Nyírvidék, 1889 (10. évfolyam, 1-52. szám)

1889-09-01 / 35. szám

„IN YÍRVIDÉK meit és elméjökba az ismeretek azou leg jecíesebb Ifiucseit fölvehessék, melyek nemcsak a mindennapi élet forgalmában válnak majd megbecsülh tetleu javukra, de a m 'lyeknek értéke fokozatosan növekedvén, képesitendi őket arra is, hogy majd egykor a nemzetek világversenyének szinterén is becsülettel megállhassanak. Bimbóból lesz a virág, ifjúból a férfi, — ez a természet rendje. Midőn tehát a gyorsröptü időnek ismét egy oly pontjához értünk, mely a természet rendjével, anuak törvényeivel a legszorosabban összefügg, nemcsak illő, de a jöiő érdekében elkerülhetetlenül szükséges, hogy azon tényezők, melyeknek pontosan egybevágó hatá sától várható csak ez a természetszerű, fokozatos fejlesztése a társadalom e valódi magvának, az ifjúságnak, — aluposan foglalkozzanak a dologgal, komolyan gondolják át a sors által számukra kitűzött nagy horderejű feladatot, melytől saját és gyermekeik boldogságán kivül összeségében egy egész nemzedék, — végeredményében a hon felvirágzása., avagy hanyatlása függ. Ér elején a gazda áttekintést óhajt szerezni a munkáról, mely az uj évben reá vár, nagyjában és részleteiben elkészíti gazdálkodása tervrajzát, gondolkodik a módokon, melyek által munkáját eredményesebbé tehetué ; szóval már előre számot vet azou dolgokkal, melyek rendes körülmények között megvalósíthatók lesznek, hogy igy anyagi viszonyairól tájékozást nyerhesseu ; év közben aztán alaposan utána néz mindeunek, küzd, fárad, gondolkodik, próbát tesz. hisz és remél s a természet a maga igazságos ítéletével ugy teszi meg osztályozásáí, hogj : amilyen volt a munka, olyan a jutalom I És ez már a közönséges, puszta anyagi dolgoknál igy vau : mennyivel nagyobb gondot, körültekintést, buzgalmat igényelnek, akkor a magasabb szellemi, eszményi czélok hol nem érzéketlen tárgyak, élettelen rideg anyagokról, hanem az elö, érző nemesebb lény, az isten képére teremtett emberről van szó ! Vagy nézzük a kertész munkáját. Elég-e csupán földjét egyszer megmunkálni s aztán az egészet rábizui a természet gondviselésére ! Mindnyájan jól tudju", hogy nem, mert ez esetbeu még a legjobb körülmények között is, ha más nem, ds a fölburjánzó gyomok fogják elnyomui és megsemmisíteni még a legszebb fejlődésnek indult növényzetet is. Állandó utánajárás, kapálás, gyomlálás s meg annyi más emberi közrehatás fogja csak a kivánt eredményt biztositani, illetve létrehozni. Hát még, ha a körülmények kedvezőtlenek s a fejlődéshez elengedhetetlenül szükséges téuyezők, mint a viz, a világosság, melegség, levegő, villamosság s a tápanyagok vagy nem elegendő, vagy túlságos mennyiségben, vagy nem a kivánt időben vannak jelen, — mennyi szellemi és auyagi munka lesz csak képest a kellő harmóniát előidézui, megteremtvén az alkalmas föltételeket. Idézett példákból világosan látható, hogy átgondolt munkálkodás s a hatóerők összeműködésének egybevágósága nélkül még az aránylag egyforma auyagi világban sem lehet eredmenyre jutni: hát még az oly összetett szervezet, mint az ember, hol testi, szellemi és erkölcsi fejlesztés a czél, mennyi lelkiismeretes gondozást igényel! Ezeket tekintetbe véve, szívre tett kezekkel, gondoljuk meg vájjon megtettük-e e részben a sors által kitűzött 8 szabad akara u telteink következtében ránk háramlott kötelességeknek csak csekély r szét is? Gonduljuk meg, hogy az általunk annyit