Nyírvidék, 1886 (7. évfolyam, 1-52. szám)

1886-11-07 / 45. szám

JNYÍKVIÖÉ abb váíí'aju színmüvek üres házak előtt adatnak a színigazgatók a legledérebb operette-eket és possekat kénytelenek színre hurczolni, csak hogy a bukás örvényét kikerülhessék. Növendék leányoktól oly szavakat és megjegyzéseket kell ma hallanunk, amelyek az ember arczába kergetik a vért. Hol tanulták ezt? A színházban az operette-ekből, s a városi bódékból a színpadra hurczolt aljas képekből, tánczokból és dalokból. Irányi Dániel tehát nemes dolgot cselekedett, amidőn a színpadok mai veszélyes működése ellen felszólalt s annak korlátozására a rendőri felügyelet életbeléptetését követelte. A rendőri beavatkozás ellen abban az időben a lapok erősen kikeltek s a gyógyszert veszélyesebbnek találták magánál a betegségnél. Tiltakozásuk mellett avval érveltek, hogy Irányi eltér a szabadelvüség föltételeitől, amidőn az operette-kultusz ellen rendőri beavatkozást követel. A tulajdonképpeni okot, a keresztyén elvekkel homlok egyenest ellenkező zsidó morál terjedésében találták; amenyiben az operette-kultuszt első sorban a zsidó-világ karolta föl; az operette-közönség feles száma ma is zsidókból áll, a zengerei-ok művészei pedig csaknem kizárólag a zsidók kőzzől kerülnek ki. Szeréntök tehát nem a rendőri tilalom, hanem a társadalmi közrehatás szüntetheti meg az operette-kultuszt. Jó! Tegyük fel, hogy az operette-kultuszt a zsidók teremtették és fejlesztik, a valódi művészet és a köz erkölcsiség rovására. Tegyük fel, hogy a zsidók, mint akiknek nemzeti aspiráczióik nem lévén, s az önálló nemzetek hazafias lelkesedését sem osztani, sem érezni uem birván; egy Szent László,egy Hunyady Mátyás, egy Rákóczy, egjNapoleon, egy Nagy Fridrik sat. alakjánál nem hogy fölmelegednének, desőtt talán, mint vallás-erkölcsi tekintetben isolált népfajt, némileg sérti is önérzetüket: csoda-e, ha ők oly élvezetek után rohannak, amelyek a nemzeti nagy erények föltüntetése helyett, inkább a kedélyre s az érzékiségre hatnak?! Én semmi csudálkozni valót sem találnék benne, ha mindjárt igy állana is a dolog. Hanem azon igen is csudálkozoin, hogy a magyar keresztyén társadalom a zsidókkal együtt kórusban tapsolja meg az opetette-ek erkölcs-routó arczátlanságait, amelyek éppen a nemzeti erényeket és keresztyéni erkölcsöket igyekeznek prostituálni. Igaz ugyan, hogy a közönséget nem lehet korlátozni abban, hogy az erkölcs-nemesitő, a szív és lélek művelő drámákat és tragoediákat, vagy az erkölcs-routó színműveket látogassa-e; de igen is megteheti azt a hatóság, hogy az oly színművek és operette-ek, amelyek egyenesen a keresztyén társadalmi erények kigunyolását s az erkölcsök megmételyezését tűzték ki feladatul, leszoríttassanak a színpadról. Ez nem csak szabados dolog, de kötelesség is. E tekintetben tehát én is, és minden józan godolkozásu hazafi igazat ad Irányi Dánielnek, a midőn az erkölcs-rontó színdarabok adatásának rendőri uton való betiltását követeli. Mert vagy föladata a társadalomnak, illetőleg az államnak az emberi erények ápolása, védelme és fejlesztése; vagy nem. Ha feladata, akkor joga van az azokat veszélyeztető