Nyírvidék, 1885 (6. évfolyam, 1-52. szám)

1885-04-19 / 16. szám

.N Y í R V I D É K' (!) Szemben avval a hirrel, mintha a kormány a Nyíregyházán létesítendő 8 osztályú gymnásiumtól a leg­közelebb kért államsegélyt megtagadta volna, ki jelent­jük, hogy ily tartalmú megtagadó leirat érkezett ugyan a minisztertől a megye alispánjához; de e tagadó Uirat a megye által még 1883-ban felterjesztett kérvénynek 1884. évi áprilhó 10-én történt elintézésére vonatkozik. • Uj zenemű. Táborszky és Parsch zenemükeres­kedésében Budapesten megjelent: »Magyar király-dal« szerző Liszt Ferencz. Hétféle kiadásban; 1-ső Összvezér­könyv 3 frt. 2 dik. Férfi karra 2 frt. 3-dik. Vegyes karra 2 frt. 4-dik. Vegyes gyermek-karra, a hazai isko­lák számára 30 kr. 5-dik Magán baryton hangra zon­gora kísérettel 80 kr. 6-ik. Zongorára két kézre 1 frt 20 kr. 7-dik. Zongorára négy kézre 1 frt 80 kr. + As8Ícurazlonl Generáli. É társaság legújabban díj­táblázatot bocsátott közre, mely szerint az életbiztosítási ágban, egyelőre halál és elélés esetére azonnali vagy meghatározott esedékességgel szóló vegyes biztosításokra nézve egy osztályt állított fel, melyben a biztosítottak a nyeremény nyolczvanszázalékát kapják oly módon, hogy az a biztositásnak három évi fennállása után évánkint az igényre jogosultak közt osztatik fel, a mérlegből ne­talán eredő veszteséget azonban kizárólag a társaság vi­seli. Az Assícurazioni Generáli, mely mindenkor azon van, hogy a közönség méltányos kívánalmainak lehető legjobban megfeleljen, első volt azok közül, melyek az életbiztosítás terén igen liberális biztosítási feltételek életbeléptetése által dicséretre méltó reformokat hoztak be; és ugy ez által, valamint uj biztosítási módozatok létesítése által, az életbiztosítás terjesztése körül nagy érdemeket szerzett. A 80% nyi nyereményrészesités oly újítás, mely az életbiztosítás népszerűsítése érdekében bizonyára igen czélszerü, annál is inkább, mivel az ezen társaságnál az 1852.ik év óta az egyszerű haláleseti biztosításokra nézve fennálló nyoremény részesítési osztály, a résztvevőknek 29.77%-nyi átlagos osztalékot fizetett ki (sz) Figyelmeztetjük lapunk t. cz. olvasóit Boros Sándor debreczeni siremlékkő raktártulajdonos hirdeté­sére, amely mai számunk 4-dik oldalán olvasható. Közönség köréből.*) Meghívás. A nyiregyházai önkéntes tűzoltó egylet f. é. áprilhó 26-án délután 2 órakor a városháza nagytermében köz­gyűlést tart, amelyre az egyleti tagok tisztelettel meg­hívatnak­Tárgyak: 1. Elnöki jelentés. 2. Pénztárnoki jelentés. 3. Főparancsnoki jelentés. 4. A mult évi számadások végérvényes elintézése. 5 A folyó évi költségelőirányzat. 6. Netdáui indítványok. A választmány nevében Kovács Gerö, elnök. Nyugtatvány. 7 forint, 44 kr, az-az hét forint negyvennégy kraj­czárról, mely összeget, mint a városi felső leányiskolában batyubált tartott »iskolatársak« által, a fentnevezett inté­zet vegytani tanszereinek beszerzésére felajánlott össze­get, Simkó Endre igazgatótól, felvettem. Fogadják az »is­kolatársak« nemes adakozásukért az iskolaszék köszönetét. Nyíregyházán, 1885. ápril 16-án. Barzó János, felső leányisk. gondnok. *) Az e rovat alatt közlöttekért nem felelős a Szerk. Irodalom. — „Budapest a kiállítás alatt." czimü munka küldetett be hozzánk a Dobrowsky és Franké fővárosi könyvkereskedéséből. A kiállítás alkalmából az ország minden részéből nagy számú kö­zönség készül a fővárosba, a főváros megtekintése