kárhoztatott társadalmi élet erkölcsi sülyedéséhaz netn járultuuk-e, ha nem is közvetlen tetteiuk, — de passive, egyes nem illő dolgok elnézése, káros eszmék meghallgatása, vagy épen a társadalmi kérdések közönyös mellőzése által ; mert jól megjegyzendő, hogy az az általuuk anujira megbélyegzett társadalom nem valami rajtunk kivül létező, elvont fogalom, hanem igen is egy épen belőlünk összealkotott szerves egész; midőn tehát a társadalmat okozzuk, tulajdonképen magunkat Ítéljük el; legjünk egyenként jóravaló, munkás, erkölc-ös, becsületes, h zafias és emberszerető polgárok, nem lesz többé panaszunk a társadalomra, mert épen olyan lesz az is! Nagy munka ez már most, de talán uem kivihetetlen a jövőben, természetesen annyira, a mennyire — Igaz, — hebegé Bertrand, — ki előbb oly gőgös barátjának mostani nyájasságát sehogy sem tudá felfogni. — Látogass meg, — folytatá amaz, — délig mindig otthon vagyok. Bemutatlak nőmnek. — Ah! hát megházasodtál? — Meg hát. . . . Jöjj hozzám keddun ebédre. — Köszönöm, elfogadom. — De el ne maradj! Számolok rád. — Ott leszek. — Jól van, — mondá barátja, ki szenvedélyesen megrázván Bertrand kezét, elsiettett. Bertrand annyira meg volt lepve, hogy állva maradt; s bámulva nézett barátja után. Ezt a fiút szerencséje megváltoztatá. Bizonyosan gazdag nőt kapott, gondolá, s azzal elindul!. Egyik hitelezőjét látta szemben. „Ez szép dolog — gondolá Bertrand — sietek az oroszlán torkába. Amott jön szabóm, kinek már három év óta tartozom kétszáz frankkal. Ez most megint lehord az utcza közepén, miut a minap. De mit tegyek ? Már ki sem lehet kerülni." A szabó levett kalappal közelitett Bertrandhoz, és fölötte nyájasan igy szólitá meg : — Mi az oka, hogy Dúcomét urat nem is láthatni? Vagy tán már más szabója van? talán megbántottam, hogy a minap egyszer pénzemet kértem ? Kérem, bocsásson meg. Azt a kis adósságot azért bátorkodtam megemlíteni, minthogy épen engem is fizetésre szorítottak. De már ezen tul vagyunk. Jöjjön hozám s válasszon ruhát tetszés szerint. Szerencsémnek fogom tartani, ha hitelezhetek. — Bertrand majd sóbálványnyá vált és semmit sem tudott válaszolni. — Haragszik talán ? —- kezdé újra a szabó. — Óh kérem ue nehezteljen. — Dehogy haragszom uram, már egészen ki vagyok békítve. — Köszönöm, de itt a nyár, önnek bizonyosan szüksége lesz nyári öltözékre? emberileg lehető, mert mindig voltak ós lesznek olyan elemek, melyeknél a legczéltudatosabb és legtapintato8 ibb nevelés sem képes eredményt fölmutatni s őket a szép, nemes és igaz eszméinek megnyerni; ezen aránylag kevesekért azonbau nem szabad a munkától visszariadni s a nagyobb részt elh myagolni, a kevés konkolyért az egész gabona-termést föláldozni. Itt az uj iskolai év eleje; ez azon idő, melyben működésűnk, kell hogy kezdetét vegye; mert a helyes iskoláztatás lesz azon varázs szer, mely az erkölcsileg sülyedő, korrumpált társadalmat ismét a tiszta erkölcs országokat fentartó egyedüli biztos alapjára emelheti. »E^yetlen egy dolog sincs — mondja Schiller — mely az államra következményeiben oly nagy toutosságal lurua, mint a nevelés ; s még sínes egy sem annyira koczkáztatva, a polgárok egyéni vélekedesére s könnyelműségére oly korlátlanul reá bizva, miut épen ez«. Valóban, ha végig tekintünk a letüut tanéveken, ha megfigyeljük azon viszonyt, maly a család és iskolai közölt eddig fennállott, nem csodálkozhatuuk a mai szomorú társadalmi