Nyírvidék, 1889 (10. évfolyam, 1-52. szám)

1889-04-21 / 16. szám

„TV Y I B r I D É K." ÚJDONSÁGOK. A húsvét alkalmából olvasóinknak, munkatársainknak s minden jó barátainknak boldog ünnepeket kívánunk. — A vármegye tavaszi közgyűlése a jövő hó 14 én fog megtartatni Nyíregyházán. Valószínű, hogy a közgyűlésen Graejl József főispán fog elnökölni, mert — mint értesülünk, főispánunk egészségi állapota már annyira megjavult, hogy a vármegye székhelyén való megjelenésben nem lesz akadályozva. — A törvénykezési palota építése ügyében a legközelebb mult napokban Budapesten járt küldötség az igazságügyiminisztériumban azt az értesítést nyerte, hogy az emelendő palota terveinek műszaki fölül bírálata a közlekedésügyi minisztériumban már megtörtént, s ez idő szerint az építkezés költségvetésének számszerű föliilvizs gálata van folyamatban, melynek bevégzése után Kozma Sándor kir. főügyész lejön Nyíregyházára, s meg fogja itt tartani az árlejtést. — Eljegyzés. Nóvák Gyula, vármegyei árvaszéki h. ülnök, a uapokban váltott jegyet Nikelszky Mariska úrnővel, Nyíregyházán. — A helybeli r. kath. templom mellett évtizedek óta álló fa-feszületet díszes vas-feszülettel cserélték föl. Az uj feszület költsége kegyeletes adományokból gyűlt össze. — A lovas laktanya dolgában, mint azt lapunk mult számában jelentettük, a honvédelmi miniszter azt kívánta Nyiregyháza városától, hogy a város képviselete e hó 15 dikéig adjon ki kötelező nyilatkozatot a laktanya építésére nézve. A miniszter e kívánságának teljesítése ily rövid idő alatt teljes lehetetlen lévén, a törvénykezési palota építése ügyében Budapesten járt küldöttség e kérdésben is tudakozódott, s a küldöttek irformációja alapján a miniszter a kötelező nyilatkozat kiállítására haladékot adott a városnak, annál is inkább, mert a kötelező nyilatkozat kiálitása, az előbb megtartandó árlejtés eredményétől van természetesen függővé téve. — A tüzrendószeti szabályrendelet végrehajtása tárgyában alkotandó szabályrendeletek elkészítése végett kiküldött bizottság e hó 29-dikén délelőtt 10 órakor, Angyalossy Pál első aljegyző hivatalos helyiségében ülést tart. — Arviz-veszóly T.-Eszláron. A rohamos olvadás következtében földuzzadt Tisza megint az elöntés veszedelmével fenyegeti Tisza Eszlár községet. A veszély néhány nap óta permanens Eszláron, s a folytonn növekedő víz magassága csakhamar eléri a tavalyi legnagyobb vízmagasságot. Koczok László kir. főmérnök, az alispán rendeletére e hó 15 dikén kiment T.-Eszlárra, s onnan 16-dikáról jelentést küldött be, mely szerint a védgátakat megvizsgálván, a tavalyi árvíz, alkalmával elsodort szaka azokon azokat igen keskeny koronájuaknak találta. Ezeket tehát meg kell szélesíteni. Csak az a baj, hogy TiszaEszlár népe — még a maga megmentésére sem akar dolgozni. A főmérnök ur, napszám mellett 40 munkást akart kirendelni, de másnap reggel csak 13 gyermek állott ki munkára. Az elöljáróság állítása szerint a népet csak kényszereszközök alkalmazása mellett lehet munkara szorítani. A főmérnök ur ennélfogve jelentésében arra kérte az alispánt, hogy Szentmariay Gyula utibiztost 25—30 nyíregyházai munkással, rendelje ki T.