Nyírvidék, 1885 (6. évfolyam, 1-52. szám)

1885-12-27 / 52. szám

»GAZDASAGI ÉRTESÍTŐD »NYIRVIDEK« MELLÉKLETE „I-ső osztályú" szivarboritéknak megfelelő anyag, „válogatott" szivar osztályba.) Az utolsó évi termés menyiségre nézve valamivel felül áll az átlagtermésen. Minősége azonban csak középszerűnek nevezhető. Bár 1884. nyarán ritkábban fordultak elő jégverések, és a dohányok kései fejlődése végett nagy károkat nem is okoztak, de ugyancsak a kései fejlődés folytán több az éretlenül szedett dohány mint máskor, őszi esőzések és köd pedig rontottak eleget. Ily helyzetben találta a szabolcsmegyei gazdaközönséget az uj árak és a beváltási uj rendszer; ezek pedig három nevezetes irányban mozognak: a finom dohány érték emelése, a vágó dohány árcsökkentése, és a beváltási idő kezdetének elhalasztása utjain. A f. é. január elejétől folyamatban levő dohány beváltások eredményét, szinte három pontba foglalhatjuk össze. 1-ször. Szivartakaróknak alkalmas levelek, a kir. beváltó hivatalok legújabb tapasztalatai szerint, Szabolcs megye területén alig teremhetnek; mert eddig a szivar osztályok 1-ső és második osztályába semmi, a 3-ik osztályba alig Va°/o-i anyag találtatott alkalmasnak. Válogatott vagy közönséges 1-ső osztályba sorozható anyag van egy kevés, a termés nagy menyisége a közönséges Ilik Ill-ik és „kihányás" osztályaiba soroztatik Az előző évek eredményéhez képest tehát, az idei „felemelt" árakkal kedvező beváltás nem egyéb mint nagy mérvű árcsökkenés: menyiben a kir. beváltó hivatalok által a termelő részére juttatott átlagos ár, mely az előző évben is meghaladta a 18 frtot, eddig nem éri el átalánosságban a 16 frtot, sőt mondják, hogy a rakamazi és kis-várdai kerületekben 14 frt körül mozog; és miután vannak oly termelők is, kiknek anyagja a legnagyobb szigor alkalmazása mellett is 20 frtra rag dohány átlagára, világos, hogy kellett oly termelőnek is lennie, kinek alig jutott 10 frt m. mázsánként. Eddig a dohány kiállításokon, nevezetesen pedig a mult évi Országos dohány kiállításon, rendesen kitűntek a szabolcsmegyei dohánytermékek; és a Szabolcsmegyei nagy termelők finom I. II. és Ill-ik osztályú szivartakaró leveleikért nyerték el a legtöbb aranyérmeket és egyéb kitüntetéseket. Egy (a Lajtlián túl?) keletkezett szél azonban, a Szabolcsmegyei gazdaközönségaek drágán szerzett tapasztalatait úgy elfújta, mint a pelielyt. 2-szor. A dohány simításnak, ha azt kellő gonddal akarjuk végeztetni, kell hogy novemberhó elején vegye kezdetét. Megtörténik, hogy ily dohányok csak februárhó 2-ik felén kerülnek beváltás alá. Ez időpontig többnyire átestek az első erjedésen, és beváltó kir. hivatalnok állítását registrálom, hogy ily dohányok csak 10—15%-ít veszítenek súlyban. (Láng Ferencz a gazdasági lapok f. é. 2-ik számában.) Bárha a beváltási árak nyers dohányra szóllauak, ezen sulyveszteségért a termelő nem kártalanittatik, és igy az amúgy is eléggé leszállított dohány értéke, ujabb csökkenést szenved. 3-szor. Valamely genialis „feltaláló" kifuudált egy szerkezetet, mely tűznek segítségével a megmért nyers dohányban létezett nedvességi százalékát határozza meg. Ezen szerszám a legegészségesebb (nyers) dohánylevélben is 30%-nál nagyobb nedvességre mutat. Miután az eddigi tapasztalat terjednek és szaporodnak a talajban, jól tudják a fejlődő növényt — például búzát vagy tengerit — táplálni, és ez gyorsan erősödvén, jobb és szebb terméseket hozhat. A szűz talajban ez elég a boldogulásra, de az oly talajban, melyet már a szép-apánk is