állapotokon ; a család és iskola közötti ür volt egyik fő oka enuek; mert valljuk meg az igazat: a szülők legnagyobb része teljesen eleget vélt tenni köteh-ségének akkor, midőn a gyermkét a törvény kényszere folytán az iskolába beíratta s a taneszközök és tanszerek némelyikével hetek, sőt hóuapok után ellátva. Evvel aztán véget is ért a gyermek fejlődése iránti érdeklődése. Arra való az iskola, mondák, hogy ott a gyermekből embert ueveljeuek. Da ha megfigyeljük a természet igaz törvényét, mely szeriut tökéletes fejlődése csak ugy lehetséges, ha u. szükséges tényezők egyformáu munkáluak közre, t i. nem hiányzik egy sem s m ndenik a kellő időbeu lép föl: beláthttjuk, hogy az iskola működése magában teljes nem iehet, uem nélkülözheti a család segédk> zését s csupán a kettőnek egyöntetű működésével lehet a kellő eredményt elérni: különben a képzés tökéletlen lesz s mint ilyen, megboszulja magát. Hanem a család közre müködéséuek aztán nem olyan iráuybau kell nyilvánulnia, mint legtöbbször történt, t. i. hogy épeu az eredmény megsemmisítésére törekedett, a mennyiben a gyermek és tanítója közötti jó viszonyt, oktalan pöffo«2kedesevel, balga hóbortjaival, vagy néha inajomszeretetérei tette töukre; a szent czél érdekébm pedig az volua a fő, hogy amiut ugyancsak a mélyelméjü Schiller mondja: »Lemouda uáuak apáink öut'ejü elveikről s anyáink megtanulhatnának okosabbau szeretni* ! Milyen legyeu tehát a család viszonya az iskolához s mily iráuybau hasson közre, hogy tevékenysége ue akadályul, de a nélkülözhetetlen segédeszközül szolgálh issou, — főbb vouásaiban — a legszebb reményekkel telve — közöljük. Legyen a gyermek otthona valódi szentély, ne zavar" ják azt föl a szülők közötti czivódások pusztító fergetegei vagy ha olykor mégis megtörténik, — ne lássa és ue hallja azt a gyermek, mert a példa vonz, a gyermek kedélye pedig nagyon fogékony N HZ erősebb benyomás igen mély nyomokat hagy maga után. Ügyeljenek a gyermek testi fejlődésére ; ne tartsák állandóau a zárt s igy uem egészséges szobában,de ne is engedjék folyton künn — főleg az utczán — csavarogni. Szoktassák tisztaságra, mértékletességre és rendre; ne adjanak neki szeszes italokat; ne vigyék szabadabb mula óhelyekre, soha se hagyják felügyelet nélkül, neveljék isten félelemben. Ha pedig iskolába kell adui, — ne késlekedjenek a beiratással, lássák el a szükséges taueszközökkel, ismerkedjenek meg tanítójával s ha a gyermeknek esetleg valami hibája vagy kűlöuöd tulajdonsága volua, ismertessék meg vele; ügyeljeuek, hogy a gyermek a kellő időben iskolába menjeu, föladatait elvégezze ; figyelmeztessék, hogy tauitójáuak szót fogadjon és őt szeresse ; ha valami baj történik, keresse föl a tanítót, kérjen felvilágosítást, ítéletében legyeu igazságos s mindenféle mende-mondák alapján ue iparkodjék azt bevádolni, rosz hírét terjeszteni, hanem a helyett látogassa meg minél gyakrabban, tudakozódjék az eredmény felől, s a jóakaratú tanácsokat hallgassa meg. A többit majd elvégzi az iskola. Ezek azon kívánalmak, melyeket gyermeke boldogsága érdekében minden szülőnek meg kellene tartania; — Valóbau szükségem lesz. — Holnap elmegyek öuhöz s mértéket veszek. Parancsoljon a mennyi tetszik. „Megfoghatlau — szólt Bertrand magában, — büszke barátaim kezet fognak velem az utczán. Goromba szabóin csupa udvariasság lett és uj ruhákat tukmál reám. — Ah, amott meg a kegyetlen apa jő, ki ajtót mutatott