Nyírvidék, 1888 (9. évfolyam, 1-53. szám)

1888-07-01 / 27. szám

szólalkozott vejével. Dühösen vált el tőle s újra lefeküdt a ház alá. Késő éjjel fölkelt s megint az ólba ment. Veje ott aludt az ajtó küszöbön. Cseres előbb öklevei inert két ütést Olajos fejére, mire ez bizonyára azt gondolva, hogy valamelyik ló rúgta meg, beljebb húzta fejét bundajaba s pár perez múlva nyugodtan aludt tovább. Cseres latva, hogy szándéka végrehajtásához erősebb eszközre van szük­sége felragadta az ólajtót támasztó bunkót, s azzal vejet egymás után kétszer főbe ütötte. A második ütésre Olajos mozdulatlanul nyúlt ki a földön : meghalt. Cse­rés erre lábánál fogva kihúzta a holttestet az udvarra, ott szánra tette, guzsveszókkel lekötötte, s befogva a lovakat, elindult vele a legelőkön át, a falut megke­rü've A zsidó templom táján a Tiszához h.j.ott, s a meredek partról a holttestet a Tiszába lökte; hogy prdig esetleg árulója ne legyen, utána taszította a szán­kát is. Olajos Miklós holtteste nem is került elő a Ti­szából. De a gyilkosságnak nyomára vezettek az istáló falán fölfedezett véres nyomok s a szánkó, melyet Tisza dadán fogtak ki a révészek a Tiszából. A vizsgálat fo­lyamán Cserés beismerte tettét. A szerdáa megtartott végtárgyaláson azonban teljesen visszavonta vallomását, kínzást emlegetve. Mikor azonban a tárgyalás alatt a terhelő tanukra került a sor, s ezek — határozott vallo­másaikkal — szembesítettek vele, megtört az öreg csökö nyössége, s beismerve a büntettet, apró részletekig min­dent elbeszélt. A tanúk között volt a felesége is, az a hires Cserésné, ki a t.-eszlári pör tárgyalása alkalmával olyan nagy feltűnést keltett azzal, hogy egészen jól beszélt zsidóul. Hrabovszky Aurél kir. alügyész, a közvád képvise­lője, kötél által való halált kért a gyilkos fejére. Ezzel szem­ben a vádlott védője: Imre János ügyvéd fölmentést kért azon az alapon, hogy az állítólag megölt Olajos Miklós hóltteste nem kerülvén meg, a gyilkosság elkövetésének tényét még a vádlott beismerése sem állapíthatja meg. A kir. törvényszék — megalakulva Nagy Lajos eiuök lete alatt Kunfalvy és Bige szavazó birokból, Cserés Sándort gyilkosság bűntettéért életfogytiglan való fegy­házra ítélte. Ez ítélet ellen Hrabovszky kir. alügyész, s némi habozás után Cserés is felebezett. — Villámcsapás — emberhalál. Megrendítő sze­rencsétlenség történt a mult hó 29-dikén Bulyon. Nagy vihar vonult el e nap délutánján a község felett, s egy villámcsapás, beleütve egy gazdaember házába, azt fel­gyújtotta. Az orkánszerü szélben a lángok csakhamar a szomszédos házakra is átcsaptak, s rövid idő alatt kilencz épület állott lángban. Sipos ref. tanitó, ki ele­jétől kezdve nagy erő megfeszítéssel vett részt a men­tés munkájában, nemes buzgalmában behatolt egy égő házba, mely ugyan e pillanatban leszakadt, s Sipost tüzes romjai alá temette. A szerencsétlen ember a lán­gok közt lelte halálát. Sipos 30—32 éves ember volt, nős, 2 gyermek atyja, s egyike volt a ref. egyház leg­jobb megyebeli tanítóinak. Gyászos esete a legmélyebb részvétet kelti fel. — Esküvő. Máthé György, a helybeli ág. ev. gim­náziumi tanára e hó 30-án vezette oltárhoz az ág ev templomban Nádasy Szeréna kisasszonyt, özv. Nádasy Lajosné leányát. — Az egyetemi ifjak julius 7 iki sóstói nyári táucz ­mulatságát