Nyírvidék, 1888 (9. évfolyam, 1-53. szám)

1888-12-16 / 51. szám

II. Melléklet a „Nyirvidék" 51-ik számához. rentábilis. Aki ezen állitás igazságában kételkedik, pro­bálja azt megczáfolui egy kísérlet által: göbölyözzön le egyszerre egy munkában elernyedt és egy pihentebb marhát, legyen ezek takarmányozása s gondozása min. den tekintetben egyöntetű, tegyen aztán 2—3 hetenként próba méréseket B tapasztalni fogja, hogy midőn a pihen­tebb marhánál már néhány kilonyi 6uly gyarapulat ész­lelhető, akkor a lejárt marha az elfogyasztott takarmány után trágyán kívül egyebet még nem szolgáltatott 8 hízni akkor kezd, midőn a másik már végső rendeltetését ii elérte, azaz elfogyasztatott s ha ehez hozzávettük, hogy a kétannyi ideig hízó marha kétannyi takarmányt is fogyaszt, nem szükséges hogszjn fejtegetni, hogy mely marhának hizlalása lesz gazdaságosabb. A legöbölyözendő marha kiválasztásánál elkövetni szokott botlásokon kivül még egy másik mizériát is szük­séges használni ; nincs községeinknek olyan mérlegük, me­lyek segítségével marhiik súlyáról meggyőződhetnének a e miatt igen gyakran megcsalatásnak vannak kitéve. Azon közmérlegek, melyek nagyobb piaczainkon szere­pelnek, bár igen jó szolgálatot nyújtanak gazdakötönsé­gUnknek, azon ürt azonban, melyet a községi közmérle­gek hiánya okoz, még sem képesek elenyésztem. Csak akkor tudhatja a gazda positive mit ér — de ezt okvet­lenül tudnia kell — bízó marhája, ha tudomással bir aunak súlyáról, mert csak igy kerülheti el kufár mészá­rosok s kupeczek felültetését, kik bizony nem idegen­kednek a marhát fél áron is megveuni. hogy azután háromszoros árat nyúzzanak a husfogyasztó közönségen. Ez kétségkívül nagyon hasznos gescheft, de nem ám a gazdára vagy a közönségre, hanem a kupeczre s arra. akinek a mai nyomorúságos világban a legjobb dolga •an: a mészárosra. A gazdát megvédelmezni kufárok lelk^tlenségétól l a károsodástól a közhatóságok f-ladita. Minden köz­ségnek legyen egy marhamérlege, melyre a hizlaló gazda marháját bármikor felhajthatja s meggyőződhetik annak súlyáról; igy aztán nem lesz kénytelen elhinni azt, amit a gazda javát szivén nem hordozó mészáros a marha súlyára vonatkozólag állit, hanem a csalhatatlan mérleg fogja őt útbaigazítani arra nézve, hogy mit ér marhája mit lehet azért kérnie. S ha a legöbölyözéskor szintén megmázsáltatik a marha, tudomást szerez a gazda azon tanulságos körülményről ie, hogy melyik marhája mennyi hust, faggyút és zsirt termett az elfogyasztott takar­mányból. Ifj. Meskó Pál. GABONA-CSAItNOK. Nyíregyháza. 1888. deczember 15-én A. gabonacsarnoknál be jegyzett árak. Buza 10J kl. 6.40 Rozs > > Árpa > > Zab » > Kukoricza » K. repcze » Paszuly > Szesz íitk. Piaczi Borsó Lencse Mund liszt Zsemlye » Buza » 4 8) 4.7') 4.53 4.20 6 8 1) 5.10 5.00 4.60 4.25 7.53 —.52 árak. 1 kiló 24 kr 1 kiló 24 kr. 1 kiló 17 kr. » 16 kr. > 13 kr. Barua k. 1 kl. —.— Burgonya 100 kl. uj Marha bús 1 ki. Borjú hós 1 kl. Sertés » • » Disznózsír » » » Szalonna » » » Faggyü (ny rí) > » Zöldség > » Paprika » » Írós vaj 1 liter Kezet > » Széna 100 kl. Szlm. (tdk)> » Bikfa 1 kóbmtr Tölgyfa » » 12 2 00 40 40 40 68 64 20 5 80 —,6J 10 280 1.10 3.20 2.75 Felelős szerkesztő: INCZÉDY LAJOS. Kiadó tulajdonos: JÓBA ELEK. Nyilt-tér. HOFFMANN ADOLF FŰSZER- ÉS LISZT-KERESKEDÉSE ALAPÍTTATOTT 1865. ÉVBEN. Az ungvári kincstári niíiilialoiu országszerte legjobbnak ösmert liszt és dara készítményei friss minőségben és jutányos áron kaphatók; HOFFMANN ADOLF (329-?-9) kereskedésiben. Naponta friss élesztő. MEGHÍVÓ. LÖFFLER REZSÓ és BODÓ ALAJOS a budapesti nemzeti zenede klmiivelési osztálybeli növeudékei által Nyíregyházán, f. évi decz. hó 29-én (szombaton) ".esti 7 órakor ai ág. ev. fügj-mnaaiuia dísztermében r.ubtn a ftieym­na.inmi alap javára HANGVERSENY rendeztetik. MŰSORA: 1-só száin. Magyar Rhapsodia . . . Zimay. Zongorán előadja: Bodó Alajos. 2-dik szám. Hegedűverseny Ylottl. Elóadja : Löfjier Rettö. 