Nyírvidék, 1887 (8. évfolyam, 1-52. szám)
1887-10-16 / 42. szám
Melléklet a „Itfyirvidék" 42-ik sxámáhox. A közgyűlés igen nagy többsége a Zoltán István nevét hangoztatván, s a névszeriuti szavazás elrendelését kérő beadváuy visszavonatván, Graefl József főispán kijelenti, hogy a nagykállói főszolgabírói állásra Zoltán István nyírbátori szolgabíró választatott ineg. Az ekként megüresedett nyírbátori szolgabírói állásra kandidáltattak : Leövey Miklós, Somlyódy János és Sípos Endre, kik közül felkiáltással Leövey Miklós választatott meg. Graefl József főispán ezután bejelenti a közgyűlésnek, hogy Angyalosy Pál megválasztott első aljegyző állásáról lemondott. Minthogy azonban a választás még nem vált jogerőssé s felebbezéssel is megtámadtatott, a lemondást aunak elintézéséig uem fogadhatja el. A közgyűlés is ilyen értelemben határozván, a tárgysorozat rendén tovább folytatta tanácskozásait. Erről lapunk legközelebbi számában adunk tudósítást. Az egész választási aktusr.il s a lezajlott viharos jelenetről fölvett hivatalos jegyzőkönyv a következőleg szól: »Főispán ő méltósága, a kijelölő választmány többségének határozata alapján az első aljegyzői állásra Sípos Endrét, Angyalosty Pált, Márkus Károlyt, Vay Gézát és dr. Hartstein Sándort kijelölelvén, értesiti a közgyűlést, hogy dr. Hartstein Sándor a kijelölő választmány működése utáu kérvényt adott be hozzá, melyben kijelöltetése tárgyában beadott pályázati kérvényét visszaadatni kéri. A kijelölő bizottság többségének főispán őméltósága által, a közgyűlés tudomására hozott határozatára »É1jen Vidovich* felkiáltás tölté be a közgyűlés termét s miután a kijelölés kérdéséhez Komis Ferencz, Liptay Károly, Szoboszlay József, Mezössy László és Zoltán János alispáu hozzászóltak, s miután ismételve csak a Vidovich László neve lott hangoztatva, főispán őméltósága figyelmeztette a vármegye közönségét, hogy amennyiben törvény értelmében csak a kijelölő bizottság által kijelölt egyének választhatók, ha egy ember hangoztatja is a kijelölő bizottság határozatához képest összeállított névsorban foglaltak bármelyikének nevét, az illetőt, törvény által biztosított jogainál fogva megválasztott első aljegyzőnek kijelenti. E nyilatkozatra az ismételten felhangzott >éljen Vidovich* utáu pár hang által Angyalossy Pál neve kiáltatván el : főispán őméltósága Angyalossy Pált, a kisvárdai járás eddigi szolgabiróját megválasztott első aljegyzőnek kijelenté. Népnevelési egyesület. Anuak idején mi is értesítettük olvasó közönségünket arról a mozgalomról, mely a vármegye népnevelési bizottságából kiindulva, népnevelési egyesületek alakítását tűzte ki czéljául. Örömmel jelenthetjük most, hogy egy ilyen egyesülőt Nyiregyházáu már megalakult. Megalakulásáról tanúságot tesz az alább közölt alapszabályjavaslat, melyet — az ügy közérdekű volta mellett — közlünk főkép abból az indokból, hogy a többi járáskörök, alakítandó népuevelési egyesületük szervezésénél azt figyelembe vegyék. Ez alapszabály-javaslat már beterjesztetett a vármegye állandó népnevelési választmányához, hogy ott felülvizsgáltatván, megerősítés végett a belügyminiszterhez felküldessék. A népnevelési egyesület ideiglenes elnökéül Okolicsányi Géza, jegyzőjéül pedig Werner László választattak meg. A rendszeres választás az alapszabályok megerősítése után fog megtörténui. Az alapszabály javaslat a következő: A nyíregyházai felekezetnélküli népnevelési egyesület alapszabály tervezete. I. Fejezet. 1. §. Az egyesület czime: Nyíregyházai felekezetnélküli népnevelési egyesület. 2. §. Az egyesület székhelye: Nyíregyháza. 