Nyírvidék, 1884 (5. évfolyam, 1-52. szám)
1884-04-27 / 17. szám
„rs *v 1 ÍI v i o É it.« A közelebb lefolyt évek kedvezőtlen eredményei a régibb biztosító intézeteket egy konkordátum kötésére indították, melynek alapján a dijakat egyöntetűen — tetemesen felemelve — szabták meg és a biztosítási feltételeket lényegesen szigorították ; nevezetesen .• minden néven nevezendő rabatt - engedményezései kizártak; az aratási és cséplési költségeket már 75% magasságú kárnál is lefogják a kártérítésből számítani; a kárbejelentő felektől a szemle előtt is 100 forintig terjodkető költségbiztositék letéteményezéséuek követelhetését kötik ki ; választott bírósági becslés esetén pedig '200 írtig terjedhető előleges költség-biztositékot követelhetnek és a választott bíróság 3 ik tagját (az elnököt) az érdeklett társaság által kijelölendő 3 egyéu közül engedik csak választani. A »Magyar-franczia biztosító részvénytársaság,* — mely a gazdaközönségnek elejétől fogva igen előnyös és liberális feltételekáltal tette könnyűvé a jég biztosítást — nem lépett be a fentebb jelzett konkordat-szövetkezésbe; hanem ezúttal is önállóan működik, fentartva eddigi módszerét, hogy a biztosításkor csak a díjösszeg felét (dohány és szőlőnél 8/, 0 részét) fizetteti, és csak kár esetén — de csakis a jégkárt szenvedett főid-darabok után — vonja be utólag a dijpótlékokat. E mellett változatlanul a legkisebb szigorítás nélkül, fentartja eddigi biztosítási feltételeit, melyek szerint: az aratási és cséplési költség csak teljes (100%) károknál számíttatik le, a választott bíróság elnöke — a társaság általi jelölte tés nélkül — kir. bíróság kinevezésének van fentartva, és költségbiztositás letéteményezése (s csakis 100 frt összegig) csupáu választott bírósági becslés esetén követelhető. E mellett a „Magyar-Franczia* G éves jégbiztosítás esetén a felek javára a díjból 20%-it rezervál, a mi — mint egyéb könnyítő és liberális módszereinek kiegészítője — a magyar gazdaközönség figyelmére teljesen méltó. A kereskedelmi miniszter és a „Szlávia". A Szlávia biztosító-intézetnek páuszláv üzelmekkel gyanúsított ügynökei ellen, több megye határozatilag intézkedvén, a »SzlávH*-nak ezek miatti panaszára, a kereskedelmi miniszter következőleg vette védelmébe a 'megyét üldözései ellenében* a Szláviát: 428 s/i8m.sz. A „Szlávia" biztosító társulat vezér ügynökségének. Az intézet működésének gátlása miatt több tör vényhatóság ellen hozzám mult évi szeptember hó 1-én intézett beadványa folytán, az általam e részben megkeresett kir. belügyminiszter úr vizsgalatot indítván; miután e vizsgálat folyamán kiderült, hogy alappal birt abbeli panasza, hogy több törvényhatóság a községi törzsvagyonnak, a Szláviánál való biztosítását megtiltotta, hogy a községi elöljáróságok tagjainak a Szláviánál való ügynökösködést megtiltotta, s hogy a járási szolgabirákat utasította, miszerint a lakosságot a Szláviánál való biztosítástól óva intsék, ez indokból Liptó-, Szabolcs-, Sáros-, Nyitra-, Grömör-, Birs- és Győr-megyék közönségei egyideüleg utasíttattak, miszerint, az 1878. évi XX. t. cz. 20. czikke értelmében, az Ausztriában törvényesen fennálló szövetkezetek, biztosító társulatok stb. működésüket az ország területére kiterjeszthetvén, a vezérügynökség működése mindaddig, ami e' az az ausztriai