-Eszlárra. Jelenté továbbá a főmérnök úr, hogy — ha a víz még 30 centimétert árad, 25—30 ház s a belsőségek víz alá kerülnek. A főmérnök e jelentésére az alispán tudatta, hogy ha Eszlár lakossága még napszámbér fizetése mellett sem hajlandó saját házait és belterületeit megvédeni, ily körülmények között a hatóság sem érezheti magát hivatottnak idegen felfogadott munkásokkal megvédelmezni őket. Utasította az alispáu a főmérnököt, hogy a lakosságot csendőrség alkalmazása mellett kell munkára kényszeríteni, valamint a járási főszolgabírónak meghagyta, hogy a kényszereszközöket a legnagyobb szigorúsággal alkalmazza. Legutóbbi értesüléseink szerint a Tisza árja Eszlár egy kis részébe behatolt s víz alá borította azokat a rögtönzött épületeket, melyeket a tavaszi árví', helyén emeltek. Péntek reggelre a Tisza árja apadni kezdett, s igy valószínű, hogy nagyobb veszedelemtől félni nem lehet. — Megérdemlett elismerés. Nagy-Kálióból kaptuk a következő levelet: Városunkban több évek lefolyta alatt éreztük egy temetkezési társulat hiányát s különösen kik alkalmilag figyelemmel kisértük a más városokban levő temetkezési társulatok működését, mindent elkövettünk, hogy ilyen egyesület itt is minél elébb létesüljön, de csak maradt a dolog, mert ismeretlen volt az ügy a lakosok között. Midőn azouban elérkezettnek véltük az időt a megalakulhatásra, számosan felkértük ntiszt. Görömbei Péter ev. ref. lelkész urat egy alapszabály készítésére, ki a megbízást legnagyobb készséggel, a legnagyobb örömmel elfogadta azon utasítással, hogy az érdekeltség kebeléből választassék nyolez ember, kik a várost négy részre felosztván s kettőjével bejárván, a lakosokkal ismertessék meg a társulat leendő működését, s egyúttal hívják meg a polgárokat az alakuló gyűlésre is. Az alakuló gyűlésre az emiitett lelkész úr kü'döttségileg meghivatott és egyhangúlag felkéretett az elnöki tisztség elvállalására. Igy alakult meg az első temetkezési társulat 209 taggal 1883 ik év tavaszán. Azonban, mint majd minden uj intézménynek vannak ellenségei, ugy ennek is voltak meg saját kebelében is, bár nem rossz akaratból, hanem tájékozatlanságból, mely miatt igen gyéren szaporodott a tagok száma az első években. Hasonlították a társulatot a miskolczi kiházasitó egylethez, a debreczeni Tisza bankhoz, és a szlávia bankhoz, kételkedtek és gyauusitották, mig el nem jött az idő, hogy egyes halálesetek merültek fel a társulati tagok között; a felek szeretteik elvesztése miatt siránkozva jelentkeztek a halotti dij felvételére; de az 50 frt halotti dij felkezelésénél önkéntelenül is mosolyra nyilt ajkuk ós megkönnyebült kebellel távoztak el kedveseik temetését végezni. Ekkor aztán ők kezdték a társulat jóságát magasztalni; ők kezdtek mellette utonútfélen apostolkodni, miután élvezték jótékony hatását. A nép látta, hogy nem a fentebb emiitett egylettel vagy baukokkal van dolgfi, tömegestől kérelmezte a felvételt, de az alapszabály szerint csak 600 tagja lehet a társulatnak; többen nem vétethettek fel. Nem volt tehát mit teuuiök, mint kérve kérték a társulat buzgó elnökét, hogy alakítson még egy társulatot. A közügyekben fáradhatatlan elnök többek kérésónek engedve, megalakította a második temetkezési társulatot is 1887. deczember 26 án s azóta mindakettő folytatja áldásos működését az ő lelkes vezérlete alatt városunkban. A két választmány többször megkisórlette, hogy az erélyes elnököt a társulatok ügyeiben napirenden levő sok fáradozásaiért évenkénti tiszteletdíj elfogadására rábírja, de ő azt mindannyiszor köszönettel visszautasította, kijelentvén, hogy nem pénzért dolgozik. A két választmány tehát a két társulat pénztárából készíttetett egy diszes író asztalt és egy díszes széket, az író asztalt felszerelve tintatartóval és egyéb hozzá szükségeltető eszközökkel és meglepte vele szeretett elnökét folyó évi márczius 28-án. Levelem ezen óhajtással fejezem be: adja az ég, hogy minden nagy és kis községben legyenek több ily derék férfiak, kik a közügyek élére állván, a hol a helyi viszonyok megengedik, több ily jótékony társulatokat alakítsanak, hogy ezek által