akadályok eltávolításához is; ha nem feladata, akkor ne hozzon törvényeket a tolvajok, a rablók és a csalók ellen. Vagy az emberiség erkölcsi reputácziója, becsülete kevesebb értékkel bír, miut egy bárány, vagy egy sertés?! Az államok A „NYiKVIDÉK" TARCZÁJA. A liiuság- áldozata. — Elbeszélés : Rácz Istvántól. — Bélteky Vilma tehát kivetette a hálót Kolty Kálmán elé, csak azután ő maga ne essék bele. Szegény leány, mennyire vitte hiúsága! Képes volt levetkőzni nőiességét is hiúságáért és bosszújáért. Minden férfit, akivel csak érintkezett, lábainál akart látni. Ez volt öröme, boldogsága és — amint majd látni fogjuk — átka is Másnap reggel a levél már rendeltetése helyén, Kolty Kálmán kezeinél volt. A levél rövid tsrtalma ez volt: »Tisztelt Kolty ur! Öntől egy fontos kérdezni valóm van a vasárnapi estélyről oly feltűnően törtéut eltávozására vonatkozólag. Kérem, legyen szives a délutáni órákban meglátogatni. Különben is nagyon ritkán látjuk. Bélteky Vilma.* Kolty Kálmán a levél elolvasása után elmosolyo • dott. Igen jól ismerte Vilmát. Tehát hadi csel, gondola magában. Mindegy. Azért elmegyek. Előbb azonban megkérem Ilonka kezét Béltekynétől s csak azután megyek Vilmához. Elkövetkezvén a délután, Kolty Kálmán sietett Béltekynéhez. Előbb azonban atyjával is megbeszélte a dolgot, aki teljesen belenyugodott Kálmán elhatározásába. Béltekyné egyedül ült szobája pamlagán egy képes könyvet forgatva kezében, midőn Kolty Kálmáu bejelentető magát. — Bocsánatot kérek nagysád, — kezdé Kolty illő távolságban foglalv-i állást az üléséből kissé felemelkedő s az érkezőt üléssel kináló Báltekynével szemben. — hogy ily váratlanul alkalmatlankodom. — Isten hozta. Kolty ur nekem mindig kedves veu dég mondá Béltekyné; ismét üléssel kínálva mag Koltyt. alapját képező tiszta erkölcsök pusztítói és rablói szabadon garázdálkodhatnak színpadon, hírlapokban és könyvekben; amig egy két krajczáros czipó éhes eltulajdonitóját elzárja a hatóság! ? Lehet-e joga az államnak az erkölcsök rosszaságából kifolyó tényeket büntetni akkor, amikor az erkölcsök javításával mit sem törődik?! Az akadémiák, és egyes nemes lelkit alaj pitók jutalmakat tűznek ki egyes nemes irányú és erkölcs-nemesitő drámák és művek megírására. Az érdemesebb műveket megkoszorúzzák. De 1 ha színpadra kerülnek, üres házakban adatnak elő. Szerzőik pedig a legnagyobb nélkülözések közt tengődnek.Ellenben alélta színművek,az erkölcstelen operette-ek tömött házak előtt arczátlankodnak. Szerzőik palotákat, nyári kéjlakokat vásárolnak, és herczegileg élnek. Hát normális állapotok ezek? Lehet itt szó szellemi művelődésről, állam-czélokról s társadalmi erényekről?! Nagyon is kívánatos volna tehát, ha a törvényhozás és a társadalom az erkölcsnemesités eme leggyorsabb és leghathatósabb faktorára, a színpadra kissé nagyobb figyelmet fordítanának. Néhány s/ó a férfias jellemről. IV. Aki komolyan törekszik emberi kötelességeit teljesíteni ; bátorsággal kell bírnia. Mert miudeuütt oly követelményekkel all szemben, amelyeket a félénk elviselni képtelen. Minden felé találkozik oly dolgokkal, melyeknél a veszteség, testi betegségek, fájdalmak és az