Nyírvidék, 1885 (6. évfolyam, 1-52. szám)

1885-05-24 / 21. szám

-f- óvatosak legyünk az utazó ügynönökökkel szem­ben s jól megnézzük, hogy kinek bigyjüak; mert a sok megbízható közzé néha csaló is keveredik. Székes-Fehér­váron közelebb sikerült ily csaló ügynököt elcsípni, aki a kis birtokosok földhitelintézete megbízottjának adta ki magát s e réven számos csalást követett el. Leg­utóbbi tettén azonban rajta vesztett. Egy székes­fehérvári földmivestól megbízatást csikart ki, hogy ingatlanára 600 forint kölcsöut fog eszközölni. A pénzt fel is vette az ügynök, de a székes-fehérvári embert csak hitegette. Végre a szegény ember megtudván, hogy az ő ügynöke a 600 forintot már el is költötte, elment hozzá. Az ügynök azonban revolverrel fogadta s kény­szeritette, hogy vagy egyezkedjék ki a 600 forintra néz­ve, vagy azonnal főbe lövi magát. A megrémült ember ijedtében átvette a már kiállított 6 darab 107 forintos váltót és sietett az ügyészséghez, ahol azután az ügynök elfogatása el is rendeltetett. Az ügynököt Reiter Rezsőnek hívják. (Bűnügyi statisztika.) A nyíregyházai kir. törvény­széknél f. ápri'hó 30-án le volt tartóztatva; jogérvényesen elitélt 90, íölebbezés alatt álló 54, vizsgálat alatt álló 41 egyén. Nem szerént 171 férfi, 14 nő. A rabmunká­ból a kosárkötési iparágból bevétetett 68 frt 20 kr. A nagy-kállói kir. járásbíróságnál le volt tartóztatva 9 el­itélt, 8 vizsgálat alatti fegyencz ; 1 5 férfi és 2 nővel. A kisvárdai kir. járásbíróságnál le volt tartóztatva 33 el­itélt 17 vizsgálati fogoly; 44 férfivel és 6 nővel. A nyír­bátori kir. járásbíróságnál 19 elitélt és 4 vizsgálati egyén volt letartóztatva, köztük 21 férfi és 2 nő. • JÓ kereset. Egy szerény, jó bizonyítványokkal ellátott fiatal ember, aki magát helyi ügynökké kiképezni akarja, ajánlatos feltételek mellett azonnal alkalmazást talál. Hol ? megmondja e lap kiadóhivatala. Közönség köréből*) Nyilatkozat. Az »Ébredjünk* czimü helyi hírlapnak f. évi májushó 10­iki számában személyemre felhozott rágalmazó állításokra és becsmérlő káromlásokra. Nem tartozom azon hazafiak közé, kik ajkukon Kossuth L ijos szent nevével járnak vásárról-vásárra, hogy annak büvereje alatt hitvány árúikat árulgassák (mely megjegyzésemmel egyetlen nyíregyházai polgárra sem aka­rok vonatkozással lenni, mert szeretem hinni, hogy ily polgára városunknak nincs) s igy csak félve és egyedül a kény­szer helyzetnek hódolva jelentem ki, hogy valamint min­den tisztességes magyar embernek, ugy csekélységemnek is az ő magas személye a minta kép, s az ő személye árnyékát követve tanultam el tőle mint a legelső magyar­ipar baráttól: csekély erőimet a magyar-ipar mérlegére vetni, — s ott ahol helye van, sohasem mulasztottam el irányában a hazafiúi hála adójával adózni, mint azt több rendű okirataim között a következő nyilatkozat is tanúsítja. Tekintetes dr. Ferlicska Kálmán ügyvéd urnák mint az alberUirsai iparos ifj. »Önképző egylet<r nagyérdemű disztagjának. Nyíregyházán A legnagyobb örömmel és legmélyebb bálánk ki­fejezése mellett, van szerencsénk tekintetes urnák, mint egyletüuk disztagjának azon hazafias jó indulatáért, a melylyel egyletünket zászló felavatási ünnepélyén meg­tisztelni,— továbbá azon magasztos impozáns varázs ha­talmú jelenetért, melyet az egylet és nagyközönségben felvillanyozni méltóztatott, azon nagy szabású dicsbeszé­dével, amely örök emlékű s világító fáklyául szolgáland iparos ifjuságunk és az ünnepélyen jelenlévő előkelő közönségnek; mert Kossuth Lajos kormányzónkért való­ban oly megható beszédet még nem hallottunk. Fogadja mindezekért tekintetes úr, legforróbb kö­szönetünk és legmélyebb tiszteletünk kifejezése mellett, abeli óhajunkat, hogy tekintetes urat a magyarok Istene a köz-társadalom javára az emberiség végkoráig éltesse.