cserzett, ott már megfogyatkozott a növények tápláléka, ott ezeknek gyökerei nem találnak belőle eleget és azért ilyen helyen a növény uem tud szépen kifejlődni. Itt már azlán annak az öreg deák gazdának a második föltételét kell teljesítenünk, hogy a vetés és véle mi is boldogulhassunk, t. i. jól kell trágyázni. A trágyázásról majd később beszélgetek; ma csak a mivelé9ről akarok egyet-mást elmondani, olyan dolgokat melyek a mezei gazdálkodás örök igazságai közzé tartoznak. — Ha a talajt mezei gazdálkodásra föl akarjuk használni, akkor tehát azt mivelnünk kell, ugy-e bár Balázs uram.? — Mondá tanitó uram, és ugy is vagyon; a földből vagyis mint tanitó uram nevezte: a talajból, hogy azt bevethessük és benne a vetés megbokrosodván, erőteljessé, jó termővé váljék, először is ki kell irtaui a vadon tenyésző fákat, dudvákat és füveket, ugy szintén a vetésre káros gyomokat is. — Fel kell túrni, ipeg kell porhanyitanunk, ugy értettem Nádudvari uram szavait; továbbá azért is, hogy abba a levegő és a viz belehatoljon és az igy érlelődjék— Ezeket beszélte el tanitó ur, jól megvigyáztam a szavait ugy-e bár? — Ha vigyázott, azt helyesen cselekedte szomszédom, és hogy igy megnyugtatott, hát folytatom is beszerint az erjedés által a dohányból minden viz részek kiforrnak, és az egészséges dohánynál ez 15%-it meg nem halad: ezen tökéletlen szerszámra való hivatkozással joga van a beváltó tisztnek az egészséges dohányból is levonást eszközölni, anyit t. i. menyivel a dohány nedvességi mérője 15%-uál több nedvességet jelez. Itt már aztán megszűnik minden rendszer, bárha az egészséges dohány csakugyan nem veszít többet az erjedés által 15% nál, a gépezet pedig 30%-it is vall; tehát a beváltó tiszt tetszésétől függ, kénye kedve szerint, több vagy kevesebb hányadot leszámítani, és ezáltal a már kétszeresen leszállított dohány értéket, még egy harmadik meghatározhatlan reductio alá is vonhatja, miként a Szabolcstnegyei közigazgatási bizottság elé terjesztett panasz állitja is. Kétségtelen, hogy a kir. beváltó hivatalok raktáraiban ez évben csekélyebb lesz az erjedési apadás, mint az eddigi százalék aránya, és hogy a folyó évi zárszámadásokban úgy az osztrák, mint a magyar egyedáruság anyival olcsóbb anyag beszerzési tételekkel fog beszámolhatni, a menyit legújabban a magyar termelő közönség e téren ismét vészit. (Folytatjuk.) Mily növényeket termeljen a magyar gazda 1 (A Gazdakörben felolvasta 1885. márcz. 18. Ordódy Lajos.) Tisztelt gazdakör ! A kör igazgatósága kegyes volt a következő kérdés kidolgozásával megbízni: » Melyek azon termények, melyekkel az eddigi búzatermelést, viszonylag a leguagyobb haszonnal lehetne pótolni. Tekintettel Magyarország különböző vidékeire, különösen a magyar alföldre?* E megtisztelő megbízatás folytán van szerencsém e kérdés feletti nézeteimet, a mennyiben egy felolvasás szük korlátai közé szorithatók, előadni: Hosszas előzmények előrebocsátása nélkül, egyenes reá térek tárgyamra s mindenekelőtt e kérdésben benfoglalt azon kérdést vetem fel: »Szükséges-e, hogy a búzatermelés csökkentessék ?c E kérdésre éppen ugy lehet igennel, mint nemmel felelni; de azt hiszem, hogy leghelyesebben ugy felelhetünk, ha kimondjuk, mikép: a feltétlen buzatalajokon a búzatermelés nem csökkentendő mennyiségileg, de igenis csökkentendő térileg. S e választ következőleg indokolom. Éppen nincs értelme annak, hogy mi, aki a fogyasztási piaczokhoz mégis csak közelebb vagyunk, mint Amerika, vagy Oroszország beljebb fekvő részei, egy