Nyírvidék, 1887 (8. évfolyam, 1-52. szám)
1887-02-27 / 9. szám
Y í R V I D É K" Folytatása a mellékletnek, bálteremmé alakíttatott át a következett a táncz kívílágos-kivirradtig. A jö kedv, a kellemes szórakozás mellett a nőegyesület ételekért, italokért, theáért »tb, mintegy 127 frtot vett be a kisdedóvoda fentartási czéljaira s kitűnt, hogy az ily keresetlen s hü hó nélkül hevenyészett mulatságok minden tekintetben kellemesebbek, mint a hetedig előkészített bálok. Folytatását kérjük .... — Ivánka Imre úr őméltósig* folyó év februárhó 24-én a délutáni vonattal vftromnkba érkeiett, a helybeli vörös-kereszt-egylet fiók egyletének tisztikarával értekezendő, a bekövetkezhető háború esetén, a sebesültek elhelyezése és ápolására vonatkozólag. A vasútnál az egylet tisztikara várta, s elnöke Sztárek Ferencz rövid szavakkal üdvözölte. Ugyan ez este :iz egylet elnökénél megtartatott az értekezlet, melyben részt vettek az egylet tisztikarán túl Kálmán Frigves őrnagy és Korányi Imra gyógyszerész urak, s határozatba ment, hogy 12 súlyos sebesültnek teljes elhelyezése, tartása és ápolása; valamint az'átvonuló sebesülteknek az egylet felügyelete alatt a vállalkozó által a kincstár költségein való élelmezése fog foganatba vétetni; végra felhivatni hitároztatott még a megye és a város közönsége, hogy a már felgyógyult, de mág szolgálatot nem teljesíthető harczo?oknak ellátását tőle telhetőleg eszközölje. -+- A párbaj kérdéséről nem egészen ismeretlen, de érdekes levelet elevenít föl dr. Halfer innsbrucki tanár. Előadásait kötetbe gyűjtve most kiadá s közli II. József császár egy levelét, melyet a császár két katonatiszt párbaja alkalmából irt a parancsnokló tábornokhoz ; meghagyván a két tiszt elfogatását. >En nem tűröm meg a párbajt hidserege nben, irja a Cíászári parancs és mindazokat, akik a bárbajt védik és igazolni akarjás, megvetem. Az oly tiszteket, akik magokat kitüntetik az ellenség előtt, becsülöm. Az egykedvűség, melylyel ilyenkor a halál iránt viseltetnek, önmaguknak és hazájoknak becsületéra válik. Ha azonban tiszteim közt oly emberek is lennének, akik boszujoknak é? gyűlöletüknek mindent készek föláldozni; ügy én az ily embereket megvetem és nem tartom ezeket jobbaknak, mint egy római gUdiatort. Állítsa ön a tiszteket haditörvényszék elé él vizsgálja meg az ügyet,ugy mint igazságom bíróhoz illik és azután hozzon ítéletet. A bűnösnek okvetlen lakolnia kell. Egy oly szokást, mely a Tamerlanok és Bijazetek korára emlékeztet, okvetlen meg kell szüntetnem. Ez egész családokat tesz tönkre és ezt a szokáat ki kell irtanom, ha mindjárt tiszteimnek felébe kerülne is.€ Eszünkbe jut itt eizmerokonságnál fogva, Paksy József kassai kir. ügyésznek, egy bárbaj eset alkalmával tett igen fontos nyilatkozata ; amelyben a többi közt a következő feljegyzé-re méltó élveket terjeszti elő a kassai törvényszék előtt. »A mi 1848. év elő'ti, tehát arisztokratikus társadalmunk ciakis a legkomolyabb dolgokért hivatkozott fegyverre. Akkor oakis egy magasztos érzelem és szent tulajdon megsértése miatt való kétségbeesésben fogott barát barátra, kartárs kartárira fegyvert. Hogy többet ne említsünk, Wesselényi, korának egyik legjobb vívója é* lövője az emberi erő és bátorság valódi gigásza Ciak egyszer sértett. De belátta tévedését é» bocsánatot kért nyilvánosan; é» csak egyszer provokált életében, midőn őt e miatt egy gróf gyávasággal vádolta, kit azután becsületesen össze-vissza kaszabolt. M* azonban az arísztokráczia bűneit és szokásait majmoló társadalmunkbiu elveszti a párbaj ezen arisztokratikus lovagiasság zotnánczát; mert nem az a végzetes eszköz többé; hanem pusztán önczél, egysnerü üzem, henezegós és hiúság.