Nyírvidék, 1886 (7. évfolyam, 1-52. szám)

1886-01-31 / 5. szám

NYIRVIDÉ K" egyházi beszédektől, amelyeket a legműveltebb, a legtudományosabb és szellemesebb emberek is élve­zettel és gyönyörrel halgassanak. Még ez sem elég. Hogy a templomba való járás valódi lelki szük­séggé váljék: nem elég az, hogy a nagy tömeget a templomba tereljük; hogy korszerű egyházi be­szédek tartassanak; hanem szükséges, hogy a tár­sadalom mindazokat az erényeket gyakorolja, ame­lyeket a vallás előir és szab. Mindenek fölött gyakorolnia kell a felebaráti szeretet, a jótékonyság erényeit És itt már legeiül kell menni az egyház szolgáinak, a lelkészeknek. Az az egyházi szolga, lelkész, aki szegénységben elhalt embertársát és hivét, a rendes stóla lefize­tese nélkül nem temeti el: nem igen mozdítja elő a vallás-erkölcsi életet. Pedig fájdalom, ily egyházi szolgák ma is akadnak. Vagy is éppen csak nap­jainkban, az oktalan fényűzésnek, a gyors meggaz­dagodási láznak e léha korszakában akadnak. Es mégis panaszkodnak, hogy a vallásosság hanyatlik a társadalomban; hogy az oltárokra keveset áldoz­nak s a templomot nem látogatják a hivek. Nincs igazságuk, panaszuk nem jogosult. Járjanak elő jó példával; hozzanak ők is áldozatot a közjó, a sze­retet oltárára Csak ekkor leczkéztetlietik jogosan a társadalmat; amely ma csakugyan nem felel meg kötelességének: vagy legalább nem oly mértékben, mint azt az uralkodó általános szegénység, nyomo­rúság és romlottság megérdemelnék és követelnék a boldogabbaktól. Ezt a hibát, ezt a mulasztást kell helyrehozni a társadalomnak, a felebaráti szeretet műveleteinek : a vallás által előirt erények gyakorlásának minél terjesebb fejlesztése által. Tömörüljön a társadalom minden népesebb vá­rosban, tehát Nyiregyházán is egy nagy, minél számosabb tagból álló egyesületté, társulattá, pl. „Közművelődési egyesület," „A társadalom erkölcsi érdekeit előmozdító társulat," „A közjót előmozdító egyesület" sat. czim alatt. Ámde e nagyobb sza­bású társulatnál a lakosság minden számot tevő vagyonosabb osztálya képviselve legyen, mint ala­pító, pártoló, működő, rendes, rendkívüli sat. tag. Minthogy a társulat a helyi összes társadalom er­kölcsi érdekeinek előmozdítására, segélyezésére, ja­vítására és nemesítésére sorakozik: szükséges, hogy emez emberbaráti jótékonysági műveletben az összes társadalmi osztályok részt vegyenek. E társulat azután magába olvaszthatná a ne­talán már létező „Műkedvelői társulatot," a „Nöegy­letet 1', a, „Dalárdát" s egyéb létező jótékonysági egye­sületeket. Ahol pedig még ilyenek nem volnának, teremtene a társulat saját kebeléből. Ezeken kívül alakithatna e társulat még, például nálunk, egy Szinpártoló egy Szegényiskolás gyermekeket segélye­ző, Szegény de jó erkölcsit s egy helyen legtovább szolgáló férji és nöcselédet jutalmazó sat. alosztá­lyokat, külön igazgató választmánynyal. Különösen kívánatos volua nálunk egy Szinpártoló alosztály­nak alakítása, amelynek feladata volna oly szín­társulatról gondoskodni, amely az itteni igények­nek minden tekintetben megfelelne; feladat volna továbbá gondoskodni olcsó és ingyen szini előadá­sokról az idény alatt: hogy a nyíregyházai tótajku, de magyarul is értő közönséget beszoktassuk a színházba és megszerettessük vele a magyar köz­művelődést, a