Nyírvidék, 1889 (10. évfolyam, 1-52. szám)

1889-10-13 / 41. szám

Melléklet a „flTy irvidék" 41-ik számához. mérlegénél álljon be az egyetuly, mint az ettől sokszor függő kedv é« lelki nyugalom. Szólauoin kellene még tárgyuuk gyakorlati olda­láról is: de most ezt mellőzui vagyok kénytelen, nem­csak azért, mert gyülésüuk tárgyainak kimért idejét ennyire igénybe nem vehetem, hanem azért is, mivel a méhészeti idény ma mar ugy is be van végződve, tenni való tehát ebben alig van. Különben e tekintetben min den kérdezősködésre kész örömmel felelek. Éa szomorú szífvel látom, mennyire halvány a kép, melyet oly ra­gyogó színnel kell vala festenem, hogy mindenkit meg bűvöljön; mert csak igy közelithette volna meg a való­dit. Érzem, tudom, hogy nagyon, nagyon mindennapiak a szók, melyekkel a méhészet ünnepiségét akartam elbe­szélni, sőt igy is sokkal kevesebbet mondhatók, mint a tárgy fensége kívánná: de el lehet e néhány rövid perez alatt mondani mindazt, mit az emberek örömére, boldo­gitására, erkölcse nemesbítésére, hite, vallása szilárdítása végett, ebben nyújthat a kimerithetlen isteni erő és bölcsesség? Erre évek hosszú sora kell. Van a méhészeiben valami oly ki magyarázhatatlan büv erő, mely mint a szt. lélek ereje, átalakítja, ujjá szüli a* embert az életre s közelebb vezérli vallásunk kut fejéhez. Uraim ! A méhészet egy nyitott biblia: tele írva az evangéliumi igékkel. Némileg azonban vigasztal az a tudat, hogy a mit e szent ügy előbbvitelére tehetek, nem mulasztottam el, s biztat az édes remény, hogy e czélból még tovább is munkálkodhatom s talán nem hiába munkálkodom. Te pedig nemtője Méhészetünknek jer ! Legyen védenczed e Hazán minden ember 1 Kik úgy is testvérek. Hogy a sors kezében. Ne legyünk már éppen Olyan, mint egy féreg. Tehetetlen, gyáva, Panaszkodó, félénk, S mintha kincsen járva Dússá lenni félnénk. Hisz e szép hazában Amennyit a kebel Csak alig birhat el Annyi boldogság van. De mint arany rejtve Titkos bölcsejében Alszik, vár, ha lenne Ki felkölti szépen. Oh 1 hogy föl sem nézhet 1 Mert — hejh I mert nem ismer Téged minden ember — Imádott méhészet. Bandár Miklós. UJD05SÁG0K. Az idei termés. — Az alispáni jelentésből. — Vármegyénk területén a folyó évi termés eredmé­nye általában szomorúnak mondható, ennek igazolásául a megyei közgazdasági előadó által összeállított követ­kező adatok tanúskodnak. Learattatott az idén 126,091 kat. hold rozs vetés, melyben termet összesen 448,150 méter mázsa szem, melyből esik egy holdra átlag 3 mázsa 55 kilo. Búza learattatott 68435 kat. hold, melyen termett összesen 163084 métermázsa; esik egy holdra, átlag 2 mm. 43 kilo. Zab 19539 kat. hold volt, melyen termett összesen 52896 mázsa; esik egy holdra átlag 2 mm. 71 kilo. Repcze 1569 kat. holdon termett, és pedig 2288 ínmázsa, esik egy holdra átlag 1 inmázsa 36 kilo. Learattatván tehát összesen 241.585 kat. hold, melyen termett 798,190 mmázsa szem, esik átlag egy kat. holdra 3 mázsa 30 kilo. Termésünk silánysága leginkább kitűnik az 1888. évi aratási eredményhez visszonyitva, mely pedig csak jó közép termés volt s 25%-kal állott az 1887-diki ter­més mögött. 