illetőleg ismételve tisztelettel kéretnek fel mind­azok, kik meghívóra igényt tartanak s azt tévedésből nem kaptak, szíveskedjenek ezen, valamint bármely másügybeu is a rendező bizotság irodájához fordulni (Nyíregyházán, szarvas utcza, 6. sz. a.), hol ugy levélbeli mint személyes megkeresésre készséggel ad felvilágosítást a rendezőség. Tudatjuk egyúttal t. olvasóinkkal, hogy a rendező bizott­ság érdekes meglepetésekkel kíván kedveskedni: díszesen és ízléssel kiállított női tánczrendeivel. s egyik érdemes tagja által épen ez alkalomra irt táncdarabbal. Az egész mulatság alatt Benczy Gyula elismert kitűnő zenekara szolgáltatja a bufelejtőt és talpalávalót. — Hadgyakorlatok a vármegye területén. Juuius hő 30-tól juliushó 10-éig Debrecenből kiindulva egyrészt Ungváron, másrészt Munkácson át az ország határáig, tehát Hajdú, Szabolcs, Ung, Bereg, Ugocsa és Szatmár megyék területén egy honvédlovas hadosztály keret gya­korlatot fog tartani, ós abban egy tábornok, 26 törzs és 52 főtiszt, továbbá 144 főnyi legénység és 290 ló fog résztvenni. E gyakorlatok julius 1 tői a vármegye terü­letén fognak keresztül vitetni, és pedig julius 1-Bején Nyir-Adonyban, 2-dikán Nyírbátorban, 3 dikán Nyir­Madán, mig a kikülönített csapatok feladatukhoz képest a megye területén, 4- ós 5-én pedig az egész csapat Máudokon összpontosittatik. Zoltán János alispán a gyakorlatoknak akadálytalan keresztülvihetése czéljából az illető községek elöljáróságait utasította, hogy a szük­séges elszállásolások, előfogatok kiállítása s a legénység­nek átvonulási étkezésben leendő részesítése tekiutetében intézkedjenek. — A vesztegető. Megemlékeztünk már róla, hogy Figeczki Lajos nyíregyházai lakos 30 frttal megakarta vesztegetni Kerekréthy Miklós főkapitányt, oly czólból, hogy az neki annak fejében bizonyos szolgálatokat, te­gyen. A főkapitány a 30 frtot átadván a polgármester­nek, ez Figeczki Lajos ellen már megtette a bűnvádi följelentést. — Rizsák Mihály pthrügyi lakos bűnügyében, ki egy oda rálő bérlő sáfárját, amiért az bérének egy ré­szét visszatartotta, agyonverte s pénzétől és órájától megfosztotta, a napokban érkezett le a kir. tábla ítélete, helyben hagyva a helybeli kir. törvényszék ítéletének azt a részét, amely szerint Rizsák Mihály 20 évi fegy­házra ítéltetett, megváltoztatva azonban a minősítés tekintetében, amenyiben a bűntényt szándékos emberölés helyett gyilkosságnak és rablásnak minősítette. — Zene a vasútnál. A jövő héttől kezdve minden va­sárnap és szerdán délután 5-től 8 óráig Benczy Gyula zenekara játszaui fog a Herez-féle vasúti vendéglőben, Sáray Elemér vezetése alatt. — »Budapesti Hirlap.* A >Budapesti Hirlap*nak a hazai müveit olvasó közönség vetette meg alapját. A lap eleitől fogva megértette a magyar közönség szelle­mét; minden pártérdek mellőzésével küzdött nemzetüuk az fajunkért, ez egyetlen jelszóval: magyarság! Viszont és ország legkiválóbb intelligenciája is azonosította magát u lappal, felkarolva azt oly módon, mely páratlan a magyar újságírás történetében. A hazai sajtóban máig a legfénye sebb eredményt a »Budapesti Hírlap* érte el; legnépsze­rűbb, legelterjedtebb lapja az országnak. A külső óolgo; zótársak egész Beregén kívül, a szerkesztőségnek annyi belső tagja vau, amennyivel egy magyar lap sem dolgozik; minden