Nyírvidék, 1889 (10. évfolyam, 1-52. szám)

1889-05-12 / 19. szám

Melléklet a „Itfyírvidék" 19-ik számához. és Kis-Várdán is (mint ahogy K.-Yárdán a régibb időkben kicsiben (Lippai alatt) volt is némi középiskola) pl. földmíves-, felső népiskolát vagy polgáriskolát állítani, lia a művelődést általánosítani s szívünkön és nemcsak a szájunkon hordani akarjuk. Igen! de ... ez is nagyon sokba kerül! . . . s hazafisági tekintetekben ez nem veszélyeztetett pont . . . innen kár és veszély nélkül el lehet tenni egyik középiskolát! . . Szép okoskodás! . . A szomszédos vegyes ajkú megyéknek több iskula kell és van is . . . Szabolcsvármegyének, a par excellenc magyar vármegyének, a 220,000 népességű megyének elég egy is!? . . . Mintha a speciális magyar fajnak fő-fő jellemvonása volna, hogy — nem szereti az iskolát, nem szereti a tanulást. . . Igazán, igazán különös, lesújtó okoskodás. . . Es ha áldozatot kívánna is?! Talán csak felszabadulunk, már valahára azon téves észjárás alól, hogy az államnak kiválóau csak a vesztünkre, életünkre törő nemzetiségek érdekeiért kell tenni és áldozni; hiszen ha a speciális magyar fajt nem iskolázzuk, hanem csak a németet, a ráczot, oláhot, meg a tótot stb., egyszer majd azon vesszük észre, hogy a magyar faj elveszti szellemi supremáciáját s akkor — finis Hungáriáé. . . Vagy mi nem a szomszédos, jó példával járó megyéket s nem Hollandiát akarjuk követni, melynek 4 millió lakosára 5 egyeteme, s nem Németországot, melynek 50 millió lakosra 20 egyeteme, — hanem Oroszországot, melynek 100 millió lakosra van 9 egyeteme?!... nekünk is 220,000 lakosra elegendő volna egy középiskola?! . . Nem! és ismét nem! . . Ezt csak a jelenlegi közokt. minisztérium tervezi igy; mert én a f. évi május 9-én tartott állandó választmányi gyűlésben arról győződtem meg, hogy Szabolcsvármegye közigazgatási ügyeinek irányadó férfiai, félretéve minden mellékes, helyi, személyi s más alacsony érdekeket, egész lelkesültséggel, szívvel, lélekkel az oktatás ügyét, az őt megillető piedestálra emelték, s a helyzet magaslatára emelkedve, a n.-kállói állami főreáliskola ügyét, az egész Szabolcsvármegyét érdeklő s közművelődésére mélyen beható kérdéssé tették; és Zoltán János alispán, Somogyi Gyula, Szesztay Károly, Harsányi Menyhért stb. meleg szívből s mélyen gondolkodó lélekből fakadó felszólalásaikra egyhangúlag elhatározták, hogy a reáliskolának a megyében, jelenleg Nagy-Kállón való megtartása érdekében, Nagy-Kálló község e tárgyú kérvényét, a nmélt. közokt. miniszter úrhoz pártolólag felterjeszteni, a május 14-én tartandó megyei közgyűlésnek javasolni fogják, hogy a megye maga is kövessen el miudeu lehetőt, hogy az a reáliskola, melyben alig több, mint másfél évtized alatt 1099 szabolcsmegyei s majdnem ennyi más megyebeli ifjú nyert oktatást s alig 5—6 év alatt 35 ifjú nyert érettségi oklevelet, e megyében továbbra is megtartassék; sőt a megye részéről e telterjesztést egy küldöttség vigye fel a miniszterhez. Itt azonban a Harsányi Menyhért úr indítványát lett volna jó elfogadni, hogy e küldöttség minél több tagból álljon s minél impozáusabb legyen. Videant consules. Görömbei Péter. — öntől asszonyom. Öu oly áldott jó szirti; hogy goidolhatna ki egy keserves elválást 1 — Kérem