1888-ban learattatott ugyanis összesen 244,896 kat. hold, melyen termett 1.287,134 mmázsa. Esett ennél­fogva 1 kat. holdra 5 mm. 25 kilo, vagyis több termett tavaly mint ez óvben kat. holdankint 195 kilóval, ami Károly ur vendégszerető házánál kapott szives ellátás éj egyébbnemll jutalmazásokban. Kis Letárol Eucsenc-<re hivatott meg rendes tanítónak: innen 3 óv múlva meg­hívás folytán a bogati nagyobb jövedelmű tanítóságot fogadta el. Bogáton 6 évet töltött el közmegelégedésre végzett tanítói minőségben. Bogáton vette nőül Hetei Máriát, kiben nemcsak egy derék, szorgalmas ós takerékos jó háziasszonyt, férjét megártó, hiven szerető nőt, hanem oly élettársat ia nyert, ki olykor-olykor lángra gyuladt indulatait, szenvedélyeit csillapítani, megzabolázni is tudta, kivel ma is megelégedett békéa házasságban él. Bogáti tanítósága idejében keletkezett tanítói öz­vegy árvaí gyámpénztárunkuak megalapításában tevékeny részt vett, futott, fáradott mindeufelé; zörgetett a nemes szívű, jómódú családok ajtajain; kért, hogy minél többet gyűjtsön a szegény tanítói özvegyek és árvák felsegélé­sére alakult intézet izámára. Majd a megalakult és élet­működését megkezdett intézet felvirágoztatásánál Szilágyi Lajos pénztárnok mellett ellenőri tisztet végzett több éven át. Bogáton megboldogult Nemes Benjámin lelkész főnökével ellentétbe jővén, hogy az engesztelhetetlent gyűlölő főnöke seketuráit kikerülje, változásba tette ma­gát; a legközelebb megtartott egyházmegyei gyűlés által Bezdédre rendeltetett, hol buzgó tevékenységével &E azelőtt elhanyagolt iskolát csakhamar virágzó állapotra juttatta. Bogáti és bezdédi tanítósága alatt tanítói érdekben kifejtett munkásságáért tanitó társaitól rektorok rektora címmel ruháztatott fel. Bezdédi taní­tósága idejében a 70-es évek elején, 1872. év uyaráa a a Kisvárda vidékén működő tanítókat értekezletre hivta össze Kisvárdába egylet alakítása tárgyában. A felhívásra egybegyűlt tanítók értesülvén arról, hogy megboldogult Pilisi László úr, — kit a tanítók miuden nemes ügy elő­mozdítójának, a tanítók derék, lelkes pártfogójiuak ismer­tek — éppen Kisvárdában időz, küldöttségileg kérték fel a közöttük való megjeleuésre. Pilisi Liszló úr a ta­nítók szíves kérésének engedve, megjelent az értekezleti gyűlésen, szívesen tanácskozott velők ós irányt adott a gyűlés tanácskozásainak. Ezen értekezleti gyűlés után jelent meg Pilisi László névaláírásával azon meleghmgu felhi­a mult évi átlag ár 5 forintjával számítva, 9 frt 75 kr jövedelem külömbözetet tesz ki kat. holdaukint. Levonva már most 1.287,134 mmázsa tavalyi termésből az idei 798,190 mmázsát, kitűnik, hogy az idéu'488,944 mmázsa, vagyis kevés híján '/a millió mmázsával kevesebb ter­mett ez évben. Habár a terményárak az idén mintegy 25% kai magasabbak a tavalyiaknál, miután a gazda jövedelmét csak azon fölösleg képezi, mely házi és gazdasági szük­ségleteinek levonása után marad eladó, konstatálható, hogy Szabolcsvármegye jövedelme terményekből a tavalyi állapothoz képest mintegy 2.000,000 frttal csökkent, úgy hogy a gazdaközöuség csakis a legnagyobb takarékos­ság és kiadásainak a legszükségesebbekre való szorítása által lesz képes magát feutartaui. Fokozza ezen bajt az is, hogy a széna termés alig 2/ 3-á,t, a szalma termés pedig a tavalyinak felét sem éri el, úgy hogy ennek hiánya még a jövő évre is sajnosan lesz érezhető, mert a gazdaközöuség kénytelen lesz állat állományát kevesbíteni vagy silányabb eltartásban része­síteni, mely körülmény viszont a föld termő erejének rovására fog esni. A kapás vetemények, nevezetesen a vármegyében nagy szerepet játszó burgonya és tengeri termés ered­ménye mindeddig ismeretlen ugyan, de az eddigi észle­letek alapján bízvást mondható, miszerint átlagban alig fogják ezek is a tavalyi eredményt elérni. A gazdaközöuség