rovatit külön vezető gondoz, a helyi tudósítókon kivül, a kik a nap történetét írják. Minden fontosabb bel- vagy külföldi esemény felől rendes levelezőn kívül saját külön tudósító értesít közvetlenül; a távirati szol­gálat immár oly tökéletesen van berendezve, hogy elmond­hatjuk: nem történik a világon semmi jelentékenyebb dolog a nélkül, hogy a ^Budapesti Hirlap* arról rögtön ne adjon hü és kimerítő tudósítást. A »Budapesti Hírlap* politikai czikkeit Kaas Ivor báró. Rákosi Jenő, Balogh Pál irják más kiváló hazai publicistákkal, hívem a lap független, magyar, pártérdekeket nem ismerő szelleméhez. Politikai hírei széleskörű összekötetések alapján a leg­bizhatóbb forrásokból Bzármaznak. Az országgyűlési tu­dósításokat a gyorsírói jegyzetek alapján szerkesztik. Magyarország politikai és közélete felől távirati értesíté­sekkel látnak el rendes levelezők, minőkkel minden város­ban. sőt nagyobb községben is bír a lap; a ^Budapesti Hirlap* távirati tudósításai manap már teljesen egy fo­kon állanak a világsajtó legjobban szervezett hírszolgála­tával. Európa összes metropolisaiban Londoutól Konstan­tinápolyig saját íudósitók vannak, a kik ugy az ott tör­ténő eseményeket, mint az elektromos dróton oda futó hireket rögtön meg.áviratozzák. A küllöldi rendes tudó­sítókon kivül minden fontosabb esemény felől a szerkesz­tőség külön kiküldetésü tagjai adnak gyors és bő értesítést. A »Budapesti Hírlap* e célokra baronkint oly összeget fordít, mint a mennyi ezelőtt előtt 10 évvel még egy-egy hirlap egész költségvetése volt; de sikerült is elérnie, hogy ma a legnagyobb, leggyorsabban értesü'ő organuma a sajtónak. A »Budapesti Hirlap* tárczarovata Teleki Sándor gróf, Tóth Béla, Rákosi Viktor (Spilusz) és több kíválóirók közreműködése mellett, a lapnak egyik erőssége s mindig gondot fordít, rá, hsgy megmaradjon előkelő színvonalán. A napirovatokat kitűnő zsurnaliszták szer­kesztik s a helyi értesülés ismert legügyesebb tudósítókra van bizva, Rendőrségiés törvényszéki rovatai külön külön szerkesztői a fővároz sötét eseményeit is mindig oly hangon tárgyalják, hogy a »Budaposti Hírlap* helyet foglalhat minden család asztalán. A közgazdasági rovat­ban a magyar gazda, birtokos, iparos, kereskedő megta­lálja mind a2t a mi tájékozására szükséges. A regény­csarnokban csak kiváló irók legújabb műveit közöljük. Az előfizetés föltételei: Egész évre 14 frt, félévre 7 frt, negyedévre 3 frt 50 kr., egy hóra 1 frt, 20 kr. Az elő­fizetések vidékről legczélszerübben yostautalványnyal esz­közölhetők következő czim alatt ; A »Budapesti Hírlap* kiadó hivatalának, IV. kerület, kalap utcza 16 szám. — Plaisot kisasszony a czime a Singer és Wolf• ner budapesti kiadók által oly gondosan összeállított »Egyetemes Regénytárt legújabb kötetének. Lármás és csilogó tulajdonok nélkül való, de annál mélyebb és ala­posabb író e kedves regény Bzerzőj): Mvrio Uchard, ki nemesen egyszerű irói egyéniségét egyiránt távol tudta tartani szenzácziót hajhászó kalaudos regények, és az élet csúfságaiban gyönyörködő naturalizmus irányától. Nem azt jeleuti ez, hogy Uchard nem a való élettel foglalko­zik; sőt inkább, csak is ezzel, de ízlése az élet szép ol­dalai felé hajlítja, a mi semmit sem von le jeilemfestő és leíró képességének tökéletességéből. Maga a mese hiján van