nemzetünk nagy része, meg legyen mentve az uzsorások ragadozó körmei közzül! Székely Gyula szücsiparos, mindakét társulat jegyzője. — A vármegyei építkezési és tüzrendószeti és e tárgyakban alkotott kihágási szabályrendeletek a szűkebb körű küldöttség által már elkészítettek, s az első aljegyző helyiségében megtekinthetők. — A szárazór szabályozásához kiküldött miniszteri biztos Návay Imre ezen állásáról, megrongált egészsége miatt leköszöntvén, helyébe Kállay Zoltán országos képviselőt nevezte ki a közlekedésügyi miniszter, ki az ügyek vezetését már tényleg át is vette. Az uj miniszteri biztos működése elé nagy bizalommal tekintenek az érdekeltek, mert köztudomásu, hogy Kállay Zoltán nemcsak szakértelmében, de hivatali pontosság tekintetében is méltó utódja lesz Návaynak. nyoltatik elegendőképpen. Épen ezen körülmény indított arra, hogy a fogasolásról — a feledékenyebb gazdák érdekében — egyet s mást elmondjunk. A mult őszi szárazságban búza-vetéseink nem voltak képesek a megbokrosodásnak azon fokát elérni, melyet a jó termés egyik garancziájául szokás tekinteni, szükséges ennélfogva a természet mulasztását alkalmas fizikai erővel s eszközökkel pótolni. A fogas vagy borona olyan eszköz, mely ha szerkezetileg tökéletes s kellő időben alkalmaztatik, a ritkás búza-vetés fejlődését s bokrosodását bámulatos dimensioban képes előmozdítani. Igen sokszor láttunk kiszántásra itélt 1 úza-vetést boronálás után annyira megerősödni, hogy az a legkedvezőbb időjárási körülmények között sem lehetett volna tökéletesebb. A borona az által gyakorol kedvező hatást a ritka őszi vetésekre, hogy a növényszár nyakán karczolást ejt fogazatával s uj sarjak fakadását idézendi elő s ha minden külön növény uj hajtásokat bocsájt — nagyon természe tes, — hogy az egész vetés sűrűbb leend, a kellő sűrűségű vetést pedig minden gazda törekszik tőle kitelhetőleg elérni, mert terhes adóval sújtott földjei csak igy fizethetik vissza azon költséges és fáradságos munkát, melyben azokat részesiti. Nagyon természetes a sűrűségnek is van bizonyos határa, melyet átlépni soha sem tanácsos, mert ez végzetessé válhatik s kétségessé teheti egész termésünket. Jó földben s buja időjárás mellett a sűrűn álló uövények egymástól nem fejlődhetnek, s a sokból mit elérni akartunk, kevés, vagy éppen semmi sem lesz, tehát a sűrliség fokozásával messze menni nem szabad, hanem be kell tartanunk azon mértéket, melyet a növényi fej lődés törvényei elénk szabnak ; ezek arra tanítanak, hogy minden növénynek van szüksége világosságra s levegőre, azaz olyan térségre, hogy ezen két tényező hozzá férkőzhesBék, mert ezek nélkül növényi élet nem létezhetik. A fentiekből következik, hogy jól kitelelt s megbokrosodott búzát boronálui teljesen felesleges s csak is azokat kell a fogassal való megművelésben részesítenünk, melyek a száraz ősz miatt elégtelenül fejlődtek s nem biztatnak azon reménynyel, hogy minden közbenjárás nélkül dús növekedésnek indulhatnak. Egy jó boronával történt fogasolás magában véve fölér egy gyönge kapálással, hogy pedig ez a növényeknek hasznukra válik, azt mindenki tudja, ki a talajvíz fölszívó képességének s porhanyósságának a termelésben azon szerepet tulajdonítja, melyet nevezett két fizikai állapot csakugyan képvisel. A boronálásnál tehát miuden búzaszemről kelt növény megkapáltatik, miáltal a gyorsabb fejlődésnek egy oly föltételét adtuk meg, mely a növényi életben egyike a legfontosabbaknak, a megboronált vetés a legkisebb csapadékot is magába veszi s át származtatja a gyökérzetnek, míglen a megkérgesedett fölső rétegű talaj nem képes a nedvességet azonnal absorbeálni s