Nyírvidék, 1889 (10. évfolyam, 1-52. szám)

1889-12-29 / 52. szám

Melléklet a „Nyirvidék

" 52-ik számához. Tarsadalmi eletünk valamennyi kérdéseinek folytonos szemmel tartása mellett, természeLesen vármegyénk közigazgatási életének mindig hű és objectiv vissz • tükrözése a főfeladatunk. E részben — ugy érezzük — mar eddig is lehetőleg megfeleltünk a kívánalomnak. A pontosságot, megbízhatóságot és a tárgyilagosságot e tekintetben jövőre meg fokozni a szándékozunk. Ily körülmények között, s tekintve különösen azt, hogy lapunkban minden a közigazgatás terén fontosabb miniszteri vagy vármegyei rendelet megjelen és minden vármegyei tanácskozást ugistrálunk, a hozott határozatokat hitefe8 szövegével azonnal közzé tesszük: nemcsak helyes, de 8ZÜk8ége8 Í8, hogy minden vármegyei bizottsági tag, a ki valamennyit is érdeklődik közigazgatasunk iránt, tartsa lapunkat. Mutatvány számokat fogunk küldeni ezért a vármegyei törvényhatósági bizottmány ama tagjai uak, kiü lapunknak idáig nem előfizetői, s utalvány lapokat is csatolunk, hogy az előfizetést igy nagyobb kényelemmel eszközölhessék. A „Nyírvidék" előfizetési föltételei a következők: Egész évre ... 4 frt. Félévre 2 frt. Negyedévre ... 1 frt. Egyebekben lapunk irányának, tartalma és terjedelme további megtartásának Ígérete mellett, magunkat a közönség szives jóindulatába ajánljuk. Nyiregyháza, 1839. deczember 28. A „Nyirvidék" szerkesztősége és kiadóhivatala. Uj esztendőre! Ezekben az utolsó órákban, mikor a megvénült esztendő ravatalra feküdni készül, hogy ráborítsa majd a halotti lep'lt Sylvester éjszakája, borongó kedelylyel engedjük át lelkünket a visszaemléke zésnek. Ragyogó hótakaró a mezőkön; gyémánt szikrákat szórva törik meg rajta a fényes téli napsugár! De ez a csillámló világ mélységes élettelenséget takar. Igy borul rá emlékezetünk az elmúló esztendőre, arra az egy pillanatnyi időre, melylyel vénebb lett a föld, — s rajta mi emberek egy jelentős részét töltöttük el életünknek. Ünnepi vigalom, béke és szeretet a szívekben! Igy búcsuzunk el az ó-esztendőtől! Mert a reménység kipusztithatlan és eltulajdonithatlan értéke az emberi szívnek, s mikor az emberi ész határokat és megálló pontokat szab az örök forgásu időnek, a szív ez érzésének áldoz, melynek megújulásra, főlfrissfllésre olyan nagy szüksége vau. Reménykedéseink tárgyai közül kiválasztunk egyet. Nagynak, erősnek, egy hatalmas fejlődésre fölfegyverzettnek szeretnénk látni Nyiregyháza városát! Mert ez a város Szabolcsvármegye szíve! , Szeretnénk, hogy itt lüktetne ez a szív igazán! Hogy ne csak a geográfiában, meg a hivatalos szobák zöld asztalainál, hanem valósággal, a leány húgait. Épen hatan voltak, a legkisebbik kötél a hutionhathoz. — No tudjátok mi a legújabb hír, leányok? — kérdi kedélyesen a nagybficti kezeit döntőivé. — Mi az, mi az? ostromolják egyszerre hat oldalról. — Hát az, hogy az idei fartangon miuden olyan lány, a kinek kis (tája Tan, kap egy férjet. Erre miud a hat leány összecsucsorította az ajkát s ugy fejezte ki csudálkosását : — Ne mondja I A nagybácii tovább ment. — At olyan lány pedig, a kinek nagy a szája — kettOt I Erre meg astán mind a hat tele szájjal felelt: — Lohetetlen ! * * Tréfának mindeu megjárja, de mindeuesetre komolyan gondolkozóba ejtbet bárkit it ez A sajnos jelentég, mely mindinkább tért hódit a legkiváltképpen a kösép, vagyis az úgynevezett uri osztálynál s mely a osaládalakitás, vagyis a nősüléstől való irtózásban nyilatkotik. Divatos jelssóvá kezd fajulni ez a kijelentét; >neoi háiasudunk !