Nyírvidék, 1887 (8. évfolyam, 1-52. szám)

1887-02-27 / 9. szám

Melléklet a „Nyírvidék" 9-ik számához levő s hatósági felügyelet alá eső kazánokról, továbbá a megejtett vizsgálatokról és szemlékről a D. minta szerinti sommás kimutatást két példányban félévenként, valamint általában a nyilvántartás ós ellenőrzés végett bekivánt adatokat és kimutatásokat felterjeszteni, a tapasztalt visszaéléseket vagy rendetlenségeket feljelenteni, s a szükséges intézkedésekre nézve javaslatokat tenni. b) A fennérintett sommás kimutatások egyik példánya a közigazgatási bizottság által félévenként a közmunka és közlekedési miniszterhez felterjesztendő. c) A gőzkazánok felett gyakorlandó hatósági felügyelet és ellenőrzés szempontjából minden kazánra nézve üzletbevttel előtt, a kazántulajdonos által és költségén, az E. minta szerinti kazán-nyilvántartási könyvecske beszerzendő, amely a hátlapjára vezetett utasítás szerint használandó. A törvényhatóságok közigazgatási bizottságai tartoznak intézkedni, hogy a kazántulajdonosok az érintett könyvecskéket költségüköu beszerezhessék, s hogy azok utasitásszerűleg használtassanak. A már üzletben lévő gőzkazánok az érintett könyvecskékkel, jelen szabályrendelet életbeléptétől számítva, legkésőbb három hónap alatt ellátandók. A kazánnyilvántartási könyvecskék kinyomatása és a közigazgatási bizottságok részére a nyomtatási költségek megtérítésének feltétele alatt leendő megszerezhetése iránt a közmunka- ós közlekedési miniszter intézkedik. 15. §. Gőzkazán vizsgálati és szemleköltségek. A gőzkazánok megvizsgálásáért a gőzkazántulajdonos által a következő kincstári illetékek ós vizsgálati költségek fizetendők: 1. Gőzkazán vizsgálatoknál (ugy az üzletbevétel előtti első, továbbá a 9. §. értelmében szükségessé vált, végül az időszakonkénti vizsgálatnál). a) Kincstári illetékek fejében ezen táblázat szerint: A kazán fűtőfelületé négyszögméterenkint 2'5-ig 2-5—10-ig 10 —50-ig 50-en felül A vizsgálatért járó dij o. é. forintokban 10.— 15. 20.— Ezen illetékek külön tüzeléssel birő, illetve külön használható minden egyes kazán után külön számittatnak fel. Gőzfogó edények és gőztartók tüzfelülettel nem birván, az ezek után fizetendő vizsgálati dij megállapításánál a külső összes felület veendő figyelembe. b) Vizsgálati költségek, úgymint az illető vizsgáló közeg részére a fennálló szabályok alapján hatóságilag érvényesített napdijak, és utazási, valamint fuvarozási költségek. Ezen költségek a közigazgatási bizottság által, az illető kazántulajdonostól behajtandók és azok által az üzembevétel előtti első, továbbá a 9. §. értelmében szükségessé vált, végül az időszakonkénti vizsgálatokért is mindig fizetendők. A főváros területén bizottságilag eszközlendő kazanvizsgálatok utáni fuvarbér 4 frt 20 krban állapittatik meg, mely összeg mindenkor a vizsgálat iránti folyamodványhoz melléklendő. 2. Azonossági vagy ellenőrzési szemléknél kincstári illetékek nem fizetendők. Az azonossági szemlék után felszámított napidijak, utazási és fuvarköltségek azonban a kazántulajdonos által téritendők meg, — ellenben az ellenőrzési szemléknél felmerülő napidijak, uti és fuvarköltségek a közmunka és közlekedésügyi minisztérium tárczáját terhelik. (Vég* köv.) A „NYl R VIDÉK" TÁKOZÁJ A. Egy éji kaland Calabriában. (Utirajz-féle.) Egy napon Calabriában utaztam. A lakotok nagyobb része elvetemült emberekből áll, akik senki iránt sem éreznek jó indulatot, főképpen nem a francziák iránt. Ennek indokolása nagyon hosszúra terjedne. Elég annyit tudnunk, bogy halálosan gyűlölnek bennünket franciákat * nem a legszebben bánnak el az emberrel, ha egyszer kezeik közzé kerül. Uti társam egy bátor fiatal ember volt, akivel a félvilágot szívesen bejártam volna minden