igy abból igen sok elpárolog. De nem csak ebben nyilvánul a boronálás hatása, hanem ha a ritka vetéseknél alkalmazzuk, a sűrűség fokozódásában is. Mert mint a czikk elején említtetett, a borona fogak által megsebzett növények uj sarjakat hajtauak a sebhelyekből, e igy a ritka vetés csakhamar — kellemes látványt nyújtó — zöld tengerré változik. Vetések felül boronálásához könnyű, nem elkopott fogazatu, s a talaj egyenetlenségéhez simulni képes, tagolt vasboronát használjunk; az egy tagból álló faboronák alkalmazása mellett a vetés fogasolása nem tökéletes, mert az ily eszköz a talaj egyenetlenségeihez alkalmazkodni nem képes s igy számos boronálatlan folt marad. Hogy a borona sok buzatövet ki is szaggat, a miatt ne aggódjunk; fejlődik helyette annyi, melyért azon néhányat feláldozni érdemes volt. Boronálás után a vetésnek még szánalmasabb kinézése van, vagyis még kevésbbó zöld, mint volt a boronálás előtt, de emiatt se ijedjünk meg, sőt legyünk róla meggyőződve hogy a ritka vetést a boronálással valóságos áldásban részesíttettük. Ezért tehát fogasoljunk ott,hol a fentiekből kifolyólag szükséges. Ifj. Meskó Pál. nyek háza, a bolondok háza stb. Sok embert megölt már éppen a legradikálisabb orvosság, mert nem reczipe szerint szedte. Azonban a reád szórt, temérdek átokért teljes az elégtételed borocska, amennyiben nagy költőink dalai telvék dicséreteddel. Igaz, az ujabb kori költők nem nagyon énekelnek rólad, hanem minden teketória nélkül megiezi ak, de ugyanakkor királyuknak hódolói, ki rég' megirá »fóti dalában*, hogy: »Bort megissza magyar ember, jól teszi . . .« Bajból, borból nem jó a sok ; néha még pénzből sem. Hogy Csokonai zsenialis létére, igy pengeti lantját: >Iszom, ha szivem örül; iszom, ha bánat éri: ha szíhatok borocskát, a gondjaim csúcsúinak*, — ez lehetne egyéni nézet, fekete vérű pessimismus, de sokkal inkább pajkos ság, nag)itása a dolognak. Mert megjegyzendő, hogy a nagy tehetségek többnyire mind szeretik a tulnagyitást, vagy tulkicsinyitést. Éppen ilyen költői nagyítás az is, á hol Petőfi Duna szeretne lenni Titelnél, ha a Tisza borrá változnék, holott kortársai állítják, hogy egy pisztoly bornál, egy alkalommal, ritkán ivott többet. Hogy a borban igazság lakoznék, sokan sophizmának tartják. Pedig hát olyan bűnügyeket, melyek kiderítetlenül rég letűntek a közérdekeltség szőnyegéről,melyekbe a legügybuzgóbb, legkörmönfontabb vizsgáló biroknak beletört a bicskájuk: hányszor derített már ki a nyelvoldó borocska?! Állitom, hogy két, soha bort nem ivó, barátnak sokkal több hiven megőrzött egyéni titka van' mint két olyannak, ki a bort megissza. Bor közt lehet az embert igazán kiismerni, ott mutatja ki magát a természet a maga meztelenségében, ott köttetik a legtöbb sirig tartó barátság. Csak hogy, a ki barátot választ, értse a lélektant, legyen elébb körültekintő, tartózkodó, mert azt mondják, hogy mielőtt Bachus az első szőllőveszőt elstufferozta volna: bele mártá azt elébb bárány-, azután oroszlán-, végre szamárvérbe. Némelyek még negyedik féle vért is említenek, és nem tudom: — nem való-e? Innen magyarázzák aztán azt, hogy miért válik az ember a bortól előbb bárány szelidségüvé, későbben pedig oroszlánná. A következő metamorfósisok már kevésbbé díszesek, noha sokau állítják, miszerint léteznek pompás, nagyszerű boros emberek. Sokkal kedvesebbek, mint egyébkor. Ezeknek — ha még legény-fejjel vannak — erősen illuminálva kellene leánynézőbe menniök. A bor az egyes temperamentumoknál különféle lelkiállapotokat idéz elő. A kemény szívet meglágyítja ugy, hogy az tu'ságos érzékenységében utoljára sirni képes. A gyengéd keblet