< Kedélyes ifjú emberek kompániája, az u n. vendéglői és kávéházi cimborák egész sportot llznek énből ét igen tetizeliguek maguknak azzal, hogy ők koporsójuk bezárláig legiuyek maradnak. Hi akad közöttük egy egy olyan, a ki ellenvéleményben van, bizony meggyül a baja szegénynek! Kést ellene ezer és egy élet, triviális tréfa, >erötelj<>t odamondásokc s pusztulnia kell at ifjú őriátok öldöklő argumentumai elől, mert ott u<y»n nem talál sem védelemre, sem vigulomr*. A hstaárulónak lehet még valami mentsége, de egy olyan emberi lénynek, a ki hárotodni kétzQl, soha I Bizony Itten az ilyen urakról hajlandó az ember feltenni, hogy nincs is — mamijuk. (Vége köv.) társadalmi életben is Nyiregyháza városa lenne Szabolcsvármegye székhelye ! Mert, hogy az lenne, nem mondhatja senki ! Hoiy miért nem az, tudjuk nagyon sokan, de nehéz a szó sokaknak és kényelmetlen, hogy kimondják ! Belevágunk mi, ahogy tudjuk és látjuk a dolgot! A vármegyei geutry és Nyiregyháza város polgársága között áthidalhatlan az ellentét. A gentry — a vármegye; s Nyiregyháza város polgársága rettenetes féltékenységgel és elfojtott indulattal látja niellőztetését. Hibás mind a kettő! A geutry, mert nein annyira a szellemi intelligenciára, mint inkább a a születésre alapítja magosabb álláspontra helyezkedésének pozícióját, s a nyíregyházai polgár azért,' mert e fölfogással szemben állva, ellenszenvvel viseltetik mindenki iránt, aki „született", ahelyett, hogy simulekonysággal, egy kis megalkuvással megindítanák a közeledést. Egy-két véletlen kivétellel, a nyíregyházai polgár szavának, ha még olyan derék dolog is amit mond, nincs súlya a vármegye zöld asztalánál, arról pedig, hogy egy nyíregyházai „tirpák" vármegyei hivatalra aspiráljon, még beszélni sem lehet. A másik részről pedig, mint ahogy az már több ízben kifakadásra jutott, & nyíregyházai képviseletben — valóságos ellenségnek tekintik Nyiregyháza városával szemben a vármegyét, s megcselekszi Nyiregyháza város intelligens közönsége azt, hogy mikor a „szabolcainegyei egyetemi fiatalság" firmája alatt a mi ifjaink nyári mulatságot rendeznek a Sóstón, hát ez a uyiregyházai intelligencia tüntet — távolmaradásával. Nagy szerencsétlenség ez a helyzet Nyiregyháza városára és a vármegyére. Mert megakadályoza azt, hogy Nyíregyházán egy egészséges központi társadalmi élet fejlődhessen, — pedig ugyan hol lehetne ilyen másutt a vármegyében — , s elvon a közszolgálattól s a közügyekben való részvételtől sok olyan erőt, melynek részvétele a közjó előmozdításának munkájában nagyon kívánatos lenne. Olvassák el Önök tisztelt olvasók, Kállay András főispáuuknak azt a levelét, melyet a uew-yorki szabolcsiak üdvözlő iratára küldött s melyet mi lapunk legutóbbi számában közöltünk. Egyik passzusát — mint ide illőt — a haldokló esztendő szülte gondolatokhoz, nem tartjuk feleslegesnek itt megismételni. „Távol vagyok attól, hogy összetéveszszem a társadalmi rendet a nemzetek politikai életével s igy távol vagyok attól is, hogy hazánkra nézve a demagógia érvényesülését, sőt bár a demokratikus eszmék túltengését is látnám megengedhetőnek, — hazámban mondom — hol „nép" és „polgártárs" nyugoti értelemben nincs, s hol az alsóbb néposztályok politikai éretlensége miatt az u. n. népfenségi eszméknek a nemzet politikai életébe leendő tömeges beiktatása egyértelmű lenne az átalakuló és javuló félen lévő társadalmi rend teljes felbomlásával; de nem tagadhatom azt, hogy a társadalom uem bír kibontakozni