Nyírvidék, 1888 (9. évfolyam, 1-53. szám)

1888-04-01 / 14. szám

Melléklet a „IMyírvidék" 14-ik számához. Az emberi elmének elbizottan csalhatatlannak hirdetett műveit kicsúfolja a természet ősi ereje. A milliók, melyeket a vizek árja ellen fölvett küzdelemben szabályozásokba, védő gátakba beleöltünk, mind keveseknek bizonyulnak. A csöndes folyamok, melyek nyáron át mélyen lent medreik fenekén, alig észrevehető szivárgó folyással eresztik le sekély vizeiket, mikor az első tavaszi fuvalomra a hegytetők liótömegei olvadásnak indulnak, pár óra alatt megdagadnak s ijesztő gyorsasággal betöltve medreiket, megostromolják a gátakat, melyeket természetes elterülésük akadályául állított oda az emberi kéz. És ama gátak mögött virágzó kulturát teremtett az ember, biztositva gondolva magát a katasztrófáktól. S a gátak mellett óráról órára emelkedik 1 víz. Nő a veszedelem. A községi kisbirótól föl egész a miniszterekig, az egész hivatalos apparátust az árvíz védelem munkája foglalja el. A községek minden ép-kézláb embere ott van a gátakon, dolgozik éjjel-nappal. A vármegye hivatalai mind mozgósítva vannak, s fönut a minisztériumokban alig győzik széjjel küldözgetni a sok utasítást, rendelkezést. Állami és vármegyei apparátus egy monstre vész-bizottság. Minden idejöket, minden figyelmöket ez foglalja el. Más teendők ellátására nincs idő; csoda, hogy meggyőzik ezt is. A katonaság is mozgósítva van ; segíteni kell a polgárságot az ellenség ellen, mely sokkal veszedelmesebb akármelyik nagyhatalmasságnál. Olyan küzdelem ez, mely egy szabadságát, életét, mindenét védő felkelt nemzet liarcztnak látványát idézi föl! És minden áldozat hasztalan. A roppant víztömeget nem lehet fölfogni. Áttöri az a gátakat s maga alá borítja amit útjában talál: a zöldelő vetéseket, tanyákat, falvakat, városokat. És elvész egy egész esztendei kenyér ; a tanyák össszedülnek, a megmaradt készletek, szarvasmarhák elfúlnak az árban; s a falvakban és városokban a tömeges pusztulás képe tárul elénk: nyugalmas évek fejlődésének, szorgalom és iparkodás gyümölcseinek meg•emmisülése. De ki tudná leírni ezt a csapást a maga teljességében? Hisz az elborított területeken nem csak a vetések, gazdaságok, falvak és városok pusztulnak el. Az időközönként ismétlődő vízveszedelem, mely ellen a folytonosan erősebbé és magasabbá tett — milliókon épült gátak megvédeni nem tudnak, végre is oda viszi a föld népét, hogy felhagy a küzdelemmel, melynek eredményeit ujra és ujra megsemmisülni látja. A szikla hengerités munkája ez föl a hegytetőre. A szikla tömeg mindég visszazúdul, s lehet ujra kezdeni a munkát századszor is. Az igyekezet, szorgalom, takarékosság nemes erényeit veszíti ki népünkből ez a tapasztalás, s a bizalmat a vezető kezek iránt, s az engedelmességet. Mi lesz e küzdelem vége? nem tudhatjuk. De azt érezzük, hogy nem tarthat soká. Az évenként meg-megujuló csapások végre is teljesen megsemmisíthetnek bennünket. Mert amely nép csak egyszer is áldozatául esett az ily csapásnak, évtizedekkel vagy századokkal vettetik vissza s azt az erőt, a mit tovább fejlődésére használhatott volna fel, kénytelen a kezdet uj nehézségeivel gyengíteni. Ily körülmények között