• Mely után magunkat becses figyelmébe ajánlva, maradtunk : Az Alberti-Ir3ai iparos-ifjuság Önképző egy­lete, nevében, Alberti Irsán 1885 május 15-én Szíszkovics József e. elnök p. h. Ecsedi Imre e. gondnok, Szives Lajos, BlochAdolf e. alelnökök, Tamás József e.zászlótartó. ílogy a szabadság-harcz árulója Görgey Arthurra nézve mi a nézetem s azt egyéb okirataim között tanúsítja a következő nyilatkozat. Bizonyítvány. Mely mellett alulirt dr. Ferlicska Kálmán kartár­sam felkérése folytán, az igazság érdekében igazolom azt, miszerint nevezett kartársam engemet, a f. évi márczius 10-ikén Budapesten tartott Országos Honvéd-Gyűlésről történt vissza érkezésem utáni napokban, a Törvényszéki épület előtt nyilvánosan megölelve, következő szavak kí­séretében üdvözölt: Isten éltesse vén Oroszlányom a Görgey rebabilitátiója ellenében benyújtott indítványa és határozattá történt emeléseért, mely által Szabolcs­megye történelmi dicsőséget nyert. Miről is az igazsághoz hiven kiadtam jelen bizo­nyítványomat, azon felhatalmazás kapcsában, hogy ezt tetszése szerint felhasználhassa. Kelt Nyíregyházán, 1885. május 14. id. Krúdy Gyula, * s/ g -ki honvéd százados. Nem az az én nézetem, arait valaki vagy valamely egyén szivesen reám szeretne erőszakolni, hanem az amit én vallok és hangoztatok. Az »Ébredjünk« hírlapnak vonatkozó állítása és ká­romkodása indokolatlan bosszuérzettől lihegő koholmány. Mely fenti nyilatkozatom kapcsán megjegyzem, hogy magam részéről a polémiát bezártnak tekintem, s az »Ébredjünk« szerkesztősége s netáni szövetségesei által eddig ellenem intézett vagy ezután intézendő bármine­mű támadásaira egyetlen szóval sem felelek; mert a szerkesztőséget, ember társai irányában elfoglalt állás­*) Az e rovat alatt közlöttekért a felelősség beküldőt illeti. „IV Y I R, V I D É K". pontjának terére nem követhetem. Tetteiben ismerd meg a hezafit és nem lármájában. »Nekem nem hiva­talért kell a nép szeretete és bizalma, de önmagáért a népért, akinek üdvét és javát üres lármával csak meg­rontani lehet, de nem előbbre vinni.c Kossuth nevével sem járok állásért vagy hivatalért korcsmáról-korcsmára. Nem uram! ilyeneket nem fogok tenni, ha kolduskenyeren kellend is rágódnom, és legvégül ember társaimat nem fogom barmokként szemlélgetni s velők mint olyanokkal bánni, érdemüket bűnnek, bűneiket érdemnek tekinteni mert Kossuth személyének árnyékát követem, s a haza­fiúi érdemeket mindenkor kész vagyok legelkeseredettebb ellenfelemnél is hálás érzelemmel dicsőíteni. Dr. Ferlicska Kálmán. Nyiit-tér*) Tanulóul egy jó házból valós legalább két iskolákat végzett fiú felvétetik Ungár Lajos bői-kereskedésében (123-3—1) Nyíregyházán. Nyilatkozat. Az >Ebredjünk« czimü hirlap folyó havi 10-ik számának azon kifejezését, melylyel a nyíregyházai ipar­testület tagjait »gyászmagyarkáknak» nevezve becsüle­tükben sértegeti, mint a legvakmerőbb és legsötétebb jellegű impertinentiát, a testület képviseletében, visszauta­sítom. Nyíregyháza, 1885 május 23. Dr. Ferlicska Kálmán, a testület vezet je. Nyilatkozat. A Nyíregyházán megjelenő »Ébredjünk« czimü hirlap f. é. 19-ik számában, Dr. Ferlicska Kálmán ur személyére vonatkozólag tett, s egyidejűleg a nyíregy­házai iparosok által törvényesen megtartott ipartestületi alakuló közgyűlést sértő, roszakaratu s irigységből eredő : »Seprüzni valóc czim alatt hozott közleményre, a képe­sítéshez kötött nyíregyházi összes iparosokat képviselő ipartestületi elüljáróság kijelenti, miszerint dr. Ferlicska Kálmán urat az összes iparosság által tapasztalt s az iparügyért egész lényével lelkesülni tudó ügybuzgalma, fáradhatlan tevékenysége, valamint