Nyírvidék, 1888 (9. évfolyam, 1-53. szám)

1888-10-28 / 44. szám

IN Y í B V I D É K» zott küldöttség meg állapodásai alapján dr. Meskó László tiszti ügyész készítette. — Bónis Barnabásnak, Szabolcsvármegye volt főispánjának temetése igen nagy részvét mellett ment végbe a mult szombaton Vnsen. A gyászoló család tagjain kivül a környékbeli intelligencia igen nagy számmal volt jelen a temetésen. Szabolcsvármegyét Miklós László főjegyző, Szikszay Pál főügyész és Bégányi Ferencz árvaszéki elnök képviselték, díszes koszorút helyezvén a vármegye tisztikara nevében a ravatalra. Ott volt a nyíregyházai kir. törvényszék elnöke Megyery Géza ur is. Nyíregyháza város nem képvisoltette magát a temetésen. — Esküvők. Hudák Károly helybeli köz- ég váltó tig,véd e hó 27-dikén tartotta esküvőjét Tolcsván Körtvélyessy Etelka kisasszonynyal. — Moesz Béla tart. houvéd hadnagy s Nyiregyháza város béke-birája e hó 28-dikán esküdött örök hűséget a helybeli ág. ev. templomban Jéger Luiza kisasszonynak, Jéger József gőzmalom tulajdonos leányának. — A nyíregyházai ipartestület november 1 én deldélelőtt 8 órakor saját helyiségében rendkívüli közgyűlést tart. Tárgy: a folyó évi szeptember 8. és 9-én tartott országos iparos értekezlet által elfogadott: »Orizágos iparos szövetsége alapszabályainak felolvasása és elfogagadása, esetleg a hozzá való csatlakozás iránti intézkedések megtételére, egy végrehajtó bizottság kiküldése. — Agarász-verseny. A szabolcsmegyei agarásztársulat elegy-agár versenyére összejövetelét, közgyűlését, agár beírásokat novemberhó 11 én este Nyíregyházán a nagyvendéglőben tartja. Az agarászatok az ezt követő napokon tartatnak meg. — Dij : E'.üst diszmű 400 frt értékben. — Furcsa! Ez volt a czime lapunk 39. számában egy újdonságnak, melyben arról az interpelláczióról volt szó, melyet Gaál Elek ur, a közigazgatási bizottság mult havi ülésén intézett a kir. tanfelügyelő úrhoz. Most, megkésve — azt a felvilágosítást közlik velünk, hogy nem a balkányi, hanem .biri i görög katholikus lelkészt illetheti a felhozott ügyben a felelősség, s hogy nem is annyira a t.-lelkész ur, mint inkább az interpellációban emiitett gyermek szülője volt a hibás. — Vitás kérdés. Nagy Miklós mihálydi-i körjegyzőt még ez év elején, januáriusban érte az a családi öröm, hogy gyermeke született. Rosz viszonyban lévén az ottani ev. ref. lelkészszel, nem akarta vele gyermekét megkereszteltetni. És igy történt, hogy — bár közben a gyermek születését a bába által a papnál bejelentette — az újszülött ma sincs megkeresztelve. A lelkész végre is a járási fószolgabiróhoz fordult ez ügyben, okul hozván fel azt, hogy e dolog a községben általános megbotránykozásul szolgál. A járási főszolgabíró pedig, minthogy tudomása szerint hasonló eset még nem történt, s elintézésére nézve még szabály nincs, az alispáni hivatalhoz fordult utasításért. — Feltört boros-pincze. A Herr Zsigmond nagyorosi utczai kefekötő inasai nem azért tanulták a kefekötő mesterséget, hogy sem hogy eszükbe ne jutott volna az a közmondás: iszik mint a kefe kötő. Megszomjaztak tehát ők is, s nem telvén egyébként, e hó 26-dikán