miuden terjedősségnek, egységes és egyszírü, de an • uál érdekesebb és vonzóbb, a kibonyolitás pedig meglepő és kielégítő. A fordító, Fái Béla, azon volt, hogy a for­dítás az eredeti egyszerűségének a benyomását tegye. A kötetet, mely az ^Egyetemes Regénytár* legjobbjai közé tartozik, kétségkívül örömmel fogja fogadni a derék vál­lolat közönsége. Ára csinos piros vászonkötésben 50 kr. — Tisztelettel figyelmeztetjük t. olvasóinkat a mai számuuk hirdetési rovatában megjelent Fairbanks-féle hirdetésre. A közönség köréből/) Kell-e kövezet vámot fizetni? a sóstói uti vámnál akkor, ha valaki, p'sldául Nagy­Kállóból jövet, s a vámpénzt a nagykállóí-uti vámnál megfizetve, Nyíregyházáról kimegy a Sóstóra 8 onnan viszajön Nyíregyházára ? Ha kell, miért nem alkalmazza ez eljárást a városi hatóság a többi vámoknál is, s ha nem kell, miért tűri azt a visszaélést, hogy a Sóstói uti vámnál, más vámso­rompónál egyszer már vámpénzt fizetett vidéki embertől, újra vámpénzt követelnek. Egy vidéki lakos. *) E rovat alatt közérdekű fölszólalásokat díjtalanul közlünk. Csarnok. Gyermek-fotográfiák. Gizike. Hat éves val°k. Hat éves és először szerelmes. Szerelmem tárgya egy öt éves szöszi pöszi lányka volt, kinek gyönyörű göndör szőke fürtéi, nefelejts kék szemei éa puha fehér kacsot voltak. És milyen kellemes társalgó volt. Együtt vágtuk az ábé-abot befelé. Szünet alatt pedig, mikor én illatozó szivar helyett a tentás végű tol­száramból eregetém a bodor füstfellegeket, azalatt ő po­gácsát gyúrt a délben kapott kenyértésztából. Mialatt ily házias dolgot végzett, az ő édeskés sely­pitésével előadta, hogy szüleinek milyen barbár tervük van vele. Nevelőnőt akarnak belőle minden áron faragni. Pedig abból paszuly se lesz 1 mondá csípőre tett kezekkel. No az volna még csak derék, ha az ő szép ábrán­dos nefelejts kék szemeire pápaszemet illesztene, aztán kötéssel kezében tömné befelé valami üresfejű gyerekbe a tudományt. Hogy is ne! Azt én nem engedhetem! De mondják csak, engedték volna önök az én helyzetemben. Egy ennivaló szőke lánykából erőszakkal egy kiáU hatatlan nevelőnőt faragéi. Ah! ez hallatlan, ez minden kegyetlenséget felülmúl. Le is beszéltem őt erről a szisztémáról.Vagy színésznő legyen vagy kötéltánczosnő. Én pedig színműíró, kötéltáncos, vagy pedig mé* zes-kalácsos leszek. Tervünk kivitelében csak a tanitó ur mogyorófa pálezája gátolt, máskülönben aligha meg nem szöktünk volna az akkoriban ott időző >Paprika Jancsi*-féle cse­pűrágó társulattal. A dolog következőkép történt. Már a >z* betűnél tartottunk, de Gizike sehogysem tudott megbarátkozni a mássalhangzókkal. Ennek az lett a vége, hogy a tanitó ur kegyetlenül megmustrált mindkettőnket, s hazakurgatott, azaz ő egye­nesen a pokolba küldött bennünket, hanem mi jobbnak láttuk egy stáczióval elébb megállaui. Haza is mentünk, azaz dehogy, vagyis — no nem épen, hanem a kertbe menekültünk, s ott véd- és dacz­szövetséget kötöttünk. Annál a hebehurgya tanítónál többet nem tanulunk, ez volt a tanácskozás eredménye. Aztán meg is pecsételtük csókokkal illendókép ezt a vérszerződést. Vége hossza nem lett volna ennek a menyei tör­vényhozásnak, ha egyszerre, — óh irgalom atyja ne hagyj el — mint valami kétfejű sárkányt nem láttuk volna be* rontani az udvarra a tanitó urat. Az édes anyám