3. §. Az egyesület pecsétje: Kerek razpecsétnyomó »A nyíregyházai telekezetnélküli népnevelési egyesület* czim vésettel. Ah, igaz, olvastam az ujságokbau, képviselőnek választottak meg. Boldog ember. Hjah, a magamforma gazdálkodó ember ritkán részesül abban a szerencsében, hogy Budapestre mehessen. — De mi az ördögbe állunk itt oly sokáig, hiszen ez csak megállóhely. Béla kinézett az ablakon, hogy a kalauzt kérdezze meg, a ki sorra nyitogatta a vasúti kocsik ajtaját. Két szuronyos csendőr járta sorra a koijük^ta kalauztól kérve felvilágosítást. Táreaságukhau voltÍPenyfry Xfrjíftriri, az alszolgabiró is. Bela megismerte, s kerülni akarva vele a találkozást, behúzta az ablakot. De kérem, — hallatszott kivül a kalauz hangja — itten csak egy képviselő van, meg egy másik ur, itt hiába keressük. — Ah mindegy, képviselő, nem képviselő, nyissa ki a kocsit, itt én parancsolok. Az ajtó megnyílt, s azon belépett a kalauz. Látszott az arczán, hogy beszélne, de nem mer. Kérem, — dadogá — a tekintetes Bzolgabiró ur egy posta sikkasztót keres, » kinek ezen a vonaton kell utazni. Csalomjay Bélát elfutotta a düh, a mint Fenyéry a kocsiba lépett. — Talán csak nem gondolja az ur, — kiáltott fel élesen — hogy itt van a sikkasztó. — Kérem uram, — szólt hidegen Fenyéry — én hivatalos kötelességemet teszem, a midőu egy kapott távirat következtében a vonaton utazó sikkasztót keresem. Szíveskedjék magát mérsékelni, a midőn a hatóság előtt áll. Béla ajkaiba harapott. — Én pedig országos képviselő vagyok, a ki out felkérem, hogy miután erről az úrról szavatosságot válla4. §. Az egyesület czélja : a) A uépoevelésről ugy gondoskodni, hogy szegénység miatt egyetlen tanköteles gyermek se maradjon iskoláztatás nélkül. bj Ellenőrizni, hogy a tantermek a törvény kívánalmainak megfeleljenek s teljes felszereléssel bírjanak. c) Hogy a törvény követelte hat osztály lehetőleg miuden népiskolábau meg legyen. d) Minden törvényes eszközt felhasználni arra, hogy a tanítók állásukhoz mért díjazásban részesüljenek. ej Feladata az erkö.c-i és szellemi műveltséget, tökéletesedést előmozdítani s a társadalom miuden osztályában a népnevelés, mint a közművelődés leghathatósabb rugója iránt az érdeklődést felkölteni. fj Ellenőrizni, hogy a városi elöljárók a népnevelési törvény rendeleteinek pontosan megfeleljenek. II. Fejezet. 5. §. Az egyesület tagjai: 1. Alapító. 2. Rendes és 3. Pártoló tagok. a) Alapító tagok, kik egyszer mindenkorra, legalább tiz forintot az egyesület péuztárába befizetnek, vagy az alapítványi dij lefizetéseig 6% kamatot biztositauak. b) Rendes tagok, kik évenkiut egy forint fizetésére kötelezik magukat, mely kötelezettség három évre terjed. A fizetés előlegesen miudea év január havában történik. A tanítók rendes tagjai az egyesületuek, azonban tagsági díj fizetésre nem köteleztetnek. c) Pártoló tagok, kik évenkint legkevesebb ötven krajczárt fizetnek az egyesületnek. d) Ezen jövedelmeken kivül felállíttatik az úgynevezett » Filléregyesület* vagy szegény tanulókat segélyező egyesület, melynek számára alkalmatos helyiségről gondoskodni a város elöljárósága fog felhivatui. e) Ezen filléregyesület működése abbau áll, hogy évenkiut kétszer, tavaszszal cs ősszel összeszed a városbau pár erre alkalmas egyén minden ócska rougyot, vasat, üveget, viseltes ruhát, papírhulladékot s egyéb elhasznált tárgyakat, azokat az arra kijelölt helyiségbe hordja, hol egyik tanitó felügyelete alatt az ily ócska tárgyak leltárba vétetnek, rendeztetnek s midőn felhalmozóduak eladatnak, áruk az egyesület pénztárába foly. /) A jövedelmi forrás gyarapítható: műkedvelői előadás, hangversenyek és adakozás gyűjtése által is, az összes évi jövedelemnek azoubau '/s-de tőkésítendő s C9ak a többi rész osztható ki a szükséghez képest a szegéuy tanulók segélyezésére. III. Fejezet. 6. §. Az egyesület szervezete: a) Az egyesület összes ügyeit vezeti és ellenőrzi a >Szabolcsmegyei népnevelési bizottság*, melynek hatásköre a 4994/878. sz. miniszteri rendelet által megerősített szervezettel sza bályoztatik. b) A jelen egyesület közgyűlése; c) ennek választmánya és tiszti kara. 7. §. Az egyesület közgyűlésének tagjai: az alapító, rendes és pártoló tagok, mely utóbbiak azouban csakis tauácskozási, de szavazati joggal nem bírhatnak. 