« Nagyon érdekes megjegyzések biz ezek, amelyek megérdemlik, hogy kis99 komolyabbau gondolkodjanak fölötte azok a »henczegő< úrfiak, akik minden kicsiséget p .r bajjá szeretnének felfújni. = A postatakarékpénztár legutóbbi kimutatása szerint 1887. jauuár havában 50,141 betéttel 312,891 frt 57 kr tétetettt be és 7,906 felmondás alapján 170,906 frt 36 kr. visszafizetés eszközöltetett. A január havi forgalom a legnagyobb az összes előző hónapok közt, valamint a fenmarjdó tisz'a betét, 141.985 frt 21 kr, megközelíti a legjobb hónapok eredményét. A befolyt betétek arányában jauu'ir htvában 198,300 frt névértékű érték papír vásároltatott s padig 175,600 frt névértékű 5%-O'Í ®agyar-papír-járadék a postatakarékpénztár és 22,700 frt névértékű különböző értékpapír a betevők részére, a magyar kir. postatakarékpénztár részére folyó évi január ? ái: oltatot t 5°/o magyar p^pírjáradék összesen 1.652,900 frt. névértékben. (§§) A közmunkák minisztere rendeletben értesité a törvényhatóságokat, hogy a kincstári kezelés alatt álló m. kir. postahivatalok tisztviselői és szolgái, mintizemélyek, az országos közmunka teljesítése alól fel vannak mentve. Ellenben az állam által, szerződés mellett, alkalmazott postamesterek, mint ilyenek, az országos közmunka tirtozás teljesítésére kötelezendők. X A közgazdaságtan a középiskolában. Trefort Ágoston vallás- és közoktatásügyi miniszter a m. tud. akadémia nemzetgazdasági bizottságában a minap kijelentetts, hogy a közgazdaságtant fel fogja vétetni a gpmnasiumok és reáliskolák tantárgyai közé. Fel is kérte a bizottságot, hogr gondoskodjék megfelelő tankönyvek írásiról. A miunztert >uint előadá ezen elhatározására azon tapasztalat bírta, hogy hazánkban még a műveltebb körök legnagyobb részéhen is egészen ismeretlenek s közgazdaság ianai, és még a legfőbb kérdésekre nézve is a legtévesebb fogalmak és nézetek vannak elterjedve, ami a nemzeti vagyonosodásnak nagy kárára van. A közgazdaságtannak a középiskola tantárgyai közé való felvétele hivatva volna, legaláhb a jövőben íegiteni a bajoa. Ezen kérdésre több megjegyiéiünk volna, amelye ket azonban elhalásztunk akkorra, amidőn a miníszter'ur terve határozottabb alakot f >g ölteni. Rsméljük, hogy ez nemsokára meg fog történni. így vagyunk az általános alkotmánytannal is. Ezt sem tanítják lem a közép, sem a reál sem mái önálló pályára előkészítő tanintézetekben. Mert tudnunk kall, hogy a »Magyar alkotmányos jogok és kötelenségek ismeretének tanítása, egyáltalában nem pótolja az általános alkotmánytan fontos és életbe vágó tételeit, amelyekuek alapos ismerete nélkül senki sem gyakorolhatja öntudatosan alkotmányos jogait. Kívánatos volna azért ha egy Altalános Alkotmánytanra is pályázat nyittatuék éppen, mint most száudékoltatik a közgazdaságtani kézi könyvvel. = Csege mezóvárota, amely az utóbbi megyei kikerekitések alk ilmával Szabolcsváruiegyétől Hajduvármegyéhez csatoltatott; de amely természeti fekvésénél fogva sok tekintetben megyénk területére is utalva van, közelebb négy országos vásárra kapott engedélyt; amelyek is ápril 15-én, julius 1-én, szeptember 20-án és november 15-én fognak megt«rtatni. (§) Az 1836. évi aratás eredményéről szóló hivatalos adatokat a földinivelésügyi minisztérium már összegyűjtötte és közzé tatte. Euuek alapján álljon itt a következő