nekem. Álljunk meg e bolt előtt, mert nem szeretnék találkozni vele." És egy ékszeres bolt felé fordult, — mintha az ékszereket nézegetné. Valaki megérinti vállát. — Kedves barátom, hát miért maradt el házamból ? — Bertrand ijedten fordult s érthetlenül hebegett. — Talán haragszik ? — Nem, mormogá Bertrand. — Annál jobb! Annak ugyan örülök. Igen sok dolga van, ugy-e? — Nem, banem — — — Ön igen értelmes ifju. Ön még nagyra mehet. Sokszor mondtam ezt nőmnek. — Ah, ön igen szeretetreméltó. — Á-propos! . . . tudja, hogy htnyoin ínég hajadon. — Ah, sóhajtá Ducornet örömmel. — És ön kis barátom, nemde iiőtlen legény még? — Az vagyok, kinek kellene az ilyen szegény ördög, mint én ? —- Ön nagyon szerény. Már látom, hogy neheztel, minthogy uem adtam önhöz 18 hónap előtt leányomat... De hiszen az természetes. A leányka még akkor igeu fiatal volt. De látogasson meg, mijd beszMünk róla. — Lehetséges volna? — kiáltá a szegény ifju,— szabad volna-e reménylenem ? — Miért ue ? . . . jöjjön hozzám holnap. Majd egy kis estélyt adok. Számolhatok önre ugy-« ? — Ott leszek uram! S a fiatal leány atyja melegen kezel szorítván Bertranddal, eltávozott. Ezeregy éjszakai álom — mormogá iz ifju magában. Oh vajha soha se ébrednék fel belőléi nem is oly sok,nem is nehéz! Eredménye pedig bámulatos, mint azt egyes példákon gyönyörrel tapasztalhatjuk mert hála istennek, ilyenek is vannak még. Csak igy teljesítheti az iskola is a maga igeu fontos, de egyszersmind igen nehéz feladatát, mely nem egyéb, mint hogy olyan valódi embereket képezzou, kiknek ép testök az egészség, ügyesség és erő-, szívok a legnemesebb erények-, elméjök pedig azon szép és hasznos tudományok tárháza, melyek mig egyrészt képesitendik arra, hogy az élet tengerén szükséget nem szenvedve bátran át evezhessenek, másrészt módot nyújtanak arra, hogy »megkötve a szabad népek n gy szövetségét*, — kiképzett képességeikkel, kifejlett szépérzékükkel ezt a »siralom vö'gyét* a boldogság paradicsomává varázsolják át! Eunek eléiéseért zendüljön az uj iskolai év kezdetén szivünk hő imája: Teni Sancte Spiritus! Túlesik Ferencz. ÚJDONSÁGOK. Károly Lajos főherczeg Nyíregyházán. I Mint az már lapunkban is előre jelentve volt, Károly Lajos főherczeg, királyunk testvér-öcscse, felsőMagyarországban tett kőrútjában e hó 29-dikén városunkon is keresztül utazott s 15 perczig időzött itt a vasúti állomásnál. Hat és fél órára volt jelentve a különvonat érkezése, s ez időt megelőzőleg már a hivatalosan megjelenteken kivül szép számú és díszes közönség várakozott a perronon. A vármegye részéről Kállay András főispán, Zoltán János alispán, Miklós László főjegyző voltak jelen, a város részéről Krasznay Gábor polgármester és Májerszky Béla főjegyző s a nevezetteken kivül még több megyei, városi és állami tisztviselő, valamint a helybeli vöröskereszt fiók-egylet elnöksége, főorvosa, tisztikara, női és férfi-választmányának tagjai, a helyben állomásozó honvéd ós közös hadseregbeli huszárság parancsnokai. Megjelentek az önk. tűzoltók is, az egyesületi titkár vezetése alatt. Amint a vonat közeledését a villamos csengő megszólalása jelezte, Kállay András főispán, az alispán, főjegyző, polgármester és városi főjegyző kíséretében a fogadtatási helyre vonult, ahol a fiók-egylet tisztviselői, valamint a választmányi tagok is gyülekeztek, körülvéve a mintegy háromszáz főnyi városi közönség által. Amint a vonat beérkezett