éjjel feltörték a velők egy házban laltó Friedman Miksa borkereskedő pinczéjét s abból 50 üveg bort elloptak. A lopásra másnap reggel természetesen rájöttek, s minthogy a kefe-kötő inasok elmaradtak reggel a műhelyből, miudjárt rájok irányult a gyanú. Meg is találták Őket, mély mámoros álomban, melybe az ellopott bor egy részének elfogyasztása ringatta őket. Bevallották, hogy ők voltak a tolvajok, s most hűvösön ülnek. — A szabolcsmegyei általános tanító egyesület nyíregyházai járásköre az e nyár folyamán nyugdíjba vonult Gdovin János veterán tanító tiszteletére november hó második felében tánczmulatsággal összekötött ünnepélyt rendez. — Gyilkossággal és rablással vádolt Figeczki Pál és társai elleni bűnügyben a helybeli kir. törvényszék a jövő hó 12 dikére tűzte ki a végtárgyalást. E nagy érdekűnek ígérkező bünper tárgyalása több napot fog igénybe venni, mert 77 tanú van a végtárgyalásra megidézve.' — Családias jellegű tánczestélyeket fog rendezni a helybeli iparos ifjúsági egylet. Az első ilyen estély a jövő hó 3-dikán lesz, azután 17-dikén, deczember l-aejőn és 26 dikáu. A mulatságok, 50 krajezár beléptidij mellett az egyesületi helyiségben tartatnak. — Berzenkedő kondás. Mezősy Gusztáv gégényi földbirtokos Kalinics Mihály nevü kondása, azért, mert gazdája megfeddette, bottal támadt reá. Mezősy Gusztáv karjával fogta föl nz ütést, de igy is oly súlyos sérülést szenvedett, hogy 20 uapig kellett gyógykezelni, A törvényszék Kaliuios Mihály kondást súlyos testi sértés büntette miatt 2 évi fegyházra Ítélte. — Herbst úr ós leendő vejének komikus történetét beszéli el Tértesi Arnold összes munkáinak most meg jelent hatodik füzetében. A kitűnő iró, kinek írói működését sokan fZ'.al szeretik jellemezni, hogy sötét és pessimista, e novellában megmutatja, hogy az olvasók nevető idegeit is ugyancsak igénybe tudja venni. E novellában a mellett, hogy az egyes alakok pompásan és élethiven vannak jellemezve, csakúgy sziporkázik a szellem és a kaczagtató helyzetek egymást váltják fel. De a hatodik füzet, — ép ugy mint az eddigi füzetek, — még egy más novella közlését is megkezdi, s általán a változatosság és a gazdag tartalom tekintetében minden eddig megjelent füzetes vállalatot felülmúl. Finom velin papirosra nyomott három nagy ivet tartalmaz minden füzet, s ennek daczára még is csak 15 kr. Egész évre előfizethetni 7 frt 80 krért, negyed évre 1 frt 95 (ÍJ füzetre) a szerző nevére Dobreczenben. Az uj előfizetőknek az eddig megjelent füzetek egyszerre küldetnek meg, de megrendelhetni füzetenként való szállításra könyvkereskedés utján is. — Szükségesnek tartjuk megemlíteni, hogy az ingyon sorsjegyet a héten is kisorsolták az előfizetők között s ezúttal a szerencsés nyeró Reitzer Ferenczné Budapestről (Aradi utcza 52 sz. a.) — Gróf Vai Dániel »Magyarország története* czimü füzetes vállalata 4-ik füzete most hagyta el a sajtót. Megrendelések és előfizetések Debreczenbe, a »Magyarország Története* kiadóhivatalába (»Debreczeni Elleuőr* könyvnyomdája), czimezendők. Az uj előfizetőknek az eddig megjelent füzetek egyszerre küldetnek meg. A közönség köréből.