tartományokban törvényesen fennál s az 1875. évi XXXVII. t. cz. 217. §-ban elősorolt esetek egyike sem forog lenn, nem gátolható. A vezérügynökség panaszában azt is felemiitette, sőt különösen hangsúlyozta, bogy a m. kir. vallás és közoktatási minisztérium által a közigazgatási hatóságok, a/, intézet páns/.láv irányú működésére rendeletileg figyelmeztettek. Mint ez ügyben a. m. kir. vallus ós közoktatás ligyí miniszter ur mult évi deczember hó 9-én 12,985 szám alatt értesít, ilyféle reudelet egyátalában nem adatott ki. A tett intézkedésekből láthatja tehát a vezérügynökség, hogy működése tekintetében mindaddig, mig az szabályszerű, a törvényes védelemre számíthat. Budapest, 1884 februsr 29-én. Széchényi s. k. Irodalom. — Megjelent „A magyar általános levelező ós házi titkár* 13-ik füzete. Szerkeszti Knorr Alajos, kiadja ifj. Nagel Ottó (Budapesten a nemzeti színház rházában.) E füzetben a külföldi levélpostai összeköttetés közlése után ismerteti a szerző a postautalványok és különösen a belföldi postautalványozás szabályait, az utalványok reclamatioját, a szavatolást és elévülést; szól a távirati utalványokról, a külföldéi váltott posta utalványokról és ezek utalványozási dijairól; ismerteti továbbá a kocsiposta szabályait, különösen a kocsiposta tárgyait, a csomagolást, pecsételést, czimzést, az utánvételes küldeményeket és különösen külföldre és pedig Belgium, Bnlgaria, Dánia, Lsland, Prancziaország, Görögország, Helgolatid, Luxenburg, Malta, Montenegró, Nagy Britáuia, Németalföld, Németország, Norvégia, Olaszország, Oroszország, Portugália, Rumenia, Spanyolor zág és Svájcz területének közlekedési kocsiposta szabályait. Ezen érdekes tartalmú füzet ára 30 kr. Ugyan ezen kiadónál kapható az »Önügyvéd* czimü közhasznú mű füzetekben, félkötésben és egészkötésben, fúzve vagy díszkötésben. A „Képes Családi Lapok" 30-dik számának tartalma : A „Kő Úristen*; elbeszélés, irta Majthényi Flóra, (folyt. köv). — Eszmény; költemény irta Hortobágyi Antal. — A fehér rózsacsokor; elbeszélés, irta Borostyám Irma. (folyt, köv.) — Egy kis babona ; beszély irta Bignio Emília, (vége.) — A falszekrény rejtelme; elbeszélés, irta Lithvay Viktória, (folyt köv.) — Hetitárcza, Nyaralás ! irta Szukáts Lajos. — Szédelgők ügyessége. — A paraszt téns-ur; elbeszélés, irta: Magdits Károly, folyt, köv.) — Óh ne hidd . . . költeménv Gödri Ferencztől. — Képmagyarázat. — Mindenféle. Képek: Mater Dolorosa. — A tokioi (Japán) tűzoltók mutatványai. — Erdei idyll. Melléklet : A >Hellen vagy egy év* czimü regény 39 — 64 oldala. A mai számhoz vau mellékelve a »Gazdasági és Háztartási Lapok* április havi száma. Előfizethetni: Mé hner Vilmosnál Budapest IV. ker. papnövelde utcza 8. sz. Egész évre 6 frt, fél évre 3 frt, negyedévre 1 frt, 50 kr. Rostált bíkfa-szén kovácsok szamára, métermázsánként 2 forintjával, uálam (az Ér alatt) kupható. Üt méter-mázsánál 10% kedvezményt adok. Nyíregyháza, 1884. áprilhó 26. Tisztelettel (104-3-1) ASZTALOS KÁROLY. BJÍJIB^^TSÍerüviz KESERUVIZE orvosi tekintélyektől legjobban ajánlva Kapliató iBiQden íróíszenár is ásTáoyvizlíeresMésDeii. MATTONI é. WILLE BUDAPEST. legtisztább égvón»es SMMWJ-KJJT legjobb asztali- és üdítő ital, kitűnő hatásúnak bizonyult köhögésnél, gyomor- és hólyaghurutnál. Mclltoili Henrik, Karlsbad és Budapest, O Dr. Patison-féle v„ Nyílt-tér.