Nyírvidék, 1888 (9. évfolyam, 1-53. szám)

1888-04-15 / 16. szám

.,N Y I BV X » É K.« 3,088. K. 1888. Szabolcsvármegye alispánjától. 1000. , A fószolgabiráknak, Nyíregyháza varos polgármesterének és a községek elöljáróinak. A n>irb°lteki szülésznői állomás be öltésére vonatkozó pályázati hirdetmény szabályszerű közhírré tétel végett tudomására hnzatik. Nyíregyháza, 1888. márczius 17. Alispáu helyett: Miklós László, főjegyző. Ad. 250/88. K. Pályázati hirdetmény. Szabolcsmegyében kebelezett Ny.-Béltek községben a szülésznői állás betöltésének határideje f. évi április 19-ére Ny.-Béltek községházához kitüzetik; felhivatnak mindazok, kik ezen állást elnyerni óhajtják, miszerint kellőleg felszerelt kérvényeiket a községi elöljárósághoz legkésőbb f. évi április 18-ig adják be. Javadalmazás: évi készpénzfizetés a községtől 50 frt, minden betegtől 1 véka gabona és 60 kr, a vagyontalanoktól semmi. Ny.-Béltek, 1888. márczius 9. Torma Sándor, Penyige Sándor, jegyző. (P. h.) főbiró. A vízszabályozás. Varus, add vissza légióimat! Igy kiáltott fel kétségbeesve a hatalmas római császár, midőn a teutoburgi erdőnél a megvert légiók romjait megpillantá. Mi is igy kiáltunk azoknak, kiknek az annyiszor magasztalt tiszaszabályozási nagy művet köszönhetjük. Aki ismerte a magyar alföldet a Tisza szabályozás előtt, és látja ma, az bizonyára nem fog az ujongók sorához csatlakozni. Akkor költség nélkül, végtelen kövér mezőkön óriási gulyák legeltek, vizeinkben, mint mondák, több volt a hal, mint a viz, — s ma, hogy Magyarországon az állattenyésztést előmozdíthassuk, külföldről kell drága tenyészanyagot importálnunk, a budapesti hotelekbe pedig Ausztriából és Stiriából szállítják a halat. Nem mese beszéd ez, kár lenne rajta mosolyogni. Azok, kiknek ma ezer meg ezer hold vetésük fekszik az iszapos ár alatt, s kik napok óta folytatott élet-halál küzdelem közben minden pénzüket s ráadásul egészségüket is oda áldozták, hogy megmenthessék életüket, s kiknek házaik most omladoznak össze oly kétségbeejtő recscsenéssel a szél által korbácsolt hullámok csapásai alatt: azok bizonyára nem fognak áldást mondani azokra, kik e sorsot idézték fel reájuk. „Megcsaltatok, azzal biztattatok, hogy földeinket az árvíztől mentesítitek, belefektettük nehéz szerzeményünk gyümölcsét, viseltük az ármentesitési költség folyvást nagyobbodó terheit, viseltük az azon az alapon ránk rótt adókat, hogy szántóföldül használható földjeink vannak, és mégis az árvíz hömpölyög ott, ahol mi vetettünk és építettünk, s amelyért, mint mívelés alá vehető területért, az adót már előre behajtották rajtunk." Így szól ma a Tisza, Szamos és Kőrös mentén, kétségbeesve és átkozódva a nép, melyet neháuy ember könnyelműsége, felműveltsége és kapzsisága ily sorsnak dobott elébe. Yaljon ki fogott volna a Tiszaszabályozáshoz, ki egyezett volna bele az ezzel járó óriási terhek viselésébe, ha előre megmondták volna az illetőknek a szakemberek, hogy „de legyetek aztán rá készen, hogy ahova ti egy évtizednek 8—9 éve alatt óriási munkával mezőgazdasági kulturát fogtok meghonosítani, azokat minden 10 év alatt egyszer el fogja pusztítani az árvíz, s a következő 8—9 évre aztán megmarad csak az általunk zsebre rakott vízszabályozási költség és a felemelt adók terhének viselése." Vagy nem-e ez az eredmény? A szakismeretek véghetetlen csekély mérteke kell ahhoz, hogy belátható legyen, hogy először is oly vidéken, minő a magyar alföld, s oly vizeknél, minők a mi Tiszánk, Szamosunk, Kőröseink stb, az a szabályozási mód, melyet alkalmaztak, csak ahhoz a telhetetlen zsugorihoz illik, aki midőn már mindenkit kifosztott, akit csak kifoszthatott, épen összegyűjtött kincsei által okozza a maga vesztét. Mert bizony nem nehéz belátni, hogy, ha egy oly belterületen, melyről a víznek elegendő természetszerű lefolyása nincs és nem lehet, ha a folyam felső