nem csoda, ha népünk mindinkább elkeseredik a vizszabályozás miatt s vissza kívánja a régi állapotokat, mikor a folyók áradásaival szemben, maga megtudta védeni termőföldjét és nem kellett ármentesitési adókat fizetnie' Nem áldásnak, hanem a legborzasztóbb csapásnak tartja népünk a vizszabályozást mostani rendszerében. S valljuk meg, az eddigi eredmények uem kepesek az ellenkezőről meggyőzni. Valóban nagyon itt van az ideje, hogy végre valahára ugy oldassék meg a vizszabályozás, hogy áldás legyen az országra; itt az ideje, hogy az állam gyökeresen segítsen e nagy bajon és a folyók s a belvizek szabályozása mielőbb országos kérdéssé váljék, nem kímélve semmi áldozatot azok szabályozása keresztül vitelénél. Nem szabad tovább elnézni, hogy Magyarország buza és gabona termő nagy rónaságai igy pusztuljanak évente az ujabb és ujabb vizáradások által, mert végre csakugyan megvalósul egy mérnöknek az a jóslata, hogy: „a vizszabályozás lesz koporsója az Alföld tömérdek kincsének". Árvíz-veszély a vármegyében. A Tisza árja egész rettenetességében zuditja pusztítását vármegyénk egy nagy részére. Az alábbi tudósításokból alig mérhető meg a csapás a maga valóságában. Szántóföldek óriási területei kerültek víz alá, virágzó gazdaságok pusztultak el, s elborított községek semmisültek meg. Nagyíalu eltűnt a földszínéről, egyetlen egy ház jelöli a helyet, hol épülve volt; Eszlár romba dűlve, T.-Lök végső veszedelemben, Kis- és Nagy-Varsány, K.-Apáthi teljesen tönkretéva, Büd és Szentinihály kétségbeesett küzdelem között, Rikamaz egy része összedűl ve, a házaiból falvaiból kiöntött nép, magaslatokon idegen községekben tanyázva. Ez a helyzet képe. Tudósításaink a lefolyt hétről a következők : Kómmerling szolgabíró 25-iki kelettel jelenti, hogy Kenézlőn a víz szakított s behatolt a faluba. Nagyfaluból 1Íét tulaj hordja a népet Rakamazra. Ugyancsak 25-dikén a takta-közi terület veszedelméről is érkezett jelentés. Zoltán János alispán, minthogy a tiszaszabályozó társulat elnökétől azt az értesítést vette, hogy a Tiszatöltés Dadától Polgárig veszélyeztetve vao, Dobos Imre főszolgabírót a dada-polgári vonalra rendelte, Tisza Lökön pedig a védekezés vezetését ifj. Zoltán István főszolgabíróra bizta. Benedek alsó-tisza-szabályozó társulati főmérnök 26-án reggel a következő táviratot intézte Zoltán János alispánhoz: »Katonai segély Budapestről egyenesen leggyorsabban kapható, kérek háromszáz munkás katonát rendelni T.-Dobra. A tölgyerdőtől lefelé menő társulati gát minden áron megvédendő, mert azon át az ár az egész alföldet elseperné. E gátat közerő nem képes tartani. c E távirat lolytán Miklós László főjegyző Miükolczról Tarczalra a báji gátakhoz 300 kitonát s Luczra Budapestről a dobi gátakhoz szintén 300 katonát kért s minthogy a távirati kérelemre a válasz késett, Dessewffy Aurél grófot kereste meg, hogy Budapesten a katonai parancsnokságnál a kért katonai erő elküldését sür> gesse. / Onody Géza orsz. képviselő jelenti 25-dikéről T.Eszlárról: Az áradat folyton növekedik, lakásom, mely a határ egyik legmagasabb pontja, a kert felőli oldalon is pár lépésnyire van a víztől, ha az áradat igy növekszik, még ez éjjel szobáimban