részben a kiváltságok édes emlékeiből, részben pedig el nem birja feledni az évszázadokon át viselt bilincseket s innen van, hogy mig a jogvesztett és kiváltságait feláldozott „nemes" — mindenesetre a nemzet éltető eleme — társadalmi külön állásban keres recompensatiót, addig a felszabadult és jogegyenlősitett osztályok, legyen az jogosult önérzetből, vagy a parveuuk jólisinert merev maguktartásánál fogva, nem közelednek őszinte szándékkal ama társadalmi külön állás chinai falához, s igy egymással nem érintkezhetnek." * # * És ezzel meg is szakítjuk tovább fűzését gondolatainknak. Azzal a reménységgel, mely olyan szépnek és igaznak tudja rajzolni a jövőt, hisszük és varjukmi is a jobb napok földerülését. Feledést és tanulságot egyformán kell megvonni a multak történeteiből. Kívánunk mindeneknek boldog Ujesztendőt! Oláh iskolák a vármegyében. A uyiracsádi g. kath. iskola egyik tanítójától egy nyilatkozatot kaptunk erre az ügyre vonatkozólag. Közöljük is sorait egész terjedelműkben, mert távol áll tőlünk, hogy a védelmet elnyomni akarnánk. A tanitó ur egyéuiségéuek minden tiszteletben tartása mellett is azonban a nyilatkozat közlését azzal a megjegyzéssel teszszük, hogy az egyátalában nem gyöngítheti ln

eg ama vádakat, melyek a szentgyörgvábráuyi, nyiradonyi és nyiracsádi g. kath. iskolák ellen fölmerültek, s melyek a közigazgatási bizottság kiküldötteinek kétségbe nem vonható hitelességű jegyzőkönyveiben, melyeket a helyszínén megtartott vizsgálataik adatai alapján vettek föl, positiv alakbau forrauláztattak, mondjuk — ezeket a vádakat, a jegyzóköuyv egyes adatainak kétségbevonásával eloszlatni nem lehet. Nem nyilatkozatokra, hanem téuyekre vau szükség. S ha már a nyiracsádi g. kath. iskola egyik tanítója nyilatkozik, akkor igen helyesen tette volna, ha arról adott volua fölvilágosítást, hogy miért vau szükség pld Nyiracsádon a népiskolákban a ruthén nyelvre? Mert az, amit erre nézve a tanitó ur felhoz, hogy azért tauitják ezt a uvelvet, mert a vallási rithusnál van rá szükségük, képteleuség. Hogy ez mennyire abszurd állítás, bizonyítja ,az is, hogy ezeu az okoskodáson kiindulva, a r. kath népiskolákban a latiu nyelvet kellene tauitaui, mert a r. kahtolíkusokuak ilyeu nyelvű a rithusok. Térjenek meg azok az urak, s ue álmodozzanak soha meg nem valósulható álmokról! Mert azt csak uein hiszik taláu, hogy Szabolcsvármegyébeu sikerülni fog uekik egyes köztegeket kivetkőztetni magyar nemzetiségükből ? A közigazgatási bizottság s az egész kö/.véleméuy éber figyelemmel kiséri dolgaikat, s lesz is ereje hozzá, hogy megtörje a veszedelmes törekvéseket. Tessenek ezt elhiuui! * • * íme a nyilatkozat: Mélyen tiszttlt Szerkesztő úr.' Kérem kegyeskedjék egyházunkat érdeklőleg saját védelmemre czikkemet becses lapjában felvenni. A „Nyirvidék" 50. számában fájdalommal olvastam a Szabolcsvármegyében lévó nagyváradi egyházmegyéhez tartozó három iskola vizsgálására kiküldött bizottságuak a uyiracsádi gör. kath. iskoláról felvett jegyzőkönyvét Ugyanazért beteg ft. főnökünk tudta uélklll lelkiismeretem sugallata folytán kinyilatkoztatom, miként a küldöttség jegyzökönyvének azou tétele „a tanítók uyilatkozata: hogy int. főnököm Darabos György erőszakolja vagy erőszakolta volna a rutlién nyelv tanítását" nem enyém, én uem mondtam, s merem állítani, más józan ember nyilatkozata sem lehet, ki főnökünket közelebbről ismeri; mert valamint főuöküuk, ugy én a fali ruthen táblákat már itt találtuk, de oláh tábla egy siucs, mint 16 óv óta