magyar nyelvet és hazafiságot, amely­nek teljes bírása nélkül Nyíregyháza város tótajkú lakossága soha sem lesz, nem lehet magyar lélek­A „NYÍRVIDÉK" TARCZÁJA, A bánfi - hunyadi ekszpediczió. (Mellék-esemény Bem erdélyi hadjáratából.) III. Az oláhok által hátrahagyott torlaszok eltávolítása után, csapataink az oláhok üldözésére siettek. Mint­hogy azonban az oláhok a szó szoros értelmében szét futottak, csak egyenként lehetett őket az egyes falvak ban, ahová futottak és elrejtőztek, össze fogdosni. Ha­marjában vagy 50 darabot sikerült is elfogni, akik azonnal fegyveres őrizet alá helyeztettek. Az összefogdosá8 tényének tartama alatt, egy hely­segben borzasztó látvány tárult szemeink elé. Az eme helység magyar lakóit, az elmenekültek kivételével a legvandalabh módon gyilkolták le a lelketlen oláhok ' A legyilkolt és megcsonkított hullák csontvázai, amelyekről már a húst a farkasok és más erdei vadak rég lerágták ott feküdtek elszórva az uri lakok udvaraiban és az ut­czákon. Lelkünk elborult e látványra. A fájdalom, bosszú es düh annyira erőtt vett rajtuak, hogy csak az ekszpe­diczió parancsnokának legszigorúbb rendelete tarthatott benőnket vissza attól, hogy elevenen szét nem téptük a fogoly oláhokat. A főparancsnoknak más terve volt a foglyokkal, amit későbben mi is csak helyeselni tudtunk. A főparancsnok ugyanis, előbb a szerencsétlen ál dozatok csontrészeit szedette össze az oláh foglyokkal és temetette el egy közös sírba; és csak az után lövöl­döztette le őket egyenként ugy, hogy csak az először lebukott nem láthatta társa halálát, a többi mind egy­masra hullva adta ki inkább állatba illő lelkét. A lelö­völdözötteket igen természetesen ott hagytuk eltemetet­lenül, a vad áLatok prédájául. Ezt az eljárását a főparancsnoknak, mint később hallottam, felsőbb katonai körökben, akkor elitélték és kárhoztatták. De ha látták volna azt a pusztítást, amit eme vad oláh csorda tett emberéletben és vagyonban : jót állok érette, hogy még az elevenen való megnyúzást is csekélyelték volna amaz összefogdosott, emberi arczot viselő vad csőcselék kivégeztetésénél. Még a galamb is saskeselj tivé változott volna amaz iszonyú embertelenség szemlélésénél. Én, aki még akkor egyetlen nyúlnak, madárnak vagy csirkének sem vettem e! életét, magam 8eua állhattam meg, hogy egyik lelőtt oláhnak homlo­kába ne vágjam sarkantyúmat. Isten bocsássa meg e bűnömet, amelynek indoka » legyilkolt magyarság szét marczaugolt hulláinak szemléletében volt kilejtve. Volt ez ekszpedicziónuk több komikus része is, ame­lyekből csak egyet jegyzek itt meg. Nagjon természetes, hogy ez ekszpedicziónál, az oláhok elfogdos sáu és ki­végzésén kivttl, az úgynevezett rekvirdldsnak is bő alka­lom nyilt, amit azután az egjes c-apatok, leginkább pe­dig a kaszás és lándzsás nemzetőrök kellő mértékben fel is használtak. Az aszalt g) ümölcsöt, almát és körtét, túrót, sajtot, mézet, pokróczokat, katrinczákat, tarka törlő ruhákat, amiket minden oláh háznál lehetett találni, mind tarisznyára szedték a nemzetőrök. Egy honvéd éppen mellettem hatalmasan tömte szájába a szép "lépes mézet, amelyet természetesen valamely szét tépett kasból markolt ki. Egyszerre az én honvédem el kezd iszonyúan ordítozni; aminek okát azonban lassanként dagadó fél arcza érthetően