önmegtagadás nemei sokszor elkerülhetetlenek. A hon és az einberisfg minden egyestől, aki csak hozzá tartozik, szolgálatkészséget gyakran áldozatot kiván ; ily esetben mindent koczkáztatnunk kell. És mily becstelen volna az, aki ily alkalommal vissza vonulna — fe ledve a szent köteléket, mely őt hazájához és az emberiséghez lű'.i, feledve a sokféle jótéteményt, melyet azoktól nyert! A soha le nem mosható szégyen s örökké tartó gyalázat bélyegét sütik kortársaik és az utó nemzedékek azokra, akik önző, sokszor legsilányabb dolgok miatt áldozzák fel vagy árulják el a haza legszentebb ügyét. Elienbeu mily tisztelettel és hálával emlékezik meg a történelem azok neveiről, akik a jog és igazság bátor védelmezői, a hasznos és jó önzetlen pártolói s előmozdítói voltak életükben, és az ily szent ügyuek élve hunytak el. A hilhat^tlan dicsőség örök fénye ragyog az ily nemes lelkek sirja felett. Ahol a bátorság és nemas szeretet egyesül egymással, ot' e tettek bizonyára halhatatlan érdemeket mutatnak fel; a szép és nemes iránti lelkesedés dicső alkotásokbau nyilvánul; az emberi nem pedig az ilye uekbsu megdicsőü'éséuek fényes ünnepét üunepli, A bátorság tehát azon erények lényeges rész9, melyek a szellem nagyságát teszik. Az erény ugyanis soha sem elégszik meg a középszerűséggel. S'.ilárd és kitartó akaratot követel tőlünk, hogy azt a maga valóságában teljesen felfogjuk, átértsük ós életünk tetteit is egészen neki szenteljük ; vagy különben erényesek nem lehetünk. Mert az erényesaég rendeltetése az, hogy életünk elve és lelkünk erélye legyen. É< hogyan lehrtne másként azzá, ha a bátorság nem járulua hozzá? Sőt a bátorság nagysigából következtethetünk sokszor a korra, auuak erkölcsi érzülete s erejére, műveltségének értékére, intézményeinek szellemére 8 törekvéseinek eredményére. Bitorságát a kor csak ugy vesztheti el, ha ki van forgatva emberi természetéből a nemzedék, el van tompulva a jó. szép és igiz iránti érzék; ha csupán az állatiasságuak nyujlunk tápot, ha mesterkélt érzéki élvezetek által puhítjuk el és a különféle gyönyörök játékaival még szerzúuk annyi izgatottságot, a mennyi az elzsibbasztotfc, kimerült élet rövid idejű von szolásához elegendő. És ugyan mit várhatunk aztán az ilyen kortól ? Fog-e akadni még oly balgatag, a ki kész lenne az önmegtagadás, emberszeretet, hazafiság és igaz — Köszönöm. Nem akarok sokáig terhire lenni nagysádntk. Csak idejövetelein czélját óhajtom röviden elmondani. — No s annyira siet?! Kérem tehát szóljon. — Éo, szólt Kolty üunepélyes hangon, nagysádtól Ilonka kisasszony kezét jöttem megkérni. Szerelmemet iránta nem ecsetelem. É lc'pásem Ujy is igazolja azt. Csak nagysád beleegyezését kérem. Biltekynét e nem vártt fordulat aunyira meglepte, hogy alig talált szavakat gondolatainak kifejezéséhez. Női leleményessége azonban segítségére sietett. — Nekem legkisebb kifogásom sincs édes Koltym. Önök igen összeillő pár lesznek. Meglepetésemet azonban nem titkolhUom el a gyorsaság fölött — Mi már egymás szavát birjuk nagysád. — Igen jól van. Azonban szeretném magától Ilo • nátr.l hallani — Amint méltóztatik. Béltekyué csengetett és Ilonát magához