az attól függ, hogy miijén a fiatal ember ... de nézzük csak a cselekményt. — Igaz; természetesen a hős imádja a hölgyet, de nem tudja, hogy ez viszonozza érzelmeit. — Hiszen megkérdezheti 1 — Feltéve, hogy nem hiszi azt, hogy a nő már máit szeret. — Jó lesz. Eddig megvolnánk. Most még csak az a kérdés, hogy milyen a nő. — Én özvegyet ajánlanék. Csak az özvegyek értenek ahoz igazán, hogy mint kell megkínozni az udvarlókat. — Értem, hogy ho^a czéloz, de engedek. Tehát özvegyasszony. — Szőke, valamivel nagyobb a középmagasnál . . • kecses magatartású, gyönyörű arez . . . huszonnyolcz éves, de sokkal fiatalabbnak látszik . . . — Hallgasson . . a dolognak legkönnyebb végét fogja meg. . . . Fényképez . . . — Dehát a hős milyen? Nos? A szép asszony mélyen bele nézett a kapitány szemei közé. A kapitány arcza egészen átvörösödött. — Jó lesz talán . . . udvarlója — szólt remegő hangon — Kincses báró jó lesz. — Nem bánom, felelt az özvegy gúnyosan. Választása tetszik . . . Önzetlenségre mutat . . . Máskor nem nagyon dicsérte a szegény bárót és most egyszerre regény hősnek választja. — Azért tettem, mert azt gondoltam, hogy megörül neki. ... Oh Ilka, hisz igaz, hogy nem közönyös a báró iránt. — A báró udvarol a szép özvegynek, de nem mer

1 bevallani szerelmét. Nagy-Kálló város kérvénye. (A főreáliskola ügyében.) Tekintetes kormányzó Alispán úr! A nagyméltóságú vallás és közoktatásügyi m. kir. miniszter ur 18,092/1888. sz. a. leiratát, tekintetes Alispán úr 5774/1889. K. sz. a. rendelete mellett a legnagyobb lehangoltság és megilletődéssel vesszük, mivel ez a leirat azt adja értésünkre, hogy a két évtized előtt erőnk felett való áldozatokkal alapított s tetemes anyagi áldozatainkkal VIII. osztályúvá kiegéizi'ett s az egész megye művelődésére jótékonyan ható főreáliskola négy felső osztályát Onagyméllósága a vall. és közokt. miniszter úr Nagy-Kállóból Dabreczenbe terveli áthelyezni, azon indok alapján, hogy i>t a felső us/.tályok évek óta nem elegendően népesek; de sietünk arra — tekintetes Alispán ur utasítása értelmébeu — indokolt észrevételeinket megtenni, hogy ez oly sok áldozatok árán létrejött és VIII. osztályúvá fejlesztett főreáliskola felől ugy a tekintetes kormányzó Alispán úr, mint Siabolc3vár megye közönsége első forrásból, a legalaposabb tájékozással bírjon. Tekintetes Alispán úri A nagykállói állami reáliskola, az 50-es évek elején, az akkor beállott viszonyok miatt működését beszüntetett nagykállói VI. osztályú ev. ref. jellegű középiskola helyett, — tehát régi történelmi hagyományok alapján s az uj idők s azok kívánalmai szerint akkor keletkezett, a 60-as évek végén, midőn Stabolcsvármegyében — a nyiregjházai s akkor még a lét és nem lét kérdésével küzdő IV. osztályú gymnasiumot kivéve — nem volt semmiféle középiskola, s igy ez intézetet a szükség érzete hivta életre. Ezt igazolja az az általános és áldozatokban nyilvánuló érdeklődés, melylyel Szabolcsvármegye akkori központi tisztikara és intelligens közönsége ez intézet létesítésének az eszméjét felkarolta. Azonban bármily bálás tisztelettel állunk is meg a multak ez emlékei előtt, a jelen szomorú viszonyok, a reáliskola életére mért halálos csapás kényszerítenek reá, hegy önérzettel kinyilatkoztassuk, miszerint