*) enyhít azonnal és gyógyit gyorsau mindennemű f KÖSZVÉNY_ oe C S an szerencsém a helybeli és vidéki n. é. közönséggel tudatni, hogy valamint több év óta, ugy a jelen évben is, nyaralásra szíícs-á.riilslia.1 ellátott téli ruhákat jótállás mellett elfogadok, még pedig a következő jutányos árakon: Női- vagy férfi-bunda 70 kr. Lábzsák v. téli csizma 30 kr. Téli rokkok. . . 50 » Muffok, darabja . 30 » E tárgyak felvételre elfogadtatnak Nádasy Lajos ur rőfösüzletében. Nyíregyháza 1884. áprilhóban. Nádasy László, (99—3—1) SiBÍíee-naeHter. •) E rovat alatt közlöttekért nem felelős a Szerk. UZ-BAJT i u. m.: arcz-, mell-, nyak- és fog-fájdal: makat, fej-, kéz- és térd-koszvényt, infáj! dalmákat, hát- és derékszakgatásokat. ^ Egy csomag ára 70 kr., félcsomagé 40 kr. { Kapható: < Léderer Ignácz, \ NYÍREGYHÁZÁN, í a „Koronához" czimzett gyógyszer- * 1 tárában. (60—*—8) ff Felelős szerkesztő és kiadótulajdonos : JÓBA. ELEK. * * £ * * » * * W * » * ft Árverési hirdetmény. a d. 138. v. sz. 1883. Alulirt kiküldött végrehajtó az 1881. évi LX. t. cz. 102. §-a értelmében ezennel közhírré teszi, hogy a kisvárdai kir járásbíróság 2124/883 P. számú végzése által, a kisvárdai takarékpénztár végrehajtató javára, Barta István, Balog László, Lakatos Lajos és Nagy József kanyári lakosok ellen, 500 frt töke, ennek 1883. év januarhó 6-napjától számítandó 6°/o kamatai é3 eddig összesen 45 frt 60 kr. perköltség követelés erejéig elrendelt kielégetési végrehajtás alkalmával biróilag lefoglalt, és 450 frtra becsült lovak és szarvas marhákból álló ingóságok nyilvános árverés utján eladatnak Mely árverésnek a 194/1884 p sz. kiküldést rendelő végzés folytán a helyszínén, vagyis Konyáron alperesek lakán leendő etzközlésére, 1884-ik év áprilishó 80-ik napjának délelőtt 9 órája határidőül kitüzetik, és ahhoz a venni szándékozók ezennel oly megjegyzéssel hivatnak meg: hogy az érintett ingóságok ezen árverésen, az 1881. évi LX. t. cz. 107. §-a értelmében, a legtöbbet ígérőnek becsáron alul is eladatni fognak. Az elárverezendő ingóságok vételára az 1881. évi LX. t. cz 108. §-ában megállapított feltételek szerint lesz kifizetendő. Kelt Kis-Várdán, 1884-ik évi áprilishó 18-ik napján. 3204.tk. 883. Hirdetmény. 82-1-1) Oláh Gyula, kir. bírósági végrehajtó A n.-kállói kir. járásbíróság mint tkönyvi hatóság részéről közhíré tétetik, miként Sallai Imre és neje gyulai lakosok részére, Kocsondi Mária Oláh Józsefné nyir-báthori lakosoktól lefoglalt, a a nyir-báthori 18. azt. könyvben foglalt. A I. 1. 2. sorszám alatt felvett beltelek, s az ez utáni legelő illetősíg 250. frt. becsértékben, mint ki kiáltási árban végrehajtatók javára 600. frt. s járulékai erejéig, az 1884 évi májushó 8-ik napján d e. 10. órakor Nyírbátorban a városházánál megtirtandó árverésen a legtöbbet ígérőnek el fog adatni Kikiáltási ár a fennebb kitett becsár. Árverelni kivánók tartoznak az ingatlan becsárának 10% -át a kiköldött kezéhez letenni. A vételár 2. részletben és pedig az első >/ 2 rész 1. hó, másik fele pedig 2 hó alatt lesz 6% kamatjával együtt a n.kállói kir. adóhivatalba lefizetendő. Erről az érdekeltek azon figyelmeztetéssel értesítendők, hogy a többi árverési feltételeket e liatóság tkönyvi irattárában, és°Nyír-Báthor város házánál megtekinthetik. N.