8. §. Az egyesület minden év szeptember első felében közgyűlést tart, melyon a választmány előterjesztéseit tárgyalja ; második közgyűlését január havábau tartja, melyen az egyesület óvi tevékenykedését, számadását felülvizsgálja 8 erről részletes kimutatást terjeszt a megyei népnevelési választmány elé. 9. §. A választmány, vagy az elnök belátásából évenként a szükséghez mérten rendkívüli közgyűlések is tarthatók. 10. §. A közgyűlésekre való meghívásoknak legkevesebb 8 nappal a közgyűlést előzőleg a helyi lapokban a tárgysorozat közlésével kell meghirdetve lenniök. 11. §. Az egyesület közgyűlésén a jelenlevők szavazattöbbséggel határoznak. 12. §. A meghirdetett közgyűlési tárgysorozaton kivül csak" oly ügyek tárgyaltathatnak, melyek valamely egyleti tag által a közgyűlés meghirdetését előzőleg legalább két nappal az elnökuek beadatuak. 13. §. Miuden közgyűlés határozata jegyzőkönyvbe foglalandó. A jegyzőkönyvet az elnök és jegyző aláírja s az elnök által kijelölt három egyesületi tag által hitelesíttetik. lok, szíveskedjék nyomozásait, ebben a kocsiban félbe szakítani. — Uram, ön lehet képviselő, de én szolgabíró vagyok, a kiuek ép ugy volt joga a vonatot egy időre megállítani, mint itt is meggyőződui arról, vájjon nincs-e itt a sikkasztó. — Ah, ez már sok I ön tehát nem hisz szavaimnak. — Még egyszer felkérem, ne akadályozzon meg hivatalos funkcziómban. Öunek helye az országházban van, de járásomban éu parancsolok. — Kép'iseló ur kérem, szólt az oda érkezett állo mási főnök, egy távirat érkezett ide, talán önnek szól. Csalomjay Béla. Béla, izgatottságtól reszkető kezeibe vette a táviratot, melyet felbontott. Melle zihált, arczáu a küzdés nyomai látszottak, a mint olvasta; »Megyei közgyűlést ki kell tűzni, elfelejtettél lemondást beadni, küld el rögtön. Alispán.* — Csalódik uram, ez nem az ön járása, ez még az enyém. — Majd megválasztanak, miután tudtommal két állást elfoglalni nem lehet egy embernek egyszerre. — Igaza van, de miután én nekem nincs szándékomban egyelőre itt hagyni járásomat, kérem alszolgabiró úr, hagyja félbe a nyomozást. Öaök pedi^! őrsvezetó ur, szólott a csendőrhöz — haza mehetnek. Szervus Muki, jó mulatást ... Ah, szolgabíró ur még mindig itt van, kérem jöjjön ön is velem, mert holnap sok dolga lesz, a közmunka összeírást kell elvégezni. . . . Állomási főnök ur, kérek jegyet Csengődre. ... A vooatoi pedig elindíthatják, miután ezt az utolsó kocáit, a hol a sikkasztót keresték, megvizsgálták. Kohányi Tihamér. 14. §. A közgyűlés tárgyai: a) A lefolyt évről szóló választmányi jelentés meghallgatása : 4) az alapszabályok ueialáni megváltoztatása ; c) a tagsági dijak meghatározása ; d) a jövő évi költségvetés megállapítása; e) netaláni felebbezések, indítványok tárgyalása. /) a választmány s tisztviselők megválasztása ; g) felülvizsgálni a választmáuy által előzetesen megvizsgált számadást; h) az egyesült feloszlatása ügyébeu határozni. 15. §. Az egyesület választmánya tizeukét rendes és négy póttagból áll, mely felében az alapító, felében pedig a rendes tagokból választatik. IC. §. Az egyesület tisztikara áll egy elnökből, egv alelnökből, egy jegyzőből, egy pénztárnokból, egy ügyészből és egy tilléregyleti felügyelőből. A tisztikar az egyesület alapító és rendes tagjaiból, a tilléregyleti felügyelő azoubau a működő tanítók közül választandó. 17. § A választmány ős tisztikar összes tagjai három évre választatnak. 18. §. .4 választmány: a) miuden eljárásáért a közgyűlésnek felelős s a 15., 16. §.