félelem nélkül. A hegyes vidék meredek utain lovaink csak nagy ügygyel-bajjal hatolhattak előre. Fiatal uti társam elül meut. Egyszerre csak azon vettük magu lkat észre, hogy egy gyalog ösvényre tértünk, amely a legnagyobb tévedésbe hozott benőnket. E körülményt csakis migamuak róhattam fel Miért bíztam magamat e fiatal, tapasztalatlan ifjúra. Mig világos volt, bebarangoltuk az e^ész erdőt, hogy rátaláljunk az igazi útra. Azonban minél jobban kerestük, annál inkább mélyebben tévedtünk az erdőség belsejébe. Már sűrű sötétség borította a vidéket, amidőn egy visszataszító kinézésű hál előtt találtuk magunkat. Mit tegyünk, kérdeztük egymástól? Be menjünk, v így ne menjünk. Végre is nem maradt más hátra, mint belépni a házikóba. Beléptünk, de nem minden gyanú és félelem nélkül. Az asztalnál egy szénégető c-ialád falatozott, amely már az első szónál meginvitált benőnket. Fiatal baráto>n nem sokáig kérette magát, amit én is csakhamir követék és hozzá fogtunk a falatozáshoz. Evés közben figyelmesen nézegettem a szobát és a lakók arcz'it. A háziak, az utolsó vonásig, a szénégetők jellegét viselték magokon. A szobát magát inkább fegyvertárnak gondolta volna az ember, mint lakó helyiségnek. Minden szeglet puskával, revolverrel, kardokkal, tőrökkel éa késekkel volt tele. Mindez bizonyos nyomasztó hatást tett rám. amit a szénégetők legkevésbé sem szelid tekintetük csak fokozott nálam. Társam ellenben ugy látszott, hogy mindezekkel Ünnepeljünk! Márczius 15-ödikének, a magyar történet e páratlanul nagy és dicső időpontjának 39-dik évfordulója ismét küszöb e'őtt áll. A nagy naphoz méltóan megmozdul a nemzet szive e napon. A lelkesültség koszorúját oda helyezi a haza oltárára, a visszaemlékezés szövétnekét meggyújtja, fényénél újból színről-színre szemléli a nagy nap őrökké emlékezetes eseményeit, vívmányait és dicsőségét. E napon pihenőt tart a prózaiság. A mindennapi élet görnyesztő terheitől pillanatra megszabadulnak a hazafiak. A szenvedés, a nyomor sebei e napon mintha behegednének. A bánat-szántotta arczon a lelkesültség öröm könyüi folynak alá. Miért ez öröm, miért ez ünneplés?! Ismerjük azt a napot, érezzük annak varázsát mindnyájan. Nem ismeretlenek e nap estményei előttünk. Megtenni egyetlen napon azt, amit századok elmulasztanak tenni: ehhez titáni erő, lankadatlan s csüggedni nem tudó lelkesültség, mindenekfölött pedig tántorithatlan hazafiság«kellett. A gondolat békóit felpattantani; visszaadni a rabszolga népnek szabadságát; egyenlővé tenni a nemzet köz- és főnemeseivel a bocskoros p irt; a törvényhozás czéljából egy a népből választott képvisalőházat teremteni; megvetni alapját az uj Magyarországnak; magyar felelős minisztériumot állítani fel, s így függetlenné tenni az országot; szabaddá tenni e szép drága hazát; szabadságot adni lakóinak vallás- és nyelvkülönbség nélkül, hogy egyenlően osztozzanak a közélet terheiben úgy, mint jogaiban; megteremteni a magyar parlamentáris alkotmányt s tegyük hozzá, hogy mindezt egy rövid 24 óra alatt; igazán nagy, még a nagyok közt is fenséges mű, mondhatni isteni alkotás volt. E nap eseménye örök büszkesége marad nemzetünknek ; de egyszersmind komoly tanulság is a jövőre nézve. Erőt, bátorságot, kita-tást egyetlen korszak történetéből sem meríthetünk inkább, mint ez egyetlen napból. Mert a nemzet a valódi megpróbáltatásnak csak ezután volt alávetve. Ugy van ! E nap dicsősége a szomorú napokban is magasra emelte a nemzeti önérzetet. Amig egyfelől a csüggedő keblekbe csepegtette a bátorító érzést, addig az elszánttakat a további küzdelem folytatására ösztönzé. E nap sze.it talizmánja lett a magyarnak, amelynek varázsa nemzetünket a nehéz időkben bátorítani és lelkesíteni fogja ez után is. A viszonyok még ma