lesz a viz. A melléképületek már vizben állanak. Ide vagyunk rekedve, s összes mentő eszközünk egyetlen lélekvesztő ladik. Ezenkívül ide hallatszik az ó- és uj-falusi odaszorult mintegy 2000 lélekből álló lakosságának szivet tépő vészkiáltása, a rengeteg szarvasmarha bőgése. Irtózatos állapot. Minthogy a veszedelem folyton növekszik, ha sürgősen mentő dereglyék nem érkeznek, Eszlár és népe mint rom és hulla tábor fog úszni a vizeken; annálfogva tisztelettel esedezem az alispán úrhoz, hogy a legsürgősebben legalább 15—20 dereglyét, mentő ladikokat és utászokat küldjön, véj;ső kétségbeeséssel küzdő lakosságunk személy- és vagyonbiztonságának megmentésére. Ónody Géza. A „NYÍRVIDÉK" TÁRCZÁJA. A falusi liba. — Egy volt színész naplójából. — A monori társulatnak voltam a hősszerelmese és népszinmüénekese. Művészetem még egész teljességében meg vagyon, de a materializmus mai korszakábau jobb lenyelni az idealizmust éB reálisabb foglalkozás után látni. Igy lettem én az, ami vagyok. Ott laktam a pilisi ut végén egy rozzant kis viskóban. A szobám alacsony volt, az ágyam magas, a lakótársam kiállhatatlan, a háziasszonyom néhai Vilmos császárnál is vénebb, da lekötött a lakáshoz az a körülmény, hogy a kertben nagyon jó sárgarépák és karalábék termettek, ami nem megvetendő dolog. Különösen, ha az ember egy kis nagyzási hóbortban is szenved és szívesen látja vendégül a kollegáit. A város intelligenciája kétségbeejtő pártolásban részesített bennünket és mint emiitóm, a jövedelem épen csak arra volt elég, hogy a sárga répa mellé egy darab kenyér is jusson. A peleskei nótáriust adtuk. Éu játsztam Biczur Gazsit. Elkeseredett buzgalommal fújtam a »hej de vig volt hajdanában* nótát a örvendve tapasztaltam, hogy egy az elsó padban ülő jóképű öreg ur u

öyancsak veregeti össze tenyereit és egész fellelkesülni látszott, valahányszor jelenetem volt. Nyolczvan krajezár proporció jutott rám és épen az öltözőből léptem ki, hogy ezuttal kivételesen a fogadóban töltsem el szerény vacsorámat, mikor az én öregem egyszerre nyakon ragad és jóféle körösi dialektusban kapicitál hogy ha megtisztelném az ő szerény egyéniségét és elfogadnám a vacsorára való meghívást. Nem lettem volna szinéaz, ha ezt a meghivást viszszautasito n. Aztán miért is tettem volna! Úgyis általános a panasz, hogy kihaltak a műpártolók, hát én is megöljek egyet? Letelepedtem az öreg ur asztalához, odatelep>dett az intriku3, meg a buffó is — és a pírolgó étkek, meg a vörös bor megadták az impulzust egy kis beszélgetéshez. Az öreg úr jóizü szószaporasággal darálta el, ho»y ő szoboszlai Bvlgha Mátyás, tiszttartó Sápon, boldog tulajdonossá egy szerető feleségnek, egy kedves leánynak, három tehénnek, tizenegy malaeznak, számos apró marhának stb. és hogy nagyon szívesen venné, ha egyszer az ő otthonában is meglátogatnék őt. Jó borban, jó kedvben nem lesz hiány, meg aztán a felesége is örülni fog a nagy szerencsének. A kora hajnal választott el bennünket és az est olyan kedves emlékezetünkben maradt, hogy a mikor csak időnk ongedte, módokról gondoskodtunk, hogy az öregnek tett igéretünket beválthassuk. Gyalog uem indulhatunk el, mert Sáp egy kicsit távolabb esett, semhogy egy