4

5*) A »Dabreczeni Ellenőr* és »Dabreczen* foljíó évi október 23 iki számáuak »Dalestély« ezimü ismertetésében, ugy látszik, czélzatosan az mondatik, hogy dalegyletünk Nyiregyháza városában „valódi nemzeti missiót teljesít". Ha ezeu kifejezd az összes dilegyletekre és általánosságban alkalmaztatik, akkor mi ezt készségesen magunkévá tesszük, de minthogy ezen missió teljesítése cakis egyletünkkel és illetve városunkkal szemben mondatott ki, s minthogy a legújabb időben országszerte a „nemzeti missió" kifejezés a „nemzetiségi"-vei összecseréltetik, minden nemes városunkat érhető félreértések kikerülése szempontjából, ki kell jelentenüuk, hogy városunkban az utóbbi szerint értelmezhető missiónak helye nincs és uem lehet, mert Nyiregyháza városa tiszta hazafiságának és független magyarságának, mióta fenn áll, minden időben fényes tanújelét adta. Kelt a nyíregyházi dalegylet 1888. évi október hó 24-én tartott közgyűlésében. Bencs Lászlő, Yirágh József, alelnök. jegyző. * * * Ugyanez ügyre vonatkozik még a következő nyilatkozat : Tekintetes szerkssztöség ! A »Dabreczeni Ellenőr* folyó évi október 23-iki számában a napi hirek rovata alatt közöltetett a debreczeni dalegylet által megtartott jubiláris dalestély lefo lyása is s daczára, hogy ezen közleményben a barátságból, szívességből és tisztán az ünnepély fényének emelése indokából, tehát anyagi haszon és önérdek nélkül, vendégként fellépett nyíregyházai dalegytet a szokás ellenére bírálat alá vétetett, mely bírálat legalább is merész fellépés Dobreczen város és vidéke müveit intelligenciájából a dalestélyen megjelent közönség ezreinek a nyíregyházai dalegylettel szemben többszörösen kifejezett s az egyletet örök hálára lekötelező kiváló tüntetésével szemben, s daczára, hogy ezen bírálat a teljesen érdek nélküli s a bírálatra kiválóiag jogosított egyéneknek előttem kifejezett véleményével homlokegyenest ellenkezik, ezen bírálatra — mert annak rugóját meglehetősen ösmerni vé lem — nem reflektálok s annak czáfolatába bocsátkozni nem akarok. Nem is szólaltam volna fel e czikk ellen s a bírálatot bíztam volna annak megérdemlett sorsára, ba nem volna aunak végén egy ritkított betűkkel szedett, e szerint czélzatos és öntudatos vád Nyiregyháza város s annak érdemes közönsége ellen, melyben az mondatik, hogy egyletünk a dal kultiválása által e városban „valódi nemzeti missiót teljesít". Ha.e czikk a Kongó állam, vagy a Himalaya hegyláncz tövéből, vagy holmi schulvereinos, jól értesült'német hírlapban bocsáttatott volna világgá, legfeljebb mosolyogni lehetne felette, de hogy a tőlünk 6 geográfiái mértföldre Debreczen fekvő város hírlapírója Nyiregyháza város közönségére nemzeti missionáriusokat akar küldeni, abba a városba, mely magyar hazafiságának, mióta megvan, mindenkor fényes tanúságát adta, hogy abba a városba, melynek hazafiságáról a legsötétebb elnyomatás idejében történt fényes adományairól a tudós akadémia, museum és nemzeti színház aranykönyvei örök bizonyságot tesznek, hogy abba a városba, melybe egyetlen tót hirlap sem jár s melynek elöljárósága, iskoláit feutartó egyházai mindea áldozatot elkövetnek, hogy a lakosságnak azon kis részét, mely nyelvére még nem egészen magyar, nyelvében magyarrá tegyék, hogy nemzeti missionáriusokat küldjön oda, hol más'nemzetiségű lakos egy sincs, csupán magyar, hát ehhez nem kell kommentár, ez a sajtó szabadságának szabadosságra való kihasználása. Minthogy pedig a >Debreczen« általam egyébként nagyrabecsült tek. szerkesztősége ugyancsak október hó 23-iki számában s dalestélyi referádájában szinte ezt mondja, legyen szives eme soraim közlésére. Még csak egyet! Ma, amidőn a »nemzeti« és >nemzetiségi* fogalmakat szereti a nagy közönség összezavarni s főleg midőn az anyanyelvére taián nem, de egyébként igaz