egy részének némi vigaszul szol­gálhat, hogy a dohány, bár a jég ebben is több helyen sok kárt okozott, a vármegye legnagyobb részében a junius végén ós juliusbau bekövetkezett bő esők folytáu oly szépen fejlődött s oly jó minőségűvé vált, hogy ez némileg pótolhatná a rossz termés szülte jövedelem hiányt, főkép ha a magas kincstár a dohánynak méltányos és igazságos beváltása által a gazda közönségnek ehhez kötött reményét teljesíteni fogja. IW* Tisztelettel és ismételten fölkérjük a lapuukért járó dijakkal hátralékban levő előfizetőin­ket, hogy hátralékaikat, a már kézbesített postai utalvány lapokon mielőbb beküldeni szíveskedjenek, mert különben kénytelenek leszüuk a pénzek be­küldését postai megbízás utján szorgalmazni; ami költséggel fog járni. Tisztelettel a „Nyírvidék" kiadó hivatala. Lapunk mai számát a főszolgabírói hivata­lok és a községi elöljáróságok egy nappal megkésve kapják, mert a megyebizottsági tag választásnak e hó 29-dikére történt kitűzéséről s a száj- ós körömfájás folytán elrendelt zár feloldásáról szóló vármegyei hatá­rozatokat s egyéb hivataloS kéziratokat is lapunk zárta utáu kaptuk, úgy hogy ezeket, a lap már kinyomtatva lévén, külön mellékletben, pótlólag kellett kiadnunk­Ez oka a késedelemnek. — Főispáni ebéd. Kállay András főispáu, az e hó 8-dtki vármegyei közgyűlés után ebéd-)t adott az Európa­szálló éttermében, amelyen kilenczvenuógy bizottmányi tag vett részt. Az első felköszöntőt Kállay András főispín mondotta a királyra és a királyi családra. Utána Miklós László főjegyző a főispánra emelt poh irat, kiemelve érdemeit a közigazgatás javítása tekiutetóbei^; Zoltán János alispíu Vay Ádám grófot élteté, Vay Adám gróf pedig a vármegye közönségéért ivott. Felkö«zöntőket mon­dottak míg Bodnár István (két izben), Bartholomeidesz János (az aradi vértanu'i emlékeért), Mez'ósy Liszló (B irtholomeidesz Jánosért), Farbaky József, Lukács Ödön, Vidliczkay József, Szoboszlay Pap József stb. Az ebédet az »Európa* szálló bérlője dicséretre méltóan állítottJ. elő. — A nyíregyházai iparos ifjusági-egylet a magyar szabadságharcz aradi vértanúi dicső emlékezetét f. é. október hó 13-án, d. u. 4 órakor, saját egyleti helyisé­vás, mely mozgásba hozta, tevékenységre buzdította a lelkes nevelésügy barátokat, megalapítója lett az iskolai tauitók, tanítói özvegyek és árvák felsagélésében áldáso­sán működő Ktsvárdi vidéki falekezetnélküli népnevelési egyesületnek. P. B. érdeméül emlithatjüi fel azt is, hogy ő a tiuitói gyámpénztár felsegálésére fiiatend3, reá kivetett 2 Irt annátikumot önnön jóakaratából 4 frtra emelte és egész bezdédi tanítóság* idejében, mely 16 évet tesz, folyvást fizette. Majd a felette elvonuló idő nyomását érezvén au­lyosodni tagjaira, vágyakozott közel jutui azon helyhez, hol férfiúi életének munkásságát kezdé meg. hal pírját feltalálta; igy jött ciere folytán vima Kis-L)tára tani­tóaak 1830 dik év tavaszán, azon helyre, hol régi tanít­ványai ma már felnőtt emberek, községi és egyhízi elől­j írók békés koréban közszeretet és beciülésbeu éhe tel­jesiti hiven tanítói kötelességát megelégedésére egyház községéuek és egyházmegyei hatóságának. Előzékenysége, szolgálatkészsége, megbízhatósága által szívesen látott, sőt nélkülőzhatetlon veudég uri családoknál ós közö ísé­ges polgárházaknál egyaránt. Gyermekekkel való bánás­módja — örag kora daczára — annyira leereszkedő és megnyerő, hogy az urt ciiládok gyarmske piuaszra fa­kadlak, hi csak egy két napig nem láthatják