-bau felsorolt tagokból áll ; b) határozatképességéhez az eluököu kivül legalább hat tag jelenléte szükségeltetik ; c) határozatai szótöbbséggel hozatnak; d) az egyesület vagyonát, ügyeit, felelősség mellett kezeli, vezeti; e) az évenkéuti költségvetést elkésziti, az évi számadásokat megvizsgálja s felsőbb jóváhagyásra a közgyűléshez terjeszti; f) miuden évnegyedben ülést tart, munkálkodásáról félévenként a közgyűléshez jeleutést tesz; g) mindon évbeu a város elöljáróságától bekivánja a város szegény és árva tanköteleseinek a lelkészi hivatalok aláírásával is ellátott névjegyzékét s az egyesület pénztára állapotához mérten, a kétségteleuül igazolt szegény gyermekeknek taukönyvek és ruhákkal való ellátásáról gondoskodik ; h) felügyel a tisztikar miuden egyes tagja szabatos működésére; i) üléseiről jegyzőkönyvet vezet, mely az elnök ős jegyző aláírásával hitelesíttetik. IV. Fejezet. 19. §. Az elnök: a) képviseli az egyesületet, hatóságok és harmadik személyek iráuyában ; b) a népuevelési bizottsággal levelez, az egyesület közgyűléseinek és választmányi üléseinek határozatait, azok meghozatalától számított három hét leforgása alatt a népuevelési választmány elnökével közli, az évenkéut megvizsgált számadást észrevételeivel a népnevelési választmányhoz a fennebb jelzett időben tudomásulvétel s jóváhagyás czéljából beterjeszti; c) a közgyűlések s választmányi ülések tartásáról, egybehivásáról goudoskodik, azokou elnököl s szavazat egyenlőség esetéa dönt; dj a pénztárt évnegyedenként legalább egyszer megvizsgálja; e) a választmány utólagos jóváhagyása mellett, tiz forintig utalváuyoz; fj a tisztviselők működésére felügyel. 20. §. Az alelnök: Az eluök gátoltatása esetén minden teendőiben helyettesíti. 21. §. A jegyző: Vezeti a választmány és közgyűlés jegyzökönyveit, készíti a jegyzőkönyvi kivonatokat, szerkeszti az egyesület mindennemű írásbeli kiadványait, azok kiadmányozását teljesiti, őrködik az egyleti levéltár felett és jegyzékbe foglalja az egyesület összes iratait. 22. §. A pénztárnok: Nyugta mellett átveszi a tagsági dijakat, az egyesület egyéb jövedelmeit, a közgyűlés, választmány ós elnök által utalványozott összegeket nyugta mellett kifizeti, kiadásai és bevételeiről minden évben pontos könyvet vezet; a választmány utasításából a tőkésítendő pénzösszeget jóbitelű pénzintézetben elhelyezi, év végével okmányolt számadásait a választmány elé terjeszti ; a tagdíj hátralékosok neveit nyilvántartásban tartja. 23. §. Az ügyész az egylet jogtanácsosa, s peres ügyekbeu képviselője. 24. §. A filléregyesületi felügyelő hatásköréhez tartozik az ócska tárgyak összeszedetése körüli teendőket végezni, a kifüggesztendő parselyek alkalmatos elhelyezéséről, őrizetéről goudoskodni. V. Fejezet. 25. §. A tisztviselők a jótékony czél iránti tekiotetből díjtalanul működnek; azonban az egyesület érde kében tett szükséges készpénzkiadásaik, az egyleti pénztárból megtéríttetnek. 26. §. Az egyesület pénztára minden jövedelmeinek Vs-öd része időről-időre tőkésítendő addig, míg az egyesület pénztára 10,000 forintra nem növekedik. VI. Fejezet. 27. §. Ha az egyesület működését ukár részvétlenség, akármi más okból sikeresen uem folytathatná, az összes egyleti tagok 8/<~ed részének hozzájárultával feloszlatható, köteles azouban a közgyűlés intézkedni, hogy az egyesület pánztőkéje megoszlhatlanul továbbra is és kizárólag népnevelési czélokra haszuáltassék fel. A feloszlatás és a vagyon hovafordit sa tárgyában hozott határozat ioganatositás előtt azonbau a m. kir. vallás és közoktatásügyi minisztériumhoz lesz felterjesztendő. VII. Fejezet. 28. §. Az esetben, ha az alapszal ályokban meg határozott czéll és eljárást, illetőleg hatáskörét meg nem tartja az egyesület, az állam vagy az egyleti tagok vagyoni érdeke veszélyeztetnék, a kir. kormány által haladéktalanul fölfüggesztetik, « a felfüggesztés után elrendelendő szabályos vizsgálat eredményéhez képest végleg fel is oszlattatik, vagy esetleg az alapszabályok legpon tosabb megtartására, különbeni feloszlatás terhe alatl köteleztetik. Kelt Nyíregyházán, 1887. évi október 4-én. Okolicsányi Géza, s. k. Werner László, s. k. id. elnök. .. id. Jegyió. Lukács Ödön s k. Krasznay Gábor s. k. Gredlg Joremitís s. k. h. egyesületi tagok. I