. 17. § át mely szerint a beadott vallomások a községi elöljáróság által előre kihirdetett időben és helyen kitétetnek, midőn is azokat mindenki megtekintheti, lemásolhatja 8 azokra észrevételeket tehet, továbbá az egyenes adótörvények és szabályok gyűjteményében ezen imént idézett szakaszhoz csatolt 1. jegyzetet (a vallomás tartalmát és kellékeit illetőleg), akkor körülbelől elősoroltam mindazt, ami a Ill-ad osztályú kereseti adó alá eső kereseti jövedelem bevallását illetőleg érvényben áll, mindenesetre pedig eleget arra, hogy az olvasó tisztán lássa, mily nagy fontosság helyeztetik általában a jövedelem bevallására. Határozottan mrrem állítani, hogy a Ill-ad oszt. ker. adóbevallásoknak ez a fontosságuk soha sem volt, uiucs és nem lesz. A bevallásokb m foglaltak — alig egynehány esetet kivéve — csak gyenge segédeszközöket, nyújtanak az adó kivetéséhez, alapot azonban úgyszólván soha. Mindenekelőtt az űrlap berendezése fölötte impraktikus, adótörvények rejtettebb határozatainak ismeretét tételezi fel, 8 általában nem a közönséges ember észjáráshoz van szabva. Például: hogy a »kiadás« rovatába csak az üzlet vagy kereset folytatásával összefüggő kiadábok tartoznak, azt a legtöbb ember nem tudja, néhányan meg tudni nem akarják, általában csodálkozni sem lehet azon, ha az egyszerű adózónak nem megy a fejébe az, hogy amit ő élelemre, ruhára, meg egyébb ilyen hasonlóra kiadott, az nem kiadás. Igy van ez a többire nézve is. Szükséges lenne, hogy az űrlap hátán annak kitöltésére nézve valamelyes rövid kitanitás foglaltassák, olyan, melyet akárki megérthet. Azonkívül az űrlap olyan kérdéseket tesz fel, melyekre az adózók legtöbbje válaszolni nem tud. Hogy mennyi az üzletben fekvő tőkéje ? Arra a tizedik üzletember s a századik iparos sem tud pontos választ adni. Mennyi volt az utolsó három évben a kiadás és a nyers bevétel? Ha csak könyveket nem vezet, biz arra sem tud választ adui. Minek az olyau kérdések, melyekre megfelelni nem lehet. Nagy nógatásra végre beleír az adózó valamely összeget a bevételi és a kiadási rovatba. Ha ez megfe lelőnek találtatik a külömbözet 3 évi átlagának, 10 zásztó.íjával adózik. S ekkor az adózó kettőt vesz éuzre. Először azt, hogy ebből a lOVo-ból a mindenféle más hozzájáruló terhekkel együtt 10 —20% lett, egy ötöde annak a keresménynek .mely tán önmaga és családja fenntartására sem elégséges. És igy szükségképen a biztos bukásra vezet. Másodszor észreveszi azt, hogy akik nem hűen vallottak, azokhoz nehezebb férni s aránylag enyhébben vannak megróva, mert hisz addig védekeznek, mig végre mégis csak lealkudnak valamit. Jelszóvá válik tehát »sauve qui psutc • a vallómányba bele írnak mindenfélét, cak azt nem, a mit a törvény s a rendeletek kívánnak. Az, hogy a vallomány beadása annyira Rürgettetik, a bizalmatlanságot az adózóban még inkább felkelti 8 igy al.quid dixisse videatur: bead olyan vallományt, mely daczára a benne foglaltaknak, épen semmire sem alkalmas. Annál sajnálatosabb ez az állapot, mert a bevallás állampolgári becsületszóra történik. A legcsekélyebb valótlanság szennyfolt ezen a becsületszón, mely pedig csak mocsoktalan tisztaságban bir értékkel. A törvénynek nem volna szabad belevinni az állampolgárt abba, hogy önvédekezésből bár, de csak távolról is kénytelen legyen állampolgári becsületszavával a valósággal meg nem egyező állításait takarni. Adómentes életminimum ét adóláb racionális leszállítása, ezek ennek az ellenszerei. Van most bevallás, hi3zen vau. Dd higyje meg az olvasó: az adózó bizonyos fatalizmussal néz az adókivetés elé. Alkudozik, védekezik, amig esak lehet, megmozdít minden követ, 8 ha dolgát már az utolsó forumtói is visszakapja, hát akkor belenyugszik az egészbe, mint olyanba, amin változtatni többé nem lehet. Ez ugy-e fatalizmus, 8 valóságos ellentéte annak az állapotnak, melyet az állampolgári becsületszóra történt önbevallás elve feltételez. Ezt az állapotot, mint sok mást, a német világ tradíciója gyanánt vettük át. Meg vagyok arról győződve, Suttogva, mosolygós arczczal énekeltük meg a rendes háztartás örömeit és össze koczintottunk, mint két vig legény, a kik megértik egymást, nem akarva, hogy mások által is megértessenek. Hogy pedig vágyamban megerősödjem, 8 ne legyen elhatározásom lobbanó láng: hát rzt mondta, hogy látogassam meg otthonában, ízleljem meg a konyháját és győződjem meg a felől, mi az igaz abban, a mit elmesélt nekem. Ajánlatát örömmel fogadtam el s mikor meghatároztuk a legalkalmasabb időt, meleg kézszorítással váltunk el, ígérve, hogy találkozunk. Bizonyos változás vett erőt rajtam még az nap este. A vendéglő ridegnek tünt fel, a levegője fojtó volt 8 az ételek roszak; a bor nem ízlett 8 a czigány kétségbeejtő unalmassággal játszott. Homlokom redős volt, szememből boszankodás látszott ki, a min nem változtatott a czimborák derűje sem, amuly szintén untatott. És sokkal korábban távoztam, mint máskor. Az nap délben, amikor otthonias ebédünk végbe meneudő volt, meglehetősen díszbe csaptam magamat, mintha olyan helyre mennék, a hol fényes háziasszony mellett egy csomó házi kisasszony is tisztában van a salonkabát. vagy a frakk jelentőségével. Azzal pedig, hogy diszbe vágtam magam, nem annyira a czimborát mint az »otthon«-t kívántam megtisztelui. A czimbora előszobában fogadott s kellemesen volt meglepve a gavallériám által. Oda vezetett a már megterített asztalhoz, amelyen ragyogott minden, amelynek tárgyai bizonyos keresettséggel voltak elhelyezve. — Nézd ezt a villát — szólt egy villát felemelve — olyan mint a tisztaság maga és nem olyan mint a vendéglőben, a hol tiszta állapotában is nyomot hagy ai asztalkendőn.