3-dik szám. Ballade Chopin. Zongorán előadja: Bodó Alajos. 4-dik szám. Scénes de la „Ciarda" . . Hubay. Hegedűn elóadja: Löfjier Rezső. 5-dik szám. Tarantelle ...... Moskowsky. Zongorán elóadja: Bodó Alajos. 6-dik szám. Hegedűverseny Meudelsohn. Elóadja: Löfjier Rezső. Helyárak: I. rangú ülőhely I frt 50 kr, II. rangú üló­_____ hely I frt, állóhely 50 kr. Jegyek előre válthatók : Ferencxi M. ur könyvkerekedésében, Szopkó Alfréd ur gyógysz-rtáráliau és este a pénztárnál . HIRDETMÉNY. Van szerencséin a n. é. közönség becses tudomá­sára juttatni, hogy borraérési üzletemet beltér Hibján Dáuiel ur házában megnyitottam s ottan a legtisztábban kezelt fehér és vörös borok, ugysziute a legjobb minőségű rácz ürmös pontos kiszolgálásban kapható. Ajánlom továbbá kávéházi és ezukrászati üzletemet, hol is mindennemű lakodalmi tortik, sütemények, ezukorkák stb. megrendelés szerint ponto­san és jutányosán eszközöltetnek. Szíves pártfogást kér tisztelettel (401-1-3) Tolnay Sándor. xxxxxxxxxxxxxxxxxxxx I Karácsonyi ís ujéví 1 x X X i aj ándékoknah különféle dísünik és gyermek-játékok * flűs választétlian karüatók: X TAHY ISTVÁN * divatüzletében Nyíregyházán. H (390—f—X xxxxxxxxxxxxxxxxxxx toooooooooooooooo OLÁH GÉZA § ARANY és EZÜST ÉKSZERÁRUK RAKTÁRA O O Nyiregyházáu, városház palota. Q o Van szerencsém a nagyérdemű helybeli Q és vidéki közönség becses tudomására jut- Q OOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOO O Karácsonyfa-díszek. Q ra ra KARÁCSONYI és ÚJÉVI AJÁNDÉKOK sok ezer minŐ3égü kiállításban bel és külföldi gyártmányok feltűnő újdonságait ajánlja, továbbá gyermek-és esteli társasjátékok, pipere-és divat ­czikkek, csont és valódi tekenósbéka hajtűk (Scliilt­kroth), melltük nyakkendők, KALAPOK minden minőségben, albumok, necessairek Írókész­let, hangszerek és ezeu felsoroltakon kivül miudeu e szakmába vágó czikkek legolcsóbb árak s pontos kiszolgálat mellett kaphatók. Látogatást kér tisztelettel az „ELSŐ HYIEEGTHÁ2AI BA2ÁE" tulaj donosa, nagy-debreczeni utcza Palicz J. ur házában, Eger Márk fűszer-kereskedése mellett. O Legújabb játékszerek. O OOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOO XXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXX X X X __ w , _ X JOOOOOOOOOOOOOOOOOOO XXXKX*XKXX*KXK**XXXKXXXXXXXX*XXXXXXXXXXXX a karácsonyi és ujóvi ünnepekre újonnan felszereltem s mindennemű ajándékra alkalmas ékszerek nálam nagy választékban a legju­tányosabb árakban kaphatók. Javítások pontosan, jutányosai! és lelki" ismeretesen készíttetnek. ' A n. é. közönség pártfogását kéri tisztelettel aioíllKO jj(i f j FŰSZER-, LISZT- és ÁSVÁNYVÍZ KERESKEDÉSE NYÍREGYHÁZÁN Fábry Károlyné Imában, a takarélcpénztár helyisége alatt és a pazonyi ntczáu Király Sándor nr házában. Ajánlom a tisztelt czimü közönség becses figyelmébe dúsan berende­zett raktáramat miudennemű fűszerekből, valamint a legjobb minőségűnek bizonyult ungvári mümalllli lisztkészletenlet, különféle főzelékemet. Ajánlom továbbá friss töltésű ásvány- és gyógyvizeimet a legjutányosabb árszámitás mellett, u. m. : Bártfal, L.ilni, Biksziidi, Borszéki, Budai, Rákóczy és Ferencz József forrás, Budai Hunyady László forrás ós Viktória, Csizi jódviz, Czigelkai, Giesshiibli, Gleichenbergi, Halli, Ivándai, Karlsbadi minden forrás, Korit uiczai, Kronilorfi savanyúvíz, Lipiki, Marienbadi, Margit, Mohai Ágnes, Parádi, lto­hitsi, Boncegnói. Salvator, Seltersi, Szobránczi, Szulini, Polenai és | (364-4-4) OLÁH GÉZA ékszerész mely utóbbi túlhilmozott készlet következtében az általam legutóbb kibocsátott árjegyzék szerint rendkívül jutiuyos árban kapható. Midón még bátor vagyok az ásványvizekre nézve mágjegyezui, lnsy a jelentékeny forgalom következtében nálam rniudég a legfrissebb töltésű viz kapható. Készséggel vállal­kozom bármely más bel- és külföldi gyógyvizek és forrás termikek megrendelésére, melyek valódiságáért, kezeskedem. Tisztelettel Marsalko Lajos.

Next

/
Oldalképek
Tartalom