sem a legkedvezőbbek. Anyagi tönk, erkölcsi sülyedés, korrupczió, társadalmi pangás fenyegetik államiságunkat. Az európai viszonyok hasonlóképpen oly bonyolultak, a háború kitörése anynyira várható a közel jövőben, hogy biztatóra, bátoritóra, lelkesítőre igenis nagy szükségünk van. Valyon honnan menthetünk biztatást s bátorítást e nehéz napokban inkább, mint a márczius 15-ödikének magasztos emlékéből?! mitsem törődik. Egészen a család közelébe férnőzött közlékenységével; tréfált, nevetett velők. Ifjúi meggondolatlanságában azt is kifecsegte, hogy honnan jövünk, hová megyünk ; BŐt még azt is, hogy francziák vagyunk. Most képzeld szives olvasó hslyzetüuket. Egészen egyedül, távol minden emberi segélytől, halálos ellenségeink keze között. Szerencsétlen uti társam. De nehogy valamit kihagyjon, bemutatásunkból erősen adta a gazdagot. Fényes jutalmat igért reggelre vezetőinknek. Majd ágyneműiről kezdett beszélni s kérte a házi nőket, hogy vigyázzanak ^Agvpároájára, mert ő csak a magáéu tud elaludui. Óh gondolatlan ifjú kor! Miért vagy oly őszinte és bizalmas mindenkivel!? Azt hihették rólunk, bogy Dárius kincse van birtokunkban. A vacsora bevégeztével elváltunk a háziaktól. ök a földszinten feküdtek le, mi pedig az emeleten. Az emelet 7—8 láb magas láda nemű volt, ahová létrán juthatott fel az ember. Ilyen volt éji szállásunk, amit számunkra kijelöltek. Olyan volt az, mint egy féozek, amelybe csak CSÚSZVA lehetett eljutni. Előbb azonban az egész évre beszerzett tűzifán kellett áthatolnunk. Társam pártfogásába vette ágyunkat s amint párnáján érezte fejét, rögtön elaludt. É i a virrasztáshoz tettem meg a/, előkészületeket Tüzet gyújtottam s lekuporodtam uti társam mellé. Csen des volt minden. Csakhamar azon vet ein észre magamat, hogy virradóra járt az idő. Már-már megmeutve hittem magamat, midőn napkelte táján ugy rémlett előttem, mintha a szives gaídának és nejének beszédét hallottam volna. Hallgatózni kezd'em a kémény kürtőjénél, amely a földszinttel egyenes összeköttetésben állott. Mikor a férfiúnak e szavai üték meg füleimet: »De hát lássunk már a dologhoz, mindkettőt meg kell ölnünk.* Erre a nő igennel felelt s többet szóváltást nem hallottam. Amit e rövid párbeszéd hallatára éreztem, azt leírni képtelen vagyok. LMegzésetn a félelemtől majd el akadt. Testem a dermedtségtől olyan lett, mint egy darab márvány Ha látott volna akkor valaki, nem tudta volna: élő vagy halott vagyok-e? De Istenem, ir.yan mire is gondolhatok én olyankor, amikor mindketten fegyver nélkül voltunk; elleneink p-dig, kiknek száma Ezért tehát én csakis azt mondom : ünneptljük meg márczius 15-ödikét városunkhoz, Nyíregyházához méltóan! Mert fájdalommal ki kell jelentenem, hogy Nyíregyháza városa e nagy nap évfordulóját, nem hozzá méltólag, nem elég komolysággal és nem ünnepélyességgel üli meg. Külön váltan, vendéglői asztaloknál felhangzik ugyan egy p ír hazafias pohárköszöntő ; de ez elhangzott toasztok senkit sem képesek a haza iránt lelkesedésre gyújtani. R

;gen, a 70-es években rendesen meg" volt ünnepelve nálunk is e nap. Az ifjúság hazafias dalai, a népatyák tanulságos és'lelkesítő beszédei ébren és magas fokon tartották a közlelkedést; ezenkívül bátorítást, vigasztalást nyújtottak a netalán csüggedő hazafiak szivébe. Ma. mint fennebb érintém, mindenki mélyen hallgat; mintha abban a korban élnénk, amikor: „Magát az eltiport magyarnak kisirni sem szabad!" Az ifjúság pedig elére állhatna a dolognak és kezdeményezhetne. Városuukb in, hála égnek van dalegyesület és van tűzoltó egylet. E két egyletben tömörül ma a nyíregyházai „arany ifjúság." E két egyletnek kell a kezdeményezést megragadni. Alakittassék ugyanis egy vegyes rendező bizottság, amely kérje fel városunk kiváló