terjedelmes áru, miut a búzával meghátráljuuk azért, mert a távolabb eső részek ez idő szerint velünk versenyezhetnek. Éppen közelségünknél fogva élőbb meg kell minden eszközt mozgatnunk arra nézve, hogy egyrészt termelési költségeink leszállittassanak, másrészt, hogy a piaczra juttatás ára lehetőleg leszállittassék. S e tekintetben még nagyon messze vagyunk az elérhető határoktól. A német és franczia vámok két, illetve három combinatióra nyújtanak lehetőséget. És pedig vagy az importeur fizeti meg a vámot, vagy a fogyasztó, vagy mind a kettő. Föltevé, hogy a fogyasztó fizeti a vámot, akkor a mai helyzet megmaradhat, illetve, hogy olcsón ugyan, de azért még mindig mérsékelt nyereséggel adhatunk túl búzánkon. Ha az importeur fizeti a vámot, akkor ennek már azon visszahatása okvetlenül bekövetkezend, szélgetésemet, de megjegyzem, hogy Balázs még is elfelejtett valamit, amit én ismétlőleg kipótolok. Vagyis mi megmiveljük a talajt azért is, hogy a magot, melyet belé vetünk, az elaprósodott porhanyóbb talajjal vékonyan eltakarhassuk és hogy az igy biztosabban cíirázzék. Végre még egyért mivelüuk, t. i. azért is, hogy jól trágyázhassunk, azaz a kellő menuyiségben a talajra hordott trágyát tudjuk alászántani, hogy az a növények gyökeréhez jusson és azokat a gyökércsirák által kellően táplálhassa. De az már most a kérdés, hogy milyen eszközzel, vagyis eszközökkel teljesítsük a talaj kellő megmivelését? — Hát az eke, meg a boroua mire való, tanitó ur! — Igen, Balassa uram, ezek határozottan a legfontosabb mivelési eszközök, de nem az egyedüliek, és mert ezeknél még több mivelési eszköz van, tehát nem fog ártani, ha rajtuk sort veszünk. Balassa két művelési eszközt nevezett meg ugy e bár, és az első, melyet megemlített, az eke volt. Lássák, barátim, az eke nagyon is fontos eszköz ám, és nem is olyan esztelenek azok a népek, melyek ezt ereklyeként tisztelik. Helyesen cselekedett az Istenben boldogult nagy Festetics György gróf, mikor szinezüstből veretett egy ekét, és ezt — mert a király az első magyar ember, ennek helyettesének, az ország nádorának adta a kezébe s fölkérte, hogy szántson véle; mutatván azzal, hogy béke idején a magyar ember ugy védelmezi legjobban a hazáját, ha jól belefogódzik az eke szarvába. No de beszéljünk az ekéről. hogy oly területek, melyek eddig éppen csak hogy kiálták a versenyt a búzatermeléssel, mint nem jutalmazóval, föl kell, hogy hagyjanak. Lehetnek hazánknak is egyes vidékei, melyek e zónába beleesni fognának, de óriásinak tekinthetjük azon területeket, melyek Amerika és Oroszország belsejében az extensiv irányba visszaszorítva lesznek s melyek elmaradása a versenytérről a termelés és fogyasztás közötti viszonyt szabályozni, illetve az árak további hanyatlását meggátolni fogja. Bármely esetben oly magas búzaárakra, mint az elmúlt évtizedben is voltak, nem számíthatunk, ennélfogva azon törekvéssel, hogy búzatermelésünket térileg és mennyiségileg is fejleszszük, minden esetben szakitanunk kell. Minthogy pedig az okszerűen felkarolt állattenyésztés vagy tartás által elérhetjük, hogy kisebb területen bővebb trágyázás által a búzatermést fokozhatjuk, s azt hiszem, hogy e tekintetben ellenmondásra nem számithatok, másrészt tekintetbe véve azt, hogy vaunak növények, melyek termelése sok esetben a buza jövedelmezőségét felülmúlja, ennélfogva a jövőre nézve feladatunkat a következő szabály által vélem helyesen kifejezhetni. A búzatermelés térileg jelentékenyen csökkentendő. A felszabadalt terület fordíttassák