és a kiállítás tanulmányozása czéljából. A Dobrowsky és Franké által az orszá­gos kiállítási bizottság támogatása mellett kiadott és Gelliri Mór által több jeles író közreműködése mellett ügyesen szerkesztett e fővárosi kalauz minden látogatóra nézve nélkülözhetlen kézi köny­vet képez, melyet előre megszerezve és figyelmesen átlapozgatva, mindenki bizonyos tájékozottsággal mehet a fővárosba és a kiállí­tásba. A mü a Baedecker-féle és a leiró könyvek előnyeit egye­síti magában ; amennyiben a legszükségesebb tájékozást nyújtja a fővárosba érkezőknek az utazásra, és az elszállásolásra nézve; közli a hordárok és bérkocsik tarifáit, a társaskocsik, a közúti vasút, a helyi hajók, a csavargőzösök menetrendjét és szállítási dijait; kimeríti mindazt, a mit a pósta, távírda, telefon, színhá­zak, mulatóhelyek, vendéglők, sörházak, kávéházak, czukrászdák, fürdők, a sport, a tudományos és közintézetek, közhivatalok, a rendőrség, a fővárosi és országos hatóságok, országos és közhasznú intézetek, egyletek stb iránti tájékozás szempontjából tudni kell. Szóval kalauz és tájékoztató e könyv minden látogatónak bármily hivatalos vagy magánügyben akarjon a fővárosban eljárni, akár csak Bzőrakozás kedvéért, akár komolyabb czéllal megy Budapestre. A főváros nevezetesebb pontjai 48, a kiállítás legkiválóbb épületeit 6 művészi kivitelű képben ismerteti, végre tartalmazza a főváros­nak nagyterjedelmü, nyolcz szinnyomatban díszesen kiállított, pon­tos térképét és a kiállításnak ugyanily kivitelű kisebb helyzetraj­zát, a kiállítási épületek felsorolásával. A főváros térképének ma­gyarázatául szolgál a főváros utczáit és tereit tartalmazó fejezet, melyből bárki a legkönyebben tájékozhatja magát a főváros bár­mely pontjára kívánjon is menni. Miudez előnyök és gazdag tar­talom és a diszes kiállítás daczára, a könyv ára csak hatvan krajczár, oly ár, melyet az abban lévő térképekért is bátran léhet adni. 65 krajczár előleges beküldése mellett a kiadó czég (Buda­pest, egyetem-utcza 2.) a művet bérmentve küldi meg a megrende­lőknek. A legmelegebben ajánljuk e mü előleges megszerzését a fővárosba ránduló közönségnek. Közönségünk kényelmére és érdekére való tekintetből, szerkesztőségünk készséggel elvállalja eme füzet megrendelését. Már is többeket jegyeztünk elő. Közgazdaság. Tenyész-állataink. A szabolcsmegyei tenyész-állatok felülvizsgálásával megbizott küldöttség eljárásának eredményét az 1884-dik évről, a következőkben juttatjuk a megye közönségének tudomására. A tiszai járásban találtatott T.-Pálcza bika jó 2; kivágandó 1; kan tűrhető 2. Gemzse bika tűrhető 2; kan tűrhető 2, kivágandó 1. L.-Petri bika szaporítandó 1 ; kan szaporítandó 1. K.-Báka bika szaporítandó 1 ; kan kivágandó 4 N.-Báka bika jó 1. Lövő bika kivágandó 1 ; kan szaporítandó 1. K.- és N.-Varsány bika jó 1; kan jó 1. Gyüre bika tűrhető 2; kan tűrhető 1. Cs.-Kenéz bika jó 1; kan kivágandó 4. K.-Apáthi bika szaporítandó 2 ; kan kivágandó 2. Mogyorós bika jó 2; kan szaporítandó 2. Őrmező bika tűrhető 1 ; kan jó 1, kivágandó 1 B.-Aranyos bika tűrhető 1; kan jó 1. Orladány bika tűrhető 1. Beuk bika jó 1; kan szaporítandó 1. Bezdéd bika jó 1, tűrhető 1 ; kan jó 1. Thúzsér bika jó 1 ; kan tűrhető 1. Eszeny bika jó 1, tűrhető 2 ; kan kivágandó 2. Agtelek bika jó 1, kivágandó 1 ; kan szaporítandó 2. T.-Szt.