a nyíregyházi iparügy érdekében eddig sikerrel kifejtett működésének részbeni elismeréseül, tiszta lelkiismeretes meggyőződése által ve­zéreltetve választotta meg testületi elnökké; amit ő azon kijelentéssel, hogy »az elnöki kitüntető tiszt nélkül is szolgája lesz a nyíregyházi iparügyeknekc, többszöri lemondás után végre is csak ideigleuesen, amíg t. i. a testület ügyeit rendbe hozza, ügyvivői minőségben fogadott el. E nyilatkozattal kapcsolatban, a testületi elöljáró­ság kijelenti, miszerint a nyíregyházi iparosok magokat »gyászmagyarkáknakc nem érzik s hogy az »Ébredjűnk< szerkesztőségével további polémiába nem bocsátkoznak. Kelt a nyíregyházi ipatestület 1885. évi május hó 21-én tartott rendkívüli teljes elöljárósági üléséből. Kiadja előljárósági utasítás folytán: Flégler János, ipartestületi jegyző. Nyilatkozat. Alant irtak, dr. Ferlicska Kálmán ur megbízása folytán, f. é. májushó 15-én és 17-én Mikecz József az »Ébredjünk< szerkesztőjénél megjelenvén, felszólítot­tuk őt, nevezné meg azon öt polgárt, a kikre lapja má­jushó 10-ik számában a »seprüzni valóc rovat alatt név­telenül hivatkozik, s högy nevezné meg ezen czikk Író­ját; aki azonban kérelmünk teljesítését, különféle ürügyek és kifogások felvetése mellett, megtagadta. Nyíregyháza, 1885. májushó 21-én. Márkus Károly, Lakner Ödön, Oláh Géza, Furman Pál. Irodalom. — „Vörösmarty összes munkáidnak 27—30 füzetei meg­jelentek Méhner Vilmos jóhirnevü fővárosi kiadő kiadásában. A Gyulai Pál által rendezett és jegyzetekkel kisért nagybecsű iro­dalmi Vállalat e füzetei: »A fátyol titkac czimü 5 felvonásos víg­játékot, »Arpád ébredésec czimü, a nemz. szinház megnyitására irt előjátékot és »Marót bánt szomorujátékot tartalmazzák. Egy füzet ára 35 kr. Ajánljuk hizafns közönségünk pártfogásába. — A „Gondűző" 34. száma szokott változatos tartalommal jelent meg. Fő mozzanatát az országos kiállítás megnyitásának leírása képezi. Ezt követi veterán-költőnk, Tóth Endre satirájának II. része: »Szalmadi Pál politikai tanácsai Gelsey Mihályhoz.* P. Szathmáry Károly, Tolnai Lajos, Margitay Dezső és Marlitt E. regényeinek folytatásán kivül, Bodnár Zsigmond jó nevü írónk »Az igazi* czimü novellájával találkozunk. A boríték divattudó­s ;tást, hasznos tudni-valókat, kertészeti csevegést, vegyeseket, ta­lányokat és talánymegfejtéseket hoz. Ajánljuk e kitűnő lapot olva­sóinknak. A vasárnaponkint megjelenő Gondűzőnek előfizetési ára egy évnegyedre 1 frt 50 kr., félévre 3 frt, egész évre 6 frt. Meg rendelhetni: Budapesten, dob-utcza 14. sz. — A Kis Lexikon 2-lk füzete'is megjelent ; tartalma kö­vetkezetes arányban áll az első füzetével B belőle azt a meg­győződést meríthetni, hogy helyes alapon nyugvó életrevaló vál­lalattal állunk szemben. Most már a ..Carmen" szóig terjedóleg az összes anyagnak egy oly jelentékeny részét karolta föl, hogy (mivel még meg nem jelent füzetek tartalmára soha nem utal, hmem mindent ott tárgyal, ahol legelőször előfordul) sok esetben már is sikerrel használható. A czikkek benne a hazai viszonyokhoz mérten vannak megválogatva, és minden, arai a keresés tárgyát képezheti, megvan benne épen ugy, mint akármelyik terjedelmes nagy lexikonban, röviden, de meglepóleg kielégítően. Havonkint 1 füzet (5 rendkívül tömör ív és 4 képes melléklet) 30 kr ; a 12 füzetből álló teljes munka ? frt; az előfizetés (4 füzetre 1 frt. 6-ra 1 frt 50 kr., 8 ra 2 frt) a »Pallas« nyomdai és irodalmi társaságnál eszközölhető. GABONA CSARNOK. Nyíregyháza, A gabonacsarnoknál be­jegyzett árak. 100 kl. 7.40 6.60 5 70 7.10 5.90 Buza Rozs Árpa » Zab > Kukoricza Köles Paszuly Szesz litk. Placzl árak. Borsó 100 kl. —.— Lencse » » —.— Mund-liszt » —.— Zsemlye » » —.— Buza » » —.