megmagyarázta. A méz sejtjében volt megdermedt méh ugyanis, a honvéd szájában feleleve­nedvén, sietett boszút állani az őt csendes nyugalmában ben és szívben. Ez a czél, t. i. a magyar műve­lődésnek terjedése különben az ingyen szini elő­adások nélkül is el lenne érve rövid időn, ha a nyíregyházai jómodu polgárok minél nagyobb szám ban iratkoznának be legalább eme fentebb ismer­tetett társulat pártoló tagjai közzé. Egy ily tágabb és minden egyéb jótékonysági egyletet magába ölelő nagyobb szabású társulat megalakítása, oly szép anyagi és erkölcsi előnyökkel jár, hogy azokat egy hírlapi czikksorozatban ki sem lehet fejteni. Nein is próbálkozom meg vele. Átláthatja azt minden gondolkozó fő, és átérezheti minden nemesen érző sziv. Csupán a kivitelre nézve van még néhány megjegyzésem. A községi és körjegyzők fizetés minimumá­nak kérdéséhez. (Vége ) Másik kérdés volna az. hogy a körjeg>zők fizetése miként szolgálttatnék ki. E/.t szintén igen nagy fontos­ságú kérdésnek tartom ; mert az e tekintetben fenuálló jelenlegi rendszer, illetve rendszertelenség, határozottan elitélendő. Ez idő szerint ugyanis a községi birák fizetik a k. jegyzőket akkor, mikor van pénzük. De sokszor és a legtöbbször nincs pénz a községi pénztárban s a sze­gény vagyontalan jegyzőnek hónapokon és félévekeu ke­resztül kel várnia a fizetésére s mikor mogkapja, már egészen el van adósodva. Példiul a szt. gotthárdi kör­jegyző Szt. Glotthárd városától, mely különben kisközség, már 8 hónap óta nem kapott fizetést és kénytelen volt a takarékpénztárból venni fel váltóra annyit, hogy egyik napról a másikra élhessen. Ez rá néz^e még nagyon nagy baj utóvégre nem volt, mert özvegyi állapotban élő öreg ember s gyermekek nem állják körül. A községi pénztárban nincs pénz: s különben is a város birájával (pedig községi biró) nincsenek jó viszonyban és az ha volna is pénz a pénztárban, kiadja más szükségletekre, és a jegyző várhatja fizetését, ki tudja meddig. Némely helyen megtörténik a/, is, hogy állami adó szedetik be és a községi biró adja ki a jegyző fize­tését. Egyáltalálán az eddigi rendszer, illetve rendszer­telenség fenn nem tartható. De már csak azért sem, mert nagyon lealázó hely­zet a különben intelligens jegyzőre nézve, hogy ő törvé­nyes javadalmazását a sokszor dölyfös és műveltség nél­küli falusi bírótól mint egy kikoldulgassa ; és ez által szükséges tekintélye csorbulást szenvedjen az előtt, kive! némely körülmények közt még rendelkeznie is kellene. Az uj törvényjavaslatban sein terveztetett ez ál­lapot megszüntetésére semmi intézkedés. Nézetem és meggyőződésem szerint pedig egy egy­szerű intézkedéssel e valóban tovább fenu nem tartható állapoton igen könnyű segíteni. Az uj törvényben elrendelendő volua, hogy minde­nik községi biró köteles a községet terhelő jegy/ői fize­tést évnegyedes részletekben, az évnegyed utolsó hónapjá­nak közepéig a megyei házi pénztárba, a szolgabíró által tel­jesítendő különbeni közigazgatási végrehajtás terhe alatt, beszolgáltatni. Aztán évnegyed végével » házi pénztár szolgáltatná ki a jegyzőknek az esedékes fizetési részletet. Igaz ugyan, hogy a megyei központi házi pénztár­nak teend ii ezzel megszaporodnának; de nem oly nagy mértékben, hogy azért ott személyzet szaporításra volna szükség. Esetleg az illető