szónokait. A dalegyesület énekeljen egy pár hazafias dalt. S az egész ünnepély a szabad ég alatt a sétatéren folyon le, amelyen a tűzoltó-egylet szintén testű letileg és ü.'mepélyesen vegyen részt. Ez a mi indítványunk. Szóljanak hozzá mások is. Nézetűnk szerént egy ily ünnepély kerésztQlvitele semmi nehézségekbe nem ütközhetik. Nem kell hozzá egyéb, csak hazafias buzgóság és komoly akarat. Ezek pedig, ugy vagyunk meggyőződve, hogy sem az ifjúságnál sem a komolyabb veterán hazafiaknál nem hiányzanak. Én tehát e sorok irója, bizva és remélve, hogy szerény, de hazafias indítványom meghallgattatásra fog találni az illetőknél: avval az óhajjal zárom be javaslatomat: vajha városunk is lerakná áldozatát a haza oltárára, nem feledkezve meg a költő örökszép mondatáról: >01tári a hazának hadd füstölögjenek ! Írj, tégy, csatií/z, kinek mint »<Hk ai Istenek U A becsvágy. A becsvágy szintén egyik modern társadalmi kórsága a mai felvilágosult kornak. Közeli rokonságban van az amhicuióval; de mégsem ugyanazonos vele. Egy kis különbség van a kettő közt. Az ambiczió a nagyravágy&snak elfajulása. A becsvágy csak óhaj, sóvárgás a mások helyesléséért, a tapsokért, a babérokért. Tehát hiúság. A könnyelmű egyének a becsvágyban nem c->ak hogy semmi roszat sem talaloak; sőt inkább mint egyik legszebb erényt magasztalják. Csak hadd magasztalják. Azonban ne gondolja senki, hogy a jót csak azért tartozik minkenki gyakorolni, mivel meg szoktuk dicsérni. A jót önmagáért, mindeo más mellékes érdek nélkül kell gyakorolni. Gyakorolni kell különösen azért, mert jó, mert lélektani szép, mert ethikai törvény. 12—15 főre ment, bővében voltak minden öldöklő eszköznek; uti társ-tmon pedg annyin erőt vett a fáradtság és álom, hogy magával is tehetetlen volt! Felakartam költeni, de zajt csináltam volna; egyedül pedig nem akartam elmenekülni, de nem is tudtam volna. Igaz, hogy az ablak nem volt magas, de lenn két óriási szelindek ugy ordított, mint a sakál. Ilyen ijedelmet kellett nekem akkor kiállani, amit még elképzelni is bajos. Egy negyed órával később, amely óriási időköznek tűnt fel előttem, hallottam, hogy valaki a lépcsőre lépett. Amint az ajtó hasadékán keresztül kivehetém, maga a családfő volt, egyik kezében lámpá', a másikban egy széles kést tartva. Utána neje lépdelt. Én az ajtó m'igé lapultam. A gazdt mgy óvatossággal kinyitá az ajtót; de midőn belépett volna, letette a lámpát, amelyet neje azonnal fölvett s az abból kitörő világosságot ujjaival fedte el, férjének pedig, aki meztelen lábakkal lépett be, lassú hangon e szavakat sugá: »Csöndesen járj.< A lépcsőtől, késsel fogai között az ágy fejéig jutott. Szegény fiatal uti társam kinyújtózkodva, mintegy megadva magát, paszta nyakát tartá a közelgő gyilkos elé; aki most egyik kezével a kést tartotta, a másikkal Uram fia, légy irgalmas bűnös lelkének a másikkal pedig egy sonkát ragadott meg, amely a padláson felkötve éppen a fiatal ember nyakának megfelelő irányben lógott lefelé. Leszelt belőle egy darabot s csendben, mint jött, távozott. A', ajtó Bzépen, csendesen bezáródott utána, a lámpa eltűnt s én magamra maradtam tépelődéseimmel. Nap kelte után az egész család ébren volt s felköltésünkre sietett; amire különben lefekvésünk előtt fel ii kértük őket. Az után reggelire hivtak benőnket, amely mondhatom, felségesen el volt készítve. Két kappan volt feltálalva, melyek közzől egyet elfogyasztottunk, a másikat pedig az utasoknak — nekünk ajándékozta a jó lelkű háziasszony. Csak mikor a két kappanra eiett '^kintetem, fogtam fel a rettentő szavak jelentményét, amelyek akkor halálos rettegésben tartottak: »Mindkettőt le kell ölnünk.* Uti társam egész napon át éji kalandommal mulattatta magát. (Francziából szabadon: L. A.)