rendelte. — Putuoky Ilona nem is sejtette Kolty lálogatását. Cak midőn megpillantá annak ünnepélyes arczát, pirult el kissé. — Parancsol valaoiit kedves nénikém ! ? — Igen, gyermekem. Tudtodra akarom adni, hogy Kolty ur éppen e perezben kérte meg tőlem kezedet. Különben, amint Kolty ur mondja, te már oda is ígérted azt; veté utána csíp ísen Biltekyné. — Való ezllouka!? Ilonka földre szegzett szemekkel, remegő ajakkal, lassú hangon mondá : — Igen kedves nénikém ! — Ha igy van édesem a dolog, é i örö a mel adom áldisomat frigyetekre. — Köszönjük asszonyon! — Lön i fölelet Kolty részéről egy kézc-iók kíséretében. — Cstk még egy ké" vallás erényeinek áldozattkészséggel járó gyakorlására Mert hiszen csak oly uemes lelkek sajátja ez, kiknek bátorsága hiven megőrzé egészségükst, erejüket és józanságukat. Az igazi bátorság nem vak a veszélyek között • hanem éber, körültekintő, és ha ennek daczára a baj' váratlanul lepné meg : akkor sem retten meg. Ezért annak kétségtelen ismertető jele a lélekjelenlét. És épen ez által különbözik annak nyilvánulása a gondatlan nagyravágyó és vakmerő merényletétől. A gondatlan erőszak merészel a nélkül, hogy valójában tudná, 8. mit tesz. Nem veszi szamba a körülményeket és az erőt, melyeket a tett véghez vitele igényel. Merészel, de csak a pillanatnyi hevülés következtében; ha pedig a föllobbanó láng elenyészett s helyét a higadtabb meggondolás váltj i fel és a dolog valóságos helyzete világossá lett előtte: azonnal lehűl látszólagos bátorsága s ezzel együtt lelkesedése is. Nem csoda ezért, ha a gondatlan s könnyelmű rendesen később bánja meg azt, a mit elkövetett. Könnyelműen cselekedni, értelmes lényünk méltóságán alul áll. Leginkább sújtandó pedig ott, hol nagybecsű és fontos ügyek vannak koczkáztatva. Amit csak bármely tekintetből is életünk valódi javának mondhatunk, azt sohasem sz?,bad másként feláldoznunk, mint a méltó czélért és teljes megfontolásával mindannak, ami e mellett csak figyelembe jöhet. A nagyravágyó azért merészel, hogy nagy hangon dicsekedjék, kérkedjék és önmagát mutogassa s a hol csak lehet magát föltolja. Bátornak tartatni, óh ezt nagyon kívánatosnak tartja a nagyzás hóbortosa. Első benyomásra, a tömegnek és a szép nemnek rendszerint jobban tetszik a bátorság bármely más előnynél. A bátort óvakodik mindenki megsérteni. A gyöigeség hozzá folyamodik. Védelme alatt állani, biztonságot nyújt. Benne vélik feltalálhatni a lélek legnagyobb fenségét. Nem ritkán még vállalatainak sikere is azon bizalomtól függ, melyet bátorságába helyeznek. De ez nem igazi bátorság; minthogy azt c-ak a nagyzás, feltűnés utáni vágy és viszketegség idézi elő; csak ott merészel az ilyen, ahol észrevétetik és ahol kitüntetésre számithat. Legtöbb esetben azonban, ahol csakugyan valódi bátorságra volna szükség, csak nagyou csekély mérvben vagy épen nem tapasztalhatjuk azt nála. Az oly vállalatokra, melyek nagy zajt keltenek, a nagyravágyó azonnal készen áll; de nem az olyanokra, melyek csendben folynak le 3 melyek dicsőségteljes győzelmet biztosítanak. Nincs is a nagyravágyó lelkében önálló élete az igazi bátor-ágnak; ennél is csak föllobbanó