Nyírvidék, 1889 (10. évfolyam, 1-52. szám)

1889-06-02 / 22. szám

„N Y í R V I D É K

" nehogy futkározva játszék a gyermek, mert az helytelen dolog s az ő nevelési rendszeréből az ki van küszöbölve. Ettől a táncz- és illemmester veszi gondjai alá; lesz a jár-szalagról alig leoldozott fiúból uracs, a leánykából kisasszony. Ezek aztán mvjmolják a nagyokat az udvarlás s a pukkedlik müfogásaiban. Természetes ilyen körülmények között, hogy az egyszerű testedző-játékok szóba sem jöhetnek, hiszen óva vannak e csemeték a szellőtől is; sétájukat is hivatalos formaságok mellett, felügyelet alatt, kotta szerint kell csiuálniok. Igy érik el a serdü'éd kort, sápadt arczczal, petyhüdt izmokkal, s a mit ekkor kellene elkezdeni, azon már rég túlesnek, az ártatlan társas időtöltések ekkor már nem nyújtanak élvezetet, az ellustult izmok, elfásult idegek pikáns, izgató szórakozások után vágyakoznak. Gyomruk elromlik, mellük meggöthösodik, lelkük nem képas magasabb szárnyalásra. A leányok elvesztik azt a fizikai erőt, hogy annak idejéa anyai hivatá sukat teljesen betöltsék, az ifjak pedig az asztal mellett a kártya és más oly szórakozásban keresnek id gizgató mulatságot, melynek voltaképeu csak az élet egyenlítőjén tul volna jogosultsága. 0 ykor-olykor azonban kitör egyegy ifjúból a meg nem szelídített vadállat, különösen az esetekben, ha a szeszes italok ereje eredeti, vagy fokozottabb pezsgésbe hozza a vért. Ekkor aztán elitélik az illetőt. Pedig kár. Hajdanában, mint a finom magyar borok, daliás játékok között, szabadon forrta ki magyar ifjak vére azt az ős erőt, mit a természettől, m

:nt ís'eni adományt örökölt. Ma a nevelési rendszer az erőnek e kiforrását visszafojtja, mint a pezsgőt. Igy aztán az erő egyrésze a szervezet rovására elpusztul, a másik része pedig, a miut a dugaszt lekötő zsineget elszakítania sikerül, kifut vad erővel, s az üvegben nem marad csak a saluk. Petőfi a »korláttalan természet vad virága* sok gyalog vándorlása által folyton edzette izmait s ez tette képessé örök szép gondolatok hátrahagyására. Arany, Eötvös fiatalsága, testi munka és szellemi alkotások között oszlott meg. Kossuthnak testét s lelkét teljesen megrokkantották volna a fogság súlyos évei, ha fi ital korában játékok s más testgyakorlatok által edzett testtel nem lép vala az igazságtalan ítélet elviseléséra czellájába. A mai nevelési rendszer olöli a testet, vele a szellemet: a miudeuséget bevilágító kialudott, vagy alvófélben levő szövétuekek helyébe ujakat, h isonlókat gyújtani alig képes. Elvitázhatatlan igazság az, hogy a milyen arányban satnyul a tömegben a fizikum, a ío^z nevelési rendszer következtében, abban RZ arán)ban tántorodnak meg a jellemek. Hiszen már-már kétségbeejtő módin szaporodik az öngyilkosok száma, terj d a kurrupezió ; nincs nap midőn a távíró szenzációs s'kkasztásokról nem beszél. Es ha ahhoz, mit olvashatunk, hozzá vesszük mindazokat is, miket a függönyök, álarezok elfednek, sóhaj va kel szárnyra az a gondolat, hogy ha a helyes irinyban vezetett nevelésen a társadalom nem segít, mahelnap a Diogeues lámpájával kell elindulnunk, szilárd, tiszta, tántoríthatatlan jellemeket keresni. Kora ifjúságomban egy viseltes könyvbau legidősb Szász Károlynak egy beszédét olvastam valahol. A húszas életévében tartotta, talán még az enyedi kollegiunbau s