az oroszlán rész az áldozatokból Nagy-Kálló városára, mint testületre s ennek pgyes polgáraira esett egészen a mai napig. Éí e város lakossága, hogy kebelében egy messze jö'őre kibató középiskola létre jöjjön, kész volt a legmesszebb menő áldozatokra. Osztatlan állapotban volt közlegelőjéből egész területet szakasztott ki s e földeket ismét maguk a lakosok vették, m>.gas árakon haszonbérbe, hogy a máskülönben ingatlan vagyonnal nem rendelkező város, a reáliskoláuait alapot teremtsen; igy hozott e czélra öisze 8000 forintot, s ebből vásároltatott a kül ajánlatok hozzájárulásával, a ma VIII. osztályt belogadni képes s tankerületi főigazgatók és miniszteri biztosok által annyi dicsérettel elhalmozott és tanítási czélokra kiválóan alkalmatosnak nyilvánított reáliskolai épület. Da itt nem ért véget a város és polgárság áldozatainak sor i. Mert később az oiztályok fejlesztésénél uj meg uj tanterem átalakítás, felszerelés, tanári fizetési pótlék — százakra, utóbb ezrekre menő áldozatokat kellet hozuiok. hogy a reáliskola nyolez osztályra kiegészíttessék s mód és alkalom nyújtassak e megyében lakó szülék gyermekeinek arra, hogy itt helyben végezhessék középiskolai tanulmányaikat, hogy az érettségi vizsgát letehessék. Még ez sem volt elég. A mai költséges nevelési, tanulási rendszer mellett, midőn állami és felekezeti iskolák mellett tápintézetek, convictusok és segélyező egyletek alakulnak a szegényebb sorsú szülék jó erkölcsű és szép tehetségű gyermekeinek felsegéllése védett, Nagy-Kálló városa és egyes polgárai ismét 1878. tavaszán József kir. főherczeg ő fensége véduöksége alatt »Segélyező egyletc-et alakítottak, melynek tőkéje ma haladja a 10,000 forintot s mely egyesület, a hivatalos főreáltanodai értesítőben közölt kimutatások szerint évenkéut 5—6—700 forintot, tú óv alatt az 1887/8. évi értesítő adatai szerint 4433 forint 80 krajezárt fordított szegény sorsú, de jó előme netelt tanúsító ifjak felsegélésére; ide nem számítva a Szabolcsmegyei takarékpénztár évenkénti mintegy 400 forintnyi segélyezését, jutaimi dijjakat és adományokat, melyekkel együtt évenként körülbelül 1000 forintot hozott városunk s társadalmunk áldozatul. — Ohó, akkor rosszul ismeri a bárót . . . éppen nem félénk. — Hiszen akkor világos a história . . . — Az ám, de aztán vége is volna. Igy nem megy. A szép özvegynek még meg kell godnoinia az esetet, hogy elmegy a báróhoz. — Miért ne hallgatná meg ? — Azt kell kigondolni. . . . Vegyünk csak még egy imádót. — Ahá, önre ismerek asszonyom. Annál jobb, legalább a motiválás helyes. . . . Tehát még egy udvarló. — Akit kinevetnek. — Attól függ, hogy milyen . . . Pdrsze ha nem szél, akkor az özvegy végre is kénytelen a báróhoz menni . . . — Az Istenért asszonyom ! — Bátorság illik a férfihez. — De ha attól fél, hogy semmibe se veszik. — Hát akkor ne tegye. — Ilka! — Kapitány ur bocsássa el a kezemet, ki mondja, hogy önről beszélek. . . . Nem . . . nem ... ne forduljon el . . . magamról beszéltem. A kapitány térdre borult a szép nő előtt. — Drága Ilkám mennyire szeretlek 1 — Szeretlek . . . szeretlek. . . . — A tárczaczikkből ezúttal semmi sem lesz. — Da mégis megírom a végét. — Szeretném látni. Az özvegy fogta a tollat és a még mindig tires papírra a