-Márton bika jó 1, tűrhető 1; kan sza­porítandó 1. Összesen: bika )ó 13, tűrhető 11, kivágandó 3, szaporítandó 4; kan jó 4, tűrhető 6, kivágandó 14. szaporítandó 9. A nyírbátori járásban találtatott V^ja bika jó 1, tűrhető 1 ; kan kivágandó 2. Eőr bika tűrhető 1. P.-Djbos kan tűrhető 2. Ny.-Bátor bika jó 5 ; kan kivágandó 2. O-Fehértó bika jó 1 ; kan kivágandó 1. Levelek bika jó 1; kan tűrhető 1. Bessenyőd bika jó 1 ; kan jó 1. Pilis bika tiirhető 1 ; kan tűrhető 1. Encsencs bika jó 1; türhetől. kan jó 2. Ny.-Béltek bika jó 2. Piricse bika kivágandó 1; kan tűrhető 1, szapo­rítandó 1. Ny.-Lugos bika jó 3, kivágandó 1 ; kan kivágandó 1, P.-Petri bika jó 1, kivágandó 1 ; kan jó 2. M.-Pócs bika kivágandó 1 ; kan kivágandó 2. Ny.-Bogáth bika jó 2, kivágandó 1 ; kan jó 2, kivágandó 2. Összesen: bika jó 18, tűrhető 4, kivágandó 4; kan jó 7, tűrhető 5, kivágandó 11, szaporítandó 1. A dadai alsó járásbau találtatott T.-Dob bika jó 3, kivágandó 1 ; kan jó 4. T.-Ladány bika jó 3, kan jó 2. Polgár bika jó 4. T.-Dada bika jó 4 ; kan jó 5, szaporítandó 1. Szt. Mihály bika jó 6, kivágandó 1; kan jó 10. T.-Büd bika jó 3 ; kan jó 4. T. Eszlár bika jó 3; kan jó 3. Báj bika jó 2 ; kan jó 2. Csobaj bika jó 2; kan jó 1; szaporítandó 1. T.-Lök bika jó 2 ; kan jó 3. Pthrügy bika jó 2 ; kan jó 2 . T.-Kenéz bika jó 2; kan jó 1. Tardos bika jó 1 ; Icán jó 1. Összesen; bika jó 37, kivágandó 2; kan jó 38. A nagy kállói járásban faláltatott Bököny bika jó 2, tűrhető 1, kivágandó 1, szapo­rítandó 1 ; kan jó 3, szaporítandó 5. Balkány bika jó 1, szaporítandó 1; kan kivágandó 2, szaporítandó 3. Gelse bika jó 1, kivágandó 1 ; kan jó 1, kivágandó. Adony bika jó 2, szaporítandó 1 ; kan jó 1. szapo­rítandó 5. Acsád bika jó 1, tűrhető 1, szaporítandó 1 ; kan jó 2. Abrány bika jó 1, szaporítandó 1; kan jó 2. N.-Kálló bika jó 2, tűrhető 1, kivágandó 4 ; kan jó 3. Napkor bika jó 2, tűrhető 1, kivágandó 4, szapo­rítandó 1; kan kivágandó 2. Apagy bika kivágandó 1 ; kan kivágandó 1. K.-Semjén bika jó 2, szaporítandó 1; kan jó 1. Összesen: bika jó 14, tűrhető 3, kivágandó 7, szaporítandó 7; kan jó 13, kivágandó 6, szaporítandó 13. A dadai felső járásban találtatott. Timár bika jó 1, szaporítandó 2; kan jó 1, kivá­gandó 1, szaporítandó 2. Ibrány bika jó 2, szaporít. 1 ; kan tűrhető 3, sza­porítandó 3. Kenyézlő bika jó 2; kan jó 2. O-Vencsellő bika jó 2; kan jó 2, szaporít. 1. Berezel bika tűrhető 1, kivágandó 1, szaporítandó 1 ; kan kivágandó 3, szaporítandó 2. Pdszab bika jó 1, szaporítandó 1 ; kan kivágandó 2, szaporítandó 1. Balsa bika jó 3 ; kan jó 1, tűrhető 2, szaporilandó 3. Buj bika jó 1, kivágaudó 1, szaporítandó 1 ; kan jó 4, kivágandó 2. N.-Falu bika tűrhető 1 ; kan szaporítandó 2. Szabolcs bika jó 2; kan jó 1, kivág. 1, szaporít 1. Összesen: bika jó 14, tűrhető 2, kivágandó 2, sza­pDritandó 6; kan jó 11, tűrhető 5, kivágandó 9, szapo­rítandó 15. A bogdányi járásban találtatott Oros bika kivágandó 1 ; kan kivágandó 2. Pazony bika jó 2; kan jó 2. Székely bika jó 1 ; kan jó 1. Sényő bika jó 1. Ibrony bika kivágandó 1, szaporítandó 1; fcanjól. Gégény bika jó 1 ; kan jó 2. Demecser bika jó 1, szaporítandó 1; kan szaporí­tandó 1. Rád bika jó 1 ; kan jó 1, szaporítandó 1. Halász bika jó 2, szaporítandó 1 ; kan jó 2. Bogdány bika jó 1 ; kan jó 2. Kemecse bika jó 2; kan kivágandó 2. Kék bika jó 1, kivágandó 1; kan jó 2. Összesen: bika jó 13, kivágandó 3, szaporítandó 3; kan jó 13, kivágandó 4, szaporítandó 2. Nyíregyháza városában találtatott Belső csorda bika jó 10, szaporítandó 1. Köz-gulya bika jó 9, kivágandó 9, szaporítandó 1, kan tűrhető 8. Összesen bika jó 19, kivágandó 9, szaporítandó 2; kan tűrhető 8. GABONA CSARNOK. Nyíregyháza. 