kerületi kir. adóhivatal is bevételezhetné. A körjegyzők, miután annyi állami teendőt végeznek, hogy legalább is félig állami köze­geknek volnának tekinthetők, ezt megérdemelnék. A kir. adóhivataloknak teendőit e megbízatás nem szaporíta­ná annyira, hogy meg ne győzhetnék. Aztán a jegyző tekintélyét alsóbb rendű közönsége előtt szükségszerü­leg nagyon emelné, ha többé az alantas mUveltségü községi biró nem mondogathatná azt, hogy ő fizeti a jegyzőt. De mindezektől eltekintve, lenne ez intézkedésnek nagy horderejű hatása a tekintetben, hogy miután a jegy­ző fizetése leggyakrabban községi pótadóbol fedeztetik és a községi pótadó együtt szedendő a feunálló közadó kezelési törvény szerint az állami adókkal, ezek is ren­desebben folynának be az év első felében is; vagy ha az év első felében nagyobb suly csak a községi pótadók beszedésére fordíttatnék, az év második felében az ál­lami adók könnyebben folynának be ; miután a községi pótadók már az év első felében rendesebben befolytak és a második félévi fizetések terhét már csak fele részben képeznék. Igaz ugyan, hogy a jegyzői fizetéseknek a megyei házi pénztárba vagy szerintem kívánatosabban a kir. adóhivatalba pontos beszolgáltatása kezdetbeu, míg t. i. a községi elöljárók a pontosságot megszoknák, némi ne­hézséggekkel járna, de egy pár év alatt a poutosság el­érhető, s azutáu jótékony hatása élvezhető leend. Eek volnának szerény javaslataim, melyeknek az uj községi törvény megalkotásánál, legkivált az ál­lamkincstár érdekében, kegyes figyelembe vételéért ese­dezni bátorkodom. Az adófelügyelői intézmény életbelépte óta folyto­nosan annak szolgálatában állok és bőven volt alkalmam a községi kormányzat és há'tartás beléletébe bepillanta­ni, s ugy azon teljes meggyőződésre jutottam, hogy ja­vaslataim, "legkivált az államkincstár érdekeire nézve, rendkívül fontosak, de sőt azok érvényesülését, még a községi érdekek is követelik. Ezeken kivül, jóllehet szerénységem tiltja, hogy azokkal koukrét javaslatok alakjában lépjek fel, volua még két szerény nézetem, melyek, ha a nmgu m. kir. minisztérium magas figyelmét magukra vonnák, végnél­kül szerencsésuek mondanám magamat. Ezek közül az egyik tisztán közigazgatási elvi kérdésre vonatkozik és abban nyilvánulna, hogy tekin­tettel arra, miszerint k. jegyző ha a községi törvény szerint nem is feje a községi elöljáróságnak, hanem csak egyik tagja, mégis tényleg ő a lelke; s ha a körjegyző a községi törvény rendelkezéseivel szemben tul nem teszi magát azon, hogy neki vezetnie csak a jegyzői tollat szabad és nem a község ügyeit, azok rendesen elposva­nyosodnak; kitalálandó volna anuak módja, hogy kisköz­ségekben legalább a jegyző legyen az elöljáróság feje és vezetője, s mintegy rendelkezhessék a községi bíróval és két esküdtel; s ha törvényszabta rendelkezéseinek eleget nem tennének, ellenállásuk megtoroltassék. Ez legkivált az adóügyek ellátásában volna feltétlenül szükséges, mert a jelenlegi állapot mellet a k. jegyző hiában akar meg­tenni mindent az adók kivetése és behajtása körül ponto­san, mert a községi biró támogatja ha akarja, de ha kedve nincs ahhoz nem támogatja, s igy minden csak a jóakarattól függ. Igaz ugyan, hogy a támogatást megtagadó községi biró, ha a körjegyző feljelenti, a felsőbb hatóság s a