következőket irta: — Galambos Ilka és Kardhegyi Ödön jegyesek. A kapitáuy összevissza csókolta a szép nőt. — Itt a honorárium, rebegá, itt a honorárium azért a legszebb tárczáért, amilyent valaha életemben olvastam. O. É. Azt hisszük tekintetes Alispán úr, hogy e hiteles könyvekből merített számadatok ékesen beszélnek a mi áldozatainkról, hátrányos bennök reánk nézve csak «z, hogy nem képesek felmutatni azt az erőfeszítést s küzdelmet, melyet a vagyontalan város és a megye lakossága előtt ismert nyomasztó viszonyok között élő és épen a közelebbi évtizedek alatt oly sok jövedelmi forrásától megfosztott lakosai ez áldozatokat hozták! S mily nyomasztók e városnak viszonyai! . . . Mindenki előtt tudvák. . . . Da hozták önként, szívesen, hiszen a legszentebb czélra, a legmagasabb érdekben a megyei közmivelődés és pedig az oly igen kívánatos s fájdalom ! még ma is csak óhajként élő s egyesekit él hazát, nemzetet boldogítani hivatott reális irányú oktatás, nevelés felszentelt oltárára hozták 1 Da sőt elfeledtünk erőfeszítést, küzdelmet, áldozatot, midőn az évi értesítőkben olvastuk, hogy csak Szabolcsvármegyéből 1870. és 1880. közt, az első tíz év alatt =• 567 ifjú, 1880—1888 ig 532 ifjú, tehát együtt — 1099 szabolcsmegyei — s majdnem ennyi más megyebeli — tanuló ifjú nyerte az életre és megélhetésre legszükségesebb ösmereteket, kiváló tanerők ajkairól s vezetése alatt. Érettségi oklevelet — a ministeri leiratban felhozott érv a csekély népesség mellett — szerzett 35 ifjú, kik részint a mérnöki, részint a tanári, részint hivatali s többen a latin nyelvből tett pótvizsga után az orvosi és jogi pályára távoztak, és rész! en már mint okleveles mérnökök stb. működnek a hazában. És midőn ily áldozatok és erőfeszítések árán ily eredmény éretik el a városunkban lévő főreáliskola segélyével a megyei sőt hazai közművelődés teréu: akkor érkezik a nmélt. vall. és közokt. miniszter ur leirat*, hogy az oly sok áldozatok árán létrehozott négy főosztályt más városba — jelesül Dabreczenba — terveli áthelyezni, itt ismét csak a négy alsó ojztályt hagyva; daczára annak, hogy a tanulók száma épen ez időben fokozatos szaporodást mutat és jelenben 117 a szám. Tekintetes Alispán úr! Csoda-e, ha a hir városunkat, ennek elöljáróit és polgárait az elkeseredésig lehangolta?! Csoda-e, ha fájdalmasan elpanaszolja, hogy a kir. kormány e város elöljáróival évek előtt szerződést kötött egy honvéd laktanya használatbi vétele iránt, s erre alapítva kilátásait, a város közönsége 18,000 forintos épületet vásárolt 8 azután alig 4—5 évre a laktanya üresen hagyatott. Cioda-e, ha mélyen sértett érdek'ei érzetében elpanaszolja, hogy tetemes áldozatokkal belemeut a főreáliskola kiegészítésével járó s erejét felülmúló, ezérekre menő költekezésekbe, kiadísokha, és most azou kilátással sujtatik, hogy ezen intézet is áttétetik Djbreci«nbe, hogy a város ismét hiába áldozott, erőfeszítése és költség* kárba veszett Nem illetődnénk azonban még meg sem, hl a néptelenség érve egyediil a uagyíállői állami főreáliska ellen volna felhozható. Da mikor az évenkénti értesítők világos számadásai szerint a reáliskolák, a Budapest fővárosiakat kivéve, jóformán mindannyian kevés népességüek, pl. Lő«se, Nagy Várad, Székes-Fehérvár sat. a