részben alkalmas takarmánytermelés, illetve állattartás s ebből folyólag trágyatermelésre; hogy ekként a korlátozott búzatermelési területen oly menuyiségeket produkáljunk, mint ennek előtte a nagyobb területen. A felszabadult terület másik részét fordítsuk oly termeivények előállítására, a melyek ez idő szerint elfogadható jövedelmet nyújthatnak a gazdának. E felfogás szolgált zsinórmértékül értekezésem anyagának rendezésénél, amely tehát a következő két főrészből áll: 1-ör. Melyek azon takarmánynövényük, amelyekkel a termelés fokozásához szükséges trágya olcsón állitható élő és 2-odszor melyek azon közvetlen hasznot hozó növények, amelyek termelésének nagyobb mérvű felkarolását jelenlegi viszonyaink indokolttá teszik ? Mielőtt az első kérdés taglalásához fognék, mindenekelőtt megjegyzem, hogy az állatok és terményeinek bizonyos ármagassága az olcsó trágya előállítása elengedhetlen feltétele. S azért midőn állatkivitelünk elé mindenfelől akadályok gördittetnek, viszont bizalommal kell remélenünk, hogy kormányunk a más államokból ide özönlő behozatalt a fenforgó szükséghez képest a hatalmában levő eszközökkel korlátozni fogja. Az olcsó trágya-elállításnak az ország különféle vidékein s a gazdák előkaladottsága szerint több féle módjai vannak. Nagyjából véve, az ország e tekintetben két főrészre osztható. 1-ör a mély talajú sik vidékre, mely kukoricza-, laczerna- és répatermelésre, 2-or a sekély talajú hegyes és dombos vidékre, mely főleg vöÍÖS here- és burgonyatermelésre alkalmas. Nagyon természetesen e két fővidék között szoros határvonalat húzni lehetetlen. Ami pedig a gazdaságok bel- és külterjes kezelését illeti, az ország szinte két részre osztható, t. i. a Pestről nyugatra és a Pestről keletre eső ré3zre, de csak átalában véve, mert imitt-amott a keleti részen is láthatunk fejlettebb gazdaságokat s viszont a nyugati részben is találhatunk elég primitív módón kezelt birtokot. Foglalkozzunk első sorban, mint a föltett kérdés is külön megkívánja, az alföldi síksággal Aki az alföldöD járt, csakugyan kevés helyen láthatott komoly törekvést a belterjesség felé, a házilag kezelt uradalmak egy részét és egyes törekvő birtokosoNe higyjék, hogy az eke mindig olyan volt, mint jelenleg. Dehogy volt ilyen. Ősrégi faragványokról megtudták, akkor mivel szántottak; bizony Balassa uram, az nem volt czifra eszköz, elhiheti, egy kampós fa végébe ütöttek keresztbe egy rudat, ennek neki állt két ember, huzta-tolta és a fa kampós végével fölkarmolászták a talajt. Azt hiszem, ezt vették mintául a németek, mikor az ő kampós ekéjüket készítették, mert ez a fakampótól igen kevésben különbözik és ezzel is nem szántani, hanem a talajt csak túrni lehet. Az imént azt mondtam: szántani és túrni ugy-e bár ez külön dolog, és az ekéket a szerint osztják be, hogy mit lehet velők végezni, továbbá a szerint, hogy milyen alkotásuak, vagy szerkezetűek ? Lássuk először a szántóekéket vagy — mert, ha ekét mondunk, ezzel mindig az olyat akarjuk megnevezni a melylyel szántani lehet, — lássuk tehát az ekét. Mit gondol Bacsó bácsi, mit kell egy ekétől megkövetelnünk, hogy azt jó eszköznek mondjuk? — Azt öcsém uram, hogy jól szántson. — Már ebben Bacsónak igaza van, de talán jobb lesz, ha részletesen elmondom, hogy mi a jó eke munkája: — »a talajt, ha megforgatja, lehetőleg megporhanyitja és a gyomtól tisztítja.« — Hohó, most már én toldom meg tanitó ur szavait: megkívánok a jó ekétől még valamit, t. i. én azt cs ak akkor tartom jónak (pedig én ezt Nádudvaritól