létezőket azért solia ueui erőszakoltattam, sőt legkevésbbé egy szóval sem lettem figyelmeztetve soha arra, hogy rutheuül tauitsak : mt. főnöküuk még vizsgakor sem említette föl; azt egyedül a szülők kiváuságára tettem volua, inert főnököm kijelentette, hogy a szülők kívánságára is csak akkor tehetem, ha előbb magyarul tudnak olvasni, akkor is csak azért, hogy rithu» nyelven énekelni tudjauak ; tehát a ruthen olvasás tanítása a szülők ellenállííatlan kívánsága, logkevésbbé sem mt. főnökünkké; ily nyilt igazság ellenére éu alólirt nem mondottam, nem is mondhattam, hogy mt. főnökünk erőszakolt a ruthen nyelv tanítására, mire külön| ben sem voluék képes, de rutheuül olvasni tudok s igy a szt. szolgálatokat "ifbenül végezui képes vagyok; valamint, az itteni éneklő ur nem tudva egy szót sem rutheuül, mégis a szt. rithus szolgálatokat 50 évek óta a legpoutosabbau rutheu uyelveu végzi a nép megelégedésére. Ezek ulán még egyszer nyilvánosan nyilatkozom, hogy iskolánkban a tanuyelv magyar, rutheuül csak az olvasás taníttatik a templomi szt. szolgálatok végeztetésére. A másik tanitó társam miként nyilatkozott a t. bizottság előtt, nem tudom, annyit azonban az igazság érdekében kinyilatkoztatok s bár mikor tanukkal igazolok, hogy az illető beszámithatlau állapotban jelent meg a küldöttség előtt; s a tanítói tisztet lealázó tettével, t. i. összekulcsolt kezekkel kérte ns. tanfelügyelő urat; saját szavaival: „na. ur csak most az egyszer bocsásson meg," ezt többször ismételte, de uem mondotta meg, hogy miért bocsásson meg neki, csak gondolhatta magában : mert megvert a jobb kezein, merem állitaui ily állapotbau mt. főnökünk elébe uem inert volna jöuni! s ily állapotban mondott szavainak hitel nem adható, következőleg t. küldöttség súlyt uem fektethet azokra. Bővebb felvilágosításul szabadjou kinyilvánítanom, hogy én alólirt tanitó mt. főnök ur előtt idejövetelemkor előuyben részesültem a magyar uyelv teljes ismeretéért; főuökünk egy hívével sem beszél rutheuül soha, kimondott elve: a ki magyarul tud beszélni, avval magyarul beszélek, s igy belépte óta e paróchiábau a ruthen nyelvet kizáróiag a szt. szolgálatoknál a templomban ós a ruthen nyelvű régi anyakönyveknél használja, melylyel kivonatok magyarosításával a megyének legtöbb ingyen szolgálatot tesz : ezt saját meggyőződésemen alapult tapasztalásaimból lelkiismeretesen állítom, bizonyítom; de mi több, számtalanszor fül és szem tanuja voltam, mikor Rágy Döme volt tanitó társam által tett ruthen nyelvű kérelmeit visszautasította főnököm e szavakkal: jnem tudja még ma sem az én kedvemet* s mindannyiszor csak magyarul engedte meg kérelme előadását: következőleg ily szellemű főnökünkről azt állítani, hogy erőszakolta a ruthen nyelvet, absurduin ! Tudomásul hozom azt is, hogy itten uáluiik a nép jó nagy adagban beszéli most is a ruthen nyelvet., u. m. görög katholikusok, reformátusok és izraeliták uagy számban; azokat pedig nem az iskola tanította meg azon nyelvre, hanem részint szüleiktől, részint egymástól tanulhatták, de semmi exetre nem mt. főnökünktől tanulták, ki három évi ittléte óta senkivel ruthenül nem beszélt, hanem mindig magyarul, különben is tiszta magyar szellemét igazolják az anyakönyveknek ós a lelkészi hivatalnak magyarnyelvem vezetéke ós minden ténykedése. Ennyit az igazság érdekében a mt. olvasó közönség becses tudomására hozni mulha'lau kötelességemnek tartottam. Kelt Nyir-Acsádon, 1889. deczember 25. Alázatos szolgája: Bisztráu Antal, uyir-aesáili gk. tinitó.