szuszra gyalog odaérjüuk, kocsit nem fogadhattunk, mert a nervus rerum hiánya ijesztő mérveket öltött, várni kellett hát, míg valami jó alkalom kínálkozik, amely bennünket Sápra röpítsen. Soká késett ez, de végre mégis megjött. Egy szép reggelen a direktor bizalmasan megsúgta — minth». nem tudtam volna — hogy a pénz teljesen elfogyott, czélszerü lesz tehát a közeli falvakat bejárni egy kis bérlet gyűjtés czéljából. Tudtam, hog/ a bérlet gjüjtés a gyűjtőre is bizonyos előnyökkel jár, azért nem igen kérettem magamat, hanem magam mellé vévén a buffit meg az intrikust, útnak indultunk. Bsjártuk Gombát, Péterit, Nyáregyházát, Gyömrőt és délután három óráig sikerült is összehoznunk három bérletet, mi tizenöt lorintnyi rengeteg összeget képviselt. E jelentés folytán Koczok László királyi főmérnök visszarendeltetett Eszlárra, s tutajok készítésére utasíttatott. Nagy mennyiségű kenyér is küldetett ki Nagyfalu és Eszlár részére. 26-dikán Tokaj és Szt.-Mihály közt a távirda-huzal megszakadt s a közlekedés megszűnt. Dobos főszolgabíró jeleuti Tokajból 26-áról: Daczára, hogy a gátak megvédve vannak, az áradás kerülő utakon a község nagy részét elborítja. A határ Hajnalostól Szt.-Mihályig a magaslatokon is egy tenger. Miután járásom összes községei ily állapotban vannak, kormánybiztost kérek. Egy 26-dikán kelt távirati jelentés szerint a közlekedésügyi miniszter megengedte, hogy a Rakamaz melletti két vasúti áteresz betömessék. 27-dikén délután Kassáról 240 katona, utász szerszámokkal T.-Luczra érkezett Dobos főszzlgabiró 26 dikán este a következőket táviratozta Szt.-Mihályról: Dadárál Polgárra menni nem lehet. T.-Lök kivül belől tele van vízzel, s a legnagyobb veszélyben. A népet nem lehet védekezésre szorítani, vagyon és mentés eszközöltessék. Legnagyobb az élelem, menhely és fáklya hiány. Szt.-Mihályról Dobra a katonaság a síz miatt nem mehet. Angyalossy Pál a központból kiküldött aljegyző 26dikán este Mándokról jelenti, hogy Apáthiban 40 ház van víz alatt, 21 bedűlt. Kenéz 14 ház kivételivel víz alatt van. Beniczky belügyminiszteri államtitkár 26-án táviratilag értesité Zoltán János alispánt, hogy a főispán távirati jelentésére a nyíregyházai adóhivatalt utasította, hogy az árviz károsultak rögtöni segélyezésére az alispán kezeihez, utólagos elszámolás mellett, 3000 forintot fizessen ki. Kabay, büdszentmihályi főjegyző 27-dikéről jelenti, hogy Tisza-Lökön a katonaság vízzel körül van véve, T. Lökkel a közlekedés teljesen be van szüntetve, Szt.M.hály és határa is veszélyeztetve van. Egy következő 27-diki sürgönyében már a veszély növekedését jelenti 8 azt, hogy a határ is már viz alá kerül. Az árviz Dada és Lök felől rohamosan ömlik Szt.-Mihály felé. Bild már részben az éjjel víz alatt volt. Gátvágás következtében a tíz a nánási rétnek vette útját, Lök felől azonban egyenesen Szt.-Mihálynak tart. Zoltán János alispán 27-én B.-Szt.-Mihályra ment s onnan a következő táviratot küldte: A helyzet kétségbeejtő, Löknek háromnegyed része viz alatt, a kath. templom félöles vizben, a nép élelmi szere fogytán. A viz itt is folyton árad, reggelre félő, hogy Bűdnek egy része viz alatt lesz. Komis tanyája összedűlt. A nép fejét veszti. Az ár Dada és Lök felől ömlik. Szaplonczay, Mármaros megye alispánja M.