mesteri vonásokkal ecsetelte, milyennek kell lenni egy ifjúnak, hogy az miuta férfivá váljék. Mohón szedtem emlékezetembe a találó vonásokat, mi alatt azon elmélkedtem, mily körülmények adták az eszmét, ez annyira szép s találó vonások letételére. Egész véletlenül megnyertem a felvilágosítást is, Szász Károly, a »Herkules* czimü testgyakorlati lap 1835. év folyamának egyik számában maga mondja el. »Eu is voltam g/ermek — igy szól — voltam kis és nagy diák; s játszottam mint a többi. Nagyenyeden volt, a hol születtem, s a híres Bethlen főiskolában tanultam.* Nagyon ideje, sőt már szinte késő, hogy a társadalom egyesitett erővel muukál;ou azon, hogy a fittalságnak játszó-terek berendezésével, idő kijelölés? ós kellő útmutatással módot és alkalmat adj ou a testedző játékok üzésére. Felméri dr.-nak ez irányú felszólalását mindenki, a kinek csak kötelesége s a ki tehet oz ügyben valamit, el kellene, hogy olvassa. A nemzet ifjúságáról, mint a nemzet o szlop liról van itt szó. Ez oszlopokra nagy teher, a haza sorsa van letéve, most és a jö vőben. Kora rothadásnak engedni ez oszlopokat a legnagyobb bün, mit a hazával szemben elkövetnek. A kik még most is késnek cselekedni azokra rá olvashatjuk mr. Cramley ama mondást, hogy »mind ama szülőket és nevelőket újból iskolába kellene küldeni, a kik a fiatalságot a játék tói és a játszó terektől elvonj ik. A játék a gyermek eleme.* ÚJDONSÁGOK. Képviselőválasztás Nyirbáthorban. A Líptay Károly elhunyta folytán szükségessé vált képviselőválasztás mult hó 31-dikén ment végbe Nyirbáthorban. A választás, mint az előre látható volt, egyhangúlag történt. Dr. Mandel Pál, kit a választási mozgalmak megindultával mint a kormánjpárt jelöltjét emlegették, a jelöltségtől visszalépett, 8 igy Gencsy Bertalan, a függetlenségi párt jelöltje, ellenfél nélkül maradt. Gencsy Albert a mult vasárnap tartotta meg programmbeszédét Nyirbáthorban, igeu nagy Bzámu választó közönség jelenlétében. A központból báró Orbán Balázs és Vecsey Endre országgyűlési képviselők jelentek meg, kiket már a máriapócsi állomáson többen üdvözöltek, Nyírbátorban pedig a nagy számban zászlókkal kivonult választók lelkes ovácziókkal fogadtak. — Bory Béla pártelnök emelkedett szellemű beszéddel üdvözölte a központ küldötteit, Szo boszlay Papp József pedig fiatal hévvel előadott lelkes szavakban üdvözölte egykori képviselőtársait, mint a nemzet igazának mindenki által uagyrabecsült elszánt harezosait. Br. Orbán mondott köszönetet a szives fogadtatásért. Lovas bandérium, hosszú kocsisor s nagy tömeg kíséretében vonultak be a Báthoriak ős városába, Váradi József vendégszerető házihoz, hol ötven terítékű ebéd gyűjtötte össze a vidékről nagy számmal besereglett értelmiséget. Délután 3 órakor a Létáról hosszú kocsisor kíséretében bevonuló jelöltet, a közkedveltségü Gencsy Albertet, a város végén Bory Béla elnökkel az élükön ünnepélyesen fogadták s kisérték a uagy piaeztérre, hol már ekkor össze voltak seragelve nemcsak a városlakóinak ezrei, hanem a kerület minden községéből nagyszámban besereglett választók ii. Agyűlést Bory Béla elnök nyitotta meg s hívta fel a jelöltet programmbeszéde megtartására. Az emelvényre lépett Gencsy Albert s szónoki hévvel elmondott szép beszédben adta elő politikai hitvallását, a neyyvennyolczas függetlenségi párt álláspontját. A