pedig annyira felvértezi, hogy az képes olyankor élete párjának, a lege ekélyebb szóért, hadat izenni és áztatott kötélből fegyvert kovácsolni. Egyik ember a bortól zárkózottá, komorrá lesz egy ideig; nem is nevet; a másik folytonosan mosolyog, hahotája az eget verdesi, izeg-mozog, mint az élenybe zárt egérke. Ez — inter poculos — keblére szeretné ölelni az egész világot, eminenter demokrata, emberbarát, élvezettel csókolja a legragyásabb kontrást; a másik, ha ilyen állapotábau hazamegy, a térdére kapaszkodó kis gyermekét is durván utasítja el magától. Most nincs kedve játszani; a bortól miuden adóssága eszébe jutott; erősen zug, fő a feje, — utálja a világot. Csak százezer forinS hozná meg a kedvét. Van olyan, ki a bortól elfeledi a leglángolóbb szerelmet; a másiknak, hiába van baka fia, éppen akkor jut eszébe a régi szeretője. Ez nacbtolni szeret, akármilyen nagy a sár, hacsak két szál czigánynyal is, amaz nagyban kártyázik, ámbátor nincs több 5 flőrjénél, de semmi . . . majd kér kölcsön; mig egy hsrmadik dicsekszik kutyájával, puskájával, lovával, vagy éppen a feleségével. Az egyik borközi állásban roppant okosnak, mély tudománvunak tartja magát, olyankor mindent tudni vél, azt is, miről egyébkor dunsztja sem vala; kis ujjában van az összes ismeretág: már a másik szerényebb, mint külömben, azt sem érzi, a mit tud. A bor a fösvényt is adakozóvá teszi, csak ugy osztogatja a krajezárokat disznótorban a komája gyermekeinek, még a szomszéd gyermekeknek is nyújt egyetegyet, a nélkül, hogy elébb a fogához verné. Az ilyen fösvénynek mindig bort kellene innia, de az a baj, hogy nem ő iszik, a kin a bor javítana, hanem leginkább az iszik, a kin ront. Akad olyan, ki a bortól tánczolhatnék, hacsak egy águ füttyre is, sehogy sem nyughatik a lábától, a sok közül egyetlen egy tyúkszeme sem fáj; de olyan is van, a ki verekedhetnék. Ez a nagyobbak társaságát keresi, ott érzi magát jól, mig ki nem dobják (mert kinézni nem lehet); úr létére a kocsisokkal, lovászokkal »ujjhuzást< jáiszik, vagy makrapipával szájában, a »messzeköpés« nömös mesterségét tanulmányozza, rendkívül czinikus és frivol. Némelyik máskülömben Aristides, de ha bort ivott, messzebb hajitja a sulykot Hári Jánosnál. Sok ember a bortól futóssá lesz, rohan, mászik, gesztikulál, ugrál, mint egy őzbak; soknak ugy rátekergőzik iegalább a fél lábára, hogy egy derék szarvasbogár versenyt gyalogol vele. (A futoiJczot uem is említem.) Van olyan is, kinek a bor lelki szárnyakat kölcsönöz, és itt hagyva a prózai földet, feszült izmokkal repül a nap felé, közönséges halandóval szóba sem áll, csak másnap, mikor a bor visszakérte tőle a kölcsön adott szárnyakat. Már a másik inkább lefelé gravitál, leül az anyaföldre, egy muzsikus czigányból fürész, gyalu, kalapács nélkül négy lábu asztalt rögtönöz, és arról iszik. Hogy az asztal ne billegjen : aranyat a lába alá. . . . Kétségen kivül léteznek, kiket a bor tükrök, butellák, poharak, ablakok szétzúzására ösztönöz; természetesen, hogy egy asztal feldöntése, egy almáriom oldalának, vagy egy iiskatehén nagyságú brugónak berugása sem utolsó és megvetendő kedvtelés az afféle embereknek. Egy szó, mint száz : a bor jót is tesz, de roszat is. Ne átkozzuk, ne is áldjuk; ne utáljuk, de ne is szeressük túlságosan. Hogy mi is hát a bor, és hogy kell azt tekintenünk, igen gyönyörűen megfelel rá egy görög költő, Theognis, >pro et contrat czimű gnómájában, ekképpen : Majd korhollak, óh tor, de viszont majd újra dicsérlek ; Nem gyűlöllek ugyan, ámde szeresselek-e ? Jó is vagy, gonosz is. Ki akarna kevésre becsülni ? Ámde maradhat-e az bö'cs, aki sokra becsül?! Kálmag.