magyar érzelmű embert éppen a született magyar bizonyos nemzetiségi féltékenységgel tekinti, szükségesnek tartottam e sorok megir.sát, szükségesnek tartottam, hogy urbi et orbi kimondjam, hogy arra, amit ma széles Magyarországon nemzeti missiónak tartanak s mely nem egyéb, mint a nemieti kérdés tisztázása, Nyíregyházán hála Istennek, szükség nincs s igy azon dalegylet, mely Debreczenben a testvér dalegylet iránti tiszteletének s barátságának adott testületi megjelenésével kifejezést, ilyetén értelmezett missiókat nem teljesített, de ne is teljesítsen soha! Nyiregyháza. 1888. október 24-én. Bogár Lajos, mint a nyíregyházai dalegyletnek a debreuzeni kirándulásra helyettesitett elnöke. ~*J Az^e rovat alatt közlőitekért nem felelős a szerkesztő. Csarnok. Két távirat. Az első. Isztiméri Sebestyén házánál annyi a cseléd, hogy elég lenne őrizetnek egy kissebbszerü határvárba. És a sokcselédü ur mégis maga rohan a távíró helyiségbe. Nem azért, mintha titkot akarna a villamosság szárnyára bízni, (ahány ismerőssel útközben találkozik, mindnek oda kiáltja a sürgöny tartalmát), hanem, mert az a büszkesége és becsvágya, mely ma hajnaltól datálódik, nem engedi, hogy ennek a hirnek a továbbításában rajta kivül más jár^ou el. A táviró-helyiségben épen sok a feladó. Minden asztal, minden kalamáris, minden toll el van foglalva s Isztiméri Sebestyénnek hosszú tiz perczig kell várakoznia. Leírhatatlan izgatottságban, hajszáit megőszitő türelmetlenségben várja, a mig sorra következik. A sürgönyfogalmazó börzeügynököknek és zsurnalisztáknak is elég sürgős ugyan a maguk dolga (ma vallott szint a miniszterelnök az északkeleti kérdésben s ma vett először szabad lélekzetet a börze két hétig tartó szörnyű lidéreznyomás után,) hanem Isztiméri Sebestyén urnák, az ő hite szerint fontosabb a hire, mint ez a sok külügyi és börze irkafirka összevéve. Az Isztiméri-dinasztiát kell ugyanis értesíteni, hogy terebélyes, ős családfájának legifjabb ága uj hajtást hozott, hogy a végelláoyosodásnak indult família egy urfival gyarapodott, bogy az Isztiméri czimer pelikánmadarának koronájához trónörökös született. Végre helyhez jutott. Egyik üres lapot a másik után rontotta el. Sehogy sem ment a szövegezés. Nem találta el azt a hangot, azt a stilt, mely méltó lenne az eseméuyhez, az Isztiméri névhez és a saját apai méltóságához. Egjik szöveg tulíágosan szófukar és rideg, a másik áradozó é-° érzelgő volt, a harmadikból nagyon is kiérzett az apai kényesség, a negyedik pedig táviratnak igen is bizalmasnak tetszett. Végre azt hitte, megtalálta a leghelyesebb formát, melyben a stil megfelel a tartalomnak, melyen minden benne volt, a mi kellett s mely világos, tiszta képet nyújtott az Isztiméri ház belügyi viszonyában felmerült, nagyszabású mozzanatról és ennek ifjú hőséről. »Zseni ma reggel öt és fél órakor fiút szült. Sokat szenvedett és nagyon gyönge most is, de boldog, hogy fiút adhatott a családnak. Fiamnak Pál lessz a neve, a nagyapja után A keresztelő e hó huszadikán, délelőtt tiz órakor. Jöjjetek mindnyájan. Fiamnak sötét-kék a szeme, külömben egész Isztiméri; gyönge ficzkó, de majd megerősödik a két dajka tején. Jöjjetek és lássátok — Sebestyén.* Úgy goudolta, hogy eunél kevesebbet távirni: bűnös mulasztás lenne az atyafiság iránt. A mi a táviratban nincs meg, azt megtudják a keresztelőn. A legifjabb Iiztiméri orrát, fülét száját s egyéb testi felszereléseit egy rövid táviratban úgy sem lehetne kellően méltatni. Hadd lássák azokat a saját szemükkel. Isztiméri Sebestyén odavitte a beirt lapot a rácsozathoz s amint benyújtotta azt a szolgálatot tevő tisztviselőnek, egy halvány arczu, komoly, ifjú nőnek, megakadt a haug a torkáu s megzavarodva a fejébe szaladt vértől, vörösen állott ott a nyílás előtt. A nő ugy nézett a férfire mint