közszeretet tolmácsoló lelkes éljenzések lecsillapulta után Orbán Balázs tartott másfél óráig tartó s valóban nagyhatású beszédet. Végre Lukács Ödön ev. ref. espares mondott köszönetet a központ küldötteinek, s buzdította a választókat a zászlóhoz való hűségre. A központ küldöttei, miután megtekintették Nyírbátornak a XV-ik században épült két ódon templomát, Létára mentek a jelölt gyönyörű kastélyába, hol nemcsak a kerület, hanem a vármegye minden részéből egybesereglettek tartották a felavatási lakomát. A választás 31-dikén reggel 8 órakor vette kezdetét, s a törvényben kiszabott két óra eltelte után a választási elnök, Gencsy Albertet, mint egyedüli jelöltet, a nyirbáthori választó kerület egyhtngulag megválasztott képviselőjéül jelenté ki, a választó közönség óriási lelkesedése között. — Kállay András nagyhalászi földbirtokosnak vármegyénk főispánjává való kinevezését, mint értesülünk, a hivatalos „Budapesti Közlöny" pünkösdi számában fogja publikálni. Az üinepies főispáni beigtatás minden valószínűség szerint e hón ip utolsó napjaiban fog megtartatni. — A nagy lovas kaszárnya építésének biztosítása czéljából e hó 11 dikén tartatik meg az árlejtés a városházán. A nagy vállalkozás az érdekelt körökben igm élénk érdeklődést keltett, mert idáig már hét épitő czég, mint leendő aspiráns tudakozódott a feltételek részletei iránt s tekiutette meg a terveket. A tudakozók közül egy a főlveend i kölcsönre vonatkozólag is fog, minden valószínűség szerint, a városuak ajánlatot tenni. Folytatáss <i mellékleten. kormánygyeplőit; ambicziója pedig ösztönözni fogja, hogy lelkes odadással, férfias lelkesedéssel nagy és nemes dolgok elérése után törekedjék. Szabolcsvármegye közönsége e meggyőződésben bizonyára osztatlau bizalommal és rokonszenvvel fogja őt fogadni, mint olyat, kinek bölcseje e vármegye anyai földjén ringott, ki itt szívta be először az édes hazai levegőt, ki velünk, közérdekeinkkel gyermekkora óta szívből-lélekből rokon; ismer, szeret bennünket s tudásának, lelke s teste minden erejéből istápolni fogja nemes törekvéseinket, mig kíméletlen kézzel fogja irtani ami rossz, ami kivetni való. Ezért őszintén örvendünk kineveztetésének, mert mint e vármegye fia, kétszeres érdeklődéssel fog bizonyára közérdekeink előmozdításán fáradozni, s mert derék fának sarja, melynek jótékony, árnyas lombjai már az elismerés által övezett közszolgálatban nőttek nagyra, kiknek működése a legnemesebb követendő példaképpen ragyoghat mindég előtte. S városunk, a vármegyei székhely is kétségkívül érezni fogja a jótékony hatást társadalmi életének fölfrissülésében, ha — mint reméljük — kinevezendő uj főispánunk állandó lakását ide helyezi át. Nagy hiányát érezte idáig társadalmi életünk egy oly vezéregyéniségnek, ki ugy előkelő állása, mint vonzó egyénisége által a társadalmi közszellem föiébresztésére s összetartására szilárd kapcsul szolgálna, s a ki központját képezné minden magasabb, nemesebb törekvésnek s kiinduló pontját közczélok megvalósításának. Nem ismeretlenül jön, s nem idegen főidre lép, midőn közöttünk fontos működését megkezdi: tehát sok jót, sok üdvöset várhatuak tőle. Remélhetjük, hogy kormánya a béke és egyetértés ideje leend s a haladásé, melynek éltető szellemére oly sok nemes és nagyhivatásu intézményünknek szüksége van. A vármegyei közigazgatás