őt szüleik házánál és nem gyönyörködhetnek tréfás midorában. Tani ói önérzetét m)g ne sértse senki, mert vele szem ben m\ is ugy járh it akirki, miut amt bizonyos, már megboldogult e. nagyei világi tanicibiró, ki egy illetékes helyen »i tanitó nem is embert-fele nyilatkozata uíán ablakon keresztül utczára ugorva menekült meg a taní­tásra készen álló tanitómeiter keserű leozkéjétől. Az iskoUi tanításon ós egyházi szolgálaton kivül terékeuy müköiésének ad;a és adj* még mt is tanújelét más tánadütni ügyek előau'.dtfcán körül is. A', egyház­megye sz imvizsgáló bizottságin ik tinitói r észéről ma is egyik tevékeny munkás tagja. A nyirbátori j irásköri gyű­lésen tanítói táriai előot mig nem oly régen is történelmi tanítást tartott. Ez előtt egy évvel, mid >n Ssabo'ciuiegye gében alkalmi felolvasás ós szavalatok által fogja megün­nepelni, mely üunepélyre a polgárság tisztelettel meg­hivatik. — A bűdszentmihályi n-pbank volt igazgatója és társai ellen a helybeli kir. törvényszék előtt folyamatban levő bünügyben e hó 21 dikére tüzetett ki a vógtárgya­lás. A büntető tanácsban Megyery Géza törvényszéki elnök fog elnökölni, a vádhatóságot pedig Hrabovszky Aurél kir. alügyész kópviselendi. Miut védő ügyvédek dr. Heunmn Ignácz, dr. Ferlicska Kálmán és Kovácsh Zsigmond ügyvédek fognak szerepelni. A tárgyalás, mely előre láthatólag 8—10 napot fog igénybe venni, az Ugy iránt mutatkozó nagy érdeklődésre való tekintettel, a j vármegye nagy termében fog megtartatni. — Kozma Sándor kir. főügyész a héten kedden városunkban járt a kir. ügyészi hivatal és kir. tör:ényszéki fogház megvizsgálása czéljából. Ambrózy Mihály és Hra­bovszky Aurél kir. alügyésr.ek fogad ak út ő meltó.-ágát, ki sajnosan értesülvén a kir. ügyész Lázár Kálmán ueteg­segéről, a hivatalos vizsgálat megejtését az ő fölépüléeéig elhalasztotta — A csendőrség lovasitása kérdésében a belügy­miniszter értesítette a vármegye közigazgatási bizottságát, hogy a csendőr főparancsnokság kezdeményezése folytáu az összes c<endőrőraök lovasitása elhatároztatott. Ezzel elintézést nyert e vármegye közigazgatási bizottságának az a fölterjesztése is, melylyel — egy előző határozatától a főispán ur alapos megokolását magáévá téve — elté­rőleg, a meggyalogositott csendőr-őrsök viasza-lovasitáaát kérelmezte. Miuthjgy azonban — épen az emiitett első közigazgatási bizottsági határozat foly-tau Gyürében egy uj gyalogos csendőr-őrs állomás már berendeztetett a az működéséi már meg ig kezdte; miuthogy továbbá ez őrs állomás fentartását a közbiztonsági s az árvíz védelmi tekintetek o.t feltétlenül megkívánják : a közigazgatási bizottság, e bó 10-éu tartott ülésében felirat intézését határozta el a belügyminiszterhez, — meghallgatván • tekintetben Erdőhegyi Barna járási főszolgabíró véle­ményét is, — kérve e gyalogos csendőr őrs állomás feu­tartasát. — Uj vasúti megállóhely. A m. kir. államvasutak | igazgatósága Rtkamaz és Királytelek állomások között a Varjulaposon, tehervonatok számára uj megálló hely engedélyezését kérte. A közigazgatási bizottsig e kérelem teljesítése elleu semmi kifogást nem tett. — A helybeli honvéd huszár laktanyának kibővíté­séhez azükségss teleknek megszerezhetéae érdekében a belügyminiszter a kisajátítási eljárást engedélyezte. Az eljárással megbízott küldöttség elnöke Szikszay Pál fő­ügjész lesz, tagjai pedig Kállay J*nő, Bodnár István, Koczok László, Krasznay Gábor és Májerszky Béla. — A vármegyei függetlenségi párt, a törvényható­sági