-Kállői kir. jbíróság tkvi osztálya 1883. novemb. 30. (101-1—1) JanthÓ, kir. jbiró. Árlejtési hirdetmény. A tokaj hegyaljai takarékpénztár részvénytársulat igazgatósága, Tokajban a fóutezán levő egy emeletes hízát é3 ennek mel léképületeit, az intézet helyiségében látható két tervezet bármelyikének megfelelóleg, átalakíttatni szándékozván, az erre szükséges építkezési munkálatoknak verseny utján leendő vállalkozhatása czéljából, Írásbeli ajánlatok beadására árlejtést hirdet. Mindkét terv külön költségvetéssel bir. Az átalakítási munkálatok az egyiknél 16230 frt 37 krra, a másiknál 10787 frt 20 krra elóirányozvák, melyeknek 10%-ja bánatpénzül készpénzben vagy állampapírokban a benyújtandó ajánlathoz csatolandó. A részletes tervezetek az ezekre vonatkozó költségvetések, valamint az árlejtési, illetve építkezési feltételek, az intézet üzlethelyiségében a hivatalos órák alatt, megtekinthetők. Az 50 kros bélyeggel ellátott Írásbeli ajánlatok, az intézet igazgatóságához czimezve, f. é. május 20-áig adandók be. Kelt Tokajban, 1884. áprilishó 17. (96—1—1). Az igazgatóság. i : ! A tavaszi idény béálltával friss töltésii ÁSVÁNY és GYÓGYVIZEKBŐL * raktáramat dúsan berendeztem, melyet a n. é. közönség szives figyelmébe 0)) ajánlok, u. m.-. A Bilini, Bikszádi, Bártfai, Borszéki, Budai, Czigelkai, Csizi, Emsi, a Eger Ferencz és só-forrás, Gleichenbergi, Gieshüblí, Ivándai, Karlsbadi malom, vár és bugyogó forrás, Kissiugi-Rákóczy, Korltniczai, Halli, Lipiki, J Marienbadi, Mohai-Ágnes, Margit, Parádi, Preblaui, Seltersi, Szulini, I® Rohitsi, stb. ugy Karlsbadi sót is. — Továbbá mindenféle £ TÖRÖTT KESZ FESTÉKEKET { LENOLAJAT, FIRNEISOT, ECSETET, © SZOBA-PADLÓ és BUTOR-LAGOT, % mely bevonás után két órára teljesen megszárad. — Különösen pedig ftb FŰSZER ÁRÚKAT - S Szíves megrendeléseket azonnal teljesítek. Ásványvizeknél, eredeti láda ® vételnél, csomagolást nem száraitok. Tisztelettel Cl VARGA LAJOS, 0 (100—3—1; A fiíszer-lcereskedö. £ DEBUECZEN, Főtér a 1.1. líir. postahivatal mellott.'^K £ DREHER ANTAL-féle ( J k x w PALACZKSEREK g^* valódiságuk és hamisitlanságuk jótállása mellett ""P® Dietrich és Gottschlignál Budapesten, vagy Dreher A. serfőzdéjében Kőbányán rendelhető meg. Megrendeléseknél mindenkor a legjobb minőse'gü reserviift kiviteli ser jó eszközlésbe. Bővebb árjegyzéket bárhova ingyen és bérmentve küldünk. Ismét eladókat vételükhöz mérten a lehető legnagyobb előnyökben és jutányos árakban részesítünk. Ez alkalommal bátrak vagyunk egyúttal megemlíteni, miszerint mi távolabbi helyekre történt megbízásoknál, a midőn a küldemény hosszú ideig van uton, vagy azon esetben, ha a ser raktárra vétetik s csuk lassanként árusittatik el, kívánatra mi 9V~rciilönleg;os gcrckkclfe szolgálhatunk, melyet különben csak tengertuli küldeményeknél, hol a szállitiia maga 3—4 hét vesz igénybe, használuk. — Mi ezen különleges sereket, melyek erösebb fózetiik, de különösen tartalomdüsságuk folytán lényegesen nagyobb költséget okoznak, palnozkonként csak 1 >/a krajczárral izáraitunk drágábban, tartósságuk és tisztaságukért félévi jótállást vállalva. M igától ér totód ik, hogy ezen különleges serek a legforrób időszakban sem nemcsak nem lesznek zavarosak, hanem eredeti tisztaságukat és zamatukat félév elmultával ia megtartják. (73 10—7