kötelességszerű szigorú ellenőrzése mellett, a tisztesség és becsületesség jelszavának megtestesitését s ezzel együtt a közszolgálatnak minél magasabb színvonalra emelését várja tőle a vármegye közönsége. S remélhetjük azt is, hogy városunk, a vármegye székhelyének érdekeit is meleg rokonszenvével támogatandja; annak anyagi és szellemi tekin tetben lehető fejlődésére gondja lesz, s közhasznú kezdeményezéseit hathatós befolyásával a siker révpartjára juttatni segiteud. E reménységek megvalósulását várja Szabolcsvármegye és benne Nyíregyháza városa közönsége Kállay Andrástól. Tetterejének teljében, uemes törekvésekkel megáldva s mindama szellemi kincsek birtokában, melyek e sok nehézséggel járó, aunyi tapintatot, nyugodtságot és körültekintést igénylő állásban nélkülözhetlenek: mindezek biztató zálogai O Kállay András főispánságának. A fiatalság s a testi nevelés ü^ye. — Szülők figyelmébe. — Nap nap után támadnak hangok a sajtóban a fiatalság testi nevelésének előmozdítása éidekében. A »Budapasti Hirlap* egyik közelebbi számában dr. Felméri Lajos, a kolozsvári egyetem tudós tanára irt ebben r, tárgyban igazán szép vezérczikket. Tartalma kincs, melyet minden kinek meg kellene szívlelnie. Hiszen valóban szo noru furcsaságai vannak a mai nevelésnek. A bölcsőből a gouvernant veszi gondjai alá a gyermeket. Diktál bele német szót, gagyogtatja francziául. Hajlítja ujjait a klavirbillentyüin és mindezek mellett drákói szigorral őrködik, csak ksp egy pipadohányt a major domusdobozábó'.D jhányt ugyan uem kapott, hanem egy kis keresztet igeu. Azt mond ják, akkor sem votte ki kezét a nadrágja zsebéből, mikor a podesta feltűzte mellére a dekorácziót. Azóta nem láttam & derék urai. Mondj ik, hogy esik nap'ement után szokott kijárni, mióta megesett vele az a nagy tisztesség, mely miatt az arcói irredenta görbe szemmel néz rá s ha szerét teheti, meg is szekírozza. Cílza urnák az esete eszembe juttatja az én első és utolsó megrendjeleztetésem történetét, a mit csak azért mondok el, mert belejátszik az 1859 iki év hangulata, melynek hazafias fuvaluia behatolt az iskola, sőt többet mondok: a kisdedóvó falai közé is. Abb an az esztendőben én voltam a leghosszabb plánta s a legöblösebb hangú verselő a nagyváradi apáczák gyermskkertjében, miut affle dísznövényt, engem állítottak ki, mikor most dicsőségesen uralkodó királyunk, akkor cszászári iniuőségbeu tett magyarországi kőrútjában Nagyváradon létekor benézett a mi gyermekkelünkbe is. Egy verset kellett elpattogtatnom, mely a magyar huszár erényeit magasztalta, c-iakhogy császári-királyi trónusban és sárga-fekete világításban. Azzal, hogy a pecsovics hősköltemény megnyerte e ő felsége tetszését, őszintén megvallva, nem igen törődtem. Az egész versmondás alatt az a gondolat foglalt el, hogy mi vár reám majd föllépésem utáu. Mater Patroua ugyanis jóeleve tudtomra adta, hogy — ha belesülök a versbe, megkóstolom a lénia laposabbik felét, ha pedig kivágom a rezet, akkor emléket kapok tőle. A lénia iránt korábbi tap isztalataim uyomán, előítéletem volt, az emlék azonban határozottan felelembe ejtett. Attól tartottam, hogy emlék gyaránt medáliát kapok. Ettől pedig borsódzott a hátam. Azon tűnődtem, hogy nem jobb lenne-e belesü'ni száudékosau és kinapni a léniával, mint dicsőséget aratni, fuld -korál'atui és azt 'n viatlni a kitűnt :tés vészes következményeit. Addig tűnődtem, mig a vers végére értem s a legmagasabb d>csérét meguyerése mellett elvonultam a középről, csaknem sírva attól a gondolattól, hogy íme tehát medália lesz az o-ztályrészem. 