mikor Lacién, Nagy-Vára? don sat. a fels'5 osztályok szintén néptelenek, ugy hjgy érettségit alig tesz ott is 5—6, vagy,,8—10 tanuló, tehát <mk annyi mint Kállón, miért vétetik alkalmaiásba az áthelyezés, más szóval a teljes megsemmisítés művelete, kiválóan csak a Siabolcsmegyében levő s Nagy-Kállóa elhelyezett reáliskola irányában!? a megyében nincsen többé szükség a reális ismeretek terjesztéséré?! Vagy talán a művelődési eredményeket is, mint a nyerészkedési tárgyakat, perczentekkel éi fontokkal mérlegelni, helyes, igazságos? . . . Vagy talán már másutt e hazában megerősödött, megizmosodott a reális irányú neveiéi és is'iola!? Vagy egy két évtized elegendő volna egy századokra kiható intézmény kipróbálására?! . . . Vagy talán mert N.-Kálló nem megyei székhely többé, haáem csak egy régi kisded magyar város, hát már nem alkalmas középiskolául?! . . . Hisz hi igy volna: Sáros-Patakon és más ilyen helyeken már régen nem volna virágzó, országos hirü főiskola. De nem helyi, hanem általános a panasz, hogy a reáliskolák a* egész országban népt«len*k s nem kizárólag Kállóban; minek általános oka az, hogy a magyar nép még nem érett meg teljesen a reál irányú képzés helyességének, czélszerüségének beismerése. Csak egyetlen okot hozunk még fal az eddigiek után a reáliskola itt maradása érdekében tekintetes Alispán úr! azt, hogy a magas minisztériumnak a kálióihoz: hasonló eljárása, mely szerint megengedte, sőt reá biztatta a várost és lakosságát, hogy menjen bele a reáliskola felállítása és fejlesztésével, kiegészítésével járó tetemei áldozatokba, s most minden áldozatot egy vonással, egy leirattal megsemmisíttetni czéloz: megbénítja országszerte azt rz áldozatkészséget a társadalom részéről, melyre főleg a közokt. minisztérium oly gyakran s helyesen, méltán és nem is hiába apellál, s melyre az orizág öimeretes szorongatott pénzügyi viszonyai között épan a közokt. kormánynak olyan nagy szüksége van még ma ii. Szabolcsvármegye érdemes tisztikara és közönségéhez csak egy testvéri szavunk vsn: az, hogy gondoljanak vissza azon jó viszonyra, melyben a megye a közelmúltban e várossal vala, gondoljanak azon áldozatokra él viszontagságokra, melyeket e város és lakossága, a történelem tanúsága szerint a közeli és távoli múltban, • megye és a haza érdekében hozott és szenvedett; ne tekintsék ezt az önhibája nélkül szenvedő és hanyatló várost mostoha gyermeknek, mostoha testvérnek; hiszen az édes haza és ez ősi megye kebelén élő édes testvérek vagyunk. Azt kérjük, hogy széthúzás, képzelt helyi érdekek előtérbe tolása által ne koczkáztassuk e megyei közművelődési intézetet csak azért, mert az esetleg a régi megyei székvárosban Kállóban van; mert a művelődés terén a legszomorúbb eredményeket szüli a centralizáció; holott most már van e városnak is vasútja, kitűnőnek jelzett reáliskolai épülete, s tantermei; a városban az ellátás a lehető legolcsóbb; vannak segély egylete és jótékony alapítványai, buzgó polgárai, kiknél a szegény tanulók ingyenes ellátást élveznek; mert a magis minisztérium részéről könnyen az az ellenvetés tétethetik, hogy ha Kállón nem felel meg ez az intézet czélja és rendeltetésének, akkor nem felel meg Nyiragyhizán sem, hiszen a gymnasiumi felsőbb osztályok Nyirjgyházán