-Szigetről 27-dikén 8 ladikot küldött. A T.-Lókre rendelt katonák, utász szerek nélkül lévén, nem tudtak bejutni Lökre, csakis 28-án, miután előbb Kassáról ujabb parancsot kaptak, hogy a bemenetelt minden módon megkíséreljék. 27-dikén 2 mm. szabna, 200 darab kenyér, 1 mm. só és 21 mm. liszt küldetett T.-Lökre, Rikamazra pedig 100 darab kenyér és 1 mm. szalona Nagyfalu és Eszlár részére. Baross Gábor közlekedésügyi miu iszter 28-dikán a következő táviratot küldte Budapestről Zoltán János alispánhoz: Főjegyző tegnapi távirati kérelmére elrendeltem, hogy hatóság által Nyíregyházán feladott BüdSzent-Mihályra, Rakaraazra és nyiregyháza-unghvári vonal állomásaira hatóságra cziuizett élelmi szerek árviz miatt mától számított három napig gyorsáruként díjmentesen szállíttassanak. Intézkedjék, hogy kérdéses czikkek hatóság által hatóságra czimezve adassanak fel.* Az alispáni hivatal által a megfelelő intézkedés azonnal megtétetett. Hrabovszky Rudolf, a tiszai társulat választmányi elnöke 28-dikáról Kisvárdáról jelenté, hogy ott a vész megszűnt. 28-án az alispán a következő táviratot küldte: Biidszemtmihály, márcíius 28. Pontonok T.-Lökre megérkeztek, én délutáu ladikon Lökre megyek. Katonaság egy része által jött, a többi reggel Debreczenbe bevonul. A vész itt a községtől elvonulni látBzik, az ár Nánás felé rohan. De kaptunk még ezenkívül tizenhit forintot, amit ugy küldtek ki a szegény szinéaz uraknak, hogy ne fáradtak légyen hiába ide. Ez a tizenhat forint elvitázhatlan jogos tulajdonunk volt és mi a legokosabb dolgot véltük cselekedni, mikor hat forintért egy kocsit fogadtunk és pár perez múlva repültünk Sáp felé. Lemenőben volt a nap, mikor odaértünk. Balgha bátyánk olyan kitörő örömmel fogadott, hogy még az árvalányhajas kalapját is a földhöz vágta és nem lehetett panaszuak a fogadtatás ellen sem, melyben a nők részesítettek benünket. Juliska igazáu hercig egy teremtés volt. Valóságos természet gyermeke. Haja lágyabb volt B kis liba sárga pihéinél, szeme kékebb a búzavirág szir.nainál, a szólása meg olyan tiszta, mint fülemüle dalolása holdvilágos este. Kell-e mondanom, hogy beleháborodtam. Jól esett affektálnom egy kis blazirtságot, mely eltereli a szív vonzalmát a pipere báboktól és oda visz a természet ölébe. Hogy viszont szerelemre találok, oh abban nem is kételkedtem. Gyakorlot udvarló voltam. Juliska csókolni való gondossággal tisztított meg a portól és valósággal meglepett az a tisztaság, mely a szoba minden részében uralkodott. Megszólalt a konyhaszere'c kellemes zenéje. Pattogott a tüz, csengett a mozsár, a nyujtófa oda-odaverődött a gyúrótáblához és nagyokat vakkantott a Bodri, ha a sürgölődő háziasszony véletlenül a lábára taposott. Mi meg odabent iddogáltunk egy kis appetitoriumot és mire a vacsora elkészült, olyan rózsás hangulatban voltam, hogy képes lettem volna a keblemre ölelni akár Janszky generálist is. Hófehér volt az abrosz, ezüst az evőeszköz, ízletes a csirke-paprikáB, pompás a túrós rétes, a poharak összecsengtek és a bor meg a szerelem olyan mámorossá tettek, hogy a kezemben tartott csirkecombot elejtém.