és a főherczeg huszár-tábornoki egyenruhában az udvari kocsi előrészébe kilépett, -lelkes éljeuzés haugzott föl. A főherczeg ruganyos léptekkel szállott le a kocsiból Ivánka Imr», az orsz. vöröskereszt egyesület gazdája kíséretében, s első sorban is Kálmán Frigyes honvéd huszár alezredes jelentését hallgatta meg. Ezutáu Kállay András főispán üdvözölte a főherczeget, a következő beszéddel: „Császári és királyi Fenség! Megjelentünk a magas kormány illetve Szabolcsvármegye törvényhatósága képviseletében és e megye összes lakosainak nevében, hogy Fenségedet itt, e vármegye területén a legmélyebb tisztelet ós hódolattal üdvözöljük; ós megjelentünk, hogy Császári és Királyi Fenségednek magasztos működéséhez — melynek czélja minden honfi előtt szent — teljes sikert kívánjunk; alázattal várva Császári és Királyi Fenségednek további paraucsait, mindnyájunk nevében kívánom, hogy Fenséged az emberi kor legmagasabb határát érje el!" A főispán ur beszédét lelkes éljenzéssel fogadta a közöuség, ő fensége pedig magyar nyelven s meleg kézszorítással köszöute meg a szívélyes fogadtatást. Kállay Audrás főispán ezután bemutatta a főherczegnek Zoltán János alispánt, Miklós László főjegyzőt, Krasznay Gábor polgármestert, Májerszky Béla városi főjegyzőt s a helyi vöröskereszt fiók egylet diszokleveles női-elnökét: Sztárek-Eperjesy Krisztina uruőt, ki „fogadja cs. és kir. fenséged fiók egyletünk hódoló tiszteletét" szavakkal üdvözlé a főherczeget. Ő fensége kifejezve elismerését, az elnökuővel kezet szorított. Ezután az elnök: Sztárek Ferencz ur bemutatása következett, ki az egyesület orvosát dr. Jósa Andrást, a titkárt Somogyi Gyulít, az Folytatás a mellékleten. — Most elérkezett oda, hol hivatalért akart folyamodni, s kérte, hogy engedjék a főnökkel beszélni. Nagy sereg várakozó állt az előszobában. — A hivatalszolgák azonban első pillanatra utat nyitottak Bertrand előtt, s nagy meglepetésére azonnal bevezették. Midőn belépett, a főnök fölkelt, elvette a folyamodványt, ós állva olvasta el. — Hogyau — szólt mosolyogva a főnök, — ön állomást kér tőlem? — Ez bizony tréfa. De ajánlhatok önnek jobbat, a mi önt megilleti. A pénztárnok meghalt. Mintegy huszonöt kérelmező van. De én a pénztáruoki állást önnek adom. Évi jövedelme ötezer frank lesz. — Ötezer frank! — susogá fél lélegzettel Bertrand. — Igaz, hogy kevés, de van mellékes jövedelem is. És azonnal aláirta Bertrand kinevezését. Ekkor már Bertrand nem tudta hányadán van. Visszasietett barátjához, hogy magyarázza meg neki miud e rejtélyes dolgokat. A mérnök először is nagyon meg volt lepve, de 1 csakhamar felkaczagott. — A talány meg van fejtve. — Rajtad az éu kabátom van! — Igaz, — kiáltá Bertrand, — azt gondolják hogy jó állapotban vagyok. Iuneu származott minden. — Ez még nem volna elég, hanem kabátom gomblyukában fityeg — a becsületrend keresztje. — Az ördögbe — hüledezett Bertrand — ezt nem vettem észre. Ezért tartottak tehát valami nagyérdemű embernek; ezért nyilt meg minden ajtó előttem. De bezzeg újra e uélkül majd megint hátat fordít nekem a világ — s uem kapom nőül — őt. — Megkapod, — viszonzá barátja, — miután ez esetleges átöltözés által ötezer frankot kaptál. Te most már mindenütt szívesen látott kérő leszesz, minthogy oly szép uj kabátot fogsz vehetui, melyről nem azt mondják, hogy ugy áll rajtad, mintha csak a tied volna; de mely azért fog rád illeni, mivel valóban a — tied.