összsállitáj, melyből kitűnik, hogy mily területet foglaltak el a oault érben az egyei termények és mennyi termett belőlük méterinázsákban az egész országban. Össze hasoulithatás végett az egyes számok mellett zárjelbsu az előző 1835. év illető adatait is közöljük; Őszi és tavaszi buz i 4,803.663 (4,763 106) kat. hold területen 28,379.851 (31,109.050); őszi és tavaszi rozs 2,262.173 (2,287.842) kat. holdoa 11,079.565 12,284.902); őszi és tava»;i árpi 1,814.764 (1,817 632) kat. holdoa 8,424,377 (12.250.553); zab és tö'iköly 1.833.904 (1,810.893J katastrális holdon 8 663.185 (8,572.939); őszi és tavaszi rapcse 189.106 (165.235) kat. üo'.d >a 586,660 (497.845); köle3 ét tatárka 80913 (84.244) kat. holdon 377.176 (464.422); szenmteugeri 3,326.654 (3,259.127) kat. holdon 21,558.408 (27,935.654); borsó, lencse, bab és magbükköuy 178.493 (179.675) k it holdoa 947. 228 (1,001.811); len 18,088 (19.054 kat h)ldon 56.139 (62.955) mag és 40.452 (41078) fonál: kender 123410 (116 409) kat holdou 362.930 (433 204) mig és 459.790 (414 597) fonál: doaány 101.930 (98871)' kat. holdon 466.515 (623840); ezukerrépa 93.087 (107.092) kit. holdon. 6.257.066 (5,954.179); burgonya 739,613 (729.265) katastrális holdon 23625.763 (27,939.781); takarmányrépa 166,808 (158,551) kat. holdon 17,835353 (21,364.077); luc.erna stb. 402 015 (388.558) kat. holdon 8,126.987 (7.846,480); bükkönykeverók stb. 384,963 (362,058) kat. holdon 5.969.995 (5,989.377): természetes kaszáló 4 millió 490.533 (4,452,162). kat. hold 54.429.217(50,145.429). Közönség koréból. - Az e rovat alatt köröttekén a felelősség a beklldót illeti. — Köszönet nyilvánítás Nem mulaszthatjuk el, hogy e hó 19-én Kisvárdán létünkkor az ottani nagyérdemű intelligens műpártoló közönségnek irántunk tanúsított igaz, s ezen materialistikus korban párját ritkító nemas, és minden ízében magyaros vendégszeretetéért ez utoa is hilás köszönetünket ne nyilvánítsuk. Nyíregyháza, 1887 febr. 24. A nyíregyházai dalegylet. Értesítés. A nyíregyházai polgári olvasó-egylet alapszabályainak 38. §-a értelmében az udvarnoki állásra pílyáiat nyittatik. A pályázni óhijtók kérrényeíket f. é. inircíius 12-ig az oh-, egyleti elnökséghez nyújtsák be, a feltételek pedig alólirottnál tekinthetők meg. Pazár István, olv. egyleti jegyző. Nyíregyháza .4 gabonacsarnoknál bejegyzett árak. BuzalOOkl. 7 90 8.30 GABONA-CSARNOK. 1887. február 26-án. Burgonya 100 kl. 1.80 Rozs » » Árpa » » Zab » > Kukorica" Repcze i Paszuly > 5.75 5.50 5.70 5.05 7.50 6.— 5.95 5.60 5.90 5.10 8.— 6.50 Szesz litk. 26.'/a 25. 3/4 Piaczi Borsó 1 Lencse* 1 Mundl. 1 Zsemlye » Buza » Barna k. árak. kiló -.20 kiló —.24 kilo —.17 —. .15 .14 —. .12 Marha hús 1 kl 40 Borjú hús 1 kl 40 Sertés » » > 49 Juh » » > — Háj » » 48 Disznózsit » » 56 Szalonna » » 46 Fagyú (nyers) » » 26 Zöldség » » 8 Paprika » » 80 írós vaj » liter 60 Eczet 1 <10 Széna 100 kl 3 60 Szlm. (tak)» » 1.10 Bikfa 1 köbmtr. 3.20 Tölgyfa > » 2.75 Nyilt-tér*) Legjobb és legszebb Harmonika és mindenféle zene műszerek kaphatók csupán Trimmel N. J.-nél BÉCSBEN VII. Kalserstrasse 74 Árjegyzékek kiváuatra ingyen és portóinentesen küldetnek. -296-3 1—23 *) Az e rovat alatt közlőttért felelősség beküldőt illeti. Felelős szerkesztő: JANCSÓ GÉZA. Kiadótulajdonos : JÓBA ELEK. ,s,,/,88e tks z Árverési hirdetmény. A kisvárdai kir. jbiróság miut telekkönyvi hatóság közhírré teszi, hogy Grünwald Benőnek, Szalai Zsuzsácna ellen, 132 frt 80 kr. tőke s jár. behajtása iránt, folyó végrehajtási ügyében, ezen bíróság területén fekvő a pátrohai 37. sz. tjkvben A. I. 2—7., II. 2. 