bizottsági közgyűlés alkalmából, e hó 10 én délután 4 órakor közgyűlést tartott az Európa szállóban, Szo­boszlay Papp József korelnök vezetése alatt. A közgyű­lésen mindenek előtt a tisztújítást ejtették meg ós pedig akként, hogy megválasztották elnökül Bory Bélát, alel­nökül Gencsy Bertalant és Szúnyoghy Bertalant, jegy­zőkül Menyhért Jánost és Hudák Károlyt, pénztárnokul Okolicsányi Gézát. Megalakították ezen kívül a harmincz tagból álló választmányt is. A szervezkedési szabályokat is letárgyalta és elfogadta a közgyűlés, utasítván a ke­rületi régi elnököket, hogy a kerületi szervezkedés iránt intézkedjenek s e czélból a pártot hivják össze. A de­czemberben végbemenendó vármegyei tisztujitásnál kö­vetendő eljárás megállapítására nézve a párt közgyűlése november hó elején újra össze fog hivatni. — A főgimnáziumi >Bes3enyel-körc e hó 12-dikóu délután alakult meg, a főgimnáziumi felsőbb osztályú fiatalság élénk részvétele mellett. Elnökül ismét meg­választatott Porubszky Pál főgimnáziumi tanár, alelnökül Szesztay Zoltán VIII. éves tanuló, jegyzőkül Kubacska András ós Virágh Liszló VIII. tanulók, piuztárnokká Pazár Béla VII., könyvtárnokká Mikecz Péter VIII. éves tanulók. E fiatalsági egyesület, mely régebben mint „önképző kör", tavaly óta pedig mint .Bessenyei-kör" törvényhatósági bizottsága felsőbb rendelet következtében arról tanácskozott: miképpen kellene a törvényhatóság területén a kisdedóvodákat szaporítani, a gyermek men­helyeket felállítani? P. Bertalan tettlegesen mutatta meg a gyermek menhelyek felállitásáuak módját: a nyári szünidőben az iskola körülkerített udvarára gyűjtötte a mezei muukás emberek gyermekeit, ott őrizte őket, bogy el ne mászkáljanak; játszott velők, hogy ne unatkozza­nik egész nap mindaddig, inig szüleik védő szárnyaik alá vehették. Ezen tettéárt a Szabolcsmegye közigazga­tási bizottsága P. Bertalannak elismerő végzést küldött, legközelebb pedig jutalmazás czéljából az országos kisded­óvó egyesülethez felterjesztette. Papp Bsrtalannak megelégedésben töltőt: 30 éves családi életét 9 gyermekkel áldotta meg a gondviselés, kik közül 4 meghalt, 5-en pidig, mint Ltbánon czédrusai szépen nevekednek. Jelen állásábau Ka Létán betöltvén tanítói életpályájának 40, ós családi életének 30 évét, mint 60-ik életévben lépő öreg vándor megállapodik egy kissé életútjában, visszatekintvén a megfutott életpályán, vallásos tisztelettel emlékszik meg a gondviselő Istenről, ki őt egy hosszú életpüyáu erőben és egészségben meg­tartotta; hálával emlékszik meg a számtalan jótétemé­nyekről, melyekkel a küidelmes tanitópályán elhalmozta. Im vázlatos leírása azon 40 é»re terjedt életpilyá • nak, melyet P. B. tanitótársuuk megfutott, azon nemes munkásságnak, melyet a haza szolgálatában, az emberi­ség boldogítása érdekében folytatott. Még nem tette le vándor botját, még folyvást utazik az emberi élet vég­ezélja felé; még mint néptanító ma is hintegeti a hasz­nos ismeretek ós nemes erkölcsök magvait a fogékony gyermeki keblekb>. Bír már a 60 évre terjedt élet ekéje barázdát vout is férfiúi arczára; bár az élet ősz dere kezdi ellepni dus fekete hajzatát; bár a lelkiismeretes munkásságban töltött életterhe az egykor dali, katonás alakot a föld falé kezdi is görbíteni: mind az által nyu­godt lelkének szemeiben nyilatkozó kék egén ma is át­villámlik a hazafiúi nemesebb érzelemnek villany szikrája, valaháuyszor a haza éa szabadság szent neveket hall­ják fülei.

Next

/
Oldalképek
Tartalom