0 felsége távozása után előszólítottak éa megtörtént, a m tői féltem : feltűzték a mellemre a medáliát, egy ólom kétfejű sast, a gyomrában, színes üveg alatt, vala melyik szent képével. Az egész dedó részvéttel nézett rám, miut olyan egyéure, kinek, ha napjai nincsenek is megszámlálva, de ádáz végzet sötét árnya vergődik életösvényére. Mikor eljött a hazamenés ideje, legjobb pajtásaim is messze kerültek, mint valami pestisest. Bus egyedüli8égbeu és abban a vigasztalan és biztos tudatban indultam az útnak, hogy a mint kiérek az utczára, ott a mai kétes dicsőségért szenvedni fogok, nyilvánosan és irgalmatlanul elpüföltetve a normalista tanulóktól, kik minden áldott nap kivárták az »apácza birkákat* («z volt a csufnevük) és a kinek a mellén a kétfejüsasos medáliát találtak, azt közrekapták és megköpenyezték. En ezt a hazafias demonstrácziót, a kétfejüsas e bátor üldözését nagyon tudtam méltáuyolui, sőt cs ^lakoztam is nem egyszer a tüntetőkhöz s egyik másik megmedá'iázott p ilyatársam elpülölésében lelkesedve vettem részt. E;ész természetesnek találtam tehát, hogy a miut az első ulczafo"dulóhoz értem, ott rám vetették a köpenyeget s megraktak, mint a kétfenekü dobot. A medáliát természetesen letépték és összetaposták. Mindezt egészen rendén találtam, csak az volt a hiba, h >gy betörték az orrom és emiatt egy jószívű néni visszavitt az apáczákhoz, hogy megmosdasson. Ott aztán kivallatták belőlem, hogy mi történt velem. Hogy megvigasztaljanak, kimondhatatlan kétségbeesésemre, egy másik kétfejű sassal kárpótoltak s mikor kijeleutette.ii, hogy nem akarok még egyszer megagyabuláltatni, nem megyek sasosan az u'czára: akkor mellém adták az intézet két nevelőnőjét, akik közrefogtak és hazavezettek. A hány gyerekkel szemközt találkoztam, az mind nyelvét öltögette rám. Egy csomó suszterpub hazáig kisért s utánam kiabált. A járókelők megálltak és kinevettek. A boltosok kijöttek boltjaikból s ujjal mutogattak rám. Egy tímárinas szamáron nyargalt előttünk s folyton azt kiabálta: Félre emberek! Utat a pecsovics birkának! Ö.t vezetik hátul. Kolomp van a nyakán. Ezt az utczahosszat tartó szörnyű szekatúrát nem bírtam némán elviselni. Elkezdtem bőgni, miat a boczi, mikor vágóhidra viszik. Végig bőgtem három utczát s kicsőditettem pár száz embert. A bőgésből különben az az erkölcsi haszon volt, hogy azzal mint egy publikáltam, hogy a kétfejű sas viselése nem egyezik meg elveimmel s hogy helyzetem szégyenletes voltát egész valójában átalérezem. . . . Odahaza, mikor a két mamzell beszámolt velem és eltávozott, könyek és zokogás közt panaszoltam el sokszoros szenvedéseimet, megindítva azzal minden érző szívet, csak a nagybátyámét nem. ó ugyanis legkeményebb szittya lévéu minden eddig általam ismert szittyák között, azon á ó állapotomban térdei közé vonta fejem, hogy jól a szemem közé nézzen s azután igy szólt: — Édes öcsém! Tudod, hogy az apád sem szeretett jobban, mint a hogy én szeretlek. Hinem azért azt mondom ueked, hogy ha nekem még egy kétfejű sast fogsz haza hozni: akkor én raklak meg, de jobban ám, miut a normalisták. Iváuyi Ödön.