vidékén levő áradási területeket teljesen elzárjuk előle: ez által csak azt idézhetjük elő, hogy annál inkább a folyam alsó szakaszain levő vidékek nyakába zúdittatik az egész áradat vize. Hol vannak most azok a szakemberek, hogy megmentsék Szathmár, Szabolcs, Békés, Heves, Jászj nagykun vármegyék lakosságát! A/.t irják több vidékről, hogy oly helyeken, hol ezelőtt ember emlékezet óta sohasem volt árvíz, most ezer és ezer holdnyi vetések állanak viz alatt; oly helyeken, melyeket a Tisza és más folyók kiöntései ellen teljesen védenek a roppant költségen emelt gátak, még sincs emberi hatalom, mely megvédje őket a belvizek pusztításai ellen. Ilyen területi viszonyokkal biró országban kellett tehát ezt a szabályozási rendszert alkalmazni? A leczke későn jött, de annál keserűbb, mert még az a reménységünk se lehet, hogy jövőre biztosítani lehet valami módon Magyarország tiszta magyar lakosságát a mostanihoz hasonló katasztrófának ugy lehet évtizedenkint még erősubb mérvden történő ismétlődései ellen. Csak kezdjük aztán majd ismét újra, illetőleg folytassuk tovább elzárni az oly területeket vizeink kiöntései elől, melyeket azok minden csak kissé nagyobb mérvű hóesés és hóolvadás esetén el szoktak borítani. Csak tegyük bolonddá továbbra is azokat a szegény embereket, akik természetesen sem a nngas technika, sem az örök igazságú természettudományok rejtélyeibe uem lehetnek beavatva: hogy építsenek, ültessenek, s telepedjenek olyan helyekre, melyeket a természet még nem akar átengedni az ember feltétlen uralkodása alá. Az a szegény nép, mely a föld müveléséből él, e törvényeket nem ismerheti, a jövőt előre nem láthatja, — de azoktól, kik az ő sorsának intézésére vállalkoztak, megkövetelhetjük, hogy ha tesznek valamit, azt ne csak az évi adó és néhány évi haszonbér emellietése czéljából tegyék, hanem úgy legyen téve, hogy épen a magyar faj ne essék könnyelmű eljárásuknak áldozatul. A „NYMVMÉR IÁRCZÁJA. A legnagyobb magyar életrajza vázlatban. Irta s a nyíregyházi kereskedő ifjak Széchenyi estélyéu ápril hó 8-án felolvasta : Leffler Sámuel. Tisztelt Haligatóság ! Uraim ! Ma 28 éve annak, hogy a magyar nem/.et megilletőd ve állott egy nagy halottnak koporsója felett; szíve mélyéig hatolt a gyász érzete minden jó hazafinak, midőn a bir gyors szárnyain az ország különbőzé részeiben köztudomásúvá lett, hogy a magyar nemzet legnagyobb fii, kit a megboldogultnak nemes ellenfele Kosnth Lajos még 1840. nov. 11-éu Pestvármegye közgyűlésén „a legnagyobb magyarnak" nevezett, nevét a halh it itlanság dicsfényével környező tevékeny életét hirtelen befejezé. A nemzeti fájdalom kinos érzete lecsilupult ; a könyek, miket a haza jelesei ejtettek a legjelesebbnek ravatala felett, felszáradtik, a gyáiz- és emlekbeszédek, melyek a nagy szellem alkotásait méltaták, immár elhangzottak; de megmaradtak a nagy halott: gróf Széchenyi Istvánnak áldásos alkotásai; felmaradtak és századokról századokra fel fognak maradni az ő reformátori szellemének óriási nyilvánulásai, s azt hiszem, nem kell hozzá jóstehetség, ha kimerem mondani, hogy a nagynak emlékét minden időben kegyelettel fogja ápjlui magyar hazánk. A helybeli kereskedelmi ifjak t. egyesülete, szintén a kegyeletnek kívánt áldozni ez alkalommal, midőn kimoudá, hogy a nagy férfiú emlékét megfogja — saját szükkörébenbár— ünnepelni, s bizalmával engem tisztelt meg, hogy az elköltözött gróf Széchenyi István emlékét, önök előtt feleleveuitsem. Legyenek üdvözölve mindenek előtt ez elhatározásukért; mert biztos az, hogy az élő nemzedék az elmúlt nagyok emlékein táplálkozik nagygyá; igaz az, hogy a -haza iránt kitűnő érdemeket szerzett dicső elődök nemes tetteinek fölemlegetése által nemcsak a legszebb emberi érzelem : a „hála" nyer kifejezést, kauem ujabb uagy és nemes cselekedetek gazdag forrásává is válhatik. Boldog az a nemzet, mely saját