követte őt. Egyenesen a Gizike mamájának a szobájába tartott Nagy sietséggel felmásztunk az orgonafára, s onnét kandikáltunk ki a küszöbre. Egyszer csak mint egy fejvesztett ember rohan ki a tanitó ur, nyomában a Gizike mamája, meg az édes apám. A következő párbeszédet hallottam: — Nem hihetem, hogy ő tette volna ! mondá atyám 1 — De tessék kérem megnézni. Én csak ismerem a tanítványaim kézírását. Megértettem, hogy mi történt. Gizike az alatt, mig a tanitó ur a konyhában kot­nyeleskedett, bepingálta a tökfedőjébe: »s:amár*. Gizike reszketett mint a nyárfalevél, én pedig ne­vettem, hogy majd kipukkadtam. De hát mi lesz ebből. Ha ki nem valjuk szépszerével, nem kapunk mézes kenyeret, sem pedig fekete retket uzsonára, azt pedig nem adom a tanitó ur tizenhat olyan kopott kalapjáért sem. — Maradj veszteg Gizike, mondám és óvatosan nesz­telen lekúsztam a fáról. Már akkor kifőztem magamban, hogy mit teszek. Azt hiszik önök, hogy gyáván megszöktem. Csalód­nak kérem. Fütyörészve lépdegéltem a csoport elé. Atyám eli­be m jött és illedelmesen hatalmába kerítette a fél füle­met ugy, hogy kínomban a csillagokat lerúgtam volna az égről, ha tudniillik lábam alatt lettek volna. Gyere csak te gaz kölyök ? Hát miféle csínt követ­tél el, te garaboncziás ? Én . . . én . . . szabadkozék, apa, becsületemre, hogy egy fél retket se loptam 1 — Nem is arról van itt szó? Iamered ezt a kalapot? — Hogyne, hisz ez a tanitó ur kopott kalapja ! Püff neki, azt fogadom, hogy a lába kis ujáig elvörösödött. — Te írtad bele ezt? He? — Én? én hát! — Te? kérdé apám és egy csipetnyit húzott a fülemen. — Miért? — Mert nem volt papirosom, osztég valahová csak kellett írni 1 — Hát arra való a kalap ? — Az igaz, hogy nem arra való, de a tanitó ur úgyis másat akar venni, hát gondolám, nem változtat az semmit. — Tudod-e, hogy ez a legnagyobb vakmerőség I Nem én ! Már most fiam a te persely pénzedből megveszszük a kalapot ! — Azt a rongyos kalapot! Éa nem bánom, da az még szemétdombra se lett vőn jó! mondám én pitye­regve. — Hohó? — Én nem bánom ! A tanitó ur pedig ebbe a kitűnő ítéletbe bele nyu­godva, Gizike mamájától bocsánatot kért és ügyetlenül kezet csókolván, a kapu felé vette útját. Mikor már a kapunál volt, uevetve kiáltottam Utána : — Hihihi, azért se én írtam? Nem is én írtam ! A tanitó ur visszafordult. — Hát ki? — Azért se én irtam, nem bánom, most már ki­váltam, hogy Gizike irta, mert neki nem kell megfizetni, mert nincs peraelypénze. Hihihi, azért se én irtam. Gizike pedig majd lepottyant a fáról ijedtében. — Hol van az a rosz lány? kérdé Gizike anyja, — Mama . . . mama, nem idaz . . . nem idaz. . . . — Hol vagy te kis haszontalan! — Pisti feltett a fára! — Jöszsz le te haszontalan! — Iden ... de nem tudok. Mikor levették a fáról, töredelmesen bevallotta, hogy ő irta, de én késztettem, én vettem őt rá. Mindegy volt. Gizikén elporolták kissé a karton ruhácskát. Annyi baj legyen 1 Csakhogy a kalapot nem kellett megvenni az én perselypénzemből. Igy bomlott fel a véd- ég daezszövettség. Gizike engem »utálatosnak< tartott, én pedig őt »kiállhatatlannak* ; egyébb tehát nem maradt, mint sza­kítani egymással. Szakítottunk is, mert őt beadták az apáczákhoz, én pedig tovább is csináltam a bodza sipot, meg a ma­dárlépet.

Next

/
Oldalképek
Tartalom