3. és + 1. sorsz. a. álló szántó legelő és szőllőből a Szalay Zsuzsánna nevén álló fele része 455 forint becsértékben 1887. évi ápril 26 án délelőtt 10 órakor Pátroha községházánál nyilvános árverésen becsáron alól is el fognak adatni. Kikiáltási ár a becsár. Bánompéuz a becsár 10%. Kir. jbiróság Iíis-Várdán, 1886. deczember 22. (67—1 — 1) Vekerdy Máté, kir. albiró. tksz. Árverési hirdetmény. XX»XXXXXXXXXXXXXXXXX [ÍPJHOXGM csalhatatlan szer a szőlőtetii kiirtására, fényes bizonyítványok ezen szer hatásáról,a Heiligenkreutzi szerzet, a Gumpoldskirclieni, l'faít'státtcni stb. községektől. Megrendelések a feltalálóhoz intézeudők : Broschek Jakab János tőkertésa!, Bécs, II.Ferdinandstrasse Nr. 14. (52—3 -3) A kisvárdai kir. jbiróság mint tikvi hatóság közhírré teszi, hogy a kir. kincstárnak, Majoa Tiborné Lainboy Emma ellen, 289 frt 71 '/a kr. tőke és jár. behajtása iránt folyó végrehajtási ügyében ezen biróság területén fekvő a tlussi 108. sz tjkvben A I. 3. sorsz. 8. álló szőlló 83 frt brciértékbeu, ugy a thsssi 252. sz. tjkvben A -4- 1. sorszám alatt álló házas belsőség 758 frt becs érté iben az 1S87. ápril 20 án délelőtt 10 órakor Thass községházánál nyilvános árverésen becsáron alól is fognak adatni. Kikiáltási ár a becsár. Bánompénz a becsár 10%Kir. jbiróság Kis-Várdán, 18S6. deczember 21. (65—1 — 1) Vekerdy Máté, kir. albiró. 79 9/ISS6- tksz Árverési hirdetmény. A kisvárdai kir. járásbiróság mint telekkönyvi hatóság közhírré teszi, hogy Ivastal István, mint a kisvárdai kórház alapítvány elnökének, Petru István és neje Gyűre Borbála ellen, 200 frt tőke s jár. behajtása iránt, folyó végrehajtási ügyében, ezen biróság területén fekvő a kisvárdai 235 sz. tjkönyvben A. + 4. 6—8. sorszám alatt álló beltelek és házból álló ingatlanokból, a Petro István és neje Gyűre Borbála illetőségére 545 frt becsértékben, az 1887. év áprilhó 3-én délelőtt 10 órakor e biróság hivatalos helyiségében nyilvános árverésen becsáron alól is el fog adatni. Kikiáltási ár a becsár Báuompénz a becsár 10%Kir. járásbiróság Kis-Várdán, 1386. deczember 17. (66—1—1) Vekerdy Máté, kir. albiró. X X X X X X X X X X X X X X X X X X X X X X X X X X X X X X X X A. cs. Isir. szabadalm. KÖSZVÉNY-SZESZ általánosan klosterneuburgi Giclitfluid név alatt ismert (a rendőri egészségügyi laboratórium által megvizsgálva és a cs. kir. szabadalom, valamint a törv. bejegyzett védjegy által forgalomba biztosítva) való ságo3 különlegesség! (279—20—16) köszvény és csúz test, izom és ideggyengeség, az egyes idegek bénulása, hát- és derékfájdalmak, altesti és a vastaghus görcsei, kolika flczaiuodások stb. ellen. ii-.i fel ilveg 50 kr., 1 nagy üveg 1 frt, postán 15 krral több . Fóletét és portai szétküldés Hofman A. gyógyszert. Iilosterneuburgban. Főraktár Magyarország részére Török Józser gyógyszt., Budapest, király-uteza 12Továbbá kaph itó a következő g-ózyszertárakban. Kassán: W-mdras.-bek K. Győrött: Petri P. Szegeden: Bircsay K. Verseczen : Mrtller 0 Triesztben: Pranden R. Eszéken: Dienes J. C. Czernowitzban : Alt E Brassóban: Kurier F. Debreczenben: Dr. Rotschnek. Szabadkán : Joó. Székesfehérvárott: Say Rezsó. Temesvárott :Jjhner C..M. Klausmaun és Albert Valamint az osztr. magy bir. legt. gyógyszert. NB. Mindenkor csak a klosterueuburgi köszvéuvszesz kérendő, s a torv. védjegy megtekintíndó. X X X X X X X X X X X X X X X X X X X X X X X X X X X X X X X X XXXXXXXXXXXXXXXXXXXX