— 810 6.90 5.90 7.25 6.10 29— 30— 18.— 18.— 20.50 18.50 16.50 1885. májushó 23-án. Barnák. 100 kl. Burgonya 100 kl. uj Marha hús 1 kl. Borjú hús 1 kl. Sertés > » » Disznózsír » » Szalonna » » Faggyú (nyers) » » Zöldség » » Paprika » > írós vaj 1 liter Kezet > » Széna 100 kl. Szlm.(tak). » Bikfa 1 köbmtr Tölgyfa » » 11.50 2.40 52 52 48 64 54 33 6 64 60 10 2.80 1.— 3.20 2.90 MATTOMFÉ^ iSÉ SWXOfí^ legjobb asztali- és üdítő ital, kitűnő hatásúnak bizonyult köhögésnél, gégebajoluiál, gyomor- és hólyaghu­rutnál. Mattoili Henrik, Karlsbad és Budapest, Árverési hirdetmény. A kéki közbirtokosság tulajdonát képező regále­jog jovo 1886. évi januárhó 1-től fogva, liárom egymásután kei vetkező évre, folyó évi jutuusho 25-én Kék községházánál nyilvános árverés uiján bérbe fog adatni. A föltételek alulírott közbirt. megbizottnál Kéken megtekinthetők. •P k' 188 5' m^ usLó 2 1- 1I aj» a l Mihály, (ÜL 3— 1) k özbir tokossági megbízott. SZOLYTAI POLENAI O L A I E N Y savanyúvizek, valamint ilIHI-ERZSKHET gyógyforrás vize, — mindannyian kilünő üdítő ita­lok s járványos betegségek alkalmával is nagyhatá­suak, — megrendelhetők MABSALK6 károly munkácsi uradalmi ásványvizek bérlőjénél Nyiregj­háiáu. s kaphatók országszerte minden nevezetesebb gyógyszertárakban, füszerkereskedésekben és vendég­lőkben is. "v.sss k. pályázati hirdetmény. Az ujfejértói községi orvosi állomás üresedésbe jővén, ezen községi orvosi állomásnak választás utjáni betöltésére határidőül f. é. juniushö 15-ik napjának d. e. 11 órája Ujfejértő község házához kitüzetik. A községi orvosi fizetés és mellék járulékai közetkezök. 1. Evi fizetés, mely a községi pénztárból havonkinti utóla­gos részletekben fizettetik 400 frt. 2. Vizsgálati dij véuyirással az orvos saját lakásán 20 kr. 3. Látogatási dij a beteg lakásán vényirással nappal 40 kr. 4. Ugyanaz éjjel 60 kr. 5. LUogatási dij vényirással külső tanyákon nappal 80 kr. 6. Ugyanaz, éjjel 1 frt. 7. Tanyai látogatásoknál fuvar a felek részéről állítandó elő. 8. Vagyontalan betegek dij nélkül gyógykezelendók. Felhivatnak a pályázni kívánók, miszerint kellőleg felszerelt pályázati kérvényeiket f. é. juniushö 14 napjáig alulirt szolga­bíróhoz nyújtsák be, később beérkezett kérvények figyelmen kivül hagyatnak. N.-Kálló, 1885. május 7. (116-3-2) Dr. Kállay, szolgabíró. Több kiállításon jutalmat nysrt. kapható minden gyógyszertár is ásráyili ktrtildíikti. MATTONI és WILLE BUDAPESTEN. Hirdetmény. Közp. 1. 2. 1885 „ A nyíregyházai választó-kerület központi választ­mányának határozata értelmében, az érdekelt választó közönség tudomására juttatik, miszerint az országgyűlési képviselő-választók 1886. évre érvényuyel bírandó névjegy­zékének folyó évben eszközlendő kiigazítása, az 1874 évi XXXIII. és az 1876. évi XVIII. törvényezikkek ren­rendelkezéseihez képest elrendeltetvén: az összeirási mun­kálatok teljesítésével Májerszky Béla központi választ­mányi tag elnöklete alatt, Barzó János, Sáry Pál, pót tagul Nádasy Mihály központi választmányi tagokat ki­küldötte, mely küldöttség ezen munkálatát Nyíregyházán a városháza tanácstermében f. é. május 26-ától május 30-ig bezárólag, a ki rendelt előljárósági tagok jelenlété­ben, fogja teljesíteni. Bár a névjegyzék kiigazítása hiva­talból eszközöltetik; azonban a választásra jogosultság­gal bíró, maga igazolása végett, a küldöttség előtt a fentirt időben és helyen személyesen is jelentkezhetik. Kelt Nyíregyházán, 1885. május 4-én tartott köz­ponti választmányi ülésben. (124—1—1) Sáry Pál, m. k. Krasznay Gábor, közp. vál. jegyző. közp. vál. elnök. ») Az e rovat alatt közlöttekért nem felelős a Szerk. Felelős szerkesztő és kiadótulajdonos : JÓBA ELE K.

Next

/
Oldalképek
Tartalom