élettörténetében minél számosabb nevével találkozik a nemzeti óriásoknak, kik vállaikon hordták a „szent hazát" s ennek szolgálatában telt el egész életök, ennek lényébe olvadt bele egész egyéniségűk. Ezek a nemzet védistenei, kiknek oltárait ápolni szent kötelesség!! Ezért üdvözlöm ismételve az önök tisztelt egyesületét, hogy rgy ilyen nemziti védisten oltárán gyújtja fel ma az áldozat lángját s ennek melegénél kiváu szí vében felmelegedni. Ezért engedtem őszinte készséggel, hogy az oltár tüzét án gyújtsam meg és a dicsőnek emiékít feleleveuitsem önök előtt. * * * Egy egész könyvtár telnék meg azzal, a mit a legnagyobb magyar életének és működésének leírásánál lehetne elmondani; de rövid, vonásokban vázolni a nagy hazaji életének kiemelkedőbb tényeit és annak legfőbb mozzanatairól megemlékezni ez alkalommal, melyet kizárólag az ö emlékének szentelünk, azt hiszem jeleu czélunk keretén tul ne,n esik, anuál is inkább, mert ő volt e század első felében a civilizáció legtevékenyebb képviselője; ő volt az önálló politikai irodalomnak legtevékenyebb mnukása; összes átalakulásainknak legfáradhatlanabb vezetője ; a uépocziályok törvényelőtti egyenlőségének első és lugnyom ítékosabU inditváuyozója; a rnigyar nyelv dip'omacziai pólczra emelésének le^bu/.góbb szószólója; s vé^ül az anyagi fejlődés legh uh itósabb előmozdítója. Midőn tehát ezen örökemlékü jelesünk életét — az önök felhívása folytán — rövidon vázolnám, s annak gazdag tárhiziból reáuk nézve néhány kizelebb érdekű eseményt felelvenitenék, kérem ajándékozzanak meg szíves türelmökk^l. * * Sárvári-Fclsővídéki gróf Széchenyi István 1891 szept. 2l-3ii B:csben az Augarten nevű kertnek császári palotájában született, mely palotát az uralkodó II. Leopold engedett át, iniud -g kedvelt és tiagyrabecsült hive, gróf Szécbeuyi Ferenci hitvesének, szül. Fdstetich Júlia grófnőnek. István, dicső atjtn-ik, gróf Síéchenyi Ferencz a magyar nemzeti muzeum megalapítójának magas lelküA vármegye népiskolái. A mult hóban 27 község 48 iskolájának tanügyi s egyéb állapotát volt szerencsém bejelenteni; ez alkalommal ismét, a részben általam személyesen eszközölt, részben T. Szentmariay Dienes és T. Deme Ignácz iskolalátogató urak által teljesített iskola vizsgálatokról a következőkben teszem meg tiszteletteljes jelentésemet: Ujvencsellön 192 tankötelesből a róm. kath. iskolába jér fiu 92, leány 88, összesen: 180, nem jár 12, az iskola épületek s a tantermek fölszerelése a törvény követelményeinek megfelel, anyakönyvi kivonat, felvételi mulasztási naplók vannak, rendesen vezettetnek, iskolai törvény és leczkerend kifüggesztve. Szorgalmi idő szept. 1-től junius végéig pontosan megtartatik. Az iskolaszék tapjai látogatják sz iskolát. A tanítási eredmény a fiu iskolában kitűnő, a leány iskolában kielégítő Iskolai könyvtár s torna eszközök vannak. Ovencsellön 110 tankötelesből a gör. kath. vegyes iskolába jár 35, az ev. ref. vegyes iskolába jár 49, összesen : 84, nem jár 26, mind két iskolának épülete s tantermének fölszerelése törvényszerű. A szorgalmi idő betartatik. A tanítás eredménye a gkath. iskolában nem kielégítő, az ev. ref. iskolában alig kielégítő; a tanitók nem elég szorgalmasak. Iskolai könyvtár s torna esközök vannak. Balsán 141 tankötelesből a gkath. iskolába jár 89, az ev. ref. iskolába jár 52, összesen 141, mind jár, az iskolai épületek jók, a ref. iskoli epület újból építtetett, a tantermek fölszerelése még hiányos, de könnyen pótolhatók. A szorgalmi idő pontosan megtartatik. A tanítás eredménye a gkatb. iskolában jó, a ref. iskolában kielégítő. Iskolai könyvtár van. Tímáron 162 tankötelesből a gkath. iskolába jár fiu 83, leáuy 76, összesen: 159, nem jár 3, az iskolaépület s a tantermek fölszerelése törvényszerű. A szorgalmi idő pontosm megtartatik. Az iskolaszék tagjai az iskolát nem látogatják, a tanügy iránt közönbösséget