láng tüze az, mely mihelyt kialudott, kialszik vele együtt az is, ami azt lángra gyujtá. Ezért a nagyravágyó nem a valóban nagyot kívánja; hanem egyedül öncsodáltatását. Ez okból a veszélyt sem becsüli kevésre; igyekszik magát, a mennyire csak lehet, érzéketlenné tenni iránta. De e mellett igen sok meggoudolatlan merényre ragadtatja magát. Gryakrau csekélységekért koczkáztatja a legfontosabb dolgot ugy, hogy aztán csak a véletlennek tulajdonitható, hi merészsége a czél méltóságával kellő arányba jut. Ilyenek a nagyravágyók, a túlzás hóbortosai, a becsvágyók. Pedig az önbecs nem tartható oly nagy jónak, hogy kizárólag anmk gyarapítása s emelése végett az élet vagy súlyosabb veszteségek veszélyei alól magunkat ki kellene vonnunk. A vakmerő ott merészel, ahol a bölcs és józan ember cselekedni megszűnt. Ugy a meggondolatlan és könnyelmű mint a nagyzó és becsvágyó merészsége könynyen válhatik vakmerőséggé. Már maga a szó származása szerint, oly embert jelöl, aki vakon merészel valamit. Hogy ennélfogva vakmerőnek az oly embert kell tartanunk, aki nagy veszélyeknek teszi ki magát a nélkül, hogy szoros értelemben vett sikerről szó lehetne vagy Kötelessége kívánná: az kétséget sem szenved. De rendesen az olyat is vakmerőnek nevezik, aki ott merészel valamit tenni, ahol ereje van a vállalatnak sem az ezt fenyegető veszély nagyságának nem látszik megfelelni ; a hol nem gyanítható egyéb, mint hogy czélját elérni nem fogja, sőt önhalált vagy legalább is érzékeny vesztességet fog eredményezni. Ily körülmények között mondhatjuk-e (Folytatása, a melléklet en.J résem volna. Egybekelésünket a lehető legrövidebb idő alatt óhajtanám. — Rám nézve az mindegy, édes Koltym. E tekintetben szabad kezet engedek. Ilonka hozománya minden perezben rekdelk zésükre áll. — Erről fölösleges beszélni. Én csak Ilonkát kérem. Minden más közönbös előttem. Most pedig engedje, hogy távozzam, Béltekyné egy szóval sem tartóztatta Koltyt. Engedte távozni. Azután pedig Ilonát szobájáb i küldé, hogy gondolatainak szabad folyást engedjen. Béltekyné jobb szerette volna ugyau, ha Kolty Vilmát kéri meg. De már nem változtathatván a dolgon, kénytelen volt a tény előtt meghajolui; ezt sugalmazván neki a józan ész és íz Ilonkához való rokonság, Kolty elhagyva Béltekyné szobáját, lépteit Vilma szobája felé irányozá. Vilma várta őt. Midőn Kolty belépett Vilmához, ez maga mellett mutatott helyet a pamlagon ; Kolty azonban gyengéden megköszönve a figyelmet, egy karos székben foglalt helyet szemben Vilmával. — Meghívásának engedve, eljöttem, hogy halljam parancsát. — Kezdé meg Kolty a párbeszédet. Bélteky Vilma, a levelkében felhozott okot mellőzve, amelyet csakis ürügyül használt, egy erőltetett sóhajt hallatott; azután bánatos fátyolozott hangon kezdé. — Óh Kálmán mennyire megváltozott őn utolsó találkozásunk óta. Emlékszik-e még gyermekjátékainkra, amikor oly boldogok valánk!? Emlékszik-e ábrádjainkra, amelyeket együtt oly bizalmasan szőttüuk. Lássa, mindezeket ön, ön tépte szét, Kálmán! Miért tevé ezt ? Óh mily nehezen esett lelkemnek haza érkezése óta tapasz talt zárkózottsága. Mondja kérem, miért e bizalmatlanság,