száz más feladóra, talán valamivel még közönyösebben. A nyilvános hivatalműködök kipróbált nyugodtságával vette át a lapot, gépiesen, mondhatni unatkozó egykedvűséggel kezdte számlálni a szavakat. A nap fölé hajlott arczból csak a szép, okos, sima homlok látszott, melyot az olvasás alatt hirtelen égő pirosság futott el. Isztiméri Sebestyén szeme látta azt a fellángolást és ismerte a gondolatot, mely e fűzbe borult homlok mögött támadt e pillanatban. És sápadt mint a kit súlyosan vádolnak, mint a kit a vád lelkén talál s mint a ki nem tud mentségül felhozni semmit, de semmit. A nő készen volt az olvasással. Mikor fölemelte arczát, halvány volt, mint előbb s szemei végtelen fölsemvevéssel néztek a férfi arczába. — Ötveunyolcz szó. A czim azonban hiányzik. Hangja üzletiesen száraz akart lenni, de lágy, kedves volt természeténél fogva. — Több czim alatt óhajtanám ugyanazon szöveget küldeni, szólt Isztiméri, hangja remegését nem tudva palástolni. — Tessék felírni. Isztiméri felirta a czimeket. A nő ezalatt egy másik táviratot vett föl, számlált, pénzt váltott, nyugtázott, olyan fegyelmezett pontossággal, mintha nem lenne tőle kél lépésnyi távolságban az az ember, a ki annyit vétett ellene, ameunyit önző, haszontalan férfi véthet bizó, hivő odaadó nő ellenében. Mikor Isztiméri elé leszámolta a nő a bankjegyből visszajáró pénzt: a férfi, a mint szemei a kicsiny, formás kézre tapadtak, a miket egykor csókjaival halmozott el, arany karikagyűrűt pillantott meg az egyik ujján. A gyűrű megpillantására föllélekzett. Ah tehát ő is! ... A bűntudat súlyából, mely lelkére nehezült, sokat elvett e gondolat. Nincs tehát elhagyatva; van társa, vigasztalója, a ki elfeledteti azt a multat, a ki uj lángot gyújt a hamvadt szíiben s friss rózsákat fakaszt csókjai nyomán a halvány arezon. Talán jobb is, hogy igy történt! Ki tudja? Hányszor esik meg, hogy két fiatal csak addig lángol egymásért, mig a lángok az elválasztó korlátok fölégetésében tápot találnak. Mikor nincs többé semmi korlát, a két láng egymásba csap s addig emészti egymást, mig füsté, hamuvá semmisülnek. Igy bölcselkedett Isztiméri Sebestyén, mig összeszedte pénzét; e megnyugtató, önző bölcselkedés közben csak az az egy nem jutott eszébe, hogy a leány szegény volt, szépség és erény volt mindene és e mindent egy önfeledt órában átadta neki s csak későn tudta meg, hogy kincsei tolvaj kezekbe kerültek. A tolvaj, mint a tolvajok rendes szokása, az orzái után kereket oldott s a szegény károsult téphette haját. A nagy lopás óta nem látták egymást. A véletlen most hozta őket össze azóta először. A tolvaj boldog ember, f

árj, apa, és boldogságával táviratban dicsekszik. A károsult még mindég szép, még mindég szegény, de mátkagyűrűt visel az ujján, tehát boldog is lehet a mult daczára. Isztiméri, mialatt pénzét elhelyezi, tűnődik, hogy ne szóljon-e pár szót egykori kedveséhez. Egy hírlapíró azonban, kinek sürgős a dolga, elébe furakodik s elfoglalja a nőt, kire nézve, attól kezdve, hogy uj táviratot vett át, Isztiméri nem létezik többé. Az üzlet véget ért; egy tekintete sincs többé a férfi számára, a távozás közben hiúságában sértve, de ludas lelkiismeretében nagy megnyugvással konstatálja, hogy ez a nő, aki majd meghalt utána, felejtett és megvigasztalódott. . . . Pedig nem igy volt. Az igazság az volt, hogy a nő férjhez ment, a hogy csalódott szegény leányok szoktak férjhez menüi; szerelem nélkül, az élet, a gond kényszerétől hajtva... Talán felejtett, de nem vigasztalódott.. . A második. Üres volt a táviró helyiség, mikor Isztiméri Sebestyén ismét megjelent ott. Ds nem az az Isztiméri, a ki tiz nappal előbb járt itt spai szívének büszke örömével. Az a tiz nap egészen lesoványitotta, megvénitette. Homloka sápadt volt, szems fénye magtört, szája körül ott