1885 április 18-án. gabonacsarnoknál bejegyzett árak. BuzalOOkl. 7.60 8 25 Rozs > » 6 80 7.20 Árpa » » 5.50 6.70 Zab » » 7.10 7.10 Kukorica* 6.— 6 10 Köles » —. Paszuly » —.— 7.75 Szesz litk. 28'/a 29'/j Piaczi árak. Borsó » » —.— 18.— Lencse* » —.— 18.— Mund-liszt —.— 20.40 Zsemlye > —.— 18.40 Buza » —.— 16.40 Barna k. —.— 11.40 Burgny. 100 kl. uj 1.80 Marha hűs 1 kl 52 Borjú hús 1 kl 52 Sertés » » » 48 Juh > » » — Háj » > _ Disznózsit » > 68 Szalonna » » 50 Fagyú (nyers) » » 33 Zöldség » » 6 Paprika » > 80 írós vaj » liter 60 Eczet 1 <10 Széna 100 kl 2 80 Szlm. (tak)» » .80 Bikfa 1 köbmtr. 3.20 Tölgyfa » » 2.90 Nyilt-tér*) Szabó Károly megyei állatorvos tisztelettel tudatja a n. é. közönséggel, hogy lakását folyó évi Szent-György napján a nagy-Ol'OSi lltczábail 997 szám alatti (Galánffy-ház) saját házába te­szi át. (90—3—1) SZOLYTAI POLENAI O L E M Y A I savanyúvizek, valamint LrHI-EKZSÉKET gyógyforrás vize, — mindannyian kitűnő üdítő ita­lok s járványos betegségek alkalmával is nagyhatá­suak, — megrendelhetők MAIWlIiKÓ KÁROLY munkácsi uradalmi ásványvizek bérlőjénél NyireRj­házán, s kaphatók országszerte minden nevezetesebb gyógyszertárakban, füszerkereskedésekben és vendég­lőkben is. Bérbeadó lakások. Az evang. templom-téren 1458. számú házban több rendbeli lakás bérbe kiadó. (75—3—3) A vásár-téren, a nagy-kállói-utcza felé eső Schatz­féle házban két szoba szintén bérbe adó. Értekezhetni mind a két bérletre nézve: Lengyel Jánosnál (a nagy-kállói-utczában levő gőzmalomban.). Itjttiztább smraJ-TflJT legjobb asztali- és üdítő ital, kitűnő hatásúnak bizonyult köhögésnél, gégebajoknál, gyomor- és hólyaghu­rutnál. Mattoni Henrik, Karlsbad és Budapest, V. » 8/„8S. SZ. Árverési hirdetmény. Alulírott kiküldött végrehajtó az 1881. évi LX. t. cz. 102 §-a értelmében ezennel közhírré teszi, hogy a nyiregyházai kir. láráibiróság 2799., 2300. és 2844/1885. számú végzése által Tauszig Jakab, Friedmann Vilmos miskolczi, Mikola Kálmán tokaji lakos végrehajtatók javára, Trombitás Mihály és társa pthrügyl lakosok ellen, 269 frt 60 kr., 100 frt 33 kr él 85 frt 97 kr. tók«, ennek esedékessé vált 6% kamatai és eddig Összesen 158 frt 45 kr. per­költség követelés erejéig elrendelt biztosítási és kielégitéii végre­hajtás alkalmával bíróilag lefoglalt és 1040 frtra becsült tehenek, ökrök és sertésekből illó ingóságok nyilvános árverés utján eladatnak. Mely árverésnek a 2970/1885 p. sz. kiküldést rendelő végzés folytán a helyszínén. Pthrüey községházánál leendó eszköz­lésére 18S5-lk év áprlllshó 27-ik napjának délelőtti 11 órája határidőül kitüzi-tik és ahhoz a venni szándékozók ezennel oly megjegyzéssel hivatnak meg : hogy az érintett ingóságok ezen árverésen, az 1881. LX. t. cz. 107 §-a értelmében, a leg­többet ígérőnek becsáron alul is eladatni fognak. Az elárverezendő ingóságok vételára az 1881-ik LX t. cz. 108 §-ában megállapított feltételek szerint lesz kifizetendő. Kelt Nyíregyházán, 1885. áprilishó 7-ik napján. Horváth Márton, (92—1—1) kir. bírósági végrehajtó. Több 'kiállításon jutalmat nyert, kipiíti íiulfi gyí'iysitrtir éj isviiiyvii kereskedésien. MATTONI és WILLE BUDAPESTEN. •) Az e rovat alatt közlöttekért a felelősség beküldőt illeti Felelős szerkesztő és kiadótulajdonos : JÓBA ELE K.

Next

/
Oldalképek
Tartalom