kir. adófelügyelő által is rászorittathatik a közreműködésre, de mig ez bekövetkezhetik, akkorra az intézkedés már későn történik. Másik szerény nézetem a k. jegyzői állás betölté­sére vonatkozik. Én, épen hosszú időn át szerzett tapasztalataim folytán, nem tudok megnyugodni abban, hogy a körjegyző a községek által választassék. Nem pedig azért, mert az általam eddig végig nézett oly sok választás között, egy sem volt olyan, mely nagyfokú korteskedés nélkül esett volna meg; s rá kellett lassanként jönnöm, hogy kör­jegyző csak az lehetett és lehet, ki etetés és itatással, sőt rajta nem fogható vesztegetéssel jobban győzte és győzi, meit hát körjegyző választásoknál a választók nagy részt oly alantas műveltségüek, hogy a választói jog csak éies kés a kezükben. Ennélfogva a választásból az érde­mes pályázó helyett, legtöbbször oly érdemetlen és meg­bizhitlan egyén kerül ki szerencsésen és űl bele a jegy­zői székbe, kinek eltávolítására kell mindjárt az illetékes hatóságoknak törekedui. Szerintem a választás, a szomszédos megyékben is kihirdetendő nyilvános pályázat utján, a megyei közigaz­gatási bizottság által, volna eszközlendő. Ennek válasz­tásában az érdekelt községek feltétlenül megnyugodhatná­nak és megbízhatnának. Legkivált azért is ajánlatos volna, mert eme vá­lasztások az elégedetlen nemzetiségek lakta országrésze­ken, az állami kormányzatra is meguyugtathatók lennének. Szerény nézeteimet mély tisztelettel ajánlom nagy­méltóságodnak magas figyelmébe s azok méltatásáért alázattal esedezem. Kassay József, kir. adófeliigyelö. háborgató méztolvajon ; a torkos honvédnek arczába bo­csátván gyilkos fulánkját. Miként segített az után magán a pórul járt honvéd, nem tudom; de akkor, akarva nem akarva, igen jó izüt nevettünk valóban komikus helyzetén. De mint mindennek, ugy a rekvirálásnak is csak­hamar vége szakadt. Sorakoznunk kellett, hogy meg­kezdjük a menetet haza, Bánfi-Hunyad felé. Az előcsa­pitot a honvédek képezték, azután következtek a debre­czeni szűrösök, majd az én 6 fontos ágyúm a lőszeres kocsival, végre hátul a uemzetőrség czipelte a tele rek­virált tömött tarisznyákat. Éppen egy meredek lejtőnél való leereszkedéshez tettem meg az előkészületeket vagy is kötöztettem meg az ágyú és lőszeres kocsi kerekeit.; amidőn egy honvéd a csatárlánczból elsüti fegyverét. Véletlenségből sült-e el a honvéd fegyvere, vagy szándékosan, még ma sem tudom ; amenyiben az illető honvéd senki által sem lévén felismerhető: a majd később elmondandó vizsgálatnál sem lehetett rá súlyt fektetni. Elég az hozzá, hogy az elhangzott puska lövés után néhány perezre, a mi nemzet­őreink »Jönnek az oláhok* ! » Nyakunkban azoláhokc ! féle kiáltozás közt el kezdenek lefelé rohanni oly erővel és tömegesen, hogy az utjokban esőket mind leverték lá­baikról ; a kaszával nem egy lábszárat és kart szúrva át. Én igen jól tudtam, hogy a zavart a honvéd lö­vése okozta; igyekeztem is, tőlem telhető hangon felvi­lágosítani a rohanó nemzetőröket; de hasztalan volt min­den erőködésem. Végre is csak anyit tehettem, hogy a rohanó tömeg elől, amely már-már engem is magával ragadott, a lőszeres kocsi alá menekültem ; s onnan igye­keztem felvilágosítani a dolog valódi állásáról a futó tömeget. (Folytatása következik.)

Next

/
Oldalképek
Tartalom