tanúsítanak. A tanítás eredménye a fiu iskolában alig kielégítő, a tanító hanyagságon éretett ; a leány iskolában azonban jó Iskolai könyvtár van. Szabolcson 76 tankötelesből a rk. vegyes iskolába jár 20, az ev. ref iskolába jár 52, összesen: 72, nem jár 4, az iskolaépületek ujak, jók, a tantermek fölszerelése rendes, szorgalmi idő megtartatik. A tanítás eredménye a r kath. iskolában kielégítő, az ev. ref. iskolában jeles, a tanitók szorgalmasak. Iskolai könyvtár vau. Gáván 226 tankötelesből a r. katk. vegyes iskolába jár 102, az ev. ref. iskolába jár 95, összesen: 197, nem jár 29, mindkét iskola épülete jó, a tantermek fölszerelése törvényszerű. A szorgalmi idő pontosan megtartatik. Mindkét iskolában a tanítás eredménye kitűnő, a tanitók dicséretre méltó szorgalmat tanúsítanak. Iskolai könyvtár van. Rakamazon 586 tankötelesből a r. k. fiu iskolába jár 343, r. k. leány iskolába jár 95, az izr. vegyes iskolába jár 38, összesen 476, nem jár 110, az iskolaépületek jók, de a tautermek a tankötelesek nagy számához képest már szűkeknek bizonyulnak, miért is még egy iskola felállítása iránt a megkívántató intézkedések általa m megtétettek. Az iskolák felszerelése rendes, a szor galmi idő pontosan megtartatik. A tanítás eredménye mindenik iskolában dicsérendő. Mária'Pócson 223 tankötelesből a g. k. fiu iskolába jár 101, a leány iskolába jár 60, összesen 161, nem jár 62, az iskola épületek jók, a tautermek felszerelése teljes, a tanítás eredménye kielégítő, a szorgalmi idő megtartatik. Nyírbátorban 520 tankötelesből a r. kath. iskolába jár fiu 52, r. k iskolába jár leány 52, ref. iskolába jár fiu 127, a ref. iskolába jár leány 141, községi fiúiskolába 42, községi leány iskolába jár 54, iparos tanoncz jár iskolába 38, összesen: 506, nem jár 14, az iskolaépületek a r. k. letéhez méltó nevelésben részesült; a gondos tanítói kezek mellett mindég a pótolhatlan szülői szeretet éber figyelme őrködött a lánglelkü gyermek nevelése fölött. Hogy milyen fenkölt lelkű anya rakta le ifjú szivébe a bölcsesség és hazaszeretet elveit, azt Széchenyinek 1817 május 1-én édes anyjához irt verse sejteti velünk, melyben a hálás gyermek ezeket vallja ! »Te oktattál, Tauácsoltál, Te plantáltad szivemben a jót, melyben vagyok s leszek s a mi csekélyt Isten, uram s hazámért utóbb teszek, A Te munkád.* Ugyancsak a saját nyilatkozataiból tudjuk és ösmerjük azon benyomásokat, melyek először ébresztették fel boune a hazafi gondokat s érlelték meganaey elhatározást, hogy életét a hazának s tespedő nemzete felvirágoztatásának szentelje. mily sokszor láttam — írja később — miut gyönge fiu szegény atyámat búba merülten s már akkor villant lelkemen keresztül, hogy valami sokkal nagyobb érdekűnek kell httni rá, mint családi vagy házóleti bajok keserűségének. Akkor nem bírtam felfogni bánatát. Később tudtam s most tudom, hogy atyám nemzetünk alacsonylétét gyászolta. A magyarnak napról-napra mélyebbre sülyedése ós azon remény nélküli nézet, mely szerint nem sokára és elkerűlhetlenül fogna éltünk végórája ütni: okozá oly sokszor keserű epedését. Felfogta-e, hogy reánk nézve csak ugy lehet még üdv, ha nemzetiségünk megmentését még alkotmányunk szeplőtelent égének is elébe tesszük — nem tudom. S mióta annyi polgári eréuyekkel fénylő atyám — mint magyar — reménytelen szállott sírjába, azóta megnemszünőleg hasonlitgatám más nemzetek életjaleit a magyarnak életfonalával össze, hogy kiismerjem.^van e még remény feltámadásához vagy niuc3 többé? „Eletem legmélyebb feladata ez lön". Az ifjúnak ezen nyilatkozata elég világot derít nemes soudolkodásmódjára, erős lelkületére, s ugy tünteti őt fel, mint a legjobb gyermeket szemben szülőivel, ki hálatelt szívvel ismerte el — mi ellen a jelen szülöttjei oly sokszor vétenek — hogy a jó szülők gondos nevelése a legnagyobb áldás, miben a gyermekek szüleiktől részesülhetnek.